Népújság, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-24 / 120. szám

népújság

1959. májú« 24.. vasárnap

Érdekes embertípus volt. Értelmes, de kiegyensúlyozatlan. Egész természetén a kettősség uralkodott. Már gyerekkorában kiütköz tek karakterének vonásai: szertelen volt. makacs. sokszor szófogadatlan és nagyon érzékeny. Napokig eicsavargott. s azután, ha bűn- bánóarr megtért, ő volt a világ legszófogadóbb. legszorgalmasabb gyermeke. Segített mosogatni. konyhát takarítani, fát vágni. Ha látta, hogv édesanyja szomorú, szíve majd meghasadt. Ilyenkor nehezen aludt el. s rosszakat álmodott. Már korfin reggel lopva az anyját nézte: jobb kedve van-e már? S ha igen. elfelejtett mindent, s újra kezdte elölről Az iskolában nem na s von törte magát, de tudott. Szerette, ha tanárai beszélnek, s ha nem tartott sokáig, lelkesen odafigyelt. Délután játszott. csavargóit. A legvadabb játékok voltak ezek. már-már a bűnözés határát súrolták. Elhagyott házakba belopózni. a gyümölcsöst megdézsmálni, patakoarton az életét kockára tenni, ezek voltak éltető elemei. Soha sem tudott megnyugodni. Mindenre reagáló, érzékeny idegrendszere, mindig újra vágyott. Hamar rákapott a mozira és a könyvre. Ha megverték, nem sírt. de mosolygott, mert tudta, hogy ez fáj az anyjának. Ha szépen beszéltek vele. ha a jóságát keresték a lelkében, elérzé- kenvült, könnyezett, s napokig szomorú volt.

Tizenöt éves sem volt. amikor az első komoly könyvet elolvasta. A béfeiező részt éjszaka. 5! paplan alatt, zseblámpájának fényénél végezte ki, s amikor kibújt a paplan alól. már világos volt, odakint sütött a nap.

Aznap nem bírt magával. Se nem látott, se bem hallott Ügy érezte, valami nagy-nagy titoknak lett a birtokosa, édes bizsergő titoknak. mely szét akarta feszíteni a szívét. Ment az utcán, finom, édes érzésekkel tele, s még valamivel. Valami megmagyarázhatatlan, még nerh testet öltött, de már kialakulóban levő érzéssel. Mit tudiátok ti — gondolta magában, miközben barátaival beszélgetett — miiben nagy titoknak vagyok én a birtokosa, mit tudjátok ti, mi az, hogy szerelem. Dp azután megint felülkerekedett a jobbik énje, s elmondott minden élményt, benyomást, amit a könyv jelentett számára. Amazok hallgatták, s piszkos, kiskamasz-fantáziájukban megjelent a Nő, az igazi nő. Kérdezték, s a malacrészeket kétszer-Háromszor is elmondatták vele. Csalódott. Nem ilyen hatást várt. Neki nem ez, nemcsak ez tetszett Benne a könyv túlontúl áradó érzéseket váltott ki. Az ő szí- vét-Mkét az érzések, a lángolások, maga a szerelem, s ennek tragikus misztikuma nyűgözte le, de úgy, hogy fizikai szívfájdalmat érzett.

Alig telt el két-három év, s már személyes ismerőse volt Csicslkov, Twist Olivér, Julién Soréi, Raszkolnyikov, Bovaryné. Az irodalom szenvedélyévé vált. Mindent elolvasott. ami kezeügyébe került. A Tibault-esalád éppúgy érdekelte, mint az Elfújta a szél. Csehov novelláin époúgy elszórakozott, mint Maupassant-on s a Tisztes úriház-at éppoly érdekesnek találta, mint az Északnyugati átjárót.

Később letisztult, s kifinomult idegrendszerével- ráérzett minden politikai segítség nélkül az igazi, a valódi jóra. Nem, nem vált sznobbá, soha eszébe sem jutott fitogtatni olvasottságát. ő maga csodálkozott a legiobban, ha szemébe dicséretképpen ezt hozták fel. Tlvenkor elpirult, s mentegetőzött.

1944-ben már félig kész diplomás volt, amikor belesodródott egy úri családba. Csak később tudta meg, hogy zsidók, s ő ennek külön örült, mert ösztönösen megérezte, hogy itf szükség van rá. Nem, nem igaz. nemcsak ezt érezte. Egy egész érzés-komplexum kerítette hatalmába, amelyet tisztán analizálni csak jóval a háború elmúltával tudott. A férfi orvos volt és munkaszolgálatos. Pesten. Segíteni kellett raita, s ő gondolkodás nélkül megtette. Az asszony, az úriasszony, aki halálosan szerette a férjét, komoly pénzösszeggel akarta megiutalmazni. Nem fogadta el, s amikor csodálkozva néztek rá. hogy meg ne sértse őket. kért egy könyvet a könyvtárból. Az asszony szívből megszerette ezt a fiút, s ettől kezdve komolyan befogadták ebbe a társaságba, ahol politizáltak, s amit most már előtte is mertek. Antifasiszták voltak, műveltek, hozzáértők, szenvedélyesek. A családhoz tartozó emberek nagyon olvasottak voltak, neki ez. illetve a könyvekről szóló viták tetszettek a legiobban. Kezébe nyomták a ritkaság számba menő Csendes Dont. az Énekek énekét, az Idegenlégiótól a Szovjetunióig, Gorkij-t, s ő falta ezeket.

Azután elmúlt a háború. Politikai vitába először egy év múlva keveredett. A kis baráti társaság tagjai, amelyben forgolódott, szidták, vagv talán nem is szidták, csak kritizálták a szovjet embereket. Hallgatott, de amikor arról kezdtek beszélni, hogy azok műveletlenek, nem európaiak, hogy rosszul öltözöttek, hogy nem értenek a kés é6 a villa használatához, úgy érezte, hogy elfogultak, s hogy indulatuk, gyűlölködésük mondatia ezt velük

— Idefigyeljetek — szólt — én találkoztam angol és amerikai katonákkal, akiken elsőosztályú gyaojúkamgámból készült, s jól szabott katonaruha volt. akik szagos cigarettát szívtak, s nem tudták, hol van Magyarország. Tegnap meg — mondta csendesen — bejön hozzánk két szovjet katona. Nadrágiuk elég piszkos, olajos a motortól. Borosgazdát kerestek, s hogy nem találtak, menni készültek Meglátiák kezemben a könyvet, s kérdezik, mi az. Mondom, hogy Jack London. Csillog a szemük, beszélnek, beszélnek, de én nem értem. Azaz, hogy mégis: a könyvek címeit mondiák oroszul, amiket Jack Londontól olvastak, s még azt is tudiák, hogv Lenin is szerette ezt az írót. Hát ugye — feiezte be — ezért ez is jelent annyi európaiasságot. mint a iól vasalt nadrág.

Érzékenysége, melytől már gyermekkorában m annyit szenvedett, a későbbi években

SUHA ANDOR:

clnnifi kőtuji) után...

sem hagyta el. Most sem tudott vitatkozni. Érvei ugyan szívből jövők, és igazak voltak, de mert nem fogadták el azonnal, sőt ellenérvek zápora érte. ismét elhallgatott. Hazafelé menet gondolta csak végig, milyen érveket is kellett volna elmondania. Azután elmosolyodott. Meleg, bensőséges mosollyal, mert rádöbbent, hogy a ’ szovjet embert ért vádakat személyes sértésnek vette. Meg az is eszébe jutott, hogy pont azon a területen védte meg őket, mely számára is a legkedvesebb. a könyvek területén.

Akkor már hónapok óta a Kommunista Pártból kölcsönözte a könyveket, mert ott sok volt, s nem kellett fizetni érte. E vitát követő másnap, amikor ismét könyvért járt fenn. az egyik funkcionárius, akit már látásból Ismert, szokatlan kérdést tett fel neki.

— Mondia csak, elvtárs, miért jár maga ide hozzánk? Nem volna már itt az ideje, hogy belépjen közénk?!

Nem tudott válaszolni, csak hápogott. Azután nagy nehezen kinyögte, hogy nem érzi még ennek hiányát. Nem nyernének ővele semmit...

★

Hazafelé menet dühös volt magára is, de arra az emberre még jobban. Miért nem várják meg, míg ő szól. Miért erőszakoskodnak.

így nem lehet, így nem szabad — dohogott magában, s elhatározta, hogy többet nem megy feL

3gy hétig bírta, s akkor újra felment. Nem szólt hozzá senki, ha kérdezett, kedvesen válaszoltak. De a múltkori dolgot többet senki sem említette. Ez először jólesett neki, később bosszantotta. Mellőzöttnek érezte magát.

Sokat járt kirándulni, nagy túrákat tett kedvenc könyveinek társaságában. Néha akadt egy-két barátja is. Ilyenkor könyvekről beszéltek, az életről és természetesen a politikáról. melyet még a buszban sem hagytak abba. Egyik alkalommal egy robusztus, erős férfi, aki rendkívüli módon emlékeztetett Majakovszkij képeire, beleszólt vitájukba, s az ő ellenfeleinek segített.

— Nem győzhet a választásokon a kommunista párt. mert a kisgazdák sokkal erősebbek, s nagyobb talaiuk van Magyarországon, — mindezt előrehajolva, fojtott hangon mondta, inkább úgy. mint aki arra kíváncsi, mit tud ellene felhozni a másik, ő meg csendesen, a maga módján sorakoztatta fel érveit a meggvőződéses meggyőző ereiével, de úgy. hogy talán ő sem tudta ezt. A markánsarcú férfi jót nevetett, megszorította a kezét, s a búcsúzásnál azt mondta:

— Na, majd meglátjuk.

• PATAKY DEZSŐ:

«OLTOK ÉS VERSEK

Engem már nem követetsz..

Pajkos szellőcskék ráncigálják a felhők puha pántlikáját s mint csitri lányok lengő copfjai kamasz fiúk, jól összefogják

— s eltűnnek, mint a fény-jelek!

Szűk utcák gádorán ma Hozzád sarkal a vágy, egy bizonyosság: most számonkérek, minden órát. fei a sáncra, a kaptatón át bizton, vigyázva lépkedek.

... Hogy fenn ülök már, fenn a bércen

— hiába volt az út, egészen — nem talállak, nem vagy sehol.

A városból fel, fel idáig ezernyi v.illanvszem világít.

Az omló várfal taraján át lebbenti némán barna szárnyat egy elkésett, fáradt madár.

Hallom, nem messze, lány dudolgai. Becézgeti talán a Holdat?

Nem tudhatom — Rád gondolok.

És ballagok már...

Csitt! ne szóltál.

Látod, az ég fény-rózsát csóvál: szebb ez minden más lobogónál, mert Int:, ne törj hideg magasra Mosolygok már ...

A fordulónál

szép barna lány vár,

hogy vissza-utam megmutassa.

FORGÁCS KAROLY: ,

Qfltm, eiak mőud&ni

Nem csak mondom és nem csak írja toliam, átlüktet véren, éren: szikár, zord parasztokból jöttem és ez az én nagy büszkeségem.

A szikes tarlók, királydinnyék jaj, véresre sebezték talpam, megpihentem rakott szekéren, felfrissültem harmatos hajnalban

zömök íróasztalok mellett is ültem és ha sebek nyíltak fel előttem: testvéri szómat kötöttem rájuk meleg írnak;

forogtam víg urak között Is, mint bennszülött a gyarmaton, idegen volt az ismerős is, fagyos, gőgös a hatalom:

marta bőröm a bányák gáza, a szilikózis port is szívtam, villáskulcsom sok csavart húzott meg keményen a szalaghídban;

a bükki hegyek meredélyén, mély völgyben és a hegygerincei, a kötélpálya-oszlopokra bár nevem rákarcolva nincsen,

de tenyerem még híven őrzi a csákány és kalaoácsnyélnek szorítását s a csörlő-kartól az ujjaim még ma is félnek.

Bordáim között fecskék, gólyák szíve rakott sár- és ág-fészket- a régi eresz alatt még a kicsépelt babszár Is Igézet.

Méz-illatú akácos erdők, szikes búza, homoki rozs, tekergő rázós poros dűlő, búzavirágos, pipacsot»,

s a szőlőtőkék hazahívnak: a dombos kenyerén Anyám keze simogatását érzem, s csókját, a must méz-aranyár

ANTALFY ISTVÁN:

Hazám

De szép is vagy!

De szép is vagy, te föld, te áldott! Hegyek csúcsán komor fenyők ... végtelen nagy-nagy rónaságok . ; Szeretlek, mindenek előtt!

Országútmenti, kicsi házak, épülő gyárak, városok...

.. Szívemben végtelen alázat, s büszkeség, ha rád gondolok

Emberkéz-alkotta világok, alföldeken, hegyek között, s ezerszer, újra nekivágok, kóborlók, mint • az üldözött,

s emberek arcán a mosolyt is gyűjtöm, éltem új tavaszán, és zengem: utam bárhová visz — de gyönyörű is vagy, hazám!

Kecskeméten

Láttam cifraszínű tetőidet, hallottam az öregtemplom harangját láttam a színház pénztárát, amint az operajegyekért megrohanták, ittam pálinkád, ettem kenyered, kóstoltam barackod: micsoda jó volt.. és rámköszöntötték barátaim a nékik oly kedves, tavalyi „ó bort’- Láttam, s megismertem lakóidat,

Petőfi népét, láttam, s megszerettem, s cifra tetők, öreg harang szava, s az emberek, már itt élnek, szivemben ..

SZITA ZSUZSA:

Hndnóti Miklós születésének SO-ik évfordulójára

Fereg is érez a talpak alatt, hát még aki

ember?

És TE, a költő? Versbeszorítva a kort,

miben éltél,

jussként ránk hagyod, el ne feledjük!

Féljük a sorsod

Rettenet és mocsok fonta be napjaidat, és a

balál

nemcsak látogatód, de veled hált, bent a

barakknak

priccsén, míg tarkódba kutat nem fúrt a

golyó. De

élsz még! Mert a halál se tud elnémítani

Téved!

Zeng a szavad! Voltál, rokkant lelkek közt

akaratnak.

s mint vádló, ma elő-lépsz. Megmutatod szép

homlokodat hol még a tömegsír messze tapad, s asszonytalan

é’ek képzet» ül.

TE nagyon kellesz minekünk; jelenünk

forr,

s csak hányódik az ember míg hite nincs,

szeme nem lát.

s félve remélni se mer. Lassan, meredek

hegyeken ’ár.

visszatekinteni nem friss, hát hogy méri le

út tát?

Am TE kiáltasz! Szód bizonyít, bevilágít a

mélybe

Idéz, tettre-erősít. Mert megszűröd az élt

s

kristályként kanluk versedben a tiszta valót. Üdvözlünk Téged! Köszönet m’nden

sorodért száz.

Hogy TE holtan Is élő: Vagy ma,

s örökre leszel.

Azután egy napon, amikor ismét felment a pártba, teljesen váratlanul szembetalálta magát, ezzel a férfivel. Ettől teljesen el- ámult. Az meg csak nevetett szélesen, hogy kilátszott, mind a harminckét egészséges, fehér foga.

— No, ugye mondtam, hogy maid meglátjuk'.' /olna nékem egy javaslatom. — hajolt közelébb. miközben kedvesen belékarolt

— Két hét múlva tartunk választási nagygyűlést, orvosoknak, tanítóknak, meg eevéb értelmiségi embereknek- Nem vállalná el az előadást? Adunk hozzá anyagot is. bár ha jól belegondolok, magának, elvtársam, még erre sem lesz nagy szüksége — fejezte be

ö lőször nagy zavart érzett, de hogy belenézett a férfi fiúsán huncut szemébe, ettei. meg attól a barátságos, gyöngéd hátbavágás- tól. arca felderült, lelke, úgy érezte, szárnyakat kap.

— Igen. igen ... — szólt ismét a férfi, mielőtt még ő szólhatott volna. — Én vagyok itt a párttitkár. Egy hete helyeztek ide. Kérem, ne haragudjék azért a kis tréfáért, melyet a buszban tapasztalt tőlem. Egyet kérek Higgye el. nem vagyok kisgazda. — Se szónál ismét elnevette magát, ö is vele nevetett, de aztán valami szomorúságféle is belelopó- zött a leikébe, mert már érezte, hogy nemet kell mondania. S most kezdte igazán szívből sainálni, hogy a múltkor oly bután visszautasította annak a másik embernek feléje nyújtott kezét.

Végre is megszólalt:

— Nem. egy csöppet sem haragszom. A megbízatást pedig megtiszte1 tetősnek veszem. Csakhogy... csakhogy . én nem vagyok tagja a pártnak.

— Tudom — válaszolt a férfi. Kinézett az ablakon, le az utcára, ahol az emberek vidáman sétáltak, s így folytatta:

— Ezen persze könnvű segíteni. De mi ezt ;így is magára bízzuk. Különben — nézett ;most már egyenesen a szeme közé — ha be ;akar lépni a pártba, szívesen támogatom az ; ügyét. Természetesen, ezt iól meg kell gondolnia — tette még hozzá.

★

Este volt. Gyönyörű nyári este. Bandú- ! költ a finomillatú hársfák alatt, ’szívében túl> áradó boldogság. Agyát nem akarták elhagyni

> azok a gondolatok, amelyeket este mondott el >a gyűlésen. Még egyszer végigélte az egészet:

■ Mert lehet — vélte hallani még egyszer sa- ! iát hangiát —, hogy a szovjet ember nem köti

> olyan szépen a nyakkendőjét, s nem jár olyan

> elegánsan, mint az angol lordok, de senki a ’világon nem tud olyan egyszerűen, olyan ter> mészetesen és szívből iövően odaadni egy da- jrab kenyeret, senki úgy felemelni és megcsó- ;kölni egv kisgvermeket. mint ők. Lehet, hogy jnem értjük még őket mindenben. Valljuk be, ’hailamosak vagyunk arra. hogy a felszínt, a ’formát látiuk meg először. De higgyék el. ők ’képviselik az úiat. a szebbet, a nemesebbet. ; Az a nép, »mely Herzent, r'«»rnisevszkijt, ’ Lunacsarszkiit. Lermontovot, Tolsztojt, Gor- jkijt, Majakovszkijt és Solohovot adta a világinak, naeyra hivatott. Nagy küldetéssel bízta jmeg őket a történelem, s az egyiknek mi is ; tanúi voltunk! Szétzúzták az emberiség átkát, Ja fasizmust.

Hazaért. Csendben levetkőzött. Rágyújtott légy cigarettára, s ahogy ült az ásva szélén,

! észre sem vette, hogy dudorászik. Csak mikor I anyja beszójt. nevette el magát, s bújt a köny- nyű takaró’ alá.

★

Egy héttel az 1947-es választások után a ! párttitkár szobájában parázs vita alakult:

! Délután három órakor kezdték a végrehajtó

> bizottsági ülést, de még este 10 órakor is úgy | nézett ki. csak a közepén tartanak. Épp a tit• kár beszélt.

— Nézzék elvtársak, az ágit. prop. elvtárs azzal érvel, hogy ez az ember hiú kispolgár, aki az ő felszólítására sem lépett be a pártba. Ezért most a felvétel ellen szavaz. Természetesen ehhez, joga van, de nem tudom. nevezhetünk-e valakit kispoleámak. csak azért, mert egv felszólításra nem jött, nem lépett közénk. Nem voltam ott annál a beszélgetésnél, de ott voltam egv másiknál, s higgyék el. én ebből a beszélgetésből komo- ’vabb tanúságot tudok levonni, rrrnt az előttem szóló elvtárs a köztük lefolyt beszélgetésből.

Nem kispolgárral állunk itt szemben, mégcsak nem is hiú emberrel. Tudiák, a pártba sokféle út vezet. A miénk, a munkásoké a legegyszerűbb, a legeevenesebb. De nem indulhatunk ki mindig ebből Az értelmiség máskéop közeledik, más úton iön hozzánk. Nekünk, ezen az úton egyeneetni. támogatni kell őket. nem pedig visszalökdösm. Nem szabad összetévesztenünk az érzékenységet a hiúsággal, a tartógimdást. az igényességet az individuális különállással. Ez az ember gondolkodó, érzékeny lénv. igényes, akit nem lehet azzal meggyőzni, hogy azt mondiuk neki: Jancsi, miért nem lépsz be a pártba, h'szen mái- rég itt vo’na köziünk a helved. A mi utunk, a munkásoké, törvényszerűen vezetett a párthoz, tsmeriük a múlt minden piszkát, sokat szenvedtünk, rnielöt’ünk minden tiszta és világos. Ez az ember és még sok

• százan, sok ezren, talán nem szenvedett any- nyit. mint mi. hiszen nem volt fizikai munkás. Őt az értelme, a műveltsége, a könyvek vezették hozzánk. S ne vegyék furcsának, de kimondom: ez is törvénvszerű De ő úey érzi. hogy többet ad, mint egy égyszerű lépést, ő már a kezdésnél is egy kicsit egész magát.

• egész valóját adja. Nekünk ezt látnunk kell.

A szavazásnál kilenc kéz emelkedett fel.

Az ágit. propos elvtárs is a felvételre szavazott.

Egy ember annyi sok könyv után megkapta a legdrágábbat,