Népújság, 1958. augusztus (13. évfolyam, 162-187. szám)
1958-08-30 / 186. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Búcsú a vakációtól AZ MSZMP HEVES MEGVEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI IAN ÁCS NAPILAPJA XIII. évfolyam, 186. szám Ara 50 fillér 1958. augusztus 30-, szombat Okéi kiisziintjük Nagy és dicső múltra tekinthetnek vissza a szak- szervezetek fennállásuk óta. Nehéz sztrájk és bérharcok, nehezen kivívott diadalok kísérték végig sok évtizedes múltjukat. A szervezett munkások erejétől sok esetben kellett meghátrálni a gyártulajdonosoknak, de még a rendőrségnek is. S az ezernyi üldöztetés ellenére, egyre terebélyesedett a mozgalom, amely előbb még csak százakat, később százmilliókat egyesített magába, s vezetett harcba a munkások jogaiért. Mert a munkások érdekét védték, amikor a napi nyolcórai munkaidőt kiharcoltak, amikor béremelést csikartak ki. s tiltakoztak a gyermek- munka ellen, s a munkások jogainak érvényesítéséért dolgoznak ma is, a munkások érdekeit védik, vigyáznak arra, hogy senki se csorbíthassa meg a dolgozó ember jogait. Ezért támadták a szakszervezeti munkásokat is az ellenforradalom nehéz nap. jaiban, ezért próbálták félrevezetni a munkásokat, s szakszervezet-ellenes hangulatot kialakítani, de el kellett bukni „elméletüknek”, mert a munkások sokkal jobban ragaszkodtak a szakszervezethez. mint ahogy az ellenforradalom szószólói azt képzelték. S azóta Is a munkások beszédétől hangosak a szakszervezeti irodák, bízvást mennek panaszaikkal, észrevételeikkel az üzemi bizottságokhoz, a szakszervezeti bizalmiakhoz, mert tudják, hogyha kérésük jogos, nemcsak meghallgatásra, de orvoslásra is kerül. A munkások ezernyi apró ügyeiben intézkedik a szakszervezet, ezért ragaszkodnak hozzá a munkások. S most, ezen a két napon őket ünnepeljük a szakszervezeti nap alkalmából, őket, a fáradhatatlan szakszervezeti bizalmiakat akik szabad idejüket feláldozva dolgoznak azért, hogy munkatársaik jogait senki ne csorbíthassa meg. apró-cseprö ügyeiket elintézhessék. Köszöntjük a társadalmi aktivistákat, akiknek sport és kulturális szervező munkájuk jelentősen hozzájárul a munkások neveléséhez és szórakoztatásához. , Köszöntjük a szakszervezet régi harcosait, akik évtizedes mozgalmi múlttal, sok-sok küzdelemmel és sikerrel dicsekedhetnek, akik még most Is példamutatóan dolgoznak, hogy ne halványuljon a szakszervezet jó hírneve. Ak<k fáradhatatlanul, nagy türelemmel, igazsággal és évtizedes tapasztalattal intézik a munkások üdültetési, segélyfigyeit, a munkaruha-problémákat, a bérpanaszokat. És köszöntjük a fiatal szervezett munkások ezreit, akik az öregek helyére lépnek. hogy még dicsőbb tettekkel vívják ki az emberek elismerését. Okét köszöntjük a szak- szervezeti napok alkalmából, s kívánjuk: szórakozzanak kellemesen! Új munkásotthon Gyöngyösön a Szabadság tér egy része már évek óta üres. Azelőtt imaház volt a helyén, amely összeomlással fenyegetett és akkor úgy határoztak, hogy lebontják. A város szeretett volna már korábban is egy nagyobb kultúr- házat, vagy munkásotthont építeni a helyére. Sokáig húzódott az ügy. A múlt héten ülést tartott a helyi szakmaközi bizottság, ahol jelen volt a város valamennyi üzemének üb.-elnöke is. Ügy határozta«: munkásotthont építenek a szóbanforgó helyre. Az ülésen megbeszélték: milyenre akarják építeni az otthont és miből fedezik építésének költségeit. A kérdések még nem mind tisztázódtak, de annyi már bizonyos, hogy a szak- szervezeti napon az esti kultúrműsor bevételét a munkás- otthon építésére fordítják. A SZOT készít jelvényeket is, melyríek árát szintén erre a célra használják fel. Ma: PEDAGÓGUS AINKON AZ ORSZÁG SZEME THALIA TEMPLOMÁBAN — SZERTARTÁS ELŐTT — Készül az évadra a Gár- ; donyi Színház — ★ A TECHNIKA ÉS A TUDOMÁNY VILÁGÁBÓL Fejes János: AKI KARDDAL TÄMAD... FÖLDMŰ VESSZÖVETKE- ZETI HÍRADÓ HÍREK — SPORT így készülnek aat egeresek lek a bányásznapra Egercsehi bányatelep bányászai munkaversennyel készülnek a VIII. bányásznap tiszteletére. A munkaverseny több mint három hete folyik a bányában. A munkaversenyben 28 csoport vesz részt. A csapatok versenye a minél jobb minőségű szén kitermeléséért és a legnagyobb anyag- takarékossági eredmény eléréséért folyik. A munkaverseny értékelésére szeptember 7-én kerül sor. Szeptember 6-án, a bányásznap előestjén zenés takaródét rendeznek, majd szeptember 7-én, a bányásznapkor délelőtt 7 órakor zenés ébresztővel ébresztik a bányászfalut, majd a munkásőrség tagjai díszlövéseket adnak le. Fél tízkor az összegyűlt tömeg a népkertbe vonul, ahol a tíz órakor kezdődő ünnepségen vesznek részt. Az ünnepi beszéd után a szakma kiváló dolgozója jelvényt és oklevelet osztanak szét a jól dolgozó bányászok között. A jelvények és oklevelek mellett 27 000 forintot, mint pénzjutalmat kapnak a kitüntetettek. A délután folyamán sportműsorral kedveskednek a bányászoknak, majd éjfélig tartó táncmulatságon szórakozhatnak az ünnepeltek. A bányásznapon a hírek szerint Egercsehiben 2 500 000 forintot osztanak szét 700— 800 dolgozónak, hűségjutalomként. Kiváló újító a vasútnál A füzesabonyi Fűtőházfő- nökség villamosműhelyének művezetője, td. Szigetvári József, az utóbbi években több villamosipari újítást vezetett be. Három újítása a budapesti Technika Házában rendezett vasúti újítóit kiállításán is szerepelt. Megállóhelyek kivilágítása, automatikus kapcsolóval való működtetése c. újítása évente 118 000 forint megtakarítást jelent. A másik újítása, az elektrodás megoldással működő automatikus kapcsolóberendezés, mélyfúratú kutak részére, a harmadik ugyancsak egy távkapcsoló vízállomások részére. A három újításért összesen 9000 forint újítási díjat kapott. Mindezeken felül több mint 20 újítását hagyták már jóvá, amelyekért az igazgatóságtól elismerő okleveleket és pénzbeli jutalmakat is kapott. Jelenleg egy vízszintjelző berendezésen dolgozik, melyet Szombathely környékén kívánnak kísérletképpen megvalósítani. Vége a szünetnek, kezdődik az iskolaév. Utolsó gondtalan kirándulás a Bükk vad- regényes tájain, még néhány, mély szippantás ar. erdők levegőjéből, — s aztán a munka, a tanulás következik. Egriek figyelem ! Mindazok a dolgozók, akik az általános iskola nyolc osztályából vizsgázni szeretnének, megvan rá a lehetőségük. Jelentkezzenek a Szovjet Hadsereg úti (volt Szvorényi út 57) iskolában, ahol szeptember 15-én esti tagozat indul. A be1 íratásért és a tanításért senkinek sem kell fizetnie. Azok, akik járni akarnak az esti iskolába, a tanév kezdetéig mindennap jelentkezhetnek az említett iskolában beiratkozás céljából. Takarékosak a váltógyári kiszesek Az országos viszonylatban nagy jelentőséggel bíró takarékossági mozgalomban a gyöngyösi Vátó- és Kitérőgyár KISZ-fiataljai nagyszerű eredményeket értek el. A hulla- dékanyagek összegyűjtésével a még tovább hasznosítható vasanyag fajta szerinti osztályozásával már eddig 38 00') forintot takarítottak meg. Tanári tanévnyitó Gyöngyösön A Gyöngyösi Vak Bottyán gináziumban augusztus 26- án tartották a tanári tanévnyitót. Ekkor mutatkozott be az új igazgató és az új tanár is. Az évnyitón megjelentek a város állami és pártszervezeteinek vezetői is. Sereg József, a gimnázium új igazgatója mutatott rá az eljövendő feladatokra, hangsúlyozta: Bugát Pál. Bajza József és a 19-es diáktanács hagyományainak szellemében ke'l dol- gozniok. Azt is megállapította, hogy nem elég a tanárok részéről csupán a szakmai 'űveltség, — mindenkinek kötelessége a diákokat a szocializmus szellemében nevelni. Parázs vita — az újításokról A Gyöngyösi 34-es AKÖV kiállítására jöttem, s belecsöppentem egy újítási tanácskozásba. Nem tudom azért-e, mert az értekezés helyett a tanácskozás nevet adták megbeszélésüknek — de mondhatom, régen hallott parázs vitába kerültem. A tanácskozás több volt, mint amire azt szokták mondani: „aktív”. Molnár László újítási előadótól megtudtam, hogy a KSZDSZ országos elnöksége elrendelte az újítási tevékenységek felülvizsgálását az újító mozgalom megindulása óta eltelt időszakon. A 34-es AKÖV 12 tagú felülvizsgáló bizottsága számolt be egyhavi munkájáról a tanácskozás részvevőinek. Bene László, sokszoros újító, a szakszervezeti újítási bizottság elnöke ismertette az elmúlt évek eredményeit és hiányosságait. Kitűnt, hogy a forradalmi munkás-paraszt kormány által kiadott 38/1957- es számú rendelet serkentőleg hatott az újító mozgalom számszerű és minőségi fejlődésére. A rendelet megjelenése óta a Gyöngyösi 34-es AKÖV-nél ugrásszerűen megnőtt az újítások száma és ez komoly megtakarítást jelentett. A felszínre került kisebb hibák felszámolására az aktíva a beterjesztett határozati javaslatokat elfogadta. Remélhető, hogy az ország legnagyobb forgalmú vidéki vállalata a jövőben még eredményesebb munkát végez az újítások alkalmazásában. A tanácskozás után került sor az újítási kiállítás megnyitására. Megtudtam, hogy ez a kiállítás a miskolci kerületi közlekedési kiállításon nyolc vállalat közül a második helyen végzett. A kiállított újítások zöme cél-szerszám, amelyek segítségével a javítóműhelyek munkáját könnyítik, gyorsítják meg, egyszóval a gépkocsik javítási technológiáját fejlesztik. Találhatók az újítások között olyanok, amelyek konstrukciós változásokat eredményeztek a gépkocsikon. Ilyen például Bene László „Csepel víz- szivattyú átalakítása”, valamint Lenkei István, a szakma kiváló dolgozója „Űj rendszerű Diesel porlasztója”, vagy „asz- szimetrikus ikergyűrűs dugattyúja” és Horváth László szerelő „Skoda csavartartóbak hátsó hídhoz” tárgyú újítása. A kiállítás ízléses, dicséri az újítási előadó jó munkáját és megérdemelten lett második a miskolci kiállításon. Reméljük, a gyöngyösi újítókra is serkentőleg hat és a többi vállalat is követi majd az AKÖV példáját és rendez hasonló kiállítást. S. B. Tartalmas műsor a gyöngyösi szakszervezeti napos Gyöngyös város szervezett dolgozói is megünneplik vasárnap a szakszervezeti napot. Reggeli zenés ébresztővel kezdődik a műsor, délelőtt asztalitenisz-mérkőzés, sakkverseny, birkózó verseny és üzemi labdarúgó-döntő mérkőzés lesz a Váltógyár és a Vendéglátó csapatai között. A 12-es akna zenekarának közreműködésével térzene lesz a Fő téren, majd délután lovas- :mutatóra kerül sor. A fél ötkor kezdődő kultúrműsoron a Váltógyár, az Ércbánya, a Kiskereskedelmi Vállalat és a Szerszám- és Készülékgyár kultúrcsoportjai lépnek fel. A rendezvényekre öt forintos emlékjelvénnyel lehet belépni. A teljes bevételt a szakszervezeti székház felépítésére fordítják. 9000 forint megtakarítás a postai költségeknél Felülvizsgálták a posta és egyéb levelezési költségeket, illetve azok csökkentésének lehetőségét az egri Lakatos- árugyárban. A vizsgálat alapján a vállalat vezetősége itt is bevezette a kötelező takarékosságot, amelynek alapján megszűntek a vállalat terhére történő, korábban gyakran előforduló magánbeszélgetések. Ez évben a múlt év második félévi 28 ezer forint helyett 19 000 forintot tett ki a postai költség, tehát az intézkedés következtében éz év első felében a postai költségeknél 9000 forintot sikerült megtakarítani. lil sikerült román-est Egerben Zsúfolt nézőtér előtt nyitották meg csütörtökön a román ünnepi estet Egerben. Az ünnepséget Románia felszabadulásának 14. évfordulója alkalmából rendezte a TIT megyei elnöksége, a Hazafias Népfront-bizottság és a városi kul- túrház, a román nagykövetség közreműködésével. Az ünnepségen megjelent Moldoveanu elvtárs, a román nagy követség kultúr-attaséja, valamint a megye; párt- és tanács vezető személyiségei. Az ünnepséget c£r. Némedi Lajos, a TIT megyei elnöke nyitotta meg, majd dr. Takács László, főiskolai tanár tartotta meg ünnepi beszédét. A román nép fiai kiontott vérükkel pecsételték meg a román—magyar barátságot. Kemény harcokat vívtak a Tiszánál, a Bükk rengetegeiben, s Budapest felszabadításánál is. A felszabaduláskor a román nép életébe új korszak nyílott, s hazájuk a dolgozó nép pártjának vezetésével megkezdte a szocializmus építését. 1944. augusztus 23- án a Fekete-tengertől a Rad- nai havasokig, a Pruttól a Nyugati Érchegységig felszabadult Románia. Ma ezen a napon emlékezünk meg Románia felszabadulásáról és szorosabbra fűzzük a magyar —román barátság szálait — mondotta Takács elvtárs beszédében. Utána Moldoveanu elvtárs emelkedett szólásra. Közvetlen és meleghangú üdvözlő beszédét, amelynek nagy részét magyarul mondta el, sokszor szakította félbe az ünneplő közönség viharos tapsa, fiáját életének ismertetésével felszabadult, meleg, baráti hangulatot váltott ki. — Éljen a béke, éljen a magyar—román nép megbonthatatlan, örök barátsága — fejezte be hozzászólását Moldoveanu elvtárs. Ezek után Jancsó Adrienne előadóművésznő román balladákat adott elő nagy sikerrel, majd bemutatták a Pacsirta és a Gyilkos tó c. színes doku- mentfilmet, amelynek tartalmát — mivel román nyelven volt a kísérőszöveg — Moldo- Veanu elvtárs mondotta el. Az est befejeztével a közönség felállva, tapssal üdvözölte és fejezte ki szere tétét a baráti román nép iránt... (k. o.) UT /V. Sokat beszéltünk már arról, milyen helyesnek tartjuk, hogy az egri rendőrök, fáradságot nem kímélve, vigyáznak a Széchenyi utcán közlekedő emberek testi épségére. Bár egyre ritkábban, de még most is sokszor megszólal az ügyeletes rendőr figyelmeztető sípja. Akinek szól, legtöbb esetben vidéki. Mert az egriek, ha nehezen is, de megszokták a rendet. A vidékiek pedig nem tudják a szabályt, de nem is tudhatják, mert az átkelésre kijelölt helyek meszelését már rég elmosta az eső, elkoptatták a járművek. Ideje volna, hogy a városi tanács gondoskodjék a meszelések felújításáról De még könnyebb és végleges megoldás lenne, ha úgy, mint Pesten, nagy i>asszö- nekkel, vagy besüllyesztett kövekkel jelölnék meg az átkelőhelyeket. (hf)