Népújság, 1958. szeptember (13. évfolyam, 188-212. szám)

1958-09-23 / 206. szám

1958. szeptember 23 , kedd NÉPÜJSÁG 3 Népünk és a proletárnemzetköziség A proletár nemzetköziség eszméje és elmélete a múlt század negyvenes éveiben, a tudományos kommunizmus el­méletével egyszerre született. Marx és Engels először a Kommunista Kiáltványban in­dokolták meg tudományosan a proletár nemzetköziség leg­főbb elvét és jelszavát: „Világ proletárjai egyesüljetek!” Ök fogalmazták meg az inter­nacionalizmusnak azt a téte­lét is, hogy — „nem lehet sza­bad az a nép, amely más né­peket elnyom”. — A proletár nemzetköziség lényegében har­ci frontja a világ minden el­nyomott, kizsákmányolt népé­nek. A magyar nép szabadság­küzdelmei során mindannyi­szor erőt merített és kapott a világ proletariátusától. Már 1848-ban, amikor négymillió magyar fegyvert ragadott a szabadságáért és szembeszállt a Habsburg-reakció túlerejé­től körülvett nemzet ellensé­geivel, Engels már akkor fi­gyelmeztette Nyugat-Európát és így írt: „És ha e közben mi megmaradunk ernyedt nyugal­munkban és a magyar testvé­reinket ért árulásra csak pasz- szív ellenállással és tehetetlen sopánkodással felelünk, akkor a magyarok elvesztek és leg­közelebb mi kerülünk sorra.” Későbbi szabadságküzdel­meink során is kaptunk és ad­tunk segítséget. 1919-ben, a Magyar Tanácsköztársaság ide­jén a forradalmárok nagyszerű példái mellett igen jelentős volt, hogy a magyar forrada­lom nagy erőket vont el a fia­tal szovjet állam ellen forduló intervenciósoktól, gyengítve erejüket. Bár 1919-ben nálunk, az ismert okok miatt elbukott a forradalom, mégis olyan erő­ket szabadított fel, olyan for­radalmi fellendülést hozott más országokban is, mely je­lentőségét tekintve, nagyon számottevő. Azok a magyarok, akik a Szovjetunióban, Spa­nyolországban és másutt is vállvetve harcoltak . az ottani munkásokkal és azok ügyét saját szent ügyüknek tekintet­ték, legszebb példáit adták a proletár nemzetköziség nagy eszméjének. A második világháború után, amikor a Szovjetunió nagy­szerű hadjárata nyomán né­pünk felszabadult a náci el­nyomás alól és a dolgozó nép kezébe vehette a hatalmat, be­bizonyosodott, hogy ennek a hatalmas népnek fiai a mi ügyünkért is készek vért on­tani. Ez a segítség és a testvéri országok erkölcsi és anyagi tá­mogatása nyilvánult meg 1956- ban is, amikor hazánk az el­lenforradalom után igen sú­lyos helyzetbe került. Egészen bizonyos, hogy ha a Szovjet­unió, Kína, Románia, Cseh­szlovákia és a többi baráti or­szág akkor nem sietnek segít­ségünkre, akkor nem kerülhet­tük volna el a pénzromlást, a munkanélküliséget, gazdasági életünk összeomlását. Ha vala­ki figyelte azokban a hetek­ben, hónapokban a szénnel, fá­val, vassal, építőanyagokkal megrakott vonatokat, amelyek szinte szakadatlanul érkeztek hazánk földjére, akkor két tu­lajdon szemével győződhetett meg róla, hogy barátaink igaz és őszinte barátoknak bizo­nyultak a bajok idején is. Az a tény, hogy most, alig két esztendővel 1956 után, így ál­lunk, az népünk, szinte példa nélkül álló erőfeszítése mel­lett, legelső sorban barátaink önzetlen segítségének köszön­hető. Természetes az, hogy ugyancsak a proletár nemzet­köziség szellemében mi is se­gítettünk és segítünk olyan népeknek és munkástestvérek­nek, akik erre a segítségre rá­szorulnak. Segítettünk anyagi erővel is a koreai háború ide­jén erőnkhöz mérten. Orvoso­kat, kórházakat küldtünk oda, ahol testvéreink véreztek. Tudni kell azt is, hogy a bé­ketábor népeinek harca és győ­zelme jelentős mértékben vi­szi előre és segíti a kapitalista országok proletariátusának küzdelmét is. A munkások ha­talma már világot formáló erő, melyből hitet merít minden, még elnyomás alatt szenvedő nép. Egészen bizonyos, hogy a néger munkás, akit csupán azért üldöznek, mert bőrének más a színe, vagy az olasz munkás, aki hosszú hónapok óta munka nélkül lézeng, biza­kodással és hittel tekint azok­ra a sikerekre, eredményekre, amelyeket a szocialista tábor országainak proletariátusa elér és ez a hit megkettőzi erejét a saját szabadságáért vívott harcban. Ázsiában éppen úgy, mint Afrikában, napjainkban sze­münk előtt játszódnak le olyan események, amelyek az elnyo­mott gyarmati népek bátor küzdelmét és harcát viszik döntő győzelemre. Eljön az idő, amikor minden nép leráz­za magáról az igát és szabad­dá, függetlenné lesz és ezek­ben az országokban is a mun­kásosztály vezetésével, a de­mokrácia és a szocializmus út­jára léphet a nép. Ne feledje tehát egyetlen magyar sem, hogy munkája, küzdelme, amelyet a szocializ­mus teljes győzelméért, a szebb, a boldogabb holnapért végez, egyben más népeket is győzelemre segít. SZALAY ISTVÁN „A művelődéspolitikai irányelvek — határozat a proletariátus érdekében, a nép egyetemes érdekében" — mondotta EGRI GYULA elvtárs, az Alpári Gyula Közgazdasági Technikum tanári ülésén Dr. Bartos Imre, a hatvani cillálva kerül ki az iskolából gimnázium igazgatója arról az életbe. Hogyan lehet ezt el­beszélt, hogyan nevelik az if- kerülni? Csakis baráti alapon Ax Eger-Gyöngyösvidéki Állami Pincegazdaság felkészült ax átvételre Gyöngyösön jártunk; felke­restük Surguta Jánost, az Eger-Gyöngyösvidéki Állami Pincegazdaság igazgatóját, s érdeklődtünk: a becslések alapján milyen szőlőtermésre számíthatunk az idén a me­gyében; hogyan készült fel a gazdaság az új termés átvéte­lére? — A gazdaság működési te­rülete Hevesen kívül Nógrád megye szőlőtermő vidékére is kiterjed — válaszolt az igaz­gató. Az elsődleges természete­sen Heves, hiszen a szomszéd megye szőlőtermése a mienk­hez képest, nem sok. A várha­tó termést többször is felbe­csültük, a termelők itt-ott próbaszüretet is tartottak. Ezek szerint mintegy 21 mázsás hol- dankénti átlagtermésre lehet számítani. — Örömmel mondhatom, hogy tárolóhely szempontjá­ból nincsen különösebb gon­dunk, — folytatta a gondolatot Surguta János igazgató. — Még az alföldi gazdaságoktól is át tudunk venni tárolásra 20—25 ezer hektolitert. Pincéink ké­szen állnak, s ugyanígy szőlő- feldolgozó üzemeink is, akár az egrit, a gyöngyösit, a vison- tait említem, de sorolhatnám a többit is. A feldolgozó üze­mekben minden gépet rendbe hoztunk, elvégeztük a szüksé­ges javításokat, felújításokat. Csak most már kezdődjék a szüret, a szőlő-, must-, vagy éppen bor-átadás. Itt kell megemlítenem, hogy a szerző­déskötések iránt igen nagy az érdeklődés. Kétszer fejtett borra még most is folynak r szerződéskötések. Ez igen elő­nyös a termelőknek, hiszen szabadfelvásárlási áron felül 10 százalék szerződéses felárat kapnak, azonkívül a minőség­nek megfelelően 10—20—30 szá­zalékos minőségi felár kifizeté­sére is van lehetőség. Jó mi­nőségi felárat fizetnek — a ter­melőszövetkezeteken kívül — azoknak a termelőknek is, akik közösen szállítanak, s a meny- nyiség meghaladja az 50 hek­tolitert. (- r.) SZEPTEMBER 18-án, az eg­ri Alpári Gyula Közgazdasági Technikumban a tanári kar vitaülést rendezett az MSZMP művelődéspolitikai irányelvei­nek megtárgyalására. A vitaülésen megjelent Egri Gyula elvtárs, az MSZMP vá­rosi VB. titkára, a Művelődés- ügyi Minisztérium képviseleté­ben dr. Sütő József, Heves megyei Tanács VB. Művelő­dési Osztálya részéről Strbák István osztályvezető és a He­ves megyei középiskolák igaz­gatói és a megyei szakfelügye­lők. Dr. Csemile József, az Alpá­ri Gyula Közgazdasági Tech­nikum igazgatója bevezetőjé­ben rámutatott a vitakérdés fontosságára és ari’a, hogy az intézet tanári kara az évi mun­ka tengelyébe akarja állítani az irányelvek gyakorlati meg­valósítását. Nagy Ráfaelné tanár vita­indító előadásában a tanárak tennivalóit három kérdéscso­portba sorolta az irányelvek­kel kapcsolatban: Mik a feladataink saját ne- 1 velősünk, önképzésünk, világ­nézeti és szakmai fejlődésünk terén? Milyen hiányosságok, hibák kiküszöbölése — eddigi ered­mények fokozása szükséges az ifjúság világnézeti, szakmai nevelése, oktatása érdekében? Tennivalóink az iskola kere­tein túl, a társadalmi munka, az ifjúsági szervezet s á szü­lők megnyerése, fejlődése ér­dekében. Az előadó széles látókörű, gyakorlati példákkal teletűz­delt előadása élénk és őszinte vitát nyitott meg. Lökös István irodalomsza­kos tanár elmondta, hogy ma még az egyetemi katedrákon is gyakori szokás az ismeret- anyag enciklopédikus átadása a tanár részéről, világnézeti állásfoglalás nélkül. Ha van állásfoglalás, az nagyon szűk­markú, pedig a legújabb tudo­mányos eredmények felhasz­nálására megvan minden lehe­tőség. Beszélt a nacionalizmus ér a klerikalizmus elleni küz­delem módjáról, hiszen a ma­gyar irodalom nagyjai kiváló anyaggal szolgálnak ezekben a kérdésekben. DR. HALMOS GYULA tanár arról beszélt, hogyan lehetne megjavítani, még gyümölcsö­zőbbé tenni a KISZ-munkát. Is­mertette, hogyan készül fel az iskola KISZ-szervezete a pró- báztatásokra. jóságot a gyakorlati életre, és hogyan teszik lehetővé az is­kolában a politechnikai neve­lést. Szabó Gábor azokról a ter­vekről szólt, amelyeket a Ta­nácsköztársaság 40. évforduló­ja alkalmából akarnak meg­valósítani. Elmondta, hogy a diákoknál még mindig nagy keletje van a régi időkből, a negyvenöt előttről ittmaradt ponyváknak, tehát rá kell szoktatnunk az ifjúságot a világirodalom háromforintos kiadásban megjelenő kiadvá­nyaira. A hozzászólások és nyilat­kozatok között szót kért Egri Gyula elvtárs is, aki a többi között a következőket mon­dotta: — Talán soha jobb helyen és soha jobbkor nem lehetne megvitatni a párthatározatot, mint itt és most, és eldönteni, hogy ezt a gyakorlatban ho­gyan valósítsuk meg. A vita­indító előadás elvi síkon moz­gott, de gyakorlati kérdéseket is vetett fel, nagyon helyesen. Ezt a határozatot főleg az ér­telmiség soraiban, de mégin- kább a tanárok között kell megvitatni. Ez a határozat ál­talában a művelődés kérdése, így tehát az egész népé, a munkásoké is. Ez a határozat a munkásosztályban is hatást váltott ki, vitákat eredménye­zett, mert a munkások is las­san eljutnak odáig, hogy őket is a kiművelt emberek soka­ságába sorolják. — A HATÁROZATBAN vi­lágosan tükröződik a proleta­riátus osztályérdeke. Nem álta­lános határozatról van szó, ha­nem a proletariátus érdekében, a nép egyetemes érdekében ho­zott határozatról. A nép ér­dekében való határozat ez, mert a haladó eszmék szolgá­latában áll. ......... — Mi a legfontosabb a taná­rok, a pedagógusok körében, amiért meg kell küzdeni? — mondotta a továbbiakban. — Be kell vinni a köztudatba, hogy a szocializmust csak a marxizmus—leninizmus talaján lehet felépíteni. A pedagógus, ha hiszi, hogy az akadályok ellenére a győzelem nem kétséges — ak­kor szabadon megy az osz­tályba, optimistább lesz. A legtöbb kárt az okozza, ha a tanár ingadozik. Helytelen, ha a rábízott 20—30 gyermek va­GYURKÓ GÉZA: Ä rettenetes ember juthatunk előbbre. — Mit kell tennünk most, az ellenforradalom után? — tette fel a kérdést. — Itt már be­széltek a nacionalizmusról és klerikarizmusról, mint főve­szélyről. Mindkettő lehet fő­kérdés, de nemcsak ez a kettő van. A klerikális kérdésben különösen türelmesnek kell lennünk. Ez ideológiai kérdés. Vannak azonban lényeges problémák ezeken túl is, ame­lyekkel meg kell küzdenünk. Itt van a kispolgári nézetek egész sora, a kozmopolitizmus, a közömbösség, a cinizmus, az intrikus magatartás. — NEMCSAK A DIÁKOK­BAN merülhetnek fel tisztá­zásra szoruló téves nézetek, hanem a tanárokban is. A vitákban arra kell tehát irá­nyítani a figyelmet, ami visz- szafelé húzza a szekeret. — Rendezzünk vitákat, ahol a kommunisták lépjenek fel a téves nézetekkel szemben, de ne ellenségként kezeljék a tévedőket. Ha azon a meggyő­ződésen vagyunk, hogy nem­csak a szocialimus helyes, ha­nem a hozzávezető út is he­lyes, a módszerek is helyesek, akkor jó úton vagyunk. — Fontos, hogy a tanár érez­ze felelősségét és lényeges, hogy milyen szilárdan áll ki a szocializmus ügye mellett. Ha a diák észreveszi, hogy a tanár nem meggyőződésből teszi, amit tesz, akkor elveszti tekintélyét. Ha szilárd marxis­ta meggyőződésű tanár áll ki a dobagóra és szakmájában is példamutató, akkor nem fél­tem attól, hogy nem tud marxista-leninista szellem­ben nevelni. Alapos szakmai felkészülés nélkül azonban a politikai magatartás önmagá­ban nem elég. — A vitákat kritikusan kell folytatni, merészen, leleplez­ve a téves nézeteket11 és ki- krís-tályosítani a helyes maga­tartást — fejezte be négy tet­széssel fogadott felszólalását Egri Gyula elvtárs. A VITA FOLYAMÁN fel­szólalt Szolnoki János, az egri Dobó István gimnázium igaz­gatója is, aki, egyebek között, ezt mondta: — Az értelmiség számára a proletariátus diktatúrájának viszonyai között az egyik leg­izgalmasabb, rendkívül gya­korlati kérdés: a szabadság értelmezése. Az ellenforrada­lom során is ezzel kapcsolat­ban keletkezett a legtöbb zűr­zavar és ez maradt meg prob­lematikusnak. Hegel, akit nem lehet kommunistának nevezni, azt mondta, hogy a szabadság nem más, mint a szükségszerűség felismerése és ennek irányában való cse­lekvés. A cselekvés nem a társadalmi törvényektől való képzelt függetlenségből áll, ha­nem a törvények felismerésé­ből és a felismerés szolgála­tából. Amikor arról beszélünk, ho­gyan váljunk szocialistává, az a kulcskérdés: belátni utunk törvényszerűségének igazát és szolgálni azt. Másképpen fo­galmazva — Goethe szavaival — az a kérdés az értelmiség számára: üllőrész vagy kala­pács. Aki a szabadság alatt nem kispolgári anarchizmust ért, hanem felismeri a sza­badság lényegét, az képes meggyőződéssel, hittel, tuda­tos belátással szolgálni a szocializmus építését. A Művelődésügyi Miniszté­rium főelőadója, dr. Sütő Jó­zsef elvtárs iránymutató nyi­latkozatot tett és példákkal illusztrálta, hogy a matemati­ka számára sem idegen a politikai meggyőzés gyakorlati munkája: a matematikában is lehet és kell a példák meg­választása során politikai tar­talmat aktualizálni. A TÖBBÓRÁS VITÁT dr. Csernik József igazgató fejezte be azzal a kijelentéssel, hogy az értekezlet elindulás a nagy feladatok felé, hogy a tanári karban^ is, meg az ifjúságban is minél gyorsabban és minél mélyebben kialakuljon a szo­cialista meggyőződés, a szoci­alizmus építésének szilárd alapja. — De, ki csinálja meg az utat? — csap le Csutorásra. — Attól, hogy én követ sze­rezzek, s ti meg kihordjátok, attól még nincs út... Azt meg kell csinálni, s az megint pénz... Pénz meg nincs, mondtam már... — A Dani... az segít. — Milyen Dani? — Á, most csak úgy teszel, mintha nem tudnád... Ko­vács sógor fia... Az, aki már évek óta útépítésnél dol­gozik ... Ö irányít, mi meg csináljuk ... Érted már? — Hogy téged is fejbevág­hatna már valaki egy lőcs­csel — neveti el magát, mér­gét búcsúztatva Túri. — Hát miért nem ezzel, kezdted ... így megpróbálhatjuk, de ne­ked kell beszélned az embe­rekkel ... — Azt már nem... Én megadtam az ötletet, én meg­ajánlok itt mindjárt annyi munkát, amennyi kell... De én nem vagyok tanácselnök, beszélj te az emberekkel — így Csutorás, s már fordul és ballag végig az utcán. A ta­nácselnök meg csak áll, az­tán egy káromkodást morog­va az orra alatt, fejcsóválva megindul a tanácsházára. — Rettenetes egy ember — tűnődik magában és érthetet­lenül nagyon, nagyon jó ked­ve támadt. A RETTENETES EMBERT, akit annak idején megvere­tett a jegyző az igazságért, most megelégedetten ballag hazafelé. Megelégedett, mert meglesz az út, s megelégedett, mert vitatkozott. Mindig jól­eső érzés, ha az ember a jogait gyakorolhatja. — Na látod — villan fel diadalmasan az elnök szeme — Na látod... Hát nekem sincs, a tanácsnak sincs most pénze... Nincs útkövezés az idén. Csutorás elhallgat, az elnök kezd megnyugodni és indulna befelé a tanácsra, ezzel is je­lezve, hogy sok a dolga, elég volt a vitából, amely kétség­kívül az ő győzelmével feje­ződött be. Csutorás azonban utána szól: — Te, elnök elvtárs — mióta elnök lett a T'uri, hi­vatalos ügyben a világért se szólítaná keresztnevén... — Az a kövesút kell, te is tu­dod, csak nem akarod elis­merni ... Igaz, vagy nem igaz... — Kell, én is tudom — sóhajt nagyot és keserveset az elnök, felnéz az égre, hátha történik ott valami, amitől ez a rettenetes ember abbahagyja végre. — Na látod ... Az út kell, pénz nincs... De mégis meg lehet azt csinálni csak ... — Csak? — Csak követ szerezz... azt szerezz, s kihordjuk mi gazdák, akik ott vagyunk ... Ehhez mit szólsz? TÚRI HALLGAT és gon­dolkodik. Már meg követ szerezzen ... Bár nem rossz így az ötlet. Meg lehetne csinálni, ha . .. donászik nagy mérgesen Túri az egyik kezével, a másikkal Csutorás kabátját rángatja. — Üres kamrába hogyan le­het találni valamit... Nincs pénz és kész... — Nem pénz kell, köves út — rántja meg egykedvűen a vállát Csutorás, s ettől úgy érzi a tanácselnök, hogy'még egy perc, s menten megüti a guta. Négy napja jár a nya­kára, már egyszer kiszökött a hátsó ajtón is, mikor meg­látta jönni. De utána ment... És négy napja nem tudja a fejébe verni ennek az ember­nek, hogy amit erre az évre terveztek, azt megcsinálták, hogy nincs pénz... Talán majd jövőre, de akkor se biz­tos, mert orvoslakás is kel­lene. — Hát idefigyelj Pista — fogja vissza a hangját, mert érzi, hogy csendesebben kell beszélnie, saját maga miatt —, tudsz nekem most adni tíz­ezer forintot? CSUTORÁS felrántja a szemöldökét. Mi a fenét akar ez most a tízezer forinttal. — Hogy tudok-e adni tíz­ezer forintot? ... Hát ha el­viszik a szerződött bikát, meg vége a szüretnek, nem mon­dom lenne annyi pénzem .. . Dehát arra szükségem van ... Minek neked ennyi pénz? . .. — Nem azt kérdeztem... Most tudsz-e adni, vagy sem?... — Tud a mennykő. de nem én.., csendőrökhöz, sőt börtönbe is ült izgatásért annak idején... Aratósztrájkot szervezett, mert kukacos szalonnát kap­tak ... Na most aztán képzelhetik, hogyha ez a két ember vitat­kozni kezd, az mulatságnak is jó nézni, de tanulságnak is hallgatni... OTT ÁLLNAK a tanácshá­za előtt. Az elnök, Túri Sán­dor már veresedik ... Csuto­rás meg csak hajtja a magá­ét, s az istennek nem enged... Hű mi lesz még ebből! ★ — Értsél meg végre, a fene abba a bikkfa fejedbe... Nincs pénzünk ... Arra most nincs, hogy dülőutat kövez­zünk neked ... Mert arrafelé van a földed ... Nincs ... és nincs, ha megpukkadsz is ... — Te, tanácselnök elvtárs... ilyet ne mondj, hogy nekem lesz kövezve... — De nem lesz... — De ha lesz, akkor se, mert én közel vagyok a kö- vesúthoz ... De a többiek, hát ott a falu jó földjei, mind ... Hát oda bejárni, abba az is­tenverte őszi latyakba ... Mi­re kiér a szekér, ki van ember is, ló is... Meg kell csinál- tadnod, te vagy az elnök. .. Neked kell tudni miből és honnan... — Nekem kell tudnom ... nekem kell tudnom... Hát mi vagyok én? Én vagyok a pénzügyminiszter, vagy a poroszlói látóasszony? — ha­OTT... IGEN, az a kicsit kacsázó járású, bozontos üstökű ember, az a tanácsel­nök ... S ki az akivel úgy vitatkozik? Várjunk csak, így messziről nehezen ismerem fel... Igen ... Csutorás Ist­ván. Ott lakik a falu szélén... Nem, nem azért, csak ott épí­tette fel tavaly a házat. Cse­léd volt mindkettő, Csutorás most egyéni gazda, vaskos fe­jű és vastagnyakú kálomista, annak idején a jegyző a csendőrrel verette meg, mert azt mondta, hogy gazember a jegyző úr, de nem én ... Há­rom hétig volt kórházban utána ... Most megint vitatkozik va­lamin ... Rendes ember na­gyon. csak örök átoknak tart­ja a tanácselnök, persze in­kább vicces-mérgesen mond­ja, mintsem őszintén, mert­hogy nincs olyan dolog sem égen, sefn földön, amibe bele nem szólna ... De csak úgy, nem hivatalosan ... Mert azt mondja, hogy ő paraszt és nem hivatalos ember ... Nem is lehet semmire ráven­ni, hogy vállaljon tisztséget. Ott van minden gyűlésen, el­mondja a véleményét, még' az atyaistennek is ... Aztán ve­szi a kalapját a lába mellől és indul haza... Hát ilyen ember ez. Az elnököt meg a guta ke­rülgeti sokszor, mert nyakas fajta az is. Annyi baja volt annak idején a hatóságokkal, de mindig csak a szája miatt, hogy tíz embernek elég lenne. Mindig meg akarta vál­tani a világot, s cserébe min­dig megváltotta a belépőt a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents