Népújság, 1959. július (10. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-16 / 165. szám

1959. július 16., csütörtök eiepeisite s Dolgozik az építőbrigád (Tudósítónktól.) SARUD KÖZSÉG határá­ban, a falutól nem messze hatalmas vöröstégla rakás pi- roslik. Régen nem látott, új színfolt ez itt, az úgynevezett pusztahídvégi tanyán. Ez a téglarakás már önmagában is sokatmcndóan elárulja, hogy a régi tanyavilág új épít­ménnyel gazdagodik, új épü­let emelkedik a régi, évtize­des tanyaházak, volt uradalmi istállók és magtárak között. Mi tette szükségessé ezt az építkezést? Erről Nagry Géza a sarudi Kossuth Tsz elnöke a következőket mondja. — A mi szövetkezetünk is, a többi­ekhez hasonlóan, igen megnö­vekedett a tavasszal. Taglét­számunk éppen tízszeresére növekedett, eléri az 500-at. Földterületünk közel ötezer hold, s természetes, hogy ez­zel együtt az állatállomá­nyunk is növekedni fog. Az új belépők 110 fejőstehenet, több mint 200 növendékmar­hát hoznak magukkal, s bi­zony a 40 férőhelyes szűk te­hénistálló kicsinek bizonyult. Égető szükség van tehát az új épületek felépítésére. A férőhelyhiányt részben állami támogatással, részben pedig önerőből oldják meg a szövetkezet tagjai. Az állam támogatásával egy 50 férőhe­lyes magtárpadlásos tehénis­tállót építenek, erre 650 ezer forint hitelt kaptak. Eleinte úgy tervezték, hogy ezt az épületet is önerőből, vagy pe­riig helybeli kisiparosokkal építik fel, de a legújabb jóvá­hagyás szerint állami építő­ipari vállalat lesz a kivitelező. A SZÖVETKEZET tagjai, a régiek és az újak egyaránt azért igen sokat tettek máraz építkezésért. A tanyaközpont­ban látható téglarakás elszál­lítása is az ő szorgalmukat dicséri. Az egyik közgyűlésen minden szövetkezetig tag há­romnapi társadalmi munkát ajánlott fel, és kivétel nélkül mindannyian becsülettel le is dolgozták vállalásukat. Vonta­tókkal szállították ide a tég­lát, a Tiszafüredi Téglagyár­ból, a követ a poroszlói állo­másról. Aratás után pedig azonnal hozzálátnak a sóder­szállításához. Ezt Sáhalomról hordják majd ide, ez is nagy munka lesz. A 380 köbméter leszállításához 190-szer kell fordulni, de az áldozatkész tez-tagók erre sem sajnálják a fáradságot. Most már csak arra van szükség, hogy jelent­kezzenek az építő vállalat emberei és mielőbb lássanak munkához. Az új istálló építése önma­gában még mindig nem elégí­tené ki az igényeket —mond­ja az elnök. Elhatároztuk hát, hogy a meglevő régi épülete­ket alakítjuk át, és tesszük használható állapotba. Az egyik ilyen épület a múltban cselédlakás volt. Az állam 54 ezer forint hitelt biztosít a re­noválási munkákra. Az épü­letnek hiányzik a padlása, de ezt nádpadlóval pótoljuk, ezenkívül kibetonozzuk az egész alapzatot, beton jászolt készítünk, és pótoljuk a kül­ső és belső vakolási hibákat. Mindezt saját erőből, saját építőbrigádunk munkájával sikerül is elvégezni. VAN MÉG ITT a szövetke­zet tanyáján két elhagyatott épületrész, s a szövetkezet tagjai vállalták, hogy azt sem hagyják veszendőbe menni. A két épület falai épek, de a tetőzet hiányzik róluk. A te­tőfedéshez itt is előregyártott elemet, a viszonylag olcsó nádpadlót használnak, s a be­tonozást szintén maguk elvég­zik. Ez a két épület 160 nö­vendékmarhának, vagy 120 te­hénnek biztosít rendes férő­helyet. A munkák elvégzésére a szövetkezet vezetősége nyolc­tagú építőbrigádot szer­vezett. A brigád vezetője Nagy János kőműves lesz, aki belépett a termelőszövetkezet­be. Sok hasznát veszi majd a brigád Tóth János ács, és idős Csontos János szaktudásának egyaránt. A brigád többi tag­jai is dolgoztak már valami­lyen építkezésnél, jól értiK a betonkeverést, vakolást, min­dent elvégeznek, amire egy ilyen helyi jellegű építkezés­nél szükség lesz. AZ ARATÄSI munkák zö­me nemsokára véget ér. Egy­re több és több idejük lesz majd a tsz-tagoknak arra, hogy most már teljes gőzzel hozzáláthassanak az építke­zéshez. A szövetkezet csordája még künn a szabad ég alatt, a nyári szálláson tartózkodik. Pillanatnyilag tehát még nincs férőhely-probléma. De min­dennap közeledünk az őszhöz, múlik a nyár, s mire beszo­rul a jószág, akkorra már öl­tétien tető alatt kell lenni minden istállónak. A szövet­kezeti tagok igyekezetében nem is lesz hiány, s ha az állami építővállalat is idejé­ben hozzálát a munkához nemsokára kényelmes, mo­dem és meleg istállók várják a megnövekedett jószágállo­mány betelelését. íratás (Pásztor Péter tusrajza) A% illetékesek figyelmébe A gyöngyösi KERAVILL-ról Ebben a jó hírnevű üzletben hónapok óta nem lehet kapni a következő motoralkatrésze­ket — írja Nagy András gyön­gyösi olvasónk — hiába kere­sünk megszakító kalapácsot, Danuvia, Pannónia belső ‘gu­mit. kuplungbovdent, rúgót a kerékpárüléshez, s még jó pár kelendő cikket, amelyre min­dig azt a választ kapom — nincs. S ha azt kérdezzük, mi­kor lesz, „nem tudom” a vá­lasz. Igaz, ez a két szó a leg­könnyebb elintézési mód, de nekünk, motorosoknak, ez nem elegendő. Azt szeretnénk, ha ezeket megkaphatnánk Gyön­gyösön is, úgy, mint kapható ez Egerben, vagy Pesten. Kissé érthetetlen az ember előtt, hogy a környéken rengeteg van Danuvia és Pannónia motorkerékpárból, s mégis hi­ány van ezekből az alkatré­szekből. Amerikai próba, gyerekek számára Egy tizenkétéves michigani fiúcska tagja akart lenni egy amerikai ifjúsági klubnak. A klub egyik „régi” tizenhárom­éves tagja elmagyarázta neki, hogy a tagságot valamilyen nevezetes tettel ki kell érde­melni, egész pontosain, egy tűzvészt kell „ügyesen elő­idézni”. A „felvételi vizsga ki­tűnően” sikerült: a tűzvész százezer dolláros kárt okozott. Bolacsek Elek István, Egeresein: Levele tévedésből a Pest megyei Népújsághoz került. Ma küldték hozzánk. A levélben írt panaszát kivizsgáljuk és a lehetőségekhez mérten eljárunk ügyében. Az eredményről értesítjük majd. Ferenc Lajosné, Novaj: A hoz­zánk küldött levelét kivizsgáltuk, s nem F. L-nél van a pénz, ó csekkel tudja igazolni a feladást, haném a Kossuth Lapkiadó válla­latnál. Benke Ferencné, Kerecsend: A levelében írtak ügyében felvettük a kapcsolatot az illetékesekkel, de eredményről még nem tudunk be­számolni. Szentgyürgyi László, Kerecsend Kérjük, hogy az általános Iskola diákjainak kirándulásáról szóló írásának kéziratát szíveskedjék még egyszer beküldeni szerkesztő­ségünkhöz. F. J. Hatvan: Kérjük, Írja meg pontos címét és teljes nevét, hogy levelével kapcsolatos válaszunkat megírjuk. A IX. hásiyássnapra készülnek Gfingyöisoroszibciii Termelési tanácskozásra gyűltek össze a bányászok a Gyöngy ösoroszi Ércbányánál, hogy a közelgő IX. bányász­napot méltóképpen megünne­peljék, méltóképpen készül­jenek rá a munkahelyeken is. Július 1-től a bányásznapig bezáróan ünnepi munkaver­senyt indítottak. A bányaüzem­nél dolgozók 120 tonna nyers­ére felszínre szállítását vállal­ták terven felül, egy időben a 10 százalékos robbanóanyag és 15 százalékos vidia fúrófej megtakarítással. Az ércbányászok, hogy eze­ket a vállalásokat teljesíteni tudják, 12 folyóméter hosszú vágatot hajtanak ki ez alatt az idő alatt. Az ércbányászok többterme­lése jobb munkára serkenti a velük közvetlen kapcsolatban álló ércelőkészítőmű dolgozóit is. .Ök is lelkesen csatlakoztak az ércbányászok felhívásához. Mind a három harmadban vál­lalták, hogy három hónap alatt 1,8 tonna ólom-, 5,4 tonna cink- színporral termelnek többet, ugyanakkor a színportermelés waaaaaaaa/vaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaamaaaawwvwwvwwwwvwsaaaa/wwwvwwwvwwvsmaamaaa i cÁ nióiö hj. Lehangolt voltam és úgy éreztem ma­gam, mint aki már ré­gen betöltötte hivatá­sát e földön, szükség­telenné vált kora és embertársai számára. Számos ügyem rosz- szul sikerült, s mint ahogy ilyenkor lenni szokás, az apróságok­bah is a nagy végzet ítéletét véltem felfe­dezni. Lehorgasztott fővel mentem az ut­cán, amikor véletlenül nekimentem valaki­nek ... A valaki csi­nos volt és szoknyát hordott, s bájosan mo­solyogva nyugtázta hebegő bocsánatkéré­semet. Tovalibbent, az én tekintetem meg utána és lassan lubickolni kezdtem a női mosoly illatos tengerén. Csak egy pillanatig látott, csak egy hebe­gő bocsánatkérést hal­lott tőlem és mégis rámmosolygott! S ez a mosoly nem valami konvencionális mo­soly volt. Nem. Több annál. Az érdeklődés, a kíváncsiság és a tit- kO'í lelki kapcsolat ki­építésének mosolya, így mosolyoghatott A.ndalúzia erkélyein a vidám donna a „bar­na balkonon” lovagjá­ra és suttogta gyöngy­fogai villantása után: tetszel nékem, szép lovag... Ez a mosoly lehetett az, amely an­nak idején eldöntötte a nagy Caesar és An­tonius sómat...' Igen. ez a nő örök mosolya a férfinek, aki tetszik neki, akire álmaiban gondolt: felhívás a ke- ringőre, a szerelem és a csók igézete. Büszkén feltartot­tam a fejem, járásom könnyed lett és ruga­nyos, mintha gumi­labdák lennének tal­paim alá kötve, kicsit huncutkácan rámoso­lyogtam a szembejövő emberekre és lám, ők is visszamosolyogtak, ugyanolyan huncut- kásán, kedvesen, meg­értőén, mint akik tud­ják a nagy titkot, a mosoly titkát. Érde­mes élni, érdemes lenni, születni, tervez­ni! Milyen nagyszerű dolog is egy női mo­soly varázsában meg­látni: ostobaság a pesszimizmus, a csüg­MjhúL egy kevés bizalmú vezetőhöz (life haragudjék, hogy diagnózissal kezdem e nyílt "U levelet — az orvosnak is ez az első dolga, felderí­teni a betegséget, hogy sikeresen gyógyíthasson. ön, kedves titkár elvtárs, egy kellemetlen betegség­ben szenved, a betegség neve: bizalmatlanság a munkások iránt. Bizalmatlanság azokkal szemben, akikhez néhány éve a szó szoros értelmében tartozott, s akiktől — ezt érezni sza­vaiból — kissé, mintha, eltávolodott volna. Ez kemény vád egy munkásemberből lett üb-titkárra, de higgye el, nem alapnélküli ez a megállapítás. Emlékeznie kell rá, egy ízben összegyűltek a megye üzemeinek párt-, gazdasági, tömegszervezeti vezetői, hogy megvitassák, mi az oka az egyes üzemekben tapasztalható túlzott óvatosságnak a kongresszusi versenyvállalásoknál. Ott, ezen a tanácskozáson mások is lándzsát törtek az óvatoskodás mellett, volt más üb-titkár is, aki — azóta már választ kapott aggodalmára —, de ott fennen hirdette: nem lehet többet kérni az emberektől. Ott, ezen a tanácskozáson hangzott el az a szerencsét­len és minden reális alapot nélkülöző kijelentés, éppen az ön szájából, hogy: „ha a munkásokra bíznák, még ennyit sem vállalnának”. Ezt a megállapítást, ott, ezen a siránkozó hangulatú tanácskozáson csak az előadó cáfolta meg, — de azóta az élet is csattanós választ adott rá, mégpedig a példák soka* s ágával. És ha azóta sem változott volna meg eme meggyőző* dése, s ha van még Önön kívül más vezető is, aki hasonló -* a munkások iránti bizalmatlanság betegségét nyögi —, en- gedje meg, hogy előterjesszem szerény ellenvetésemet. Tehát a kérdés: lehet-e bízni a munkásokban a kongresszusi válla­lások teljesítésénél, vagyis számíthat-e rájuk az ország a szocializmus építésének meggyorsítását szolgáló tetteknél, vagy csak közömbös szemlélőként számíthatjuk őket e fon-, tos munkán? E kérdés megválaszolásánál meglehetősen könnyű a helyzetem, mert a megye munkássága olyan tényeket adott e vitához, hogy „félbalkézről” meg lehet válaszolni aggályos­kodó, bizalmatlanságot árasztó kijelentésére. Bizonyára hallott már arról, hogy aggályoskodó veze­tőtársa cementgyárának kőbányászai, háromszor annyi kő termelését is szívesen vállalták, mint amennyit a gyár veze- tői kértek tőlük. S talán annak a híre is eljutott azóta Önökhöz, hogy a derecskéi téglagyári munkások a kért egy százalék helyett három százalékot ajánlottak fel és hat—hét százalékkal csökkentették a cserépgyártási selejtet, meg- cáfolva ezzel minden aggályoskodást, amely a munkások jószándékát vitatta. Ugye, milyen hamisan cseng ezek után az ön kijelen- tése: „ha a munkásokra bíznák, még ennyit sem vállalná* nak” (mármint amennyit a gyár vezetői vállaltak). De mennyire hamisan csengene ez a kijelentés, ha ott az üzemben, a munkások előtt hangzana el (de ki meri ezt előttük elmondani?!). Mennyire hamisan csengene, mikor számtalan jelét adták önkéntes hozzájárulásuknak a kong- resszusi verseny sikeréhez, éppen az Ön gyárában is. Ugye, ez tagadhatatlan tény Ön előtt is? Mert azt már tudnia kell, hogy a villamosüzemi dolgo­zókat senki sem szólította fel, hogy csatlakozzanak a munka­versenyhez, s ők mégis, minden szervezés nélkül, másfél- százezer forintot akarnak hozzátenni a gyár vállalásához. Mint ahogy nyilvánvaló Ön előtt is, hogy az egyik legfonto­sabb gyártmánynál a munkások a 10 százalékos gyártási hulladékot két és fél százalékra csökkentették a verseny során. S vajon miként magyarázható az, hogy -a gyár párt­titkára örvendezve közölte nemrég, hogy újabb és újabb bri­gádok csatlakoznak a versenyhez, minden különösebb szer­vezés nélkül -, ha nem azzal, hogy a munkások készek töb­bet adni a verseny során, mint amennyire számítanak bizal­matlan vezetőik. A választ, ime, legkézzelfoghatóbban, éppen ott, « gyárban adták meg bizalmatlanságot árasztó kijelentésére. Megadták az önként versenyző munkások, az ennek örvendező párttitkár, a bizakodó munkaügyis dolgozók, akik szerint „nagy erkölcsi sikere van a kongresszusi munkaver­senynek és érezhetően nagyobb a munkások önként vállalt fegyelme”. Ezek lennének hát bizonyítékaink, így, dióhéjban, hogy világosan láthassa: mennyire meggondolatlan, minden alapot nélkülöző a levél elején idézett kijelentése —, amire akkor nem kapott kielégítő választ. S hogy miért csak most küldök választ? A kérdés jogos, ám az időpont nem véletlen. Néhány napon belül teljes képet kapnak az üzemek vezetői és dolgozói az első hat hónapot illetően. Képet kap­nak a kongresszusi vállalások teljesítéséről — sok helyen magas túlteljesítéséről —, s ebből az alkalomból újból lemér­hető: lehet-e bízni a munkások közreműködésében, reális volt-e a néhány hónappal korábban tett vállalás? Mert sok helyen nem volt reális, s ebből le kell vonni a megfelelő következtetést. Jó néhány helyen pedig, ha nem is dühöngött, de felütötte fejét a túlzott óvatosság, a mun­kások iránti bizalmatlanság kártékony betegsége. S mint majd minden betegség gyógyítható, a bizal­matlanságé is az. Éppen ezekben a napokban, mikor nyilván­valóvá válik, hogy lehet számítanunk a munkásosztály eszé­re, kezére, hogy ezek az egyszerű emberek mennyire érzik a felelősséget az ország ügyeiért —, nyilvánvalóvá válik az is, hogy ezt a betegséget nemcsak kell de lehet is gyógyítani. A magyarázkodás helyett tehát jöjjön a gyógyulás, hogy az év második felében _ az Önéhez hasonló disszonáns hangok ne fékezzék a munkásemberek lendületét, amelyet az az őszinte szándék vezérel, hogy minél előbb felépíthes­sük a dolgozó emberek szocialista társadalmát. Búcsúzóul szeretném remélni — bár önnek címeztem e levelet —, más is ért a szóból. Ezt reméli, gyors „gyógyulást” kívánva: Kovács gedés. Fel a fejjel, véné fickó — mondtamé magamnak és a mo-> solygó emberek gyű-é rűjében, a boldogságé gyűrűjében besétál-é tam lakásom ajtaján. < Besétáltam és arcom- < ról ömlött a vidám- < ség, a nevetés... | — Mit vigyorogsz .< fiam, mint egy fa-% kutya?... Inkább aé tükörbe néznél.. .S Mondtam már, hogyé dobd a fenébe azt aé vacak töltőtollat.. > Olyan vagy, mint azé ördög — mondta fele-é ségem és lelkem ősz- > szsetört darabjain átsé-é tált a másik szobá-é ba... ? Ó, nők, sem veletek ? sem nélkületek nem\ lehet élni! (egri) önköltségét 0,5 százalékkal csökkentik, amivel igen jelen­tős anyag- és vegyszer-megta­karítást érnek el. Az ércbányászok és az érc­előkészítőmű dolgozói csak úgy tudnak vállalásaiknak eleget tenni, ha a karbantartóműhely dolgozói is mindenben segítik munkájukat. A karbantartó­műhelyek ezen a termelési ér­tekezleten szinte egy ember­ként vállalták, hogy az ő munkájuk miatt nem lesz ter­meléskiesés, üzemzavar a bá­nyában és az érceloben. A munkahelyeken röpgyűlé- seket tartottak, ahol a vállalat csaknem minden dolgozója egyéni felajánlással csatlako­zott a bányásznapi munkaver­senyhez. Pusztai István vájár, Lassú József vájárt hívta ki versenyre, hogy ötszázalékos robbanóanyag-megtakarítást ér el és a te. vét 100 százalékon felül teljesíti. Igen jelentős Besenyei Fe- rencék munkája. Ők nyolc fő­vel szocialista munkabrigádot alakítottak és 108 százalékos tervtúlteljesítést vállaltak. A nehéz munkakörülmények kö­zött dolgozó Kiss József, Kocsis István csillések, Oravecz János és Dudás István mozdonyszere­lő is lelkesen csatlakoztak a sikeresen megindult bányász­napi munkaversenyhez. A Gyöngyösoroszi Ércbánya dolgozói 1958-59-ben kétszer nyerték el a kitüntető élüzem címet, ami arra kötelezi őket, hogy a vállalásaik teljesítésé­vel ünnepeljék meg a IX. bá­nyásznapot és 1959 második felében újra az élüzem cím )úszke . úajdonosai legyenek. CSEH PÁL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents