Népújság, 1958. szeptember (13. évfolyam, 188-212. szám)

1958-09-04 / 190. szám

1958. szeptember 4., csütörtök NÉPÚJSÁG 5 Az első tanítási napon... VIDÁMAN SZÁRNYAL az úttörőének. A füzesabonyi 1. sz. általános iskola négyszáz tanulója, meg az a sok-sok szülő, aki erre az ünnepélyes évnyitóra most itt felsorako­zott, félkörívben veszi körül a szép, új, emeletes iskola- épületet. A főbejáratnál áll a szépen feldíszített ünnepi emelvény, mögötte a nevelők, a párt- és tanácsszervek kép­viselői. Megkezdődött az idei tanévnyitó ünnepség. Vékonyka, rövidrenyírt hajú negyedikes kislány, Molnár Marika igyekszik fel az emel­vényre. Szépen meghajol, — cseppet sem bátortalan. Szé­pen, hangosan, és értelmesen szavalja a Tanévköszöntő ver­set. Az első sorokban szoron­ganak a volt óvodások, a le­endő elsőosztályos tanulók. Ma még utoljára az óvónéni vezet­te el őket ide, a tanévnyitó­ra. Ök is rövid kultúrműsort adnak, énekelnek, táncolnak, mintha most azt akarnák be­mutatni, mennyi mindent ta­nultak már ők az óvodában. Azután az egyik kis iskolás- jelölt az asztalhoz megy, ha­talmas virágcsokrot ad át az igazgató bácsinak, Tóth Mária óvónéni pedig átadja az első osztályba kerülő tanulókat az iskolának. Egyszerű, közvetlen, de mé­gis sokatmondó Pásztor János iskolaigazgató beszéde. — Ked­ves szülők, kedves gyerme­keink! Űj tanévet kezdünk, de nem úgy, mint ezelőtt, hanem sokkal jobb, sokkal kényel­mesebb körülmények között. Megszűnt a zsúfoltság, meg­szűntek azok az állapotok, amikor tanterem híján még üzlethelyiségekben is kényte­lenek voltunk tánítani. Néz­zétek csak ezt a szép iskolát! Népi államunk kétmillió forin­tot áldozott azéi-t, hogy ti ilyen szép helyen, kényelmes körül­mények között tanulhassatok. Vigyázzatok hát erre az új iskolára úgy, mint a szeme­tek fényére. Vigyázzatok rá és jobb tanulással, nagyobb szor­galommal, becsületes munká­val bizonyítsátok be, hogy va­lóban méltóak vagytok erre a szép ajándékra. KÜLÜNÖSEN NAGY most a tolongás és zsivaj az I. osz­tály tantermében. Negyvenhat kis elsőosztályos most vonult be először új osztályába, és most kezdődik az elhelyezke­AZ EMBER felnőtt korában is megőriz valamit gyermeki „én”-jéből. Nekem ez maradt: állandó vágyakozás a világ négy tája felé. Ismerni, tapasz­talni mást, többet, mint amit egy szűk, zárt körben leélt élet nyújthat. Most, amikor már igen mélyen elástam magam­ban romantikus álmaimat, most adódott lehetőség kül­földi útra. Nem tudom, más hogy van vele, de én az indulás előtti hetekben már lázas készülő­désben éltem. Nem titkoltam örömömet, amely oly őszinte és igaz volt bennem, mint a gyermekkori kirándulások előtti várakozó kíváncsiság. Tehát a nevezetes dátum: ez év július hó 27. Indulás a Fe­kete-tengerhez. Az IBUSZ ál­tal szervezett társasutazás vég­célja Eforie, a romániai ten­gerparton. ★ A NYUGATI pályaudvar kultúrvárótermében van a ta­lálkozó. Magamban azon derü­lök, hogy az egymás számára még ismeretlen jövendő úti­társak hogyan fürkészik a gyü­lekezőket és saccolgatják: Az a pocakos úr és kis mérges ne­je szintén? ... És az az egye­dülálló, nagyon elegáns hölgy is talán .. ? Azután lassan kialakul a részvevők csoportja. Kísérőink fölvilágosítanak bennünket a legfontosabbakról, kiosztják a hálókocsi-jegyeket is. Sajnos, bizonyos félreértések miatt, többen nem jutottak hálóko­csihoz. Sokan gyors felmérést csi­nálnak. Jómagam is azon tűnő­döm, kihez csatlakozzam, ugyanis a továbbiakban az il­lető lesz a szobatársam Eforié- ban. ★ AMIKOR a pályaudvarról dés. Tei'mészetesen ezen a napon az édesanyák is mind eljöttek, elkísérik csemetéiket az első tanítási napra. Ahogy elnézem őket. eszembe jut, hegy azért mégiscsak más ez az iskolakezdés, mint valaha. Nem látni most síró gyerekét, ijedt arcokat. Az iskola ma már nem a kemény nádpálcát, a tintalevest jelenti számukra, hanem meghitt, barátságos környezetet, a tanulás színhe­lyét, a tudás és a boldogulás forrását. l.akos Sándorné, a tanító né­ni barátságos, kedves, meleg szavakkal fogadja kis tanít­ványait. Sorra elrendezi min­degyiket, ki hova üljön, elma­gyarázza, hogyan kell itt vi­selkedni, azután megkezdődik az ismerkedés. Kréta, tábla, számológép... eddig ismeretlen, legalább is csak messziről lá­tott dolgok a kicsikék szemé­ben, de lassan megtudják, me­lyik mire való, hogyan kell használni. — ■ Nyújtsa fel a kezét — kezdi a tanító néni —, aki már óvodába is járt. Egy, 'kettő, három... egészen huszonkettőig tart, míg összeszámolja a le­vegőben nyújtózkodó kezecs­kéket. — Na, ti már ügyeseb­bek vagytok, mutassátok hát be nekünk, mit is tanultatok az óvodában? — Elsőnek Sza- véri Ági jelentkezik, hogy ő tud egy igén szép éneket. — Állj fel és dalold el szépen nekünk, — A kislány feláll, de úgy látszik, annyira elment minden bátorsága, hogy' nem tudott hozzákezdeni. Hiába, za­varban van, ez az első szerep­lése az iskolában. De van, aki nincs zavarban, illetve az ilyen kínos helyzet­ben is feltalálja magát. Kóró- di Katalin magasba nyújtott kézzel jelentkezik és egy szép versikét szaval az -édesanyá­ról. A nagy siker után újabb bátorkodó van. A neve Lázár Mária. Vékony csengésű ezüst­hangján nekibátorodva énekli. „Szárnya, szárnya, szárnya a madárnak...” Erre azután el­röppen a „félsz” a kis Szavéri Áginál is. mert bátran bele­vág egy másik dalocskába: „Kis kacsa fürdik...” SOKÁIG SZÓRAKOZNAK, szavalnak, énekelgetnek még az elsőosztályosok, azután a tanító néni csendet int. Min­denki feszülten figyel, a taní­tó néni pedig jutalmul elmond nekik egy nagyon szép tündér­mesét. - Egyszer volt, hol nem volt... s a tanulók szép tündérországba repülnek a me­se -szárnyán. Szájtátva hallgat­ják a szép tündérkirályfi ese­tét, s mire a mese véget ér, akkorra tatán már el is felej­tik. hogy közben iskolások let­tek. Az elsősök után látogassuk meg az iskola # „legöregebb” diákjait, a nagy nyolcadiko­sokat is. Valóságos fiatalem­berekké serdültek a nyári szü­net alatt. Hiába, nagyfiúkról van szó. Németh Béla és Gál Tibi frizurája már úgy áll, mint a kakastaréj. Bíró Tóni most is úgy, mint tavaly, ko­molyan néz maga elé, s talán a jövendő tervein gondolkodik. Ö az osztály egyetlen* eminens tanulója és gimnáziumban szeretne tovább tanulni. A fiúk különben igen hasz­nosan töltötték el a nyarat. Ki a vasútnál, ki az állami gaz­daságban dolgozott, elég szé­pen kerestek. Mindjárt ösz- sze is. számolják, több mint 13 ezer forintot tesz ki az az összeg, amit az osztály tanu­lói összesen kerestek a két hónap szünidő alatt. Ügy lát­szik Tóth Jóska volt közöttük a legszorgalmasabb, mert 2050 forintot vitt haza szüleinek. Most , még mindannyiukban ott élnek a nyári munkák, a nyári örömök, a táborozások emlékei, de már mindennek vége. Kezdődik a komoly tanulás. Valóban komoly tanulásról van szó, a nyolcadik osztály­ban, mert a sok irodalomelmé­leti, matematikai, történelmi ismeretek mellett új tantár­gyuk is lesz, a kémia. Most még viszolyog tőle a hátuk, de sebaj. Tanáraik majd átsegítik őket a nehézségeken és meg­birkóznak ezzel a tudomány­ággal is. Végül a terveikről kérdezge­tem őket., Nemsokára úgy is megválnak az iskolától, és el­döntik magukban, ki mi sze­retne lenni. Székely Imre, Molnár Béni, és Nagy Jancsi ipari tanulók akarnak lenni. Gál Tibor édesapja mestersé­gét szeretné folytatni. Az 6 célja, hogy jó asztalosmester váljék belőle. Czeglédi Bélát a gépipari és villamosipar technikum felé vonja az ér­deklődése. Ahány gyerek, - annyi terv, annyi elgondolás. Boldog tervező, álmodozó if­júság. Azért írom, hogy bol­dog. mert napjainkban, a mi életünkben ezek a tervek már nem elérhetetlen álmok, ha­nem valóra váltható, reális elgondolások. Természetesen addig még sokat kell tanul­niuk, de hisszük, hogy a jó tanulás, a szorgalmas, becsü­letes munka meghozza a ma­ga gyümölcsét a mi nyolcadi­kosaink számára is. EGYEDÜL BALLAGOK a nevelői szoba felé, elnézem a szünetben zsibongó, zajongó gyermekhadat. Maga az élet, az erő, a vidám, boldog ifjú­ság. S ha őket nézzük, ha gyermekeink szemébe tekin­tünk, elevenen él bennünk a nagy meggyőződés, nincs szebb dolog, mint nevelőnek lenni. Császár István flz új pedagógus nemzedék fellegvára Még néhány nap és újra benépesülnek az egri Pedagó­giai Főiskola évszázados fala i. Még néhány nap és meg­kezdődik a jövő pedagógusainak tudományos képzése a főiskolán. A tanítás szeptember 9-én indul és 134 új első­éves hallgató kezdi meg hároméves tanulmányait. Ebben az évben a főiskola előreláthatólag száz új pedagógust ad az országnak. Őszi gondok, közös tervek AKÁRHOGYAN IS süt már a Nap, nincs olyan ereje, mint néhány héttel ezelőtt. Reggelente meg egyenesen „foga van a Napnak”, — ahogy mondani szokás. Bi­zony lassacskán őszbe hajlik az idő, habár hátra van még a vénasszonyok nyara. Ilyen­tájt a határ képe is megvál­tozik. Traktor pöfög a földe­ken és fekete varjak károg­nak a szántások fölött. A ku­koricák még zöldellnek, de a napraforgó bágyadtan hajtja le fejét és szégyell szemébe nézni a Napnak. Nézzük, lessük ezt az őszi­es képet. — itt a vámosgyörki út mentén — az atkári ha­tárt. Az atkári Kossuth Tsz 360 holdas táblájában két szín az uralkodó. A fekete és a zöld. Tarlót ebben a táblában nem látni sehol. A frissen szántott nedves hantok meg­csillannak a napfényben és nyúl ugrik innen is, onnan is éjjeli vackából. Ezen a 360 holdas táblán kezdi el az ősszel az első iga­zi közös munkát a Kossuth Termelőszövetkezet. 1952-től tszcsék voltak ez év júniusá­ig. Júniusban aztán nagy dol­got határozott el a tagság na­gyobbik része. „Kimondták a döntő szót: — Termelőszö­vetkezetet alakítunk! Aki akar, velünk tart! — Akadtak ingadozók, voltak akik inkább az egyéni utat választották, de a tagság zöme — 33 csa­lád — egy akaraton volt. Ve­zetőséget, intéző bizottságot választottak és munkához lát­tak. — Miért döntöttek így, mi volt elhatározásuk oka? — érdeklődünk az emberektől. — Túlnőttünk magunson, — mondja magyarázóan valaki. Hat év alatt megismertük, megszoktuk a közös munkát, de csak fél lábunkkal álltunk a közösben. Nem volt közös állatállományunk, tanyaköz­pontunk, gépeink, nem élvez­tünk olyan előnyöket, ami­lyenekben részesülünk most, mint termelőszövetkezet. Iga­zi közös gazdaságot akartunk, és szeretnénk kihasználni ennek minden előnyét. Töb­bet akarunk termelni és még jobban élni! Ezért döntött a termelőszövetkezet megalakí­tása mellett 33 család. EZ LESZ AZ első közös Fekete-tengeri jegyzetek ősz a 360 holdon. A Kossuth Tsz tagsága szívvel-léiekkel lát a munkához, hogy bebizonyít­sa az egész község előtt, a még. egyénileg dolgozók előtt is, hogy együttes munkával, erős akarattal nagy eredmé­nyeket lehet felmutatni. A terveikről, gondjaikról be­szélnek az emberek. — Mindenek előtt néhány szervezeti kérdést kell megol­dani még, — mondja az ag- ronómus elvtárs. Ki kell ala­kítani a brigádokat és a mun­kacsapatokat. Egyelőre három brigádot alakítunk. Szükség van növénytermesztési, állat- tenyésztési és kertészeti bri­gádra. A brigádok kialakítása után azonnal megkedjük, il­letve már folytatjuk az őszi munkákat. Büszkék vagyunk, hogy a szövetkezet, — bár a községben a legfiatalabb —* minden tarlóját felszántotta nyári mélyszántással. ,r. Egy táblát megtrágyáztunk és né­hány nap múlva folytatjuk a szántást. Száztíz holdat ve­tünk és még további területe­ket trágyázunk meg. A termelőszövetkezet legna­gyobb gondja és terve az új tanyaközpont kialakítása. Je­lenleg 10 lovunk van, amit a tagok vittek a közösbe és azokat is szeretnénk már együtt látni. Idei jövedel­münkből 15 százalékos közös alapot létesítettünk, amelyből állami támogatással tehené­szetet létesíthetünk. Még az ősszel szeretnénk 15—20 jó fejőstehenet vásárolni és ez­zel lényegében gazdaságunk állattenyésztését megalapozni. Amikor az új tanyaközpont problémájáról kerül szó. a községi tanács 'elnöke em maradhat szótlan. Ismeri, tud­ja jól a problémát, sőt vilá­gosan látja már a megoldást is. A Kossuth Tsz táblá éra épített, de jelenleg még a Petőfi Termelőszövetkezet tu­lajdonát képező tanyát venné át a szövetkezet. A községi tanács állami tartalékföldből kártalanítja a Petőfi Tsz-t. Ok a maguk földjén új ta­nyaközpontot kapnak és így senki sem károsodik, csak nyer. Van hát gőnd. millió prob­léma mindjárt az első lépé­seknél. A fiatal Kossuth Ter­melőszövetkezet azonban biz­tos lehet abban, hogy gondjai­ban osztozik a község veze­tősége, sőt segítik, támogatják őket a többi termelőszövetke­zetek is, amelyek már előbbre vannak azon az úton, ame­lyen a Kossuth Tsz tagsága most indul el. , ÉS HOGY JÓ úton indul­tak/ mi sem bizonyítja job­ban. mint az a tény ho ry többen azok közül, akik an-. nak idején ellene voltak a szövetkezetté történő átalak í­tásnak és eddig egyénileg gaz­dálkodtak most újra kopog­tatnak a szövetkezet ajtaján. — Nem ió egyedül, veletek akarunk tartani! A kapu nincs bezárva, jó szándék, becsületes munka a kulcsa. — bárki kinyithatja, SZALAY ISTVÁN döm: annyira jellemző a tisz­taság, parkok és sok, elragadó szépségű szökőkút. A legkü­lönbözőbb, művészi kivitelezé­sű szökőkút szórja a napfény­ben gyöngyöző vizet több mé­ter magasra. Gyermekek ját­szanak, felnőttek "pihennek a medencék mellett. Családias, intim a város benyomása. Az utcák forgalma nyugodtabb, mint a magyar fővárosban, nem látható itt a közlekedési eszközök torlódása, az embe­rek minden áron való sietése. Itt könnyebb a közlekedési rendőr dolga. Impozáns a Sta­dion, a középületek hatalmas méretei, az épülethomlokzatok mértéktartó kiképzése, pél­dául a Sajtópalota. A városnézés alatt az autó­busz mikrofonján át fáradha­tatlanul hangzik kísérőnk ma­gyarázata, ismertetése. ★ BHESEN érkeztünk egy kerthelyiségbe, ahol pompás vacsorával várnak. Az élmé­nyek frissek, sok lenne a megbeszélnivaló, mégis lassan döcög a beszélgetés, fáradtak vagyunk. Hiába szól a jó ze­ne, „hazamegyünk” az Ab- sador hotelbe és eltesszük magunkat másnapra. De jaj, hajnali négykor csö­rög a telefon a fülünk mel­lett. Ébresztő! Utazunk to­vább a tenger felé .. Délutánra érünk Konstan- cába, most csak érintjük, szétnézni még visszajövünk. Itt-ott már kéklő víz távlata nyílik, de gyorsan el is tű­nik szemünk elől. Csalogat, hívogat a tenger, megmutatja magát kacéran. majd ismét elrejtőzik a magasabban fek­vő partok mögött. Az utolsó kilométereket is lerohanjuk, vasparipánk fékezve, fújtatva megáll: Elforie. (Folytatjuk.) LÖRENTETNÉ OROSZ NÓRA bécsi szelet borsos burgonyá­val és tejszínhabos fagylalt. De nemcsak a vonaton, hanem a továbbiakban is mindig nagy , örömmel vártuk az étkezések idejét. ★ DÉLUTÁN 4 órakor: Buka­rest, Északi pályaudvar. Bő­röndjeinket gyors kezek lesze­dik és mire észbekapunk, má­ris bent ülünk egy minden igényt kielégítő, modern turis­ta-autóbuszban, amely a Hotel Absador-hoz suhan velünk. Melegvíz, fürdőkád, puha ágy ... milyen mámorító lehe­tőségek közeli megvalósulása! A szálló tizedik emeletén ka­pok szobát, amelynek rendkí­vül ízléses berendezésére csak azért nem fordítok nagyobb figyelmet, mert az ablakból pompás kilátás nyílik a város­ra. De nem sokáig gyönyör­ködöm, csábít a fürdőszoba. Felfrissülve, átöltözve gyü­lekezünk a földszinten, ahol megkapjuk a költőpénzt is, személyenként 370 lej-t. Siet­nünk kell, mert vár bennün­ket a két autóbusz, megyünk városnézésre. Bukarest egyszerre tekint ránk régi és új arcával. Egyik percben egyszerű vidéki város házai tűnnek fel mellettünk, majd hirtelen befordulunk egy térre és a legmodernebb épü­letek magasodnak körénk. Francia reneszánsz, bizánci, román, orosz és görög építé­szeti remekműveken áll meg a tekintet másutt. Időnk nem sok, az autóbusz suhan tovább. Megnyomok egy gombot, mi­re az ülés hátlapja kényelme­sen dől meg, és én gyönyörkö­merész kanyarokkal fúrja ma­gát a hegyek közé. Most magasan járunk. Rend­kívül dús a növényzet. Sűrű cserjés fala húzódik mellet­tünk és ha néha megszakad, csodás távoli völgyekre lá­tunk, amelyek a mélyben meg­bújva, rejtik szépségüket. ★ HAJNALI öt órakor va­gyunk Kolozsváron, délelőtt tízkor Segesváron. Lágy hajla­tokon, szelíd lankákon kukori­cások, szőlők váltakoznak. A dombokon a művelt föld nem szőnyegszerűen kúszik, mint nálunk, hanem lépcsősen he­lyezkedik el. Délelőtt tizenegy óra felé újra liheg, pöfékel a mozdony, sőt segítséget is vesz maga mellé és nagy igyekezettel húznak fel a Déli Kárpátokon. Igazi vadregényes vidék. Ba­zalt sziklák, kőzúzók, lombos és fenyőerdők torlódnak fel, fel a magasba. Elhalkul a be­széd, mindenki az ablakhoz húzódik és bensőséges csodá­lattal figyeljük a szinte fölénk hajló bérceket. Sinaia! — so­hasem fogom elfelejteni le­nyűgöző szépségedet. ★ ITT KÍVÁNOM megjegyez­ni, hogy már az utazás ideje alatt megkaptuk: „mi szem s szájnak ingere”, mert a szép tájak mellett ízelítőt kaptunk a román konyha bőséges és fi­nom falatjaiból is. Az étkező­kocsiban, bizony, eleinte nem akart a villánkra szúrt hús a célba találni, de hamar meg­szoktuk a ringást. Reggeli: sonka, sajt, vaj. dzsem és tea. Ebédre: előétel, rántott hal burgonyával, majd húsleves, kigördülünk, mindenki inte­get, búcsúzik. Én is visszainte­getek vadidegen embereknek, visszamosolygok búcsúzó sze­mekbe és boldog örömmel hát­radőlök az ülésen. Lassan szürke, majd fekete fátylat von magára a táj. Csat­tognak a vágányok, fények ug­ranak a szemembe, hogy újra lebukjanak az éjbe. Útirány: Szolnok — Püspökladány — Be­rettyóújfalu. Kísérőink közben szíves-kedvesen elmondanak egy és más szükséges dolgot az utazás menetéről, részlete­zik a várható eseményeket. Majd útlevélellenőrzés és vám- vizsgálat következik. Éjfélkor vagyunk a határon. Kihajolok az ablakon: Biharkeresztes. Az óramutatókat egy órával előbb­re igazítjuk. Sötét van, legtöb­ben szundítani próbálnak. Felriadok. A csillagfények halványulnak, a fekete égbol­ton derengés húzódik fel. Is­meretlen tájon rohan a gyors­vonat. Alagutakon bújócská- zunk, versenyt futunk a Sebes- Körössel. A csúcsai kastély mellett hatalmas szál fenyők állnak őrt, Ady és Csinszka emlékét idézve. Mellettünk egyik oldalon er­dős hegyek tornyosulnak, más­felől a Körös kísér kavicsos partjával. A jellegzetes hegyi tájon kőfejtők és fakitermelők nyomait látom. A lankós dom­bokon szokatlan, csúcsos kaz­lak ülnek. Elszórtan apró fa­házakba botlik a tekintet. Ki­tárul a völgy, majd újra ösz- szeszűkül. Bocskoros bácsi te­heneket hajt az úton, a töltés oldalán bivalyok legelnek. Féktelen flegmával, csakúgy a szemük sarkából vetnek egy pillantást a vonatra, amely

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents