Népújság, 1959. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-21 / 92. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK? AZ MSZMP HEVES MEGVEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA j 3 ember — I brigád X. évfolyam, 92. szám Ára 50 fillér 1959. április 21., kedd i versem n\ ilrá I» osság ró / A pártkongresszus tiszteletére indított munkaverseny műszaki feltételeinek biztosítása, a tervek kidolgozása rövidesen befejeződik, jó néhány üzemben már be is fejezték, sőt. már egy-két helyről Jelentős eredményről érkezett hír. A kongresszusi versenyvállalások megtárgyalásakor a munkások felhívták az üzem vezetőinek figyelmét. hogy az elmúlt évinél is lelkiismeretesebben végezzék a verseny értékelését, hogyT állandóan figyelemmel tarthassák, mennyi j hiányzik még vállalásuk teljesítéséhez. A munkások javaslatát megfogadva, tehat Igen fontos feltétele lesz a kongresszusi verseny sikerének a verseny rendszeres érté- i kelése, eredményeinek, hi< búinak nyilvánosságra ho- ; zatala. | Azokban az üzemekben, í ahol lehetőség van a ver- ! seny napi értékelésére, fel< tétlenül ily módon kell j biztosítani a verseny nyilS vánosságát. vagy dekádonként. de elvárják a verseny , részvevői, hogy legalább < havonta egyszer értékeljék i munkájukat a gazdasági ] vezetők. } A verseny nyilvánossagá- ‘ nak megteremtésében az ! üzemi bizottságokra Is nagy < feladatok ’várnak, bár a . munka zöme a gazdasági ! vezetés vállára hárul. Lega- t lább havonta egyszer nyil- j vánosságra kell hozni a 1 vállalások teljesítését, s er- re igen sok hasznos mód- ; szer kínálkozik, többek kö- •j zott a kis egységenként tar- t tott havi termelési értekez- í letek. Ezeken a műhelyi, j üzemrészi termelési értekezleten szinte emberről 1 emberre értékelni lehet az előző hav’i munkát, a vállalások teljesítését, s ez igen ösztönzően hat majd a ver- j seny részvevőire. ? A dicsőségtábla, hangos- í bemondó legtöbb üzemben j készen áll, nem kell tehát j különösebb szervezés és pénz a verseny nyilvánosságának biztosítására, úgyszintén a helyi lehetőségek felhasználásával lehetséges a plakátokon való nyilvánosságra hozás, a különböző felköszöntések és más bevált módszerei a versenyben legjobb eredményt elért dolgozók népszerűsítésének. A verseny fontossága megköveteli annak rendszeres értékelését, azt, hogy megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak az igen reális célokért versenyző munkások. műszakiak eredményeinek, hogy állandóan tudják az üzem dolgozói, ki jár az élen, kiket illet a pénzjutalom, a kitüntetés, vagy esetleg ki maradt el vállalásának teljesítésében. Árra minden esetre ügyelni kell. hogy a vállalását nem teljesítő dolgozót —• ha nem saját hibájából maradt le — oktalanul meg ne sértsék, helyette meg kell adni minden segítséget ahhoz, hogy vállalásukat ők is teljesíteni tudják. ^ Nem véletlen, hogy még a verseny kezdetén felhívták ezekre az üzemvezetőség figyelmét a verseny részvevői, hiszen nagy fontossággal bír a versenynyilvánosság, mely igen fontos tényezője volt és lesz is a munkaverseny sikerének. Megkezdték a rizs vetését A kedvező tavaszi időjárás hatására az idén a szokottnál valamivel korábban kezdték el megyénkben a rizs vetését. Rizstermelő szövetkezeteink közül már három helyen végzik a munkát, így a tarna- szemtmiklósi Petőfi Tsz-ben is, ahol 15 holdon fejezik be a hét végére a rizs vetését. A támaszén tmiklósi gépállomás elhatározta, hogy a • rizs vetéséhez a termelőszövetkezeteknek minden segítséget megad, így tárcsát, nehéz fogast, boronákat bocsát rendelkezésükre a további talajmunkákhoz. Tekintettel arra, hogy a rizstelepeken elvégezték az őszi mélyszántást, jó magágyba kerül a növény, így biztatóbbak a terméskilátások is. különösen ha szám- bavesszük, hogy az idén a tavalyinál kétszer több műtrágyát használtak fel és minden remény megvan arra, hogy elérik a 16 mázsás hoddankénti tervezett átlagot. Pagony Lajos: TÍZ ÉVE, HARCBAN EDZVE ★ Ádám Sva: EGY KITÜNTETÉS ÉS AMI MÖGÖTTE VAN ★ A DOLGOZOK PANASZ- BEADVÁNYÁNAK INTÉZÉSÉRŐL ★ KÜLPOLITIKAI JELENTÉSEINK ★ HÍREK — SPORT Egyre több kislakás épül magánerőből A gyöngyösi Vas- és Fémipari Vállalat öntödéjében dolgozik Bodor László és for- J mazó brigádja — Bodor Lászlá. Csepregi Sándor, Fodor Imre. — Az üzem legjobb brigád- > jai közé tartoznak, munkájukkal a gyöngyösi Szerszám- és Készülékgyáron keresztül a ' mezőgazdaságot segítik: traktoralkatrészeket öntenek. Ifi magyarok, ott menetelünk a békét akarók millióinak sorábagz — Megyei békekonferencia Egerben — Ismerétes, hogy hazánk egyik, kétségtelenül legnagyobb problémája a lakáshiány, Kormányunk — mint ahogy ez a hároméves tervben is kitűnik — évről évre mind nagyobb és nagyobb gondot fordít a lakáshiány megszüntetésére. Az állami építkezések mellett kormányunk támogatja a magánépítkezőket is. Megyénk járásaiban egyre több és több lakás épül magánerőből. A pétervásári járásban ez év első negyedévében 250 igénylőnek adtak lakásépítési engedélyt. A gyöngyösi járásban is hasonló' eredmények mutatkoznak. Az elmúlt év első negyedévében 80 lakásépítési engedélyt adtak ki. Ez a szóm ez év első negyedévében négyszeresére, ázaz 320-ra nőtt. Hanoiba érhesett a magyar párt- és kormányküldöttség A magyar párt- és kormány- küldöttség ár. Münnich Ferenc, az MSZMP Központi Bizottsága politikai. • bizottságának tágja, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének vezetésével Hanoiba '«•- kezett. A magyar vendégek üdvözlésére megjelent a repülőtéren Pham Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa al- elnökének vezetésével a Vietnami Dolgozók Pártja és a kormány több képviselője. Pham Van Dong üdvözlő beszédében kiemelte, hogy a magyar küldöttség látogatása tovább mélyíti a Magyar Nép- köztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság népeinek barátságát. Dörgő taps fogadta Münnich Ferenc szavait, amikor a magyar nép üdvözletét tolmácsolta Vietnam népének. A repülőtérről gépkocsin az elnöki palotába hajtó magyar vendégeket Hánoi utcáin nagy tömeg éljenezte meg. (MTI) Tegnap délelőtt az egri szak- szervezeti székház dísztermében emlékeztek meg a nemzetközi békemozgalom 10 éves évfordulójáról. Az ünnepségen megjelentek a párt és a tömegszervezetek képviselői, valamint megyénk békeharcosai. Dr. Németh Ferenc elvtárs, a megyei békebizottság elnökének megnyitója után Szakosíts Árpád elvtárs, a Béke Világtanács irodájának a tagja, Heves megye listavezető képviselője. a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke tartott ünnepi megemléker zést. . . , Beszéde első részében a 10 éves békemozgalom jelentőségéről beszélt. — A világ népei — mondotta többek között — nagy lelkesedéssel készülnek a békemozgalom jubileumára. 1949. április 20-án gyűlt össze Párizsban a béke híveinek kongresszusa. A kongresszuson 72 ország képviselte magát 2190 küldöttel. Ez a kongresszus már kijelölte a béke világ- mozgalom céljait. Joliot Curie mondotta ezen a kongresszuson: felkészültünk, s elszántuk magunkat, hogy megnyerjük a békecsatát. A továbbiakban a nemzetközi helyzet alakulásáról, a német, valamint a berlini kérdésről beszélt. Ezután tért, rá a tibeti' kérdés ismertetésére.. — Sigace városában nemrégen nagygyűlést tartottak. Ä gyűlésen a pancsen láma beszélt. — Megszámlálhatatlan azoknak a bűntényeknek a száma, amit a tibeti helyi kormány és lázadó elemei, a reakciós rétegek elkövettek — mondotta a gyűlésen a pancsen láma. Ha bővebben megvizsgáljuk a tibeti emberek éle'ét, láthatjuk, hogy az ott élő emberek még ma is, az atomkorszak hajnalán, rabszolga sorsban élnek. Ennek* a világ legelmaradottabb rendszerének védelmezésére fogott össze a tibeti reakciós felső réteg az amerikai és a csangkajsekista reakcióval. Azonban minden összefogás, ellenséges cselszövés hiába •Való. A tibeti nép is meglátta azt, hogy rrias életformában lehet élni. A kínai kormány segítségével egymás után valósítják meg a nép jólétét szolgáló intézményeket. Az~-^ls6 .kórház is felépült 1952-belv amely már megkezdte műkö(Folytatása a 3. oldalon) IlISZ-brigádok » job b «*:rf dmény ebért Az egri Vegyesipari Vállalat í es tő-részlegének dolgozói lelkesen kapcsolódtak a kongresszusi munkaversenybe. Két KISZ-brigád alakult, amelynek tagjai vállalták, hogy anyagtakarékossággal 0,5 százalékos eredményjavulást érnek el. A havi tervüket- állandóan hat százalékkal túlteljesítik és az önköltséget egy százalékkal csökkentik. Rövidesen befelezik 6 ho‘d új szülő telepítését a felnémeti Petőfi Tsz-ben A felnémeti Petőfi Termelő- szövetkezet tagsága már az elmúlt esztendőben elhatározta, hogy jól jövedelmező gyümölcsöskertjük mellett szőlőtermeléssel is foglalkoznak. Ennek érdekében terveket dolgoztak ki. Ez évi terv keretében 6 hold új telepítésű szőlő szerepel, amelynek munkála tai jól haladnak és ha az idő engedi, a hét yégére be is fejezik a telepítést. A poroszlói Vegyes Kisipari Termelőszövetkezet 48 000 forint nyereséggel zárta az 1958-as évet V Földművelésügyi Minisztérium felhívása a lágy veszély elit ári fására Szombaton és vasárnap jótékony, csendes esők áztatták a mezőket országszerte. Az esőzést, sajnos, erős lehűlés követte. A sarkvidék felől ugyanis egy hatalmas kiterjedésű ciklon nagy, hideg légtömegeket indít el dél felé. A hétfőre virradó reggel országszerte csupán 2—5 fok, egyes dunántúli Vidékeken pedig fagypont körül volt a hőmérséklet. A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályán újabb hideg hullámok érkezéséről adtak tájékoztatást. Valószínűnek látszik, hogy az élénk északi szél által szállított hideg éjszaka országszerte egytől négy fokos fagyokat hoz. Az előrejelzés szerint kedden valószínűleg elcsitul a szél, s a nappali hőmérséklet kissé emelkedik, de a szerdára virradó éjszaka ún. sugárzási fagy várható. A Földművelésügyi Minisztérium tegnap felhívást adott ki. amelybal a fagyveszély elhárítására hívja- fel a termelőket. A felhívás hangsúlyozta, hogy a keddre virradó éjszaka olyan fagyveszély fenyeget az országban, amely a talaj szintjétől körülbelül 2 méter magasságban okozhat kárt. A szántóföldi növényeknél elsősorban a, szél miatt alig van lehetőség a védekezésre. Szerencsére a szántóföldeken a 4—5 fokos fagyok sem okoznak még számottevő kárt, s a veszély attól függ, hogy menynyi ideig tart a lehűlés. A kertészeti kultúráknál a beta- karás különböző módszereivel lehet leghatékonyabban védekezni. A fagyéi;zékeny növények palántáit a hotnokos és középkötött talajokon feltölthetik földdel a termelők, így a paradicsom palántái egy hétig, a paprika palántái 2—3 napig jól bírják a hideget. A fagyveszély megszűnte után a földet eltávolíthatják a növényekről. A szabadabb helyre vetett fagyérzékeny növényeknél jó ■védelmet nyújt a szalmával, szénával és pelyvával történő takarás, sőt átmenetileg a permetező öntözés is. A szél megszűntével elsősorban a lapályos helyeken, a szerdává virradó. éjszaka ún. sugárzási fagy várható, amely ellen füstöléssel lehet leghatékonyabban védekezni. A Földművelésügyi Minisztérium felhívja a termelőket, hogy a szőlőkbe, gyümölcsösökbe haladéktalanul szállítsák ki a füstöléshez szükséges anyagokat (venyige, gally, törek, pelyva, falomb stb.). A füstölő kupacokat a szőlő vagy gyümölcsös területén úgy helyezzék el, hogy szélmentes fagy esetén a képződő füst a területet azonnal beboríthassa. Az idén a honvédség nagy mennyiségű ködgyertyát bocsátott a mezőgazdaság rendelkezésére, akinek birtokában ködgyertyák vannak, készítsék elő és szükség esetén az utasításnak megfelelően használják. (MTI) A poroszlói Vegyes Kisipari Termelőszövetkezet április 17- én tartotta éri mérlegzáró közgyűlését. A termelőszövetkezet elnöke beszámolójában ismertette a szövetkezet eddig elért eredményeit és hibáit. Az értékes beszámoló után a főkönyvelő foglalkozott az 1958-as gazdasági év mérlegével, amelyből lehetett látni, hogy a szövetkezet eredményes munkát Végzett. Tiszta nyereség 48 ezer forint, amelynek 40 százalékával a tagság tartalékalapját növeli, 20 százalékát szociális és kulturális célokra használják és 40 százalékát pedig nyereségrészesedés címén fogják szétosztani a tagok között. A KISZÖV megyei központjának kiküldötte hozzászólásában elismerését fejezte ki a termelőszövetkezet dolgozóinak. A termelőszövetkezeti tagok értékes javaslataikkal segítették a szövetkezet e'nök- ségét, hogy ebben az évben még zavartalanabbul dolgozhassanak és jobb eredményt érjenek el a múlt évinél. UT — AZ EGER és Környéke Építőipari Ktsz-ben a fiatal dolgozók szakmai tudásának fokozására új rendszert vezettek be. A jó szakmunkások mellé osztják be őket munkán. Lila szájjal, dideregve, ujjaimat huhogva zengem a tavasz dicséretét. Gyönyörű napfényes idő van, az ég olyan kék, mint ' a tenger, amelyet sohasem volt még szerencsém látni, de attól még igazán lehet kék. Mondom, szikrázó a tavasz, s nem is igaz, hogy didergek, sőt, majdhogynem izzadok, ingujjban vagyok, s úgy lubickolok a melegben, mint kacsa a tó vizében. Igen, így szép ez az április: meleg, szikrázó napsütés. A napsütés kint, a meleg benn a szobában, ahol az imént gyújtottam be. Hiába, néha segíteni kell a természetnek! (ó)