Népújság, 1959. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-22 / 93. szám
NEPtS JS AG 1959. április ZZ., sserd* A világ minden tájáról Sydnej —Tokió—Vladivostok MELEGSZIK \ FÜLD ÉGHAJLATA A tudósok a geofizikai év megfigyelései alapján megállapították, hogy 1900. óta melegszik a hőmérséklet a. Földön. A hőmérséklet emelkedése következtében fokozódik a jégolvadás és északabbra tolódik a fák övezete. A felmelegedés általában 1900. körül kezdődött. A közepes évi hőmérséklet 1785-től egészen a XIX. század végéig meglehetősen változatlanul tíz fok Celsius, vagy ennél valamivel alacsonyabb volt. 1900. óta fokozatosan emelkedik a, hőmérséklet. A harmincas évek derekán az évi középérték valamivel 11 fok Celsius felett volt és azóta ingadozások tapasztalhatók. A megfigyelt hőmérséklet-emelkedés természetesen nem nagyarányú, mindössze egy-két fok. A fel- melegedés okát még nem ismerik. Az egyik elmélet úgy véli, hogy a szén és olaj elégetése folytán széndioxid-réteg képződik a Föld körül. amely késlelteti a földfelület hőleadását. villamosítják a világ LEGHOSSZABB VASÚTVONALÁT A világ leghosszabb vasútvonala a Moszkvától Vladi- vosztokig vezető transz-szibériai vasút. Most megkezdődött ennek a tízezer kilométer hosz- szú vasútvonalnak a villamosítása. Ez a munka több esztendeig tart és gigászi feladat, ha tekintetbe vesszük, hogy Közép-Európában eddig összesen csak 3000 kilométer vasútvonalat villamosítottak. napi 28 Öngyilkosság xyugatVÉMETORSZÁGBAN A Német Szövetségi Köztársaságban az utóbbi esztendőkben naponta átlag 28-an lettek öngyilkosok. A legtöbb életunt Grosshessenloheban, a 34 méter magas Isar-hídról, vagy a 150 méter magas stuttgarti televíziós toronyról vetette le magát PILLANGÓ-HAMISfTÁS JAPÁNBAN J apánban különös hamisítót tartóztattak le. Évek óta pillangókat hamisított oly módon, hogy a szárnyakat ragasztó- anyaggal bekente, majd színes pasztellceruzák finom porával behintette. Az így előállított „ismeretlen pillangófajtákat” borsos áron megvették a lepkegyűjtők. Minthogy kb. 200 ezer pillangófajta létezik, a hamisító évekig folytathatta csalását, míg leleplezték. NAPFOGYATKOZÁS OKOZTA VAKSÁG Ausztráliában Sydneyből jelentik, _ hogy az Ausztráliában észlelhető legutóbbi napfogyatkozás súlyos látási zavarokat, részleges, sőt. teljes vakságot okozott számos embernél, elsősorban Iskolásgyermekeknél, akik szabad szemmel figyelték a jelenséget. Több mint száz iskolásgyermek vesztette el Ilyen módon a szemevilágát. A gyermekeket állítólag figyelmeztették, hogy szabad szemmel ne nézzék a napfogyatkozást, sokan azonban nem hallgattak a figyelmeztető szóra. A nap- fogyatkozás okozta retina-égést nem tudják gyógyítani. A DAGÄLY ENERGIÁJÁNAK hasznosítása A dagály energiájának hasznosítása céljából tervező munkálatokba kezdtek a Szovjetunióban. Villamoserőművek építésére a legnagyobb lehetőség a Fehér tenger öbleiben nyílnak. A szovjet szakértők számításai szerint a Mezeni öbölben megépíthető az igen nagy teljesítményű Fehér tengeri erőmű. Száz kilométer hosszú és húsz méter magas gátat kell építeni. A gát testében 1500 turbinát lehet elhelyezni. SZOVJET ÖRIÄSLAPÄT Egy uráli kotrógépgyárban óriáslapátot szerkesztettek, amely egy menetben ötven köbméter földet váj ki. A hernyótalpas szerkezet karja 125 méter hosszú. Ezzel a lapáttal évente 15-18 millió köbméter földet, szenet, vagy ércet lehet fejteni. Ez kétszerese az eddigi legnagyobb kotrógép teljesítményének. FILM: Per a város ellen I ttxinház műsorából t Két kép a Vál unk el clmtt vígjátékból Estéről estére nagy sikert arat Sardou—Najac: Váljunk el című háromfelvonásos francia vígjátéka az egri Gárdonyi Géza Színházban. A siker megérdemelt, a vígjáték — és szereplői — sok kellemes percet és maradandó élményt nyújt a közönségnek. 1959. április 32, szerda: 1870-ben született V. I. Lenin. 1919. Megjelenik a Magyarországi Szocialista Párt, a Forradalmi Kormányzótanács, a Budapesti Munkás- és Katonatanács felhívása a Tanácsköztársaság megvédésére. 1929-ben halt meg Cholnoky László író. 1724-ben született I. Kant “német filozófus. V Névnap C? Ne feledjük, csütörtökön. BÉLA Adhemar, a hódító széptevő, nem kis megrökönyödéssel nézi Des Prunelles és felesége, Cyprienne „búcsúcsókját’ ... (Cyprienne: Fogarassy Mária, Des Prunelles: Pusztai Péter, Adhemar: Bodó György.) A vígjáték kedves szerelmespárja: Valentin és Josephine (Pathó István és Móricz Ildikó). (Foto: Kotner—FÉNYSZÖV) — AZ EGER—Salgótarjáni TÜZÉP Vállalat a családi házak építésének meggyorsítására helyi forrásokból 58 ezer tonna követ biztosított, egymillió kétszázhetvennyolc ezer forint értékben. — AZ EGER—Salgótarjáni TÜZÉP Vállalat vezetősége a meglevő öt szállítószalag, kettő úttörődarú és öt szalagfűrész mellett még több gépet állít üzembe, hogy a rakodást tökéletesebbé tegye. — A NAPOKBAN adott ál a detki Haladás Tsz 26 hízómarhát az Állatforgalminak. — ORSZÁGOS viszonylatban Heves megyében volt a legnagyobb az egy lakosra számított építőanyag-forgalom az elmúlt évben. Heves megyében egy lakosra 335 forint értékű építőanyag jutott. A TARNAÖRSI Dózsa és a boconádi Petőfi 'ermelö- szövetkezetekben kiültették az uborka és káposzta palántákat. — AZ ÉM. HEVES megyei Állami Építőipari Vállalat munkásai az állandó árukirakodó helyeken kirakodó-brigádokat szerveznek, hogy minimálisra csökkentsék az áru állásából származó költségeket. — PÉNTEKEN este 8 órai kezdettel József Attiláról tart előadást dr. Bóka László egyetemi tanársegéd Egerben, a TIT-klubban. — BETONJÁRDÁT építenek Egerben a „Kacsa" vendéglő mögött, ezzel kötik ösz- sze a Szovjethadsereg és az Arany János utcákat. — A KEDVEZŐ időjárás következtében jól halad a kukorica vetése. Megyénk kukorica-termő területének 50 százalékát már bevetették. — MEGSZŰNT Egerben a Széchenyi utcai kis Csemegeüzlet. A helyére egyelőre a KERAVILL üzlet villamos részlege költözik. EGRI VÖRÖS CSILLAG Syejlc a derék katona (I-It. rész) EGRI BRÓDY Az ötlábú birka GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Álmatlan évek GYÖNGYÖSI PUSKIN Kémek a Tiszánái HATVANI VÖRÖS CSILLAG Többé nem balkezes HATVANI KOSSUTH Vasvirág FÜZESABONY Csempészek PETI.n VASARA Bomba HEVES . Szerelem és fecsegés munora: Egerben este fél 8 órakor. váljunk el (Jókai-bérlet, főiskolás) Mezőtárkányban este fél 8 órakor: ILYEN NAGY SZERELEM Furcsa dolog... Mi az, hogy versóra? Talán irodalom-órája, vagy magyar óra. Nem, igenis versóra, amelyet nem tanár tartott nyilvánosan, sok diák előtt, hanem én magam tartottam, énmagamnak, azazhogy neki, vagy még inkább nekünk... A dolog persze csak így, első olvasásra tűnik ilyen r bonyolultnak, lényegében na- $ gyón is egyszerű, ha tekintetne vesszük, hogy egy érettségi előtt álló fiatalember nemes vonzalmakat érez, egy hasonlóan érettségi előtt álló fiatal hölgy iránt, s szeretné ezt a vonzalmat kölcsönössé tenni. Mit tehet ilyenkor az a bizonyos fiatalember? Bukfencet mégse vethet már a lány előtt, abból már kinőttek mind a ketten, sajnos, oroszlánok sincsenek e kis hazában, hogy puszta kézzel és egy késsel, mint Tarzan, megbirkózzék vele, és a győzelem után az oroszlán vérét masztolja szét győztes homlokán a lány előtt. Ilyenkor nem tehet mást az a bizonyos fiatalember, mint előveszi az évezredek eszközét, a költészetet és nem tolmácsolja, de elkövetője lesz, mint ama trubadúrok, akik lantjukkal és szavukkal igézték meg szívük olyannyira áhított hölgyét. Lant helyett popír és ceruVersóra za, — ez volt a fegyverem, hangszerem, s imádottam nagy verséhségét kielégítni akarván, minden délután egy órát töltöttem a rímekkel, metaforákkal és metonimiákkal, szóia- gokkal és az izzadsággal. Mert a nő telhetetlen, kicsit olyan, mint az emberevő oroszlán, aki csak azért marad hű az emberhúshoz, mert megízlelte, s megtetszett neki. A hasonlat csak annyiban sántít, hogy nem az emberhús, akarom mondani, a vers tetszett álmaim királynőjének, mint inkább az a kitartó igyekezet, szerelmemnek ama tanújele, hogy mindennap új és új verset tettem lábai elé, beleírva ezerféle változatban, hogy milyen szép is ő, mennyire szeretem is én, s egyáltalán legnagyobb boldogságom dz vol- na, ha csókolódzhatnék vele... Utána a halál is jöhet. Ezt ugyan nem gondoltam komolyan, de mindenesetre jól hangzott és jól is rímelt, az ilyesfajta sorokra: „im egy legény rádtalál — ha nem_ szeretsz, az halál...” A vers minőségén vitatkozni lehet, de hevén semmiképpen sem. Az ilyesfajta versek ott születtek a konyhaasztal sarkán, hagyma- és zsírszag közepette, de ez mit sem ártott a rózsa és ibolya illatnak, amelyről szóltak a sorok, s amelyek délután három és négy óra között kerültek papírra erőteljes ihlés közepette. Ezeknek a verseknek köszönhettem, hogy lassan... lassan mind közelébb férkőztem Anna szívéhez, kinek először hiúságát elégítette ki, majd női lelkét hatotta meg az a vaskövetkezetesség, amellyel verseimet írtam... A nők mindig hálásak és megha- tódottak, ha dicsérik őket! S egy délután, a versóra keretében megszületett ama vers, amely ugyan így, visszatekintve lehetett rossz, akár a bűn, mint ahogy tényleg az is volt és idegen számára unalmas, mint néhány lapunk vezércikke, de amely végül is szélesre tárta azokat a kapukat, amelyeken eddig oly kitartóan és esdekelve kértem bebocsátást Egy és negyedóra alatt született meg a vers, négy versszak, tizenhat sor, százhatvan szó, de benne volt minden. Ruotolo úr, a város jómódú, köztiszteletben álló polgára és felesége gyilkosság áldozata lett. A rendőrségi nyomozás nem vezet eredményre, s az ügy Spicacci vizsgálóbíróhoz kerül, aki alapos és lelkiismeretes ember, és elmé- lyülten tanulmányozza az aktákat. Arra a következtetésre jut, hogy Ruotolo halála a maffia, egy titkos szövetség vérbosszúja. Ilyen alapon folytatja tovább a nyomozást, nem r riadva vissza attól sem, hogy köztiszteletben álló személyeket is vád alá helyezzen, folytatja a harcát az igazságért, ha kell, akár az egész város ellen is, A filmet az egri Vörös Csillag Filmszínház játssza április 23—27-ig. Válaszolnak az illetékesek A gyöngyösi Mátra-vasút ügyében Az év első hónapjában foglalkoztunk a gyöngyösi Mátra- vasút ügyével. A Mátra-vasút dolgozói nehéz körülmények között végzik munkájukat. Kezdetleges munkagépek, szűk munkahelyek jellemzőek a gyöngyösi Mátra-vasútra —írtuk cikkünkben. Az Országos Erdészeti Fő- igazgatóság válaszlevelében közölte, hogy bármilyen nehéz a gyöngyösi Mátra-vasút dolgozóinak helyzete, radikális felújítást ennek ellenére sem tudnak végezni, mert a beruházási összeg nem elóg ahhoz, hogy több vasútállomáson korszerűsítési munkálatokat végezzenek. Az Országos Erdészeti Főigazgatóság sürgősségi sorrendje szerint a közeljövőben nem jut anyagi fedezet a gyöngyösi vasút jelenlegi viszonyainak alapvető megvá ■ toztatására, de mindent megtesznek azért, hogy a rendelkezésükre álló összeggel a helyzeten sürgősen javítsanak, — írta válaszlevelében Palóc?” József osztályvezető. A termelőszövetkezeti asszonyok életének megkönnyítéséről tárgyalt a Heves megyei Nőtanács A Heves megyei Nőtanács hétfőn kibővített ülést tartott Egerben, melyen részt vettek a járási nőanácsok titkárai is. Ezen az ülésen olyan határozatot hoztak, ;hpgy a régi és az újonnan alhkult tsz-ekben dolgozó nők életének megkönnyítésére mindenütt létrehozzák a helyi nőtanácsok felügyelete alatt működő nőbizottságokat, amelyeknek az lesz a feladata, hogy a tsz-ekben megszervezzék az óvodákat, napköziket és a bölcsődéket. Ezenkívül a nőbizottságok kezdeményezésére modem háztartási gépeket vásárolnak, amelyeket ellenszolgáltatás nélkül adnak; ki az igénylőkaminek benne kellett lennie, minden, ami a nagy költők, verseiben is benne van, de valamiképpen mégis másképpen... Anna ebben volt hajnal- csillag, és a titokzatos Plútó, gyémánt és rubint, liliom és illatozó rózsaszál, jómagam pedig bús vándor és porban fet-; rengő féreg, meg miegymás. Nagyon szép vers volt! Győztem! Győztem! Győztem! Teltek a hetek, amelyek boldogok voltak és szerelmesek, s mint ahogy ez természetes, a gyarapodó hetek és csókok arányában csökkentek a versórák, csökkentek a versek. Minek csalétek a már kifogott halnak! Felolvadtam a szerelemben és olvadás közben kipihentem az elmúlt hónapok fáradalmait... Aztán egyszer nem jött el-a találkozóra... Aztán másodszor se jött el; a találkozóra... Aztán harmadszor megláttam, hogy az egyik ligeti ösvényen ballag egy fiú karján és a fiú kezében papírlap rebeg. Beteljesedett. Friss költői erők törtek fel, új idők új dalai és én elfeledve, félretéve hulltam le az idő rostáján. Hát így nem lettem költő. Szerencsére ! Gyurkó Géza nek._ Több községben a következő hetekben megszervezik a régi és az új termelőszövetkezeti nőtagok találkozóját ahöl ugyancsak a tsz-asszonyok problémáiról, életkörülménye,, ik megjavításáról beszélnek majd. iskolások vöröskereszles versenye Gyöngyösön Az elmúlt vasárnap Gyöngyösön a Vöröskereszt járási és városi szervezete elsősegélynyújtó versenyt rendezett az úttörők számára. A versenyben elméleti kérdések és gyakorlati bemutató is szerepelt. így többek között a betegszállítást és a kötözést kellett bemutatniok az úttörőknek. A győztesek között díjakat osztottak lei, s ez alkalommal választották ki azt az öt úttörőt is, akik majd a megyei versenyen vesznek részt. Neptun aranya 1866-ban első ízben vizsgálta egy angol tudós a tengervíz aranytartalmát és arra az eredményre jutott, hogy egy tonna tengervíz 30—60 milligramm aranyat tartalmaz Ezután a feltalálók buzgón törték a fejüket olyan módszereken, melyekkel aranyat lehetne kivonni a tengervízből. Ma már tudjuk, hogy a tengervíz aranytartalma a fenti mennyiségnél lényegesen ki- . sebb, 'tonnánként néhány ezred milligramm. A tengervíz kiaknázásának. technikai problémája azonban még mindig nem oldódott meg. Az Egyesült Államokban például műgyantából készült úgynevezett vegyi hálókkal kísérleteznek, amelyek kivonják és feldúsítják a vízben levő elektromos töltésű fématomokat. Elképzelhető, hogy ezzel az eljárással sikerül majd valamikor kiaknázni Neptun hatalmat urán-, réa> és nikkeíkincseit.