Népújság, 1959. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-14 / 11. szám

1959. január 14., szerda NÉPÚJSÁG 5 II munkások ügyvédié: s*voboda Rudolf. Hiába montlanak sok rosszat — Emberek ügyével, életé­vel foglalkozni, nem könnyű dolog. Ismerni és szeretni kell ezt a munkát. — mondja Szvo­boda Rudolf, a Mátravidéki Fémművek üzemi bizottságá­nak munkavédelmi felügyelője. Haját már csillogó fehérre festették a múló évek, 59 éves, de ha valamelyik munkásának az érdekéről van szó, olyan eréllyel és kitartással érvel a munkás mellett, hogy becsüle­tére válna egy ügyvédnek is. A gyár területén a legfiata­labb segédmunkástól a legöre­gebbig mindenki ismeri és szereti. Vajon miért? A kazánház munkásainak jár az ing... — Ezt nem lehet nyáron ki­bírni. A kazánház tüze, meg a nap melege minden hónapban lekoptat egy inget rólunk és most ezt is elveszik tőlünk. Jöjjön ide, aki ezt az intézke­dést hozza és dolgozzon le csak egy műszakot, majd megtudja, mi a magyarok istene, — pa­naszkodtak a kazánfűtők, Bo- rics Sa.idorék. A munkaruha kihordási ide­jének megszabásakor tőlük el­vették az inget. Szvoboda Ru­dolf, a népszerű „Rudi bácsi” a sarkára állt. Addig járt a ve­zetők nyakára, amíg Borics Sándornak, Jakab Gyulának meg nem adták az inget. A legközelebbi vételezésnél már újra felvehetik a kazánház munkásai. — A legtöbb baj a munka­ruhával van. Nagyon hosszú­nak találom én is a két év ki­hordási időt. Van olyan mun­kahely is, amelyik szinte eszi a ruhát. Még talán az irodai köpenyek sem tartanak ki két évig, de az anyagi alapunk elég kicsi ahhoz, hogy megtudjuk változtatni. Beszélgetés közben sem áll meg a munkával, az asztalon rendezgeti az iratokat és lopva figyeli az idő múlását. — Ejnye, ma is mennyit el­lopnak a drágr időmből. — gondolja magá an és igyekszik gyors, vilá' <s válaszokkal csökkenteni beszélgetés ide­jét. A műnk ,ok érdekeiért har­col a * ikszervezetf elnök előtt Os; fin Andor őt igazi kelleme enkedőnek nézi és azt mondj? róla: — bár mindenki annyi' >r zavarná, mint Rudi bácsi. Aki Szvoboda Rudolfot keresi lel panaszával, az nyu­godt lehet afelől, hogy ha csalt egy mód van rá, teljesítik ne­ki. Húsz fillér is pénz — Már azóta milliomos len­nék. ha azokat a fizetésemelé­seket nekem adnák, amit már eddig kiverekedtem a munka­társaimnak. Az anyagmozgatók 5.80 helyett hat forintot kap­nak. Ez a húsz fillér emelés is pénzt jelent a munkásoknak. Nagy B. József is megtalálja számításait, ha ilyen becsülete­sen dolgozik tovább. De nincs több olyan eset, amiről szólhatnék, — néz fel- mentően az ajtóra, s igyekszik elhallgatni e munkájának to­vábbi bizonyítékait. Medveczki János, a munka­társ, a jó barát segítő készsé­gével sorol fel még egy jó pár olyan dolgot, amit szerénység­ből Rudi bácsi kifelejtett. Rudi bácsi a lakásközvetítő Hónapokkal ezelőtt szomo­rúan járt-kelt a TMK műhely­ben Pataki Géza. A fiatalem­bert komoly problémák foglal­koztatták. Az apóséknál szoba­konyhában laktak közösen. Sok jó elfér egy kis helyen, de úgy látszik, azok a régi anyós­após vetélkedések itt még megmaradtak. A lakás se volt megfelelő és a fiataloknak menni kellett. De hova? A férj Pestre kívánkozott, „a Vagonba”, de két hét al­bérleti tengődés után újra visszatértek Támaszén tmáriá- ra. Kezdődött minden elölről. Ez okozta Pataki Géza levert­ségét. Meglátta ezt Rudi bácsi és mint jó apa, érdeklődni kez­dett utána. Mikor megtudta, hogy mi nyomja egyik leg­jobb munkásának a szívét, nem nyugodott meg addig, amíg el nem intézte. — Gyere csak be Pataki, munkaidő után, majd közösen megcsináljuk a lakásigénylést és a , többit bízd rám. Ügy is történt. Műszak után összeállították a kérvényt és leadták az igazgatóságnak. Az eredmény? — erről tálán be­széljen Pataki Géza: — Nagyon megelégedett va­gyok. Egészséges lakást kap­tunk a siroki lakótelepen. Nem kell félni az asszonynak, hogy valamilyen betegséget szed össze a gyerek. Harma­dik hete, hogy az új lakásba költöztünk. Olyan jólesett ez az igyekezet, amikor láttam Rudi bácsit, hogy mindem megtesz a családomért, a nyu­godt, békés életünkért. Ügy intézte a lakásunkat, mintha az apám lett volna. Megkapták Patakiék a la­kást, boldog, megelégedett a kis család. Amikor látta Rudi bácsi, hogy Pataki Géza ví­gan fütyörészve dolgozik a gépén, örült ő is, mert tudott segíteni rajtuk. Szinte már mindenki kifogy az eredmények felsorolásából, úgylátszik „csak” ennyi mun­kát végzett a szakszervezet fá­radhatatlan munkása, Szvobo­da Rudolf. De nyílik az ajtó és Rudi bácsit hívják. — Bocsánat — egy pillanat­ra odalép az üzenethozóhoz s visszaszól: — ne haragudja­nak, sürgős munkáról van szó. Egy új segédmunkásnak, Tóth Józsefnek az órabérét kell megállapítani. Elindul, hogv ő is ott legyen a javaslattételnél. Ügyvédként védje a fiatal Tóth Jóska ér­dekét, hogy megkapja a 7,50- es órabért. Ezért szeretik a Csúszós, sáros volt az ut­ca, a nénike csomagja meg nagyon nehéz. A gyöngyösi állomás környéke, ilyen tél- időben, gyakran járhatatlan. Valahogy mégis tovább kel­lene jutni, A szegény kis öregasszony csak állt, pihent az egyik fá­nál. Két diáklány — vidám, kedves gyerekek — közele­dett feléje. Azt hitte, elmen­nek mellette, mint mások tették. De nem, fogták a cso­magot, hazasegítették. Aztán az erőlködéstől, a csomag- cipeléstől egy kicsit kipirul­va, kedvesen elköszöntek. A néni meg hálásan nézett utánuk. Talán ezt gondolta: hiába mondanak a mai fiata­lokra olyan sok rosszat, azért, lám mégis vannak közöttük ilyenek is. Mint ez a két kis első gimnazista, a Halmóczky Ilonka, meg a Hovanye.cz An­nusba ...- HAVONTA 4-5000 forint­ba kerül a Hatvani Cukorgyár két munkásszállásának fenn­tartása. A szállásokon nem a legmegfelelőbbek a lakásviszo­nyok, ezért a gyár vezetői köz­ponti munkásszállás építését munkatársai. Megérdemli!! k. .)• szeretnék megvalósítani. ,Megfö2f-e már a Népújság"? Az ember nem tudja — csak ha távolra kerül szü­lőfalujától, hogy milyen jó olvasni valamit az otthon történt esemé­nyekről. Ilyenkor tudja csak meg­becsülni igazán az újság jelentőségét. Egy szép példa történt ezekre vo­natkozóan Nagy­kanizsán, amely csaknem 360 kilo­méterre van me­gyénktől. Ősszel ide vonultak be Heves megyéből a fiatalok katonai szolgálatra, s az ide bevonult újoncok egy kii időre bizony el­szakadtak ottho­nuktól, munkahe­lyüktől, kedves megyénktől, ame­lyet úgy megsze­rettek már. Az új esztendő váratlan, kedves meglepetést hozott a Nagykanizsán levő honvéd elv­társaknak is. Január 2-án tör­tént a következő kis eset. Szokásos napi kultúrfoglal- hozáson vettek részt a honvéd elvtársak az olva­sóteremben és a könyvtárban. La­pozgatták az újsá­gokat, egyszer­esük felkiált Papp István első éves honvéd, aki He­ves községből vo­nult be: „Ni, fiúk, Heves megyei Népújság.” S már­is összeültek a fia­talok, akik vala­mennyien Heves megyeiek voltak és buzgón lapoz­gatni kezdték a Népújságot. Azóta is lejár­nak az olvasóte­rembe, s ha be­lépnek, az első szavuk az: meg­jött-e már a Népújság? örül­nek, ha a sajtó út­ján naponta tájé­kozódhatnak me­gyénkről. Őrül Papp István hon­véd elvtárs is, mert a sportrovat­ban megtudta, hogy községének labdarúgó csapa­ta jól szerepelt, örül Kormos Ká­roly, mert olvasta, hogy szép ered­ményeket ért el a Bélapátfalvi Ce­mentgyár, — mi­nél ő is ott dolgo­zott — és örülnek valamennyien, ha községükről, üze­mük jó eredmé­nyéről olvasnak. (szigetvári) II szakcsoportok mérlege A megyénkben működő 83 szakcsoport közös vagyona az 1958-as esztendő végére, kis híján elérte az egymilliót. Igen nagy eredményként könyvelhetjük ezt el, ha figye­lembe vesszük, hogy a szakcsoportok nagyobb méretű szer­vezésére, segítésére, nálunk is csak az agrártézisek megjele­nése után került sor, amikor a párt tisztázta a. szakcsopor­tokkal kapcsolatos problémákat, leszögezve: „ahhoz, hogy a dolgozó parasztság fő tömegei a termelőszövetkezeti gaz­dálkodás útjára lépjenek, szükség van az alacsonyabb típu­sú. egyszerűbb szövetkezeti formák eddiginél hatha’ -sabb felkarolására, támogatására”. Hogy ez milyen döntő fordu­latot hozott a szakcsoportokkal kapcsolatos munkában arra talán nem is kell beszédesebb bizonyíték, mint az a tény, hogy számuk egy esztendő alatt megkétszereződött Még nagyobb a fejlődés üteme, ha összehasonlítjuk azzal, hogy 1956-ban csak 8, 1957-ben 15 szakcsoport működött. Igen örvendetes az a tény is, hogy a szakcsoportok nemcsak számszerűen fejlődtek, — mintegy megkétszerezve egy esztendő leforgása alatt a taglétszámot is —, hanem egyre több elemét találhatjuk bennük a közös gazdálkodás­nak. Tarnabodon 30 holdnyi gyümölcsöst ültettek el közös munkával. Ezt közösen gondozzák, s figyelemre méltó a szakcsoport-tagoknak az a határozata, amely kimondja, hogy a gyümölcsös közös, tehát, ha ki is lép valaki a szak­csoportból, a gyümölcsösből egy négyszögölet sem vihet magával. Jelentős közös beruházásuk lesz az idén az üveg- ház-építés, mely lehetővé teszi, hogy a szakcsoport tagjai nagy mennyiségű primőr árut hozzanak forgalomba. Nagy összegű beruházások más szakcsoportban is találhatók, s általában jellemző, hogy ezeket a közös beru­házásokat tovább is akarják fejleszteni, Verpeléten például présházat építenek a közös pince fölé, Abasáron poharazót akarnak építeni a műemlékszámba menő pincéhez. Nem túlzás, ha megállapítjuk, hogy egyik-másik szak­csoportban a közösen végzett munka mértéke meghaladja nem egy termelöcsoportét, a közös beruházások létesítésé­ben pedig messze maguk mögött hagyták a termelöcsoport- belieket. Mindez bizonyítja, a fokozatosság elvének betar­tása eredményt jelentett a mezőgazdaság szocialista átszer­vezésében. Az örvendetes fejlődés mellett azonban nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy van még jócskán tennivaló annak érdekében, hogy a szakcsoportok gazdálkodását to­vább fejlesszük, egyre több elemét vigyük be a közös gaz­dálkodásnak. Egyfelől van is erre törekvés a tagok között ezt szolgálják a közösen beszerzett munkagépek, az egyi , segítés, a közös alap létesítése. De mindez nem mindé található meg. A sok jó szakcsoport között találni elég számban olyanokat, ahol jóformán csak a közös értéke • található meg, s a közös alapból történő beruházás is cső . a közös értékesítés fejlesztését szolgálja. Igaz az, hog, szakcsoportokban a közös értékesítés teremti meg a közi:: alap létrehozását, — de a már meglevő közös alapot is ■ csak az értékesítés, és nem a termelés fejlesztésére fel!: nálni, már nem dicsérendő kezdeményezés. Ezen a téren mielőbb változást kell elérni, — de Iwiy ez mikor és milyen mértékben történik, az a szakcso tagok politikai nevelésén múlik: A szakcsoportok szervezése, gazdálkodásának nyi­tásé természetesen elsősorban a földművesszövetkezetei fel adata. De miután a szakcsoportok megalakítása egy epe a mezőgazdaság átszervezésének útján, nem lehet esc.. «, földművesszövetkezetek feladata. És mi a helyzet ezen a téren? Ha megvizsgáljuk, hogy a járási, de méginkább a községi tanácsok mit tesznek a szakcsoportok fejlesztése, a tagok nevelése érdekében, alig-alig találni olyan tanácsot, ahol van erre törekvés. A szakcsoportokat rábízták teljesen a földművesszövetkezetre, s vajmi kevés a segítség, akár a járási, községi pártszervezeteket, akár a tanácsokat néz­zük. Pedig hasznos volna. A közismerten jó eredményeket elérő szakcsoportoknál — mint a verpeléti, tamabodi —, mindenütt megtalálni a helyi pártszervezet, és a tanács segítő kezét is. S nem véletlen, hogy éppen ezeknél a szak­csoportoknál van törekvés egyes munkák közös elvégzésére, közös beruházások létesítésére. BÖRZSÖNYI SÁNDOR: Az ideges gyerek Ezek a példák arra figyelmeztetnek, hogy a, mezőgaz­daság szocialista átszervezésének érdeke megkívánja a szak­csoportokkal való fokozottabb foglalkozást a földművesszó- vetkezeteken kívül, a tanácsi és pártszervezetektől is. Ez a segítség azonban nem jelenti azt, hogy máról holnapra át akarjuk szervezni azokat magasabb fokú szövetkezetek­ké. Türelemre van szükség a szakcsoportokkal szemben ép­pen úgy, mint a termelőcsoportokkal szemben. Adjunk időt a szakcsoportok tagjainak arra, hogy megismerkedjenek a közös adta előnyökkel, a maguk tapasztalatai alapján. S ahogy fokozatosan felismerik, ők maguk hoznak egyre több közös elemet a csoport munkájába. Erre van bizonyíték szép számmal a szakcsoportok munkájában. Mert ahol már egyszer felismerték, hogyan jobb, ott csak előrébb lépnek. Ehhez azonban idő és türelem kell. Ha segítségről van szó, nem árt arról is beszélni, milyen sokat jelent az, ha a községben működő jó termelő­szövetkezet is foglalkozik a szakcsoporttal. Nem véletlen, hanem éppen ilyen rendszeres segítség következménye, hogy például a verpeléti szakcsoport tagjai éppen a szövet­kezet pincéje mellé építették a magukét, s nem véletlen egyes szakcsoport-tagok kijelentése: így könnyebb lesz át­vágni ... összegezve a szakcsoportok egyesztendős munkájának,^ eredményeit, bátran elmondhatjuk, jó eredmények szület­tek. S a további munkán múlik, hogy egyrészről növeked­jék a szakcsoportok száma, másrészt mind több közös munka és közös beruházás legyen a már működő szakcso­portoknál. Deák Kózsi T (ÉV ELEJÉN vagyunk ml alkonyati áj ban. Éppen Vi a szülői értekezletnek. A / mák, apák felcihelődnek a s„űk padokból és nehézkesen, törődötten indulnának az ajtó felé, ha nem akadna még mindig megoldatlan kérdés és be nem gyógyult seb. Egyesek hátramaradoznak, nem siet­nek ki a folyosóra, várják, hogy a többiek menjenek ki előbb, mert még szeretnének négyszemközt maradni a ta­nárral. Vannak esetek, melyek nem tartoznak a nyilvánosság elé, s minek hallani idegen füleknek a család belső dol­gait? De a tanár előtt nincs és nem is lehet titok, ö most orvos, figyelő, tanácsadó egy személyben, s előtte nem sza­bad rejtegetni a valóságot, bármennyire kényes legyen is az, hiszen segíteni akar ;.; Es szégyenkezni a hibák, mu­lasztások, ferde nézetek, s egyéb gyarlóságok miatt'’ Nincs értelme! Már barnába fordult az es­te, s még mindig folyik az ér­deklődés.. Fiatal, elegánsan öl­tözött nő perdül a tanár elé. — Mondja, kedves tanár úr, miért hanyag az én kisfiam? A bizonyítványa a múlt évben is rossz volt. Nem értem, mi lehet az oka? Pedig én jeles tanuló voltam még nem is olyan régen ;.. — Kiről van szó? — Szabó Pistiről. — Ugyan, — csodálkozik si a tanár, — a Szabó Pisü ma­mája? — Miért? Ugye alig hihető, hogy egy nagy fiúnak ilyen- fiatal mamája legyen? Ne ve­gye öndicséretnek, de már so­kan mondták, hogy Pisti nem lehet az én fiam! Persze, per­sze .. Tudom... mindez csak üres bók, hízelgő szó, erre gondolt? — Nem kérem... s — Hanem? — E héten is beszélgettünk Pistiről és kartársaimnak is. az volt a feltevése, hogy en­nek a gyereknek bizonyára nincsen se apja, se anyja ... — Hogy tetszik? Mit? — Sajnos, a látszat arra mutat, mintha ezzel a gyerek­kel senki se törődnék. Mintha árva lenne... Tessék megnéz­ni a ruháját, cipőjét, haját, könyveit. Az Írásbeli leckéje soha sincs meg... Elhagya­tott. .. szomorú, s gondozatlan. A kedves mama szokott ott­hon foglalkozni a gyerekkel? Ellenőrzi az iskolai munká­ját? — Hm, hát. .. Pisti értelmes gyerek ... Első hallásra meg- éz-t mindent. Már bánta, hogy előhozako­dott a kérdéssel. Hirtelen si­etősre fordult az útja. — Né, hogy elszaladt az idő! — pillantott a karórájára... Nem is hittem, hogy ily késő­re jár... NEGYVENÖT ÉV körüli férfi ül le a széki-e. — Kovács Ottó apja va­gyok. A tanár a szellemi és maga­viseleti térkép miatt fellapoz­za az osztálynaplót, aztán hosszasan nézi a jegyeket. Már látja is maga előtt a kis, ijedt Otikát, aki néha gyönyörűen falel, máskor meg riadtan té­továzó, lesüti a szemét, vagy mereven tekint egy pontra, ahol ugyan semmit se lát. A végletek gyermeke. Alapos tu­dás és hirtelen összeroppanás jellemzi, s néha minden át­menet nélkül magába hull, kapkodó, letört, s belefagy a szó. Mintha valóban * ideges lenne... A beírt jegyek is nagy ingadozást mutatnak, ötösök után egyesek, kettesek, aztán négyesek, ötösök, s me­gint visszaesés. Mi lehet en­nek az oka? Az ingadozás szertelen ..; Az apa maga elé húzza a jegyeket és hosszasan vizsgái- gatja. Utána megköszöi’üli a torkát, kettőt köhint s még akkor se tudja, hogyan kelle­ne belefogni a mondanivaló­ba. Nem néz fel, de már a betűket és számokat se látja. Otthon jár a szeme, gondola­tai áttörik a falakat, igen messzire tekint és száján meg­ered a vallomás. — Ez a gyerek otthon is kiszámíthatatlan. Azt mondom neki: Otikám hozzál be fát, azonnal ugrik. Szaladj le a boltba. Két percen belül meg­tér a holmival.;. És a tanul- nivalót is könnyen beszedi a feje, -de csak olyankor, ha ki­játszhatta magát a kistestvé­rével. Mert van egy kishúga, Kató. Nem hiszem, hogy van még két testvér a világon, akik úgy szeretik egymást, mint ez a két gyerek. Ha cukrot kap néha, nem eszi meg. Szemenként kirakja az asztalra két halomba. — Ezt elteszem Katónak! — Jól van kisfiam! —mon­dom neki örömmel, s vigasz­talásképpen. —Van aztán idő, hogy nem tudok vele szót érteni. Meg­köti magát, nyugtalan, kapko­dó, ideges, mintha villamos árammal lenne telítve. Szün­telen az ablakot lesd s izga­tottan mozgolódik. Mehetnés- je van. Alig bírok vele. Hiá­ba mondom neki szépen, hogy nem mehet, csak hajtja a ma­gáét, mint az eszelős. Egy ideig tűröm az okvetetlenke- dését, de aztán én se vagyak ám vajból és ráordítok. — Vedd elő a könyved, s hagyd az ablakot! Mit tenet? Kínlódva elő­húzza a táskáját és kirakja maga elé a könyveit, de csak mutatja a tanulást, nem ta­nul, néz, bámul, mozgolódik s egy betűt nem olvas. Persze, mert az esze máshol jár. Megy kóborolni Katóhoz, s gondo­latban vele játszik ... Ha másnap kérdezik az iskolá­ban, persze hogy nem tud . i. így nem is tudhat! A méreg engem majd megesz, s hiába verem el, akkor se tud tanul­ni ilyenkor. Bogaras. Hisztéri­ás... Hát így vagyok vele. — S Oti miért csak néha nyugtalan? — Mert nem engedjük Ka­tihoz, a testvéréhez. — Hát Kati hol lakik? Az ember a tanterem sar­kába pislant, aztán nagyot nyel, — Ügy mondom, ahogy tör­tént ... Két hónappal ezelőtt elváltunk. Az első feleségem elvitte a lányt, a fiú meg ná­lam maradt. Én már azóta megnősültem. A két gyerek az elszakítottság ellenére is makacsul ragaszkodik egy­máshoz, sőt! Mindig együtt lennének, ha engednénk. Néha kénytelen vagyok elverni ma­gam, mert p mostohája nem mer hozzányúlni, attól fél, hogy rákiabáliák ... Micsoda élet ez így! Hát így vagyok, sehogyse... A gyerek is ide­ges, én is... Tessék va’amit tanácsolni, hogyan lehetne ezen javítani? — kérdezi szó­val is, de nem azért, hogy vá­laszt is kapjon rá. Mert mit is lehetne erre felelni? Nagy Játios, Gyöngyöspata: A pataiak postával kapcsolatos sé­relmét továbbítjuk majd az illeté­kesek felé, s az eredményről érte­sítjük. Bartlia Sándor, Ecséd: Panaszá­val kapcsolatosan közölte velünk az Áramszolgáltató Vállalat igaz­gatója, hogy felszólította az illeté­keseket a szállásdíj kifizetésére, de ha ez ideig még nem kapta volna meg a pénzt, úgy az igazga­tó a következő bérfizetéskor — még e hónap 25-én — levonja tő­lük és eljuttatja az ön részére. Forgács István, Erdőtelek: Gép- és motorszerelői szakmára általá­ban érettségizetteket vesznek fel, de van kivételes eset is. így je­lentkezzék szerződéskötésre a ktsz-nél. vagy niás állami szektor­nál és ha a szerződést megkötik, akkor a következő tanévben — szeptemberben — az MTH iskolá­ba is felvételt nyer. Bodó József, Gyöngyös: A nősü- lési segéllyel kapcsolatosan közöl­jük, hogy a vállalat nősülési se­gélyt adni nem köteles. Azt saját belátása szerint ajándékként ad­hatja. Nősülési segélyt a szakszer­vezettől kérhet, és a szakszerve­zeti tagsági idejétől függően kap. Ocskó Anna, Lőrinci: Megkaptuk második levelét is. Felkeressük majd az üzem vezetőségét, meg­kísérelünk az érdekében valamit tenni. Míg az eredményről értesít­jük, addig kérjük, várjon türelem­mel.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents