Népújság, 1959. július (10. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-19 / 168. szám

6 NEPÜJSA© 1959. július 19., vasárnap JJgy- élt a képzeletében, mint a csoko­ládétorta, vagy azok a nagy, sárga császárkörték, amelyeket az előző nyáron látott, amikor labdaszedő volt az üveggyári teniszpályán. Az urak és a kisasszonyok uzsonnázni mentek a teniszezés közben, és akkor vitték utánuk a tortát és a körtét. Galamblevesre az idén gondolt először. Az iskolában tanultak a galambról és a tanító ür erre is kitért. Tehette, mert a nagy ga- , lambduc ott állott az udvara közepén, és biz­tosan ki is próbálta már ezeket a galambo­kat levesnek. EJérhe.tetlen volt mind a három. Csokoládé tortát és olyan gyönyörű körtét se azelőtt, se azután nem látott, a galambok pedig megfoghatatlanul magasan repültek. Most aztán váratlanul segítőtársat kap a nyárban. Katonáék laknak a szomszédban. Sok nyuluk van és aratás után a három gyerek állandóan a határban mászkál. Kalászt szed­nek a tarlókon. Csokorba gyűjtik, mint a vi­rágot. Tíz, tizenöt csomót is hoznak haza egyszerre. Télre lesz a nyúlnak, amikor már nincs fű. sem akáclevél. A gyűjtött kalászt a konyha cementjén kisulykolják, azután ki­viszik a pince elé, ahol addig öntik az egyik tálból a másikba, és addig rostálják, amíg a polyvát ki nem viszi a szél, és tisztán marad a búza. Mag is hull azonban a polyvával. Először csak a csirkék, tyúkok csapnak rá. később azonban felfedezik a bányamester úr, vagy s tanító úr galambjai is, és azok is oda­szoknak. Feri addig nézi a galambokat, amíg az eszébe nem jut a galambleves. Azonnal tisz­tában van vele, hogyha most nem jut hozzá, akkor talán sohasem. Töri is a fejét, hogyan jusson a galambokhoz. Másnap még tanács­talan. de azért ő is elmegy a Katona-gyere­kekkel kalászt szedni. Azokkal ugyan nem versenyezhet, mert olyan a szemük, mint a sasé. Ott is szednek, ahol ő semmit se talál. Károm csomó azért mégiscsak összegyűlik. A következő nap megint annyi. A harmadik nap már négyet hoz. Több nem is kell. Közben a terv is kialakul benne. Culykol ő is. Az anyja szidja, mert tele ^ szemeteli a. konyhát, de ez nem szá­mít, majd megbékül ő is. Tisztítani a pincéjük elé megy. A kipergő magra megint jönnek a csirkék, de elza­varja. Csak a galamboknak lehet. Másnap is ; sulykol. A galambok egészen otthonosan mo­zognak az új helyzetben. Eddig a tyúkok el­zavarták, most ők az urak. Feri még bőke- zűsködik is, néhány szemet külön is odadob nekik. Nagy örömére oda is szoknak. Négy—öt száll le egyszerre. Már csak a vasárnapot várja. Ilyenkor csend van, délután senkinek sincs már dolga a pincékben. Csak neki. Kiviszi a nagy mosóteknőt. Az ajtótól pár lépésnyire lefekteti. Ebben még nincs semmi különös. Megteszi azt más gyerek is, hogy vizet hord a mosóteknőbe, felmelegítteti a nappal és úgy fürdik. A zsebéből madzagot : húz elő. A földön méri a hosszát. A teknőtől bevezeti a pincébe. Ekkor megfordítja a tek­nőst, szájával lefelé fekteti, fadarabot keres, és az egyik végére ráköti a madzagot. Utána feltámasztja a fával a teknő végét. Kész a csapda. Beszalad még a lakásba és egy bögre búzát hoz. A teknő alá szórja. Pár szemet kijjebb is. Most már elkészített mindent, behúzódik a pincébe. Fogja a madzag végét és vár. Az idő nem számít, kitelik a délutánból. Türelemmel is győzi. El nem .mozdulna in­nen a világ minden kincséért se! Vár, mint­ha az üdvössége függne a sikertől. Pedig a galambok alaposan próbára teszik. Még csak errefelé se szállnak, mintha összebeszéltek volna. Ferit azonban ez nem búsítja. Nem mehet minden parancsszóra. Kijön a pincé­ből, nézi az eget. A z árnyékok már jó! megnyúltak, ami­kor végre suhogást hall. Egy galamb. Ide lép, oda lép. Keres. Jönnek a társai is. Hatan vannak. Feri csak úgy hízik a gyö­nyörűségtől. Guggol, és annyira les, hogy majd kiesik a szeme. A madzag vége a ke- .zében. , A galambok még csak kerülgetik a búzát. Szokatlan a teknő. Végre az egyiket odave­zetik az elszórt szemek. Megy most már a többi is. Nem is vár tovább. Megrántja a madza­got, a fa eldől, a teknő lecsapódik. Csak két galamb száll fel, négy á ^ teknő alatt maradt a csapdában. Sikerült! Odaszalad. Először szétnéz, nem látja-e valaki. Nyugodtan lehet. Aki teheti, valami­lyen szórakozást keres ilyenkor, akinek pe­dig- erre nem telik, az pihen. Ide-oda ugrál a teknő körül. Nagy az öröm: megvan a zsákmány, lesz galamb­leves. De nem játszhat sokáig a szerencséjé­vel, a galambokat el kell tüntetni, mielőtt ; valaki ide tévedne. Letérdel a teknő mellé és óvatosan fel­emeli a végét. Ügy gondolja, hogy alig emelt valamit. Egy galamb azonban mégis kibújt a résen és a következő pillanatban Feri már nézhetett utána. Most már óvatosabb. Csak annyira emeli fel a teknőt, hogy a karja be­férjen alája. Megfog egy galambot, kiveszi és beugrik vele a pincébe. A galamb vergődik, csapkod az egyik, elszabadult szárnyával, Feri azon­ban már a kés után nyúl. Bal kezével fogja a galambot, odanyomja a pince küszöbére. Még kapálózik, még karmol, de Feri egyet ; suhint a késsel és már külön is van a feje. MOLNÁR JENŐ: Galambleves Gyorsan beteszi á sarokba és megy a többiért. Ügy megy minden, mint a karikacsapás. Pár perc, és a három galamb fej nélkül vár a forró vízre a sarokban. A teknő vissza­kerül a pincébe, a búza a bögrébe, nem árul­kodik semmi más, csak a vér a küszöbön. JTzen is segít. Kapja a fát, ami vet a J teknőt támasztotta fel, végigszalad a pincék előtt, és a száraz oldalban kapargálni kezd. Pereg a föld, és amikor úgy gondolja, hogy elég, két kézzel belemarkol és viszi a vérre. Beszórja az árulkodó pirosságot, az­után szétdörgöli meztelen talpával. Egy kis nedvesség marad csak utána. Boldog is, büszke is, alig fér a bőrében. Most már ő is eszik galamblevest, amit ed­dig csak a fanító úr és a bányamester úr ehetett, vagy más valaki az urak közül! A galambokat gondosan a krumpliszedő kosárba teszi. Nem feledkezik meg a fejük­ről sem. Szétnéz, hogy mivel takarja le a zsákmányt? Nincsen más, csak néhány répa és zöldség, de az is elég, mert van rajtuk levél is. KOLTOK ÉS VERSEK FORGÁCS KÁROLY: Törölt láncokat csörgettünk: Mint férfi álltam én a rongy időik: A korhadt gyökerű fa zuhanása mellett, S láttam:. a korból bár igen kinőtt, Fűrésszel, s fejszével mégis segíteni kellett. Hogy villogott és táncolt kezünkben a fűrész. Amint darabokra harapta a törzset! Hogy szülte az erőt a döntéshez a tűrés: Nem sajgott tenyerünk és nem tüzelt a tört seb! Furkóssal vertünk új "Utat a tengernyi bozótban. Hogy legyen merre léptű majd másnap reggel is, holnap; Ezer inda és gát fogott, mit szerte zúztunk szótlan, És tört láncokat csörgettünk, mi fel a csillagoknak. De döntés és fűrészélés: ez volt a könnyebb munka, Az aprítás: ez a nehéz, feloldni annyi görcsöt! Az ágyú és a kés kevés, célozni kell. s a célra t^rii, hogy szétomoljanak a koporsók és a bölcsők. És nemcsak kint, de bent is. ó, mennyit kellett seperni! Mennyi szemétdomb lehelt bűzt, kövülten megtapadva: Vésni kellett és fejteni, hogy ne maradjon semmi Giz-gaz. Fürdés után alig ismertem rá magamra! S megvert falak még állnak itt, de rakjuk már az újat, Félszerbe húzódunk, ha zúg, s kavar vihar felettünk, S nem csüggedünk: a holnapok szemünk előtt vonulnak. Formálja, gyúrja szüntelen gondolatunk és tettünk; Sivár pusztáikon dús füvek teremnek, mert akarjuk. Villám-ostorral űzzük el az alvadó sötétet» A fényből szemeinkbe már mindennap több sugár jut • És tenyereinkről lassan lehámlanak a Kérgek. FAFF MIKLÓS: Az autóbusznál, virradatkor Ón-szürke volt a lompos föld, a pad s egy csöpp kis füst kanyargóit álmosan; kinn álltunk hajnal-munkások sokan és sután néztek ólmos házfalak: szemünkön át akkor friss szél szaladt, beszélni kezdtünk: sok patak: sok folyam: összemozdultunk s kerek-boldogan Eggyéláttam mind: a más arcokat: az ébredt nap s az autó fényes szeme fölülről s szemből összeszőtt zene tiizén indultunk mindannyian, hogy hívott a maró, toll. a holnapok ... különös volt... tán mindennap-semmi: futott az út s jó volt együtt lenni. ANTALFY ISTVÁN versei: Irigy vagyok a földre ... Kapája vállán. Kis szatyorban reggelije hóna alatt. Mintha ő hozná meg a hajnalt, az első vidám sugarat, ■ amint az út porában lépked ringó szoknyával. Égre néz. az égi fények ráömölnek, aranyló-csurgón, mint a méz, mit tegnap pergettek ki otthon ... Lába nyomán pihézve száll a por, — irigy vagyak a földre, amelyen egész nap kapál... Fésülködíem ... Fésülködtem. Fésűimnél hosszasan turkáltam már-már őszülő hajamban, miközben gondolataim elkalandoztak, messzi tájra. A tükör előtt álltam, de szemem ha nézett is, semmit se látott. Gond, gond, gond ... töprengtem egyre, elfelejtettem a világot, nem vettem észre, hogy mögém lcpóztál, s néztél a tükörben. Csak .akkor rezzentem fel. amikor megéreztem hogy néz valaki, néz. egy fényes szempár, onnan, a tükörből, ahol megláttam csillogó szemed, szád ívén azt a nyugtató mosolyt, s feledni minden-minden gondot, hátulról, játékosan, átkaroltál ... E »wwwrwwww m kéiirejfvw-pályázaía Melyik egri városrész Június 24-i számunkban képrejtvény-pályázatot indítot­tunk, amelynek keretében tíz héten keresztül Eger egy-egy részletéről rajzot közlünk. Olvasóinknak meg kell hatá- rozniok, hogy a rajzok Eger melyik részletét ábrázolják és ezek leírását „Képrejtvény-pá­lyázat” megjelölésével„ az utolsó kép megjelenése után a szerkesztőség címére be kell küldeniök. A megfejtők között értékes könyveket sorsolunk ki. Pásztor Peter rajza Kilép a kosárral, bezárja a pinceajlót ét megy. — Még az a jó, hogy apám nincs itthon! — örvend magában. — Ö esetleg kíváncsis­kodna. Az anyjától nem kell tartani. Csalódik, mert az anyja mindjárt ezzel kezdi: — Honnan hoztad? — Fogtam — mondja egyszerűen. — Hol? — kíváncsiskodik tovább az anyja. — A pincék előtt. — Hogy fogtad? Feri már látja, hogy semmire sem megy a kurta feleletekkel, az anyja kíváncsi. El­mond hát sorra mindent, a kalászszedéstől a galambok megöléséig. — Nem látott meg valaki? — ébred fel a félelem az anyjában. — Vigyáztam én! — büszkélkedik. Így már az anyja is megnyugszik, ürül, mert megvan a holnapi ebéd. és egy kicsit büszke is, hogy ilyen életrevaló a fia. — Levest főzzön! — tör elő Feriből' a régi kívánság. — Jut ebből sütni is. .nemcsak levesnek! — mondja az anyja. z aztán igen! Bukfencezni szeretne örömében. Meglesz a galambleves! Az apjának külön el kell magyarázni min­dent. Ez már hétfőn történik, az ebédnél, amikor az illatosán párolgó leves hajléko­nyabbá tesz mindenkit. Nem magyaráztat hát sokáig az apja se, hartem belekanalaz a levesbe. Hát ‘bizony, azt megehetné mindenki! A zöldségelést nagyon eltalálta az anyja. Finom csík van a levesben, és apró zsírkarikák úsz­kálnak a tetején. Sárgák,- csillogók, még nézni is gyönyörűség. Aztán zúza, fej. láb, nyak, van itt rágni, szopogatni bőven. Pedig hatan vannak és a négy1 gyerek éppen úgy eszik, mint a felnőttek. Feri most már megérti a tanító urat, aki gólyán szépen tudott magyarázni a galambról és a galamblevesről. És a paprikás még ezen is túltesz. Esküd­ni merne rá, hogy soha életében nem evett még ilyen finomat. Nincs is más gondolata, csak a galamb­fogás. Szedi a kalászt, csépel, és lesben áll. At­tól tart, hogy elriasztotta a galambokat, de azokat visszacsalja a búza emléke. Közel egy hétig tart a készülődés. Pénteken ismét les­ben áll. Akkor ugyan csak egyet fog, szom­baton azonban már megint négy szorul a teknő alá. Van is olyan lakoma vasárnap, hogy mindnyájan megnyalják a szájukat utána. A másnapi folytatás azonban már nem ilyen kellemes. Valaki megleshette Ferit, a vadászatot befújták az irodában. Még tódtak is rajta, mert ott úgy tudják, hogy Feri egész nyáron a bányamester úr galambjait fogdosta. Hívatják is az apjával együtt. r — Ha valami baj lesz, akkor jobban te­szed, ha haza se jössz, hanem más felé in­dulsz! — mondja útravalónak induláskor az apja. Tudja ezt Feri anélkül is. , TJ elyén is van az esze, amikor kérde- ,1‘J‘ zik. Pedig tele van az iroda urakkal, és mind kíváncsi. Még csendőr is van! Tagadni nem lehet, pontosan tudnak mindent. Vall is nyugodtan. — Ki tanított rá? — kérdezi - a bánya­mester. — Magam találtam ki! — Máson is törhetnéd a fejed — szólt rá gyorsan. — A tanító úr biztosan nem erre tanít. Feri hallgat. ' — Talán nem adnak enni otthon? — Dehogy nem! — Apád mit szólt rá? — Nem tudta — füllent szemrebbenés nélkül. — Hát akkor ki csinálta meg? — Én. — Hol? — Az akácosban. — Edény honnan volt? — Otthonról csentem. Meg zsírt is. Meg mindent. Feri hazudik, nem hozza zavarba egyik kérdés se. De azt is tudja, hogy most hazudni kell, mert az igazságból nagy baj származna. Még az apjának is. Az urak a fejüket csóválják. Magukban arra gondolnak, hogy mi lesz még ebből a gye­rekből, ha már most igy kezdi. — Miért csináltad? — támad neki a csendőr is. Most már őszinte. Itt nem kell kertelnie. — Iskolában a galambot tanultuk és a tanító úr olyan szépen magyarázott a ga­lambhúsról. hogy megkívántam. Másképpen sohase ehettem volna, csak ha fogok. Ezen a válaszon nem lehetett mái-gíszed- ni, mindenki kacag. Csak a tanító áll závar- ban. — Hát Ilyent tanít maga az iskolában? — tréfálkoznak vele valamennyien. Oda a ko: mdyságnak. Mit csinálhatnánk ezután Ferivel? Moso­lyognak még akkor is, amikor újból feléje fordulnak. — Node, most már megkóstoltad a ga­lambhúst, és nem fogdosod össze a galamb­jaimat — inti még a bányamester. Feri megígér mindent. Ezzel vége is a kihallgatásnak, mehetnek; felszabadultan lélegzik, jól megúszta. Az apjára néz, -nem fenyegeti-e on­nan veszedelem? Annak eszébe sincs, hogy megverje. Akárhogy is van, ügyesen csinál­ta ez a gyerek, még az urak se jártak túl az eszén. Talpraesett ez, helyén van a feje» megél még a jég hátán is...

Next

/
Thumbnails
Contents