Népújság, 1959. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-07 / 132. szám

1959. junius 1., vasarnap NÉPŰJSAü Ötvenmillió forint Ilyen összegű vállalást tet­tek a megye ipari üzemei az MSZMP első kongresszusának tiszteletére. A.l|g kezdődött meg az üze­mek' felajánlása, áprilisban már 17 millió forintra szapo­rodott-, a . vállalások értéke, amély rövidesen elérte a 44 millió forintot. Ez azonban csak a forintban. értékelhető ■ vállalás összege, a kongresszusi verseny során származó haszon ennél sokkal nagyobbnak Ígérkezik. Az üze­mekben sok olyan vállalást is tettek, melynek haszna ma még nem mutatható ki forint­értékben, s így a termelékeny­ség növekedésének, az önkölt­ség csökkentésével már körül­belül 50 millió forintot tesz ki a megye ■ üzemeinek kongresz- szusi vállalása. Ebből a' félszáz milliónyi fo­rintból már jelentős összeget még is takarítottak a megye üzemei, közte a gyöngyösi Váltó- és Kitérőgyártó Üzemi Vállalat, a • Mátravidéki Erő­mű,. a Bélapátfalvi Ceméht-és Mészárul, s még jó néhány üzem, mely több millió forin­tot takarított meg, vagy ennyi, vei több árut termelt. I Mátravidéki Erőmű harmadik felajánlása Ügy látszik, túl óvatosan ítélték meg a Mátravidéki Eigqmü vezetői a kongresszusi vpi^eny sorján, megtakarítható összegét, mert mindössze 10 millió kilowattórával akarták túlteljesíteni tervüket. Ezt az energiamennyiséget rövidesen át is tudják adni, mert a-'ál- lalás teljesítése váratlanul jól haladt, s így 15 millió kilo­wattórára emelték fél válla­lásuk mennyiségét» Az adatokból az tűnik ki, hogy ezt a vállalást is túl­szárnyalták az erőműben, mint ahogy biztatóan halad az öt és félmillió forintos több­letnyereség megteremtése is, melyből az első negyedévben már egymillió 300 ezer forint­nyit be is fizettek. így kilátás van arra, hogy még harmadik felajánlásra is sor kerül a kongresszusi verseny során ... Köszöntik a legjobb versenyzőket A Bélapátfalvi Cement- és Mészműben, ahol szintén messze felülmúlták eredeti vállalásukat, gépegységenként nyilvántartják a versenyered­ményeit, melyet a dolgozói: mindennap ott láthatnak munkahelyükön. Ez a minden­napos értékelés nagy lendítő­erőt ad a versenynek. Most, hogy még jobban nyilvános­ságra juttassák a termelési legkorszerűbb vágóhídja és húsfeldolgozó üzeme. A ma­gyar mérnökök és szakembe­rek tervei alapján készülő létesítményben rövidesen újabb egység kezdi meg a munkát Ez az úgynevezett kombinált vágási vonal lesz, amit a legkorszerűbben sze­relnek, feL Az új üzemben egyaránt vágnak majd mar­hát, borjút és sertést is. Min­den feldolgozásba kerülő jó­szág először egy elektromos kábítóba kerül, innen pedig földet többé nem érintve már magaspályán fut végig a ra­gyogó tiszta, csempével és ke- ramit kockával borított ter­men. Amint a levágott állat a pályán megteszi útját, úgy eredményeket, s a legjobb eredményt elérő dolgozóknak nagyobb megbecsülést adhas­sanak, a szakszervezeti bizott­ság elhatározta, hogy létrehoz egy csasztuska brigádot, mely­nek tagjai felköszöntik majd a verseny legjobbjait. Hiúsági brigádok a kongresszusi versenyben Megyeszerte jelentős részt vállaltak a fiatalok a kong­resszusi felajánlások teljesíté­séből. Alig telt el két hónap a vállalások elhangzása óta, máris 178 ifjúsági brigád ala­kult, hogy tevékeny részt vál­laljon a munkából. A bányász- fiatalok eddig 57 brigádot ala­kítottak, és különösén a gépek meghonosításánál értek él je­lentős eredményt. A 178 ifjú­sági brigád közül 50, szocia­lista munkabrigád cím elnye­rését is cplul tűzte, 35 ifjúsági brigád pedig a szakma ifjú mestere cím megszerzéséért dolgozik. végzik el rajta' a különböző munkafolyamatokat, így a szőrtelenítést, illetve nyúzást, a belezést, feldarabolást, úgy, hogy mire a terem ki­járatához ér, már teljesen fel­dolgozva, raktározható álla­potban vihetik tovább a. hűtő­kamrákba. Az új egységben egy mű­szak alatt 250 sertést, vagy 70 marhát Ighet. piíijd feldolgoz­ni, s ez nagy segítséget jeleni Gyöngyös lakosságának, va- Iámint a környékbeli falvak ellátása szempontjából. A kombinált vágási egység elkészülte után az üzemrész azonnal — előreláthatólag egy hónap múlva — megkez­di a próbamunkát, az építők pedig hozzáfognak az utolsó nagy munkához, a feldolgozó, I Olasz diáklányok jönnek Egerbe? Az egri Szilágyi Erzsébet Leánygimnázium tanulói és az egyik olaszországi közép­iskola, pontosabban velencei középiskola között igen ió kapcsolat alakult ki ,az elmúlt évben. A magyar- és olasz di­áklányok azóta igen sok leve­let váltottak egymással. Ve­lencéből nem sokkal ezelőtt egy díszes fényképalbum ér­kezett, amelyet az ottani olasz diáklányok készítettek városukról, és küdték el eger- be a Szilágyi Erzsébet Leány- gimnáziumba. Az egri diáklányok most viszonozni akarják az ajándé­kot. Ök is díszes fényképalbu­mot készítenek el olasz barát­nőik számára. Az ünnepélyes albumcserére itt Egerben ke­rül sor, ugyanis a magyar di­ákok meghívták a velencei gimnázium tanulóinak egv csoportját, hogy látogassanak el Egerbe. A meghívást az olasz diáklányok örömmel fo­gadták és — értesülésünk sze­rint — a találkozóra hamaro­san sor kerül.- KÖNYVISMERTETŐ elő­adást tartottak a hatvani Cu­kor- és Konzervgyárban. A Mű­szaki Lapkiadó vállalat mun­katársa Vágó főrhémök a most megjelent műszaki köny­veket ismertette. töltelékáru készítő üzemrész átalakításához, bővítéséhez. A vágóhídnak ebben az egységé­ben eddig naponta mindössze tizenhárom-tizenöt mázsa kol­bászt, szalámit tudtak készíte­ni, ami a nyári szezonban a szükségletnek csupán egy ré­szét fedezte. A korszerűsítés, teljes gépesítés után ötven mázsa kolbászféleség hagyja el- .naponta a vágóhídnak ezt az üzemét, ami által a keres­kedelmi szervek megszüntet­hetik a fővárosból való szállí­tás. A feldolgozó üzemrész áté­pítését, korszerűsítését, 'kö­rülbelül 1960-ra fejezik be, s ezzel tulajdonképpen véget is ér majd a nagy építő munka a Gyöngyösi Vágóhíd és Hús- feldolgozó vállalatnál. Egy hónap múlva megkezdi a próbaüzemelést a gyöngyösi vágóhíd újabb egysége Mint ismeretes, Gyöngyösön épül hazánk és Közép-Európa i I I ! i z í i i I T r í i z í T í I z í I r \ i i 1 2 Z \ I I T I 1 [ x \ I ) I X \ I l \ I l \ 1 I \ t 1 \ 1 l I X z I I I I I Ezt kérjük — ezt várjuk Az a tyúkketrec, amely ott árulkodott a honi okta­tás becsületéről Gárdonyi fiatal tanító hősének osztályá­ban, s a plébános úr csókra nyújtott keze, amelyet meg­csókolni illett volna, kitűnően példázta, hogy lámpás ugyan akarhatott lenni egy ambícióval teli fiatal tanító, de mécsesnek se nagyon tekintették a tyúkketrec és csók­ra nyújtott kéz tulajdonosai. A fiatal tanítónő teste lehe­tett érdekes Brödy drámája falujának vezető korifeusai számára, sót kívánatos, de hogy ebben a testben gondo­latok is voltak, becsületes és ezért forradalmi gondola­tok, hogy e tanítónő — naívul — tanítani jött és nem vágyakat kielégíteni, nullára csökkent a test ázsiója. Mindig a múltat... mindig a múltat, minek mindig a múltat emlegetni minden ünnepkor, most a pedagógu­sok ünnepekor is. Komenius János, a nálunk is tanított első, igazán nagy tanító, aki lényegében megalapozta a pedagógia gyakorlati és elméleti tételeit, — ez a Kome­nius szólt a tanító becsületétől is. Soraiból bárki kiolvas­hatta, milyen megbecsülést kíván a nevelői hivatás. De több mint három évszázadnak kellett eltelni ebben az országban, hogy minden korok új nemzedékének nevelői ne az iskolaszéktől, ne a földesúrtól, tőkéstől, gyárostól függjenek, ne legyenek kiszolgáltatva az egyháznak, ne kössék meg nyelvüket, hitüket, ha tudást, igazságot akar­nak a gyermeki lélekbe plántálni. Hát hogyne beszélnénk a múltról, ahonnan jöttünk, amikor a máról és a hol­napról esik szó. ahová megyünk, amerre a pedagógusok társadalma segítségével is haladunk. A társadalmi rendszernek kellett megváltoznia, a „tudatlan” népnek kellett kezébe vennie a hatalmat, hogy a tudás kerüljön uralomra, a tudás, amely minden­kié, amelyet a nevelő tanít, ad át évről évre iskolába ke­rülő gyermekhadseregnek. Most először ebben az ország­ban, most először több száz esztendő után. hagy a tanítót nemcsak tanító becsüli, hanem a hivatalos kormányzat, az egész nép, s egy egész társadalom. Most először, hogy nap j a van ennek a megbecsülésnek, amely form? ugyan, de nem formalitás, forma, amelynek ünnepi tar­talma van: a hála, a megbecsülés és a tisztelet. S mit kérünk mi ezért cserébe gyermekeink, az új generáció nevelőitől? Semmi mást. mint hogy gyakorol­ják hivatásukat, amelyet igazán sohasem gyakorolhattak a földesúri Magyarország „bokrétás” világában. Semmi mást, mint azt, hogy tanítsák meg a tudásra, a haza, a népe szeretetére, a munka megbecsülésére, más népek értékeinek megbecsülésére, barátságra és összefogásra azokat, akik a legdrágább kincset jelentik a mi és az ők számára is. Ezt kérjük és várjuk tőlük, s nem ünneprontás, hogy ezt a mai napon mondjuk el, hogy a mai napon is elmondjuk, amikor őket, a magyar pedagógusokat kö­szönti az ország, köszönti a párt és a kormány. S hogy kérésünket teljesíthessék, hegy még jobb és ereményesebb munkát végezhessenek, — ehhez minden támogatást megkapnak a továbbiakban is. Nagy munkájukban mel­lettük áll a párt, a kormány, mellettük a szülők társa­dalma, mellettük egy egész ország. Mi nem nevezzük lámpásnak a tanítót, nem nevez­zük másnak, mint ami: nevelő. De úgy becsüljük, ahogy munkája mégérdemli. s úgy támogatjuk, ahogy munká­jának célja megkívánja. S ez a lényeg, nem a szép szavak! Ivöszöntjük mi is ezen a napon Heves megye Vala­mennyi nevelőjét, a közoktatás valamennyi dolgozóját, s az év vége előtt, de már az új iskolai évre is gondolva, kívánunk eredményekben gazdag, sikeres munkát vala­mennyiük számára, gyermekeink javára. ✓SAAAAA/NAA/VNAA/WVVA/VVVsaAA/VVSA/NA/VVVA/SAAA/WV^VVVVNA/VWVVV^ »> 36 kis bánya ez._ Se víz, se gáz, se meleg... Nagyón jó ez a bánya! E tömör bányahimnuszt Farkas Béla fő- aknász mondja nekem, aki ott liheg mögöt-' te a jó kis bányában, behúzott nyakkal, izzadva, mintha rakott stráfkocsit hűének. Farkas egyenletes léptekkel igyekszik előre, úgy viszi két lába 104 kilóját, hogy a ma­gam hatvanegynéhányával alig tudom kö­vetni.., y*- A, csak vagy négy 'éve híztam meg, olyan sovány voltam majdnem, mint maga — magyarázza hátra-hátra fordulva, miközben lelkesen adok hálát a bányamanónak, ha van ilyen, hogy nem négy évvel ezelőtt fújtatok utána. A vágat, amelyen, megyünk, néma és csendes, vagy száz méterre van a föld alatt, állítólag a gyöngyösi műút alatt. Állítólag, mert fogalmam sínes még arról sem, hogy honnan jöttünk, merre megyünk ebben a földalatti labirintusban. — Nem lehet itt eltévedni — magyarázza a szakértő magabiztosságával. Annyi az egész, hogy mindig arra kell figyelni, mer­ről jön a levegő... Érti? Ha szembefúj, akkor arra van a külszín. Ha a hátát éri. akkor be­felé halad a bányába... Egyszerű, nem? így elmondva kétségkívül egyszerű, csak ahol jártunk, valami keresztvágat-féle volt, éppen semmi levegőjárást nem éreztem, de hát szégyelltem megkérdezni, hogy innen ho­gyan juthat ki az ember. «Egy ideig hallgattunk, átmásztunk egy gumiszálag felett, s átbújtunk egy alacsony vágaton... —Mindjárt ott vagyunk a 39-esen — állt meg egy pillanatra, hogy utolérjem. Ott pos­támmal dolgoznak... Korszerű bánya ez, öröm itt dolgozni — támasztotta meg a há­tát, közben a szeme úgy járt-kelt a vágat falain, mint műbírálóé valamilyen szobrász­versenyen. — S nagyon jó gárda van most itt — kínált meg egy cigarettával. Messziről, mint két szentjánosbogarka, fények villantak fel, s néhány pillanat múl­va a karbidlámpa mögül előbukkan két em­ber . — Na, mi van, Jóska? — jószerencsét... Fát viszünk, utána meg vizet a frontosoknak. — Mész-e a KISZ-brigádba? — Mennék én, Béla bácsi, csak nem na­gyön akarnak... Azt mondják, hogy velem sok bajuk lesz... m- Oda se nézz, ha megállód a helyed, ők se szólnak... :Na, .jószerencsét.... összeszokott brigád, félnek az új embertől — magyarázza később, — Pedig KISZ vezetőségi tag .q, gye­rek, karácsondi..., . Még néhány. méter és, a, fronton va­gyunk. Képzelj el, olvasó, egy kétméter szé­les, alig két méter magas, vagy harminc­negyven méter hosszú folyosót, ahol 20 em­ber dolgozik. Ezen a folyosón, a 39-es fronton faácsolat helyett, gyorsan szerelhető vastá- mok tartják, külszíni nyelven szólva, a meny- nyezetet, van ott egy kaparószalag, egy cso­mó szerszám — egyszóval nem valami kényel­mes hely ez... — Mi van, Károly? — Robbantunk mindjárt — válaszol a fia­tal Bemáth Károly, a frontmester. S a kö­vetkező pillanatban leáll a kaparó, az embe­rek elhúzódnak a front felső szárnyába, a lőmester meggyújtja a kanócokat, mi meg beszélgetünk. Jómagam tettetett fesztelenség­gel próbálok csevegni, hiába, tőlem vagy ti­zenöt méterre mindjárt robbanni fog a töl­tet, dől a szén, de Gólián Ferenc. Demeter László egykedvű nyugalommal szívják ciga­rettájukat és érődnek egymással... Egy... Kettő... Három... Robban a paxit. megremegnek a vastámok. omlik a szén. számolják, hogy robban-e mind a tizenkét töltet... — VoZí már a maguk újságjában a fény­képe — bök Demeterre Farkas Béla. Gólián nem állja meg szó nélkül: — Nem is lehet bírni vele azóta... Irtó szereti, ha az újságban látja vissza szénkor­mos képét. — Mi van az asszonnyal... Gyerek? — kér­di Farkas egy harmadik bányásztól... — Lehúztuk egyelőre a rollót — vigyorog a kérdezett. — De maga se nagyon igyekszik, mióta alig fér el a vágaton — toldja meg, s ezen meg Farkas nevet és mond egy cifrát, amit felesleges lejegyezni, már csak illemből is. Aztán összerántja szemét és rikolt: — Miért áll a kaparó? í- Az emberek ugranak, s adják tovább a gépkezelőnek mint stafétabotot, a kiáltást, s már indul is a kaparó, viszi a hátán a le­robbantott lignitet. Búcsúzunk, megyünk tovább. Figyelem és egyre jobban csodálom ezt az embert. Nem — tő-LLüL azért, hogy magabiztossággal mozog a bányá­ban, hisz bányász, azért se. hogy tájékozódni tud itt lenn, hisz itt dolgozik már több mint félévtizede... De: — Ide figyelj. Laci fiam, ha ezt az ácso- latot nem igazítod meg, baj lesz... — Jószerencsét, Zsiga bácsi, hogy van az asszony? — Mi ez, Karcsi? Lemenni a talpig... Le­maradtál, mint a borravaló... Emberek és emberek, öregebbek és fiata­labbak. Minijét ismeri keresztnévről, ismeri családi gondját, baját tudja, melyikük mire kévés, tudja, ki érti a tréfái, ki csak a ke­mény szót, s kinek elég csak egy fejcsóválás is... — Mondja már, Farkas elvtárs — kérdem kétórai caplatás után fáradva, nem a csodál­kozásba —, hány ember dolgozik most a bá­nyában? — Mennyi is... Körülbelül kétszáz cakk- umpakk... Ez már törzsgárdá. ezekből már bá­nyászok lesznek, egy részük pedig már az is... — S maga hányat ismer közülük, már úgy közelebbről? — Hogy-hogy hányat? — kérdi megütődve és felemeli a lámpát. Arcomba világít, hogy komolyan kérdem-e. Mind. Mind kell ismerni. Minek lennék én akkor, ha nem ismerném őket? — A szakértelem, meg a.. — Szakértelem... szakértelem — az még nem minden. Nemcsak a szénhez kell érteni, hanem az emberhez is — magyarázza, mint valami tanár, csak katedra helyett féllábbal egy ácsolaton áll. — Olyan emberek ezek hogy hegyet el lehet velük hordatni... Megpróbált egynéhány átdobni engem is, de nem sike­rült... Jön hozzám valaki, azt mondja, hogy felesége hirtelen rosszul lett. azt kellett vin­ni a kórházba... Mondom neki: Ide figyeljen, jó ember... Ne nézzen engem hülyének. Teg­napelőtt fizetés volt, jól beszívott, azért nem jött műszakba, s most meg itt hazudik nekem. Szóljon becsülettel, én is ember vagyok, de ne hazudozzék itt nekem össze-vissza... Mert keménynek is kell lenni. De ha nekem egy jó vájárom azt mondja, ide figyelj, Béla bácsi (34 éves!) beszittam. az anyját, s nem tudtam bejönni, akkor én azt még szabadságra is be­tudom■ persze, ha ez nem valamiféle minden­napos dolog... Velem lehet beszélni és így én is tudok beszélni az emberekkel... — Szereti a jó bort? — kérdem most már újra utána bandukolva, kicsit kajánul... Vagy nem érti a célzást, vagy nem is akarja... —r Meginni megiszom, de inkább a sört— Nem igaz ám az, hogy a bányász Uz. részér ges meg ilyenféle... Nagy a vízveszteség itt fenn és kívánja a folyadékot... Pénze van, hát nem vizet iszik, hanem sört, vagy bort... Meg­engedhetik maguknak, kétezer felett van az át­lagkereset... Ügy építik a házakat, mint tar vasszal a fecskék a fészküket — magyarázza költői, hasonlattal a bányászok gyarapodá­sát. Aztán nevetve hozzáteszi: Pedig hogy mi volt itt, amikor a kollektív bérezést bevezet­ték. Most? Botrány lenne, ha visszatérnének az egyéni bérezéshez,.. Már a fővágaton ballagunk a telefonhoz. Borzongat a hideg légáramlat, leülünk hát a gépkezelő kis fakalyibájába, amíg a motor jön értünk... Beszélgetünk még erről, arról. EU mondja, hogy öt éve házas bányászasszony a felesége, s van eay kislánya... Az a minde­ne, szórakozása öröme... — De nagyon szép kislány is ám — mondja olyan büszkén és természetesen, hogy a leg­csekélyebb kételyem sem lehet, hogy valóban a világ legszebb kislányát mondhatja a ma­gáénak. Nincs is különösebb szórakozása mint a gyerek, az újság és a muszáj: a tanulás. — Dcdaoznak itt érettséaizettek is, van itt szó politikáról is... Muszáj újságot olvasni, mert ha kérdeznek valamit, s hallgatok, mint a csuka, azt gondolják, na ez is egy bumfordi ember... Tanulni, meghat kell. oévesítik a bá­nyát, amit tanultam a Szakmában a szaktár­saktól, az már nem elég... Na. de én csak ■ itt fecsegek a vonat meg már itt van... Hát akkor mehetünk is — indul előttem és kapaszkodik fel a kicsi kocsira. A vonat meg fütyülve zakatolva kattog kifelé a. külszínre ahol Farkas BéTa főaknász még elintézi a hivatalos dolgait, hogy aztán hazamenjen saját házába, s eljátszon a kis­lánnyal. aki a legdránábbnt jelenti ennek a nagytestű csupaszív. káromkodó, nevető em­bernek... — Nagyon rossz volna hq nem szeretné­nek az emberek... De azt hiszem, hogy talán mégicsak szeretnek, becsülnek... — mondtai A vele töltött néhány óra a bánva‘•árás, meggyőzött arról, hoay nemcsak szeretik de becsülik, is Farkas Bélát, a gyöngyösi Xll-es akna főaknászát. Gyurké Gús

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents