Népújság, 1958. augusztus (13. évfolyam, 162-187. szám)

1958-08-06 / 166. szám

• 19SS. augusztus 6., szerda MEPÜJSAö s Ahonnan as egriek kapják a tejet — Látogatás az egerfarmosi toj üzemben — Gyűlik a gabona ít Termény forgalmi Vállalat ssihalmi telepén (Tudósítónktól.) A NAP MÁR leáldozóban van. A legelőkről hatalmas porfelleget verve tér haza a tarka tehéncsorda. Sorra nyíl­nak a kiskapuk, minden ház­hoz betér egy-két jámbor jó­szág. Friss széna kerül a já­szolba, s mindenhol megkez­dődik az esti fejés. Megtelnek a zsétárok, a fejőedények, s a tej elindul útjára. Mi lesz a tej további útja, milyen állomásokon megy még át, amíg a városi fo­gyasztó asztalára kerül? A községben járó-kelő ide­gen figyelmét azonnal magá­hoz vonja a Tejipari Vállalat üzemének épülete. Az apró falusi házacskák körül büsz­kén emelkedik ki a korszerű, modern kis üzem, mely már külső formájában is igen szép kupét mutat. Nem csalódunk akkor sem, ha a kapuján be­lépve a belsejét is szemügyre vesszük. Történetéről tudnunk keil annyit, hogy 1956-ban épült fel, 200 ezer forintos beruhá­zással. Mélyhűtő berendezése ritkaságszámba megy a kör­nyéken. Miért éppen itt épült fel? A válasz: A község a me­gye egyik legjobb tejelíátója. A faluban 250 tehén van, és naponta a gazdák 1000—1100 liter tejet hoznak be a csar­nokba. Mindezekről Prokai József a tejüzem vezetője tá­jékoztat, aki feleségével együtt intézi az átvétel sok­sok gondját, baját. Amíg ezekről beszélgetünk, hangos „Jó estét’1 köszöntés­sel egy férfi lép be a terem­be. Dobó Laci bácsi — az első fecske ma este — azonnal fel is önti a kanna tejet a mérő­edénybe. — Öt liter — néz rá az átvevő, bejegyzi a kis könyvecskébe, mintát vesz a tejből, s már zúdítja is bele az ezerliteres nagy átvételi tartályba. Aztán egyre másra jönnek az emberek. Bukta Jánosné, Ferenc Gábor, s a többiek már szinte sorba áll­nak, de az átvétel gyorsan halad. Fogy a sor, nem kell sokáig várakozniok. A nagy tartályban pedig gyűlik, egy­re gyűlik a friss fehér esteli tej. ÍGY KERÜL sorra több mint kétszáz gazda, akik mind azt vallják, hogy érde­mes a tejet a csarnokba szál­lítani. Inkább ide viszik, mint piacolnak vele. A legjobb tej­szállító gazda Bajzám János, — aki négy tehenet fej — naponta 20—26 liter tejet hoz be, hónap végén pedig min­den esetben több mint kétezer forintot kap érte. Ez a „kis" összeg felér egy igen jó fize­téssel, s e mellé még két törzskönyvezett tehene után 16 mázsa korpát is kap. De nézzük csak a tej továb­bi útját. Amikor az átvételi tartály félig-meddig megtelik, bekapcsolják a szivattyú gé­pet. A villanymotoros szivaty- tyú a tartályból a hűtő tete­jére nyomja fel a tejet, innen pedig a meleg tej a hűtőbor­dákon átfolyva lassan csorog lefelé. A hűtőbordák csövei­ben hideg víz és amóniák gáz áramlik keresztül. Mire a tej itt végigmegy, akkorra már teljesen hideg lesz. Innen is­mét egy ezer literes tartály­ba, majd ugyancsak gép segít­ségével a kannákba kerül. Az elmondottakon kívül még több gép egészíti ki az üzem berendezését. Az egyik sarokban 30 literes fölöző áll Ha az egri üzem nem győzi a munkát, akkor itt helyben végzik el a fölözést, és így szállítják tovább. A nagy tar­tály mellett lapos, korong­alakú szerkezet áll. Ez a centrifugál gép, ennek segít­ségével állapítják meg a tej zsírtartalmát. A fogyasztók afelől is nyu­godtak lehetnek, hogy a tej minősége, azaz zsírszázaléka igen jó. Nem fordul elő csa­lás, nincs vizezett tej, mert itt rendszeres minőségi ellen­őrzés folyik. Egy nagy fake­retben — mely apró rekeszek­re van osztva — annyi üveg­edény áll, ahány tejszállító gazda van. Mindegyiknek van próbaedénye. A tej átvétele­kor minden esetben mintát vesznek, a kis üvegbe öntik, s 10 naponként megvizsgálják a zsírtartalmat. Ha pl. a tej feltűnően gyenge, akkor is­tállópróbát vesznek. Itt aztán kiderül, vizezett e a tej, vagy a tehénben van a hiba. Ilyen eset természetesen ritkán adó­dik, s ennek köszönhető, hogy a kötelezően előírt 3,5 száza­lékos zsírtartalomnál mindig jobb, 3,8—4 százalékos átlagot tudnak kimutatni. . Az idő eközben már az es­tébe hajlik, lassan elfogynak a tejes gazdák, de a csarno­ka® házaspár még mindig dol­gozik. Éjfél felé jön a teher­kocsi, s csak az éjjeli szál­lítmány feladása után ér vé­get a napi munka. Reggel pedig, méghozzá korán, ismét kezdődik élőiről. A VÁROSI lakosok — mi­közben a jó hideg tejet, vagy a meleg kávét kortyolgatják — gondoljanak azokra az em­berekre is, akik számukra ezt biztosítják. (Tudósítónktól) HÁTUNK MÖGÖTT hagy­tuk az aratást, lassan a csép- lés is véget ér, de ezzel egy- időben egy másik munka vette kezdetét, a termények átvéte­le. Ezt a nagy munkát minden községben a Terményforgalmi Vállalat telephelyein bonyolít­ják le, ahol kezdve a búzától egészen a napraforgóig, meg­vásárolják a terményt. Szihalom községben a múlt hó 21-én kezdődött meg a ter­ményfelvásárlás. Simon Antal volt az első gazda, aki a csép­lőgép alól már is hozta ide a géprészt. Utána pedig, ahogy a cséplőgép tovább haladt, úgy sorakoztak fel a lovasko­csik a nagy magtár előtt. Anl tál Károly a géprésszel együtt az adó búzáját is ide hozta, így 17 mázsa terményt hagyott itt. A legtöbb gabonát azon­ban a helybeli Béke Termelő­szövetkezeti Csoport hozta, közel 54 mázsát. Megindult tehát a folyamat, s így megy ez mindaddig, amíg a község töbhszáz gaz­dálkodója sorra nem teljesíti az állam iránti kötelességét. A kötelességteljesítésről egyéb­ként igen jó véleménnyel van özv. Kürti Józsefné, a telep vezetője. Mindenki tudja a kö­telességét, és az emberek a cséplés után azonnal hozzák a gabonát. Az átvételt természetesen hosszas készülődés előzte még. Ha most a gondosan kitisztí­tott, fehérre meszelt magtá­rakban végignézünk, láthatjuk, hogy ez a felkészülés igazán becsületes munka volt. Sorra ki kellett takarítani a helyi­ségeket és fertőtleníteni a zsi­zsikek, gabonakártevők ellen. A meszelés előtt Matadorral szórtak be mindent. Fertőtle­nítették a zsákokat, rostákat, eljutott a rovarirtószer a desz­kapalló minden kis repedésé­be. AMÍG EZEKET Kürtiné el­mondja, addig már újabb gaz­da kocsija fordul az épület elé. A kocsi gazdája Kovács Ferenc az asztalra teszi a csép- lési eredményt, mely szerint 52 kiló búzát kell behoznia. A mázsára teszi a gabonát, de ezenkívül még mást is hozott. — Van még egy kis felesleges sörárpám — kezdi. Ha átven­nék, szívesen itthagynám. — Kürtiné szakavatott szemmel nézegeti tenyerén azt a bizo­nyos sörárpát, majd válaszol. — Jól van bátyám, kell az ár­pája, de előbb vigye vissza és rostálja át. Gazos, vagy rostá- latlan terményeket nem vásá­rolunk. Elvégre a minőségre is adni kell. Szeretnénk hallani valami szakvéleményt az idei gabona minőségéről. — A felvásárló az asztalon fekvő műszerre mutat. Tessék kérem. Ez itt a fajsúlymérő. Minden ter­ményt átvizsgálunk, és minden dicsekvés nélkül mondhatjuk, hogy az idei gabona minőségi­leg igen megfelel a követelmé­Sertés- és szarvasmarha­törzset létesít az egerfarmosi Új Barázda Tsz Az egerfarmosi Üj Barázda Termelőszövetkezet 140 holdon gazdálkodik. Ez ideig még nem volt sertés- és szarvas­marha-állományuk. A tagság elhatározta, hogy a közeli napokban 30 darab fiatal ser­tést és 10 darab tenyészüszőt vásárol, hogy a szövetkezet jövedelmét az állattenyésztés vonalán is szaporítani tudják. — pAsztorlakáS ÉPÜL eb­ben az évben Egercsehiben. Az építkezéshez szükséges pénzt a községfejlesztési alapból bizto­sítják. nyéknek. A fajsúly százalék szabványmértéke 78, de ennél mindig jobb minőséget ka­punk. Általában 80—81, sőt 83 az átvett gabona fajsúlya. Ter­mészetesen a termelő is jó! jár minden esetben, mert min­den faisúly százalék emelke­dés után 2.10 forintos felárat fizetünk. Szeretnénk megtudni azt is, vannak-é akadályok az átvé­telnél, van-e elég tárolóhely, biztosított-e a zavarmentes át­vétel? Szihalmon ezzel sincs probléma. Az egyik magtár egy volt iskolahelyiségben van. ezenkívül egy másik épület is rendelkezésünkre áll. Hely te­hát van bőven. A zavartalan átvételt segítik azzal is, hogy bárkinek kölcsönöznek zsá­kot az ideszállításhoz. Több mint 150 zsákjuk van, s napi 50 filléres használati díjért nagyon sokan igénybe is ve­szik. S végül dicséretképpen el kell még mondani, hogy bár az átvételi idő délután 5 óráig tart, de ha valaki este 8 óra tájban hozza a gabonát. Kür­tiné akkor is átveszi tőle. Mi a helyzet a szabadfelvá­sárlásoknál? Sajnos, itt elég gyengén állnak a szihalmiak, mindössze még néhány mázsa szabadon felvásárolt búza van a raktárban. Remélhetőleg, ez a csekély mennyiség még sza­porodik. A FELVÁSÁRLÁS munká­ja még egészen késő őszig tart. A gabonaféléje után kö­vetkezik a napraforgó, a ku- korica, a különböző aprómag­vak átvétele. Ide kerül az idei termés egy része, hogy népünk ellátását szolgálja. Gál Ferenc, Lőrinci: Panaszára a MEDOSZ Te» rületi Bizottsága azt válaszol­ta, hogy oda kérelme és ok­mányai nem érkeztek be. így segélyt folyósítani nem tud­nak. Kérjük ezeket küldje meg a MEDOSZ Területi Bi­zottságához, Miskolcra. Bódi János (virág), Rccskt Levelét megkaptuk, ügyét kivizsgáljuk. A végleges ered­ményről levélben értesítjük majd. Juhász Miklós, Rózsaszent- márton: Az ifjúság problémáival kapcsolatban a közeljövőben nagyobb írásban akarunk fog­lalkozni. Levelének anyagát ebben felhasználjuk. /WvAA/WVWVAAAAAAAAAAArV\AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAévVVWWVWWWWWW\AAAAA/WV Három virág egy tőről A fecsegő . . . lehet sovány és magas, kö­vér és alacsony, barna, vagy szőke. Nem érdekes. Semmit se tud, de mindenről' beszél. Ez a különös ismertetőjele. Tu­datosan meg nem bántana senkit, mert szíve azért van, de mindenkiről akaratlanul is rosszat mond. mert ebben nem a szív dönt. Beszél és beszél és beszél, ő volt a csodac-jecse- mő, aki már születése pillana­tában is tudott szólni, s ő lesz az a rettenetesen érát kés csontváz, aki évszázadok műl- va, ha a kutatók ásója nyo­mán felszínre kerül maradéka, el tudja mondani a ma törté­netét. Egész biztosan vissza­borítják rá a földet! Előre nem lehet mondani semmit, se jót, se rosszat, mert kifecsegi. Biztosabb rábízni a hirdetményt, mint a hangosbe­szélőre. A Darmolt jobban megtartja, mint a rábízott tit­kot. A titokzatos . . . szeme kicsit összehúzva, aj­ka szigorúan összezárva, s hangja halk, fojtott. Ha kér­dezik valamiről, hallgat, csak sokat sejtetően megrántja a vállát. Emiatt aztán csak rossz­ra gondolhat az ember bármi­ről lett légyen is szó. Tudja, hogy fecsegni nem helyes, tudja, hogy a fecsegők a papa- gályok és csókák rendjébe tar­toznak. Ezért hallgat, csak ? vállát húzogatja, ijesztő kéz­mozdulatokat tesz, arcán ezer­nyi indulat hullámzik végig. Neki köszönhető, hogy leg­utóbb is hatalmas elefánt lett a bolhából. Pedig — iga­zán — egy rossz szót sem szólt. Az öntudatos . . . — Nem elvtársam... ez hiva­tali titok... De ha nem kötne a hivatali esküm, akkor se mondhatnám meg... Mert ben­nem van emberi becsület, eti­kai érzék... Igen... igen! Ben­nem van, ha másokból, ha so­kakból — sajnos, — ez teljesen ki is veszett... Tudom, vannak olyan fecsegők, vagy magukat fontos személyiségnek meg­játszó titkolódzó alakok, akik csak vállrándítással beszélnek, — de sokat... Én azonban nem tartozom közéjük... Tőlem elvtársam nem tudja meg, hol van a Paczolai kartárs, tőlem nem tudja meg, miért hagyta ott a felesége, miért rúgták ki az állásából és miért vitték el tegnap a rendőrök... Nem... nem azért, mert talán kaptam a sikkasztott pénzből... Nem elvtársam... csak én tudom, mi a titoktartás... Ő. bár más fc tudná! (gy~.ó) Öcska, kerekes kút állt a falu közepén. Gémes volt ez is hajdanán. Huszonöt év óta sokszor körülhajtották már a kereket és a- tenyerek fé­nyesre csiszoltak minden egyes küllőt. Néha megken­ték, de legtöbbször eső áztat­ta a száraz fatengelyt, ami­kor kiszáradt, újra csak nyi- korgotb Ha száraz volt a nyár, még a hatodik szom­szédba is elhallatszott, ha egy elkésett asszony, vagy gye­rek vizet húzott rajta éjsza­kára. Huszonöt évig helyt állt becsülettel, aztán megúnta a hosszú szolgálatot. — Elromlott, tönkrement, nem lehetett rajta vizet húz­ni. Balogh Zsófi, meg Kiss Eszter, a két takaros eladó húztak rajta utoljára, az 6 kezük alatt nyikorgott végsőt a kerék. Mentek is azon nyomban a tanácshoz, egye­nesen az elnököt keresték. — Elromlott a kút, vége van, eltörött. — Az elnök egy darabig nézte a két kipirult lányt, aztán maga is elindult a kúthoz. Addig-addig néz­ték, nézegették, hogy nem­sokára tíz-tizenöten is össze­verődtek körülötte, jobbára asszonyok. — Mi lesz velünk viz nélkül, elnök elvtárs? — kérdezte az egyik menyecske. — Iszunk bort, Margit! — viccelődött az elnök, aztán komolyabbra fogta. — Hát ide új kút kell. Űj kút, még­pedig ... artézi! — Tette hoz­zá nyomatékkal. Az asszonyok összenéztek. Artézi kút? Olyan, mint vá­roson? Az elnök csak bólin­tott. — Artézi kút lesz! így határozott a tanács. — Valaki megint beleszólt. — No, hisz addig meghalunk szomjan! — Kibírjátok azt a kis időt, galambocskáim — biztatta őket az elnök. — Addig fel­jártok vízért a felvégi kútra. Még ma este kiszivattyúzzák vizét a tűzoltók, aztán hol­napra már abból ihat a falu. — Türelem rózsát terem — nevetett Balogh Zsófi —, ki­bírjuk ezt a kis időt! — Vá­runk egy darabig, elnök elv­társ, de aztán fogjanak ah­hoz a kúthoz szaporán, — folytatta a szót egy alvégi asszony —, mert nekünk, al- végieknek, messze van a fel­vég! Másnap összeült a végre­hajtó bizottság. Rendkívüli ülést tartottak. Egyetlen na­pirend: a kút. Megbeszélték, megtárgyaltak mindent, vizs­gálták a költségvetést. Néhány nap múlva megjöt­tek a vállalat emberei, do­loghoz láttak. — Artézi kú- tunk lesz — tudta, mondta a faluban már a legkisebb gyerek is. Július, augusztusban szé­pen haladt a munka. Estén­ként hazafelé tartva a fel­végi kútról, az asszonyok megálltak az artézi körül és beszélgettek. Bizony, az öreg kerekes sokat tudna mesélni arról, amit húsz év alatt hal­lott. Sok örömet, sok bánatot elsoroltak itt az öreg kút kö­rül a falu asszonyai. Néha 15—20 veder is ott állt sorjá­ban körülötte, a nagy hársfa alatt. — Az embereknek a kocsma, nekünk meg a kút — mondták nevetve az asszo­nyok. Ilyenkor aztán sok minden szóba került. Tóth Erzsi nylon blúzáról, meg a vasárnapi filmről beszélget­tek éppen, mikor egy me­nyecske megjegyezte. — Ab­bahagyták a kútcsinálást, ha­zamentek a munkások is. — Egy pillanatra mindenki el­hallgatott. — Aztán tudod-e, miért, leikecském? — kapott a szón Juli néni, az öreg nyugdíjas bába. — Én-e? Az­tán én honnan is tudhatnám — mondta a menyecske. — Csak azt tudom, hogy elmen­tek. Az uram azt mondta, hogy elmentek, merthogy ... Az este senki se tudta meg biztosan, miért hagyták abba a kútcsinálást a munkások. Másnap, harmadnap este már harmincán is álltak a félbehagyott kút körül. — Nem találtak vizet — hal­latszott egy hang. — Másho­vá mentek, ahol sürgősebb, — bizonygatta valaki. Az egész falu a kutat be­szélte. Esténkint egész asz- szonygyúlést tartottak a kút- nál. — Miért nem volt jó a régi, csak meg kellett volna csináltatni! Ilyen forró nyá­ron nem fogunk kilométe­rekre vízért járni! — hangos­kodtak az asszonyok. — De- hát a tanács így határozott, gyerekeim, hát mit is tehet­nénk — hallatszott Juli néni hangja a kis padkáról. — A tanács? Férfiak vannak ott többnyire, mit értik azok az asszonyok dolgát? Aztán az elnök most miért nem szól a kútról, mi lesz a kúttal? Az artézi kúttal? — Pattogtak a kérdések. Estéről estére han­gosabb lett a beszélgetés. Az alvégi asszonyok rázták, csör­gették az üres vedret, köve­telték a kutat. Az egyik este aztán akadt vezetőjük is. Klári — Nagy Klári —, az elnök felesége. — Gyertek, menjünk el a ta­nácshoz. Gyűlés van éppen, együtt van a végrehajtó bi­zottság. Majd ott elmondjuk a mondókánkat. — Igaza van Klárinak! Gyertek, men­jünk! — kiáltották többen is, aztán elindultak a tanácsház felé. Lehettek vagy ötvenen. A toronyóra éppen kilen­cet ütött, mikor beléptek a folyosóra. Az elnök szobájá­ból világosság szűrődött, bent a vb. tagjai tárgyalták a falu dolgát. Valaki beko­pogott. — Szabad! — szólt ki az elnök. Klári belépett, a többiek utána tódultak. A szoba egyszerre megtelt asz- szonyokkal, aki nem fért be, a folyosóról nyújtózkodott befelé. Az elnök nagyot né­zett. Ilyen sok vendégre nem számított. De akkor nézett legnagyobbat, mikor meghal­lotta a felesége hangját. — Azért jöttünk a tanácshoz, a végrehajtó bizottság elé, hogy megkérdezzük, mit akarnak, mi a szándékuk az új kúttal? Mert itt valami nincsen rendjén, aztán ... — Egyszer­re három—négy asszony is akart beszélni, de az elnök csendet intett és átvette a szót. Elhallgattak. Csend lett a szobában. lélegzetfojtó csend. — Nincs pénzünk^ asszo­nyok, nem tudjuk befejezni egyelőre a munkát. Megmon­dom őszintén, kicsit túllőt­tünk a célon. Várnunk kell őszig, amíg pénzt kapunk a megyétől. Szeptemberre biz­tosra ígérték. — Hát ezt meg­mondhatták volna hamarább is, elnök elvtárs! — mondta nem kis nyomatékkai Klári az urának. — Mennyi pénz kellene még? — szólt be va­laki a folyosóról. — Huszon­ötezer — mondta az elnök. Az asszonyok elmentek. Az elnökben forrt a méreg. Pont az ő feleségének kellett meg­tenni vele ezt a szégyent, mert ő, biztosan ő találta ki, hogy jöjjenek a tanácshoz. Sok mindent megoldott már, rengeteg nehéz problé­mával megbirkózott, de ebbe az istenverte kútba beletörött a bicskája. Rossz volt a kal­kuláció, nem vált be a szá­mítás. Kevés lett a pénz. Iga­zat megvallva, abban re­ménykedett, hogy egy kicsit elhallgatják a dolgot, őszig elhúzódik az ügy, aztán ősz­re, szüretre kész lesz a kút. De... nem így sikerült. Ezekkel az asszonyokkal, hiá­ba, nem lehet okosan beszél­ni. Hej, csak asszonnyal ne kezdjen ki senki, mert...! Másnap Kláriék kapuján egymásnak adták a kilincset az asszonyok. Alig, hogy el­ment az elnök, máris jött az első látogató. Németh Pali felesége háromszáz forintot hozott, Kiss Béláék kétszáz­ötvenet küldtek a gyerekkel. Klári is betette a dobozba a maga pénzét, aztán szépen ráírta az ívre saját nevét: Radvai Jánosné ötszáz forint. Jöttek-mentek az asszonyok egész nap. Estére együtt volt a huszonötezer, nem hiány­zott belőle egy fillér se. Este, úgy nyolc óra után, újra összegyűltek a kútnál az asszonyok. Meghívták az elnököt is. Meg is jött, úgy fél kilenc tájon, de látszott rajta, hogy gondterhelt és kedvetlen. — Mi van, asszo­nyok? Talán csak nem a kút­hoz akartok hozzáfogni? — kérdezte. — De igen. Éppen azt akarjuk, — állt elé Klári, a felesége.“ Azt akarjuk, hogy két héten belül az új artézi kútból hordják a vizet az asszonyok. Most már nincs semmi akadály. Összeadtuk a hiányzó huszonötezer fo­rintot és kérjük, hogy a ta­nács intézkedjék, tovább ha­ladjon a munka! Klári olyan csendben mondta el szavait, hogy még a lélegzést is hallani lehetett. Valami ötven asszony leste, figyelte az elnök minden mozdulatát. Radvai János tanácselnök ott állt szemben a feleségé­vel, szemben az ötven asz- szonnyal. Arcát elöntötte a forróság, amikor a pénzt át­vette. Kétszer is megköszö­rülte a torkát, amíg szóhoz jutott. — Szóval, ezért hívta­tok. Hát derék munka volt! Becsületére válik minden asz- szonynak. Most-már meglesz a kút, az asszonyok kútja. — Mért nem szólt hama­rabb, János bátyám? — kiál­totta a szép Gál Évi. — Meg lett volna hamarabb is! — Nem bíztál eddig eléggé bennünk! — mondta kicsit szemrehányólag a felesége. — Jól van, Klári — mondta az elnök. — Mégis csak neked volt igazad! Nagy dolgokat tudtok, ti csinálni, asszonyok, ha bízik bennetek az ember, SZALAY ISTVÁN: A kút

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents