Népújság, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-10 / 108. szám

NEPÜJSÄÖ

1959. május 19.* vas&rm»

4í

Vannak dolgok, amelyek mint tévedések élnek évszázadokon keresztül az emberek tudatában. »

Egyik ilyen tévedés a bátor hajós, Kolumbus Kristóf nevéhez fűződik. A köztudatban ügy él ugyanis, hogy ő fedezte fel Amerikát 1492-ben.

Enciklopédiákban és tanuló- könyvekben úgy van megörökítve, hogy Kolumbus előtt Amerika még ismeretlen földrész volt. Ö volt a régi világrészben az első ember, aki felfedezte a titkot és ezzel bejegyezte nevét a nagy emberek sorába. A tények azonban másképpen beszélnek.

Kolumbus jól tudta, hogy baszk és bretagnei tengerészek gyakran áthajózták az Atlanti-óceánt, és hogy ők a bennszülöttekkel az óceán nyugati partrészén sokszor cserélnek árukat és értékes szőrméket hoztak be Eürópába, vagyis a régi világrészbe.

Az az út, amelyen ezek a tengerészek haladtak, a titkok útja volt. E titok nemzedékről nemzedékre szállt, és a hajós- kapitányok a vezetés művészetét hét lakat alatt tartották.

Valamilyen módon megmaradt egy feljegyzés, hogy Kolumbus megpróbálta rejtve követni az egyik bretagne-i hajót, de a tapasztalt kapitány félrevezette Kolumbust és siker nélkül kellett visszatérnie a kikötőbe.

Ismeretlen maradt tehát az az út Kolumbus előtt, amelyen az írek, kelták és bretagne-iak elérték a távoli kontinenst.

Ez a forrásadat, azonban nincs egyedül.

Az egyik bretagne-i apátság levéltárában feljegyezték a 14-ik évszázad közepén, körülbelül 150 évvel Kolumbus utazása előtt, miszerint külön kormányrendelettel az apátságnak adták az új világból jövő, árut szállító hajók felülvizsgálati jogát.

így valószínű, hogy a Bermudákat is bretagne-i hajósok fedezték fel 1367. évben.

Sokat írtak már a vikingekről is. Ök, mint ügyes tengerészek, valószínűleg elérték az amerikai földészt, dé csak kis csoportokban. Gyarmatosították Izlandot, azután elérték Grönlandot, ahol szintén megvetették lábukat.

Amint a tudósok állítják, elhagyták a tengeráram irányát, eljutottak a mai New York-ig, ahol néhány százan letelepedtek.

Természetesen, ha ez az út létezett, nemcsak a vikingek hajózták, hanem a skótok, az írek és a bretagne-iak is. Amikor a kontinensen már otthon érezték magukat, a tengeri utazók már a 12-ik században foglalkozni kezdtek a kereskedelemmel és folytatták azt évszázadokon keresztül.

Feljegyezték, hogy az utazás

Melegszik a Föld éghajlata

& tudósok a Geofizikai Ev megfigyelései alapján megállapították, hogy 1900. óta melegszik a hőmérséklet a Földön. A hőménséíklet emelkedése következtében fokozódik a jégolvadás és északabbra tolódik a fák övezete.

A felmelegedés általában 2900 körül kezdődött. A legrégebben az amerikai Connecticut államban fekvő New Haveriben vezetnejj rendszeres hőmérsékleti statisztikát Eszerint a közepes évi hőmérséklet 1785-től egészen a XIX. Század végéig meglehetősen változatlanul 10 fok Celsius,

vagy ennél valamivel alacsonyabb volt

1900 óta fokozatosan emelkedik a hőmérséklet. A harmincas évek derekán az évi középérték valamivel 11 fok Celsius felett volt és azóta ingadozások tapasztalható«. A megfigyelt hőmérséklet-emelkedés természetesen nem nagyarányú, mindössze egykét fok. A felmelegedés okát még nem ismerik. Az egyik elmélet pedig úgy véli, hogy a szén és olaj elégetése folytán széndioxid-réteg Képződik a Föld körül, amely késlelteti a földfelület haleadását

'Tuggya az úgy vót, hogy megáradt a

■ Tisza. No, nincs ebbe

■ semmi különös, mer csi■ nál ez a nagy, rakoncát■ lan folyó csaknem min- ; den esztendőben üyes- ; mit, hanem úgy egy jó ; hét múlva, amikor mán ; apadni kezdett a víz,

’,gondoltam egyet, osztán ’.halászni indultam. Nem ‘.mondom, értem a csízi- I ót, mert észt csinálta I mán az apám, nagyiapám, aztán jómagam is ! tudom a halak járatiját, úgy ismerem a vi- izet, mint a saját tenye- ; remet. Kiraktam hát a l varsákat a legjobb he- l lyekre, mélyen bent az >ár területén, fás, bok- I ros részre, egészen a fii- J zesben. Mondom, kint i vót minden háló, miniden varsa, én meg mint

> aki legjobban végezte

> dolgát, hazafelé vettem

> az irányt és csak más> nap néztem meg, mit holzott a halászszerencse.

> Csónakommal lassan

> közeledtem az árterület ífelé. Szép, csendes idő ivót, még a nap is elő- í kukkantott egy jókora l felhő megül. Tudja, úgy «... hogyismondjam, szó- < val éreztem én valamit, 5 hogy máma valami külö> nősnek történni kell veilem-. mer a halászember

öt hétig tartott odáig, míg visszafelé három hétig tették meg a fáradságos utat.

Száz évvel ezelőtt Amerikában határköveket találtak viking felírással.

A vikingek 1000. év körül már kereskedni kezdtek a kon. tinens lakóival és ott gyarmatot is alapítottak.

Több tudós azt is állítja, hogy Amerikát a kelták már a vikingek előtt felfedezték.

Ez a felfedezés, amiről az emberek nem sokat írnak, nagyon valószínű, mert a vikingek, akik derék hajósok voltak, nem nagyon titkolóztak. Elmondották a tényt, hogy a távoli kontinens tengerpartjait előttük már elérték más emberek is, így a kelták, akik jól ismerték a vörösbőrűeket.

Mikor érték el a kelták Amerikát? Ez a kérdés még pontos válasz nélkül maradt. Bizonyára a negyedik évszázadban, vagy talán még valamivel előbb. Hogy milyen viszonyok között történt a felfedezés, az még titok. Talán a szél sodort egy hajót az isme- letlen kontinens felé, ahonnan később hírek érkeztek az új világrész létezéséről.

Az írek már az 5-ik évszázadban szerzeteseket küldtek az új világba, hogy a vallás tanait hirdessék.

A hajón sok kelta és bretagne-i család is utazott, akik tulajdonképpen Amerika őslakói lettek.

★

Egy 1507. április 23-án megjelent földrajzkönyv szerint az új világrészt Kolumbus Kristóf fedezte fel. A feljegyzések az ismert hajós, Amerigó Vespucci leveleiből tevődtek ösz- sze.

A tudósok közül Martin Waldseemüller az 1507. évben írt művében „Cosmographiae introduktio” javasolta, hogy az új kontinenst Amerigó Ves- pucciról nevezzék el. Az új kontinenst még hosszú ideig Nyugat-Indiának hívták. Az Amerika név akkor terjedt el, amikor Ortelius bevezette nagy földrajzi atlaszába, a „Theat- rum Orbis Terrarum”-ba.

Eszperantó-nyelvű Földrajzi Újságból fordította;

ZAKAR JÁNOS

Tanmese— tan nélkül

1959. május 10, vasárnap:

Anyák" napja.

1900-ben halt meg Böokh János geológus.

1889-ben halt meg M. 3. Szaltü- kov-Sosedriru orosz szatirikus író. 1959. május 11, hétfő:

1939. Japán megtámadja a Mongol Népköztársaságot.

V Névnap

Ne feledjük:

' hétfőn FERENC kedden PONGRÁC

liinst

ss 78 TENYÉSZ-szarvasmar- hát vásárolt ez év első negyedében a megyei tanács mező- gazdasági osztálya megyénk termelőszövetkezetei részére. Ebből 39-et a üszanánai Petőfi Tsz kapott.

— A MÄTRAFÜREDI Mátra Étterem dolgozói társadalmi munkában rendbehozták az utakat és az étterem körüli parkot. Az elvégzett munka értéke 15 000 forint.- SZÁZTÍZ HOLDON vetett rizst a kiskörei Dózsa Termelőszövetkezet. A termelőszövetkezet már több év óta foglalkozik, igen eredményesen, rizstermeléssel.

— ÄTADTÄK Hatvanban a leánydiákotthon 200 személyes éttermét. A 160 ezer forintos költséggel épült ú,j étkezde megkezdte működését.- FORGALOMBA kerül a MOMETTA JUNIOR, újfajta magyar fényképezőgép. Az új gép cserélhető objektívvei készült, távmérő nélkül. Az ára mindössze 1180 forint.

— A KEREKHARASZTI községi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén a tanács és a termelőszövetkezet kapcsolatát értékelte.- ÚJFAJTA csehszlovák napszemüvegek érkeztek az OFOTÉRT-hoz. Mintegy 600 darabot kapott a vállalat, sokféle színben, igen nagy választékban.

— SZAKSZERVEZETI választásokat tartanak ma, május 10-én a megye több ipari üzemében, a gyöngyösi üzemekben és a Bélapátfalvi Cement- és Mészmfinél.- A MISKOLCI Villamosipari Technikum dolgozó és levelező tagozatára június hó 30-ig lehet az 1. osztályba való felvételre jelentkezni. Jelentkezési lapot és bővebb felvilágosítást a tagozat vezetősége (Miskolc, Malinovszkij utca 7. sz.) ad.

As „öngyilkos“ harcsa

Minden sátoros ünnepen nagy gonddal válogatok mesés- és verses-képes könyvet a gyerekeiéinek. Az az egészen egyszerű és természetes gondolat vezet, hogy mindenből lehet tanulni. Szeretett csemetém most aztán kapott egy igen „tanulságos” kis verses könyvet. Hadd idézzek belőle csak egyetlen képaláírást! Igaz, mielőtt idézném, el kell mondanom a képet. Látható rajta egy hatalmas elefánt, bébijével együtt, ketrecben. A ketrecen kívül megfelelő arányú emberek, gyerekek. A képpel tehát nincs baj. Hanem a szöveg?! íme:

Szép állat az elefánt,

Ha nem bántod —

ő se bánt.

Vigyázz rája —

ne lépj rája (?!?)

Ő is Isten állatkája!

Elhűlve meredtem a szövegre. Az eleje még rendben van. No, de, engedelmet kérek, valahogy Gullivert is bele kellett volna szőni, egyébként nem tudom elképzelni, hogy erre a „kis állatkára” hogyan is léphetne fé egy mai földi halandó?!

Megmondom őszintén, 8t-> esztendős lányom, mikor meghallotta a felettébb épületes szöveget, így szólt:

— Anyu, hát van kisebb elefánt is, mint amilyet as Állatkertben láttunk?

— Nemigen! — feleltem tétovázva. — Van elefántbébi és van nagy elefánt. Ügy, ahogyan az Állatkertben láttad.

— De anyu! Akkor mert mondja az íróbácsi, hogy „vigyázz rája, ne lépj rája”?

Na, tessék! Most kezdjek fejtegetésbe, hogy a „költő bácsi” egy kín-rím-faragó, és nem talált az előző rímre jobb rímet? Vagy mondjam azt, hogy: „Fiam, ez marhaság!”? Az előbbit nem érti, az utóbbival pedig megrendítem hitét a könyvekben foglalt igazságok iránt.

Mindenesetre kérem, hogy aki szintén boldog tulajdonosa eme kincses-könyvnek, írja meg — mit válaszolt ér-1 deklődő csemetéjének hasonló kérdésére!

(ádám)

Könyvespolc t

Hal l dór K . Laxness:

A jó pap kisasszony

(Európa Könyvkiadó)

Laxness szívesen nyúl a polgári világ problémáihoz. Regényeinek alakjait nagyrészt a feddhetetlen hírű, jó! szituált entellektüel, polgári

— egzisztenciális értelemben polgári — családokból szedi. Az ,,Atömtámaszpont‘’ című 1948-ban megjelent regénye a legsikerültebb példázata ennek. A regény Reykjavikban játszódik a második világháború után. Amerikai katonák, különc hajlamú írók és művészek, erkölcsi egyensúlyukat vesztett polgárok, kallódó, céltalan fiatalok, ez a „megvert nemzedék” népesíti be a regény lapjait — szinte vizuálisan, látomásszerű képekben mutatja be egy hanyatló társadalom lassú felbomlását;

„A jó papkisasszony" című

— most megjelent — könyvét is kispolgári környezetbe ágyazza. Kitűnő kisregény. Valóságos keresztmetszet a polgári társadalom álszent hétköznapjairól, emberi érzéseket is lealázó önzéséről, amely ha érdekei úgy kívánják, nem könyörül még a saját véréből valókon sem. Gúny és szánalom, irónia és megértés — mindez úgy váltja egymást Laxness könyvében, mint az izlandi tájban a vulkán és az észaKi fény;

A történet röviden j. *

Rannveiget, a 30 éves szép, jámbor és jólelkű papkisasa- szonyt külföldi útra, Koppenhágába küldik szülei, hogy ott tökéletesítse hímző és szövőtudományát. Rannveig nem rajong az útért, „de szülei makacsul kitartottak amellett, hogy utazzék csak el, mivél rangjukhoz így illik, manapság „ezt megkívánj ák"j

A derék és jólnevelt leány — akinek szépségénél és szelídségénél csak együgyűsége volt nagyobb (Laxnes ezt írja róla): „Kivételes szellemi képességekkel talán nem áldotta meg a sors” — hosszú hónapok után leányságát elvesztve, áldott állapotban tér vissza szülei eyviki birtokára.

Hogyan fogadja ez a kifogástalan erkölcsű család a megtévedt Rannveig kisasz- szonyt, hogyan áldozza fel jóhíre miatt a leány boldogságát, s hogy milyen silány és sekélyes érzésű embereket nevel a polgári erkölcs — erről szól „A jó papkisasszony“’ meleg humörral, finom iróniával átszőtt története.

Laxness kegyetlen szatírájű sorai, Rannveig második terhességéről, idekívánkoznak: „A kisasszony valóban erősebb lett derékben, kétségtelen, de hát örökösen sző, az ilyen ülőmunka előbb-utóbb okvetlen a csípőre megy. És az egész halásztelep bizonyíthatja, hogy ezekben az években semmilyen férfiemberre! nem volt kapcsolata, kérő, meg a legtávolabbi szemhatáron sem mutatkozott, ha csak azokat az ártatlan udvarlókat nem számítjuk, akiket a jövendőmondó asszony lát a kávéaljába rajzolódva. Márpedig ■ azt talán csak mégsem hiszi ; senki, hogy ilyenféle szórakozásoktól vastagszik, természetellenes módon. Hátakkor? Talán a szentlélek ereje ámyékozta be, mint a Biblia mondja valahol? Eh, hagyjuk az ízetlen tréfát, kedves barátaim, nem illik ide. Az emberek éjjelnappal törték a fejüket, mind csalt ezen a hihetetlen kérdésen töprengtek. Amíg a nappalokból, éjjelekből lassanként hónapok lettek, s a dolgok valóságos alakulása minden kétkedőt elnémított: Rannveig kisasszony, az esperes lánya, gyereket várt. Hiába, no, ilyen a természet...”

A Nobel-díjas izlandi író nagy emberi együttérzéssel, sajnálkozó hangon'meséli el a szerencsétlen papkisasgzony sorsát, de érezzük, hogy megértésében ott a megvetés is, a gyűlölet és az .útálat, „a jő papkisasszonyok” miliője iránt SPataky as

EGRl VÖRÖS CSILLAG 10—11-én:

Alvajáró Bonifác EGRI BRÖDY 10—11-én:

Nincs előadás GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 10—11-én:

Botcsinálta sofőr GYÖNGYÖSI PUSKIN 10—11-én:

Per a város ellen HATVANI VÖRÖS CSILLAG 10—11-én:

Apák Iskolája HATVANI KOSSUTH 10—11-én:

18-as év HEVES

10—11-én:

Csendes Don OH; réB/M pétervására

10- én:

Ne várd a májusi

11- én:

Nincs előadás FÜZESABONY

10—11-én:

Csendes Don (I. rész)

műsora

Egerben délután fél 4 órakor és este fél 9 órakor:

NEM VAGYUNK ANGYALOK (Bérletszünet)

Atkáron este 8 órakor FALJUNK EJ

is, az is ott van. rántok! égyet rajta, hát ott ám] az én harcsám is a víz] alatt. ]

— Megvaaaan! — Kur-< jantottam egy ojjat örö-\ mömbe, hogy még tán a< szegény harcsa is meg-< hallotta a víz alatt, aki-j vei az történt, hogyJ amott, ahova én tettem,J kirántotta a másfél mé-J térre levert karót és el-', menekült, de szerencsét-' lenségire az erdőbe, ahol' a karó megakadt a fába,' a harcsa meg rácsavar-' gózott kötéllel együtt a< fa derekára, szóval fel-< akasztotta magát a sze-< réncsétlen... <

Bezony, délutánra járt! mán az idő, mire haza-\ veckerégtem a hallal.' No, vót is nagy öröm,! boldogság a családba, de', az egész halászbokorba< is, mer ijjen harcsátX mint az én „öngyilkos”} harcsám, nem mindén! nap lehet fogni! <

Qfzóval, igaz vót,] ^ ákarki megmond-] hassa itt Kiskörén, hogyí ippeg így járt Sándor] bácsi, a halász, azzal azí „öngyilkos” harcsával, e< tavaszon, amikor kiön-< tött a Tisza. <

Lejegyezte:

Szalay István ]

a karó, oda a kötél, oda a harcsa! Tuggya, én akkor ríni tudtam vóna bánatomba. Oda vót a legnagyobb hal, amit valaha is fogtam életemben. Nem tudom, hogy maga érti-é, de ez egy halásznak olyan nagy csapás, hogy... Kerestem mindenütt, órákon átal, az asszony is csak mon- ta a magáét, hogy így meg úgy..., de a halnak azon mód nyoma veszett.

Azon az éccaka nem aludtam egy cikrát se. mindég csak a nagy harcsán járt az eszem, amit mégfogtam oszt most nincs sehol... Hajnalban még alig pirkadt, mán kint voltam mé- gintcsak a Tiszán. Tűvé tettem ungot-berket, aztán, mintha csak súgta vóna valaki, bejjebb mentem az erdőbe, a víz közé. Eccer csak, ahogy ülök a csónakba, észre veszem, hogy az égyik fánál, egy faragott karó imbolyog a víz tetejin. No, nekém. sé kéllétt több, oda egyenesen a karóho, hát látom ám, hogy a karó az én varsakaróm, Nézém a kötelei,

rabig, amíg szállítani tuggyuk. Ügy is vót. A varsakarót levertem valami jó másfél méter mélyen a gát ódalába, persze a víz alatt, osz- tan valami másfél méter meg kiállt a vízbű, a „koma” meg jó helyén marad a víz alatt. l\Áán meg se tudom mondani, hogy mentem haza, de én oj- jan boldog vótam, hogy csuda. Mondom, az asz- szonynak otthol, hogy ojjan harcsát fogtam, hogy lehet vagy negyven kilo. Hű, megörült neki az egész család, de legjobban én magam, mer életemben ez vót a legnagyobb fogásom. Azon a nap mán nem mentem vissza a harcsáét, csak másnap, úgy délután fele, amikoi- mán mindent előkészítettem a szállításho is. Cfyött-az asszony is, a kisjányom is, mégnézni a gyönyörű állatot. Mán jő közel értünk, amikor gyanús lett nekém a karó. Nem látszik séhol. Azt hittem, rossz helyén járok, de hát jól mégjegyéztem a helyet, hát tudja, a karó az nincs, oszt nincs! Oda

az jobban megérzi a szerencsét is, mint másfajta halandó. No, de hogy szálán maradjak a dolognak, ahogy beérek az árterületre, a fák, bokrok közé, szedem az egyik varsát elő a másik után, egyszer csak a hatalmas halat látom a vízbe.

Pfü... a nemjóját, ennek mán fele sé tréfa, gondoltam magamba, de az én harcsám még rendesen gondolkodni se hagyott, mer olyat csapott a farkával, hogy szemem-szám tele lett vízzel.

— Nem baj, kutya, de az enyim vagy! — mond- ’ tam neki, oszt megkezdtük a birkózást. Hát hosszúságra vót ojjan, mint jó magam, hanyatt

■ fekve, érő meg ojjan, hogy amire végeztünk egymással, még a nad' rágomon is futott az iz- i zadság...

Kötélre vettem a ku- '■ tyát, aztán ippen a I szegycsontnál fogva, egy •. jókora varsakaróho kö- , főttem, de azt gondoltam, hogy nem viszem

■ még haza, hanem itt ha- • gyom a Tiszába égy da-