Népújság, 1959. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-29 / 24. szám

I

4

SEPÜJSAG

1959. január 29., csütörtök

Ha kéred, ha nem, biztosítjuk az életed! SOS, egy pohár vizet! Tíz forint, húsz forint,- de miért?

„Tiszteletlen" gondolatok a MÁV-rol

AZ Ö ESZTENDŐBEN az

Esti Hírlap egyik munkatársa meginterjúvolta, a MÁV Főigazgatóságát, s így tudomást szerezhetett minden boldog hatandó arról, hogy és mint utazhat az 1959-es évben. Jómagam is boldogan értesültem egy-két intézkedésről. Többek között a szombaton délben, pontosan 12 órakor indított setesvonatról, amely a Keletitől Egerig alig három óra alatt teszi meg a távolságot.

Jó, nagyon jó ez a déli vonat, de az már nem jó, hogy az ember elsőosztályú (régen „pámás”, még régebben szintén elsőosztályú) jeggyel a zsebében a másodosztályon (régebben „fapados”, még régebben másodosztály) áll. S jaj istenem, hogyan áll! Persze nemcsak azért rossz dolog ez, mert kényes, vagy fáradt az ember. Rossznak és helytelennek tartjuk azért is, mert gyermekkorunktól kezdve szinte a tízparancsolattal együtt tanultuk meg tisztelni a MÁV precizitását. De ha ez a tisztelet csak 50 százalékos, nevezetesen csak az utasok kötelesek betartani a MÁV szabályait, s fordítva az utasok érdekeit a MÁV illetékesei le sem fütyülik, illetve éppen hog> le fütyülik — nos akkor nem ai'. s akkor az elsőt, a MÁV érdekeit sem fogják az emberek tisztelni. (Bár jóllehet hern egyforma esélyekkel indulunk.)

Nem vagyok vasútellenes, de külön szemet szúr az embernek hogy az elsőosztályon az utasok kilencven százaléka vasutas. Hát bűn ez, kérdezhetik, s joggal a vasutasok? Nem, ez nem bűn, bár isten tudja, megrögzött előítéletünk teszi-e, vagy pedig a helyes arány érzékünk, de a vasutasokat a vonaton inkább vendéglátónak* mint utazóközönségnek tudjuk elképzelni. Mégsem ez a baj. A pénztárnál kellene valamilyen helyes rendszerrel szabályozni a dolgokat. Csak annyi jegyet volna szabad az elsőosztályra kiadni, amennyi hely azon van. Ez különben nem is lenne olyan nehéz, hiszen egy-két kocsinál többet elsőosztályúból úgy sem indítanak.

S HA MAR A MÄV-NÄL

tártunk, engedtessék meg még két megjegyzés. Az elsőt, amelyről említést teszünk, szintén újévi ajándéknak szánta az Igazgatóság. Megszűnt az egységes 20 forintos büntetés a vonatokon. Ha valakinek nincs jegye, de előre beismeri „bűnét”, úgy „csak” tíz forint büntetést fizet a jegy árán felül. Ha nem szól, akkor a jegy árán felül 20 forintra büntetik.

Nem értem. Vagy ezen sem szabad gondolkodni a földi halandónak, akárcsak a vallás tanításain, mert az már bűn számba megy?

Nem érthető: egyáltalán miért kell büntetést fizetni, nem érthető, miért kell az egyiknek tíz, a másiknak húsz forintot? Mert valóban bölcs Salamonnak kell lennie annak a jegykezelőnek, akinek teszem azt egy alvó, jegynélküli utasról kell megállapítania: akart-e az szólni, vagy sem a jegynélküliségéről.

S végül még egy említésre méltó jelenség: A Keleti pénztáránál — ha kéred, ha nem- jegyedre ragasztanak egy biztosítási bélyeget, amelynek ára

rendszerint egy—két forint. Ennyivel tehát drágább a jegyed. Először nem érted, de ha felszállsz a tizenkettes sebesre, akkor rájössz. Valószínű azért biztosítanak, mert ezen a szerelvényen nincs étszolgálat, s így Miskolcig (addig megy ez a szerelvény) vizet sem ihatsz. De nem baj, ha szomjan halsz, hiszen be vagy biztosítva és halálod esetén szép summa üti hozzátartozóid markát.

DE FÉLRE A VICCEL, s jó

lenne, ha a MÁV is félretenné, s ezen' a szerelvényen is gondoskodna a csecsemőkről, a terhes anyákról, egyáltalán az utazó közönségről.

Jó volna, ha e pár megjegyzést nem kötözködésnek és szőrszálhasogatásnak vennék,! csupán csak a közönség igényességének tudnák be, annak az igényességnek, amelyre többek között az utóbbi tíz évben a MÁV is nevelt, tanított bennünket mindazzal a sok pozitív, az utazó közönség kényeimért szolgáló tettével, ameiyet kár volna abbahagyni és apró- cseprő hibákkal élszürkíteni.

SUHA ANDOR

korszerű közvilágítást kapunk a Mátra üdülőhelyei

Az eddigi rossz közvilágítást igyekszik megjavítani az üdülőhelyi állandó bizottság, amikor Mátrafüreden, Mátraházán, Kékestetőn új közvilágítási hálózat építését tervezi.

A kandeláberek készítését a gyöngyösi Vas- és Fémipari

Vállalat már megkezdte. Az új közvilágítási hálózat építése 80 ezer forintba kerül, s még ez évben bekapcsolják a villanyt, hogy az esti kivilágításban is széppé varázsolja az üdülőhelyet.

EGRI VÖRÖS CSILLAG

Ház a sziklák alatt EGRI BRÓDY Nincs előadás GYÖNGYÖSI SZABADSÁG A gitáros lány GYÖNGYÖSI PUSKIN Üzenet érkezett HATVANI VÖRÖS CSILLAG Haláltánc

HATVANI KOSSUTH Régi idők mozija FÜZESABONY

Egy idegen telefonál

PÉTERVÁSÁRA

Boszorkány

HEVES

Bomba

Egerben este fél 8 orakor;

MEGPERZSELT LÁNYOK (Kisfalüdy-bérlet)

(Csak 18 éven felülieknek!)

A január 28-i főiskolás bérleti ! előadást február 4-én tartja meg j a színház.

1959. január 29, csütörtök;

1919. Meghalt Sztojanovics Jenő zeneszerző, zenepedagógus.

191». Meghalt Franz Mehring német baloldali szocialista.

V Névnap C?

Ne feledjük, pénteken: MARTINA

— AZ EGRI III. sz. választókörzetben lakók részére Németh Tibor megyei tanácstag csütörtökön délután 5—6 óráig tanácstagi fogadóórát tart.

— 270 000 FORINT értékű

gépi felszerelés vásárlását tervezik 1959-ben a hatvani járás termelőszövetkezetei.

— TEGNAP délelőtt tíz órakor kezdték meg az árusítást az egri önkiválasztó üzletházban. A megyeszerte első ilyen próbálkozás nagy népszerűségnek örvend a vásárlók körében.

— HÉT TEHENET vásárol a közel jövőben a horti Petőfi Termelőszövetkezet.

— A FEGYELMI bizottság ítéleteit faliújságon tudatják a munkásokkal a Bélapátfalvi Cementgyárban. Az utóbbi napokban három dolgozót sújtottak pénzbírsággal, mert hanyagul végezték a rájuk bízott munkát.

— A HIBRIDKUKORICA

vetőmag előnyeiről tartanak rendszeresen előadásokat a dolgozó parasztoknak, a hatvani járás mezőgazdasági szakemberei. Az ismertetés nyomán remélhetően megnő a hibridkukorica vetésterülete a járásban.

— A RECSKI kultúrotthon- ban foto-szakkör megindítását tervezik. A szakkör első negyedéves tervét már elkészítették. A tagok oktatását a közeljövőben megkezdik és téli gyakorlati fényképezésen hasznosítják az elméleti foglalkozáson tanultakat.

— 16 000 FORINT értékben vásároltak közös felszerelést a gyöngyöspatai szőlő- termelő szakcsoport tagjai.

FILM:

H&láltáne

Lengyel film

A koncentrációs táborból nyomorékon jön haza Julíusz Sborski mérnök. Felesége a szerelem és a kötelesség az érzelem és a szánakozás között vívódik. Mi lesz a sorsuk? — ezt mondja el drámai történetben a Haláltánc című lengyel film. A rendező művészi eszközökkel juttatja kifejezésre egy elgyötört ember tragédiáját.

A filmet a hatvani Vörös Csillag filmszínház mutatja be január 29-től február 2-ig.

Győztem

Ott van velem szemben... három méter sincs közöttünk... Egyikünknek pusztulni kell és az ő lesz... Látom figyelő két szemét, — inkább ijedtség van benne, mint elszántság... Neki fogai vannak, nekem fejszém, amely éles és súlyos, csak a nyele ne lötyögne. Megmarkolom a nyelet, keményen és eltökélten. így foghatta ősöm, a Neander- völgyben kőbaltáját, amikor szembekerült a kardfogú tigrissel; a lovagi tornán, hol életre-halálra vívtak bajt egymással- a páncélos vitézek, így markolhatták rettenetes kardjaikat — és az erősebb, a bátrabb és a gyorsabb győzött

Győznöm kell,— pusztulnia kell az átkozottnak. Óvatosan teszek egy lépést. Nem mozdul, csak a balta feje kottyan egyet a nyélen. Valamit forral, valami rejtett és rettenetes terve van, csak nem látok be a koponyájába, ahol most készülnek a titkos parancsok a lábaknak, amelyen ugrani, futni tud, a fogaknak, amelyek hegyesek...

Újabb lépés. Látom, hogy ugrásra húzódnak össze izmai, megfeszül az egész teste, mint s pattanásig feszített íj... Mély lélegzetet veszek, talán az utolsót, megfeszülnek az izmaim és ugrok, csapok... Az áldozat agyonütve nyúlik el, # balta foka elrepül és én diadalordíh tást hallatok.

Ott állok az elpusztított felett, kezemben a balta kopott nyele, ott állok büszkén, győztesen, én, az ember, aki legyőzte, agyonütötte ** ezt az egész éjszaka matató, piszok kis egerei.

Nagy érzés a győzelem!

(egri)

(37)

Az a magas, sovány, világos hajú ember — magyarázta Peterson. — Két hónappal ezelőtt még ebben a laboratóriumban dolgozott, velem együtt.

A kínai úgy tett. mintha már kezdene visszaemlékezni. Aztán újra csak megrándította a vállát.

— Sí amar! — morogta Peterson.

De a szakács ügyet sem vetett rá. Valahányszor róla beszéltek. süketnek tetette magát. A. dolgát azonban jól végezte. Amikor Scseglov az ásványvíz után akart nyúlni, mint mindig, most is megelőzte s már tartotta is a poharat meg az üveget. De valahogy megbicsaklott a karja és a mérnök kezefejére néhány csepp vizet csöppentett.

— Bocsásson meg. Mister! — szólt a kínai ijedten aztán felkapta a szalvétát és szaporán törülgetni kezdte Scseglov kezét

— Eh. hagyja! — mondta türelmetlenül a mérnök. Utálta a lakájokat.

— Bocsásson meg, bocsásson meg, Mister!

... Scseglov ekkor hirtelen egy súlyos fémtárgyat érzett a tenyerében. Megnézte, sálig tudott hinni a szemének: az 6 pisztolyába illő töltények voltak. Egész tölténytár — hat lövedékkel. .

A kínai ugyanolyan hallgatagon és egykedvűen lépett Peterson háta mögé, mint azelőtt. Szemében csak egy pillanatra villant fel az öröm, s ajkain a huncut, meleg, baráti mosolygás.

XIV. fejezet MI-HA-LO

Az ágakkal és kócokkal álcázott hosszú, vékony puska- cső lassan mozgott balról jobbra. S lenn, vagy száz méternyire innen, a mocsarat átszelő, ideiglenes hídon ugyancsak jobbkéz felé egy nagy, zöldfoltos csapatszállító páncélautó vonult.

Csak a jelre vártak, hogy az amerikai tankelhárítóból ki- röpítsék a termitlövedéket, s az amerikai csapatszállító páncélautóból kifüstöljék azt a néhány embert, akik dermedt félelemmel szorongatták m

géppuskákat és gyulladt szemmel figyelték az ellenséges bozótot. De jelet nem kapták.

A barna bőrű, fiatal irányító tüzér neheztelően és kérle- lően nézett a parancsnokra, De az letette a látcsövet, s fejével intett:

— Nem szabad, Csen! Nem szabad!... — Persze, hogy ő is szívesen tüzet nyitott volna a páncélautóra, de egy magasabb érdek, fontosabb szempont arra késztette, hogy megakadályozza a támadást. — Nincs hozzá jogom, Csen!

A fiatalember sértődötten biggyesztette le vastag, gyermekesen halványpiros ajkát majd az. órájára pillantva, felkiáltott:

— Tizenkét óra!... Mit jelentsek?

— Azt, hogy minden rend ben van. Greenhouse^ra egy. onnan semmi.

A fiatalember elrendezte a rádióállomás ládikóját és gyorsan sifrírozni kezdte a jelentést.

Itt minden tárgy angol, vagy amerikai gyártmány volt: a töltőtoll, a notesz, az óra, a puska, a rádióállomás Pedig

az emberek helybeliek voltak. A legújabb „importnak” azonban szemmelláthatóan nagy hasznát vették.

— Gyorsabban, Csen! — sürgette a parancsnok, ujjaival a kronométer számlapját ütöget- ve. — Három percet késtél. Mi-Ha-Lo haragudni fog rád.

— Neki könnyű! Ö kiváló rádiós — mondta lemondóan a fiatalember és bekapcsolta a rádiót. — Az ő gépe úgy ciripel, mint a tücsök!... Az enyém meg...

De nem fejezhette be, mert a fülhallgatóban pattogni kezdett a partizán-állomás rádióadója. Ez a hang azonban nem a tücsökciripeléshez, hanem

a gépfegyver ropogásához hasonlított.

Csen alig tudta jegyezni. Másfél perces vétel után már alaposan megizzadt, s kénytelen volt ,RPT” jelzést adni:

, Ismételje meg!” Majd saját jelentését kopogta le, ugyanilyen gyorsan, szinte másodpercek alatt. Csak azután könnyebbedett meg.

A parancsnok baráti mosóly- lyal figyelte a fiatalembert:

— Na, ugye, hogy lehordott Mi-Ha-Lo?

— Le hát! — felelte Csen büszkén, — De csak a késés miatt, nem a vételért! Hiszen csak egyszer kértem „RPT”-t ...Nem hiszi? i

— Elhiszem, elhiszem, csak sifrírozz gyorsabban.

A rádiógrammban nem volt semmi különös. Gondosabb álcázást, pontosabb felderítést rendeltek el meg hogy tüzelni csak önvédelemből szabad. A jelentéseket pedig postagalambokkal kell továbbítani.

— Galambokkal! — mondogatta fitymálva a rádiós, és piszkos ruhaujjával a rádiókészülék fedelét törölgette. — Még hogy galambokkal!... Lassúak és megbízhatatlanok. Ha lepuffantják őket, a jelentés az ellenség kezébe kerül...

Ez a rádiós-tüzér még nagyon fiatal volt. a tapasztalt parancsnok titkon elmosolyodott, biztosan azt hiszi, hogy a maláji partizánok időtlen idők óta a rádiótechnika segítségével harcolnak... A galambok szolgálatára bizony még mindig szükség van, éppúgy, mint azelőtt.

...Ezekben a percekben néhány kilométerrel távolabb egy kis hamuszürke galamb szállt alacsonyan az erdő felett.

Sebesült madár volt: egy géppuskasorozat lövedéke találta el, s ütötte át evezőtol- lait Bal szárnyára fordulva

repült, meg-megpihent, majd kitartóan folytatta útját Malájföld dzsungeléi fölött.

A szárnya alatt függő kis tekercs fékezte repülését; a kis galamb nem is tudta, milyen fontos levelet visz. De „haza" akart menni, abba a kis bambuszketrecbe, amely folyton változtatta a helyét; simogató és etető, meleg és gyengéd kezekre vágyott.

De milyen messze is van ez az „otthon”... Lenn csak úsznak, úsznak a szürkészöld hegysorok, ott fenn meg a nehéz, sötét felhők. ■

Nem is sejtette, hogy zápor- eső közeledik, egyre csak szelte a nehéz, fullasztó levegőt.

Végre egy nagy tisztást vett észre a sűrűben. S a tisztáson' egy magas cölöpökre épült ismerős kunyhócskát...

Végső erejét megfeszítve, leszállt a csúcsos háztetőre, de ott sem maradhatott, mert sűrű patakokban zuhogni kezdett az eső.

Az átázott, elgyengült madár a kunyhó lépcsőjére pottyant, majd nagynehezen az ajtóig éviekéit. ,

— Kaj hazarepült! — mondta egy csengő leányhang. — Kedves Kaj, mi történt veled?

A leányka odaszaladt, felemelte a galambot, s törölgetni kezdte a tollacskáit... A hamuszürke Ka] bizalommal nézett rá, csillogó, fekete sze- mecskéjével: igen. ez ő. aki simogatni és etetni szokta A leányka leoldotta a kis tekercset, u galambot ketrecébe ültet e, felvette köpenyét és kiszaladt a kunyhóból / (Folytatjuk)

V