Népújság, 1959. június (10. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-26 / 148. szám
1959. június 26„ pántét Bí ÉPÜJS AG S Az apa, aki ezt mondta, keserűen legyintett, mintegy jelezve, hogy kár erre szót vesztegetni. Nincs protekciója, nem munkás, vagy paraszt, tehát az ő fiából nem lehet orvos, mégha kitűnő tanuló is. A rövid beszélgetés még tíft/aly játszódott le, de lejátszódhatott volna az idén is, s ha talán nem is pontosan ilyen formában, minden bizonnyal le is játszódik majd; Az egyetem, az értelmiségi palya, azon belül is az orvoskar, a mérnökszak, valami egészen különös vonzerővel bír, amelynek alapjáig leásni sokkal inkább a hely kérdése, mintsem az őszinteségé. Vonzerővel bír a társadalom minden rétegére, s természetszerűleg különösen az értelmiségi szülök számára, akik alig, vagy legalábbis nehezen tudják elképzelni, hogy a fiuk „egyszerű1’ kétkezi munkás legyen az érettségi bizonyítvánnyal a kezében; Amennyire örvendetes, hogy kampányszerűnek egyáltalán nem nevezhető mozgalom az egyetemi továbbtanulás szerte az országban, legalább annyira elgondolkodtató még mindig, pedig az elmúlt néhány évhez képest valamelyest nagyobb az érdeklődés az érettségizők körében a fizikai munka iránt is. Elgondolkodtató, két okiból is. Először azért, mert az egyetem iránti túlméretezett vonzódás kritikát jelent a középiskolai oktatás tartalma felett, egyben ’gazolását, hogy a politechnikai oktatás bevezetése és közeljövőben! széleskörű gyakorlata alapvetően szükségszerű; Másrészt, mert a társadalom, egészének ráhatása a fiatalságra, a szülők nevelése gyakorlatilag elmaradt az élet követelményei mögött, legalábbis, ami ezt a területet jelenti; Nem véletlenül nevezzük korunkat atomkornak. Ez a jelző nemcsak egyszerűen az atom titkainak feltárását, az -atomenergia, békés célokra való felhasználásának lehetőségéi, az ember világűrbe való kilépését, Daidalosz és Ikarosz álmának megvalósítását jelentig hanem egy korszak tefljes technikai forradalmát is. Forradalmat a tudomány .minden ágában, minőségi ugrást az emberi szellem fejlődésében, elsősorban a szocialista országokban, egy olyan gazdasági és politikai alapon, amely már megvívta a politikai forradalmat, hogy széles utat nyisson a technika, a tudomány számára. Mi még azt tanultuk az iskolában, hogy a legkisebb „valami“ az atom, amely már oszthatatlan; mi még azt tanultuk az iskolában, hogy a fény sebességét nem lehet elérni és megborzongtunk Vo- ronoff professzor történetén, aki viviszekciós műtétekkel kísérletezett. Ha a . Marsról hallottunk, tudomásul vettük, hogy van, de csak fantasztikus történetek meséjén elrtnga- tódzva hittük, hogy oda el is lehet jutni ;.; Mines tovább sorolni! Gyerünk le a földre, s kérdezzük meg a bányászt, aki Domfoasz-kombájn- nal és vastám-biztosítással dolgozik, az esztergályos, akinek gépén korszerű másoló-szerkezet van, az építőmunkást, aki modem gépekkel dolgozik. •— kérdezzük meg őket, hogy a mindennapi munkában hozott-e és mit a technika fejlődése? Hatalmas gyárakat, földalatti vasutat nem lehet függőónnal építeni! A technika forradalma azt is jelenti, hogy a fizikai munka mind közelebb és közelebb kerül a szellemi munkához, a gépek irányításához, ellenőrzéséhez, mind könnyebbé válik, ami a testi erő igénybevételét, s mind nehezebbé, ami a szellemi felkészültséget illeti. Ha csak erről az oldalról közelítjük is meg a kérdést, máris nyilvánvaló, hegy a mezőgazdaságban nemcsak agrármérnökökre, de jól képzett, művelt szakmunkásokra is szükség van; hogy az ipar nemcsak tervező mérnököket keres, de matematikához értő, az új gépek.tel. automatasorokkal bánni tudó fiatalokat is; hogy nemcsak orvos kell, de jól képzett ápoló. ápolónő is.:. Ezek nélkül hiába minden! Hiába az automatasort tervező mérnök, ha nincs ember, aki értene, aki bánni tudna a bonyolult géppel! Az érem másik oldala: a fizikai munkától való tartózkodás nemcsak egyszerűen a fizikai munka nehézségétől való tartózkodás. Sokkal inkább ma még tálán az, hogy tapasztalható — miért tagadnánk le, ha egyszer így van! — még á fizikai munka, a munkás lebecsülése. Oka ennek részben a politikai szűklátókörűség, mási’észt az, hogy elevenen él még az emberek emlékezetében az az idő, amikor a nyomorból való kitörés lehetőségét, az emberréválás lehetőségét legtöbbször az érettségi bizonyítvány kézhezvétele jelentette, különönsen pedig az egyetemi diplomáé. Arra persze kevesebben akarnak emlékezni, hogy érettségi bizonyítvánnyal, vagy egyetemi diplomával a zsebben éppen- úgy, lehetett éhezni, nyomorogni. állás után járni, mint anélkül. Ma, abban az országban, ahol a munkásosztály van a hatalmon, ahol a munkásosztály teremtett egy olyan világot, amelyben nem az a probléma, hogy nincs miből tanulni, hanem az, hogy annyi a jelentkező, mint égen a csillag, enyhén szólva is groteszk dolog az effajta tartózkodás. S ha már erről esik szó, azt is meg kell mondani, hogy nyilvánvaló dolog: az egyetemi felvételeknél feltétlenül a munkás- és parasztgyerme- kek részesüljenek előnyben. Ha 1937-ben a majd 12 ezer egyetemi hallgató közül mindössze 317 volt a munkás cb 93 a paraszt, akkor 1959-bem a munkás-paraszt hatalom országában az a legkevesebb, hogy az egykor elnyomott, a tanulás lehetőségeitől megfosztott két osztály gyermekei legalábbis számarányuk szerint képviseltethessék magukat a nép egyetemein, főiskoláin. Természetesen az is az igazsághoz tartozik, hogy 1958- ban a 24 ezer egyetemi hallgató közül majd ötezer volt értelmiségi származású, az összarány 20,1 százaléka. Ha a két adatot összehasonlítjuk, a 20,1 százalékot, az 1937-es munkásarány 2,7, vagy éppen a parasztarány 0,8 százalékával, nem is kell elfogultnak lenni, hogy megállapítsuk: annak a bizonyos ajtónak nem sok igazsága volt, s nem is lesz. Nem lehet orvos a fia, — előfordulhat. Sok a jelentkező, egyes karokra sokkal több, mint amennyit népgazdaságunk felvenni képes, magyarán mondva, mint amennyire szükség van. S ennek semmi köze ahhoz, hogy van-e vagy sincs protekciója (persze el tudunk még képzelni, sajnos, olyan esetet, amikor* nem az igazság, de a protekció győz!), hogy értelmiségi és nem munkás. Ha paraszt fia lehet paraszt és munkás, ha a munkás fia lehet munkás, vagy paraszt, vagy orvos, akkor egyszerű az igazság: a mér- nöK, a tanár, az orvos fia is lehet munkás. Tagja lenni egy osztálynak, •amely ma az ország vezető ereje, amely kezével és tudásával a holnapot formálja, s amely műveltségben, kultúrában napról napra gyarapszik. — nem is olyan szégyen. Sőt: dicsőség! Gyurkó Géza az V. Egri Dalosünnep mint a budapesti Vándor kórus. — Milyen elgondolások érvényesültek a műsor összeállításánál? — kérdezzük. — Több tényező játszott szerepet, — mondja Dienes elvtárs. — A hagyomány mellett, a Tanácsköztársaság dallal való megünneplésére is gondoltunk természetesen, de nem feledkeztünk meg a Haydn- és Handel-évfordulókról sem műsorunk összeállításánál. Arra törekszünk, hogy magas színvonalat produkáljunk, másrészt pedig a’T'anáesköztársaság évfordulójára írt munkásmozgalmi dalok új feldolgozásait is be kívánjuk mutatni. Nem feledkezünk meg az új magyar kórusművészet remekeiről: Kodály, Bartók művek mellett Sosztakovics és Koposzov művei is sorra kerülnek. Érdekes mozzanata az egri dalos találkozónak, hogy tizenegy tanácsi szerv és üzem vállalta a városunkba érkező énekesek patronálását. A patronálok amellett, hogy bemutatják műemlékekben oly gazdag városunkat, gondoskodnak szórakoztatásukról, összehozzák előkészületei a vállalatok dolgozóival is » dalosokat, hogy megismerjék dolgozóinkat és még szorosabb kapcsolat épüljön ki a távolról érkezett kórustagok és városunk között. A patronálok igen szép és értékes ajáhdé- kokkal is kedveskednek a dalosoknak, ezüst serlegekkel, kínai porcelán-vázákkal, remek- faragású sakkasztallal, stb. Megtudjuk azt is, hogy a dalostalálkozó színhelyén, Európa egyik legtökéletesebb akusztikájú terén, a Líceum előtti Szabadság téren hatalmas villanyszerelési munkálatokkal biztosítják a megkívánt megvilágítást. Hét nagyméretű neoncső fogja ontani a fényt, — a Székesegyházat pedig, mint hangulatos hátteret nagyfény- erejű reflektorokkal fogják megvilágítani. A magunk részéről azzal a kéréssel fordulunk a város lakosságához, hogy érezze valóságos közügynek az V. Dalosünnepet és a bemutatóelőadást, de fogadja igaz vendégszeretettel, az immár ötödször városunkba érkező kórusok énekeseit. S. I. Kisérleli munhaheíyet létesítenek az egeresebi bányatelepen Befejezés előtt Eger zenei életének egyik kimagasló eseménye lesz a 27-iki V. Dalosünnep. A megyei tanács hatalmas előkészítő és szervező munkája készítette elő, a felszabadulás után immár negyedszer megrendezett dal ünnepét. Felkerestük ez alkalommal tehát a megyei tanács művelődési osztályán, Dienes Tibor elvtársat, hogy tájékoztatást és ízelítőt kapjunk a dalostalálkozóről. Megtudtuk, hogy az első ilyen jellegű ünnepet 1907-ben rendezték , Egerben országos jelleggel. E szép hagyományt 1955-ben felújította a művelődési osztály. Ezt 1956-ban és 1958-ban követte a harmadik, illetve negyedik dalostalálkozó. — Kezdetben versenyszerű volt a dalosünnep, — mondja Dienes elvtárs, most azonban helyesebbnek látszik, hogy inkább a találkozó és bemutató jelleg domináljon. Legyen június 27-ike Egerben a dal ünnepe! A célunk az, hogy a kórustagok megismerjék egymás művészetét és a dal ünneplésében találkozzanak egy nagy baráti kézfogásban. Amikor a találkozón részt vevő kórusok felől érdeklődünk, azt a felvilágosítást kapjuk, hogy most nem a mennyiségre, hanem a részvevő kórusok minőségére fektették a súlyt. A következő kórusok vesznek részt a dal ünnepén: Egri KISZÖV vegyeskar és az SZMT ifjúmunkás kórusa, a gyöngyösi és karcagi városi művelődési ház énekkara, a szűcsi bányász vegyeskar, debreceni népi egvüttes énekkara, a vakok „Homérosz” kórusa, a budafoki zománcedénygyár kórusa, a borsod megyei központi pedagógus énekkar, a bőripari szövetkezetek „Szocialista kultúráért” érdeméremmel kitüntetett kórusa, valaGYEREK SZÁJ — Anyu, anyu! Hogy tudtál egy ilyen vademberhez feleségül menni!?... Az egercsehi szénbányában elhatározták, hogy új kísérleti munkahelyet létesítenek a közeljövőben. Ügy határoztak, hogy augusztusban kipróbálják az egercsehi szénbányában is az acéltámos frontbiztosítást, Ennek az eljárásnak a bevezetése az országban nem Éger- csehiben történik először, azonban mégis újdonságnak számít az egercsehiek próbálkozása. Eddig ugyanis csak olyan helyeken alkalmazták az acéltámos frontbiztosítást, ahol kemény rétegekből tevődött össze a íőte, azaz a bánya feletti földtömeg. Az egercsehi bányaviszonyok egészen mások, itt homok alkotja a főterészt. Most a bánya vezetői itt is megpróbálják bevezetni az acéltámos frontbiztosítást, az eddigi igen drága faanyagot igénylő biztosítás helyett. Az acéltámos új megoldásnak megvan még az az előnye is, hogy lehetővé teszi a bányának a további gépesítését. Alkalmazásával a szén kitermeléséből ki tudják kapcsolni a lapát használatát amit az előző faszerkezetek esetében lehetetlen volna megtenni. És mit jelent az, hogy kísérteti munkahely? Varga Lajos, az egercsehi szénbánya főmérnöke elmondotta, hogy tanultak a korábbi évek gyakorlatából. Ilyen esetben vagy lemaradnak a tervteljesítésben, vagy pedig a termelés miatt elhanyagolják az újítást és ez így rövidesen elhal, megszűnik, mintha nem is lett volna. Most Egercsehiben olyan munkahely lesz, ahol az acéltámos biztosítást kipróbálják, amelynek a termelési eredménye nem tartozik bele a szénbánya tervébe. Tehát ha valahol valami nem sikerül a termelésben, azért nem mutatkozik fennakadás, - akkor sem, ha javítás, a kísérletezés hosszabb időt vesz igénybe. Alaposan, körültekintően akarják kidolgozni az acéltámos frontbiztosítást, hogy a későbbiek során az egész trösztnél alkalmazni tudják. így sikerül majd az egész bánya gépesítését megoldani és számításba veendő szempont, hogy a munkásoknak , könnyítensk a helyzetén, megszüntetik a nehéz fizikai munkát, a népgazdaság sok-sok millió forintot takarít meg és a termelés is hatalmas mértékben megnövekszik. K., J. A mónosbéU gyermekotthon parkjának hatalmas fenyői között halkan jár a hódító virágillatot hordozó szellő, a nap is mind magasabbra kapaszkodik a tengerkék, felhőtlen égen, s a fák barna lombjain átpermeteznek fény- zuhatagjai. Olyan éles és tiszta itt fenn a levegő, mint a kristály. És nyugalom van, Ideálisabb környezetet el sem lehet képzelni az otthon apró lakói számára, akik most itt ülnek a nyitott ebédlőben, várják az ebédet, fegyelmezetten, az arcuk majd kicsattan az egészségtől. Ott ülnek egymás mellett — fiúk és lányok — egyikük szebb, mint a másik, könnyű nyári ruhácskájuk tiszta, akár a hó, látszik, hogy gondos, szerető „mamák’’ vigyáznak rájuk. Hogy kerültek ide ezek a gyerekek? Miféle szél sodorta ide őket messzi tájakról? Micsoda erő tépte ki őket a család kötelékéből?— ★ Budapest, 1956. november 7. Az utcákon alattomos kezekben aratnak a gyilkos fegyverek. Könnyű most az emberélet. Könnyű és olcsó. Egy család — apa, anya és öt kislány — beköltöznek egy üresen maradt romos lakásba. November 20-án az apa „munkába” megy, s az öt éhes gyermek többé hiába várja apukát — apuka Nyugatra távozott. December 14-én az anya is búcsút vett gyermekeitől, s mint a szomszéd lakóknak Gyermeksorsok mondta — elment megkeresni a férjét, ö sem tért vissza többé... Á 12 éves Éva, a 10 éves Ági, a 7 éves Györgyike, a 4 éves Kati és a 2 éves Erzsi ott maradtak árván a szomszédok jószívére utalva, öt gyönyörű, szőkehajú. kékszemű kislány... Milyen irtózatos gonosz lélek, kegyetlen szív kellett ahhoz, hogy el tudta hagyni ezt az öt kis tündért? Van-e ember, aki mindezt felfoghatja ésszel? Van-e mentség, van-e magyarázat erre az embertelenül szörnyű cselekedetre? Nincs! A disszidens szülők még csak azt sem érdemlik meg, hogy embernek nevezzék őket. Az otthon igazgatója meséli, hogy az öt gyermek közül négyen állami gyermekotthonba kerültek, a legkisebbet pedig örökbe fogadták a jólelkű szomszédok, akik néha-néha Katót is hazaviszik Pestre, s ilyenkor egy délutánt együtt töltenek el a testvérek, hogy el ne felejtsék egymást. És a kis Kati, most itt kanalazza előttem a párolgó levest; Aranyszőke haja lágyan omlik el a vállán. ★ S. Sanyi egyhetes kisbaba volt, amikor állami gondozásba került. Az anyja nyilván úgy gondolta: mit bajlódjak én ezzel a kölyökkel, bajlódjék vele az, aki akar... És volt, aki akart, A múló évek alatt három nevelőszülőnél is hánykódott, akik nem csupán gyermekszeretetből, hanem főleg nyerészkedésből, pénzszerzési vágyból fogadták magukhoz. S hogy ilyen körülmények között a kis Sanyi milyen nevelést kapott — nem lehet kétséges. Az 1956-os események után az illetékes gyámügyi hatóság a mőnosbéli gyermekotthonban helyezte el, mert legutolsó nevelőapja közönséges ellenforradalmár volt. Az agresszív hajlamú, teljesen elvadult S. Sanyi azzal kezdte mőnosbéli bemutatkozását, hogy letevéssel fenyegette meg az intézet nevelőit. —- Várjanak csak... majd magukat is lelövöldözöm... — ordította Sanyi az első napokban. Szinte biztosra vehető, hogy volt nevelőapja szavait utánozta, akitől durvaságon és kegyetlenségen kívül nemigen tanulhatott egyebet. De telt, múlt az idő, s a kis vadóc mindinkább megváltozott. A szerető gondoskodás, a jó szó, a türelmes nevelés hamarosan meghozta gyümölcsét. Sanyi elfeledte a nevelőszülők házának minden mocskát, szennyét, s rajongásig megszerette azokat a nevelőket, akiket annak idején még lelövéssel fenyegetett. A kisfiú csodálatos napokat töltött a gyermekotthonban-. Űj testvérkéivel napestig játszadozhatott, bújták a park embersorsok Hogy S. Sanyi további sorsa merre fordult, nem tudhatni. Egy azonban bizonyos: nem lehet jó helye olyan anyánál, aki őt hatnapos korában megtagadta. Felvetődik a kérdés: vajon helyesen járt- e el ebben az esetben a hatóság? Vajon kellőképpen mérlegelte-e, figyelembe vette-e a körülményeket? Véleményünk szerint nem, és így felelőssé válik a kisfiú további sorsáért.:, ★ B. Miska. Hároméves korában a bölcsődéből, érkezett Manosbélre. Sokáig azt sen! kos, rongyokba öltözött gyermeket, akire valósággal áldás volt a gyámügyi hatóság rendeleté, amely végül elválasztotta anyjától, s Monosbélt jelölte ki új otthonául; Azóta egy gyermektelen pesti házaspár örökbe fogadta B. Miskát. Az új szülök megható leveleket írnak a gyermekotthonba. Üjságoljákj hogy a kisfiú milyen boldogan él, hogy a nagymama jobban szereti, mint a többi unokát, különböző fényképeket küldenek róla, — egyszóval jóra fordult a kis B. Miska, azaz új nevén: M. Lacika sorsa. És a kisfiú is nagyon szeretheti új szüleit, mert ha valahol az utcán így szólítják meg: te kisfiú!.;. — ezt válaszolja: Én nem kisfiú, hanem Lacika vagyok.:; bokrait, szedték virágait, önfeledten hallgatták a madarak énekét, s amikor az utolsó levél is lehullott a fákról, puha fehér hótakaró borította el a tájat — vidáman szánkóztak a domboldalon, s vívtak nagy hócsatákat. Egy este aztán idegen falusi asszony érkezett az otthonba. Bizonytalan, tántorgó léptekkel lépte át az igazgatói szoba küszöbét, látszott, hogy előzőleg tetemes mennyiségű szeszes italt fogyasztott valahol. Bejelentette, hogy S. Sanyiért, a fiáért jött, s bizonyítékul felmutatta a debreceni gyámügyi hatáság kiadatási utasítását. Az igazgató nem tehetett mást: szépen felöltöztette a kisfiút és könnyes szemmel átadta az anyjának. Annak, aki gyalázatos módon, egyhetes korában éltaszította magatói kisfiát, s akit most csak azért akart magával vinni, mert a gyermek már felnőtt, nincs vele annyi baj, meg ugye a házkörüli munkában is hasznát lehet már venni.:. S. Sanyi búcsúja az otthontól tragikus volt. A szerencsétlen kisfiú valósággal őrjöngött, amikor megtudta, hogy ott kell hagynia az ő szeretett otthonát és „anyjával” kell mennie. Rúgott, harapott, zokogott, — de hasztalan. A gyámügyi hatóság döntése ellen nem volt apelláta. tudták, hogy ki az anyja, míg egy szép napon, 1957 szeptemberében beállított egy asszony, nagy demizsonnal a kezében, s azzal ‘ a feltett szándékkal, hogy magával viszi „gyermekét“.Persze írást nem tudott felmutatni, s így próbálkozása hisztérikus dühkitörései ellenére is meghiúsult. A későbbiek folyamán kiderült. hogy B. Miska anyja leányanya, akit rútul elhagyott vőlegénye. A szerencsétlen nő őrülten szerette a hűtlen férfit, akitől gyermeke született. Mindent elkövetett, hogy megtalálja gyermeke apját, de hasztalan volt minden erőfeszítése. Végső kétségbeesésében ekkor ivásnak adta fejét. Gyermekével jóformán semmit nem törődött. Éheztette. bezárta a lakásba a koszos, piszK. Kati, S. Sanyi és B. Miska élete, sorsa különböző. Különböző helyekről, különböző környezetből sodorta őket Mónosbélre d szél. A gyermekotthonban érző, szerető szívek várták őket és új testvérkék. A nevelők igyekeztek mindenben pótolni a családi otthon melegét. K. Kati és B. Misi élete télé van biztató jelekkel, de néha kegyetlen is tud lenni a sors: S. Sanyit sötét vihar kapta ismét szárnyaira, s elragadta a gonosz anya házába. Abba a házba, amit hatéves korában kényszerűit először meglátni... Gyerrrt eksoreok — embersorsok. És mi vagyunk értük a felelősek... Somody Jozssí Ötödször találkoznak vasárnap a dalosok Nem lehet orvos a fiam
