Népújság, 1958. november (13. évfolyam, 240-265. szám)

1958-11-01 / 240. szám

NÉPÚJSÁG 1958. november l., szombat A megye munkássága fegyelmezetten, jól dolgozott a III. negyedévben Tanácskoztak az ipari üzemek vezetői Az MSZMP Heves megyei bizottsága meghívására tegnap délelőtt aktíva-értekez­letre gyűltek össze Egerben a szakszervezetek Heves megyei székháza nagytermében a me­gye üzemeinek igazgatói, párttitkárai és üb. elnökei. Az értekezleten 1958. 111. negyedévének tapasztalatait és a további feladatokat a gazdasági és a politikai szervező munkában — tárgyalták meg. Az értekezletet Mudriczkí János elvtárs nyitotta meg, majd Zimándi Mátyás, az MSZMP Heves megyei végrehajtó bizottsága ipari osztályának vezetője mondott beszédet. A megye szocialista inara 1958 III. negyedévi termelési tervét 103.1 százalékra teljesítette és 13,9 százalékkal termelt többet, mint 1957. hasonló idő­szakában. — Jelentős túlteljesítés mu­tatkozik cementből, villamos­energiából, lignitből, dohány- termékekből és egyes élelmi­szerekből. A javuló termelési eredmények mellett azonban egyes üzemek néni tudták pó­tolni az első félévi lemaradá­sukat, még a harmadik ne­gyedévi tervük túlteljesítésé­vel sem. Ezek közé tartozik az ÉM 3-as számú Kőbányája, az Egri Lakatosárugyár és az Egri Finomszerelvénygyár. Bár a Finomszerelvénygyárban ko­moly eredményeket értek el a MOPED gyártásában, s a ha­vi 500—600 darabos termelés helyett a harmadik negyedév utolsó hónapjában 1800 MOPE­DET gyártottak, így biztosí­tottnak látszik éves tervük tel­jesítése is. Az állami helyiipari vállala­tok közül nem teljesítette ter­vét az egri Vegyesipari Válla­lat, a Szilvásváradi Mészmű, a Gyöngyösi Vas- és Fémipari Vállalat. A helyiipari vállala­tok közül az első kilenc hónap tervét a vállalatok 71 százalé­ka nem teljesítette. Ezért a megyei tanács ipari osztályá­nak sürgős intézkedéseket kell tennie a nagyarányú lemara­dás pótlására. A megye szocialista ipara, a termelékenységi tervét 3,9 százalékkal túlteljesí­tette, ez év harmadik ne­gyedében az egy főre jutó termelést, a szövetkezeti ipart kivéve, magasabb volt a tervezettnél. 1958. III. negyedében az ipari munkások havi átlagkeresete 1531 forint volt, s az üzemekben komoly mér­tékben megszilárdult a bérfe­gyelem. Béraránytalanság még tapasztalható néhány helyen, például a Bélapátfalvi Ce­mentgyárban, 240 forinttal ma­gasabb az átlagkereset, mint a Selypi Cementgyárban, a Mát­ravidéki Szénbányászati Trösztnél is 123 forinttal ma­gasabb a bányászok átlagke­resete, mint Egercsehiben. Egyes üzemekben a dolgozók már most számolgatják, hogy mennyi ny eres égrészesedést kapnak. Még azok az üzemek is szép eredményeket várnak, ahol a nyári hónapokban csök­kentett tervvel dolgoztak, mint a Mátravidéki Szénbányászati, Tröszt bányáiban és a két ce­mentgyárban is. A csökkentett tervből adódó kiesést úgy pó­tolták, hogy a tervüket később magasan túlteljesítették, s je­lentősen csökkentették a ce­ment önköltségét is, Javulás mutatkozik a lignit és a cigaretta-féleségek önkölt­ségében is. De a Gyöngyösoro- szi Ércbánya színpor önkölt­sége is örvendetesen javul. Az üzemek nagy részében igyekeztek a Minisztertanács takarékossági határozatának érvényt szerezni, s az eddigi tapasztalatok sze­rint e határozat nyomán indult mozgalom eredménye me­gyei viszonylatban három­négy millió forintot tesz ki, ennek az eredménynek nagy része az anyagfelhasználás és egyéb költségek csökkentésé­ből adódik, de nagyban hozzá­járult a selejtcsökkentés is. Sok helyen megszigorították a kiszállásokat, az indokolatlan telefonhasználatot, csökken­tették a szállítási költségeket. A takarékossági mozgalom betartására ösztönzi az üzeme­ket a népi ellenőrző bizottsá­gok tevékenysége is. A népi ellenőrzés munká­jának komoly eredmé­nyei mutatkoznak, s mű­ködésük több mint 100 ezer forint megtakarítást jelent csak a megyében, vizsgálataik alapján rendet te­remtettek az állományon kí­vüli bérek felhasználásában, az importanyagok, színesfémek felhasználásában. Zimándi elv- hogy társ ezután a társadalmi tu­lajdon védelmének fon­tosságáról beszélt és helytele­nítette, hogy a legtöbb ktsz- ben nincs kellőképpen bizto­sítva a közös vagyon védelme, s nem érvényesül a takarékos anyaggazdálkodás elve sem. Általános tapasztalat az, hogy a szövetkezetek inkább kalku­lációs manőverekkel igyekez­nek nyereségüket növelni, mint takarékossággal, vagy minőségi munkával. Felhívta a figyelmet arra, Szovjet jegyzék az amerikai és az angol kormányhoz Moszkva (TASZSZ): A szov­jet kormány válaszolt az ame­rikai kormány október 20-i, és az angol kormány hasonló tar­talmú jegyzékeire. A jegyzék­váltás a nukleáris fegyverkí­sérletek ügyében összehívott genfi értekezletre vonatkozik. A moszkvai lapok pénteken közölték az amerikai jegyzék, valamint a szovjet válaszjegy­zék szövegét. A szovjet kormány válasz- jegyzéke ismerteti a nukleáris fegyverkísérletek megszünteté­sére összehívott genfi értekez­letet illető szovjet álláspontot. E szerint a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy- Britannia részvételével össze­illő genfi értekezlet munkájá­nak arra kell irányulnia, hogy egyezményt kössenek a nuk­leáris fegyverkísérletek végle­ges megszüntetéséről, megfe­lelő ellenőrzéssel. A szovjet kormány reméli — mondja a jegyzék —, hogy az október 31-én Genfben kezdődő tárgyalások eredményeként minden állam egyszer s min­denkorra megszünteti a nuk­leáris fegyverkísérleteket. A szovjet kormány a maga ré­széről minden tőle telhetőt megtesz ezért. A szovjet kormány sajnálja, hogy a nyugati hatalmak nem támogatták javaslatát, hogy a genfi értekezletet külügymi­niszteri síkon rendezzék. A szovjet kormánynak továbbra is az a véleménye, hogy az ér­tekezlet külügyminiszteri szin­ten kedvező feltételeket terem­tene ahhoz, hogy minél rövi- debb idő alatt egyezményt kös­senek a nukleáris fegyverkísér­letek megszüntetéséről. Figyelembe véve azonban, hogy az amerikai kormány iegyzékéhen elvileg készségét fejezte ki, hogy a tárgyalások bizonyos szakaszában az ame­rikai külügyminiszter is Géni­be érkezik, a szovjet kormány javasolja, hogy a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Naqy- Britannia külügyminiszterei a tanácskozások későbbi szaka­szában vegyenek részt az érte­kezlet munkájában. Ez kétség­telenül elősegítené, hogy mi­előbb megegyezzenek a nukleá­ris fegyverkísérletek megszün­tetésében. (MTI) Lengyel—norvég nyilatkozat az ősiéi tárgyalásokrél az üzemi pártszervezeteknek nagyobb gondot kell fordítaniok a munkaverseny segítésére, zált, hogy a két ország társa­dalmi rendszerének különbö­zősége ellenére nagy lehetősé­gek kínálkoznak a kölcsönösen előnyös együttműködésre. A miniszterek megtárgyal­ták az európai feszültség eny­hítésének lehetőségeit és le­szögezték, hogy a jelen körül­mények közepette ezt igen fon­tos feladatnak tekintik. A két fél megállapodott, hogy tárgyalásokat kezdenek kulturális szerződések megkö­tésére. 1959 elején Oslóban tár­gyalásokat folytatnak a két or­szág gazdasági kapcsolatainak továbbfej lesztéséről. Langa norvég külügyminisz­ter elfogadta Rapacki lengyel külügyminiszter meghívását és 1959-ben Lengyelországba lá­togat. A genfi atomértekezlet üléseit zárt ajtók mellett tartják OSLO (PAP): Adern Rapac- ki, lengyel külügyminiszter a norvég kormány meghívására, október 27-töl 31-ig hivatalos látogatáson volt Norvégiában. Rapacki miniszter Oslóban hanga norvég külügyminisz­terrel tanácskozott. A megbeszéléseken elsősor­ban a két ország kapcsolatai­ról tárgyaltak. Nyilvánvalóvá HÍREINK Róma (Reuter, AP): Pietro Nenni csütörtökön lemondott az Olasz Szocialista Párt el­nökségéről. A Párt Központi Bizottsága nem fogadta el a lemondást. Nenni — és a párt­vezetőség más tagjai — azután nyújtották be lemondásukat, hogy a központi bizottság nem hagyta jóvá Nenninek a párt helyzetéről és jövőbeli politi­kájáról szóló jelentését, ame­lyet a januári pártkongresszus elé kívánt terjeszteni. Nenni a Központi Bizottság 86 szava­zatából mindössze 26-ot ka­pott. Koppenhága (TASZSZ): Koppenhágában pénteken kezdi meg munkáját a Dán Kommunista Párt XX. kong­resszusa. Az SZKP küldöttsé­gén kívül szerdán Koppenhá­gába érkeztek a Kínai Népköz- társaság. Izland, Lengyelor­szág. Magyarország és több más ország kommunista és munkáspártjának képviselői. (MTI) Kairó (AFP) Az adeni Mun- kásszövetség és más nacionalis­ta szervezetek felhívására csü­törtökön reggel Adenben meg­kezdődött az általános sztrájk, hoav a protektorátus brit kor­mányzatának önkénye ellen til­takozzanak. Kiev (TASZSZ): Wladyslaw Gomulka vezetésével Kievben tartózkodó lengyel kormány­küldöttség csütörtökön látoga­tást tett Nyikolaj Podgornij- nál. Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottsága el­ső titkáránál. Gyemjan Korot- csenkonál. az ukrán Legfelső Tanács Elnöksége elnökénél és Nyikifor Kalcsenkonál, Ukraj­na Minisztertanácsa elnökénél. Róma (Reuter): Nenni. az Olasz Szocialista Párt főtitkára és a vezetőség többi tagja visszavonta lemondását. A vi­tás kérdéseket a párt januári kongresszusán megtárgyalják. Kairó (AFP): A volt egyipto­mi királyi család javainak el­kobzásával kapcsolatos eljárás teljesen befejeződött. Egyipto­mi saitóielentések szerint ez­zel az államkincstár több mint ötven millió fonttal gyarapo­dott. A lefoglalt volt királyi javak értékesítéséből nyert összegeket a nép életszínvona­lának emelésére használják fel. Időjárásjelentés Várható időjárás szombaton es­tig: Felhős, párás idő, több helyen köd, néhány helyen ködszitálás, holnap az ország nyugati felében kisebb esők, a nappali hőmérsék­let alig változik. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet: 3—6 fok között. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet szombaton: lé— 13 fok között. Távolabbi kilátások: Felhős idő, esőkkel. (MTI) Genf (MTI): A DPA genfi tudósítója jelenti: az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Nagy-Britannia küldöttsége csütörtökön megegyezett, hogy az újabb genfi atomértekezle­tet ismét szigorúan zárt ajtók mögött tartják meg. Csak a péntek délutáni megnyitó ülés lesz nyilvános. A többi tárgya­lási napról csak az ülésezések végén adnak ki rövid közle­ményt a sajtónak. Értesülés szerint az értekez­let első ülésén Carapkin nagy­követ, a szovjet küldöttség ve­zetője elnököl, a továbbiakban a küldöttségvezetők felváltva látják el az elnöki tisztséget. A mintegy félórás ünnepi meg­nyitó ülésen felolvassák Ham­marskjöld külön üzenetét Kimtj főparancsnokát felmentik tisztségétől London (MTI): A Newsweek tudósítója jelenti Kimoiliól: — Szigorúan titkolják és valószínűleg cáfolják is majd, de bizonyos, hogy Ho Lien tá­bornokot, Kimoj főparancsno­kát rövidesen felmentik, mert túlságosan szigorúan járt el bi­zonyos incidenseknél. Az egyik incidens után három formozai katonát sommás úton kivégez­tetett Darancs végrehajtásának megtagadása címén. Az amerikai hadügyminisztérium lehetségesnek tartja a véletlen atombombarobbanásokat LONDON (MTI): A News­week washingtoni szerkesztő­sége úgy értesült a hadügymi­nisztérium körében, hogy nem­sokára hivatalos figyelmezte­tést adnak ki, amely szerint igenis lehetséges véletlen atomrobbanás. A kormány ed­dig lekicsinyelte ezt a kocká­zatot és nevetségesnek minősí­tette az aggodalmakat. Bizal­mas tájékoztatás szerint azon­ban nagyon sokféle helyre és kézbe kerülnek az atom­bombatöltések, s „egyre sú­lyosbodik a balesetek kocká­zata, mivel egyszerű közkato­nák és nem különleges kikép­zésű tisztek kezelik majd a bombákat”. New York (TASZSZ): Ame- kai hírügynökségek tajpeji je­lentései szerint az Egyesült Ál­lamok újabb korszerű fegyve­reket szállít a csangkajsekista klikknek. Csütörtölcön a tajvani ameri­kai katonai hatóságok a csang­kajsekista hadsereg páncélos egységei számára nehéz tere­pen is gyorsan mozgó M—41. mintájú páncélgépkocsikat adott át. Tajvan egyik déli kikötőjébe az Egyesült Államokból négy hatalmas teherszállító hajó is érkezett, hamarosan további négy hasonló hajó érkezését várják. A hajók lőszert és élelmiszert szállítanak majd a partmenti szigetekre. A csangkajsekista klikk fegyveres erői az Egyesült Ál­lamoktól nemrég több F—100. típusú lökhaitásos vadászgépet is kaptak. (MTI). Az Algériai Köztársaság kormánya tiltakozik a Párizsban bebörtönzött miniszterekkel való bánásmód miatt Kairó (AP): Az algériai kor­mány nyilatkozatot adott ki. amelyben azzal az éhség­sztrájkkal foglalkozik, amelyet négy bebörtönzött algériai mi­niszter kezdett tiltakozásul a Rabah Bitat algériai állam­miniszterrel való bánásmód el­len. A nyilatkozat, megállapítja: „Az a rossz és megalázó bánás­mód, amelyet a franciák az al­gériai miniszterekkel szemben alkalmaznak, bizonyítja, hogy a francia kormány megsérti azokat a törvényeket és nem­zetközi szabályokat, amelyek az ember tiszteletét és a fog­lyok iogait íriák elő. Az öt mi­niszterrel szemben alkalmazott módszerek világosan megmu­tatják De Gaulle valódi szán­dékait. De Gaulle homályos nyilatkozatot tesz. ezek leple alatt azonban olyan háborús politikát folytat, amelyet a legelemibb emberi jogok állan­dó megsértése jellemez.” hiányolta, hogy a pártszerve­zetekbe nem vonják be a mű­szakiakat. Sok helyen lehetett tapasz­talni, hogy a pártszervezetek vezetői nem ismerik az üzem termelési adatait, s így nem tudják a legfontosabb felada­tok elvégzésére mozgósítani az üzem dolgozóit. Éppen ezért fontos, hogy az üzemi párt- szervezetek többet foglalkoz­zanak a termeléssel. Legtöbb üzemben jónak mondható a pártszervezet és a tömegszervezetek kapcsolata, mint a Mátravidéki Erőműben is, ahol a szakszervezettel, KISZ-szel közösen szervezik meg az akciókat, közösen hajt­ják végre. De van jónéhány üzemi pártszervezet, ahol a párt- és kormányhatározatok végrehajtása helyett személyi vitákkal vannak elfoglalva, sőt egyes helyeken a basáskodás is felüti a fejét, ami abban nyilvánul meg, hogyha vala­melyik vezetőt bírálat éri, rög­tön a bíráló után kezdenek nyomozni, hogy nem tett-e va­lami kijelentést az ellenforra­dalom alatt, ha bármilyet is tett, fegyelmit rendeznek, s ha az illető akármilyen jól is vé­gezte a munkáját, mennie kell az üzemből. A felsőbb szervek munkáját is nehezíti az ilyen­irányú panaszos levelek kivizs­gálása. a hajánál fogva előrán- cigált ügyek tisztázása. Az üzemek, termelőszövet­kezetek kapcsolatáról is be­szélt Zimándi elvtárs, helytelí­tette, hogy az utóbbi időbér elhanyagolták ezt a kapcsola­tot, pedig a munkás-paraszl szövetség erősítésére igen nagj szükség van. Bármennyire e vannak foglalva az üzemek ve zetői a termeléssel lcapcsolato; munkákkal, nem szabad elha nyagolni e szövetség tovább erősítését, és különösen a kom munistáknak kell fáradozni a üzemi dolgozók és a falvak la kói jó barátságának kialakító sán. Hosszan foglalkozott Zimán­di elvtárs a Központi Bizottság munkásosztályról szóló hatá­rozatával, felsorolta, hogy mi­lyen feladatok várnak ezzel kapcsolatban az üzemek ve­Mínden párt- és áll a munkásokkal személyi ki s ki kell szélesíteni a harcot a bürokrácia, a protekció, a meg­vesztegetés maradványainak megsemmisítéséért. Az üzemi pártszervezetek és az üzemi bizottságok biztosít­sák, hogy e munkák elvégzői szocialista világnézetű, művelt munkások, a népi demokráciá­hoz hű értelmiségiek legyenek, s távolítsák el az ellenséges vi­lágnézetű, burzsoá, vagy kis­polgári elemeket — mondotta befejezésül Zimándi elvtárs. A beszámolót vita követte, melynek során Barta István, a megyei tanács közlekedési osz­tályának előadója felhívta a vállalatok figyelmét a szomba­ti és vasárnapi vagonkirakás fontosságára, mert ezáltal sok vagon szabadul fel, s nem kell több százezer forintnyi kocsi­álláspénzt és fekbért fizetni a vállalatoknak. Magyar István, a Hatvani Konzervgyár igazgatója ismer­tet. i, hogy a munka verseny segítségével miként lábaltak ki . a kezdeti nehézségekből. A középlejáratú hitelek- hasznosságára hívta fel a ü- i gyeimet Sebők Béla, a Beru­- házási Bank igazgatója. Hiá- t nyolta, hogy kevés helyen él- r nek a hitel adta lehetőséggel, l pedig a népgazdaságnak és a- hitelt felhasználó vállalatnak s is haszna származik belőle. Üjabb rekordról számolt V>e i Garamvölgyi József, a XII-es- akna üzemvezetője. A két F— z 4-es szénkombájnnal dolgozó- kwigád péntek reggelig 639 mé­- tér vágatot hajtott lei a hónap elejétől, s máris zetőire, a kommunistákra, s felhívta a figyelmet: nagyobb gondot kell fordítani a dolgo­zókkal való bánásmódra, s fel kell számolni a személyi elfo­gultságot. ami vezető köteles tovább javítani apcsoiatait megdöntötte a szűcsiek 607 méteres országos re­kordját. Balogh Géza, a III-as számú kőbánya igazgatója panaszolta, hogy nincs elég vagon a kő elszállítására, s ígéretet tett, hogy tovább növelik az eddig elért másfélmilliónyi önköltség megtakarítási eredményüket. Felszólalt a vitában Putnoki László, az MSZMP Heves me­gyei végrehajtó bizottságának titkára, s megállapította, hogy a megye üzemeiben fegyelme­zetten dolgoztak a munkások az év kilenc hónapjában, meg­értették, hogy életszínvonal­emelés csak úgy lehetséges, ha becsülettel dolgoznak s megte­remtik az életszínvonal emelé­séhez szükséges anyagi alapot. A legközelebbi feladatok kö­zött említette, hogy az üzemek loecsületes módon igyekezzenek hozzájutni a nyereséghez, s a jövő évi nyereségrészesedés alapját ne úgy vessék meg, hogv kevesebbet terveznek az ideinél. Befejezésül a pénzügyi fe- . gyelem megszilárdításának . fontosságáról, a társadalmi tu- . lajdon védelméről, s a télre való felkészülésről beszélt j Putnoki elvtárs. : Felszólalt még Mucsi Sán­■ dor, a Heves megyei tanács s ipari osztályának vezetője is, 5 s ismertette, miért nem tudta- teljesíteni tervét a tanácsi ) ipar. Több segítséget és meg­- értést kért a felsőbb szervek ) részéről, ígéretet tett a lema­radás pótlására. Az Egyesült Államok úiabb fegyvereket szállít Csang Kaj-sek klikkjének

Next

/
Thumbnails
Contents