Népújság, 1958. november (13. évfolyam, 240-265. szám)

1958-11-11 / 248. szám

1958. november 11., kedd ncpcjsag 3 CÁ ml jeLő Ltj eJuk Vasalicz Ferenc, Abasár Ha Pálosvörösmart felől ér­kezünk Abasárra. mindjárt szembetűnik a sok egyforma ház a Vörösmarty úton. Nagy, világos ablakú házak ezek. A régi, szűk házakból ide köl­töztek a falusiak, új utcasort alakítva ki maguknak. Az első hónapok sok bosszan- kodással kezdődtek. A villanyt sehogy sem akarták bekap­csolni. pedig az utca lakói ki­fizették a villanyoszlopokat és társadalmi munkával segí­tettek beásásában. Mentek pa­naszkodni fűhöz-fához, de csak nem akart kigyulladni a villany. Ezt beszélték el a jelölő- gyűlésen is. Az utcából sokan vettek részt a körzet jelölő- gyűlésén, amelyen Vasalicz Ferencet, a gyöngyösi Szer­szám- és Készülékgyár maró­sát jelölték. Erről a gyűlésről így emlékezik a tanácstagie­lölt felesége: — Nem akartam hinni a fü­lemnek, amikor a férjem nevét hallottam. Még ilyen tisztség­ben nem volt, hiszen még fia­tal, 30 éves ember. Azért ide­geskedtem. hogy lesz-e olyan, aki ellene szól. Sírni szeret­tem volna örömömben, amikor mindenki mellette emelte fel a kezét. Az utcabeliek jól ismerik Vasalicz Ferencet. Türelmes ember és mint a szomszédok, Tóth Imréék is mondták — nem felvágós a Feri. minden­kihez nagyon barátságos. — Jó, hogy a Vasaliczot je­löltük. legalább lesz olyan az utcában, aki elintézi a villanyt és akihez bizalommal fordul­hatunk ügyes-bajos dolgaink­kal. — mondták a közvetlen szomszédok. Mintha ezt akarná bizonyí­tani az események alakulása is: november 4-én kigyulladt a régvárt villany a felvégen, a Vörösmarty úton. A hét osz­lopról árad a világosság a szo­bákba, ahol a kis iskolások most már nem petró mellett csinálják a házi feladatot, ha­nem a szemnek is egészséges villanyfénynél. Lesz dolga az új jelöltnek, Vasalicz Ferencnek, de a sza­vai után ítélve, egy jogos ké­relem sem marad elintézetlen az ő körzetében. Eleinte még bizonytalankodott, hogy fiatal kora nem fogja-e hátráltatni a munkában. De ezen az ingado­záson átsegítették a Szerszám­és Készülékgyárban szerzett tapasztalatok és Csontos elv­társ baráti szavai. „A becsületes ember nem ígér csak annyit, amit meg Is tud valósítani” <— és az újdon­sült tanácstagielölt is ehhez tartja magát, s bár a választás még nem történt meg, de az utcában már úgy beszélnek ve­le, mint a község egyik vezető emberével. a lagst amelynek vipsápától hangos most a megye, sőt az ország, hisz ősz van és a nóta is azt mondja: szüret után lesz az esküvő. Boldogon és Egerszóláton, Hevesen éa Abasáron és a többi községekben naponta fogadnak örök hűséget a fiatalok egy­szerű és „szerény” lagzi keretei között. Igaz. hogy ezek a szerény lagzik azelőtt hetedhétországra szóló lakodalomnak is beillettek volna a dolgozó emberek házatáján. dehát az az­előtt volt. s most mi sem természetesebb, hogy száz. kétszáz vendég, hízó, borjú, félszáz csirke, bor hektó számra jelezze: új életre indul két fiatal ember. Arról is minek már annyit beszélni, hogy megvan a bútor is, faluhelyen lakás is, sőt nem egyszer új ház is. hogy a bútor modern, hogy a rádió még modernebb, hogy a meny­asszonytánc sok-sok százast hoz a fiatalasszony konyhájára. Ezek mind tudott és ismert dolgok, ma már természetesek és az volna csak lehetetlen dolog, ha nem igy lenne. Amiért mégis napirendre került a lagzi. az nem is annyira az esküvő gazdagsága miatt történt, mint inkább azért, hogy volt azért régen is, a múltban is fényes lakoda­lom, — beszéltek is évekig róla a faluban, nyögték is a szü­lők halálukig, de utána... Mennyi terv. mennyi álom és mi­lyen kevés valósulhatott meg belőle! Néhány év és az újdonsült menyecske lett kiégett sze­mű, agyomdAgozott öregasszony, a fiatal férj az élettel oly hiába küszködő, reményevesztett. nem egyszer bánatát alko­holba fojtó, megtört ember. Munkanélküliség, éhezés, jövőt- lenség. Lagzi után másnapos az ember, de az a másnaposság egy életen át tartott. Most? Életünk legnagyobb igazsága, hogy erről a mostról las­san már nevetséges beszélni, olyan magától értetődő, hogy nem úgy van. ahogy volt. hogy a lagzi nem befejezése a bol­dogságnak. hanem csak egy szép élet. boldog élet hajnala. Hát csak ezért került napirendre a lagzi. (gyurkó) Megkezdték a gabonaértékesítést szerződések kötését A Terményforgalmi Vállalat már megkezdte az értékesítési szerződések kötését a jövő évi gabonatermésre. A termelőszö­vetkezetek igen kedvező felté­telek mellett köthetnek érté­kesítési szerződést, mert min­den mázsa után 10 forint fel­árat. s január elseje után má­zsánként 60 forint előleget kapnak. A kedvező feltételek láttán a tiszanánai Petőfi Tsz 500, a halmajugrai Béke Tsz 150 mázsa búza értékesítésére kötött szerződést. Orgovány — kicsiben Korábban hírt adtunk arról, hogy a hatvani városi pártbi­zottság kezdeményezésére ku­tatómunka indult a város ha­tárában az 1919. augusztus 3-án kivégzett 49 vöröskatona kilétének megállapításáról és kivégzésének körülményeiről. A kutatást dokumentációs igénnyel Sereg József gimná­ziumi tanár végezte. Lelkiis­meretes munkája nyomán is­mertté vált az esemény, is­mertté vált a szerencsésen megmenekült öt vöröskatona neve és a 49 ismeretlenből is 20 vöröskatonának sikerült megállapítani a hiteles sze­mélyazonosságát. A kutatómunkához tartozott a tömegsír feltárása is. Saj­nos, ez nem járt a további kutatást illetően a remélt si­kerrel, de igazolta az össze­gyűjtött anyagok alapján ki­alakult feltevést. E szerint a tömegsír törté­nete a következő: 1919. augusztus 1-én, vagy 2-án, a mezőkövesdi vöröska- tona-kórház betegei a tanács­kormány lemondásának és a közeledő román csapatok híré­re felkerekedtek és elindul­tak ki-ki hazafelé. Egy 54 ta­gú csoport — valószínűleg bu­dapesti és dunántúli lakosok — Füzesabony—Gyöngyösön át, késő este értek Hatvanba. A város, mint vasúti csomópont, Budapest keleti kapuja, s ezért a román csapatok Hatvant ko­rábban foglalták el, mint Fü­zesabonyt és Gyöngyöst. így a gyanútlan sebesültek, akik egész útjuk alatt nem talál­koztak románokkal, Hatvan­ban román fogságba estek. A délelőtt óta tobzódó románok bestiális kegyetlenséggel csap­tak le a meggyötört sebesül­tekre és ütlegelve kísérték őket a város bikaistállójának kamrájába. Itt a részeg külö­nítmény tovább kegyetlenke­Mire képes a magára talált falu... Hort községiben már régen szerettek volna kultúrházat építeni, de ez ideig szándékuk mindig meghiusúlt. A község­nek ma sincs mozija, a szóra­kozni vágyó emberek a gépál­lomás kultúrtermében szoron­ganak egy-egy előadás alatt. A hatvani járási tanács műszaki csoportja a községi tanáccsal karöltve elhatározta, hogy köz­ségi kultúrházat építenek a faluban. Többen azt javasol­ták, hogy a meglevő Vinterger féle kastélyt alakítsák át köz­ségi kultúrháznak. A hatvani járási tanács műszaki csoport­ja ezért egy műszaki bizottsá­got szervezett annak megáll*-/ pítása végett, hogy mely mód­szerrel lehetne olcsón, gyorsan kultúrházat építeni a faluban. A műszaki bizottság a vizsgá­latok után megállapította, hogy az említett kastély felújítása nem lenne gazdaságos, hanem le kell bontani és helyébe egy új kultúrházat kell építeni a távlati tervek figyelembe vé­telével. A volt Vinterger kas- télv lebontásához november 1-ével kezdtek hozzá és a ki­kerülő építőanyagok felhaszná­lásával is körülbelül egvrnilltó forint értékű. 400 személy be­fogadására alkalmas kultúrhá­zat építenek a községi éi lesztek alapból. tották az üzemvezetőt, mert két-három dolgozó, akik sze­mélyi ellentétben voltaik vele, névtelen leveleket küldtek magasabb fórumokhoz, s azt panaszolták, hogy az üzemve­zető megkapja a jó fizetését, mégis egy hónapban csak két­szer lehet látni munkahelyén. Többi idejét Pesten „elzülli. • Tényleg, az üzemvezető többször egy-, vagy másfélhe­tet is eltöltött a minisztéri­umban, s más külkereskedel­mi vállalatnál anyag és mű­szerek beszerzése végett. Éjt nappallá tett, hogy biztosít­hassa az üzem zavartalan munkáját, családját hetekig nem látta, mégis odáig fai ült az ügy, hogy el akarták bo­csátani. Szerencsére a minisz­térium tudomást szerzett az ügyről, kitudódott az igazság, hogy az üzemvezető minden idejét munkával töltötte. Egy mási'K esetben a gyár főmérnökéről az a pletyka járta, hogy háromszor ült sikkasztás miatt. Mikor a fő­mérnök tudomást szerzett a pletykáról, kérte az ügy ki­vizsgálását, s akkor Kiderült, hegy csak a vezetékneve egye­zik a sikkasztóval, aki ma is börtönben tölti büntetését. Lehelte sorolni még több esetet is, s ez arra int, hogy valamennyiünk kötelessége megvédeni, kisebb, nagyobb beosztásban levő vezetőaet az alaptalan rágalmaktól, a de­magógoktól, a rosszhiszeműek vádaskodásától. Vigyáznunk kell mindannyiunknak arra, nehogy a még meglevő el­lenségeink, népi demokrácia- ellenes, munikásvezetés ellenes hangulatot teremthesseneK. Persze, akadnak lelkiisme­retlen, elbizakcdott, a néptől elszakadt vezetők is, de ezek az emberek nem sokáig ront­hatják a munkásvezetők jóhí­rét. Az egyik vállalatunknál pél­dául az igazgató a ráváró sok munka miatt többször ideges volt. Egy-egy elveszett ügyda­rab valóságos dührohamot váltott ki belőle, s ilyenkor „lehordta“ beosztottjait. Az igazgató ezzel elérte, hogy el­idegenedtek tőle az emberek. De a dolgozók panaszát meg­hallgatva, a munkások ellen elkövetett jogtalan sértegeté­sek miatt, leváltották beosztá­sából; Az ilyen esetek ma már ritkaság számba mennek, s ez annak köszönhető, hogy van egészséges szocialista Köz­vélemény, társadalmi bírálat, segítségnyújtás, s a legvégső esetben büntetés. Mégis a jótett, a becsületes, népet szolgáló munka helyé­be sokszor „fúrást kapnak” a vezetők. Névtelen leveleket visz a posta a felsőbb szer­vekhez, felesleges kivizsgálá­sok kezdődnek és megsokszo­rozódik a vezetőle baja. mun­kája. Ártatlan embereket árasztanak el a vádaskodások sarával. S ezek a rosszindulatú „fú­rások” legtöbb esetben abból származnak, hogy elindítójuk irigyli a munkásból lett veze­tők népszerűségét, azt, hogy tekintélyük és megbecsülésük alapja a nép bizalma, az, hogy munkájukat tehetségükhöz mérten legjobban végzik, hogy szót értenek a dolgozó ember­rel, meghallgatják, s orvosol­ják panaszaikat. A becsületes dolgozó embe­rek ezért tartják kötelességük­nek, hogy megvédjék a közü­lük származó, az 6 érdekük­ben fáradozó vezetőiket a Rosszindulatú támadások el­len. Bárhogy is nem tetszik ez azoknak, akik nem szívesen látják a hajdani esztergályost, vájárt, vagy lakatost az igaz­gatói székben és egyéb fon­tos vezető beosztásban. (F. 1.) A Horthy-rendszer alatt a gyárigazgatók, földbirtokosok keze, érdeke irányította a kor­mányt, ők dirigáltak az üze­mekben, s a munkásnak le kellett nyelni a sérelmet. A vezérigazgató urak feltétel nél­küli engedelmességet követel­tek és kaptak. Ez a helyzet a felszabadulás után gyökeresen megváltozott. A vezérigazgató urak helyét munkások foglalták el, ők let­tek a vezetők, az igazgatók. Ezekhez a vezetőkhöz úgy megy be a munkás, hogy: „Pista bátyám, — vagy akár Baják elvtárs, légy szíves ne­kem megmagyarázni, vagy el­intézni ezt az ügyet...” és a panaszok, kérelmek orvoslásra találnak, hiszen Baják István­ról, a Mátravidéki Szénbányá­szati Tröszt igazgatójáról min­denki tudja, hogy közvetlen hangon beszél bányászaival, ajtaja mindig nyitva van az ügyes-bajos dolgaival hozzá­forduló dolgozók előtt. Ugyan­ezeket mondják Heisler Vil­mosról, a Gyöngyösi Váltó- és Kitérőgyár igazgatójáról, aki szintén munkásból lett igaz­gató, s a mai napig sem felej­tette el, hogy kik bízták rá ennek a felelős munkának az elvégzését. Szomszéd László, a rózsa- szentmártoni IX-es akna üzemvezetője is nagy népsze­rűségnek örvend a bányászok körében, ő is vájár volt, s ezt ma sem feledte el, ezért sze­retik őt a bányászok. Vagy beszéljünk László Ber­talan elvtársról, az egri Ve­gyesipari Vállalat párttitkárá­ról, aki mellesleg városi ta­nácstag is és szívesen intézi az emberek ügyes-bajos dol­gait. Baráti hangon beszél munkatársaival, mintha édes­testvérek volnának mindany- nyian, akiknek boldogulásáért mindent el kell követnie. A nép mai vezetői, a nép fiai, a nép érdekeit képvise­lik mindenütt. Nem véletlenül bízta rájuk a dolgozó nép egy- egy; üzem,' vagy intézmény vezetését. Ezért kell több meg­becsülést adni az egyszerű dolgozó emberből lett vezető­nek, több megbecsülést és elvtársias bírálatot, ha hibát vétenek, de sohasem szabad apró hibáikat felnagyítva a vízcseppből, tengert csinálni. Mindnyájan felelősek va­gyunk azért, hogy az egészsé­ges, szocialista közvéleményt, mely biztosítja a munkásból lett vezetők megbecsülését, ne fertőzhesse meg senki dema­gógiával, intrikával, személyi ellentétből fakadó rosszhisze­műségével. Mindannyiunlcnak törekednünk kell arra, hogy ne fordulhassanak elő olyan esetek, mint egyik üzemünk­ben, ahol majdnem eltávolí­A munkásból lett vezetők megbecsüléséről A GYÖNGYÖSHALÄSZI egészségház melletti kis téren rövid hetek alatt hatalmas pirostéglás épület nőtt ki a földből. Tágas ablakai, szár­nyas ajtói helyén ma még szabadon jár-kél az őszi szél, a felhőkkel terhes ég még be­tekint a nagy termeKbe, de már így is látható, milyen szép épület lesz ebből. Széles lépcsősor vezet majd fel az előtérbe, — s az oszlopos elő­térből jobbra egy kis tanács­terem nyűik majd, szembe a kultúrterem, ahol a színház-, mozielőadásokban gyönyörkö­dik majd a nép, ahol a fía- taldk ropphatják a táncot. Balkéz felől szép egy szoba összkomfortos kislakás készül a ház gondviselőjének. Oldalt keskeny lépcső visz majd fel a könyvtárba, az ifjúsági szo­bába, ahol a falu fiataljai jönnek össze tere-ferére, ta­nulásra, meghitt beszélgeté­sekre. A Nőtanács is itt kap egy szobát. — egyszóval pontosan beosztva, lesz helye minden szervnek, minden embernek, otthonra talál a könyvtár, a Nőtanács, a KISZ, otthoni a talál a kultúra, s olyan ott­honra, amilyenre még a váro­sokban is büszkék lehetnek. A szép épületet egy falu ösz- szefogása, áldozatvállalása te­remtette meg. Régi pi’obléma Gyöngyös­halászon is, hogy hol jöjje­nek össze öregek, fiatalok, szórakozni, tanulni, s megta­nácskozni a község ügyeit. Még a tanácsülés részvevői is csak ott szorongtak a tanacs egyik kis szobájában. Volt, il­letve van ugyan egy kastély a falu határában, de annyi a huza-vona vele, hogy mire tisztázva lett kinek a tulajdo­na, tönkre ment, s milliós költség kellene a rendbeho­zására. KULTÜRHÄZ KELL, esz­tendőkön keresztül tárgyaltak erről, s ahogy egyre jobban gazdájává vált a gyöngyös­halászi ember falujának, úgy jött közelebb a megoldás le­hetősége. Az idén végre elha­tározták, nem várnak tovább semmire és senkire. Nekik lesz hasznuk belőle, nekik kell tehát megépíteni. Meg­szavazta a tanácsülés a köz­ség lakóival egyetértésben, hogy öt esztendőn keresztül minden évben 15 százalékos községfejlesztési hozzájáru­lásit fizetnek, erre kértek és kaptak hitelt, a kultúrház megépítéséhez. Nyitva volt az emberek erszénye, mivel saját falujukról volt szó, de nyitva veit a szívük is, s könnyen befogadta a szót: sok minden­re van még szükség, ha szebbé akarjuk tenni a falut. Alig van olyan ember a fa­luban, aki így vagy úgy le ne tette volna a maga kis obulusát a kultúrház építésé­nél. Asszonyok, emberek, fia­talok hordták, rakták a köve­ket, cipelték a maltert, ado­gatták a téglát, s a közös mun­ka nyomán úgy nőttek fel a hatalmas falak, mintha húzta volna valami csodálatos erő. Ilyen csodáltos erő: a falu akarata. Ma már állnak a falak, most a tetőnek való paláért ostromolják a megyei taná­csot, remélhetőleg nem hiába, s még ebben az évben mégis kapják. Jövőre már a bepu- colás marad, s esztendőre, ha minden jól megy, talán már fel is ávatják az első jelentős előadással, a közös erőből megteremtett kultúrotthont. Ismét egy létesítmény, — ko­moly és impozáns, külső mé­reteiben is méltó arra, hogy bizonyítsa, mire képes az em­ber. JOGOSAN LEHET erre büszke a gyöngyöshalászi nép, — de legalább olyan jogos büszkeséggel beszélhetnek a saját falujukért tett dolgok­ról a megye többi községei­ben. Sokat adott a falunak a felszabadulás utáni néhány esztendő, — sokat áldozott az állam, a falusiak kulturális színvonalának emeléséért, de igazán nagyot maga a falu, az elmúlt két-három évben alko­tott. És ezek közül is kiemel­kedő ez az esztendő, mikor szin­te szárnyakat kapva keresték a megoldást és a lehetőséget, hogyan lehetne minél hama­rább, minél gyorsabban bepó­tolni mindazt, amit évtizedek során nem kapott meg a falu. s így születtek a gyöngyöshalá- < szí kultúrházhoz hasonlóan a> kultúra új hajlékai egész sor? községben, így került járda a5 bokáig érő sár helyére, ígys szüntették meg sok-sok falusi 5 utcában a kerékkötő sarat. S> ahol még két-három esztendő-5 vei ezelőtt is alig tudták ki-5 húzni a kocsit, ott most ko-> mótosan, kövesúton gördül a> kerék. > Űj házak épülnek, új utca-í sorok, s lassan már alig le-? hét találni emlékeztetőnek is,? azokból a kisablakos, nedves,? levegőtlen lakásokból, ahol? csak sorvadt a gyermek és ? öreg. Apró, elhanyagolt te-? recskéken virágok ezrei nyíl-? tak a nyáron, s zsendülő fák? nyújtogatták ágacskáikat az? ég felé. Szépült, fejlődött a? falu, egyik jobban, másik ke-? vésbé, — attól függően, ho-? gyan találta meg a párt, a? tanács szava az emberi szíve-? két, attól függően, hol, mi-? lyen mértékben ébredtek ar-< ra, hogy csakugyan ők a falu? gazdái, s maguknak teszik? szebbé. ? MÄR EDDIG IS szépet, és? sokat alkotott a falu akarata,? lendülete, s ennek ellenére is? azt mondhatjuk, kezdetén va-s gyünk még mindennek. A ki ? bontakozás még ezután kö-s vetkezik, s még ezután iehe-> tünk szemtanúi esztendőről- S esztendőre, annak, mire képes? a magáratalált falu. S DEÁK RÓZSI > dett és csak az odasereglő la­kosság feszült hangulatának nyomására hagyták abba. A város dél-keleti szélén, a horti és szolnoki útelágazás­nál egy kisebb mocsár terült el. Kora hajnalban — valószí­nű, hogy a lakosságtól való félelmükben — egy 25 tagú lo­vaskülönítmény ide hajtotta a sebesülteket. Útközben, a szür­kület leple alatt, három vörös­katonának sikerült megszök­nie, de a többieket kegyetle­nül lemészárolták. Először többszöri sortüzet adtak le a sebesültekre, majd szórványo­san lövöldöztek azokra, akik még moccantak. Ezután lo­vaikkal gázoltatták őket, majd amikor megszűnt minden mozgás — elmentek. A hullá­kat otthagyták több napig te- metetlenül. S ez volt a szeren­cséje két vöröskatonának, akik — bár több lövés érte őket - a hullahegyben alulra kerül­ve, életben maradtak és el tudtak menekülni. A holttesteket később a la­kosság temette el egy közös sírba, mésszel leöntve. Most, a felszedett hamvakat, a város főterén helyezték örök nyugalomra. Emléküket a fö­löttük épülő monumentális obeliszk fogja őrizni. S. M. Mégis lesz kuitúrháza Hortnak Lebontják a régi kastélyt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents