Népújság, 1959. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-26 / 199. szám

1359, augusztus 28-i szerda

NÉPÜJSAg

8

Kopszepűsílik malmainkat

Érdekes

tlílttk

Dicső múlt - terhes örökség

A magyar malomiparban körülbelül tízezer ember dolgozik, de a malmok munkájával mindnyájan állandó kapcsolatban vagyunk, hiszen nincsen olyan család, amelynek asztaláról ennek a fontos iparágnak termékei: a kenyér és a tésztafélék egyetlen napra is hiányozhatnának.' Nagyon sok függ a molnárok, mérnökök, a karbantartó műhely munkásainak, egyszóval a malom dolgozó kollektívájának munkájától.

Malomiparunk sok évtizeden át világviszonylatban is az elsők között volt, de a 30- as években a fejlődés megtorpant, később azokat az üzemeket. amelyeket a háború pusztításai elkerültek, tulajdonosaik az államosítástól való félelem miatt elhanyagolták, így sok malmunk elavult, tönkrement. Ezért örömmel hallottuk és számolunk be arról, hogy a gyöngyösi és a hatvani malmokat korszerűsítik és a műszaki fejlesztési tervek szerint új technológiai eljárásokat, modem gépeset alkalmaznak.

Mi is az a „szeleteléses őrlés ?"

A hatvani malom rövidesen az ország egyik legmodernebb üzeme lesz. Külsejében is lé- nyegeisen megváltozik, mert még egy emeletet húznak rá, két méteres üvegtetős kiugrót építenek hozzá, hogy a kocsik ne ázzanak és közvetlenül a rakodóhoz állhassanak és így könnyebben lerakhatják majd az őrlendő gabonát. A vezérlőteremből egy szakember az úgynevezett táwezérléses

megoldással s szinte gombnyomásra működtetheti az egész malmot.

A szeleteléses őrlés lényege az, hogy a gabonaszem csírázásra szükséges részét (a mag 20—22 százaléka) levágják — a tudományos kutatások, valamint' a gyakorlati tapasztalatok szerint ebből jobb vetőmag lesz, mint a teljesből —, a többi részt megőrlik és az új eljárás eredménye: több fehérliszt, alacsonyabb hamu- tartalom és több összkiaKná- zás. Ezzel a modern technológiai újítással egy rókáról, azaz egy gabonaszemről két bőrt húznak le, mégpedig a minőség egyidejű javításával. Szakembereink biztosak abban,

hogy a korszerű őrléstechnika és a legmodernebb gépek beállításával a hatvani malomban rövidesen elérik azt az évtizedes molnár célkitűzést, hogy korpamentes lisztet és lisztmentes korpát őrölhetnek, a gabonában megtermett fehérjéket, vitaminokat és a fontos ásványi sókat úgy viszik át a lisztbe, hogy azok a lehető legkisebb mértékben változzanak meg.

Néhány sző a pneumatikus anyagmozgatásról

Országos viszonylatban a malomipar évente több mint 20 millió mázsa gabonát őröl, ennek során 40 millió mázsát mozgat meg, és a minisztériumi malomiparban csak a lisztszállítási költségek évi 100 millió forintra rúgnak, de ezenfelül a belső anyagmozgatás, a silóból a malomba, a malomból a készáruraktárba való szállítás és a lisztraktározási költségek is temérdek pénzbe kerülnek.

A gyöngyösi malom önköltségét és a dolgozók nyereség- részesedését eddig nagyon kedvezőtlenül befolyásolta a szűkös férőhely, a többszöri belső mozgatás kényszere és a gépesítés hiánya. Verejtékes munkával, kizárólag kézierővel szedik fel a pinceraktár- ban a terményt, tüdőköptecő porban a felvonóba lapátolják, teherautóra rakják és 50 méter távolságra „házon belül” kell szállítani. A készárut iparvágányon, de kézierővel taszítják a lisztraktárba. Nem sokáig lesz ez már így Gyöngyösön sem. Átépítenek most egy raktárt, az automatikusan betárolt búzát majd felvonóra viszik, onnan emberi erő nélkül, szállítószalaggal a malomba ömlesztik.

Igen érdekes és egészén modemnek látszik a vasúti felüljárónak tetsző hatalmas szállítószalag tervrajza. Az alsó ág a malomba 'viszi a búzát, a felső pedig a kész zsákos árut a lisztraktárba szállítja. Építenék egy ötvagonos árpatároló silót, hogy az ömlesztett árpát automatikusan tárolják be a silóba és a silóból automatikus mérlegen keresztül a hántolómalomba jusson a termény.

Gépesítés,

— egészségvédelem

A műszerezettség és a gépesítés csökkenti a nehéz fizikai munkát, a közlőművek kiiktatása folytán lényegesen kevesebb lasz a baleset, csökken a porképződés, világosabb és egészségesebb lesz a malomipari dolgozók munkakörülménye, ezáltal csökkenni fognak a molnárszakmaból eredő súlyos megbetegedések. Maholnap lehetővé válik, hogy a malomipari dolgozók nagyrészt irányító és ellenőrző feladatokat végezzenek.

Ha veszít is romantikájából a moln-árszákma, de az emberi munkakörülmények bizonyára ösztönzően fognak hatni a munkakedvre, elmélyítik a szakma szeretetét és a régi molnárok mellett, az ő példa- mutatásuk nyomán, új generáció nő fel. A régi és a fiatalabb szakemberek mumcájá- | nak . eredményeképp fokozatosan felszámoljuk a jelenlegi elmaradottságot, rövidesen elérjük a nemzetközi műszaki színvonalat és a magyar malomipar újra az elsŐK között lesz.

Fazekas László

HAJÓ KORMÁNYOS NÉLKÜL

Észt szakemberek olyan műszert szerkesztettek, amely automatikusan • kormányozza, a hajót, a meghatározott irányba. Az automata-kormány sokkal pontosabban irányítja a hajót a legszakképzettebb tengerésznél is.

A bonyolult szerkezetet néhány hajón már kipróbálták.

MERT NEM JÄRTAK

MAGYARORSZÁGON?

A Gallup-intézet a világ minden tájára elküldte alkalmazottait, hogy megállapíthassa, hol van a legtöbb szép fiatal leány. Eredmény: első helyen áll

Olaszország, utána Franciaország, majd Svédország és Spanyolország következik. Az Egyesült Államok csak az ötödik helyet tudta megszerezni.

1474-BEN TÖRTÉNT...

hogy egy bírósági tárgyalás során boszorkánysággal vádoltak Bábelben egy kakast, mert „szavahihető” tanúk szerint tojást tojt.

A fennmaradt okmányok szerint a kakast annak rendje és módja szerint el is Ítélték és a nagy nyilvánosság előtt, a piactéren máglyán elégették.

EGY IS ELÉG LETT VOLNA

Antiars mark svéd kisvároskában tragikus esemény történt. A városban mindössze két autó volt és ezek is ösz- szeütköztek egymással.

DIOGÉNESZ EGERBEN

■— Csak tudnám, hol van itt lakáshiány?

Egy hír margójára

Nagy az érdeklődés az egri Gárdonyi Géza Színház bérletei iránt, különösen nagy a város üzemeiben, — röviden így lehetne összefoglalni annak a hímek tartalmát, amely e lap hasábjain látott napvilágot néhány nappal ezelőtt. A tudósítás tárgyilagos tömörsége nem is engedett meg többet a hír kommentálását illetően, de nem is akart többet mondani. Pedig lényegesen több húzódik meg a néhány sor mögött!

Nyugat-Európa számos és jelentős színháza már évek óta válsággal küszködik. Válsággal, nemcsak gazdasági helyzetüket, de a színházművészetet általában is értve. A drága helyárak sem képesek biztosítani a kiadásokat, ugyanakkor egyrészt a magas helyárak miatt, másrészt a kisigényű, vagy művészeti kiindulópontját, egy-egy bemutató egész célját illetően hamis színpadi művek következtében tetemesen ősökként és csökken a nézők száma. Londonban és Párizsban, s más nyugat-európai városban egymás után jelentik be a színházak — közülük nem egy nagy múlttal, jelentős művészeti tradícióval rendelkezik — hogy talán már csak ez az utolsó évad, és ha nem történik valami, kénytelenek lesznek a társulatot szélnek eresztve, bezárni a kapukat.

Sok százezres városban nincs színház, néha-néha egy-egy staggione társulat keveredik el ilyen helyekre, elsősorban nem kultúrát vinni, hanem pénzt szerezni, nem művészetet hirdetni, hanem sokkal inkább üzletet kötni. A nyugat-európai munkáscsaládok költségvetésében ismeretlen fogalom a színház. Ha igényük volna, pénzük nincs, ha talán pénzük lenne, akkor színház nincs, ' ha mind a kettő van, akkor a művészi színvonallal van baj.

Mindez — és ez nagyszerű dolog — ma nálunk már érthetetlen és hihetetlen is.

Nemcsak a nézőnek, de e színésznek is! Pedig alig másfél évtizeddel ezelőtt, néhány szinházunlcat kivéve, ahol elismerésre méltó, hősi erőfeszítéseket tettek a színpad művészetének gazdagítására, értékeinek gyarapítására, — ugyanez, vagy még rosszabb volt a helyzet. Egyik alföldi városunk színházában nyáron két hétre mindig felbukkant valahonnan egy vándortársulat. A két hét alatt hét—nyolc darabot mutattak be! Ebből egy kivételével mind operett és zömében az is a silányok közül való, — s mindössze egy próza, az is vígjáték, az is gyermeteg ostobaság. A díszlet rémítően ócska, zenekar zongora, dob, hegedű, a nézőtér rendszerint félig, vagy háromnegyedig üres ,..

Annak a színtársulatnak ma jónéhány tagja neves és elismert művésze hazánknak, nem a színészeken múlott tehát a dolog. S ma, alig másfél évtizeddel később egy lényegében kis városban erős, s most már félévtizedes múltra visszatekintő állandó színház dolgozik, műsora felsorakoztatja a modern és klasszikus alkotások legjobbjait, élményt ad és szórakoztat, a nézőtér zsúfolt, két hétig, néha több ideig megy egy darab... És a zsúfolt nézőtéren munkások, parasztok, dolgozó emberek ülnek, akiknek költségvetéséhez úgy hozzátartozik a színház, mint a könyv, és úgy hozzátartozik a könyv, mint a kenyér, vagy a ruha.

Olcsó és jó színházat kap a magyar néző, művészetet, élményt és igazságot!

Államunk minden támogatást megad a „színpadnak?’ és népünk is mindazt megkapja a színpadtól, amitől azelőtt elzárták, amit elvár, ami róla és neki szól.

íme ennyi minden — és még mennyivel több! — van egy rövid tudósítás mögött.

(gy...ő)

fi megyei Növényvédő Állomás közleménye

Felhívjuk a termelők figyelmét, hogy megkezdődött a pajzstetű második nemzedékének rajzása, tehát haladéktalanul meg kell kezdeni ellene a védekezést, „Wofatox Spritzpulver 30” 0,3 százalékos oldatával. A védekezés elvégzése fontos, mert a pajzstetű-fertőzés export-ki záró ok.

Igen fontos, hogy ezekben a napokban megkezdjék a védekezést a

burgonyabogár n. nemzedéke ellett is, porozással. A védekezés jó elvégzése a jövő esztendei termésre is kihat;

Fokozott figyelemmel kell Msén* ni a szövőlepke II. nemzedékének megjelenését, s 0,8—1 százalékos Holló 10 DDT tartalmú védekezőszerrel meg kell kezdeni szükség esetén a permetezést;

QiojNintijfÁk aíatt áLa

Két ember — két világ

III:

vasárnap reggel 43 órai utazás után megérkeztünk az olasz Riviéra fővárosába, Riminibe, az a szokásos szorongással vegyes ujjongó érzés fogott el, amit minden külföldre menő jól ismer, Riminitől, amely érdekes és szép város —, de melyik olasz város nem az? — autóbusz vitt bennünket az Adriai-tenger partján levő szállásunkra: Savignano Maréba. Az út 15 kilométer, s amíg az idegenvezető az autóbusz mikrofonjába beszélt nekünk a táj történelmi nevezetességeiről, és szépségeiről azon gondolkodtam, hogy a huszadik század embere bárhová is megy, egy kicsit _ mindig úgy érzi — akár az Alpokat bámulja, akár a tengert, akár csak egy tipikusan olasz veszekedést ball —, hogy ezt már egyszer látta, hallotta valahol. A film, a színház, a könyvek, a festmények és különböző útibeszámolók „elhoztak*’ már bennünket e tájakra, s ha most a valóság erejével is hat, semmi esetre sem vadidegen újként. Ez természetesen semmit se von le a dolgok szépségéből. S ezután rögtön azt is be kell vallanom, hogy amikor megérkeztünk a végcélhoz, amely közvetlenül a Rubicon torkolatánál volt, egy kissé meghatódva álltam a folyó partján. Itt van hát a folyócska, amelynek neve bevonult a történelembe. S amit én csak gondoltam, azt most egyszerre száz magyar mondta ki hangosan: „A kocka el van vetve”. Igen, itt mondotta ezt jó kétezer évvel ezelőtt Julius Caesar, amikor felvonultatta seregét az álnok Fompeius és

a római szenátus ellen. Mi persze, kis magyar turistacsoport, semmi ehhez hasonlót nem akartunk tenni, de azért a Rubicont mi is átléptük, mert végtére is ki tudná azt megállni, hogy kétnapos utazás után ne mártsa meg fáradt lábait a folyócska jéghideg vizébe, ha már egyszer idehozta, jószerencséje.

Az elhelyezkedés után elindultunk a faluba, amely lényegében nem más, mint egy kis üdülőtelep.

tiszteletlenség volt tőlünk a tengerrel szemben, hogy azonnal hátat fordítottunk szikrázó kékségének, de mi az emberekre, az életre voltunk nagyon kíváncsiak és elfogott bennünket a türelmetlenség. Induljunk, — kezdjünk hozzá minél hamarább. hiszen két hét az semmiség az emberi sorsok megismerésére, bár elismerem, elegendő a padovai Szent Antal templom megcsodálásához.

S bármilyen szép is a tenger, s ha mégolyán szépek is a történelmi városok, számomra legszebb, a legcsodálatosabb és legérdekesebb: az ember.

Forliba, ahol egy 1926. óta idegenbe szakadt magyar orvost akartunk meglátogatni, San Mauro-Mareban kell az autóbuszra felszállni. Idegenben az ember bizonyos dolgokban — különösen az első napokban —* kisvonalúvá vélik. Mi sem akartuk elhinni szemünknek azt, amit a táblára függesztett

menetrenden láttunk. Ezért hát kollégám, némi latin és némi olasz szavak ismeretében, megszólított egy kerítést támasztó embert, hogy tényleg 12 órakor indul-e a busz. Kacérkodom a gondolattal, mert maga a gondolat sem hagy békében, hogy az első beszélgetésünk érdekességét, megható derültségét leírjam. De nem tehetem, mert a beszélgetésbe beleavatkozott harmadik ember is, s ez olyan színt vitt ebbe, hogy emellett ténylegesen másodrangúvá vált groteszk beszédhibánk humora.

az olasz filmekből Aldo Fab- rizit. Most is játszott a Kettőnk titkában. Tipikus olasz! Nos, ez a bizonyos harmadik emberünk mintha csak most lépett volna közénk a filmvászonról, tömzsi alakjával, hagy olajosbama szemével s nagyon emberi, jóindulatú mosolyával. Ott állt ez eddig is vagy két méterre tőlünk, kis batyujával a hóna alatt, a buszmegállót jelző oszlopnak dőlve.

Közénk pedig' most azért lépett, mert hallotta válaszunkat, amit a mi felvilágosítónknak adtunk, miszerint „ungaresi” (magyarok) volnánk.

— Ungaresi, Ungaresi... — szólt az első — szép ország, belle, belle, de ott van a sok szovjet... S bár olaszul beszélt, én is megértettem, hogy körülbelül ugyanazt mondhatja rólunk, amit a kapitalista sajtó terjeszt.

— Capisco... — modotta barátom, de nem igy van, s a beszéd minden eszközét, többek között- kezünket, és lábunkat is elővettük, hogy megmagyarázzuk a mi életünk igazságát.

Nem ment.

Ma már sejtem, hogy ennek nem kimondottan és nem is elsősorban a nyelvi hiányosság volt az oka. Hiszen találkoztunk mi olyan emberrel is Itáliában, aki magyarul beszélt, aki Magyarországon született és itt élt 1956-ig. Ráadásul magyarnak vallotta magát. De nem hitte el, hogy Egerben és Gyöngyösön, de még Hevesen is új Moszkvicsokból és Pobedákból áll a taxipark és hogy bizony az orvosainknak, de náluk egyszerűbb embereknek is van már magánautójuk a mi hazánkban. Azt sem akarta elhinni, hogy bennünket a kormány kiengedett Olaszországba, pedig ott álltunk élő valóságként vele szemben. De nem akart hinni saját szemének, fülének sem. mert jobban esett lelkének a rosszat, a hazugságot hinni, Így lehetett velünk az az olasz kis- kapitalista is, aki penzió-tulajdonos létére sehogyan sem akarta megérteni, hogy nálunk — ha nem is fenékig tejfel, de vidáman és boldogan élnek az emberek. (Igaz is, azt elfelejtettük megmondani neki, hogy nem a kapitalisták.)

löK KETTEN.I bár egyiknek !

____________J olasz, másikna

k magyar az anyanyelve, mégis egy nyelven, a kapitalisták nyelvén értettek és beszéltek.

De abban az országban.

ahol harmincmillió választó- polgár közül minden választási manőver ellenére 15 millió ember a baloldali blokkra szavazott, s ebből közel 7 millió a kommunistáktól várja a jobb életet, nos, ebben az országban egyetlen külföldről jött munkás, baloldali érzelmű ember sem érezheti egyedül, elhagyatottnak magát. S a munkások, a kommunisták szolidaritása valami egészen más, mert ők az emberiség igazságát' érzik a szívükben. Ezt a nagyszerű érzést, amely azelőtt legfeljebb egy-két kiváló ember tulajdonsága volt, ma a kommunisták tették sok száz millió ember tulajdonságává. Más nyelv, más táj, más szokások, más vérmérséklet, s talán sok tekintetben különböző karakter is, de a fődologban egyek vagyunk. Néhány szó, összevillanó és megértő szem és ha a legsötétebb Afrikában fogsz is kezet egy munkástestvéreddel, elvtársaddal, úgy érzed: otthon vagy Egerben, Gyöngyösön. Tisza- nánán, vagy éppen Budapesten.

Ilyen érzések kavarogtak lelkemben, amikor ott, a számunkra idegen olasz földön, 40 fokos, tűző nap alatt az a kis tömzsi olasz kőművessegéd beleszólt a vitánkba, úgy- annyira, hogy át is vette a baloldal képviseletét. Próbálta megmagyarázni honfitársának, hogy ő meet munka nélkül van, hogy tehát ő éppen egy abból a hárommillióból, akik most munka nélkül lézengenek az egész olasz csizmán. Négy gyermeke és felesége várja, hogy hazavigyen valamit. Ilyen azokban az országokban, amelyeket népi demokráciáknak hívnak:

nincs — mondotta. S bár gyorsan beszélt és indulatosan, számomra olyan szépnek tűnt a hangja, mint a zenekedvelőknek Gigli hőstenorja, vagy a vallásos embernek a misét celebráló pap ámenje.

j EGYÜTT í utaztunk ve- !-----------------! le egy darabon, s kedvesen, bensőségesen elcsevegtünk, s bennünket már az sem zavart, hogy az egész busz figyeli beszédünket. Amikor elbúcsúztunk az egyik városban, ahová munkát ment keresni, a megállónál úgy integettünk egymásnak, mint a legjobb barátok szoktak.

Életveszélyesen száguldott velünk a busz Forli felé, hatalmas porfelhőt húzva maga után. Közben arra gondoltam, hogy nem kell keresni a kapitalizmus rothadását, éppúgy ne*m, mint a bűzös halszagot. Ott van mindkettő, bárhová lépsz ezen a földön. De ott vannak a munkások äs-, mint ahogy ott vannak a pirosló narancsligetek — és ezek a munkások erősek, értelmesek, frissek a vérben, nagyok a hitben, s lehet hogy holnap Itáliában is ők lesznek minden!

Suha Andor

(Következő riportunk:

Gyurkó Géza:

A FIATALOK

AMIKOR

TALÁN

ISMERIK