Népújság, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-24 / 120. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA Komló előbbre lép . • • X. évfolyam, 120. szám ARA: 60 FILLÉR 1959. május 24., vasárnap \ngr feladatot csak alapos előkészítés után lehet megoldani Nem mondható, hogy könnyen hódított tért az a reális elgondolás, hogy az MSZMP első kongresszusa tisz­teletére indított munkaverseny sikerének biztosítására mozgalmi, intézkedési tervet dolgozzanak ki az üzemek­ben. Ennek a tervnek a verseny során végzendő politikai munka alapjául kellett volna szolgálnia, de sok helyen feleslegesnek tartották annak elkészítését. A legfőbb ellen-„érv’‘ az volt, hogy ezzel bürokra­tikussá válik a veisenyszervezés és a papírmunka elvon­ja a figyelmet a gyakorlati tennivalóktól. Az élet azonban számtalanszor megcáfolta már ezt a hamis elméletet, hiszen alapos, átgondolt, céltudatos, tervszerű munka nélkül nem lehet megoldani egyetlen komolyabb feladatot sem. Ez is bizonyítja az intézkedési tervek szükségességét, hasznosságát és a hosszas viták meggyőzték erről az üzemi társadalmi szervek vezetői­nek jó részét. A tervek mégis elkészültek. Biztató, hogy ma már egyre inkább a terv megvalósításán fáradoznak a párt, szakszervezeti szervek, a KISZ és a gazdasági ve­zetők szerte a megye üzemeiben. Ma már egyre kevesebb ellenvélemény hangzik el a tervekkel kapcsolatban, s ahol kellő alapossággal dolgozták ki a mozgalmi Intéz­kedési tervet, rövidesen érezhetővé válik annak kedvező hatása. De lássuk csak, mit tartalmaznak ezek a tervek, miként segítik elő a vállalások teljesítését, a verseny- szellem fokozá«át. A Bélapátfalvi Cement- és Mészmű tervében, ame­lyet az üzemi pártbizottság, a szakszervezet, a KISZ, és a gazdasági vezetők állítottak össze, részletes intézkedés található: miként biztosítják a verseny értékelését, nyil­vánosságát. A gyár műszaki dolgozói kidolgozták, hogy napon­ként milyen feladatok várnak egy-egy gépegységre, s a verseny teljesítésének napi értékelését is megszervezték. De ezenkívül az üzemi bizottság havonta értékeli a mun­kaversenyt. annak győzteseit megfelelően jutalmazza, eredményeiket népszerűsíti. A tervben a szakszervezeti bizalmiak, a kiváló dolgozók, az újítók bevonására is részletes intézkedés olvasható, amely szerint negyedéven­ként összeülnek, hogy a munkaverseny tapasztalatait megbeszél iék és közösen hárítsák el a vállalások teljesí­tését gátló akadályokat. A kiszisták munkájának megszervezéséről is Intéz­kedés történt. A fiatalok felelevenítik a .javítóműhelyben jól bevált „100 forintos” mozgalmat, ifjúsági brigádot szerveznek a gének karbantartására, s mivel a gyárhoz sok esetben rendszertelenül érkeznek az anyagok, s ez növeli a kocsiálláspénzt, a KISZ-flatalok anyagmozgató brigádot is szerveznek, hogy csökkentsék a költségeket. A fiatalok ezenkívül az igazolatlan mulasztások számának csökkentését is vállalták. Rendszeres felvilá­gosító munkát végeznek a gyakori mulasztók között, va­lamint a társadalmi tulajdon védelmében. Akik a társa­dalmi tulajdont elsajátítják, vagy megrongálják, azok nevét nyilvánosságra hozzák a kiszisták. A kommunisták tennivalói is részletesen megismer­hetők a mozgalmi intézkedési tervből. A pártszervezet egyik legfontosabb feladatának tartja a kongresszusi ver­seny időszakából a gyorsabb előrehaladást, a verseny nép­szerűsítését, annak értékelését, szabad pártnapokon, mun­kásgyűléseken. Emellett a párt-alapszervezetekben üzem­részenként, illetve brigádonként is értékelik a vállalások teljesítését, s minden kommunista kap feladatot a válla­lások teljesítésében. Az intézkedési terv mint legkevesebbet követeli meg az üzem kommunistáitól, hogy tervüket teljesítsék, s ha lehet, több cementet adjanak a tervezettnél. De feladatul szabja meg számukra, hogy dolgozótársaikat is rendszeresen felvilágosítsák a verseny fontosságáról, ar­ról, hogy mit jelent az országnak a gyár vállalása, amely szerint ötezer vagon cementtel termelnek többet, csökkentik a viilamosenergia felhasználását, jobb minő­ségű meszet adnak az építkezésekhez, s fokozottabb ta­karékossággal. jelentős összegű anyagot és pénzt takarí­tanak meg a népgazdaságnak. Ez az intézkedési terv, amely hosszas megbeszélés, élénk viták közt született, egyik biztosítéka lesz a Bél­apátfalvi Cement- és Mészmű vállalásai teljesítésének. Biztosítékot ad azért Is, mert feladatául tűzi a gyár minden dolgozójának mozgósítását a kongresszusi ver­seny során, hogy megmagyarázza az embereknek: a vál­lalások teljesítése nemcsak a társadalom, de az egyes emberek szempontjából is fontos, hiszen az életszínvonal további és gyorsabb növelését teszi lehetővé. Opera-majális Egerben A budapesti Illatszergyár, a Vénus Kozmetikai Gyár és az Egri Kiskereskedelmi Vállalat május 30-án, szombaton este 8 órai kezdettel az egri Park Szálló termeiben nagyszabású műsoros, divatbemutatóval egybekötött opera-majálist rendez. A műsorban fellépnek Yeleky Kamill Kossuth-díjas kiváló művész, Gencsi Sári, az Állami Operaház tagja, Szántó Klára színművésznő és Balassa Tamás jazz-zenekara. NEMZETKÖZI SZEMLE ★ HATVAN 15 ÉVES TÁVLATI TERVÉBŐL ★ Suha Andor: ANNYI KÖNYV UTÁN... ★ Farkas András: Merész évadzáró vállalkozás: STRAUSS: CIGÁNYBÁRÓ ★ HOL HELYEZKEDHET« EL A MEGYE ÉRETTSÉGIZŐ FIATALSÁGA, HA NEM MEGY EGYETEMRE és főiskolára? » ★ HETI RÁDIÓMŰSOR ★ REJTVÉNY 2©* jtc Komló egyike megyénk termelőszövetkezeti községeinek. Az ott működő hat ter­melőszövetkezet 1075 kataszteri holdat fog össze és 1135 családot egyesít. A legfontosabb feladat most ezeknek a termelőszövetkezeteknek a megszilárdítása és megerősítése. Ez a munka megindult — s élén a termelőszövetkezetek kommunistái járnak. „Komló előbbre lép’" — ezt a címet adtuk riportunknak a lap 5. oldalán, amelyben ezt a megszilárdulást akarjuk bemutatni. Ez a képünk a Haladás Tsz dohányföldjén készült: a régiek és az új tagok már együtt kapálnak... (Riport az 5. oldalon) í <VWVVSAA/VVVWVV%A/VAr%NA/WW\AAAA»\fV'v\f\AAAi^AwV\/WVWVVVH^^ Komolyan veszik a tsz-patronálást I Kei é» az; újítás az építőknél A Mátravidéki Fémművek vezetői és munkásai komolyan veszik á termelőszövetkezetek patronálására tett vállalásu­kat, s bár elég nagy • távolság választja el őket az általuk patronált tiszanánai termelő­szövetkezettől, máris jelentős segítséget nyújtottak. A gyár villanyszerelői rend­behozták: a tsz villamos-beren­dezéseit, kijavították a villany- motort, rendbehozták a háló­zatot, de más javítása munkát is végeztek a tsz. házatáján. Nemrégen az üzem építési elő­adója utazott le Tiszanánára, hogy közösen megtárgyalják: milyen segítségiet adhat az üzem a tsz-ben folyó építkezé­seknél. Felüt vizsgálják az állami gondozottak helyzetét a pótervásári járásban A Heves megyei Állami Épí­tőipari Vállalatnál befejező­dött az: újításokat vizsgáló bi­zottság; munkája. Az 58-as év­re . visszatekintő kimutatás nem nyújt va’ami örvendetes eredményt, összesen 12 újítás­sal foglalkozott az újítási meg­bízott, ebbői mindössze csak három újítást adtak be a vállalat munkásai, amelyek közül csak egyet fogadtak el, a többit idegen munkások küldték az építőipari vállalat­hoz. Az elfogadott újításoknak népgazdasági eredménye 4040 forint és az újítóknak 55Í) forint eszmei díjat fizettt.c ki. Az újonnan megválasztott szakszervezeti bizottság fel­adatává tette, hogy a közeljö­vőben foglalkozik az újítások helyzetével, hogy gyökeresen megváltozik a helyzet a Heves megyei Állami Építőipari Vál­lalat újítóinál. A pétervásári járási tanács végrehajtó bizottsága leg­utóbbi tanácsülését Tarnalele- szen tartotta. Az ülés napi­rendié a járás gyámügyi hely­zetének értékelése volt. Mivel két éve mór nem volt e napi­rendnek ilyen részletes érté­kelése. számtalan kérdés, probléma vetődött fel a járás állami gondozattaival kapcso­latban. Határozatot hoztak arra, hogy a' járás 56 állami gondo­zottjának helyzetét felülvizs­gálják és azokat a lehetőség­hez mérten segítik. Isz-elniikök értekezlete Kiskörén Kukorica vetőmagot termelnek a megye termelőszövetkezetei Lengyelországnak ós az NDK-nak Az új tagokkal, földterüle­tekkel gyarapodott termelő- szövetkezetek napról napra bővítik gazdaságukat, építenek új. istállókat, hogy a meggya­rapodott jószógállomónyukat elhelyezhessék. Vasárnap a hevesi járás több termelőszö­vetkezeti elnöke Kiskörén ér­tekezleten vesz részt, ahol megismerkednek az önálló építkezés elméleti és gyakor­lati formájának kivitelezésé­vel. A budapesti Játékkártyagyárnak dolgozik az Egri Lakatosárugyár Tervező Intézet készítette és a Lakatosárugyár a kivitelező. Elavult és rossz hatásfokú gé­peket cserélnek ki ezzel a ha­talmas szárítóberendezéssel. Az Egri Lakatosárugyárban már csak a festésre vár az a kartonlap-szárító, amelyet a budapesti Játékkártyagyárnak ! készítenek. Ezt az érdekes, új I berendezést a Könnyűipari Konferál ár. Hegedűs János. A divatbemutatón nyári ru­haújdonságok és fürdőruhák kerülnek bemutatásra főváro­si manekenek részvételével. A bemutató után reggelig tartó táncmulatságot rendeznek. A hölgyvendégeket a rende­zőség Opera-csomaggal aján­dékozza meg, tánc közben pe­dig tombolát és pempő-bárt rendeznek. Belépődíj 15 forint. Jegyek a Kisker, árudáiban kaphatók. A gyöngyösi öntők a minőség javításáért A gyöngyösi Vas- és Fém­ipari Vállalatnál az első ne­gyedéves értékelés jó ered­ményt mutat. Jó munkaszer­vezéssel sikerült tervüket az első negyedévben 103,3 száza­lékra teljesíteni. Az öntödei részleg munkája igen jelentős. Míg 1958-ban csak 65—70 ton­na öntvényt tudtak termelni, addig most 90 tonna fölött ter­melnek havonta. ‘ Február és március hónap hozta meg a legjobb eredményt és ezek alatt a hónapok alatt 100 ton­nán felül termeltek. A gyárt­mányok nagy része a mező- gazdasági gépekhez szükséges. Az öntödei munkások igyeke­zetének tudható be az a tény is, hogy minimálisra csökkent az öntvények kifogásolása. A KGST-n keresztül meg­egyezést kötöttünk az NDK- val és a Lengyel Népköztár­sasággal arra, hogy az ott ho­nos kukoricák vetőmagját Ma­gyarországon termeljük meg, tekintettel arra, hogy a nálunk termelt kukorica csírázó ké­pessége sokkal magasabb a kedvezőbb éghajlati és talaj­viszonyok következtében. Ebbe a munkába megyénkből is több termelőszövetkezet be­kapcsolódott, így a mezősze- mereá Üj Világ 50, a poroszlói Béke 83 holdon lengyel, a tar- naszentmiklósi Petőfi 15, a tenki Béke 10, a pélyi Arany­kalász Tsz 50 holdon német vetőmagot termel. A két állam mezőgazdasági szakemberei a napokban a helyszínen nézték meg a vetéseket, s nagyon meg voltak elégedve a talajelőke- szítéssel, és a vetéssel egy­aránt. Arra kérték a szövet­kezeteket, hogy a növényápo­lás idején is tegyenek meg mindent a jó termés érdeké­ben, mert mind a két ország­ban nagyon várják az itt fel­javított vetőmagot. A jó eredmények láttán ki­látásba helyezték azt is, hogy jövőre több Heves megyei ter­melőszövetkezettel kötnek szerződést magtermelésre. MT Valóraválnak a tervek Nincs a megyében olyan község, ahol ne valósítottak volna már meg valamit az idei községiéi lesztési tervből. A hatvani járás valamennyi köz­ségében az anyagbeszerzést biztosították, s csupán a kivi­telezéseket kell megkezdeni A járási ipari osztály jelenté­se szerint a kivitelezők is biz­tosítva vannak és az előzetes vizsgálatok szerint a járás va­lamennyi községében az ez évi tervet — utak javítását, kü­lönböző létesítmények építését — 100 százalékban tudják majd teljesíteni Épül, fejlődik Ludas köz­ség. Már ebben az eszten­dőben is felépült 14 új csa­ládi ház, valamennyi 2—3 szobás, hogy a család ké- I nyelmesen lakhasson. Az ? építkezések itt éppen úgy, ) mint a többi faluban is, I tükrözik a megnövekedett igényeket, de azt is, hogy jobban élnek az emberek. A régi kis vályogviskókat sorra felváltják a tágast modern házak. Nem is olyan regen — még egy emberöltő sem telt el azóta — Ludason a fö építési anyag a vályog volt. Az új házakhoz, már évek óta nem használnak vályo­got. hanem csak követ és téglát. A vályog — mint mondják — kiment a ..di­vatból”, a szűk, kisablakos házakkal együtt. És "nnek csak örülni lehet-d.~

Next

/
Thumbnails
Contents