Népújság, 1958. november (13. évfolyam, 240-265. szám)

1958-11-12 / 249. szám

\ 1958. novembr 12., szerda NEPÜJSAG s A gyilkos árnyéka Nagy sikertelenség jegyében mutatták be a londoni Picca­dilly Színházban a „Hősök ár­nyéka" című monstre drámát, amely a magyarországi ellen- forradalom, pardon — „szent forradalom" évfordulójára író­dott. A dráma nyilvánvaló -célja ai* volt, hogy emléket állítson annak a szemétnek, amely itthon 1956-ban felszín­re, s amelynek egyrésze kül­földre került, hősökké magasz­talja a gyilkosokat és hősi korszakká a terror időszakát. A dráma, s ezt el kell is­mernünk, egy esztendővel ez­előtt kétségkívül nagyobb si­kert aratott volna, mert ak­kor nemcsak ügy volt a ma­gyar ügy, de siikk is foglal­kozni az „elnyomott” magyar nép, a „Kádár-kormány rab­ságában nyűglődő” szegény Magyarság sorsával. Mondom: egy esztendővel ezelőtt. De az eltelt tizenkét hónap, s a ma­gyar nép helyzete itthon, a külföldre szabadult drámaírók és társaik szereplése odakint kénytelen-kelletlen is megvál­toztatta a hangulatot, — ha nem is éppen a Magyar Nép- köztársaságot és rendjét, de kint élő disszidensek szabad­ságharcos mivoltát illetően. Az előbbiről ugyanis lehet még mindig rémtörténeteket írni az angol, vagy francia polgár lapjába a reggeli ká­véjához, de az utóbbihoz még kommentárt se kell fűzni, csak a rendőrségi rovatot kell átböngészni, — a fáradság majdhogynem sohasem lesz felesleges. A drámánál maradva, azt is el kell mondani, hogy nem ez az első és egyetlen alko­tásnak nevezett nyomdába, vagy színpadra került valami, amely hősi köntösbe akarja azokat öltöztetni, akiket pe­dig csak csíkos ruhában lehet elképzelni. A Nyugaton meg­jelenő Látóhatár című irodal­mi folyóirat,, amely már oda­kint is szűk és egyoldalú lá­tóhatáráról, egy úgynevezett Szabó Tamás nevű szerző Londonban kiadott remecnű- ve, a „Fiú a háztetőn" és még más kiadvány, ennek az irodalmi kampánynak egy-egy állomása. Állomása nemcsak olyan értelemben, hogy újból és * újból szentnek és forrada­lomnak akarják ábrázolni, ami sem szent, sem forrada­lom nem volt, hanem ellenke­zőleg, de abból a szempontból is, hogy az effajta kísérletek és a mögötte meghúzódó tu­datos politika kudarcait is jelentik. Az a kampány, amely el- ellanyhulva immáron két éve folyik az ENSZ bizonyos kö­reiben, az Egyesült Államok lelkes patronálásával népköz- társaságunk rendje, politikája, céljai ellen — s amely nem egyszerűen Magyarország kontra USA-ügy, hanem az imperializmus általános táma­dásának egy frontszakasza — mindig és mindenkor fellán­gol, ha arra szükség van. Már­mint, ha az Egyesült Államok külpolitikája szempontjából erre szükség van. Aki figye­lemmel kíséri az újságok hír­adásait, nagyon könnyen ész­reveheti a párhuzamot a Kö­zel-keleti, a Tajvani helyzet és a hazánk ellen meg-meg- újuló sajtó- és politikai kam­pány között. S egy ilyen kampányt csak ízesít, megsóz egy-egy irodal­mi remekmű, amely nemcsak arra alkalmas, hogy elsírja si­rámait a szegény szabadság- harcos hősök és a még sze­gényebb itthonmaradottak ügyében, de arra is, hogy amíg az érzőszívű angol miss és mister miattuk ájuldozik, eszé­be ne jusson ájuldozni az amerikai külpolitika tűzhá­nyó-kráter szélén végzett tán­ca miatt. Politizálni tudni kell, s ilyen értelemben, mármint a szakadék szélén való tánco­lást illetően, a Pentagon tud politizálni. A Hősök árnyéka — most már mondjuk ki — megbu­kott Londonban, s az már csak elősegítette a bukását, hegy irodalmilag sem ütötte meg azt a színvonalat, ame­lyet még egy ilyen szabad­ságharcos drámától is megkö­vetelnek a ködös Albionban. Nem mondom, mégha Ameri­kában lett volna a bemutató... Brazíliában éhhalál szélén tántorognak a magyar disszi­densek, megkoptak az álmok és lett belőlük fanyar valóság Ausztriában és Olaszország­ban, Franciaországban vagy éppen Ausztráliában. Erről nem esik szó a disszidens iro­dalomban, vagy ha esik is, a lemondásra, az isten segítő erejében való bízásra buzdíta­nak. De az úgynevezett hő­sök árnyékáról, a gyilkosok árnyékáról dráma születik, re­gény és vers, amelynek vers­lábai talán lehetnek tökélete­sek, rímei remekmívűek, de igazságuk a farkasok igazsá­ga. S a farkasok igazságát nem szokta elismerni az em­ber. Ha ember! Mi bemutattuk magyar színpadon Opsbome Komédiá­sát, Ray Lawler ausztráliai író színművét, kiadjuk Faulk­ner regényét, a medvét és még egy sor mai nyugati, an­gol, francia, olasz drámaíró, író, költő alkotását. Mennyi­vel többet ért volna a Hősök árnyéka helyett a valóság napfényét, a ma magyar iro­dalmának értékeit, vagy ha ez talán kellemetlen lett vol­na akkor a magyar klasz- szikusok remekműveit kiadni, vagy színpadra vinni a Pic­cadilly Színházban. A gyilkosok árnyéka nem a barátság ténye! GYURKÖ GÉZA „Élelmes" italboltkezelők A Minőségi Ellenőrző Bizott­ság ellenőrzést tartott a fü­zesabonyi járás szövetkezeti italboltjainál. A próbavásárlások 9orán na­gyobb szabálytalanságot a fü­zesabonyi földművesszövetke­zet III. számú italboltjánál ta­pasztalt, ahol előre elkészített kevertet hoztak forgalomba, és a minőségi vizsgálat szerint nagyobb mennyiségű kom- merszlikőrt használtak a meg­engedettnél, s így burkolt ár­drágítást követtek el. Ugyan­csak szabálytalanságot állapí­tottak meg az Egri Vendég­látóipari Vállalat 19-es ital­boltjánál, ahol a kevertet soro­zatosan 80 forintos áron hoz­ták forgalomba a hivatalos 72 forintos ár helyett. A füzes­abonyi földművesszövetkezeti étteremnél is tapasztaltak sza­bálytalanságot, magasabban kalkulálták a vegyescsont árát, és a rántott szeletet, a fü­zesabonyi Utasellátó Vállalat­nál pedig súlycsonkításból ere­dő szabálytalanságot találtak az ellenőrző bizottság tagjai. Újabb ezüstkalászos tanfolyamok kezdődnek Megyénk területén sdk he­lyen működött már az elmúlt esztendőben is ezüstkalászos tanfolyam. A régebbi tanfo­lyamokon kívül most újabb helyeken szerveznek első éves tanfolyamokat, az egyre na­gyobb számú jelentkező szá­mára. Az utóbbi napokban Egerszalókan, Egerszóiáton, Egerbaktán és Ostoros község­ben szervezték meg az ezüst- kalászos tanfolyamokat. Esteledik. A falu apraja, nagyja izga­tottan figyeli a villanyszerelők artista-munkáját a 11 méteres vasbeton oszlopokon. A szö­vetkezet tele, a bolt tele. a gyerekek hadától lépni se le­het. Mindenki a transzformá­tor körül imbolygó fényt fi­gyeli. Az apróbbak azon ta­nácskoznak, vajon hogyan „ér ide” a villanyfény? Pócs Aladár mérnök nyug­talanul járkál, tapossa a da­gadó egerszóláti sarat. Végzik az utolsó simításokat —, hogy végre kigynlladion a villany a hajdani urasági falu utcáin. Éppen a templom mellé emelik be a hatalmas, kettős oszlopot, aminek csekély 20 mázsás sú­lyát részben vitték fel a domb­ra az ÉMÁSZ építési osztályá­nak dolgozói. Vitték, mert a darus kocsi nem tudott meg­birkózni sem a sárral, sem a parttal. Varga Miklós csoportvezető főszerelő a villany „lelkét”, a kapcsolótáblát emeli a helyére. Túri Béla gyorsan rakja fel a még hiányzó foglalatokat a szövetkezetben, aztán minden, elcsendesült, feszült várakozás némítia el az embereket. A ta­nácsházán együtt ül a falu ve­zetősége, hogy tanúja legyen a határkövet jelentő esemény­nek. Egyre késik a villany. Az egyik tanítónő kislánya végül meggondolja magát és a ko­molyan várakozó bácsiknak mesélni kezd a kacsalábon for­gó várról. Múlnak a percek, pereg a mese... — ...és akkor a szegénylegény haza vágtatott a király kisasszonnyal a gyász- baborult országba. Ahogy be­léptek az ország határán, az aranyhaiú király kisasszony tündöklő hajáról szálltak száll­tak a fénysugarak — és akkor a „Sötétségországban egyszerre világos lett...” Ebben a pillanatban, 18 óra 15 perckor kigyulladt a falu utcáin, a tanácsházban, a köz­épületekben a villany. A zene­kar néhány perc múlva önkén­tesein összeverődött és rögtön­zött térzenét adtak a kivilágí­tott templom-téren. Gyönyörű volt a fény. Ügy néztem magam is, mint aki sohse látott villanyt. Kicsit elrontotta az ünnep hangulatát, hogy a villany- szerelők, akik emberfeletti munkát végeztek egész októ­berben, de különösen az utolsó két napon — bizony megér­demeltek volna egy kis szívé­lyes vendéglátást! Nem így volt Szarvaskőben! Itt mintha nagyobb szeretettel várták volna a fényt! Egyet­len örömünnep volt az egész falu. A község édesanyja, özv. Tóth Ferencné elnökasszony arcáról a boldogság sugárzott, amikor ünnepi beszéde kellős közepén, az öt petróleumlám­pa egyszerre elhalványodott, a hirtelen kigyúló villanyfény­ben. És a hos'szú, terített aszta­lok körül minden villanysze­relő meghatottan nézegette az abroszt, hiszen férfiak,, és a feléjük áradó szeretet és hála érzéseivel nem nagyon tudtak mit kezdeni azok az emberek, akik néha órákon át állnak az oszlop tetején, s végzik megerőltető, veszélyes munká­jukat. Mindjárt megoldódott a hangulat, mikor betálalták a nőtanács asszonyai Kiss Mik­lós bányamester e napra szánt ajándékát — a maga ejtette szarvasból készült vadász-va­csorát. Sok vendég volt. Hegyi elvtárs mosolygós arcáról meg­elégedés sugárzott, hiszen, — amint mondotta: — Most már csak Mikófalva van hátra a járásban! Emelkedett hangulatban folyt a vacsora. Valóban igaza van Jenei elvtársnak: — örvendetes dolog, hogy a község lakóit ilyen lázba hozta a villamosítás. A helybeli kő­bányászok, munkások is részt­A községi pártszervezetek egyre nagyobb gondot fordíta­nak arra, hogy a pártházuk szép és otthonos legyen. Ezért sok helyen tatarozzák a párt­házat. mint például Zagyva- szántón és Csányon. Csányon 14 ezer forintot igényelt ez a munka, de még egyik helyen sincs kész a pártház tatarozása. 1958. november 16-án tart­ják meg a Német Demokra­tikus Köztársaságban a népi kamarai és a kerületi gyűlési választásokat, ön is, az NDK jelenleg Magyarországon tar­tózkodó állampolgára, akinek állandó lakhelye az NDK-ban van, személyi igazolványa, vagy útlevele bemutatásával eleget tehet állampolgári kö­telezettségének, amennyiben ezt még nem tette meg. Az NDK nagykövetsége a magyar hatóságokkal egyetér­tésben a következő szavazó­helyiségeket állította fel: Budapest, Benczúr utca 26. vettek a helyi népfront bizott­ság által kezdeménye tt tár­sadalmi munkában. Nekik is részük van ebben a mai ün­nepben! Még mi beszélgettünk, a »pincérek« szorgalmasan hord­ták az enni-innivalót. Csak jobban körül kell nézni ahhoz, hogy az ember lássa, hogy sü- rösnek a KISZ-es fiatalok, meglett, idős emberek, a ta­nács tagjai, hogy mindenki jól érezze niagát. Közben meg-megbomlik a rend — indul a társaság a szö­vetkezetbe táncolni. És termé­szetesen nem szószerint érten­dő, mert az apróka helyiségben egyszerűen mozogni is alig le­het. Néhány merész fiatal rész­ben könyök-, részben lábmun­kával csak helyet csinál magá­nak és a fény alatt árad a pergő ritmus. — Holnap is nap lesz! — ad­ja ki a jelszót Hegyi elvtársék kocsija és egymásután kászá­lódnak haza a vendégek. Ahogy távolról visszanéztem, arra gndoltam: »Ugyan Be- niczky Elemér képviselő úr mikorra lett volna képes ebbe a kicsi hegyi faluba behozni a fényt?« Talán soha és a jó anya, á jó vezetés, a maguk közül valóba helyezett bizalom meghozta gyümölcsét. Nincs már sötét Szarvaskő­ben sem! CS. A. É. Uj pártházak is épültek a megyében, mint például Be- kölcén és Tiszanánán. A jövő esztendőben pedig Boldog köz­ségben építenek új nártházat, amelyhez már a község lakói fel is ajánlották a társadalmi munkát. A falubeliek a segéd­munkát és a fuvart végzik tár­sadalmi úton. (A szavazóhelyiség 9 órától 20 óráig van nyitva.) Kazincbarcika, Tanácshaz. (A szavazóhelyiség 9 órától 16 óráig van nyitva.) Pécs, Széchenyi tér 9—11. Megyei Tanács épülete. Bejá­rat a Szalay utcán, félemelet 27. szoba. (A szavazóhelyiseg 12,30-tól 17 óráig van nyitva.) Minden szavazat fontos, az Öné is! Meg vagyunk győződve, hegy mint az NDK polgára. Ön is eleget tesz állampolgári kötelezettségének. (Az NDK Nagykövetsége.) Rövidesen befejezik a esányi és a zagyvaszántói pártházak tatarozását Nemei Demokratikus Köztársaság állampolgárai vyy^^^^\^v^^^^^^^^^^VVVVVV^VVVVA^AAAA/^AAA/VA/NAAAAAAAA/>A^A^/NAAAA/NAA/VV^AAAA/VSAA/NAAA/VVVVVVV'AAAAAAAAA/NAA/SAA/VVAAAAAAAAA/V\^\AAAAAAAA^VVVVVVVVVA/VVVVA^^^V^^^^VN^VV^AA/VVSAAA^^AAAA/VA^AAAAA/VVAAA Em ié késsünk SUGAR ISTVÁN: A kapitalista gazdasági válság közelről (Heves megyei körkép 1931-ről) OLY SOKAT és sokszor olvastunk már a kapitalista gazdasági rendszer válságairól általában, hogy vitán felül érdemes lesz végre alaposan utánanézni, hogy valójában miként is nyilvánult az meg, az eleven, lük­tető és mindennapi életben. A lélektannak van egy megállapítása, mely szerint az ember rossz emlékei hama­rosan eltompulnak és idővel a jó, vagy jobb emlékek valósággal elmossák azokat. Ezzel magyarázható az a tény is, hogy igen sokan, akik pedig maguk is végigszenvedték a gróf Bethlen és az azt követő gróf Károlyi-kor­mány alatti gazdasági válság keserveit, ma már, 15—16 év „megszépítő” távlatából nem látják azt olyan élesen, mint amilyen az a valóságban volt. A fiatal generációnak pedig nincsen a legkisebb személyes élménye sem ezzel kapcsolatban. Nem lesz tehát haszon nélküli, ha levéltári iratoknak, jegyzőköny­veknek, egyéb dokumentumoknak és a kora­beli megyei sajtótermékeknek adatai nyo­mán, hű képben mutatjuk be, minden két­séget kizáróan, a maga tárgyilagosságában azokat a viszonyokat, melyek 13 évvel az első világháború befejezése után és 8 évvel a második világháború előtti utolsó békeév előtt, 1931-ben, Heves megyében uralkodtak. A dolgozók és kisemberek minden rétege súlyos nyomorban vegetált* A mezőgazda- sági munkások voltak a legtragikusabb hely­zetben Heves megyei viszonylatban is. A megyei gazdasági felügvelőség februári je­lentései igen szomorú adatokat tárt elő: „... A megye területén alig néhány faluból szerződtettek a tavaszi munkához summáto­kat. Csak növeli a helyzet súlyosságát az a körülmény, hogy a téli kereseti lehetőségek js jóformán a semmire redukálódtak az el­múlt (1930.) esztendőben, s ha tavaszi mun­kákra sem tudnak elhelyezkedni a mezőgaz­dasági munkások... akkor igen súlyos esz­tendőnek nézünk elébe.” Tanulságos kora­beli riport mutatta be például a gyöngyös- pataiak helyzetét: «... lakóinak nagy része kétkezi munkás... aratók, summások, ré­szes munkások mennek innen tavasz nyíltá- vál az ország minden része felé. Nyáron alig látni férfiembert a faluban... Felállították a faluban a munkásközvetítőt, de bizony az sem segített... Ezek a szegény munkások többnyire nagykabátban, irtózatos szegény­ségben, egyre kevesebb reménységgel várják a nyarat... Ma az a helyzet, hogy Gyön­gyöspatán 600 pár keres aratómunkát. Hat­száz ember, ki még másik 600-nak, gyerek­nek, öreg szüleiknek akar kenyeret szerez­ni. .. Várják a tavaszt, olyan ez a várako­zás, mintha a csodák jöttére gondolnának.” Nem mi mondjuk, hanem a korabeli jobbol­dali sajtó állapította meg tehát, hogy 1931 tavaszán, a mezőgazdasági munkásság ré­szére kenyeret találni, legalábbis a csodával volt határos. A VISZONYOK nyárra sem sokat javul­tak: „A mezőgazdasági munkásság helyzete, főleg annak téli élelme szempontjából, igen súlyosnak ígérkezik, mert a télre valót alig tudja megkeresni.” Elmúlt azután lassacskán az egész gazdasági év anélkül, hogy a mező- gazdasági munkások jelentősebb keresetre tudtak volna szert tenni. A megyei közigaz­gatási bizottság szeptemberi ülésén már el­hangzott a tragikus kijelentés: „Heves me­gye mezőgazdasági munkásainak igen tekin­télyes része az őszi summásmunkáknál még eddig nem tudott elhelyezkedést találni.” A nyomor nem ismer irgalmat. Az októ­beri egri szüreten dolgozó tiszavidéki asszo­nyok tragikus helyzetéről így számolt be a riporter: «... Az aljban éppen ebédelnek. Asszonyok a szedők... hagymát esznek. Egy darab barna kenyér, nem túlságosan nagy, meg egy fő vereshagyma: ez az ebéd. Mond­ják, hogy hetek óta nem ettek főtt ételt. Hagyma járja, meg szőlő néha. Az asszo­nyok sápadtak, sápadt képnek...” És így, kiéhezetten, üres tarisznyával és üres kam­rával indultak a tél hidegének ... A kisparasztok helyzete is igen súlyos volt. A kisgazdák súlyos adósságok terhe alatt nyögtek. Március eleji helyzetkép sze­rint: „A tartozások között nagyon sok olyan van, mely egészen rövid lejáratú, úgyhogy ha a gazda pontosan nem fizet az esedékes­ség napján, jön a perlés, végrehajtás és az árverés. így következett be az a sajnálatos állapot, hogy több ezer gazda földjére ki van írva a bírói árverés.” A sok munkával-verítékkel termelt ga­bona értéktelenül hever a zsákokban. Aratás után „a gazda csak nagy könyörgéssel tudja 8 pengőért értékesíteni a búzáját... A búza termelési költsége métermázsánként 20—22 pengő körül mozog, tehát a jelenlegi árak mellett métermázsánként mintegy 10—12 pen­gőt fizet rá a búzatermésére a gazda ... a magyar mezőgazdaság csodája fog bekövet­kezni!” A Heves megyei Gazdasági Egyesü­let titkára pedig ezt jelentette augusztus elején: „Nem lehet árpát, zabot, lencsét, bí- borheremagot eladni, mert a vevőnek nin­csen pénze!” EGER VÄROS képviselőtestületének szep­tember havi rendes ülésén Sós Mihály így beszélt: «... én 5 év alatt mindössze 150 pengőt tudtam csak kiárusítani a termények­ből, de 140 pengő adót fizettem. így állnak a földművestársaim is... a földművesnek 240 pengőből, vagy még ennél is kevesebből kell megélnieA De nemcsak a növényi termékek, az ál­latértékesítés terén is katasztrofálissá vált a helyzet. A Heves megyei Gazdasági Egyesü­let titkárának augusztusi jelentése szerint: ..Hasonló súlyos a helyzet az állatértékesí­tésnél is ... Az a fonák helyzet állott elő, hogy a csökkenő állomány ellenére, nemhogy emelkednének az árak, hanem esnek.m Az állattenyésztés válságának mélyítésé­hez hozzájárult az egyes állatbetegségek el­len használt szérumokat, oltóanyagokat gyártó kartell népellenes önzése. „Jó” évben 70—80 ezer sertést vitt el a pestis, de ez év­ben „a szérumok drágasága miatt óriási ká­rokat okozott Heves megyében a sertéspes­tis... A szérum ára előre elviszi azt a hasz­not, amit a sertéstartás hozhat, — ha kár nem éri a gazdát. A kartell pármilliós hasznával szemben a gazda tízszer annyit veszít”. A SZŐLŐSGAZDÁK viszonyai különösen válságosán alakultak „... ezen művelési ág­ban 1000 millió pengőt meghaladó nemzeti állóvagyon van érdekelve és 600 000 szőlő- birtokos és munkás kenyere és egzisztenciá­jának megmentése forog kockán.” Az Eger című lap letargikusan állapította meg: „A borárak teljesen leromlottak és a termelő, dacára a nagy termésnek, még a munkál- tatási költségeket sem tudta kihozni. Majd 1931. év mutatja meg, hogy mekkora hibát követtek el.. .” 1931. azután alaposan meg­mutatta a hibákat* «... Radikális' segítség és orvoslás helyett külföldi borház szépség­tapaszával, tüneti kezeléssel kísérleteznek, pedig minden hozzáértő előtt tisztán áll, hogy ezekkel a fölöslegesen kidobott milliók­kal bortermelésünk 2 százalékát tudjuk csak kivinni.” Január elején adott borpiaci hely­zetképben állapították meg: „Eger város sző­lőművelő gazdái boraikat nem képesek érté­kesíteni, ha értékesítik is, úgy 15—16 filléres áron, amely borértéket 19 fillér borfogyasz­tási adó terhel.” A február 4-iki jelentés szerint: „Értéke­sítési lehetőség úgyszólván egyáltalán nincs.” A hónap végére sem javult a helyzet: „Sem­mi kilátás sincsen arra, hegy a gazdák szo­morú helyzetén segíteni akarnának.” Már­ciusban, amikor már megindultak az első szőlőmunkák, még azt közölték, hogy „a gazdák kétségbeesve konstatálják, hogy ter­ményeiket nem tudják elhelyezni... Gyön­gyösön és környékén az 1930-as termésből bepincézett bornak 90 százaléka a termelőim nél várja a vevőt”. (Folytat juhi „és akkor Sötétségországban egyszerre világos lett"

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents