Népújság, 1959. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-11 / 9. szám
fi SEFÜJS4C 1959. január 11., vasárnap ■■Ilii KÖLTŐK PATAKI DEZSŐ: AGYAD MELLETT Nem kesergek. hogy senkim sincs nekem' Néked adtam jövendő életem, S most itt fekszel az ágyon mozdulatlan, nem szólhatsz hozzám — nem nevetsz! Szemed sem becéz, könnyes, néma, fakó, mint útszéli kereszt. Eábad nem mozdul, karod is béna — jönnek, mennek az orvosok! nem vígasztalnak hazug szókkal — lelkidből mégis olvasok! S ott az van írva tiszta vérrel: «az életed mindig tiéd! meggyógyulsz makacs küszködéssel, szemed rámvillan, mint az ég; hogy átölelsz még két karoddal, nyomomba szökken még a lábad és elűzöd körömmel, foggal gonosz árnyékát a halálnak!!» Nem kesergek, de fojt a kétség. Szeretjük egymást, mint a vércsék, s kegyetlenebhiil, szeretöbben! Nem hagyhatsz itt — elhagytak mások! Néma hagyhatsz itt — húsz éve várok! Nem hagyhatsz itt — mindig van holnap : ... És álmatlanul csap rám az éjfél. Kereslek homályban, a lénynél szemem keres, szemem nyitott. A drótok felnyögnek alattam velük nyögök, s már sími sem bírok. Fekszem az éjben, fekszem kínnal ■— szívemből elfolyt mind a könny: elérhetetlen messzeségben a gyilkos űrben és a térben csillagok hunynak, odafönn ... Fekszem a kásás szürkületben, más csillagokkal a szememben, amit Te gyújtottál ki bennem ■— emésztő lánggal lobogok! Az arcodon tuzcsóvák égnek — a két karommal is elérlek, hisz oly közel vagy, hogy elérlek, szakítok néked csillagot! Szeretjük egymást, mint a szépek! Támaszkodj rám: erős vagyok ! ! Nem hagyhatsz itt — elhagytak mások! Nem hagyhatsz itt — húsz éve várok! Szeretjük egymást, mint a szépek! Nem hagyhatsz itt — mindig van holnap’ Elűzök rólad minden átkot. Feloldom én a bénaságod — hiteddel szépítsd sorsomat S meglátod maid. a gyermekünkbe — felgyógyult, próbált é'et"nkbe tiszta szerelmünk megfogan. Csak ne hagvj maiamra, Te. áldott! így szeretlek! — Húsz éve várok... ANTALFV ISTVÁN: Első gondolái Még félálomban kóvályog az élet, még csukva szivek, szájak, és szemek, de mint egy fémtű a tükörfalat megkarcolja, egy titkos üzenet úgy villan át, még alvó lét felett, egy most induló, első gondolat;.. Hűség Ha kettőnknek jut egy falat, ha utolsó korty vized* kérem, ha elfolyni indul a vérem, ha maid a világ megtagad, s ha önmagamat sem találom, akkor légy hű hozzám, barátom! FAZEKAS ISTVÁN: Karcolat Valahogy az idén késve hull a hó, kopogtat a tél. Az utat tócsa-tenger fedi, s fákat >gva bömböl a szél Halál tipor itt a réten - Léotén a táj könnycseppje ég Hideg a meleg ruha is, csak a csók süt a száj peremén. FORGÁCS KAROLY: Munkába indulás Gellert kapnak kilőtt sugarai a kelő Napnak a nyíló ablak üvegén, mint falra dobott labda pattan vissza a cirógató üde fény. A frissek belenéznek a forrásba; a fészek sajnáló! borongón dörzsölik le az álmot pillá:król, mint ólmot s imbolyognak az úton. De amint indulásra vállra repül a táska: a pezsgő éjben virgoncul* szavak az úton megperegnek, víg bukfenceket vetnek s elhessentik az éji madarat. ÉS VERSEK VARSÁNYI PÉTER: SzoneH az űtkaparórói Ha apostolok lován utazót lát, mesélő kedve forrásként buzog. Megáll kezében a fényesült lapát és kifogyhatatlan beszédbe fog. Mint szomjas ember minden szavat ittam, mintha te szólnál hozzám nagyapám: Hej, gyerököm tengörnyi port beszíttam életöm kanyargós országútján. S csajla kalapjai homlokára húzza és letekint a poros országúira, Hol ötven éve szakadatlan jár. Mintha csak szavait onnan olvasná, mit az idő nem zúz sohasem porrá, hiába jössz majd zsugori halál! CS. ADAM ÉVA: A pók Ideereszkedett a kezemre •ló helyre kerültél ostoba állal! Én nem bántalak, engedem, hogy utadra menj. Gyűlöllek! Szenny és piszok jut eszembe rólad! siess te pok! Fond újabb hálódat! S köszönd nekem, hit foglyodból jóllaksz! MOLNÁR JENŐ: * A csillagok is . . . Kiindultak a morcos fellegek, a hegyeken; mint köpeny lengenek. kús varjúcsaoat zajong, kavarog, ostorral hajtják bősz zivatarok. Az embernek a lelke Is ázik. Mikor jutunk a békés parázsig? Kétmill'árd szív szomjazó ,. zsugori világ tiszta bort itass! . .Tiszta bort. alvó vulkánok heve tüzeljen, töltsön nótával tele! Vidám dalunkra áTíntn meg a Nap és a csillagol; rábólintsanak ... MOLNÁR JENŐ: VEREBEK Ablakunkhoz el-étiámak koldulni a verebek, bús sorsukat nanaszolják: tél van, éhen döglenek. Ellobbant piros tüzével lakomák kora, a nyár és most nem terített asztal, üres kamra a határ. Gubbasztanak a párkányon, csőrük kopotr éhesen, hullott morzsa csak az élet, ajándék az élelem. Hosszú a tél a szegénynek, ember, madár egyre megy. Hej, de nagy úr is az éhség, üres gyomor, üres begy. Kopog a csőr a? ablakon ne várjon hiába már, kenyeremet morzsolgatom; egyél, proletár madár! FERENCZI JÓZSEF: November Fagyosan, frissen, tisztán, suhogva. Hajladoztak az útmenti fák. Törzsük nyöszörgött Hoppla, hoppla: i Koccant és össze-összeért az ág. A puha ködnek szürke semmijéből Egy kicsi asszonyka tűnt elő, Arca fagyosra fújt a széltől,_ Szeme fekete, huncut, nevető. Megyünk szemben, rámnéz derülten — S talán, talán még rám is nevet — S felel is mindjárt a kérdésemre: „A férjének visz egy kis meleget.’* Ennyi volt csak, s tovább haladt. Piros kis vászonszoknyácskája. Ütemesen táncolva ringott Térde alatt előre, hátra. Álltam, néztem, s magam sem értem; Hogy a ködös, dércsípte télbe*, Ez a jószagú, meleg kis asszony Hogyan is került költeménybe? Pedig így van, s de jó hogy így van; Hogy a telet, és ezt az egész életet Meleggé teszi, meleg tavasszá, S fénnyel ragyogja be a Szeretet. GYURKÓ GÉZA: Taggyűlésen A titkár, szokás szerint, megrángatta kabátja ujját, amikor felállt. Újból feltette orrára a szemüveget, amelyet, a jó ég tudja, miért, madzaggal kötött a füle mögé, aztán felvette a következő tagjelölt felvételi kérelmét és kicsit únott, monoton hangon olvasni kezdte: — A kérelmező neve... Sipka János. Foglalkozása technikus ... Született... született... — bogozta a betűk rejtelmeit — igen, Dunaszekcső, 1929. Apja paraszt... A szavak üresen kopogtak Végig a termen, amely kopott is volt egy kicsit és egyáltalán nem ünnepélyes. Az elnöki asztal mögött a félhomályban Lenin arca világított fényezett keretben, mintegy kíváncsian figyelve a negyven kommunistát és azt az egyet, akinek a nevét az imént olvasta fel Szabó Ernő párttitkár. Sipka akaratlanul is felállt. Nagyot nyelt és körülnézett, mert azt hallotta már, hogy ilyenkor kérdeznek is, meg életrajzot is kell mondani... Egy pillanatra megbánta az egész dolgot.. Miért kellett neki tagjelöltnek jelentkezni? Eddig is meg volt becsülettel. Most majd kérdéseket tesznek fel. belevájkálnak az életébe, szembe kell nézni negyven szempárral és beszélnie saját magáról. A szemek, amelyek ismerősek voltak előtte mind, a szemek, amelyeknek gazdáit mind ismerte, tudta, mi a kedvenc időtöltésük, milyen terveket forgatnak, mi a bánatuk... a szelnek most idegenek voltak, kutatók, és egy kicsit talán ellenségesek is. Igen — úgy érezte —, határozottan ellenségesek voltak a szemek, mintha egy betolakodót szemlélnének, alti kéretlenül és hívatlanul betoppant ide, s most fészt követel abból. , amihez voltaképpen semmi köze és maginak . akar olyan dicsőségét, amelynek megszerzéséért ő voltaképpen semmit sem tett... — Üljön le, Sipka elvtárs, még egy pillanatra... Először az ajánlóid következnek — intett csontos' kezéyel Szabó és maga is leült. Sipka elvörösödött és lehuppant a padra, Kovács mellé. Fiatal művezető, olyan va- gánykodó típusú, de igazi cimbora ez a Kovács, talán ezért, vagy még inkább azért, hogy érti a dolgát, szeretik a műhelyben, még az öreg szakik is adnak a szavára. —■ Gazolsz János... Gazolsz mi? — vigyorodott el széles képpel, aztán odasúgta Sipkának: — Rá se ránts, nem oly reszkír dolog ez... Én is gazoltam, mikor annak idején felvették. Igaz, hogy akkor még az ükapám szerelnie is fontos volt... Sipka hálásan nézett visz- sza Kovácsra és fél füllel hallgatta csak a két ajánlója szavait,’akik most őt dicsérték és olyanokat mondanak róla, amit még a szemébe nem mondott senki. Figyelte az arcokat, hogyan fogadják az ajánlók szavait. próbálta lemérni, hogyan engednek meg a szívek iránta, milyen mélyen hatol be a tudatba: becsületes ember a párttag! előlinek jelentkezett Sipka János technikus. Az arcok nem árultak el semmit. Hallgatják a szavakat. Derne, ott elől, a sarokban, még ásított . is, mintha unná az egészet. — Állj már fel... hallod! — bökte oldalba Kovács. Ijedten ugrott ,fel és egy pillanatig tanácstalanul álldogált a rásaegfózödő szempárak tüzében. — Mondd el az életrajzod, Sipka elvtárs... Az elvtársak kíváncsiak rá — mondta rekedtes, dörmögő hangján a titkár, és Sipka hirtelen arra gondolt, hogy minek ez az egész herce-hurca, hisz ismerik, tudják kicsoda. Mondják meg kereken, hogy le is út, fel is út, nincs rá szükség S akkor mehetne haza. Mondani kezdte az életrajzát. összezavarta. A saját életrajzát, nem jutott eszébe az anyja neve, és először mondta. hogy mikor született a kisfia. és csak azután, hogy mikor ő. Nevettek. Ettől még jobban, belezavarodott és akaratlanul is veresedé dühvei bökte ki: — Mit nevetnek maguk... Technikus vagyok én, nem szónok... — Jól van na... ne hepciás- kodj... Nem siralomház ez — mordult fel a háta mögött az öreg Kövér, aki nevével ellentétben nagyon is sovány, szikkadt kis emberke volt. De a terem elhallgatott és most már zavartalanul elmondta életét, igaz, hogy nem egészen úgy, ahogy otthon vagy ötször elpróbálta. i Mindegy, jó volt az így is, saját magáról volt szó így is. Leült. Szabó nyögve felállt es feltette ‘ a szokásos kérdést: Kinél; van kérdezni valója, elvtársak... Ki akar még valamit tudni Sipka elv társról? Dane feltartotta a karját. 1‘igyelte,még el se mondta a titkár a nyilván szokásos formulát, Deme tömzsi keze már a levegőben kalimpált. Mit akarhat ez tőle? Mit akadékoskodik? Gyorsan kutatni kezdett emlékezetében, nem bántotta- e meg valamikor, valamivel, de akárhogy erőlködött, a szokásos hivatali formaságokon túl, éppen Dömével volt a legkevesebb szava.. — ... Én csak azt szeretném tudni, hogy Sipka elvtárs mit csinált az ellenforradalom alatt... Erről ugyanis hallgatott az önéletrajza elmondásakor... Meg azt is, hogy mondaná el, miért akar voltaképpen a pártba lépni? — huppant vissza a székre Deme és hátrafordult, hogy hallja a választ. Melege lett. Mit is csinált ő az ellenforradalom alatt? Vagy megtudtak valamit, amiről ő nem is tud?... vagy... vagy megrágalmazták?... — kínlódott a gondolatokkal, miközben felállt, hogy válaszoljon. — Azt kérdi tőlem a Demo elvtárs, hogy ón... izé..., hogy szóval én csináltam-e valamit az ellenforradalom alatt. Hát én nem tudom, mire gondol a Deme elvtárs, vagy mit hallhatott, de én abszolúte semmit nem csináltam... Azazhogy hát sztrájkoltam... Illetve, nem is sztrájkoltam, csalt nem dolgoztam... Dehát akkor más sedol- dolgozott...- Amikor már lehetett dolgozni, akkor dolgoztam ... Kérdezze meg Deme elvtárs a feleségemtől, ő a tanúm, ő megmondja, otthon voltam a fe’fordulásban... Féltem, na, megmondom őszintén... Elhallgatott egy pillanatra, zsebkendőt húzott elő és megtörölte a homlokát Körülnézett. A szemek figyeltek és kíméletlenül rászegeződtek. — Még egy kérdése volt DaVersenypályázati felhívás AZ MSZMP megyei bizottsága, a megyei tanács v. b. művelődésügyi osztálya, a Hazafias Népfront megyei titkársága a KISZ megyebizottsága a Tanácsköztársaság évfordulójára „Heves megye a Tanács- köztársaság idején” címmel könyvet ad ki. A szerkesztő bizottság a könyv fedőlapjának megoldására versenypályázatot hirdet. A pályázaton bárki részt vehet. A fedőlap-tervezet 30x21 cm-es nagyságban, teljesen kidolgozva, jeligésen nyújtandó be 1959. január 20-ig a megye tanács v. b. művelődésügy: osztályára. A nyertes fedőlap-tervezet tiszteletdíja 500 forint, me elvtársnak, tessék arra ÍR válaszolni — bökött felé Szabó. — Igenis, titkár elvtárs, arra is válaszolok. Hogy hát én miért lépek a pártba? Hogy is mondjam csak? Szívből, na! Tiszta szívemből. Idevaló vár gyök én, úgy érzem, paraszt gyereke vagyok és a népi demokráciában lettem technikus ... Azazhogy mégsem ezért,. .. Mert, úgy-e, lehet-’ tem volna esetleg a Horthy - korban is talán technikus. Nan igaz? Akkor is kellett a technikus, ha kevesebb is... De olyan jól csinálnak most itt mindent... A szomszédasszonyt mindig nagy reakciósnak 'tartottam, annak semmi se volt jó, úgy sírt a parasztért, mintha világéletében aratott volna, pedig suszter özvegye á szerencsétlen... Szóval a szomszédasszony se tud most mit monctani.;. Fiatal vagyok, úgy gondoltam, hogy szükség lehet rám, hogy kell a munkám... mert én nagyon becsülöm a komunistákat... Azt is megmondom, hogy volt idő, amikor éppen nem haragudtam rájuk, de valahogy nem is sao- fettem őket... Most meg, magam is az akarok lenni... Hát én. mit mond lak mást erre a kérdésre? Felmondjak > egy brossurát — csúszott ki akaratlanul a száján. Megijedt, hogy erre mit mondanak. De nevettek. Jóízűen és hangosan. Hát elnevette magút Sipka is és aztán gyorsan leült. — Jó beszéltél, komám — hajolt oda megint Kovács. Nem, duma kell ide... Dumálni mindenki tud. Érezni, meg tenni’ kell... Érted? Érezni, meg tenni, — Van még valakinek kér-, dése? állt fel és nézett körül a termen Szabó, a titkár. Nincs?- Hát akkor, elvtársak, szavazásra teszem a kérdést... Aid amellett ván, hogy vegyük fül- Sipka elvtársat tagjelöltnek ä, pártunk soraiba, az emelje fel tagsági könyvét... Sipka lehajtotta fejét. Most dől el minden. Hetek és hó-' napok gondolkodó érlelődése, szemlélődése. Beszélgetése ás vitája feleségével, aki,. hiába,, nő, félti, hogy mi lesz, ha megint lesz... Hogy megkergették a kommunistákat... Anyja, aki ámuldozással, vegyes felháborodással csapta Össze a kezét, amelyet agyonmart a sok mosás, a kapa, a- rengeteg munka, és amely lehet, hogy a sok imaba görbült össze, hogy jobb legyen már végre. Most dől el egy pillanat alatt, egy kézfeltartás, egy emberrel több, s veheti a kalapját, mint háztól a zavart eb, kódoroghat kifelé a szemek pergő tüzében, hallgathatja holnap a megjegyzéseket... Egyedül marad terveivel, vágyaival, rengeteg tenni kívánó energiájával... Nem mert felnézni. ügy hallotta lehajtott fejjel Szabó hangját: — Tehát akkor a taggyűlés egyhangúlag felvette parttag- jelöltjei sorába Sipka János technikust... Az utolsó napi-t rendünk, elvtársak, mar rövid tesz... Felemelte a fejét. Már senki se nézett rá,, de mégis mindenütt látta, mindenhonnan érezte a szemekei, amelyek barátságot, megértést és erőt sugároztak fele. Felemelte a fotót és rágyújtott égy cigarettára, olyan kényelmesen, és nyugodtan, ahogyan csak az -Uiber otthon tud rágyújtani... ... Az asszony íuvancsiasr kérdezte, mikor nazament: — Felvettek, nem vettek... oeszélj már... Izgalmas volt? Sipka felakasztotta kabátját a fogasra és úgy jegyezte meg: — Persze hogy felvettek.:. iMiért ne vettek volna fel... Nem igaz?
