Népújság, 1959. február (10. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-27 / 49. szám
1959. február 27, péntek N6PŰJSÍG % lőíu'öm kőzséíf iamisza Nem kell naptár, meteorológiai jelentés, az öregek jóslása — tavasz van. Valami verőfényes napsugár ül az arcokon, azzal a sajátságos ragyogással, aminek pontosabban így határozhatnánk meg a nevét: elégedettség. Kömlőn egy idős paraszt bácsi dugja be a fejét a községi tanácselnök irodájának ajtaján. — Hány százalék, Nagy elvtárs? — Várjon egy pillanatig, bátyám — s az elnök gyorsan számolni kezd. — Nem kevesebb, mint 98 ... — Hát akkor már alig -vannak egypáran kinn ... Szeme az egyik íróasztalon levő névsorra téved. Valamikor az egyéni gazdák szépen, utcák szerint összeállított lajstroma volt. Most egy merő piros ceruza-csík. Akik az elmúlt napokban aláírták a belépési nyilatkozatot, már nem szerepelnek a listán. Piros ceruzával törölték a nevüket. — Itt alig van már eg'y-két név — nézegeti az öreg a papírlapokat, aztán megnyugodva visszateszi az asztalra. A tanácselnök szó nélkül bólint. Számol. A nagy halom belépési nyilatkozatot, amit ma raktak az asztalára kitöltve, aláírva. — Százhetvennégy, százhetvenöt, százhetvenhat... Annyi ez, százhetvenhat — mondja, s egy tiszta papírlapot vesz elő. Átlagosan — míg pontosan ki nem számítjuk — hat hold földet alapul véve, ismét 1056 holddal gyarapodott a szocialista szektor. Egy nap százhetvenhat család! Nagy szám ez, még ha kevesebb is a vasárnapi 207- nél, mert ezek között olyanok is vannak, akiket eddig semmiféle érvvel, bizonygatással nem lehetett rábírni az elhatározásra. A „legnehezebb embereknek” a Kobolákokat tartották. A Józsefet, meg a Jenőt. S tessék: alig néhány perccel ezelőtt ez a két ember is behozta az aláírt belépési nyilatkozatokat. Szombaton este, amikor befutott a 217. belépő, aki az elmúlt másfél hét alatt a közös gazdálkodás jövedelmezőbb útját választotta, még csak reménykedtek a község vezetői, hogy néhány nap múlva kirakhatják a táblát: szövetkezeti község. A vasárnapi, újabb 207 család behozott 1300 holdja, azonban már szinte a teljes sikert jelentette, mert nyilvánvaló volt, hogy a folytatás ezek után nem maradhat el. A tanácsházán nem is tudják hát, minek örüljenek jobban e pillanatban. Annak, hogy a 98 százalékos belépés azt jelenti: Kömlő ismét, — s most már végérvényesen — szövetkezeti község lett, vagy a vasárnapi eredményeknek, melyek úgy szólnak, hogy a hevesi járásban február 22-én estig 1686 család értette meg, milyen előnyökben részesülhetnek a termelőszövetkezetekben. Szövetkezeti község lett Pély, Kisköre, Tenk, Tamaszentmiklós, s ötödiknek ezek szerint hozzájuk csatlakozott Kömlő dolgozó parasztsága is. T arnaszentmiklóson • községi tanácsháza egyik csendes szobájában Vona István, a Petőfi Tsz tagja beszél: — Érdemes lett volna átmenni egy kicsit néhány perccel ezelőtt a tanácsterembe — mondja. — Itt tartotta alakuló közgyűlését községünk új szövetkezete, a Kossuth Tsz. Egy tűt sem lehetett volna leejteni, annyian voltak az érdeklődők. Csupa olyan ember, aki az elmúlt napokban tett hitet: a jövőben a nagyüzemi gazdálkodás fejlődését segíti tehetsége, adottsága szerint. Vidám, jó- kedélyű emberek mind. Hiszen csak nyernek, — tudják. Példa van erre elég. Nem beszélek másról, csupán magamról. 1951-ben beléptem a Kossuth Tsz-be, mert az apósom akkon ott volt, hát én sem akartam a kapun kívül leskelődni befelé. Voltam kocsis, dolgoztam a növénytermelő brigádban, most meg egy jó ideje a húsboltot bízták rám. Mióta évenként megdolgozom a magam 480—500 mun kaegységét, egy 80 ezer forintos házat is tudtam építeni. Az sem baj, ha a szövetkezet egy évben — mint tavaly is — 34 forinttal tudja elszámolni a munkaegységet a sok és fontos gazdasági építkezés miatt. Mert amit építünk, — a százférőhelyes tehénistálló, az 50 férőhelyes sertésfiaztató —, mind a mi vagyonúnkat gyarapítják. Az ilyen esetekben én úgy számolok, úgy osztom be a pénzt, a gabonát, más terményt, hogy jusson is, maradjon is. — De mit tettek az elmúlt években a gyerekkori pajtások, a szomszédok, barátaim? Én, mint a többi szövetkezeti tag, már régen végeztem napi munkámmal, s hazafelé kerékpároztam, amikor a szomszédom, Oláh Miklós, rendszerint még mindig fuvarba ment, mert a nap minden óráját ki kellett használnia, ha boldogulni akart. Mégsem ment többre, mint én, vagy talán még annyit sem tud felmutatni. Vagy itt van megint az apósom: Nagy b. József. Valamikor ő írta alá legelőször a községben a belépési nyilatkozatot. 1956-ban aztán mégis visszatért a maga hat holdjához, mert nem tetszett neki az akkori vezetőség. Most Oláh Miklós is, az apósom is az új tsz-tagok között vannak. Az egyik azért, mert belátta, hogy egyedül csak nehéz vergődés az élete, a másik meg azért, mert a párt tagja, s a mi pártunk most egyenes úton jár, mindenki tudja hát, mi a teendője. Az apósomhoz csak egyszer kellett elmenni az elvtársaknak, s már akkor azt mondta: „Tudom én, hol a helyem, hiszen egyszer már ott voltam évekig azok között, akik a szocializmust akarják a mezőgazdaságban is.” — Nem kellett itt sok beszéd sehol sem. Nem egyedül voltam én ebben a faluban, Nem kellett itt sok beszéd sohasem ... Nem egyedül voltam, aki kubikolással kerestem a kenyerem ... aki valamikor kubikolással kerestem a kenyeremet. Akkor minden vasárnap a hátamra kötöttem a bugyrot, mint mások, s mentem, hogy a három gyereknek meglegyen legalább a kenyér. A KdSsuth annak idején sokunknak még mindig elég nagy gondjain segített. S a példát akkor is követték többen. Alakult I-es típusú tszcs., III-as típusú tsz egy rakás az elmúlt években. Több még 1956. előtt megszűnt, a maradék az ellenforradalom napjaiban ugrott szét. Csak a miénk maradt szilárd. Leváltották a vezetőséget — de mi 18 órán belül új alakuló közgyűlést hirdettünk. Egyedül dolgoztunk idáig, most meg néhány hete megindult körülöttünk minden. A Petőfi mellé sorakozott a Kossuth és a Búzakalász Tsz. Az utóbbi ugyan nem bizonyult életképesnek, kevesen jelentkeztek tagnak. A már belépett 32 család hát úgy határozott, hogy a másik kettőben veszd majd fel a munkát. A mi szövetkezetünk- bte 126 család jelentkezett, így a Petőfi a jövőben már több mint 2000 hold földön gazdálkodik. A Kossuth 150 családot számlál, földterülete meg 1500 hold körül lehet. Szájról szájra járt a hír, vasárnap este, és hétfőn délelőtt: szögezte a tanácsháza falára a táblát: „termelőszövetkezeti község”. Tagtársai, Tóth b. Joachim, Tóth p. Péter és Tóth p. Jenő, miközben körülállták, nehogy leessen a székről, nagy jókedvűen mondogatták: sokáNagy g. Lajos bácsi, a Kossuth Tsz egyik új tagja, felszögezte a tanácsháza falára a táblát... az említettek alapján Tama- ig kellett várni rá, de végül szentmiklós 94 százaléka vá- mégis csak elértük... lasztotta az egyéni gazdálkodás — S erre a címre egy kicsit helyett a szövetkezetei. E szá- mi, régi tsz-tagok is büszkék mokból, ha utána nézünk, vagyunk — mondja Vona Ist- ugyan:s ez derül ki. Nagy g. ván. — A mi eredményeink is Lajos bácsi, az új Kossuth Tsz vonzották az embereket... egyik tagja nemrégen fel is Igen. Valahogy úgy, mint Sarudon Á tanácsházán percenként változik a helyzet. Hétfőn délelőtt 11 óra tájban, Pásztor Endre, községi tanácselnök leírja magának a számokat: eddig 570 új tsz-tagot számlálhatnak, 4000 hold földdel, aztán beszélget egy-két emberrel, sürgős ügyekben intézkedik, s a belépési nyilatkozatokból ismét egy halom gyűlt már ösz- sze asztalán. 590 család, 4140 holddal — ez a legfrissebb adat. Szaporodik a tsz-ek létszáma. A régi, a Kossuth lesz a legnépesebb. Eddig 370-en kérték felvételüket. Utána a Dózsa következik 76 családdal. Már meg is tartották alakuló közgyűlésüket. A Petőfibe 90 család, a Haladásba 19 lépett eddig. De még mindig jönnek, eeyre jönnek a belépni szándékozók. Aláírják a nyilatkozatot, aztán a folyosón, vagy az udvaron csoportokba verődve beszélgetnek. Akik tudják, kö- rülálliák Nagy Gézát, a Kossuth Tsz elnökét. Tervekkel, apróbb, elintézésre váró dolgokkal kapcsolatos kérdésekkel ostromolják. Sebestyén János toppan közelebb. — Tudnál-e valamit mondani nekünk, akik tavasszal kezdünk már a Kossuth földjein, mit terveztek erre az évfelépítünk egy 100 férőhelyes tehénistállót, új gabonáig egy 50 vagonos magtárt, aztán két darab 10 vagonos kukoricagó- rét. Ami vályog kell, azt magunk verjük, a többi anyagot állami támogatással szerezzük be. — Mikor rendeztek gyűlést, hogy mi, újak is, mindenről tudjunk? — kérdez Pócs Kálmán bácsi. — Ezután minden hónapban. Eljöhetnek arra azok is, akik most tavasszal kezdenek dolgozni, meg azok is, akik csak az ősszel állnak munkába. — No, ez rendben van. De hát hol tartjuk a gyűlést hiszen az egész faluban nincs egy olyan terem sem, ahová a Kossuth megszaporodott tagsága beleférne. Lám csak! Űj élet kezdődik, s új gondokat szül már az első napokban. Mert ami igaz, igaz. Nagyon kellene egy kultúrotthon, egy jó nagy teremmel, ennek a napok óta nyüzsgő, zsongó falunak. Ha az ember elgondolja, hogy alig néhány hete a falu lakosságának mindössze 9 százaléka volt tsz-tag, akkor nem csodálatos, amikor a 92 százalék elérésének napján, csak úgy nyüzsög mindenki. Az emberek csak a termelőszövetre? — kíváncsiskodik. — Tudok hát — nevet Nagy Géza s már sorolja is: — Megszervezzük a saját építőbrigádot és szeptemberig jókedvvel, hanem derűs, egyetértő nyugalommal. — Nézzék — mondja Csörgő Lukács bácsi — én 22 holdamat vittem be a Kossuth Tsz- be. Miért? Mert láttam, hogy nem lehet az rossz, ha olyan nagyon megindultak felé mások is. Nagy Géza tsz-elnök szavai tolakodnak elő az idős gazdával való beszélgetés alatt. Valahogy így mondta az elnök: — Őrültünk, amikor azt láttuk, hogy a legtöbben hozzánk akarnak jönni. A tagok azt mondták: „Nálunk nyitva van a kapu, aki becsületesen akar dolgozni, jöhet! Szívesen látjuk!” Jöttek is. Mert az elmúlt években azt tapasztalták: a Kossuth 1957. márciusában már újjáalakult, a Kossuthban nincs soha veszekedés, tagjai dolgoznak, s 53 forintot fizethettek ki tavaly egy munkaegységre. Nem szerveztünk mi sohasem hivatalos tsz-látoga- tásokat, eredményeinket mégis mindenki ismerte, mert a tagok ott éltek az egyéniek között, jó, baráti viszonyban. Csörgő Lukács báósi, most udvarában ül, s egy nagy faoszlopot csiszolgatva, szinte folytatja az elnök gondolatát: — Természetes dolog ez már: be kell lénni a termelőszövetkezetbe. Én is meg akarom csinálni tavaszig a kerítést, hogy a nagymama ne féljen, ha egyedül marad itthon. Jobb lesz énnekem már a közös gazdaságban. 1951. óta özvegy — Itt vannak a Széplakiad — mondja, inkább csak magának — Amíg ők nem tették le a szavukat a Dózsa mellett, senki sem akart jönni. Aztán már Antal Sándort sem volt nehéz meggyőzni. Most meg, úgy gondolkodik a többség, hogy őszig, amíg megkezdődik az együttes munka, kihasználják az olcsó árakat, s nem hogy állataik eladására gondolnának, de vásárolni akarnak újakat, azzal: hadd legyen már az első időben tekintélyes állatállományunk. A törzskönyvezetteket — az az elgondolás —, megtartjuk. A többit meg, majd idővel értékesítjük, s árukon vásárolunk törzsállományt. Lovassy Gyula eddig a gépállomás főagronómusa, majd üzemgazdásza volt. Most, hogy bizalmat szavaztak neki a Dózsa tagjai, ott hagyja eddigi munkáját. — Nem baj — mondja névetve — legalább lesz árért egy kis összeköttetésem a gépállomásiakkal. Másrészt meg — ismerve a gépek eddigi munkáját — könnyebben meg tudom értetni a tagokkal amk használatának előnyeit. Géppel szeretnénk minden munkát végeztetni... , Tervezgetnek, beszélgetnek mindenütt. Már nem arról, hogy belépjenek-e, vagy sem? Az eldöntött dolog — mint Biztosan örülnek majd az új tagok is, ha ilyen sertéseket nevelünk a Kossuth-ban ezután vagyok, magamnak kellett elvégeznem mindent a 22 holdon. Van egy 17 éves lányom, talán azt fogtam volna be, azt tettem volna tönkre? Odaadom a közösbe még a tavasz- szal, amim van, énrám meg oszthatnak akármilyen munkát, mindent szívesen megcsinálok. Persze azért a legjobb az lenne, ha a saját lovaimat hajthatnám, mint kocsis, a Kossuthban is. Búcsúzóul még ravaszkásan ki böki, hogy tervei is vannak: — Be akarom fejezni ezt a félig kész házat. Hátha egyszer meggondolja magát ez a lány, és férjhez akar menni. Legyen hol lakniok... Az igyekezet hát megvan Csörgő bácsiban. Mintha már egészen régi tag lenne, úgy beszél a Kossuth Tsz-ről. Ezalatt meg a szövetkezet kutricájá- ban idős Kun Béla sertésgondozó az anyakocák körül szorgoskodik. Ötvennégy óta eteti, gondozza, nap mint nap az anyákat, süldőket. — Ez a 10 fehér hússertés anyakoca jobb, mint a volt mangalicák — mondja. — Biztosan örülnek majd az új tagok is, ha ilyeneket nevelünk a Kossuth-ban ezután. Mindenütt a munka megindulására, az új tagok fogadására gondolnak már. Az öreg sertéstenyésztő is, Lovassy Gyula, a néhány nappal ezelőtt megalakult a Dózsa Tsz új elnöke is, — mindenki a maga módján. Az új elnök máris érdekes dolgokról tud beszélni. — Termelőszövetkezeti község lett Sarud — mondja. — De ez még nem jelent sokat. Büszkék, s elégedettek csak akkor lehetünk, ha a tsz-ek jó eredménnyel dolgoznak majd. Elhallgat, aztán a belépési nyilatkozatokat szedi elő. Csörgő bácsi mondja, — a saru diáknak már itt a helyük A szó a jövő együttes munkájáról hangzik. — Ősszel kezd a Dózsa — mondja Lovassy Gyula. — De nem ám október elején, hanem akkor, amikor megtudjuk, melyik föld lesz a miénk. A trágyát már együtt hordjuk ki. Gépekkel szeretnénk minden munkát végeztetni... (Kiss Béla felvételei) A falu csendes, napsugaras tavasz pompájában sütkérezik. Talán nem is a napsugár, az emberek jó kedélye melegít jobban. Valaki, a helyi tűzoltó-zenekar tagjainak összeszedésén fáradozik. Most két napig szólni fog a muzsika, a jó hír, a nagy eredmény örömére. Pásztor Endre tanácselnök meg a homlokát ráncolja. Mit is kell ma még elvégezni? — Megvan! Az új táblát kell megcsmáltatnunk, hadd tudja meg minden erre-járó: Sarud termelőszövetkezeti község!... Weidinger Lászlé kezetekről beszélgetnek. Nemcsak a tanácsháza udvarán, hanem odahaza, a rendes napi munka tevése közben is. Nem mérgelődve, nem is kicsattanó Meg akarom csinálni tavaszig a kerítést, hogy a nagymama ne féljen, ha egyedül marad itthon.
