Népújság, 1959. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-13 / 10. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! / AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA X. évfolyam, 10. szám ARA: 50 PILLÉR 1959. január 13., kedd Politechnikai oktatás a megye középiskoláiban A politechnikai oktatásnak a dolgozók sokoldalú fej­lődésében betöltött szerepét és az emberek sokoldalú kép­zettségének jelentőségét a termelés haladása szempontjá­ból a marxizmus klasszikusai: Marx, Engels és Lenin műveikben kifejtették. Rámutattak arra, hogy a politech­nikai oktatás szükségszerűségének oka a termelőeszközök gyors fejlődése. A kapitalizmusban is beszelnek a politechnikai kép­zésről. Természetesen ott egészen más szerepe van. A kapitalizmusban a politechnikai oktatás célja, hogy a munkást többé kevésbé alkalmassá tegye a technikai ha­ladás következtében megváltozott részmunkák elvégzé­sére. A szocializmusban a politechnikai oktatás célja gyö­keresen megváltozik. A megváltozott tulajdonviszonyok következtében a termelőeszközök (a nagyipar, a mező- gazdaság) nagyarányú fejlődésen mennek keresztül. En­nek következtében a termelés színvonala nagymértékben emelkedik, amely olyan embereket tételez fel, akik az ipar egész rendszerét át tudják tekinteni. A szocializmus­ban „a nevelés módot nyújt a fiatal embereknek arra, hogy gyorsan megismerkedjenek a termelés egész rend­szerével, a társadalom szükségleteitől vagy egyéni hajla­maiktól függően egymásután térjenek át a termelés egyik ágáról a másikra.“ (Marx, Engels Váll. Műv.). Lenin elvtárs megállapítása szerint a politechnikai oktatás a szocializmusban nemcsak szükségessé, hanem lehetővé Is válik. „A politechnikai oktatás nem az ipar részletkérdé­seinek, hanem a modem nagyipar technikai alapjának az elméleti, gyakorlati tanítását igényli.” A szocializmus építésének előrehaladása következté­ben a ml általános és középiskoláinkban is szükségszerű­en felvetődik a politechnikai oktatás kérdése. Négy-öt évvel ezelőtt néhány iskolában már kísérletezés történt a politechnikai oktatás elemeinek bevezetésére. Természe­tesen egységes irányítás, tantervi útmutatás még nem volt. Előrehaladást jelentett, amikor 1955/56-os tanévben gimnáziumaink reál-osztályaiban bevezették a kémia, bi­ológia és fizika gyakorlati órákat, valamint — ahol lehe­tőség mutatkozott — gvakorlőkertek létesítését. E mel­lett kiszélesedtek a szakköri foglalkozások is. A gyakor­lati foglalkozásoknak is az volt az epük hiányossága, hogy szervezetlenek voltak, az egységes irányítás hiányzott. Nagy lépést jelentett a politechnikai képzés megvaló­sítása tekintetében, hogy az elmúlt évben központi ren- I delkezés értelmében országosan 400 általános és 40 kö- ( zépiskolában bevezették heti két órában a politechnikai ^ oktatást. A megye középiskolái' közül az egri Dobó Ist­ván általános gimnáziumban vezettük be a politechnikai oktatást. A többi középiskolában szakköri foglalkozások keretein belül folyik a képzés. Mcst csak nagy vonalakban lehet beszámolni a poli­technikai képzés jelenlegi helyzetéről. A folyó tanév még az oktatás elvei tisztázásának, elemei meghonosításának és feltételeinek megteremtését célozza. Ennek érdekében a Dobó Gimnáziumban az első negyedévben nevelőtestü­leti megbeszélést tartottak a politechnika, a terme1 és és az oktatás egybehangolásának kérdéseiről, és hathatós intézkedéseket is tettek ezen a téren. A többi kö-éiiisk ólában — mint már említettem, — szakkör és rendkívüli tárgy bevezetésekében valósítják meg a politechnikai képzést. Az egri Szilágyi Erzsébet Leánygimnáziumban cukrász-, főző-, kézimunka-, szabás-, varrás- és motorszerelő szakkör működik. Az egri Gár­donyi Géza Gimnáziumban foto-, barkácsoló-, főző- és mezőgazdasági szakkörök működnek. A gyöngyösi Vak Bottyán gimnáziumban műszaki, (rádió, vas, lakatos, mo­torszerelő), szőlészeti, valamint szabás—varrás szakkörök működnek. A hatvani Baíza ^József Gimnáziumban a fiú- diákotthonnal karöltve rád'ós-. foto- és génlakatos szak­körök működnek. A káli gimnáziumban elektrotechnikai szakkör működik. A szakköri foglalkozások látogatottsága nagyon jó. A fiatalok lelkesen járnak el a foglalkozásokra. Ez ko­moly lépést jelent a fizikai munka megbecsülése terén. Örvendetes tény az is, hogy azoknak a tanulóknak a ta­nulmányi eredménye, akik ezekre a szakköri foglalko­zásokra járnak nem csökken, hanem mint például a hat­vani diákotthonban tapasztalhatjuk, emelkedik. Ez a kö­rülmény arra enged következtetni —- mint ahogy Ambrus Endre igazgató elvtárs mondta —, hogy megfelelő mér­tékben és időben végzett gyakorlati munka inkább ser­kentője. mintsem gátlója az elméleti, iskolai tanulmá­nyoknak. Ahhoz, hogy megyénk középiskoláiban még eredmé­nyesebben tudjuk a politechnikai képzést megvalósítani — az eddigieknél nagyobb mértékben kell a megyében működő ipari üzemek, állami gazdaságok, termelőszövet­kezetek, valamint a társadalmi szervek segítségét igény­be venni. Kétségtelen, hogy egves intézményeinknek, mint például a hatvani Bajza Gimnáziumnak és fiú- diákotthonnak jó kapcsolataik vannak a környező üze­mekkel, — ez sokat jelentett eddigi célkitűzéseik meg­valósításában —. de nem alkudhatjuk ezt e! a gyöngyös*, valamint az egri középiskoláink esetében Kérésünk ^-ék­hez az üzemekhez: ha középiskoláink megkeresik őket, ne zárkózzanak el a segítségadástót. akár személyi akár a,nyári természetűek azok. I ássák be azt. hogy segítség­nyújtásukkal előmo-dít'á.k oktatásunknak azon célkitű­zését ho«rv az oktató munkát összekapcsoljuk a termelő munkával Ez 'gén lényeges mozzanat a szocialista em­ber nevelésében. • xrr. Cslesal József középiskolai főelőadó. ÁRUHIÁNY VAGY SPEKULÁCIÓ? VOLKSSTIMME — EGERRŐL EGY ÓRAI BESZÉLGETÉS SZOLNOKI JÁNOSSAL, AZ EGRI DOBÓ GIMNÁZIUM IGAZGATÓJÁVAL BŐVÜL A RÉSZLETAKCIO Navy népszerűségnek örvend Nagyrédén is a cukrászda. Itt gyűlnek össze a lányok egy kis tere}erére. ízlik a sütemény, ízlik o fekete, e érdekesek a kis titkok, amiket itt mesélnek el egymásnak... (Foto: Márkusz) 2500 látogatója volt eddig a „Partizánok harca a szabadságért4' című kiállításnak Nagy az érdeklődés a megyei Honvédelmi Sportszövetség rendezésében megnyílt „Parti­zánok harca a szabadságért” c. kiállítás iránt Eddig több mint 2500 látogatója volt a ki­állításnak. Az MHS megyéi elnöksége úgy határozott hogy nemcsak Egerben, hanem Gyöngyösön és Hatvanban is bemutatják a kiállítást, amely a Tanácsköz­társaság idején, a spanyol sza­badságharc, a francia ellenál­lási mozgalom és a magyar felszabadulás időszakában mű­ködő partizánmozgalmak har­cait szemlélteti, (gyöngyösön 20-tól, Hatvanban pedig 27-tól mutatják be, egy-egy hétig a kiállítást. Megkezdte a fepme'ést az áj műtrágy agy ártó üzem Tegnap délelőtt a Könnyű­ipari Minisztérium a megyei tanács és a Könnyűipari Ter­vező Intézet képviselőinek je­lenlétében megkezdték a szern- csózett műtrágya gyártását az egri Merengő utcai új üzem­ben. A próbaüzemet féléves időtartamra indították meg. január 2-tól mostanáig a gépe­ket üresjáratban forgatták és a hőkemence felfútése folyt, a kísérleti gyártus megkezdésére csak tegnap kerülhetett sor. Az új üzem évente mintegy 4—500 vagon univerzális trá­gyát termel, s jelentősen hoz­zá tud járulni a megye mező- gazdasági eredményeinek nö­veléséhez. Popovits József A „Cttalödúxok“ Dem jenben Demjénben ez ideig kevés kulturális eseménynek lehet­tek részesei a lakosok. Az utóbbi időben azonban jelentős változás állott be, színjátszó csoport alakult az iskola igaz­gatójának, Dobó Lászlónak és feleségének irányításával. A színjátszók vasárnap Kisfaludy „Csalódások” című színművét mutatták be. Három előadást tartottak, s mindhárom alka­lommal zsúfolásig megtelt ér­deklődőkkel az iskola nagy­terme. A siker híre máris túl­jutott a falu határain, mert már két szomszédos községből is meghívást kapott a színját­szó csoport a „Csalódások” be­mutatására. Negyvenhétezer hektoliter bor van a gyöngyösi állami pincékben A gazdag szőlőtermés ko­moly gondot okozott az ősz fo­lyamán a termelőknek. A hor­dóproblémát végül is sikerült megoldani, elsősorban oly mó­don, hogy a leszerződött mus­tot szünet után szinte azonnal beszáUították a felvásárló helyre. Az állami vállalatok szerencsére kellő menyíségú edénnyel rendelkeztek és így sikerült a mustot elhelyezni. A gyöngyösi állami pincék­ben jelenleg 47 ezer hektó bort tárolnak és most folyik a fej­tés is. A fejtési munkák feb­ruár első napjaiban érnek vé­get. Takarékon emberek Csúnyon Nem régi múltra tekint még vissza a csányi takarékszövet­kezet, de máris igen szép ered­ménnyel dicsekedhet. A dolgo­zó parasztok, felismerve a ta­karékszövetkezet jelentőségét, és számítva arra, hogy alka­lomadtán őket is segítik majd kölcsönnel, itt helyezik el pénzüket. Már eddig félmillió forintot fizettek a tagok a ta­karékszövetkezetbe. Kislakások kölcsönnel A hatvani járásban is fel­lendült az elmúlt két évben a kislakás-építkezés. A takaré­kos dolgozók részben saját pénzükből, részben OTP-hitel- lel építették fel családi házai­kat. 1957-ben k'lencvenhatan, 1958-ban U5-en kértek kis­lakás-építkezéshez kölcsönt. Az építtetők közül 108-an már fel is építették házukat Ui vezetőséget választottak a pólyi Tiszavirág Termelőszövetkezetben A pélyi Tiszavirág Termelő- szövetkezetben nemrégiben új vezetőséget választott a tag­ság. A zárszámadás után új tagokkal is gyarapodott a ter­melőszövetkezet. A közgyűlés egyhangúlag úgy döntött, hogy új elnökül Vakó Lajos 12 holdas közép­parasztot választja, aki új tag­ként az elmúlt hetekben lépett a termelőszövetkezetbe. Vakó Lajos jól dolgozó középparaszt volt, akiben bízik a tagság, és remélik, hogy a tsz-ben is leg­jobb tudása szerint dolgozik és irányít majd. Olvas a falu A Könyvterjesztő Vállalat hevesi fiókja három járás, a hevesi, a gyöngyösi és a hat­vani járás földmű vessző vetke­zetett látja ■ el könyvekkel. Mint a könyvesbolt dolgozói mondják, az elmúlt évben igen megnövekedett az érdeklődés a könyvvásárlás iránt falun is. A három járásban hetvenkét ember foglalkozik a könyvek eladásával bizományi alapon. Csak karácsony havában mintegy hatvanezer forint ér­tékű könyv fogyott el a falusi bizományosoknál. A megyéből is lehet jelentkezni dohányipari technikumba Az általános iskola nyolc osztályát kitűnő, vagy jeles eredménnyel elvégzett fiúk és lányok Heves megyéből is pá­lyázhatnak a Debreceni Do­hányipari Technikumba, amely az ország egyetlen dohány­ipari szakkö-épiskolája. A négyéves tanintézet végzett nö­vendékei a dohánytermesztés, kiképzés, gyártás és értékesítés területén helyezkedhetnek eL A legkiválóbbaknak lehetősé­gük van egyetemi tanulmá­nyok folytatására is. A tanu­last megkönnyíti, hogy az is­kola mellett diákotthon és ta­nulószoba is működik, s a ki­válóan tanuló dohányipari származású gyerekek, ha arra érdemesek, évi 4000 forint ösz­töndíjat is elnyerhetnek. A technikum címe: Debrecen, Zrínyi u. X—3. ur Húnkonzert- bcmuialo a FÜSZÉR l-iiel A Budapesti Konzervgyár szerdán délelőtt a Heves me­gyei FÜSZÉRT központi helyi­ségében konzerv-bemutatót tart. Az érdeklődéssel várt be­mutatón ott lesznek a brüsszeli világkiállításon rendkívül nagy sikert aratott húskonzer­vek is, amelyekből kóstolót is rendeznek. Időjárás je.cntés Várható Időjárás kedden estig: felhős, párás, helyenként ködös idő, több helyen havazás, mérsé­kelt 6zél, a hőmérséklet kissé emelkedik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: mínusz 5—mínusz 8 (ok Legmagasabb nappali hőmér­séklet kedden: mínusz 2—plusz 1 (ok között. Távolabbi kilátások: mérsékelten hideg idő, havazásokká!. (MTI) Egy erdőtelken lakó, káli [ iskolába járó diáklány a na- > pókban levelet intézett hoz- | zánk, amelyben elpanaszol- S ta, hogy nem kap autóbusz- - bérletet, $ nem veszik fel ( a 1.15-kor induló autóbusz- I rá. Két kilométerre lakik a vasútállomástól s reggel ko- ' rán, este pedig későn kell egyedül a hidegben gyalo­golnia, a amellett még isko­lai feladatát is hibátlanul ellátnia. Nem tudjuk, hagy kinek a hibájából kell V. Anná­nak naponta több kilomé­tert mialnneiria,' s mién nem kap bérletet, bár nem < egyszer csak a kalauz jóin- } dulata kellene ahhoz, hogy t a többi felszállóval együtt < őt is felvegyék. Nem nagy dolog, s ahhoz, hogy V. An­nának isknlát<a*árása köz­ütköznie, nem kell más csak az, hogy e^v kis iáindulat­tal áí sení+*niakfiússal ke- ■vaiáAy kéve^mót Hem^Hük h.nrn) *nr(ís m£»*t fi. )Vf /ÍT/ AtJT rbfta do"1’ rtoyáihrt.n is Terelere

Next

/
Thumbnails
Contents