Népújság, 1958. augusztus (13. évfolyam, 162-187. szám)
1958-08-14 / 173. szám
t 1958. augusztus 14. csütörtök NEPÜJSÄO A ssellemeskedők Vonaton, vagy autóbuszon, a mozik előcsarnokában a kezdésre várva, avagy éppen a cukrászdában szép számmal akadnak „szellemeskedők”. Szellemeskedők, akik tudatosan, vagy tudatlanul — s most nem is ez a fontos — tesznek megjegyzéseket társadalmi rendünkre, a proletár- diktatúrára, a holnap céljaira, a végzett munkára. S ezek a megjegyzések olyan távol állnak a bírálattól, mint ama bizonyos Makó Jeruzsálemtől, s oly annyira igazak, mint ahogy édesnek nevezhetjük a sót. Amióta a világ világ, mindig voltak intrikusok, rcs&zmájúak, mindig akadtak olyanok, akik a kákán is csomót keresnek, — mondhatná erre bárki. S első pillantásra így, — igaz is ez. De most nem erről, pontosabban nemcsak erről van szó. Sokkal inkább arról, hogy az effajta szellemeskedések ott hangzanak el, ahol sokkal, de sokkalta többen vannak olyanok, akik különben nem hívei a 'effajta megjegyzéseknek, nemcsak formájuk, de elsősorban is tartalmuk miatt. Ott hangzanak el, ahol józangondolkodású emberek állnak vagy ülnek, akiknek maguknak is lehetnek esetleg kisebb vagy nagyobb kifogásaik életük néhány jelenségével szemben, de ezeket a kifogásokat rendszerint hivatalos formában, megfelelő helyen mondják el. S mégis ügy néz ki a dolog, mintha ezeknek a fecsegőknek állna a világ, mintha ezek a fecsegek uralnák ama vonatot, vagy mozi előcsarnokot: ezt az országot. Mert nincs válasz rá! Tapintatos hallgatás nem válasz. Tapintatlanságra nem lehet rosszul értelmezett tapintatossággal válaszolni, lévén a régi latin közmondás: * 18 Apró falvak, tanyák szétszórt házai, mellett, hidak rá- , esős bordázatán fut az út. A delet is régen elkondította már az öreg torony, mikor Kiskörére érünk, a ceglédi kútfúrókkal és Kóta Imre elvtárssal, a megyei tanács tervosztályának munkatársával. Kisköre csendes, dolgos hétköznapjait éli. A Tiszán lassan befejezik a büszke, nemesvonalú, acélizmú hidat; dalos építők akarata lendül az égnek ölelkező traverzekben, de a kiskörei embereket már új, szebb öröm várása lakja: kutat fúrnak! Messziről idelátszik az apró házak fölé magasodó karcsú, 18 méteres fúrótorony, hallani a szivattyú, a fúrófejet forgató gépek morgását, dohogását. A fúrótorony körül barnára Sült emberek szorgoskodnak. Csatlós Balázs elvtárs, a környék „Balázs bácsija”, a nagy mélységű kutak speciális szakembere, nem is örömmel, aggodalommal nézi mindéin mozdulatukat. — Mi újság, Balázs elvtárs? kérdezi Kóta elvtórs. — Ballagunk lefelé. Balázs^ bácsi nyolc éve kútfúró. Sok-sok kutat fúrt már a nyolc esztendő alatt, hirtelen meg sem tudja mondani, mennyit. A makói kút volt idáig a legmélyebb, 550 méter. A messzi Békés megyéből járja kilenc emberével az ország középső táját, a Duna-Tisza közét, Salgótarjántól Bajáig. — Szép dolog ez — mondja —, itt minden az érzékekre van bízva. Sötétben tapogatózik az ember, mert nem lát bele a földbe. 180 méter mélységnél tartanak Kiskörén. Mutatja a talajmintákat, amit a cirkuláris vízmozgás, a talpat és a fúrófejet mosó víz felszínre hoz. A rétegmintákat a Geológiai Intézet kapja, kell az ország geológiai térképezéséhez. 30n— -.00 méterig haladnak lefelé, 300 méter körül várják a víz- áteresztő homokréteget. örülnek a kiskörei emberek, örülnek, mert a község régi kútja — még Sós Sámuel pesti kútfúrómester fúrta 1930-ban —, kezd elapadni, már csak 15 liter vizet ad percenként. Visszafelé menet a tiszanáhallgatás, beleegyezés. Még akkor is annak veszi az effajta típus, hanem korántsem a beleegyezést, hanem a tiltakozást jelenti. Különben sem vagyunk hívei annak — van erről tapasztalatunk sajnos éppen elég —, hogy az ország, a párt, a kormány dolgát, intézkedéseit a cukrászdákban vitassák meg. De ha már a „vita” ürügyén valakinek szelemeskedni való kedve van népünk 13 esztendős megfeszített munkájáról, a mindenki számára oly izgató kérdésről, mint a béke, ha fecsegnivaló kedve támad mindarról, ami számunkra a legszentebb és legfontosabb, — el kell venni a kedvet az ilyen fecsegéstől. S ezt nem lehet tapintatos hallgatással megtenni. Válaszolni kell rá, keményen és határozottan, azonnal, mielőtt még esetleges visszhangra találna a rosszindulatú megjegyzés. S ez nem valamiféle „kommunista kötelesség”, még csak nem is az agitáció valamilyen új formája. Ez emberi kötelesség, minden becsületes ember kötelessége, aki tiszteli saját munkáját, saját népét, aki becsüli azokat, akik e népért és e célokért dolgozik. Még ilyen formában sem lehet hangosabb az ellenség és hangosabb a tudatlanság, meg az oktalanság. Nem engedhetünk egyetlen pillanatra sem teret azoknak, akik nagy hangon, de rosszindulattal, kijelentő módban, de alaptalanul próbálnak vádolni, befeketíteni mindent és mindenkit. A szocialista demokrácia nem ezt jelenti! A vélemények szabadsága nem lehet takaró az ártani szándékozó rágalomnak, a bírálat lehetősége és e lehetőség intézményesített biztosítása az ellenség ilyen módszerednek. S itt nem valamiféle „fan- tom”-kergetésről van szó. Hogy van-e, vagy nincs osztályellenség Magyarországon, azt 1956. októbere megmutatta. Hogy milyenek a módszerei, — azt is: amikor tág tere van a működésére. Most nincs! Most új módszereket keres és a tapintatos hallgatók jóvoltából nem egyszer talál is az, aki annakidején a legegyszerűbb módszereket — a terrort, a gyilkosságot — alkalmazta céljai elérésére. Az osztályharc „béke-időben” nem valamiféle nyíltfrontos küzdelem: egyik oldalon mi, a másik oldalon az ellenség. Az osztályharc a mad viszonyok és a mi viszonyaink között sokkal bonyolultabb és összetettebb ennél. E bonyolultság egyik kifejezője a szellemeskedő fecsegés is, amely nem is mindig olyanok szájából hangzik el, akik ellenségei volnának ennek a rendszernek. De az ellenséget segítik, maguknak: is ártanak! Miért engednénk meg a népi demokráciában, hogy a népi demokrácia rosszindulatú figurái hangosan fecseghessenek? S különösen miért úgy, hogy erre a válasz — semmi se legyen. Mi köze van ennek a demokráciához, a szabadsághoz, amelyet éppen ezek az elemek szeretnek nyilvánvaló célok miatt a legjobban szajkózni, önvédelemből. Nem, ilyen demokrácia, ilyen szabadság nincs és nem létezik. A fecsegőknek a középkorban levágták a nyelvét, — s mi bár nem élünk a középkorban, azonnali válasszal „vágjuk le” az intrikusok, a szellemeskedők, a fecsegők ártani akaró nyelvét. Gy. G. Nincs többé éjszaka Sidney-i fizikusok véleménye szerint a Földnek az io- noszférából történő megvilágításával teljesen ki lehet kapcsolni a mostani mesterséges földi fényforrásokat. Ezenkívül az éjszakai eget is kényszeríteni lehet arra, hogy erősebben világítson. Tehát az éit nappallá tehetjük! Ezt körülbelül 240 méter hullám- hosszú, igen erős rádióhullámok kisugároztatásával valósíthatjuk meg, amelyek a száz kilométer magasságban levő gázokat izzásba hozzák. A hullámok kisugároztatásához négy négyzetkilométer kiterjedésű, óriási antenna berendezésre van szükség. Ötezer kilowattom naperőmű készül Szovjet tudósok és mérnökök befejezték az. 5000 kilowatt kapacitású naperőmű terveit. Az erőművet az Ara- rát-völgyben építik fel, ahol a Nap évente 2600 órán át süt. Az erőmű évi . termelése 2 200 000 kilowattóra elektromos energia lesz. Erdő és fa A z Egyesült Államok — mint az amerikai külügyminisztérium emlékirata lerögzíti — továbbra sem hajlandó elismerni a Kínai Népköztársaságot. A népi Kína nem létezik Washington számára, létezik ellenben a tajvani kormány, létezik maga Tajvan, Kína megtestesítője, ■ az amerikai külpolitikában. Ez már nem is felháborító, ez már nevetséges! Erdőnek nézni egyetlen csenevész fát. s még fának sem te kinteni a hatalmas erdőt: erre csak az amerikai külpolitika képes. Az a külpolitika, amely eddig is kudarcot kudarcra halmozott, s e kn. újra meg újra lángba borítani a világot. De vajon lehetséges-e, nem észrevenni az erdőt? Az amerikai kormány úgy véli, hogy lehetséges... A bumeráng Regisztrált villámcsapás Egy nyugatnémetországi gyár, a Lugano (Svájc) közelében levő Monte San Salvatore kutatóintézet részére készüléket gyártott, amely regisztrálja a villámcsapás egy töredék másodperc alatti lefolyásának minden fázisát. Amikor a villám becsap, a készülék mellett felállított magas antennába, egy világító vásznon láthatóvá válik a villámcsapás és útját a regisztrálógép lefényképezi. Küzdelem a vízért nai kutat is megnéztük. Tegnapelőtt -volt - a kyt- műszaki átadása... Kívülről alig látszik belőle.valami: egy hosszú cső, 20 centiméter magas kifolyóval. Percenként 60 liter víz tör itt fel, 400 méter mélységből. Szivattyús kiképzéssel nagy teljesítményű kútnak nevezhető. mert 360 centiméteres leszívással percenként 172 litert ad. A kút vizét magam is megkóstoltam, minőségileg jó, kissé gázos. — Akkor lesz teljesen tökéletes, ha a község terveiben szereplő . törpevízmű rá lesz csatlakoztatva — mondja Kóta elvtárs. Alig fejezték be a kút megépítését, 325 000 forintos állami beruházási hiteiből, már új tervvel foglalkoznak a község vezetői. Erről beszélget— A fiam — tette elém a fényképet, s agyondolgozott keze ottmaradt az asztalon. — A fiam, amikor 21* éves volt — fűzte hozzá és várakozóan nézett rám, hogy tetszik nekem a fia, akit szült, szoptatott, virrasztott és felnevelt. A fénykép jóvágású, barna- hajú, vidámszemű fiatalembert mutatott. Olyat, aki tudja, hogy mit akar, s van ereje is ahhoz, hogy akaratát kivívja. Nem a lányok kedvence típus, de olyan, akit ha megismernek, nagyon tudnak szeretni és még jobban becsülni a nők. Jókedélyű fiatalember, nyilván tele ambícióval és hittel, nagy-nagy bizalommal az élet és nem kevés magabiztonsággal saját maga iránt. Ott ülhetett a fényképész előtt kicsit feszengve, kezével nem nagyon tudva mit csinálni. A fényképész nyilván vagy tízszer is odaugrott, hogy tartsa ölében a kezét, ne üljön olyan mereven, mosolyogjon egy kicsit, jaj, de hát ne any- nyira... Nehéz dolog az ilyen az önmagát mutogatni, fitogtatni nem akaró ember számára. A filmszínész lám megszokta, hogy fényképezzék. Dehát, ha az ember 21 éves, illik születésnapján arcképet csináltatni: egyet a mamának, egyet a kislánynak, akinek a fényképe nyilván ott van a fiatalember szíve felett, s ha nem tünk Egri Imre vb. elnökhelyettes és Bóka Pál elvtárs, gazdasági előadóval. Nagyméretű tárolóaknát és víztornyot építenek a kútra. A vizet elektromos szivattyú szállítja majd a víztoronyba, ahonnan 4—5000 méteres vezetéken fut a közkutakra. A kútra csatolt törpevízmű 4750 embert képes ellátni napi 50 liter vízzel. A tározó. 20 köbméteres vasbetonakna. vízkivételi csappal, közvetlen szolgáltat vizet. A víztornyot 50 köbméteres tározótérrel tervezik. A törpevízmű megépítésére az ez évben biztosított hitelkeret 226 929 forint. Ez az ösz- szeg kevés! A költségek előteremtésében elsősorban a lakosságra számítanak a tanács vezetői. 43 000 forint értékű társadalmi munkát terveztek be a vízmű építéséhez, de pénzbeli támogatásra is szükségük lesz. Merész, nagyszerű tervek ezek — a Vízért! Egyre több helyen ütik fel tanyájukat a Vízkutató és Kútfúró Vállalat ceglédi üzemegységének emberei. Dalol a karcsú fúrótorony, dohog, morog a gép, kemény mészkő-ágyazatokkal küszködik az acélfúrófej, de mégis, mindenütt felbuggyan a víz. Tiszanána önerejéből törpevízmű vet épít... Kisköre 180 méter... Füzesabonyban ideiglenesen újabb kutat adtak át... Már Hevesen is áll az újabb fúrótorony... Dolgoznak a ceglédi kútfúrók, nemes ön- feláldozás minden napjuk, kemény megpróbáltatás — küzdelem a vízért. PATAKY DEZSŐ f dézet: „A környezet rádióaktív fertőzése, amely nukleáris fegyverkísérletekből származik, elősegíti az atmoszférában a sugárzás fokának növekedését, s ez óriási kockázatot rejt magában és bizonyos mértékig ma még ismeretlen következményekkel járhat a ma élő emberek és a jövő generáció számára’’. Az idézet az ENSZ 15 tagú atombizottságának jelen- í téséből való, amelyet 1955. decemberében lényegében azért ( hoztak létre, hogy igazolja az amerikai álláspontot: az j atomkísérletek nem veszélyesek az emberre. A bizottság ) dolgozott! A tudósok, atomszakértők elkészítették a jelen- ) tést. S a jelentés bumeráng lett. ) De ez a bumeráng nemcsak felbontja az amerikai i kifogást, hanem vádol is! Nem kétséges, hogy a vád után ) az ítélet is elhangzik majd. (látó) Ez azl Most már mehetnek üdülni! Évről-évre elhatároztuk, hogy üdülni, vagy ha nem, hát legalább kirándulni elmegyünk. Eddig még nem jutottunk idáig soha. Végre szombaton Fclsőtárkányban rájöttem arra is, hogy eddig miért voltunk a sorsnak ilyen számkivetettjei! Egy 60 filléres bélyegért dugtam be a fejem a kis postaablakon, s miután megkaptam, a postás kedves mosollyal nyújtott felémegy nótáskönyvet, hogy megveszem-e? Ismerem már az ilyen bizományba adott könyvek sorsával járó nehézséget, és meg se nézem, mi van benne, hanem együttérzésből kifizettem a három forintot, és zsebre- vágtam a füzetecskét. Itthon aztán kíváncsian lapoztam bele a Zeneműkiadó által közrebocsátott él- vezetanyagba. Nem mondom, elragadó már mindjárt a teteje: Víkendező, táncoló, csókolódzó, pádon ábrándozó és egyéb poziturában leledző párok halványlila alapon, és egzotikus betűkkel a cím: Nyaralók és kirándulók nótáskönyve, vagy daloskönyve, valami ilyesmi címe van, ugyanis azóta csodára váró nagybátyám elhurcolta magával okulää céljából. Hát igen. Nekünk évek óta hiányzik ez, mert mi is lesz, ha megérkezünk mondjuk Jávorkútra, és nem tudunk mit énekelni? De ha esetleg valakinek eszébe is jutna valami, bizonyára nem lenne olyan okos gondolata, mint az említett füzetnek, amely a honvágydallal kezdődik, és van benne Bala- ton-keringő, csillag lehozás, nekem szóló lágy esti szerenád, és a többi. Szóval csupa kirándulási és üdülési nóta. Na meg aztán mi is lenne velünk, ha elindulnánk enélkül a könyv nélkül teszem azt Síkfőkútra, vagy — maradjunk a kutaknál — Bánkúira, és miután megettük a magunkkal hozott rántottcsirkét, és nem jutna eszünkbe az aktuális nóta! Nem baj! Itt a füzet; Majd az segít, hiszen benne van, hogy: „... Főúr fizetek!” A többit most «nár nem is emlegetem, hanem majd egy kirándulásról hazatérve gyakorlati hasznáról fogok beszámolni, hátha lesz benne valami követhető?! Annyit azonban minden tréfa nélkül szeretnénk megjegyezni, hogy kár ilyenre a papírt pocsékolni. GYURKÖ GÉZA: A fénykép is látni, benne van ebben a képben is. Csak a ruha takarja el. 21 éves. Az élet kezdete, a férfikor első lépéseinek az ideje — morfondíroztam tovább a képet nézegetve. Egy-két év és talán megnősül. Vajon milyen lehet a kislány, akit szeret, s aki méltán szereti ezt a fiút? Ha hinni lehet az ellentétek törvényének, akkor szőke, kékszemű, kicsit hullámos hajú, halkbeszédű, de nagyon kedves és vidám ő maga is. Lehet, hogy Évának hívják, vagy Erzsébetnek, de az is lehet. hogy Júliának. Vajon, hogy szólíthatja? Júlia az túl hivatalos, merev és hideg. Julika! Én bizony így hívnám ezt a kedves kislányt, aki úgy tud simulni ehhez a fiúhoz, hogy már ezért a védelmet kereső simulásért is érdemes férfinek és bizakodónak lenni. Miről beszélgethetnek esti sétáikon, miről mikor kicsit megfáradt a szájuk és két ölelő karjuk? Biztos apró kis csacsiságokról is. De ahogy elnézem ezt az állat, azt az akaratos vonalat, amely a szálszöglettől szinte az álla aljáig szalad le a fiúnak, — komoly dolgokról is. Véleményük van a világról emberekről, kicsit sajátos, kicsit egyéni és még kevés tapasztalatra épült, — de vélemény és ez már jó. Aztán terveik is vannak. Azért fiatalok. Azért szerelmesek. Kétszobás lakásról álmodoznak, kényelmes, csendes és barátságos otthonról. A férj hazaiön a munkából, leül a karosszékbe, bekapcsolja a rádiót. Az asszony, a fiatalasz- szony kötőt köt maga elé és ahogy a regényekben is írva van: kipirult arccal sürög- forog a tűzhely előtt, — készíti a vacsorát emberének. — Béluskám, hagymát is tegyek a rántottához, vagy elég a szalonna is? — így az asz- szony csengő hangon, hogy fel- rezzenjen a férj, aki úgy, de úgy bele tud temetkezni az újságba. — Hogy mit? Hogy hagymát is? Hát persze. Tudhatnád már, hogyan szeretem én a rántottát — így a férfi és megelégedetten nyújtja ki a lábát, hisz ebben a házban ő a férfi, az ő akarata, kívánsága a döntő. S Julika olyan, de olyan kedves, úgy lesi a gondolatát, hogy ő nem is tudja annyira Julikáét. Aztán gyerek is lesz. Persze, hogy lesz. Egy fiú, meg egy kislány. A fiúhoz ő ragaszkodik maid, hogy futballistát neveljen belőle, a kislányhoz Julika, mert azt olyan szépen lehet öltöztetni. Vasárnaponként majd elmennek sétálni, — négyesben, elől a két gyerek, hátul ők ketten, karonfogva és megelégedetten. Megfordulnak majd az emberek, mert szép és boldog családot látnak és a szépség, meg a boldogság mindig visszafordulásra késztetik az embereket. Hát ilyen és ehhez hasonló dolgokról beszélgethetnek esti sétáikon, félszavakkal, kéz- szorítással, enyhe pirulással, de vidáman. Azazhogy! Lehet, hogy néha azért összevesznek Na nem nagyon és nem is halálosan komolyai., de hát szerelmesek és mind a kettő egyéniség. Meddig kell surlódnia a malomkőnek is, míg összecsiszolódik. Ilyenkor aztán két napig nem találkoznak, a kislány sír is, egészen biztos, hogy sír, s úgv érzi. hogy ő a -világ legszerencsétlenebb embere... A fiú meg morcos, a mama csak seiti, de nem tudja, hogy mi a baja. Megfogadja, hogy mindennek vége, pedig tudja, dehogyis vége, hisz azt nem is lehetne kibírni, hogy vége legyen, hogy ne lássa, ne ölelje, ne csókolja többé Julikét... Aztán harmadnap találkoznak... . Aztán kibékülnek... ...és még jobban szeretik egymást, mint valaha. Az ember akkor érzi a másik igazi értékét, amikor az érték veszélyben van, amikor távol van, amikor nem érzi a birtokos magabiztos nyugalmát... ...Nézegetem a fényképet. A mama csendben és nyugodtan ült eddig velem szemben, de úgylátszik, sokáig tanulmányozhattam fiának arcvonásait, elgondolkodhattam közben, mert megszólal és kérdi: — Hogy tetszik? Mit szól a fiamhoz... 21 éves volt... — Nagyon jóvágású fiú — mondom és őszintén. — Hol dolgozik, megnősült már és Julika? — Milyen Julika? — néz rám értetlenül a mama. aztán lehajtja a fejét és úgy mondja: Nem dolgozik ő már sehol a lelkem... Ez volt az utolsó fényképe... Meghalt még 1944- oen... Valahol a Dunántúlon. Ez a fiú örökké 21 éves lesz!
