Népújság, 1959. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-28 / 201. szám
1959. augusztus ZS., péntek népújság S Érdemes volt újra kezdenünk Egy év után a esányi Új Elet Tsx-ben Érdekességek9 hu^k cl NEM KÖNNYŰ DOLOGRA vállalkozott a múlt év novemberében 27 esányi ember, akik egy rosszul működő, az ellen- forradalomban széthullott termelőszövetkezet után újat szerveztek. Konok, a felismert igazságot cserben nem hagyó, a számok és lehetőségek törvényeit ismerő emberek seellettek hozzá. Kocsis István tsz-elnök, a két Tőzsér-család és a többiek: ilyen emberek. Megismerték az igazságot: mennyivel könnyebben boldogulhat tíz, húsz, vagy harminc ember, ha megérti egymást, ha mind megfogják a dolog végét. Bátran nekivágtak hát az új életnek, nem törődve a tana- Kcdókkal. lebeszélőkkel. Tudatában voltak annak, hogy nemcsak maguknak dolgoznak, hanem az egész falu szeme rajtuk lesz, minden lépésüket, minden eredményüket figyelik és számon tartják a visszahúzódók, a haladás ellenséged csak ezt az egy meg nem valósult tervet • fogják elővenni és hirdetni. A Csányi Állami Gazdaság biztosította őket támogatásáról. A szántás-vetés gépi munkáját elvégezte, vetőmagot is adott, azzal a kikötéssel, hogy az új termésből visszafizetik. S ott áll mellettük a Horti Gépállomás is. 678 000 FORINT tiszta bevételt terveztek és munkaegységenként 61,34 forint felosztható jövedelmet, 8200 tervezett munkaegységre. Megvallom, hogy már nem egy termelőszövetkezet létrehozásában vettem részt, de eddig, még nem tekintettem bele egynek sem az életébe. A nyáron feltűnt nékem a nagy igyeKezet a tanács részéről: raktárakat kell sürgősen biztosítani a termelőszövetkezet részére. Mint akkor mondották: 5—6 vagon gabonafélével több terem a tervezettnél, raktár viszont csak a terv szerinti gabonamennyiségnek van. E naptól kezdve figyelem a szövetkezet munkamenetét, s most örömmel teszem közzé a tapasztalatokat: Végleges számok még nincsenek, de ami bevételi adatot leírok, az olyan adat, amelynél csak több lehet, kevesebb nem. Még a kalászosokról sincsenek végleges számok, mert a zab cséplése még most folyik, a többi terménynél pedig, különösen a zöldáruknál napról napra növekednek a bevételi oldalak számai. De az aratással, a hordással, a csépléssel (a zab kivételével), az adógabona-bef,- zetéssel és a terményértékesítéssel már végeztek. A két- háromnaponként lezúduló eső számukra semmi akadályt nem jelentett, mert a Horti Gépállomás újabb szovjet típusú kombájnja beállt vetésükbe, s a tagságnak csak annyi dolga volt, hogy a zsákokba kötött árpát, búzát beszállítsa a raktárba. S míg folyik az aratás, a eséplés: a kertészkedő tagság végezte a maga dolgát, szedte, szállította és eladta a főzőtoköt, az uborkát, a dinnyét, a paradicsomot, a paprikát. ÉS GYŰLT ÉS GYŰLIK a pénz a szövetkezet számláján. Még a szemesterményeket sem értékesítették teljes egészében, a zöldségfélék árusítása folyamatban van, a tervezett 678 000 forintos bevételre mégis befolyt már 478 000 forint. Ebből a zöldségfélék 185 000 forintot képviselnek, és még 160 000 forintot várnak a zöldségekből. Elszámolásra vár 60 000 forint értékű, már átadott, de még el nem számolt szemestermény. A zárható kukoricatermést 58 000 forintra becsülve, a hízóálla- okból szerződés szerint befo- yó 29 ezer forinttal és a tej- >Ő1 várható 10 000 forinttá’ -gyütt a tiszta jövedelem a árszámadás idejére eléri a 120 000 forintot. Mindent összevetve: ezek a zámok azt mutatják, hogy a ervezett 678 000 forinttal zemben 820 000 forint lesz az vi jövedelem, vagyis a terve- ettnél 21 százalékkal több. Ez edig hétköznapi nyelvre leordítva azt jelenti, hogy a srvezett 61 forintos összeggel zemben 78 forint körül fog ’oacjgni egy munkaegység értéke, s ez annál is biztosabb, mert a felhasználásra tervezett 8200 munkaegységgel szemben az előre látható munkaegységteljesítés kb. 7500 forint lesz és a termelési kiadások a tervezettel szemben lemaradnak. Ha a termelési eredményeket összehasonlítjuk a tervszámokkal: mindjárt érthető lesz a többletbevétel, s látható lesz az is, hogy milyen j okosan, milyen reálisan terveztek az Üj Élet tagjai. vetésterület kh. átlagtermés q összes termés q A termény neme terv tény terv tény terv tény őszi búza 86.— 86.— 12.— 15.10 1032.— 1299.— őszi árpa 50.— 50.— 12.5 20.46 625.— 1023.— tavaszi árpa 48.— 48.— 9.— 13.17 432.— 632.— zab 8.— 8.— 8.— —.— 64.— f Szőtök 5.— 3.5 120.— 225.— 600.— 774.— sárgadinnye 10.— 7.— 60.— o 600.— 7 görögdinnye 14.— 11.— 80.— 7 1120.— 7 uborka 5o— 3.5 60— 7 300.— •> paradicsom 10.— 12.— 80.— •> 800.— 7 paprika 3.— 1.— 60.— o 180.— 7 kukorica 25.— 25.— 15 q morzs. 7 375,— o cukorrépa 7— 7.— 130.— ? 910.— 7* Apróságok ikrekről Statisztikusok már régebben kiderítették, hog'i átlagosan 87- 88 szülés közül egy az ikerszülés, továbbá, hogy 87 ikerszülés közül egy alkalommal hármasikrek szü(A vetésterületek tervvel szembeni csökkenését részben a melegágy! keretek hiánya, részben a korai fagyok okozták.) EZEK A SZAMOK — bár a tényszámok sok helyen még kérdőjelesek — ékesen beszélnek; a közel 8 vagon gabonatöbblet, a főzőtök terméstöbblete (még kb. egy vagon vár eladásra!), a cukorrépa várható holdanfcénti 60 mázsa terméstöbblete, mind alátámasztják a 21 százalék bevételi többletet, s ezeknek a számoknak olvastán az egyéni gazdálkodás leghívebb imádói sem tagadhatják, hogy TőHamar István fejős (felesége nem tag, de amikor a gondjaira bízott hat tehén leellett, segített ö is) . . . . . Farkas János . , , * . , . Horváth István . . . . a . Tőzsér József . , . ■ , . , Kovács Veronika . • • a a a Lázár István fogatos. a a a a Es kérdezzünk meg néhány tagot arról is, hogy ismerve az eddigi eredményeket és a zsér Laci bácsi nem alaptalanul számít arra, hogy három fiával együtt, a várható 1200 munkaegységre, zárszá- dásikor kb. 95 000 forint értékű terményt és készpénzt kapnak. Ennek a számításnak aranyfedezete van! Kíváncsi voltam arra is, hogy a tagok mit teljesítettek és mit kerestek július hónap folyamán. íme néhány adat (a tervezett munkaegységértékekkel számítva): 91 munkaegység 5551 forint 41 munkaegység 2591 forint 40 munkaegység 2440 forint 37 munkaegység 2257 forint 33 munkaegység 2013 forint 38 munkaegység 2318 forint ) varható bevételeket, ki mire számít: a zárszámadás kinek mit hoz majd? t » 21 920 forintra, . . 22 436 forintra, i . 27 492 forintra, > i , 16 669 forintra, Farkas János i « > Tőzsér Imre . . . Hamar István fejős Megyeri Zsuzsanna. és id. Tőzsér László három fiával együtt 1200 inegység után , I i 94 272 forintra. számít és mindezek mellé vegyük figyelembe azt, hogy a tsz tagjai a tulajdonképpeni közös munkát március elsején kezdték meg, tehát a fenti jövedelmüket nyolccal kell osztani ahhoz, hogy a havi keresetüket megállapíthassuk. ÍRJAM MÉG LE AZT is, hogy minden tagnak van egy hold háztáji földje, amelynek termése a fent írt keresetekben nincs benne? S azt is, hogy a esányi Űj Élet Tsz tágjai az eltelt néhány hónap alatt nem lógatták a lábukat, de megközelítőleg sem dolgoztak annyit, amennyit egy egyéni gazda dolgozik saját gazdaságában — lényegesen kevesebb havi tiszta jövedelemért? Ezeket felesleges leírni, ezt már mindenki tudja. De a többit leírtam részletesen, hadd tudja meg mindenki. Tudja meg és tanuljon belőle. Tanuljon úgy, hogy hasonlítsa össze gazdálkodásának eredményeit a fenti adatokkal, s ha úgy találja, hogy az Űj Életben jobb eredmény született, mint az ő gazdaságában: ne habozzék levonni a következtetést. Tegyen úgy, mint azok tettek, akik már csak félig nézik ezeket a termelési sikereket Kívülről, mert október elsején ők is odaállnak Kocsis István, Tőzsér László, Lázár István és a többiek mellé, hogy munkájukkal a következő évre még jobb eredményt harcoljanak ki a maguk számára: új életet kezdenek az Oj Életben. Forgács Károly letnek, 87 hármasiker születés közül egy a négyes ikerpár és így tovább. Az erre vonatkozó összefüggést azonban még nem sikerült kideríteni. A fentiekben említett adatok világátlagot jelentenek és nem vonatkoznak az egyes népekre. Az észak-amerikai négereknél pl. sokkal magasabb az ikrek aránya (145 tízezer AZ ANYA Pásztor Péter rajza I szülés közül), a japánoknál viszont lényegesen kevesebb az iker (tízezer szülés közül 33). A szoknya hosszas változó Lanvin, az egyik leghíresebb párizsi divatszalon tulajdonosa, a téli ruhabemutató előtt kifejtette, nogy ma már az egységesen megállapított szoknya hossza „elavult, konvencionális és értelmetlen5*«, A Lanvin-kollekció- ban valóban minden egyes ruhának más-más hossza van, aszerint, hogy mi illik leginkább a modell stílusához. A különféle kreációk szoknyahosz- sza között elég jelentős eltérés mutatkozik és Lanvin szerint egyedül ez helyes, hiszen nem lehet különböző vonalú ruhákra egyaránt alkalmazandó egységes hosszúságot megállapítani. Botanikus kert négyszázezer növénnyel A Moszkva környéki Ősz* tankinoban megnyitották a közönség előtt a világ egyik legnagyobb botanikus kertjét. A Szovjet Tudományos Akadémia felügyelete alatt álló kertben háromszázhatvan hektárnyi területen a világ minden részéből származó négyszáz- ezer növény látható. Kétezerötszáz féle tropikus növényben gyönyörködhetik a látogató és hetven hektárnyi területet ültettek be fákkal és bokrokkal. fl boltok is érzik az új tanév közeledtét Mégpedig a vásárlók számának szaporodásából, s a kérdésekből: füzet, toll, ceruza, iskolakötény, jó erős cipő kapható-e? Mit tud ezekre válaszolni a kereskedelem? Lássuk csak: a papír és írószerbolt teljesen felkészült. Igaz, már májusban megkezdték a szeptemberre szükséges árufélék beszerzését, úgy, hogy nem is lehet gond. Csak egy van. A nap mint nap növekvő forgalom zavartalan lebonyolítása a Bajcsy-Zsilinszky utcai viszonylag kicsi eladótéren. Hiába, olcsók az iskolaszerek, s amíg a napi 15-18 000 forint összegyűlik a pénztárban, sok ember fordul meg az üzletben. Ezen úgy segítenek, hogy az érseki palota kapuja mellett felállítottak egy alkalmi elárusítóhelyet, ahol ugyanazokat az árukat megkaphatják a vásárlók, mint amelyeket az üzletben találnak. Ebben az évben van bőségesen kék papír is a füzetek, könyvek csomagolására, a füzeteket pedig, hogy a szülőknek ne okozzon nagy gondot, osztályonként kis csomagokban is megvásárolhatják. Remélhetőleg nem lesz különösebb baj a jövőben a gyermekek kezében sokszor rakoncátlankodó töltőtollakkal sem. Űjfajta, nagyszerű töltő- tolltinták érkeztek, s a fiókokban garmadával áll az olcsó, de erős, „teherbíró” töltőtoll is. Ami az iskolatáska-ellátást illeti, az is zavartalan. Van A Jókai utca sarkán levő ruhaboltban egy teljes kirakatot a gyermek iskolás-ruháknak szántak. Az üzlet vezetője itt is megelégedett. — Van iskolás kötényünk, iskolás köpenyünk, flanell- és barchet-ruhánk, matrózruhánk,' iskolás szoknyánk bőségesen — mondja. — Éppen nemrégen beszélgettünk munkatársaimmal, s megállapítottuk, hogy ha csak így, a polcokon nézünk végig, akkor is jelentős javulás tapasztalható az elmúlt évi ellátáshoz viszonyítva. Nemcsak azért, mert ebben az évben már most itt vannak az üzletben az őszre való és téli kabátok is, hanem bőségesen háti- és aktatáska is. mert ami Van, az nemcsak ígj^yeket^ hanem minőség- ; ben és választékban is. Ebben ! az iskolaév előtti szezonban ; például nem lesz semmi baj a ! ruhák nagyságával sem, mert í e tekintetben is alaposan és > jól el vagyunk látva. A nagy vásárlási időszak lé- ! nyegében már itt is megkez- • dődött, az iskolás gyerekeknek ! szükséges holmik szállítása, ; átvétele azonban még nem fe- ; jeződött be. Lesz tehát után- ; pótlás is bőségesen. De mi a helyzet Igaz kép Egerről, 1930 tavaszán A napokban két ötven esz- ;tendő körüli férfitól hallottam lemlegetni azokat a „régi jó idők”-et. Az egyik — egy alacsony köpcös „úr” a 30-as éveket ecsetelte, rózsaszín felhőbe burkolva a múltat. A másik, légy kopaszodó társa pedig arról beszélt, hogy mennyire elferdítik „egyesek” a múltat. Nos, kedves két ismeretlen úr, ott a líceum előtti padokon, — most nem a mi szavunkkal, de az önök által any- nyira becsült és szeretett ,EGER” újság szavaival mutatjuk be azokat a „régi szép időket”, — nem is egy fellen- gős cikk, de egy eleven riport tükrében. Azok az évek, melyeket önök olyan szépnek tátinak, így néz ki közelről, így liest a korabeli újságíró-elő- idünk riportja nyomán. „... Csak egy helyet kerestünk fel tegnap. A Keresztényiszocialista Párt egri irodáját. ;A kis helyiségben naponta 60- 80 munkanélküli fordul meg... jez a hely elegendő csöpp, mely |a maga mikroszkopikus borzalmaival mutatja a nagy víz i életét. Emberek lézengenék itt, falszürke arccal, vagy ülnek a lócákon, lecsüggedt kézzel, napok hosszán néma szájjal. Már a keserűségre sem futja, mert a keserűséghez is erő kell, erő pedig nincs, mert kenyér nélkül elgyengül a test és elfony- nyad a lélek. Itt vannak egész nap. Nem mernek hazamenni. Minek néznék a gyerekek elijedt hallgatását, akikre ráparancsolt az anyjuk: ne sírjatok, mert apátok haza se jön akkor. Csak este botorkálhak vissza, mert hiszen otthonnak nem az, és halálos szégyenkezéssel nyúlnak az egyfalat kenyérhez, amit az asszony rimánkodott ki valamelyik kenyeresebb szomszédtól. És ezzel a napi egyszeri falással vágódnak végig a vackon, hogy másnap újra kezdjék a hiábavaló munkakeresést, vagy tudván az eredményt, megint csak végigüljék az egész napot és este öregebb szégyennel menjenek haza. Ezek a szervezett munkások... A város mindössze 500 munkanélküliről tud, de magánosok számításai szerint 1500-ra tehető a munkanélküliek száma, beleszámítva a mezőgazdasági munkásokat is, akik a legnagyobb tömeg az. összességben ... A földmunkások mellett az építőiparosoknál a legnyomasztóbb a helyzet. A városi pénztárban összesen 8000 pengő van, egyelőre az sem bizonyos, hogy elsején a tisztviselők megkapják fizetésüket.” Eddig az érdekes korabeli beszámoló, minden változtatás és módosítás nélkül. Ez volt tehát két öregúr, ott a líceum előtti pádon, az a „régi jó idő"! Lehet, hogy önök visz- szasírják a 30-as esztendőket, de higgyék él, hogy a magyar népnek elege volt a napi egy- falat kenyér politikájából, elege volt az 1500-as munka- nélküli tömegből és elege volt a városi pénztár üres komgá- sából. Pedig a riport nem is ilyen-amolyan munkások sorsát vázolta, hanem keresztényszocialista szervezett munkásoknál tett látogatásról számol be. Nem mi mondjuk, hanem a klerikális „EGER” újság riportere, hogy ebben a csöpr>- ben benne van a maga borzalmaival az egész élet, az< egész Horthy-világ szociálpo-« litikája. A régi rómaiaknak volt egy; szólásmondásuk, amit a té-; nyék igazolására szoktak hoz-; záfűzni mondókájukhoz: „Fac-< ta loquuntur!" — mi is elmondhatjuk eme újságíró: I körkép nyomán: A TÉNYEK, BESZELNEK! És ezen nem; változtat az, ha néhányan, na.; gyón kevesen, a Horthy-világ; nélkülözését, szociálpolitika-; ját a javíthatatlanok torzítótükrében jómódnak és bőség-; nek hazudjék. Nem számít,; mert az egész Horthy-világot,; minden nyomorával, munkanélküliségével, kenyértelensé- gével és kongó városi pénztá-I rával elfújta e történelem ín-; galmat nem ismerő szele és! nem emlékeztet már rá sem-; mi, mint néhány javíthatatlan öreg kotyogása és a levél-; tárak mélyén meglapuló újságok árulkodó riportjai. Nem! árt hát néha belelapozni az) elsárgult lapok közé, hogy önvallomása alapján a vádlot-j tak padjára ültethessük a so-< ha vissza nem térő múltat. Sugár István a cipőboltban? Az üzlet vezetője máris panasszal kezdi. — Nincs tornacipőnk — mondja. — Pedig, mint minden esztendőben, most is ebből lesz a legnagyobb kereslet. Fájó pont ez nagyon, s még az sem vigasztaló, hogy egyéb cipőfajtákból nagyon jól ellátták üzletünket úgy. hogy raktár* készletünk egészen magas. Van elegendő száras és félcipőnk, könnyebbek és erős, strapabírók is, olyanok, amilyeneket a gyerekek csak nagy nehezen tudnak elnyűni. Ezenkívül a cipők nagyság-vál isztélca miatt sem kell ez idén szégyenkeznünk. ami raktárunkon megtalálható, az kapható a 19-es számtól egészen a 39-ig. Ezek szerint a kereskedelem lelkiismeretesen felkészült az 1959 /60-as tanévre, az egy szépséghibát, a tornacipők hiányát pedig remélhetőleg rövidesen eltűntetik z illetékesek, a gyárak és a nagykereskedelmi vállalat, hogy ezt se róhassák fel panaszul az iskolás gyermekek szülei. (m