Népújság, 1958. szeptember (13. évfolyam, 188-212. szám)

1958-09-25 / 208. szám

1958. szept. 25., csütörtök VEPÜJSAG 3 Testvéri szövetségben A felszabadulás óta eltelt tizenhárom esztendő eredmé­nyei: a dolgozó nép teremtő erejének kibontakozása, ter­veink valóraváltása, az, hegy Magyarország az urak orszá­gából a nép hazája lett —, mindez mindennél meggyő­zőbben bizonyítja, hogy mire képes egy nép, ha a kommu­nisták pártja vezetésével, a párt mögé felsorakozva egye­síti erőit, egyesíti akaratát a közös célok elérése érde­kében. A kommunista párt — s ez a megalakulása óta eltelt kö­zel négy évtized történelmi tényéin alapuló tapasztalat — mindenkor legfontosabb fela­datának tartotta a nemzeti egység megteremtését. A nagy Lenin tanítja: a párt ereje, a párt és pártonkívüliek mil­liós tömegei közötti eleven kapcsolat fenntartásában van, s minél erősebb ez a kapcso­lat, annál tartósabbak az eredmények. Történelmi ta­pasztalatok bizonyítják azt is: amikor híven követtük ezt a tanítást, munkánk nyomán nagy eredmények születtek, de hibákat követtünk el, ami­kor —, ha rövid időre is — elfeledkeztünk e tanítás lé­nyegéről. A párt csak akkor erős, ha milliós tömegekre támaszko­dik, ha meg tudja teremteni azt a szövetséget, amelyben a vezető élcsapat, a kommunis­ták és a pártonkívüliek test­véri összefogásban haladnak a szocializmus építésének út­ján, a szocializmus magasla­tai felé. E szövetség megte­remtésének jegyében bontako­zott ki hazánkban még a má­sodik világháború alatt, s erősödött meg, lett a párt-ve- zette nemzeti egység kovácso- lója a felszabadulás után: a magyar népfront-mozgalom. Idézzünk csak az elmúlt másfél évtized történeti ösz- szefoglalójából: A kommu­nista párt volt az, amely a háború idején a Magyar Front létrehozását kezde­ményezte, hogy abban szem- beszálljanak a nemzeti elnyo­mással, a fasizmussal, s har­coljanak a háború megszün­tetéséért, a nemzeti függet­lenség kivívásáért. A felsza­badulás után a kommunisták kezdeményezésére alakult meg a legszélesebb demok­ratikus alapokon a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front. E közös frontba tömörült erők összefogásával, s irányí­A kkor 1914. júniusát ír- ták. Az osztrák-magyar monarchia hadvezetősége pro­vokatív hadgyakorlatra ké­szült a szerb határ mentén, a nemrégen Magyarországhoz csatolt Bosznia-Hercegoviná­ban. A hadgyakorlatra hivata­los volt az osztrák-magyar trónörökös, a magyargyűlöle­téről híres, bigottan vallásos és korlátolt Ferenc Ferdinánd is. A díszszemle június végére volt kitűzve s a hadvezetőség minden szükséges intézkedést megtett, hogy a trónörököst és nejét, Chotek Zsófia grófnőt a helyi lakosság is kellő lelkese­déssel fogadja. Június 28-án vonult be a trónörökös pár Szarajevóba, s valóban nagy ünneplő tömeg jelent meg fo­gadásukra. Ekkor azonban va­lami olyan dolog történt, ami sehogy sem illett a program­ba: egy Princip Gavriló nevű szerb nacionalista diák agyon­lőtte a fejedelmi párt. Az osztrák és magyar sajtó felhördült, és a „bűnös” Szer­bia megfenyítését követelték. A monarchia ultimátumot in­tézett Szerbiához és mozgósí­tott. Németország minden tá­mogatást megígért, Szerbia pe­dig — Oroszország segítségében bízva — szintén mozgósított. S mindezt látszólag egy szerb nacionalista diák talán meg­gondolatlan pisztolylövése idézte elő. De vajon valóban így történt-e? A kapitalista országok a XX. század határán elértek fejlődé­sük utolsó szakaszához, az im­perializmushoz. Minden ország fináncoligarchiája arra töre­kedett, hogy minél nagyobb jö­vedelemre tegyen szert, akár más népek leigázása árán is. A világ távoli területei már fel voltak osztva az egyes tő­kés érdekeltségek és országok tűzött, ezeken már változta­tásával vezette a párt a tár­sadalmi és állami rend de­mokratikus átalakításának és az újjáépítésnek nagy mun­káját. S a népfront-politika volt egyik fontos feltétele an­nak is, hogy a párt — 1949-ig — meg tudta teremteni a proletárdiktatúra, a munkás- osztály hatalomrajutásának feltételeit. A párt és a pártonkívüli milliók összefogásának kife­jezője, s mindinkább egyre jobb megvalósítója ma a Ha­zafias Népfront. A Hazafias Népfront az a mozgalom, amely a munkás-paraszt szö­vetség alapján képes arra, hegy az előttünk álló társa­dalmi, állami feladatok vég­rehajtására nagy erőket moz­gósítson. A szocializmus épí­tése sokrétű és bonyolult fel­adat, nem nélkülözheti azt a nagy erőt, azokat a nagy le­hetőségeket, amelyek a nem­zeti összefogásban rejlenek. Valóban képes-e a mozga­lom e feladatok megvalósítá­sára? A kérdésre éppen az elmúlt két esztendő esemé­nyei adják meg az igenlő vá­laszt. A Hazafias Népfrontot, — mint tömegeket összefogó mozgalmat az ellenforrada­lom megpróbálta saját céljai­ra felhasználni. Ez azonban nem sikerült. Világosan mu­tatják ezt azok a tények, hogy a helyi államhatalmi szervekben, az országgyűlés­ben, a népfront listáján vá­lasztott képviselők, községi, járási, városi, megyei tanács­tagok megálltak a helyüket a legnehezebb időkben is. A tanácsokban az ellenforrada­lommal való paktálás, vagy összejátszás miatt a 110 000 tanácstagból csak 4,8 százalé­kot kellett leváltani. Az or­szággyűlésből pedig összesen kilenc képviselőt kellett azért eltávolítani, mert így, vagy úgy lepaktált, összejátszott az ellenforradalommal. A Haza­fias Népfront-mozgalom tehát harcokban edződött meg, s ez méginkább képessé teszi az előtte álló feladatok megvaló­sítására. A párt és a tömegek kap­csolatának erősödését mutat­ja most az a tény, hogy or­szágszerte, s így megyénkben is egyre erősödik, növekszik az érdeklődés a Hazafias Népfront munkája iránt. Az ellenforradalom leverése utáni időközi tanácstag-vá­lasztásokon 94—96 százalékot értek el népfront jelöltjei — ezek az adatok a dolgozók bi­zalmának számai. Egy. a Ha­zafias Népfront megyei tevé­kenységéről készült tájékoz­tatójeliegű összesítés is ada­tokat szolgáltat erre. A Ha­zafias Népfront által szerve­zett nagygyűléseken, egyéb rendezvényeiken a megye sok­ezer dolgozója vett részt; az alkotmány-napi nagygyűlése­ken például több mint tíz­ezer ember. A megtartott munkás-paraszt találkozókon, több mint 5000 ember jelent meg. Nagy munkát végeztek a népfront-bizottságok a ta­nácstagi beszámolók előkészí­tése terén is. Eredményesen kapcsolódtak be a községfej- lesztési tervek előkészítésébe, s azok megvalósításába is. A népfront-bizottságok a fő szer­vezői azoknak a társadalmi munkafelajánlásoknak, ame­lyekkel új utak. járdák, is­kolák, kultúrházak épülnek a megye falvaiban, városaiban. És egyre többször merül fel emberekben a kérdés: mi kell ahhoz, hogy valaki a népfront-mozgalom tevékeny munkása legyen? A kérdés feltevésében már benne van a növekvő érdeklődés is. A választ világosan megadja a Hazafias Népfront Országos Tanácsának egy évvel ezelőtt megtartott ülésén elhangzott beszámoló, ennél jobban úgy sem lehet megfogalmazni: „Nem kell hozzá párttagnak lenni, kommunistának lenni. Még az sem kötelező, hogy minden kérdésben egyetért- senek velünk. A népfront­mozgalom nyitva áll a nem kommunista világnézetű, vagy esetleg vallásos meggyőződé­sű emberek előtt 's. Mi kell tehát? Annak elismerése, hegy a szocializmus építése az egyetlen út, amely a bol­dogabb jövő felé viszi a ma­gyar népet, s a szocializmus építése csak a párt, a mun­kásosztály vezetésével kép­zelhető el. Aki ebben a kér­désben, a béke, a jólét, a szocialista Magyarország meg­teremtésében egyetért velünk, az tartson velünk, támogassa a párt és a kormány tevé­kenységét. Aki ezt elisme­ri, tiszteletben tartja és hajlandó dolgozni népköztár­saságunk gazdasági, politikai erősítéséért, aki hű polgára a szocialista államnak, az előtt nyitva áll a népfront kapuja.“ S ez a nyitott kapu — s a rajta beáradó embersoka- ság — a megvalósítója a kommunisták és a pártonkí­vüliek testvéri összefogásá­nak, testvéri szövetségének. S ez a szövetség keményebb a gránitnál; olyan alapkő, amelyre bizton és egyre ma­gasabbra lehet építeni a szo­cializmus sziklavárát. DÉR FERENC Néhány nappal as /., V. és VI, Békekölcsönök sorsolása előtt Nagy érdeklődéssel és sok­sok reménnyel várt esemény országunk életében mindig a korábbi években kibocsátott békekölcsönök sorsolása. Eb­ben az évben immár másod­szor sorsolják a békekölcsönö­ket: szeptember 27-én és 28-án, szombaton és vasárnap kerül ez alkalommal sor az első, az ötödik és a hatodik békeköl­csön kötvények sorsolására. A sorsolást Budapesten, a Magyar Állami Népi Együttes budai székházában rendezik meg. Államunk a sorsolás két napján negyedmillió kötvény­re mintegy 80 millió forintot fizet vissza a kölcsönt jegyzett dolgozóknak. Megyénkben 1950. év óta mintegy 12 és fél millió forin­tot fizettek ki nyereményként, illetve törlesztésként az eddigi sorsolások útján. A nyeremé­nyek között Verpeléten talált gazdára egy alkalommal a 100 ezer forintos főnyeremény: 1954-ben. Ezen kívül többen nyertek 50, 25, illetve 10 ezer forintos nyereményeket is. A mostani sorsolások nyerő­számait a húzás után — szokás szerint — lapunkban is közzé- tesszük. A kifizetéseket októ­ber 2-án kezdik meg a posta- hivatalok, illetve az OTP-fió- kok. Szóbeszéd és valóság Azt beszélik az egyik gyöngyösi határrészen, hogy K. L. meglopta gazdatársát, s ráadásul meg is fenyegette az egyik újgazdát, hogy kö­telet kap még a „potya sző­lőért”. Az ügy bíróság elé került. A bíróság annak rendje és módja szerint le­folytatta a vizsgálatot, azon­ban nem tudták igazolni a lopás vádját. Sőt, K. L. még tanúkat is állított arra, hogy nem igaz az egész. A törvé­nyek értelmében, miután nem találtak bizonyítékot, il­letve a bebizonyítható kárté­tel nem haladta meg a 200 forintot, átadta az ügyet a tanácsnak, ahol szabálysér­tési eljárást folytattak le. A szabálysértési eljárás tárgya­lásán megjelent vagy hetven ember, de teljes értékű tanú- vallomás még sem született. A tanács 500 forint pénzbün­tetésre ítélte K. L.-t. És itt kezdődik a tulajdonképpeni ügy, amit érdemes szóvá tenni. Az emberek egyáltalá­ban nem nyugodtak meg. Nem egy földszomszédjának az a véleménye, igazságta­lan az ítélet, mert csakugyan megtörtént a lopás. Azt is is mondják, hogy egyből elő tudnának állítani öt-hat em­bert, aki bizonyítja, hogy K. L. , noha négy hold szőlő tu­lajdonosa, rendszeresen lop­kodja gazdatársait. Mondják, mondogatják, de — mint a bírósági tárgyalás is bizo­nyítja — amikor arra van szükség, hogy ezt tanúvallo­mással is igazolják, akkor nem akadt egyetlen ember sem, aki ki mert volna állni. Sőt, azok is hallgattak, akik a feljelentést megtették. És az­óta ismét tovább terjed a sut­togás, mint ahogyan hullámo­kat vet a vízbe dobott kő. Egyre szélesebb körben ter­jedt el az ügy kapcsán, Hogy hiába, a szegény embernek sehol sem adnak igazat, s akinek pénze van, az lefizet­heti a bíróságot is, megvá­sárolhatja a maga részére az igazságot. És ezt nem lehet, nem sza­bad szó nélkül hagyni. Vegyük csak sorra a szó- banforgó ügyet. A hegyőr megtette a feljelentést K. L. ellen azon a címen, hogy lo­pott. Az illetékes szervek lefolytatták a vizsgálatot, s ha kisebb mértékben is, de megállapították • lopás tényét. És mi történt a bíróságon? Bizonyíték hiá­nyában azután csakugyan nem lehet elítélni a világon senkit. Az emberek pedig, akik a bíróság előtt nem be­széltek. mintha csak akkor találták volna meg hangju­kat. amikor becsukódott mö­göttük a tárgyalóterem ajta­ja, lépten-nyomon igazságta­lanságról beszélnek. — Az ilyen embert ki kel­lene tiltani a határból is, — mondja az egyik. — Mióta él, nem is dolgozott becsülete­sen — mondja a másik. És forr az emberek hangulata, terjed a szóbeszéd, egy em­ber után mások becsülete >s kétségbe lett vonva, köztük olyanoké, akik vezetői a vá­rosnak, akiket a nép küldött arra a posztra. Anélkül, hogy alaposabban végiggondolnák az egészet, a feljelentéstől, addig, hogy nem akadt egyet­len térhető tanú sem, amikor a bíróságra került a dolog — csak egyet hajtogatnak: nincs igazság. Érdemes elgondolkozni ezen a dolgon. Ebben az or­szágban ma már minden em­ber elmondhatja bátran és szabadon a véleményét, vélt igazságát, akár a közigazga­tási, akár az igazságügyi szervek előtt, nincs tehát szükség arra, hogy csak egy­más között beszéljenek. Nem jó ez így! Ilyen szó­beszédnek nincs semmi he­lye, hiszen megmérgezi az emberek egymáshoz való vi­szonyát, s mint a szóbanforgó eset is bizonyítja, nem ritkán gyengíteni igyekszik a fel­sőbb szervekbe vetett bizal­mat. Ami igazság, azért — bárki legyen az illető —, fe­lelősségre kell vonni és a tetthez mérten, szigorúan megbüntetni, de ha ártatlan valaki, akkor senkinek sincs joga meghurcolni, még ha olyan emberről van is szó, aki nem kimodottan barátja népi demokráciánknak. Ezt kívánja meg az igazság, a törvényesség, melynek betar­tása minden oldalról szoro­san kapcsolódik életünkhöz, munkánkhoz, amely elkép­zelhetetlen a bizalom légköre nélkül. DEÁK RÖZS1 NAGY JÓZSEF: JVegyue« éve történt Egy kis visszapillantás tást eszközölni csak fegyverrel lehetett. De ezen túlmenőleg folyt a harc az európai elma­radottabb országok fölötti gaz­dasági és politikai befolyás megszerzéséért is. Az egész ka­pitalista világ már évtizedek óta puskaporos hordó tetején táncolt, s csak egy szál égő gyufa kellett, hogy a világ- katasztrófa kirobbanjon. Ezt az égő gyufát dobta el Princip Gavriló Szarajevóban. ár az I. világháború ki­robbantásáért minden ország burzsoáziája felelős, felmérhetetlen a magyar nagy- birtokosok és nagytőkések könnyelműsége, amellyel bele­rántották az országot egy olyan háborúba, amelyből az csak vesztesként kerülhetett ki. Magyarország és általában a monarchia nem volt felké­szülve a háborúra, a közös hadsereg csupán számszerűleg jelentett tekintélyes erőt, fel­szerelése elmaradott volt. Mindezt méltóan egészítette ki a korlátolt képességgel rendel­kező, XIX. században gondol­kodó tábornoki kar. Magyar- ország számára már csak azért sem lehetett sok eredménnyel kecsegtető a háború kimenete­le,. mert győzelem esetén még jobban kidomborodott volna a szláv népek túlsúlya, s az el­engedhetetlenné tette volna a birodalom trialista átszervezé­sét, ezzel pedig a magyar ural­kodó körök befolyása csökkent volna a birodalom vezetésé­ben. Vesztes háború esetén pe­dig előre látható volt, hogy az innen-onnan összelopkodott, összeházasodott, sok nemzeti­ségű birodalom menthetetlenül szét fog hullni. Tisztában volt ezzel Tisza István és a magyar arisztokrá­cia sok más tagja is, mégis vállalkoztak a háborúra, mert arra számítottak, hogy a há­ború kitörése véget vet a már gyakran forradalmi jelleget öl­tő munkásmozgalomnak és meggátolja a nemzetiségek el­szakadási törekvéseit is. Eleve reménytelen kísérlet volt ez, s csúfos bukás lett a vége. Egyelőre azonban még nagy volt a háborús lelkesedés, s egy-két józanabb hangtól elte­kintve, háborús hangoktól volt zajos a sajtó, a parlament, s az utca. A kormánynak sike­rült a „nemzeti egység” jel­szavával a magyar társadalom megoldásra váró nagy belső kérdéseit háttérbe szorítani, illetve azokat elodázni. A par­lamentben minden párt meg­szavazta a háborút, s egyet­értett a háborúval a Szociál­demokrata Párt is, s hogy nem szavazott együtt a polgári pár­tokkal, az csupán azon múlt, hogy nem voltak képviselői az országgyűlésben. A Népszava a háború első hónapjaiban olyan szellemben írt, amely nem maradt el a legreakció- sabb, legsovinisztább polgári lapok uszításai mögött sem. A fronton való hősies helytállás­ra buzdította a katonákat, azt hirdetve, hogy a magyar had­sereg missziót teljesít, amikor az orosz cári zsarnokság ellen küzd. lY/fert Oroszország is belé­pett a háborúba és be­lépett Anglia és Franciaország is. 1914. augusztusára egész Európa lángokban állt. Hosszú szerelvények vitték a frontra a katonákat és a hadianyagot s hozták csonkán, bénán vissza a sebesülteket. A monarchia könnyű győzelemre számított, a hadvezetőség úgy gondolta, hogy Oroszország még nincs felkészülve a háborúra, s mi­re az orosz seregek felszerelé­se és felvonulása befejeződik, akkorra Szerbia megadja ma­gát. Nem így történt. Július 28-án megtörtént a szerb hadüzenet s csakhamar megkezdődtek a fegyveres har­cok is. A szerb seregek azon­ban jól tartották magukat, s a tehetségtelen Potiorek tábor­nok semmi jelentős eredményt nem ért el. Ugyanakkor augusztus közepére váratlanul befejeződött az orosz seregek felvonulása s a keleti hadszín­téren is megindultak a harcok. Kezdeti sikerek után a monar­chia csapatai visszavonultak, az orosz csapatok pedig átlép­ték a Kárpátokat és mélyen benyomultak Magyarország te­rületére. Bár nem sokkal ké­sőbb a monarchia seregei visz- szafoglalták hadállásaikat, a harc váltakozó szerencsével folyt tovább, és mindkét rész­ről nagy emberáldozatot köve­telt. A monarchia már 1915. elejére több mint 300 ezer em­bert vesztett, s csakhamar sor került a tartalékosok bevonul- tatására. A hátországban sem volt már korántsem olyan harcias a hangulat. A dolgozó nép > hogy a fecske egy eszten­dő alatt másfélmillió rovart l kap el röptében. > ... hogy a ma is divatos le- .gyezőf ormát 1300 esztendővel > ezelőtt készítette egy japán > színésznő; > ... hogy egy embernek járás í közben majdnem háromszor > annyi levegőre van szüksége, í mint fekvés közben. > ... hogy az emberi szem, .tiszta, derült időben, másfél .méter magasságból, sík tere- >pen 4,6 kilométer, 10 méter »magasságból 12 kilométer, 100 »méter magasságból 38 kilomé­ter, 1000 méter magasságból í 120 kilométer távolságra lát el. ! ••• hogy a 100 éves frank­furti állatkert újdonsága a [magnetofonra vett trópusi vi- [har. Az állatkert trópusi csar­nokában a krokodilok számára ; naponta közvetítik magneto­fonról a trópusi vihar hangját, [s közben víztartályok segítsé­gével felhőszakadást is előállí- I tanak. . ... hogy két francia fizikus | érdekes ködmentesítési eljárást dolgozott ki, amelyet Angliá­iban díjaztak is. A kísérlet lé­nyege, hogy a ködöt vegyi úton jégesővé változtatják. ... hogy clasz halászok Civi- »tavechia közelében egy óriás­ikoponya felső részét találták [meg, s el is szállították a mú­zeumba. Az óriáskoponya több [mint 10 méter hosszú, s a tu- tósok nem tudták megállapí- [ tani, hogy egy óriáshal fejének [felső része-e, vagy valamelyik 'őskori emlős maradvány«. csakhamar megelégelte a há­ború szörnyűségeit: a jegyre kiszolgáltatott kevés élelmi­szert, a jegyzők basáskodását, a feketepiacot, az inflációt. Elegük Volt abból, hogy a fér­fiakat a frontra hurcolják a haza nevében meghalni, he­lyettük pedig itthon nők és gyermekek dolgozzanak a gyá­rakban és földeken. De nemcsak a magyar nép elégelte meg a háborút, hanem megelégelték az orosz dolgo­zók is. Amíg azonban a ma­gyar dolgozók megfelelő veze­tő híján csak homályosan tud­tak hangot adni békevágyuk-1 nak és elkeseredésüknek, ad-; dig az orosz proletariátus és a; bolsevik párt vezetésével meg-; döntötte a cárizmust, majd a; burzsoázia uralmát, s megve-: tette a kizsákmányolástól men- [ tes társadalom alapjait. 1917. [ október 25-én távíró vitte szét; az egész világba a győzelmi [ hírt: „Oroszország proletariá-[ tusa a mai nappal kezébe vett; minden hatalmat.” A szovjet; állam első tetteként békét; ajánlott a harcban álló orszá-j goknak és a békéért való küz-; delemre szólította fel a világi minden dolgozóját. A Nagy Októberi Szocia-« lista Forradalom által < felvetett kérdésekre választ í kellett adni a magyar dolgo- zóknak is. Megengedik-e to-< vábbra is az emberirtó küz-< delmet vagy nem, kapitalista, rabságban kívánnak-e tovább- < ra is élni vagy nem? E kérdés < eldöntésénél rendkívüli fon- < tossága volt annak: a hadse- < reg hogyan válaszol. Oroszor- < szágban ekkor már több száz- $ ezer magyar hadifogoly élt és < ők jól válaszoltak. s (Folytatjuk.) '

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents