Népújság, 1958. december (13. évfolyam, 267-289. szám)
1958-12-14 / 277. szám
6 NftiPÜ J3 A'G 1958. december 14-, vasám»* Si=BB KÖLTŐK ÉS VERSEK PATAKV DEZSŐ ŐSZUTÓI VERSEK Merre tűnt az ősz ? Fagy mardossa zord ült színét az éjnek. Csak én őrzöm már a gyűrűző Sajót. Élő társat keresek itt a fákban S a hűlt loccsanások láza nem sajog... Kihalt a táj, messze-süket a környék. Lenn a hajlatban jég hasítja a rétet Abroncs-fogakkal Vak ködben gázolok S meredt szemmel nem látom: hova lépekV Egy csupasz bokorban pipiske fázik S nesztelen patával surran báma őz. A nyári emlék hó alá enyészett: K) tudja merre, merre tűnt az ősz??? (Miskolc, 1957.) Miden bánatot.' öreg tarjú rekedten károg, 'billeg lelógó villanyhuzalon, ködbe omlik már a Tiszapart, hó-kucsmában áll egy vén malom. Távolról vonat füttye vérzik szétrongyolt ég piros mezőiben. S barna rögök alatt a csendben csírázó magok garmada pihen. liópelyhek záporát kiáltom’ iöjj, zord ítélet! mindent átadok! Jeges viharzás jöjj! Kínzott szívemből söpörj ki minden, minden bánatot... TALÁN.., Talán egy kutya mart bokámba és elhagyott egy jóbarát, kivel esténként más nyomába’ tapostam én az út porát. Talán egy bot fejemre vágott is kihúnyt érzésem lángja is (ha téptem volna én virágot, illata, szirma volt hamis.) Talán isten sem bélelt meg már, talán meggyógyít még egy csók, talán a pergő könnyel felszáll sok omló, rejtezett titok. Talán ... holnap útrakelünk majd, bél van nagyon, a hó bessző; de szívünk angyalszárnyakon hajt s repülünk — két szép repdeső! AüAM ÉVA: Esik ... és patakokban folyik a hegyről november. A szürke égen árva madár kering Esik... Esik ez megint! S az esőfüggöny mögött az öreg Nap nagyokat nevet: „Lám, hogy becsaptam újra a szíveket! Hét ágra küldöm kemencém melegét, , s ez a kis eső soknak elvette a kedvét! Ej-ej emberek! Ti sohse javultok! Hisz a felhők fölött én mindig ott vagyok !'* Hunyorít egyet egy felhőfoszlány mögül. S a városra csend, őszvégi csend terül. MOLNÁR GÉZA: Nem maradhatok el., . Már közeinek érzem a messzeséget, Én. is megnyújtva, nagyokat lépek, — Nem maradhatok el mögöttetek, Kik ma-holnap Földre hozzátok az eget És ismert lesz, az eddig ismeretlen. Már Holdat ostromol csodás gépünk, S ezt nem én csinálom, s nem is ketten, Valamennyien, barátok: Mi sokan lépünk. Öröm, hogy láthatom a tudomány csodáit, És magamban arra gondolok, — Eltüzeltük jórészt a maradisag fiáit Az életünk szálait már vígan fonod, Te vaskos munkás -kéz, malteros, olajos. Ott lüktet erőd gépek vas testébe’, Mely felrepít holnap a messzeségbe, Téged dicsőít minden formált anyag, A közelség s a távol egyaránt Te vagy. A felhőket ostromló égbe nyúló házak Mintha csak szobrot formálna magánam Vakolatán: Kérges kezetek nyoma, Igen! E kor már a messzeség ostroma. Mely formál s átgyúrva repít tova. Hahónk kiköt majd a végtelenbe, Uj vizeken merül mélyre a horgony, Én tollat fogok ott is a kezembe, És veletek ujjongok e mesés ponton. Mindent a világon, mit csodálni lehet, Ti alkottátok meg munkások, emberek! Már közeinek érzem a messzeséget, Én 's megnvűitva. nagyokat lépek, Nem maradhatok el mögöttesek. Mert -engem már biztos ‘iránytű vezet.. FARKAS ANDRÁS: A hegedűs Gorái Györgynek Arcán minden hideg még, mozdulatlan, De már szaladnak fürge újjal, A száját fétve-Iopva nyitja ki. Csalódást érez tán e pillanatban, És hangokat szül másokért-miattam, A dallamban feszült idegei A lázt kísértik meg kifejteni, Ami bennük a vágy, s szelíd alaphang. Márvány arcán a mély ránc meg se moccan, Sötétes fénybe izzik a szeme. Értéseket hív-küld el lepkegyorsai!, Nem is tudom, hogy hallom értem-e. Csak azt látom, hogy lelkének lepárolt Izgalma izzad széles homlokáról. LÖRINUZY GÉZÁNÉ: ŐSSZEL Valami örömtelen Illat Int.., Halkan köröz egy levél — jeladás — Amott, targallyak lázadnak megint Pusztít, ez a hirtelen hervadás. SZITA ZSUZSA: Az vágy Te nékem , .. Az vagy Te nékem, ml magnak a föld, s tavaszi fának az első levél, ha korai rügyből előszökött selymére, zöldet csókol a fény, s ami parasztnak a kalász-mező, ha munka után indulna haza, s leszáll a piros, gőzbe-remegő, kakukfű illatú éjszaka, így vallók, dadogva, hideg egek alatt, míg ajtónknál kántál a szél. Jöjj közel, szívem mint á föld meleg, hitét nem vesztve, nyarunknak ék ANTALIT ISTVÁN: Arcok ai utcánkból Sándor bácsi Tanácstag. Nincs arcára írva, s nem is ez legfőbb érdeme. Mi sok jót tett már a világnak, nem kis dolog, nem ám! Na, persze, ő nem dicsekszik el vele .., Megáll az eszterga előtt, és • míg cigarettája leég, ■ figyeli némán: az acélban mint vág új menetet a gép. Hallgat, hallgat és csak szemében szelídül egy mosoly Kacsint, mert. — (ő is tett valamit érte), a járdánkat javítják végre, aszfaltozzák már odakint.,, A buszsofőr Egyszer ... (egy éve...) buszra ültünk, és kirándulni ment a nép. . Vidám dallal, közös reménnyel, hogv két napot úgy töltenénk el, együtt, a nyár szép ünnepét. Bebarangoltuk a világot: Űzd, Aggtelek, Bükkszék, Párád, és Szarvaskő ... fénykép az erdőn, hegymászás (kenyéren, s tepertőn...) s hogv' értettük egymás szavát! Két napon át ült a volánnál, Bodrogi bácsi, s nevetett együtt velünk ... Most hogyha néha találkozunk, a kedves téma: Szarvaskő, Bükkszék, Aggtelek... BERECZKY ZSOLT: Egy ösxi bálban Sárga virágot hordok Szívem felett, zöld ruhába Tűzve, i Krizantém ez, őszi virág, Késő hervad ás. Elmerülök, ha nézem, Ködös estéket idézek, s Forró csókjaidat. A köd akkor üdített, A homály pártomon volt S az ősz-hideg segített... Egy év fordult. A kristálytiszta holdas éjben egyedül rovom Örök utam, Vezérel a csillagfény és A városok álma Mert nincs párom többé, Nem is lehet Az én utam messzi; világokon At vezet. Halál, álom, szerelem, nagy Bámuló leányszemek, Mindez bennem, hennem Múlt és jelen kavarog Puha kezek, dobogó szív, Huzzám-simulás... Elég, elég hervad a Virág, pergő szirmait. Földbe tapossa a láb S a fürge táncosok. Állóin Egyedül, s már megyek tovább Kár volt... az otthon melegebb ... Fiatalság... én is ... De közeleg a bál-riaszjó Csípős reggel 8 mi marad meg? Egv fonnyadt virág, egy este Emléke; egy tovatűnő. Rövid, Erzsébet-napl bál, PAPP MIKLÓS: Többet tegfjél Tüzeket lobbantottak ők, akik rogyúsig akarnak élni, a sok alig nekik, pácolt pénz-életüknek kévé* a mámor, elnyújtóznak lila ködökben, gyönyörök várják őket Miamiban, milliós adó-pénzt zsebel be Monte-Carlo (valahol messze japán halászok vanaglanak és nem lesz többé gyermekük sosem) pihennek, élnek, újonganak, márvány medencék vize ringatja őket a világ elől pattanó mellű lányok új csodákat eszelnek ki nekik, forog a fortyogó üstben a pénz, a fizetett öröm. a cinikus gőg és (halál-lasszóba fogott négerek vére az égre süvölt) ........... tüzek bomlottak vö rös kard-hegyek szúrnak be a kék levegőbe lábak, fejek, lelkek roggyannak, hamvad a parázs a tűzhelyek mélyén, roppan a föld is, meg kell menteni lékeinket ....... és mi is hibásak vagyunk, mert apró örömökben, híg csodákban szöszmötölünk, ürességünk vinnyogó álmokban szellőzik parány szerencsénk napig hajítják alamuszi életünket ....... né zz a szemembe, s most ne fricskázz üicsé- ret-malasztokat rím, hogy szólok aki most hallgat bűnös, önön sorsának meggyilkoló! a azt mondom: szólj, mert szavadra mások is szólnak, ne ujjongj apró pénzekért, ha készek a máglyák vigyázz, rnert háború-kutyák ugatnak odakünn, sokkal, de sokkal többet tegyél. AAíVNAAAAAAAA'V/vVvS THALY TIBOR: Szakértői ellenőrzés EZ TEHÄT a kétezer kacsa, amelyekért annyit leveleztem és telefonáltam. Megelégedetten szemlélem a társaságot, amely egy pillanatra elhallgatott, amikor a kacsapalotába ; beléptem. Kétezer kicsi, kerek, fekete : szem pillantott reám. Egy kis- I sé zavarba is jöttem, mint ' minden bemutatkozáskor, már '• gyermekkorom óta. A kacsák- : kai való ismerkedés annál különösebb, mert a fejek nem az | érdeklődés irányába fordulnak, hanem arra derékszögben jobbra vagy balra, és így az ; ember nem tudhatja, hogy a szempár másik fele merre kalandozhat. Lehet, hogy azzal összehunyorítanak, vagy egyéb hamiskás jeleket adnak le egymásnak. A felém fordított szemekben először kutató érdeklődés mü- ! tatkozott azután felvillant a ! felismerés, amely néhány másodpercig tartott, azután közö- • nyösre, sőt megvetésre fakúl- tak. Sajnos, tehát ezek is felismertek. Miért van az, hogy az állatok egében röviden felismernek, szinte pillanatok alatt kiismernek és lelepleznek, holott az embereket éve- ; kig tüdőm áltatni? Vannak : embertársaim, akik vélt jótu- ; lajdonságaimért és becsületességemért a kezüket a tűzbe tennék. Persze nem olyan komoly, igazi tűzbe, mint Mu- cius Scaevola, csak olyan kicsi. játék-tűzre gondoltam, — amelyik nem is éget. Szóval ezek — miután lát- | ták és észrevették, hogy egy ■ nagyképű, alattomos fickó ; jött közéjük — elhallgattak, ; megvizsgáltak, majd egyszerre ; ott folytatták rejtélyes kacsa- ; tennivalójukat, ahol belépé- ; sem előtt abbahagyták. Volt, ; amelyik tovább tollászkodott volt, amelyik az ezerszer átkutatott udvar földjén tovább ! kotorászott, sokan állták körül az itatókat és egy kis ! szemfüles nekilódult egy alacsonyan repülő légy után. A TECHNIKUS jelentette a szállítás részleteit) az elhullásokat, a takarmányozás, tisztántartás, gondozás bevezetett rendjét. Közben én magamra öltöttem a szakember álruhá- ; mat és az arcomon megjelent ; az a derűs, megelégedett szak- ; ember-mosoly, ami megfelelő bólintások közben azt jelenti, hogv: nagyon jól van fiatal : barátom, csak így tovább. Csak így tovább és akkor majd 20 év múlva neked is így jelentik a létszámot az elhullásokkal, és akkor majd te > fogsz a nagy szakember álruhájában biztatóan mosolyogni a technikusokra. Most azonban még én mosolygok sőt már nem is mosolygok, ; mert szakember-agyamban ; felvillant, hogy itt valami hi- ; bát kell találni. Valóban, példás a rend, de vállalatom, sőt a pozícióm is megkívánja, hogy itt valami hibát találjak. Nem azért küldtek le kiszállásra, és nem azért fizetik a napidíjamat, hogy én biztatóan moso- : lyogjak, hanem tessék valami kis hibát kikerekíteni, feldagasztani és annak kapcsán : villámlani és mennydörögni. Nem jelenthetem otthon a vállalatnál, hogy minden a legnagyobb rendben van, mert ezzel gyengülne a pozícióm. Minek tartana a vállalat szakelőadókat, ha nem azért hogy rájö>’ mek, leleplezzék, felduz- zasszák a hiányosságokat és megbolygassák a gazdaságok átkos nyugalmát és békés passzivitását. Nagyon nehezemre esett, de elsötétítettem arcomat. Az augusztusi verőfény végigcsur- gott a Holt-Tiszán, kis szélmacskák hancuroztak végig néha a fiatal nádason, egyébként olyan nyugodt olyan őszinte és becsületes volt a tájék, hogy nehezemre esett az alakoskodás. — Hm-hm, — kezdtem a régi recept szerint és eszembe jutott hirtelen Kátai Miska bátyám, aki így kezdte a le- tolásokat húsz évvel ezelőtt. — Minden szép itt, de nem látom a kavicsot! — A kavicsot? — kérdezte vissza a fiatalember. — Igen, a kavicsot. A kacsa zúzájának az őrlés és emésztéshez kavicsra van szüksége. — Előhúztam a logarlécemet, amely külszolgálatom alatt mindig kikandikál a zsebemből, és kissé megtaszítottam, mintha számolnék vele. — Ennek a 2000 kacsának 0,25 köbméter aprószemű, folyami, úgynevezett gyöngykavicsra van szüksége havonta, hogy az ön által ki adagolt takarmánymennyiséget megfelelőképpen feldogozhassa és értékesíthesse. Ezt ön nem tudta? No látja! Kiszórjuk a népgazdaságunk drága takarmányát, látszólag el is fogyasztják az állatok, de mi lesz belőle. Nem toll és hús hanem trágya, csak trágya! Látja a sok verebet a környéken? Azok már felfedezték az emésztetlen trágya értékeit — azokat az értékeket, amiket maguk itt elherdálnak! AZ UTOLSÓ mondatot felemeltem hatásosan, diadalmasan, ahogy a régi szövegkönyvemben meg van írva és le van kottázva és közben villámló szemekkel néztem a technikusra, mintha haragudnék. Pedig nem haragudtam rá, hanem szerettem magamban jaj, de szerettem a becsületes napbarnított arcát és nyakát, amely most piros volt a szégyentől és az elfojtott indulattól. — Errefelé nincs olyan kavics — mormogta csendesen. — Ha nincs, akkor hozatni kell — pattogtam én —, köbmétere 18 mázsa, egy vagontérfogat teljes kihasználásához rendeljen 6 köbmétert, az 24 hónapra, tehát két évre elegendő ha a felfutást figyelmen kívül hagyjuk — mondtam én a logarlécemet tologatva és megelégedetten láttam, hogy a noteszébe jegyezget. Közben odaérkezett az agro- nómus, egylovas kocsijával, és h-igyen szemléltem, hogy milyen könnyedén ugrik le a bakról. A tavaszi reumám még bennem sajog és amíg irodában kell dolgoznom, nem is fog elmúlni. Olyan merev vagyok, mint a bot. és húzom a ballábamat. Ilyen körülmények között persze haragszom rá és a ruganyosságára. Irigylem a szabad mozgását, az íróasztalhoz kötött ember fojtott Indulatával. Még az ócska kordélyt is irigylem, a villamosjárók lelki-alkata szerint. AZ AGRONÓMUS maga is szakember, aki az átlagot meghaladó tudással és gyakorlattal rendelkezik, tehát komoly partner a játékban, nem lehet holmi zúzakavicsokkal falhoz állítani, mint egy fiatal zoótechnikust. Megkezdődik a mérkőzés. A kacsapalota mutogatásával „ellenfelem” elárulja, hogy mérhetetlenül vágyik egy-két elismerő szó után, hiszen rengeteget dolgozott vele és észszerűen oldotta meg. Én hallgatok, bár az épület és a tisztaság nekem is tetszik. Erre a konok hallgatásra fel- forttyan a kolléga és a vállalati anyagbeszerzést kezdi ócsárolni. Ohó, ez már nyílt támadásnak számít! Kénytelen vagyolc a kavicsokkal ismét előjönni, de kiderül, hogy már meg Is rendelte a Marosról Ez nagy baj, és pillanatnyilag mintha alul maradtam volna, ami persze tarthatatlan. A törzskönyvezésre viszem a szót és rájövök, hogy a baromfi törzskönyvezés vonatkozó rendelkezéseit nem volt még ideje tanulmányozni. Most alkalmam van egy nagyképű előadást tartani a törzskönyvezés bevezetéséről miközben a technikus kétszer is ásít, és a barátunk is csak tetteti a központnak kijáró figyelmet. Még valami kegyelemdöfést kell adnom ezeknek, hogy lássák, kivel van dolguk és, hogy lássam magam is: mit érek. Sajnos ez az egész baromfitéma olyan szegényes és sivár, a járványokban nem is vagyok eléggé járatos.,, — Mit tettek eddig a mikro- fauna kialakítása érdekében? — Micsoda? — kérdi az ag- ronómus és látszik rajta, hogy most mindjárt felpukkad mérgében. Amíg ő hajnalban kel és késő estig lót-fut, lelkét adja a termelésért, produkál, újít, és kísérletezik minden felhő miatt aggódik, elhanyagolja a családját és önmagát, könyvet nem olvas, és akkor jön egy marha Pestről azzal a kérdéssel, hogy mikro- fauna... — Igen — folytattam én akadémikusán — egy új telep létesítésénél az első például a ragadozók kiirtása. A vízből a csukákat, szárazföldről és a nádasból a rókákat a levegőből a szarkákat, és sasokat..'. — Sasokat? — hörgi a szí- venütött agronómus. — És főleg a vadkacsákat, kedves barátom, a vadkacsákat. .. Mert hiába törzskönyvezed az állományt, ha a vad kacsa gácsér tenyész-tojóidat becsalja a nádasba. A KÜZDELEM eldőlt. Kétség sincs, hogy győztem. Az ellenőrző látogatás sikerült, fantasztikus hanyagságokat lepleztem le. Megszolgáltam a napidíjam.
