Népújság, 1959. február (10. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-06 / 31. szám

1959. február 6.. péntek MEPCjsáe X Az SZKP XXI. kongresszusának határozata MOSZKVA (TASZSZ): A Szovjetunió Kommunista Pártja XXI. kongresszusa egy­hangúlag határozatot hozott Nyikita Hrus- Cíiovnak , A Szovjetunió népgazdaság fejlesz­tésének 1959—19(15. évi ellenőrző számairól” tartott beszámolója alapján. A kongresszus jóváhagyta Hruscsov be­számolójának téziseit és a kongresszusi vita- valamint a téziseknek a kongresszust meg­előző megtárgyalása alapján eszközölt módp- sitásqkkal és kiegészítésekkel elfogadta a hétéves népgazdaságfejlesztési terv ellenőrző számait. Az SZKP XXI. kongresszusa teljes egé­szében jóváhagyta a párt Központi Bizottsá­gának tevékenységét, valamint nagyjelentősé­gű bel- és külpolitikai intézkedéseit. A határozat hangsúlyozza, hogy az SZKP XX. kongresszusa óta eltelt időszak a Kom­munista Párt és a szovjet állam történetének eg' >k legfontosabb időszaka, amely megmu­tatta. mi’yen óriási jelentőségű volt a XX. kongresszus mind a Szovjetunióban folyó knmmun’sta építés mind pedig az egész nemzetközi kommunista mozgalom, s az egye­temes béke megszilárdítása szempontjából. A XXI. kongresszus határozatában jóvá­hagyta a Központi Bizottság 1957. júniusi tel­jes ülésének az egész párt és az egész nén által egyöntetűen támogatott határozatait. E határozatodban a Központi Bizottság lelep- l°zte és *deo<ógiailag szétzúzta Malenkov. Koganovjcs, Mo’otov. Búla-anvin és Senüov pártePenes csoportiét. A Központi Bizottság — ha*'"súivoz's a. határozat — helvesen .járt el midőn a f-akoiósok és szad vH^rok m“,r''e- tett, oooportját határozottan elítélte és félre­állította. Az SZHP XXI. kongresszusának határoza­ta megállapítja, hogy a Szovjetunióban, amely megmutatta az emberiségnek a szocializmus­hoz vezető utat, olvao színvonalat értek el a termelőerők. a szocialista termeiési viszonvok és a kulturális feilődés terén, hogy az lehe­tővé teszi a kommunista társadalom építésé­nek széles fronton való lfihontakozását az el­következő hétéves időszakban. Az SZKP XXI. kongresszusának határozata megszabja a párt fő feladatait az elkövetkező hét évre a gazdaság, a politika és az ideológia terén, valamint a nemzetközi kapcsolatok te­rületén. Az K7KP fő gazdasági feladatai: az, ország terme'őerőinek sokoldalú fejlesztése a ne­hézipar e'söd'eges fejlesztése alapián min­den gazdasági ág terme’ésénck olyan ará- nvú növelése, amely lehetővé teszi a kommu­nizmus anvagi-technikai bázisának megterem­tését és a Szovjetunió győzelmének biztosítá­sát a kanitalista országokkal folytatott békés gazdasági versenyben. Az ország gazdasági po- íene«á’iának erősítése a műszaki haladás a népgazdaság minden ágában, a társadalmi termelésben végzett munka terme’ékenvsé- gének szakadatlan fokozása. Ezek biztosítják a nép életszínvonalának jelentős emelkedését. A kongresszus határozata a kővetkezőkben jelölte meg a fő politikai feladatokat: a szov­jet szocialista rendszer további erősítése, a szovjet nép egységének és összeforrottságának fokozása, a szovjet demokrácia fejlesztése, a néptömegek fokozott aktivitása és öntevé­kenysége kibontakoztatása a kommunista tár­sadalom építésében, a társadalmi szervezetek megoldásában, a párt és a szocialista állam Szélesebb körű részvétele az állami feladatok szervező és nevelő szerepének fokozása, a munkások és-parasztok szövetségének a Szov­jetunió népei barátságának erősítése minden vonalon. A kongresszus a következő ideológiai fel­adatokat jelölte meg: a párt ideológiai ne- velómi'nkájának fokozása a dolgozók és min­denekelőtt a fe'növő nemzedék kommunista öntudatának erősítése, a kommunista mun­kaviszony, a szovjet hazafiság és az inter- naeiopa'izmus szellemében való nevelése, a kapita'izmus csökevényeinek kiirtása az em­berek tudatából, harc a burzsoá ideológia ellen. A határozat értelmében a nemzetközi kap­csolatok területén az SZKP fő feladatai a következők: o’van következetes kiiloolit’ka, amely a népek békéjének és biztonságának fenntartására és megszilárdítására irányul a különböző társadalmi rendszerű országok bé­kés egymás mellett élésének lenini elve alap­ján, a hidegháború megszüntetését és a nem­zetközi feszültség enyhítését célzó irány­vonal követése, a szocialista világrendszer­nek és a testvéri népek baráti együttműködé­sének sokoldalú erősítése. A hétéves időszak alap-problémája — mondja a határozat — a maximális időnye­rés a szocializmusnak a kapitalizmussal folytatott békés gazdasági versenyében. A határozat hangsúlyozza, hogy gyors ütemet és megfelelő arányokat keli biztosítani a nép­gazdaság fejlesztésében. A kongresszus határozata elsőrendű jelen­tőségűnek tartja az ipar és különösen a ne­hézipar fejlesztését. Szükséges — jelenti ki —, hogy a hétéves terv előirányozza az ipar jeíjes termelésének hozzávetőleg 80 százalé­kos emelkedését. A hétéves terv az egész ipar teljes termelésének átlagos évi növekedését körülbelül 8,6 százalékban szabja meg. A nehézipar magas fejlettségi fokából, valam’nt a mezőgazdaság további fellendülé­séből kiindulva a k«tneres«zus szükségesnek tartja a közszükségleti cikkek termelésének lelentős növelését. A mezőgazdaságban fő fe'adaf olvan ter­melési szint elérése. amely teszi a lakosság élelmiszer-szükségletének, az ioar nyersanyag-szükségletéinek, s az állam min­den egyéb mezőgazdasági termék-sz-"ks"g'e- íének teljes fedezését. A mezőg’zdaság össz­termelését 1,7-szeresére kell emelni. A határozat ezután megállapítja: a hét­éves terv sikeres végrehajtásának, a kommu­nizmus anva.gi-műszakl a'anta megteremtésé­nek döntő feltétele az úi technika széleskörű meghonosítása, A hét esztendő aía*t a terme­lési fo'vainatok kqmrlex gépesítése »Janién az irarban, a j mezőgazdaságban, az építő­iparban és a kKzlck"dé-ben ki keli küszö­bölni a nehéz fizikai munkát. A határozat előíría. hogv ez ál’ami beru­házások az e'őző hétéves időszakhoz kénest l.,8-szeresükre, azaz körülbelül 1940—1970 milliárd rubelre emelkednek, ami csaknem ugyanannyi, mint a szovjet hatalom eddigi fennállása alatt eszközölt beruházások teljes összege. A hétéves terv előíria valamennyi szö­vetségi köztársaság hatalmas méretű gazda­sági fejlesztését. Az SZKP kongresszusa rámutat, hogy a jelenlegi viszonyok között minden feltétele megvan annak hogy a szovjet nép a legrövi­debb időn belül még jobban éljen. A hétéves terv a nemzeti jövedelem 62—65 százalékos növekedését és a fogyasztás 60—63 százalé­kos emelkedését irányozza elő. A hétéves terv végére a munkások és alkalmazottak egy főre számított reáljövedelme átlagosan 40 százalékkal a kolhoznarasztok reáljöve­delme pedig legalább 40 százalékkal emel­kedik. Tervbe vették az alacsonyabb fizetésű munkások és alkalmazottak bérének jelentős emelését, az öregségi nyugdíjminimum eme­lését, a lakosság kereskedelmi és közszo’gál- tatási ellátottságának lényeges megjavulását, a közétkeztetés árainak csökkentését. A vá­rosokban és munkás’akótelepeken körülbelül hétmillió ház épül fel a hétéves' terv-idő­szakában. A határozat értelmében a közel jövőben megszűnik a lakosság adóztatása. A határozat előírja a munkanap és a munkahét csökkentését. 1960-ban befejeződik a munkások és alkalmazottak hétórás, számos termelési ág fő szakmáiban pedig a hatórás munkanapra való áttérése. 1962-ben meg­valósul a munkások és alkalmazottak negy­ven órás munkahétre való áttérése, hétórás munkanap mellett. 1964-től kezdődőleg a föld alatt és az egészségtelen munkaviszo­nyok között dolgozók fokozatosan áttérnek a 30 órás és minden más dolgozó a 35 órás munkahétre, a két szabadnappal, hat—hét- órás munkanapok mellett. A kongresszus megállapítja azokat az óri­ási eredményeket, amelyeket a szovjet tudo­mány minden területen, különösen pedig az atomfizika, az atomenergetika, a lökhajtásos repülés és a rakétatechnika terén vívott ki és szükségesnek tartja, hogy a hétéves terv alatt még gyorsabb ütemben fejlesszék a tu­domány minden ágát, végezzék el azokat a fontos elméleti kutatásokat, amelyek biztosít­ják a tudományos1' és műszaki továbbhaladást. A kommunista építés jelen szakaszában megoldandó feladatok meghatározásakor az SZKP XXI. kongresszusa abból indul ki. bogy a Szovjetunió történelmi fejlődésének új szakaszába lépett. A szocializmus teljes és végérvényes győzelmet aratott a Szovjetunió­ban Nincs olyan erő a világon, amely visz- szaállíthatná a kapitalizmust a Szovjetunió­ban, megsemmisíthetné a szocialista tábort. A szovjet nép győzelmei lehetővé teszik a kommunista társadalom anyagi, műszaki alap­jának megteremtését, a kommunizmusba való tervszerű átmenet megvalósítására irányuló feladatok gyakorlati megoldását. A termelőerők növekedésével egyidejűleg — mondja a határozat — fejlődniök kell a szocialista társadalmi viszonyoknak is. El­tűnnek majd a lényeges különbségek a szel­lemi és fizikai munka között. A munkanap csökkentése, a munkafeltételeknek a. komp­lex gépesítésen és automatizáláson alapuló megjavulása elősegíti majd, hegy a munka a sokoldalúan fejlett ember életszükségleté­vé váljék. A kommunista építés során fokozódik majd a kolhozokban végzett termelőmunka közösségi jel'ege, a szövetkezeti kolhoztulaj­don közeledik majd az össznépi tulajdonhoz fokozatosan elmosódnak majd a határok ° két tulajdonforma között — mondja a ha­tározat. A szövetkezeti kolhoz-tulajdon tár­sadalmi jellegének színvonala a szocialista állam segítségével és támogatásával felemel­kedik az össznépi tulajdon szintjét«. A kommunista építés jelenlegi körülmé­nyéi között az -anyagi javak elosztásának alapja a következő irányelv marad: minden­ki képességei szerint, mindenkinek munkája szerint. A szükségletek szerinti elosztásra való áttérést — hangsúlyozza a határozat — fokozatosan valósítjuk meg, a terme'őerők fejlődésének arányában, mégpedig akkor amikor megvalósul az összes szükséges fo­gyasztási javak bősége és amikor minden ember önként és az anyagi javakból való részesedésének mértékétől függetlenül, képes­ségei szerint fog dolgozni, felismerve, hogy erre szüksége van a társadalomnak. A szovjet társadalomban az anyagi és kul­turális javak jelentős és mind nagyobb részét már mcst is ingyen osztják el, nyugdíjak, ösztöndíjak, iskolák, kórházak és más kultu­rális intézmények felépítésére és fenntartá­sára fordított összegek formájában. A tár­sadalmi fogyasztási alapnak ez a része ál­landóan növekedni fog. ami — hangsúlyozza a határozat — fontos előfeltétel a kommunis­ta elosztási elvre való fokozatos áttérés szempontjából. Az SZKP XXI. kongresszusa megállapít­ja hogv a szocialista államiság fejlődésében a fő irányvonal a demokrácia fejlesztése min­den vonalon, minden állampolgár bevonása a gazdasági és kulturális irányításába, a társadalom ügyeinek intézésébe. Sok olvan funkció, amelyet most állami szervek látnak el. fokozatosan társadalmi szervezetek feladatkörébe meev át. Ez bővíti és erősíti a szocialista társadalom poipikai alapiát. biztosít<a a szocialista demokrácia további fejlődését. A szocialista állam rendkívül fontos fel­adatok teljesítésére hivatott a béke megvédé­sében, s ugyancsak fontos feladata az is. hogy megvédje az országot az imperialista hatal­mak katonai támadásának veszélyével szem­ben. A határozat rámutat, hogy a szocialista haza védelmének funkelója, amelyet most az állam tölt be. csak akkor halhat el, amikor teljesen megszűnik az imperialista támadás veszélye. A hétéves terv megvalósítása még inkább megerősíti a béke és a haladás hatalmas tá­maszát alkotó Szovjetuniónak és a szocialista világtábornak pozícióit tovább növeli a béke és gyengíti a háború erőit. A hétéves terv — mutat rá a határozat — a szocializmus és a kapitalizmus gazdasági v ersenyének új feiezetét nyitia meg. Teljesí­tésének eredményeképpen a Szovjetunió né­hány fő termékfajta abszolút számokban ki­jelezett termelésében túlszárnyalja, más ter- mésfaitákéban pedig megközelíti az Egyesült Államok, e vezető kapitalista hatalom ipari termelésének jelenlegi színvonalát. Erre az időpontra a legfontosabb mezőgazdasági ter­mékek globális és egy főre íutó termelése is meghalad’’a az Egyesült Államok jelenlegi színvonalát. Azután — körülbelül — még öt évre lesz szükség, hogy utolérjük és túl­szárnyal ink az Egyesült Államokat az egy főre jutó loari termelésben. A Szovjetunió akkorra vtlágviszonvlatban az első helyre kerül mind az abszolút termelésben, mind pe­dig az egy főre jutó termelésben. A szocia­lizmus vi'ágtö-tépelmi jelentőségű gvőzelme lesz ez a kapitalizmussal vívott békés ver­senyben. A határozat hangoztatja, hog> a kapita­lizmus általános válsága tovább mélyül, a szocializmus erőinek növekedése, a gyarmati rendszer széthullása és a kapitalizmus belső társadalmi ellentmondásának kiéleződése folytán. A válságokat sem a fegyverkezési hajsza, sem a kapitalista országok egyéb in­tézkedései nem szüntethetik meg. A hétéves terv teljesítése és túlteljesítése, valamint a népi demokratikus országok gaz­dasági fejlődésének gyors üteme folytán a közgazdászok számításai szerint a világ ipari termelésének több mint a felét a szocialista világrendszer állítja majd elő. Ez biztosítja a szocialista világrendszer fölényét a kapitalista világrendszer felett az anyagi termelésben — az emberi tevékenység e döntő területén. A szocialista világrendszer további növe­kedésével és fejlődésével együtt sikeresen fejlődik majd valamennyi szocialista ország is — hangzik a kongresszus határozata. Ki­egyenlítődik valamennyi szocialista állam gazdasági és kulturális fejlődésének közös vonala. Közeledik az idő, amikor ezek az országok — akárcsak a Szovjetunió — a kom­munista társadalmat fogják építeni. A Szov­jetunió igen fontos feladatának tekinti, hogy továbbra is elősegítse a szocialista országok egységének megszilárdítását, szoros gazdasági és kulturális kapcsolataik fejlesztését, a sza­bad népek testvéri családidnak még erő­sebb összefogását, a marxizmus—lenini zmus nagy eszméinek, a proletárnemzetköziség el­veinek alapján. Az SZKP XXI kongresszusa úgy véli, a hétéves tervnek, valamint a többi szocia­lista ország tervének megvalósítása még kedvezőbb feltételeket teremt korunk fű prcblémájának megoldásához, az egyetemes béke megóvásához Teljesen helyesnek bizo­nyult a XX. kongresszus megá'lapítása: a háború nem végzetszerűen eikerülhetet’ett. Ma már óriási erők vannak, amelyek meg tudják védeni a békét. Ha az imneria’ista állr.mok ineglámadiák a szocialista tábort, ez csakis a kapitalizmus pusztulásával végződ­het. A határozat hangsúlyozza, mielőtt a szo­cializmus teljes győzelmet arat a földön s amikor a kapita'izmus még fennáll a világ egy részén reá’js lehetőséggé válk, hogy a a világháborút kiiktassuk az emberi társada­lom életéből. Jelen'eg azonban — hangsúlyozza, a kong­resszus határozata — fennáll az a lehetőség, hogy az imperializmus háborút robbant ki. A háborús veszély fő forrása ezután is az amerikai imnerializmus agresszív irányvo­nala. Az imperialista agresszió, mint ahogy az utóbbi évek tapasztalatai bizonyítják, a vi'ág !“gkülöiibözőbb területeinek népeit ve­szélyezteti. A. nyugati hatalmak agresszív irányvona­lával szembenáll a Szovjetuniónak és a szo­cialista államoknak a békeszerető népek ál­lal támogatott, politikája. Az SZKP XXI. kongresszusa egyhangú­lag jóváhagyta a szovjet kormány békesze­rető lenini külpolitikáját. A Szovjetunió a békés egymás mellett élés lenini elvétől vezérelve, szüntelenül tö­rekedni fog, hogv minden állammal, minden területen együttműködjék. A kongresszus határozata rámutat: a re­akciós burzsoázia áttérése a nyílt diktatú­rára, annak a jele, hogy a burzsoázia gyenge és uralmát nem tudja parlamenti módsze­rekkel fenntartani. A demokratikus erők, elsősorban a munkásosztály egysége —- ez a legmegbízhatóbb gát a fasiszta veszély útjá­ban — hangsúlyozza a határozat. A kongresszus megállapítja, hogy a Szov­jetunió sikeres haladása a kommunizmus útján, a szocialista országok győzelmei és a következetes békeharc kedvező távlatokat nyitnak meg a munkásosztály nemzetközi és nemzeti akcióegységének megvalósítása előtt. Az SZKP XXI. kongresszusa elégedetten állapítja meg, hogy a kommunista és mun­káspártok képviselőinek az 1957. novemberi értekezlete óta a marxizmus—leninizmus eszméi alapján erősödött a kommunista pár­tok és az egész nemzetközi kommunista mczgalomnak egysége. A revizionizmus — hangsúlyozza a kong­resszus határozata — megsemmisítő eszmei és politikai vereséget szenvedett, A jugoszláv kommunisták szövetségének revizionista programját egyöntetűen elítélték az összes marxista—leninista pártok. A jugo­szláv' vezetőség elmélete és gyakorlata —• mondja a kongresszus határozata — eltávolo­dás a munkásosztály álláspontjától, a nem­zetközi proletárszoiidaritás elveitől. A Jugo­szláv Kommunisták Szövetsége vezetőinek nézetei és politikája veszélyeztetik a népi forradalom és a szocializmus vívmányait Jugoszláviában. A szovjet kommunisták — mutat rá a ha­tározat — a szovjet néppel egyetemben baráti érzéseket táplálnak Jugoszlávia testvérpépei, a jugoszláv kommunisták iránt. „Arra tö ek- szünk, hogy együttműködjünk Jugoszláviával az imperializmus ellen vívott harc a bégéért folytatott küzdelemben, mindazon kérdésben, amelyben álláspontunk azonos.” A határozat hangsúlyozza, hogy folytatja a revizionizmusnak. a kommunista mozgalom ez idő szerint legfőbb veszélyének lelenlezé- sét, nem gyengülhet a hare a dogmatlzmus és a szekta nság ellen sem, amely tk megne­hezítik a marxista—leninista elmélet alkotó szellemű alkalmazását és a tömegektől való elszakadáshoz vezetnek. Az SZKP XXI. kongressusának küldöttei határozatukban megállapítják hogy a Szov­jetunió Kommunista Pártja, amely minden eddiginél egységesebben és összeforrottabban jutott el a kongresszushoz, sikeresen meg tudia oldani az új, nagyszerű feladatokat A szocializmus és a kommunizmus győzelméért folytatott harc tapasztalatai mutatják hegy a kommunista társadalom építése ideién mind jobban nő a pártnak, a nén kloröirilt élcsapatának ék leermagasabbrendű társadal­mi szervezetének szerepe. A kongresszus véleménye szerint a hét­éves terv megvalósításában elsőrendű szerep jut a párt és az állam kádereinek. A társa­dalmi fejlődés jelenlegi szakaszában növek­szik a szovjetek szerepe. A határozat rámutat hogy bizonyos ki­egészítéseket és módosításokat kell eszközöl­ni a Szovjetunió alkotmányában mivel ióvá- hagyása óta fontos változások tö'téneiek a Szovjetunió politikai és "'»■»dzságj éleiében, s megváltozott a nemzetközi helyzet is. A határozat végül kiemeli a szakszerveze­tek és a Komszomol fontos szerepét a kom­munista építés programjának végrehajtásá­ban. (MTIJ

Next

/
Thumbnails
Contents