Népújság, 1958. augusztus (13. évfolyam, 162-187. szám)

1958-08-20 / 178. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKJ AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIII. évfolyam, 178. szám ARA: 60 FILLÉR 1958. augusztus 20., szerda öj6űESffi#88l I 1® O, M | Alkotmányunk születése S o­I 5 i ? ». 9. évfordulóján szeretettel köszöntjük olvasóinkat és a megye valamennyi dolgozóját | J flz alkotmányunk megszületése éta eltelt kilenc esztendő a nagyszerű eredmények, forradalmi tettek időszaka volt •• Ünnepi nagygyűlés Egerben Zászlódíszbe öltözött tegnap este az egri Kertmozi. A fel­iratok alkotmányunk megszü­letésének évfordulóját köszön­tötték és ezt megünnepelni gyűltek össze megyénk köz­életének vezetői, munkások, dolgozó parasztok, értelmisé­giek, fiatalok, öregek. Az este fél S-kor kezdődő ünnepség díszelnökségében he­lyet foglaltak Biró József, Dorkó József, Egri Gyula, Fu- rucz János, Gubán Dezső, Lendvai Vilmos, Libertényi Sándor, Putnoki László, Suha Andor, Szabó Imre és Tóth Sándor elvtársak, az MSZMP megyei végrehajtó bizottságá­Tisztelt ünneplő közönség! Kedves elvtársak! Valamennyiünknek sokat je­lentő születésnapot jöttünk ma össze megünnepelni: a Ma­gyar Népköztársaság alkotmá­nyának születésnapját. Kilenc esztendeje született ez a történelmi jelentőségű okmány, amely a népi demok­ratikus államhatalom társa­dalmi és állami rendjét, a dol­gozók jogait és kötelességeit, tehát népünk kemény, osztály­harcban elért vívmányait rög­zíti. Létrejöttére visszaemlé­kezni, nekünk, egrieknek most azért is különösen kedves, mert ünnepségünkön üdvözöl­hetjük annak a népnek a képviselőit, amelyiknek hős felszabadító harca el­hozta a magyar nép sza­badságát, s lehetővé tette Népköztársaságunk alkot­mányának létrejöttét. A Magyar Népköztársaság al­kotmánya történelmi jelentő­ségű dokumentum, amely fel­szabadult népünk küzdelmei­nek eredményeit foglalja ma­gában. Jelentősége oly nagy, hogy kihirdetésének napja év­ről évre megismétlődő ünne­pünk. A mai napon az ország fővárosában, minden városban és faluban emlékezünk és ün­nepelünk, s egyben visszate­kintünk a megtett útra; mint ahogy a fia születésnapját ün­neplő apa felidézi gyermeke első lépéseit. A jelent mindig csak a múlt­ról lehet megmagyarázni. Csak akkor érthetjük meg jelenlegi helyzetünket, ha látjuk azt is, hogy honnét indultunk. A felszabadulás elindítója volt egy olyan társadalmi for­radalomnak, amely rövid idő alatt a gazdasági, politikai és kulturális élet hatalmas válto­zásait eredményezte, s amely­nek eredményeként 1949-ben megszülethetett az alkotmány, amely kimondja: A Magyar — Amilyen kisemmizettek voltak gazdaságilag az ország dolgozói, éppen olyan kisem­mizettek és jogfosztottak vol­tak a politikai életben is. Az a büntetés, s nyomában a bűnhődés, amelyet Werbőczy Hármaskönyve szerint az uralkodó osztály 1515-ben sza­bott ki a magyar parasztra, egészen a felszabadulásig tar­tott. A politikai életben valórész­vétel, a gazdasági helyzet meg­változtatása iránti szándék denken élt az elnyomott má­nak tagjai. Továbbá Horváth Nándorné, a megyei nőtanács titkára, Tóth Zoltán alezredes, Mészáros József, az MSZBT titkára és Havellant Ferenc, a MÉSZÖV elnökhelyettese. A díszelnökségben helyet foglalt még Georgij Antono- vics Judicsev, a brianszki Komszomol küldöttségének ve­zetője. Az ünnepi gyűlést Dr, Cser- nik József, a Hazafias Nép­front megyei bizottságának el­nöke nyitotta meg, majd Lendvai Vilmos elvtárs, a me­gyei tanács elnöke mondott ünnepi beszédet. Népköztársaságban minden ha­talom a dolgozó népé. A felszabadulás óta eltelt 13 év alatt és különösen azóta, mióta alkotmányunk ezt ki­mondja, mi, magyar dolgozók, megszoktuk azt, hogy van hazánk, s a hazában minden hatalom a mienk. Megszoktuk és természetesnek találjuk, hogy ez így is van jól. De az már nincs jól, hogy sokan elfelejtették; nem min­dig volt ez így. Ezért nem árt, ha emlékezünk a múltra, ami­kor a költő szavaival szólva,, nem volt más a magyar neve, mint: „szolgálj; és ne láss bért, Neve: Adj pénzt és ne tudd, miért, Neve: Halj meg más javáért, Neve: Szégyen, neve átok, Ezzé lett magyar hazátok.” S hogy miért volt ilyen a magyar haza sorsa, arra az ország gazdasági helyzete ad magyarázatot. A kevés kézben felhalmozott nagy vagyon az egyik oldalon, s a sok-sok nyomorgó, nincstelen a másik oldalon. Ebben az időben még a nagybirtokon is elmaradott volt a mezőgazdasági terme­lés. A mezőgazdaság gépesíté­se minimális volt, 1935-ben 7000 traktor volt az országban. Annyi megtermett, hogy a föl­desuraknak jólétet biztosítson, de a parasztot már eltartani nem tudta. Nehezítette a hely­zetet az, hogy fejletlen és ke­vés számú ipari üzem létesült az országban. Az elszegényedett paraszt­ságnak még az a lehetősége sem volt meg, mint más tő­kés országokban, hogy elhagy­va faluját, ipari városokban letelepülve, ipari munkássá váljék. Ezért tántorgott ki Amerikába másfélmillió em­berünk. A következőkben Lendvai elvtárs a Horthy-Magyaror- szág iparának helyzetéről be­szélt, majd az ország politikai életéről. gyár népben. Dózsa György után Rákóczi seregébe, majd a negyvenyalcas szabadság- harc zászlaja alá tömörültek az elnyomott dolgozó osztá­lyok. Amikor pedig a magyar munkásság osztállyá szervező­dött és nehéz harcok után ke­zébe vette az elnyomott dol­gozók harcának vezetéséi: 1919-ben ha csak rövid ideig is, tudott változtatni a haza és saját sorsán. A Horthy-íasiszta rendszer az 1919-es Tanácsköztársaság leverése után még a korábbi helyzethez viszonyítva is meg­szorításokat eszközölt, s a leg- raffináltabb módon használta fel a tőkésosztály érdekében a polgári demokráciának néhány látszatintézményét. Különböző burzsoá pártok pártharcai, közben folytak • le az országgyűlési választások, amelyek semmi mást nem je­lentettek, mint azt, hogy az uralkodó osztály egyik, vagy másik tagja került be a tör­vényhozó testületbe. Nyilván­való, hogy ez a nép helyzetén semmit sem enyhített, legfel­jebb időnként másik „nagyúr” csapta be. Figyelemre méltó, hogy 1928- ban Heves megyében 8 képvi­selőt és 2 felsőházi tagot kel­mondotta Lendvai elvtárs. A hős szovjet nép a hitleri fa­sizmus ellen vívott harcában, a II. világháborúban a fasisz­ta rablók hadseregét üldözve, szabadította fel hazánkat, örülünk annak és hálásak vagyunk azért, mert a nagy Szovjetunió barátjának fogadta né­pünket és segítséget nyúj­tott nemcsak az évszáza­dokig tartó elnyomás alól történő felszabadulásunk­hoz, hanem segített lever­ni az 1956-ban kitört ellen­forradalmi lázadást is. Az ellenforradalom alatti politikai helyzetről ezt mond­ta Lendvai elvtárs: — Az ellenforradalom alatt gombamódra nőttek ki azok a politikai pártok — köztük a Független Kisgazdapárt, Nem­zeti Parasztpárt, a Keresztény Demokratapárt, a Katolikus Néppárt, a Nyilaskeresztes Párt, stb., amelyeknek új, de valójában régen ismert vezé­rei alig várták, hogy ismét rá­tegyék kezüket a magyar pa­raszt földjére, s természetesen ennek feltételeként nem győz­ték követelni a néphatalmat védelmező, a magyar paraszt földtulajdonát jelenlétükkel biztosító szovjet katonák tá­vozását. Felmerül önkéntelenül is bennünk az a kérdés, hogyha ezek a pártok, hozzánk hason­lóan, a dolgozók felemelkedé­lett választani. A 10 válasz­tandó közül 9 volt földbirto­kos, a 10. pedig kulák. Ezek valamennyien a Horthy-rend- szer kipróbált hívei voltak, a 10 közül egy sem volt olyan, aki szolgabíró, főszolgabíró, alispán, főispán, miniszteri ta­nácsos, miniszter, vagy más, ehhez hasonló állami hivatalt be nem töltött volna. Ezek között a képviselők kö­zött volt gróf Keglevich Gyu­la földbirtokos, dr. Szinyei- Merse Jenő földbirtokos, Bor- hy György földbirtokos és má­sok, akik távol álltak a nép­től. Beszédének további részében rátért Lendvai elvtárs a fel- szabadulás utáni helyzet is­mertetésére. sét akarták megvalósítani, ha hasonlóan a kapitalista nagy­birtok rendszer megszünteté­sét, s a dolgozók felemelkedé­sét akarták szolgálni, akkor egyáltalán mi tette szükséges­sé létrejöttüket, hiszen 1956- ban a parasztság kezében volt a föld. 1956-ban minden dol­gozó parasztnak volt választó­joga, 1956-ban a dolgozó pa­rasztság képviselői bent ültek a parlamentben. Mit akarhattak ők? Nem csalódunk, ha azt hisszük, hogy éppen azért alakultak, hogy mindezeket megszüntes­sék, hogy visszavegyék a ki­osztott birtokokat, hogy kiszo­ríthassák a parasztságot a po­litikai életből. Csakis ebből a célból jöttek létre az említett pártok. A következőkben szólt Lend­vai Vilmos elvtárs a munkás­ság helyzetéről. A magyar munkásosztály azzal, hogy a bányák, nagy­üzemek társadalmi tulajdonba kerültek, megszűnt kizsákmá­nyolt lenni, s a munkások szá­ma is másfélszeresére növeke­dett. Az ipar termelése meg­háromszorozódott és az élet- színvonal is jelentősen emel­kedett. Az élelmiszer fogyasz­tás mutatói a legjobban jelzik életszínvonalunk változását. Cukorból 1938-ban 10.5 kiló volt az egy főre eső fogyasztás, míg 1956-ban 25 kiló. Zsírból 1938-ban 18.3, 1956-ban 22.5 kiló jutott egy emberre. Hús­ból az 1938-ban egy főre eső 34,7 kilóval szemben 1956-ban 42 kiló jutott egy emberre. A lakásépítkezés fejlődése is a dolgozók életszínvonalá­nak alakulását mutatja: 1930- as években évente 23 000, 1957- ben 49 000 lakás épült. Megyénkben is hasonló a helyzet. Egész dolgozó népünk életszínvonala fokozatosan emelkedik. Megyénkben 6119 motorkerékpáron közlekednek a dolgozók, 113 személygépko­csit üzemeltetnek. Lakásépítés­re 90 000 000 forintot adott köl­csön az állam és 6800 házat építettek fel 1952. óta. Bár még ennél is több lakásra van szükségünk. Különösen sokat kapott ha­zánkban az ifjúság. Az ellen­forradalmárok a magyar ifjú­ságról azt állították, hogy el van nyomva. Senki sem akarja azt állítani, hogy minden jól a dolgozó nép tízezrei értet­ték meg a keserű példából igazán, hogy mit jelent a Ma­gyar Népköztársaság alkotmá­nyának az a megállapítása, hogy „A Magyar Népköztár­saság a munkások, dolgozó pa­rasztok állama”. Mert az or­szággyűlés nemcsak kimondta ezt, hanem valamennyiünk erejéből és javára meg is va­lósult ez a pontja alkotmá­nyunknak. Az ország gazdasági életé­ben végbement változás ter­mészetesen megváltoztatta az ország politikai arculatát, is. Eltűntek a parlamentből a gróf Keglevichek és egyéb földbirtokosok, helyükre a nép fiai kerültek. Munkások, pa­rasztok, és a néphez hű ér­telmiségi dolgozókat választot­tak meg a választó polgárok. Úszta Gyula elvtárs, erdei munkásból lett honvédelmi miniszterhelyettes képviseli a gyöngyösi járás dolgozóit és nem Borhy György földbirto­kos, Szomszéd László bányász képviseli a hatvani járás dol­gozóit és nem dr. Szinyel- Merse Jenő, a báró Gillány nagybirtokos család tagja. De nemcsak az ország leg­magasabb törvényhozó testü­letében történt változás, ha­nem az államhatalom helyi szerveiben is. A városokból és falvak­ból egyaránt kiszorultak a virilisták és helyükre munkások és dolgozó pa­rasztok kerültek. Egerben 110 taeia volt a vá­rosi tanácsnak 20 évvel ez­előtt: 1938-ban. A 110 között egyetlenegy dolgozó sem volt. Megtaláljuk ezzel szemben kö­zöttük Pozsgai Gyula vendég­lőst, vitéz Mosóczi József nyu­galmazott ezredest. Heves vármegye vitézi székének ka­pitányát, Bilkey Lipcsei Péter kormányfőtanácsost. Lukácsi Máter Margit orsolvarendi zárdafőnöknőt. Klein Miklóst az egri sertés- és marhahizlal­da ispánját, Klósz Jenő bank- igazgatót. Beniczky Miklóst és a hozzájuk hasonlókat, akiké' saját vagyonunk növelésén kívül semmi sem érdekelt: a magyar dolgozók kívánságai legkevésbé. Mennyire mások, hozzájuk sem hasonlíthatók azok az, és hibátlanul történt nálunk a felszabadulás óta, mi is követ­tünk el hibákat — nem is je­lentékteleneket, a szocializmus építésében. A hibák kijavítá­sának receptje nem ott volt, ahol sokan keresték, — azt bi­zonyítja sok megtévesztett, szerencsétlen honfitársunk sor­sa, akik nyugatra mentek, hogy megismerjék a hazainál jobbnak hitt életet, a „korlát­lan lehetőségek hazáját”, Ame­rikát és más hasonló országo­kat és csalódva tértek visz- sza, vagy várják a visszaté­rést az elhagyott hazába. Jó lecke volt azoknak, akik hit­tek a hamis prófétáknak» A továbbiakban Lendvai elvtárs az ellenforradalomról beszélt: — Az ellenforradalom visz- szavetette országunk fejlődé­sét és sok kárt okozott ne­künk, de az ellenforradalmi tobzódás néhány napja emberek, akik most képvise­lik Eger város dolgozóit. Meg­találjuk közöttük: Huszti László és Szunyi Jánosné üze­mi munkásokat. Vincepap Fe­renc és Kormos Antal tsz-ta- eokat, Mihály András éo Tóth Dezső egyénileg dolgozó pa­rasztokat. Kozma Györgyné pedagógust és a többi jól is­mert, szerényen dolgozó, egy­szerű, becsületes embert, akik valóban a népet képviselik. Ne feledjük, hogy nem is olyan nagyon régen, amikor a város polgármestere még Trak Géza volt. ezt jegyezte fel róla Békási Jenő egyik írásában: „Szociális téren rendkívül nagy érdeme a sze­gények konyháiénak mp°szer- vezése, mely télvíz ideién, kü­lönösen most a nagy nyomor és munkanélküliség idején nélkülözhetetlen intézménnyé vált”. A városi tanács mai végre­hajtó bizottságának elnöke, Kocsmár János elvtárs nevé­hez egészen más eredmények fűződnek. Az ő ideje alatt nincs nyo­mor és munkanélküliség. Nincs szükség szegénykony­hákra. Ezzel szemben háromszorosára bővült a dohánygyár] munkáslét­szám, stadion épült a vá­rosban, a sportszerető kö­zönség nagy örömére, Egert bekötötték az autó­busz forgalomba. szép autóbusz megálló épült. A város legszebb utcait por- talanították és ha számbavesz- szük. még sok minden fűződ­nék ennek az egyszerű pa­rasztembernek a nevéhez, amelyet azonban senki senki sem úgy könyvel el. mint Kocsmár János elvtárs egyéni eredményeit, hanem mint kö­zös munkánk, a néphatalom vívmányait. De nemcsak Egerrel dicse­kedhetünk. hanem az egész megyében van mit felmutat­nunk — különösen szembetű- nőek a kulturális változások — folytatta beszédét Lendvai elvtárs. A megyében a felszabadulás előtt 692 pedagógus volt. akik alig tudták ellátni a dolgozó nép fiainak művelésével iáró (Folytatás a második oldalon^ Alkotmányunk népünk küzdelmeinek eredményeit foglalja magába A munkásosztály kezébe vette az elnyomott dolgozók harcának vezetését Felszabadulásunk volt a kiinduló pont ahhoz, hogy népünk elindulhatott a szocialista fejlődés útján a magyar dolgozók sok tízezrének nyitotta fel a szemét

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents