Népújság, 1959. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-16 / 13. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK í Tavas* a hatvan! Petőfi Tsz-ben AZ MSZMP HEVES MEGYÉI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA X. évfolyam, 13. szám ÁRA: 50 FILLÉR 1959. január 16., péntek tsz-kSzgyiilések elé A terme'''szövetkezetek egész esztendei munkájá­nak ütemét, a gazdaság fej­lesztésének irányát a ter­melési tervek szabják meg. Mesénkben eddig a terme­lőszövetkezeteknek mintegy nyo cvan százaléka készí­tette el az új gazdasági év munkáját meghatározó ter­veket, s a jövő héten kerül sor arra, hogy a t-i-ok meg­vitassák: megfelelő-e a tervkészítő bizottság javas­lata. A szövetkezeti köz­gyűlésen maguk a tagok vi­tatják meg alanosan: helyes irányban feilődik-e a terv végrehajtásával a közös gazdaság, megfeleiőek-e a növénytermelés, az állatte­nyésztés számára e'őírt tel­jesítmények termésátlagok. Egyben megbeszé'ik ezeken a közgyűléseken azt is, ho­gyan hajtják végre a leg­jobban, a szövetkezet szá­mára a levhasznosabban ezeket a terveket. A járási tanácsok szak­emberei már megkezdték a közgyűlés elé terjesztendő tervek szakmai elbírálását, hogy időben megtegyék ia- vaslataikat a tervek esetle­ges hibáinak kijavítására. Az eddigi tapasztalatok sze­rint a legalanosabb tervek a füzesabonyi járás terme­lőszövetkezete’ben szü'et- 5 "iek. Itt vették sorra legiob- ) ban, milyen lehetőségeket í rejt magában a szövetkezeti | gazdaság fejlesztésében a * kormány 3001-es határozata, | s az idei tervek kész'tésé­* nél a határozatban re'lő le­hetőségeket még jobban hasznosíthatták. A füzes­abonyi járás termelőszövet­kezeteinek tervében tükrö­ződik az a törekvés hogv fokozzék a be'í er'ességet, növeljék a 100 holdra eső számosá'iat létszámot, ezzel is jelentős lépést téve a belterjesebb gazdálkodás felé. Növekszik ezekben a termelőszövetkezetekben az ipari növények és a pillan­gósok vetésterülete is. A megye más járásainak ter­melőszövetkezetei közül is soknak a terve megfelel e követelményeknek, — de ahol még van javítani való, ott ezekben a napokban mód van kijavítására. Eh­hez adnak segítséget a já­rási szakemberek is, — de sokat tehet még ennek ér­dekében a tervet jóváhagyó közgyűlés. A következő hét napjai­ban megkezdődnek az első terv-jóváhagyó közgyűlé­sek. Ez a gazdasági eszten­dő egyik legjelentősebb ese­ménye, hiszen ezen múlik végső soron, hogy milyen tervek végrehajtását tűzi ki célul maga elé a szövetke­zet. Ha jók lesznek ezek a tervek, annak az egész szö­vetkezeti mozgalom látja hasznát. És még egy jelen­tős feladatuk van ezenkívül e közgyűléseknek: megha­tározni a tervek végrehaj­tásának minél jobb mód­szerét is. Mert a legjobb terv is csupán annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Az Eger—Naszva) között közlekedő autóbuszon vála- ki elvesztett egy pénztárcát Kerek hatszáz forint volt benne, ami nem is kis ösz- szeg. — Sok munka, sok kala­pácsütés, vagy kapavágás gyümölcse ez a pénz — gondolta Jordán Vilmos, az autóbusz kalauza, aki a pénztárcát megtalálta. Egy pillanatig sem habozott hát, azonmód visszaszolgáltatta jogos tulajdonosának. Pedig megtarthatta volna, hiszen senki sem tudta, hony nála van. A tulajdonos örömében gazdanon meg akarta jutat. mazni a kalauzt, ő azonban szerényen visszautasította a felajánlott pénzt, mondván: — Kötelességem volt, elv­társ! Köszönet és menbecsüléf írté, Jordán Vilmos ... (-dy) A tanácstagok téti oktatása az egri járásban A sjepesi*ett háztartás A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának titkársága ha­tározata alapján a községi népfront-bizottsági tagok a pártszervezetek irányításával január 2Ö-tól március 15-ig elő­adássorozatokat szerveznek, il­letve tartanak a községi ta­nácstagok részére. Az előadás- sorozatok célja a tanácsok sze­repének, működésének és a ta­nácstagok feladatainak ismer­tetése. Az egri járásban a Hazafias Népfront járási elnöksége á járási tanács végrehaitó bizott­ságával karöltve márkidolgozta az operatív tervet, amelynek során a járás 26 községében hat előadássorozatot tartanak a tél folyamán. A terv kidol­gozásával egyidejűleg kijelöl­ték az előadókat is.- A PÉTERVÁSÁRI irodal­mi szakkör Ady Endre életé­ről és munkásságáról tartott legutóbb előadást. Az előadó Nógrádi László, a járási kul- túrház igazgatója volt. DR. SlK ENDRE KÜLÜGYMINISZTER NYILATKOZATA A NÉMET BÉKESZERZŐDÉSRŐL ÚTTÖRŐÉLET Sugár István: A FASIZMUS IGAZI ARCA: HITLER „BÉKE”-TERVE FOLYTATÁSOS REGÉNYÜNK TAVASZVARAS A HATVANI PETŐFI TSZ-BEN Murai János: CSILLAGOK A MAGYAR FILM EGÉN HÍREK SPORT Megyénkben egyre több köz­ségben szakosítják a földmű- vaaszövetkemti bojtokat a gyorsabb és jobb kiszolgálás érdekében. Legutóbb a parádi földrnűvesszövetkezetben vé- ■ géz bek nagyarányú hálózatfej­lesztést, melynek sörán a ré­gi, korszerűtlen textilüzletet 260 ezer forintos beruházással átépítették és szakosították. A felújítás s^rán egy új cipő- szakiizletet js. lpte&itefctas. a községben. ■ , , MOS Nyilvános elnökségi fiié» az Egri Fi nomszere: vénygyár ban A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának elnöksége a mai napon nyilvános elnök­ségi ülésen megtárgyalja a Finomszerei vénygyár üzemi bizottságának irányító, segítő és ellenőrző munkáját, -a'a­mint a megye üzemi nóbizott- ságainak munkáját. Az elnökségi ülést az Egri Finomszerelvénygyár tanács­termében tartják pénteken 9 órai kezdettél. Ezen a gyűlé­sen a gyár munkásai is részt vesznek. Élést tart a megyei tanáé» végrehajtó bizottsága Egerben, január 19-én, a me­gyei tanács végrehajtó bizott­sága ülést tart, melyen három napirendi pontot tárgyalnak. Elsőként megbeszélik a lejárt határidejű vb-határozatok vég­rehajtását, majd Heves megye általános és középiskolái 1957-—58-as iskolai évének ta­pasztalatait értékelik. Harma­dik napirendi pontként a me­gye termelőszövetkezeteinek zárszámadásáról ad jelentést Vajda László, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának ve­zetője. — 9 HOLDDAL növeli a kertészet területé ebben az évben a hatvani Petőfi Ter­melőszövetkezet. így az idén 24 holdas kertészet növeli a szövetkezeti tagok jövedel­mét. Szakember került a gyöngTÖsorossi Február 24 Tsz élére is A termelőszövetkezetek egy részénél arra törekednek, hogy biztosítsák a gazdaság szakmai Irányítását is. Mindig csak örömmel lehet üdvözölni az olyan híreket, melyek erről szólnak. Legutóbb a gyöngyö6- oroszi Február 24 Termelőszö­vetkezetben döntött úgy a köz­gyűlés, hogy szakembert bíz meg az elnöki teendők végzé­sével. Tóth Rudolfot választot­ták meg, aki a gyöngyösoroszi ércbányában dolgozott leg­utóbb, de mezőgazdasági szak­ember, s esztendőkig dolgozott az egyik állami gazdaságban A tagok remélik, hogy a szak­mai vezetés megerősödése a szövetkezet továbbfejlődését segíti elő. Több beutalót kapnak az tt| évben a Mátravidéki Fémművek munkásai I A Mátravidéki Fémművek < munkásai közül minden évben a legjobbak szakszervezeti be­utalót kapnak az ország leg­szebb üdülőibe. A múlt évben 29 szakszervezeti beutalóval rendelkezett a Fémművek szaksaerve^í bizottsága., A munkások jól tanuló gyerekei közül heten Balatonlellén töl­töttek kéthetes nyári pihenőt. Az új évben jóval több szak­szervezeti beutalót kapnak a Mátravidéki Fémművek mun­kásad ... a tavasz virágot nyitó pompájában ott van már a hatvani Petőfi Tsz kertésze­tében. Az üvegházban kibontották szirmaikat a hódító illatú, kócosfejű szegfűk .. (Riport az 5. oldalon) (Foto: Márkus«» Jipák napjä i Telepes középszuper rádiókészüléket gyárt a Telefongyár A megye nőtanácsai az idén is megrendezik az apák napját A gyöngyösi asszonyok már most készülnek erre a napra A tervek szerint a járási kul- türházbán tartanak egy mű­soros előadást, ahol köszöntik az apákat, s kétórás műsorra! szórakoztatják az egybegyűlte­ket. E'íyik-mó/sik« üzemben azt tervezik ' az' asszonyok, hogy apró ájándékokkal kedvesked­nek az édesapáknak. ■ uw Ffn i ’ Öreg diákok... A gyöngyösi járás termelő­szövetkezeti és egyénileg dol­gozó parasztjai küzöl mintegy 150—160 állandó hallgatója van az ezüstkalászos tanfo­lyamoknak. A járás községei­ben 4 másodéves és 3 elsőéves ilyen tanfolyam van. Ezenkí­vül igen sokan vesznek részt az időszakonként rendezett különböző növény-, szőlő-, gyümölcstermesztés! és állat­tenyésztési szakelőadásokon megvalósításához akar hozzá­járulni a közeljövőben a visz­nek! nőtanács és a helyi vö­röskeresztes szervétet. Külön­böző rendezvények bevételéből egy mosógépet vásárolnak, amit szerény díj ellenében ki­kölcsönöznek a falusi háziasz- szonyoknak. A vásárláshoz má- több mint 1000 forint ál1 rendelkezésükre, s remZUk hogy a hiányzó Összeget is ha­marosan megszerzik.- A PÉTERVÁSÁRl járási kultúrotthonban a múlt év de cember 1-tól már három klub­teremben szórakozhatnak a fiatalok. Legutóbb megalakí­tották a fotoszakkört. s mun­kájukhoz az új nagyítógépet is megvásárolták már. Az’ ország számos helyén, ahol még nincs villanyvilágí­tás, szívesen vásárolnának a jelenlegi telepes készülékek­nél jobb teljesítményű, méret­ben is nagyobb, mutatösabb rádiót. Ezért a Telefongyár­ban elkészítették a T. 325/B típusú készüléket, Az új két­hangszórós, háröm hullámsá­vos készülék áramforrását 90 voltos száraztelep szolgáltat­ja. A középszuper telepeské­szülék gyártására rövideseti felkészülnek, árusításukra pe­dig az év második felében ke­rül sor. Impregnált felöltő« és liabá'szövetek gyártását kezdik meg A kereskedelem kérésére a téxtilgyárak rövidesen im­pregnál tan bocsátanak ki né­hány kabátszövetet, felöltő- és bundahuzat-anyagot. Az im- pregnálás tartós vízlepergető- szerrel történik. A szükséges vegyszert hazai üzemek állít­ják elő és nincs sémmi aka­dálya annak, hogy a textilüze­mek . impregnált szöveteket gyártsanak. A kísérleti végek­ből mintadarabokat küldtek be a minőség ellenőrző szer­vekhez, ahol igen jónak tartot­ták és engedélyezték gyártását Hét év alatt felépül a „második Moszkva'* A következő hét évben fel­épül a ,,második Moszkva. ’ Ez idő alatt a. szovjet főváros annyit fejlődik, mint az előző nyolc évszázadban összesen! A, hétéves terv Időszakában Moszkvában 600 000 lakást adnak át rendeltetésének. Ezek a lakóházak elsősorban a je­lenlegi külvárosokban épülne* fel. Egy-egy újonnan alakuló lakóterület való'ában egy 100 000 lakosú városnak felel majd meg. Megoldják a fővárosban he­lyenként jelentkező közlekedé­si problémákat is. Űj, egyenes és széles autóutakat építenek, amelyeket fák öveznek. A leg­forgalmasabb keresztezőoések- nél alul- és felüljárókkal gyor­sítják és könnyítik a közleke­dést. Az új Metro-vonal a vá­ros legtávolabbi részeit is ősz- szeköti. Hamarosan létrejön a 110 kilométer hosszú autóút, amelyen körbe lehet járni a szovjet fővárost. Moszkva adminisztrációs központja, a Kreml és kör­nyékéről, a délnyugati kerüle­tekbe húzódik át. Itt épül fel a Szovjetek Palotája amelyet sok állami hivatal vész majd körül. Tá jékox tateus as új nyugdíjtörvénnyel kapcsolatban Az Elnöki Tanács nyugdíj intézkedésével kapcsolatban szükségesnek látszik, hogy a szakszervezeti területi bizott­ságok felkészüljenek a nyug­díjtörvénnyel kapcsolatos rendszeres tanácsadásra, va­lamint az 1945. előtti folya­matos szakszervezeti tagság igazolására, E munkák zavar­j tálán lebonyolítására a Hews ‘ megyei Közalkalmazottak Szakszervezete Területi Bi­zottsága az SZTK Alközpont segítségével tanácsadást szer­vezett a szakszervezeti szék­ház első emeleti 9-es, 10-es számú szobájában, minden szerdán és pénteken délután 4 órától Siakosítiik a földmüvesszbvstkeze’i borokat

Next

/
Thumbnails
Contents