Népújság, 1958. augusztus (13. évfolyam, 162-187. szám)
1958-08-27 / 183. szám
6 népojsag 1958. augusztus 20., szerda ANTALIT ISTVÄN: A békét mondd 1 Mondd a gyümölcsfák illatozó fátylát fel-fellibbento, égi habcsodákat kergető, ifjú tavaszi szélnek: róla suhogjon! Mondd a hegyek sziklái közt lekanyargó, hüshabú, egek magasát tükröző, erdei gyors patakocska vizének: róla csobogjon! Mondd puszták csendjébe belezengö, eget-földet rázó vad zivatarnak, ha az ég kárpitjai is leszakadnak: róla süvöltsön! Mondd meg az új utakat aggódó, ujjongó szívvel kereső, csodákat látni vágyó, egekbetörő költőnek is mondd: róla daloljon! Kunyhók kéményéből felkarikázó melegség alján. házóriósok aprócska szobái homályán, Alaszka, Tűzföld, Kelet és Nyugat földjein élő, tárnák vaksi sötétjén, gyárak padjai mellett, górcsövek fortyogó méreg-cseppjeivel, emberi test, agy, szív szövetével, tollal, vésővel, virágpalánták erdejével, világot formáló, történelmet író, dolgozó emberek millióinak: mondd el nekik, mondd: őt énekeljék! Öt mondják, zengjék: a békét, a békét! A napsugaras nyári koszorúkat, anyáknak áldott méhében a magzat mozdulását, és a fecskecsicsergést, ért kalászok hullámzó nevetését, a pénzzel, vérrel megfizethetetlen, rég álmodott, igazi, drága békét! Meri? elég volt már a vérből, és panaszból, mert jaj, olyan fáradt lett már az ember, mert jaj, kenyér kell, és nem agyvelőroncs, mert jaj, ha fészket rakhat a gonosz! Jaj, százszor jaj, ha indulnak a poklok, jaj, százszor jaj, ha emberszív vonaglik, mert jaj, százszor jaj, ha a béke meghal! Mondd hát égnek, földnek, szívnek, virágnak, s az embereknek, ó, az embereknek! hogy őt mondják, őt dalolják, kiáltsák, és őt tegyék minden percben, és órán, és minden szív egy ütemre dobogja: békét a földnek, békét a világnak! KOLTOK ES VERSEK SASS MARTON: Virágot téptem Virágot téptem a Bükkben, szép csokorba szedtem, miközben csak azt sajnáltam, veled nem mehettem. Nem járhatsz itt együtt velem a tarka barka réten. Dolgozol a füstös gyárban, míg járok a fényben. Jövő héten szabadnapunk kivehetjük együt... addig ezt a csokrot nyújtom, amíg ketten szedjük ... FERENCZY JÓZSEF: Csalódás Dübörgő kattogással Befutott a vonat, S valami furcsa érzés Szorította a torkomat. Már minden ember elment. Csak én maradtam ott, S egy édes emlékkép Szívemben megkopott. A Fekete szem éjszakája“ bemutatója elölt AZ EGRI KERTMOZI műsorán szerepel augusztus 21-től az első magyar—francia koo- produkciós film. Pont egy éve. hogy a felvételek előkészítését és a forgatást megkezdték. A film az 1885-ös évek körül játszódik, amikor Rigó Jancsi, Magyarország világhírű cigányprímása egyre- másra hódítja meg a nyugat fővárosait. Amint a filmben fogjuk látni, nemcsak muzsikájával hódítja a közönséget. Az események során a feketeszemű cigánylegény beleszeret Chimay hercegnőbe. Majd ezeket követi a szökés szerelmével, a Budapestre érkezés, maga a nászutazás. A forgató- könyvet Szász Péter írta. A film két rendezője: Keleti Márton, a háromszoros Kos- suth-díjas és a francia Jean D raville. A felvételeket a Hunnia filmstúdióban készítették színes normál és cine- maskoope változatban. A film főszereplői: Nicola Cuorcel francia filmszínésznő és Buss Gyula, a Nemzeti Színház művésze. Nicole Cuorcel-t már több "’’mben láttuk, így kedves isisünket újabb oldaláról is- 'tjük meg a „Fekete szem • ájá”-ban. Láttuk a „Bo- ,kány”-ban Marina Vlady- val, a „Papa, mama, Ö meg én”-ben, filmbeni vőlegényével Robert Lamoreux-val, a „Fájdalom nélkül” című francia filmekben Jean Gabin-nel. Az utóbbit Georges Chariot rendezte, aki a „Fekete szem éjszakája” francia gyártásvezetője volt. Buss Gyulát talán a pécsiek ismerik legjobban, de mióta Pesten játszik, azóta itt is nagy sikere van. Nagyon megtisztelő volt számára, és jóleső érzés, amikor francia kollégái, nem utolsósorban partnernője, Nicole Cuorcel is meglátogatta a „Vérnász” előadásán, amelyet komoly kiértékelés követett a franciák részéről. Buss Gyula nagyon szinpatikus fiatal művészünk, akit legutóbb a „Tettes ismeretlen” című filmben láttunk. A FILM TÖBBI szereplői közül megemlítem még a hercegnő nővérét alakító Colette Dereal-t, Nicole Courcel filmbeli férjét, Jacques Dacqmi- ne-t. Magyar színészeink legjava sorakozik fel ebben a filmben: Gobbi Hilda. Uray Tivadar. Szabó Ernő, Mányai Lajos, Krencsey Marianne. Kállai Ferenc, Gönczöl János, Márkus László. Benedek Tibor, Rozsos István, Harangozó Gyula, az Operaház balett;.-' mestere, stb. A felvételeknél a Magyar Állami Népi Együttes is közreműködik. / A film bemutatásra került a XI. Nemzetközi Filmegztivá- lon Karlovy-Vary-ban műsoron kívül, ahol nagy-tetszést aratott a közönség körében. A felvételeket illetően sok probléma várt megoldásra mind a francia, mind a magyar forgatócsoport részéről. Minden jelenetet normás és cinemascoop változatban is felvettek, amely egész más beállításokat követelt. (Tekintve, hogy a képszögek eltérőek.) Természetesen mindkét faita jelenethez kellett próbálni és nem volt- ritkaság.- ha egy jelenetet 8—10-szer ismételtek, míg próbafelvételre került a sor. Nem volt kellemes a rekflektorok fényében, mert körülbelül 50 Jupiter lámpa világította meg a szereplőket, nem beszélve ezek hőkisugárzásáról. (Általában 1000 Wattos egy Jupiter-lámpa). A vi- lágítópadon sem volt köny- nyebb a helyzet. A lámpákat kezelő világosítók félmeztelenre vetkőzve törölgették homlokukat. Mindezek ellenére a humor és a jókedv kísérte végig a felvételeket mind éjjel, mind nappal. Courcel elég sokat fe- ketézett, pedig mindössze 26 éves és tavaly nyáron ppég azt mondta, hogy hajadon/ Colette Dereal úgy látszik, kitartóbb volt Állandóan francia sanzonokat énekelt, vagy dúdol- gatott a felvétel szünetében, így nem csődéi, ha sokan körülvették. Rója csak azt tudjuk elmondom, hogy az életben szebb, mint a filmen. Egyik Alkalommal a műterem dudája szünetet jelzett. Mindenki igyekezett a szabad leveggbe. Courcel 1957-es Simfca gyártmányú piros karosszériái ú sportkocsija a folyosó bejárata előtt állt. A műtc-omből kijövő 17 éves Kubik Béla „A tettes ismeretlen” című film férfi főszereplője és társai a kis sportkocsihoz igyekeztek. Nagyon tetszett a legényeknek. Béla óvatosan megnyitotta ajtaját és észrevette, hogy nincs bezárva. Hirtelen körülnézett, maid beugrott a kocsiba, azt begyújtva kiszálguldott a Filmgyárból, ahol a portás mélven meghajolva fogadta a kocsit, gondolván, hogv a művésznő ül benne. A KÖRNYÉKEN MÁR ismerték ezt a kocsit és a férfiak összesúgva félénken integettek a kocsi után. Béla nem tudta, hogy tévedésről van szó, kihúzta magát, nyugodtan hajtva a Gyarmat-utcában. majd rövidesen visszatért. A gyár bejárata előtt dudálni kezdett. A portás szintén mélyen meghajolva fogadta a kocsit, de kicsit furcsállotta a dolgot. Bélát már barátai várták és pont ebben a pillanatban lépett ki a műteremből Courcel is. Az au‘ó hirtelen lefékezett s kivágó- dott ajtaján kilépett az amatőr srvfför, s ijedten állt a művésznő elé Torkán akadt a sző és csak annyit mondott: — Mer... mer... mer... merd (köszönöm), príma autó... Nicole Courcel csak mosolygott... Vashegyi László MOLNÁR BÉLA: Hazám ez is A homokban a Nyár fuldokol, mit old és kötöz a föld Fia; Hazám ez is... S az égő bokor, aminek meg kell majd halnia. A felkötött, gálicos tökék közt lépdelő hunyorgó paraszt, alkonyatban a fejő tőkék, amit az est a szegre akaszt. Hazám az is, ami tóba hull az ágak között: az ég-darab, s a leesett Hold a parton túl, mellyel kis halacskák játszanak. Szüretkor az évődö lányok, prés körül a derűs hangulat. Hazám ez is ... És amit látok, amit e táj serényen mutat, mint gyorsvonatról a mozgó kép, úgy vonul belém; az mind a Hazám. És még mennyi!... Ha megkérdeznék, egyszer talán el is mondanám... I ! ANTALFY ISTVÄN: i Jóreggelt, emberek | Így, hajnalonta, i amikor még épp csak dereng a fény, s míg fürdenek a kertben a virágok, J és zárva kelyhe még a tulipánnak, de már a bodza nyújtózik merészen, de még nem látszik a cseresznye pírja, [ csak szerelmesen sóhajt az akác, j izeg-mozog a kis kökénybokor I a hegyoldalon, majdhogy legurul, — tölcsért formálok szám elé kezemből, s tavasztérző szívemmel vígra válva, j ujjongva harsogom a még derengő | hajnal, induló, új élet felé: { — Jóreggelt! Vidám jóreggelt, világ! | amikor az első gép búgni kezd, i S így reggelente, í s kialszanak az éjszakai fények, } egy kerekeskút énekelni kezd, I víz csobban kicsi lovórokba, } gyerek sír, éhes, megszoptatja anyja, t harang kondul a kis házak felett, | kávé gőzöl a fehér abroszon, j búcsúcsók csattan, — ide hallani —, { lépések koppannak a köveken, ! az első biciklicsengő csöng, 5 amikor indul százezernyi élet, J új hajnalban, az újabb nap elébe, i szerszámnyelek újra kézbe simulnak, ) s a munka lázától gyorsul a szív, ! ( — ilyenkor tölcsért formálok kezemből, t és úgy zengem bele a nagyvilágba, í ezernyi, százezernyi emberszívnek, | hogy dobbanjon mind, együtt az enyémmel, I j — Köszöntlek, új napra ébredt világ, * békés, vidám jóreggelt, emberek! ŐSZ VOLT. Learatták a ha- akiknek már a földosztás előtt tárt és csak néhány ottfelejtett is volt saját földjük, lovuk, száraz kóró között tallózott a felszerelésük, jobban bírták a szeptemberi szél. A Pallavici- munkát. Volt négy holdjuk, niek földjén parasztok szántó- kaptak még hozzá négyet, — gattak, ki lóval, ki tehénkék- megbirkóztak vele. De a volt kel, ki ahogyan tudott. Az cselédség, az „új gazdák”, — övéké volt a föld, a méltósá- ahogy a faluban nevezték őket gos gróf hajdani birtoka, mely- —, nekik keserves volt a mun- nek minden egyes rögét jól is- ka. Ferenczy János uram meg merte már kérges tenyerük, is jegyezte egyszer arra jártá- Nagy részük cseléd vált itt, ban, amikor odakiáltott az ezen a birtokon, vagy legalább- öreg Emődinek: — Erő kell a is harmadába kapálta a gróf földhöz, János, erő!!! Appedig kukoricáját. Mióta a földosz- nektek nincs! — Az öreg tásker a gyáriak kikarózták a Emődi nem szólt a gőgös be- fcldeket, negyedszer aratták szédre egy szót sem, csak krá- maguknak a termést. Jó föld kogott vagy kettőt, megpödör- volt, zsíros föld, fekete, mint a gette bajusza végét és nagyot szurok, öt, nyolc hold is jutott köpött a barázdába. Ami azt egynek-egynek, aminek most illeti, igaza volt Ferenczy Já- ősszel neki kellett vetni az nos uramnak, csak a hang, ekét, jobban mondva, neki ahogyan ezt az igazságot meg- kellétt volna, ha lett volna erő. mondta, az volt alávaló. Bán- Boros András már szántogatott tóttá, vérig sértette az öreg a két zsemleszínű tehénkével, Emődit, de el is gondolkoztat- de bizony annak a barázdájá- ta egy kicsit. — Hm.. Nincs ban nem bukott fel a vándor, erő! — mondogatta magában Ki volt belőle a bokája, ha Emődi bácsi, amikor a Sárga beleállt az ember. Gaál Józsi meg-megállt az ekével, valamelyik nagygazdától kért Egyszer új gondolat született lovat _ úgy egyeztek —, az öreg deresedő fejében. Előma jd kapálni fog érte az asz- szőr nem szólt róla senkinek, szonnyal. — No, csak majd csak magában hordta, forgat- győzze, morgott nagy harcsa- ta, csavargatta a gondolato- bajúszá alatt Emődi János, — kát, aztán egy vasárnap dél- ^s befogta a Sárgát egyedül az után mégiscsak előhozakodott ekébe. Pakolt már tíz mázsát vele Gaál Józsiék előtt, ami- is a szekérre, az ekét is bírnia kor az asszonynépek már bekell _ így gondolta az öreg mentek a litániára, és nagyobb csombékot vetett — Hát új gazdák lettünk — a szíj-ostor végére. Szóval, kezdte a beszédét Emődi Já- dolgoztak, szántogattak, ki-ki nos. — Vége a cselédsorsnak, a maga módján, tehetsége sze- kaptunk földet is. Csakhogy rjnt a földhöz erő is kell, aminek AZOK A JUTTATOTTAK, mi éppen hijjával vagyunk. SZALAY ISTVÁN: Göröngyös út Tudom jól, mi a gazdálkodás, csináltam magam is negyvenkét évig a grófnál, de a mi erőnk, így egyenként külön-külön, bizony nagyon sovány. Hanem én amondó lennék, hogy mi, az új gazdák fogjunk össze, szántsunk, vessünk, arassunk együtt, vessük össze az erőnket. Istenemre mondom, többre haladunk majd. ENNYIT MONDOTT csak akkor Emődi János, hat szem közt. Nem telt bele egy hét sem, már tizenöt ember előtt ismételte el szavait a községházán. Kint voltak a járástól is, helyeselték János bácsi szavait, és még akkor este megalakult a termelőszövetkezet. A tagság egyhangúlag, közfelkiáltással választotta elnöknek Emődi Jánost. Nem telt bele tíz nap sem, írást hozott a posta a megyétől is. — „Űj Barázda” Termelőszövetkezet” — volt a címzés a borítékon. Megjött a működési engedély, meg néhány sor írás, mely szerint az állam támogatni, segíteni akarja az új szövetkezetei, és négy lovat, ekéket, boronát és egy vetőgépet bocsát a szövetkezet rendelkezésére, melyek a holnapi nappal már átvehetők a vasútállomáson. Az apró parcellák mellől kikerültek a karók és a fogatok folytatták a megkezdett szántást a szövetkezet tábláján. Eleinte szokatlan volt a közösben, gond, baj is akadt bőségesen. Kocsik, szerszám, istálló, irodahelyiség kellett volna, a vetőmag után is sokat kellett járni. A faluban sem hagyták szó nélkül az új gazdákat, a szövetkezetét. Volt mit hallgatni az első időkben. De a szövetkezetiek egyre inkább megszokták, megszerették a közös munkát. Esténként összejöttek, beszélgettek, hol az egyik, hol a másik helyen. Tervezgettek, számítgat- tak, mit* hogyan csináljanak a tavasszal. Az első esztendőben bizony gyengécske volt a termés. Ép- penhogy futotta kenyérre meg vetőmagra. Voltak, akik oda is vágták az öreg Emődinek. — No, János bácsi, úgylátszik az idén egyforma koldusok leszünk. Magunknak se termett a tsz-ben, nekünk egyénieknek is üres a kamránk. A MÁSODIK, HARMADIK esztendő már jobb volt. Traktor szántotta a földeket és műtrágyát szórtak a vetésekre. — Felesleges pénzpocsékolás, — mondta megint a faluban egykét tamáskodó. De amikor betakarították a termést és ki-ki hazavitte a masáét, egyszerre elhallgattak a hitetlenek. Harmadik esztendőben építkezni kezdett a szövetkezet. Jószágot, teheneket, malacokat vásároltak az abonyi vásáron. — Könnyű nekik az állam pénzéből gazdálkodni, — vélekedtek Ferenczyék. Tele vannak máris adóssággal. Nem lesz az kifizetve sohasem. — Utána megy még a házatok is, — „világosították fel” a tagokat. És bizony egyszer, másszor „az elvetett mag” jó talajra talált. Az egyik közgyűlésen valóságos veszekedés kerekedett a dologból. Ám, az öreg Emődi János nem azért öregedett meg, hogy okos, tapasztalt, józan ésszel be ne lásson a dolgok háta mögé Észrevette biz ő, honnan fúj a szél... Tudta, hogy a tagság nagy része egy akaraton van Az egy-két hangoskodónak pedig megmondták: — Hanem tetszik a közös, csináljátok egyedül. Senkit sem tartunk vissza kötéllel. — És nőtt, egyre gyarapodott a közös vagyon. Az új istállóban szép sorjában álltak a tehenek. A disznók is híztak, a kertésze* is szépen jövedelmezett. A tagok évről-évre jobban éltek és a zárszámadások eredménye gyorsan bejárta a falut. Harmadik-negyedik évre végképp megtört a jég. A tsz- irodán szinte naponta kopogtattak az emberek. — János bátyám, ősszel bejövök magukhoz, ha szívesen látnak, hozom a négy hold földemet, két lovamat is. — Az öreg Emődi János ilyenkor csak kedvesen mosolygott és békésen püfékelt az elmaradhatatlan kurta csibukból. így ment ez esztendőről/ esztendőre. Ma már 620 hol dón 52 család dolgozik az O' Barázda Termelőszövet ke:/ * ben. Autójuk, zetorjuk, g- ' nyörű jószágállományuk, rágzó gazdaságuk van. Az dában gazdag könyvtár, nagyteremben hatalmas r?‘ A háztetőn szerelők dől«' nak, most építik az új tele- zió antennáját. A minap találkoztam Érdi János bácsival. Bizony n- öregedett, mióta nem Iá' A haja is fehérebb le' homlokán elmélyültek a rázdák. — Elnevette mag- öreg, hogy szóvátettem Higgye el, nem volt könnv elmúlt tíz esztendő —- mo csendesen. Hosszú volt a-/ és göröngyös, amíg idáig tottunk. De szén út volt, t utánunk jönnek már bát ban, merészebben járhat rajta. EGY MOSOLYGÓS, cs'r kislány nyitott az irodába Az unokám, — mutatta Emődi bácsi. Most végez' technikumot, aztán hazake a szövetkezetbe. A kis' odament nagyapjához és rr simogatta fejét. És akkor, kém legalább is úgy tetsz mintha egy kicsit elsimu' volna János bácsi homlo1 ázok a mély. gondszánt barázdáké
