Népújság, 1958. július (13. évfolyam, 135-161. szám)

1958-07-09 / 142. szám

1958. július 9., szerda MEPOJSAG A tervszerűség az anyagbeszerzésnél is meghozza a kívánt eredményt MA, AMIKOR A tervsk teljesítése a legjobb, a leg­eredményesebb anyagfelhasz­nálással, a takarékosság fi­gyelembevételével történik^ nagy feladat hárul az ipar összes alkalmazottaira. A tervszerű gazdálkodás minden területen szigorú fegyelmet követel meg. Ha egy-egy vál­lalat tervteljesítése folyama­tos, a legszebb, a legkifeje­zőbb bizonyítéka annak, hogv nemcsak a fizikaiak, műszaki­ak dolgoztak jól, hanem jól dolgozott többek között az anyagbeszerző is. Mert az anyagbeszerző is tud takarékos lenni, sőt egé­szen annak kell lennie, hogy bevásárlásaival, nagyobb mennyiségű anyag felhalmo­zásával nehogy kárt tegyen az egész népgazdaságnak — nehogy akadályozza más vál­lalat tervszerű munkáját. Mert mit tud tenni egy anyagbeszerző a takarékossá­gért? Erről a témáról beszél­gettünk a napokban Balogh Imrével, az Egri Autóipari orgácsológyár fiatal anyag- beszerzőjével. — Az anyagbeszerző, mint munkakör, igen sokrétű em­bert kíván — mondja elgon­dolkodva — ezt legjobban csak az tudja átérezni, aki dolgozott már ebben a mun­kakörben. Ismerek több anyagbeszerzőt, akit felkülde- nek Budapestre anyagért, — párnás kocsin utazik, az As­toriában bérel szállást magá­nak. Fogja a telefont, és ki­szól valamelyik budapesti vállalathoz, hogy van-e ilyen, vagy olyan anyagjuk. Ha azt mondják, igen, akkor megren­deli, ha azt mondják, hogy nincs, akkor beírja az igé­nyelt árufeljegyzés mellé, hogy nincs és elvégezte a munkáját. Pedig ha van egy kis akarat, szeretet a munká­ja iránt, nem sajnálja a fá­radságot, kimegy a vállala­tokhoz, elkéri az elfekvő anyagok kartonját keres és kutat. A helyszínen legtöbb­ször sikerül megtalálni a kí­vánt árut. Tehát ha én meg­elégszem egy sima vasúti ko­csival, egy kis szállodai szo­bával. máris megtakarítottam egynéhány forintot. De ha kint, a vállalatoknál megtalá­lom a kívánt árat, ez már az én jó munkám eredménye, és odahaza nem kell embe­reket fizetett, vagy fizetetten szabadságra elküldeni, mert nincsen anyag, kevesebb le­hetőség marad arra, hogy a hó végén hajrával kelljen a tervet teljesíteni, a munkákat elvégezni. így a vállalat meg­takarítja azt az összeget, amit a hó végén, mint túlóradíjat fizetne ki. — ELÖFORDULT-E MÁR olyan eset, hogy nem sikerült a kívánt anyagot beszerez­nie és akkor mit csinált? — kérdezzük. j — Igen, már megtörtént — < feleli Balogh eívtárs, — de 1 legtöbbször nem az én hibám- < ból. Például nemrég kaptam < egy olyan megbízatást, hogy 5 szerezzek 212/15 mm-es vas-< csövet, ami tudvalevő, hog'' < szabványtalan méretű, tehat < azt jelenti, hogy nem gyárt-< ják sehol. Ezt nálunk szer-< számalkatrészek gyártására j használják fel. Mégis honnan szerez ilyen < anyagot a vállalat? Acélle- < mezből hajlíttat magának Bu- < dapesten. Mennyivel egysze- < rűbb lett volna, ha ilyen ese- j tekben nem szaladgáltatnak j össze-vissza, hanem egyből; megrendelik ezt a munkát.; Én, az idő alatt, más anyago- j kát tudtam volna esetleg be- ! szerezni. Tehát egy anyagbeszerző • sokat tehet a takarékosságért.; Ehhez azonban feltétlenül; szükség van arra is, hogy a; vállalat pontos anyagigénylés- ; sei, az anyag pontos, szabvá-; nyos leírásával, méreteivel; bízza meg az anyagbeszerzőt,: mert a tévedés, hiányos meg­nevezés hátráltatja munkájá­ban. Ne szóban bízzák meg az anyagbeszerzőt egy szer­szám megszerzésére, hanem papíron, mert akkor nem for­dulhat elő többet a következő eset sem. Szóban kapott egy megbízatást, hogy gyorsan szerezzen be egy hegesztő ap- parátot, talált, s megvásárol­ta. Amikor hazaszállították, a vállalat vezetősége megállapí­totta, hogy nem ilyen kellett volna, ők nem ilyenre gon­doltak. Most nem tudják tel­jes értékben használni. El kell adni. Ki a hibás? Ter­mészetesen a vállalat is, mert nem pontosan adta meg a megrendelést, de az anyagbe­szerző is, aki a megbízatást így is elfogadta. HOL, VAN ITT A TERV­SZERŰSÉG, s mennyit fog ki­tenni az ebből eredő ráfize­tés? — vagy egy másik pél­da. Kapott egy megbízatást, szerezzen a vállalatnak egy 24-es normál menetű Pittler- kést. Budapesten az egyik vállalatnál talált is, de , senki sem tudta neki megmondani, hogy számszerűleg mennyi a normálmenet, ö elhozta a 24x3-as emelkedésűt, mert mindenki arra szavazott. Itt­hon újabb veszekedés lett, mert ők a normál emelkedésű alatt a 24x5-ös Pittler-kést ér­tették. Azt viszont senki sem követelheti, hogy az anyagbe­szerző úgy értsen a szerszá­mok, anyagok, alkatrészek, festékek, stb. különböző faj­táihoz, mint egy-egy szakma­beli munkás, aki évek óta az­zal dolgozott. U niverzálisnak kell lenni az anyagbeszerző­nek, de a sokrétűséget, a sok­éves tapasztalat fogja meg­szülni. Ma nincs olyan ember, — vagy legalábbis nehezen található, — aki az eszterga­gép alkatrészeitől kezdve a televízióig minden apró-cseprő változatú szerszámot és alkat­részt ismer. Mert bizony gya­kori az, hogy ma zománcfes­téket, söprőt, samotlisztet, Orvint, mélynyomású papírt kell szereznie, de holnap mo- dula maróért, vagy csiga ma­róért, esztergakésekért, ilyen vagy olyan anyagért küldik. Tervszerűségre van szükség. Ez az egyetlen mód arra, hogy az anyagbeszerző lelkiismere­tesen, a legcélravezetőbben tudjon takarékoskodni. Adják meg az anyagbeszerzőnek, egy negyedévre előre, határ­időhöz szabva a szükséges anyagok listáját, és akkor az előirt gyártmányokhoz idejé­ben megérkezik az anyag és nem keletkezik a népgazda­ságnak sem kára, mert ha tudja az anyagbeszerző, hogy mikorra kell az anyag, ak­kor nem a későbbi határidő­re szükséges anyag után lo­hol, hanem a korábbi határ­időre szükséges anyag beszer­zésén fáradozik. Mert min­dennek nevezhető, csak szer­vezettnek nem az az állapot, hogy még nem tudom, hogy holnap milyen anyagra is van szükség. A TERVSZERŰSÉG, az összhang biztosítja a legmeg­felelőbben a nyugodt, és biz­tonságos termelést. FAZEKAS ISTVÁN Segítség a legeltetési bizottságoknak Az egri járás egyes községei­ben sok gondot okozott a le­geltetési bizottságoknak az, hogy a rendelkezésükre bocsá­tott állami tartalékterületeken nem termett elegendő takar­mány az apaállatok részére. A kormány most segítségére sie­tett a gondokkal küszködő le­geltetési bizottságoknak, és je­lentős összeget folyósított szá­mukra takarmányvásárlásra. A demjéni legeltetési bizott­ság 22, az egerszóláti 28, a fel­németi 30, a verpeléti 35 ezer forintot kapott takarmányvá­sárlásra. Köxös állatállományt létesítenek A feldebrői Alkotmány Ter­melőszövetkezetben eddig nem volt közös állatállomány, s maguk a tagok is ellenezték, mert nem voltak meggyőződve annak jövedelmezőségéről. Az idén ebben a termelőszövetke­zetben is döntő a változás ezen a téren. A tagok belátták, hogy csak akkor tudják a növény- termelési eredményeiket nö­velni, ha szervestrágyával visszapótolják a talajerőt. Se­gített a meggyőzéshez az is, hogy láthatták más termelő- szövetkezet példáján, ahol jó állattenyésztés van, ott annak jövedelméből évközben is oszthattak előleget. így hatá­rozták el végül, hogy megte remiik a közös állományt. Az első szállítmány, 10 szarvas- marha, már meg is érkezett, ebből öt tehén, öt pedig vem­hes üsző. — MÉG EBBEN A HÓNAP BAN megkezdik az iskola és az óvoda rendbehozását Nagyrédén. 10 000 forintot biztosítottak erre a munká­ra a község költségvetésé­ből. A „feleselő" ember ESŐ UTÁNI NAP Atkáron. Ilyenkor sokan vannak a ko­vácsnál, sűrűbben nyílik a ta­nácsház irodáinak ajtaja, egy­két lovaskocsi halad csak a felázott úton. Sáros lábú gyer­mekek futkároznak és ara­nyoshátú kiskacsák pancsol­nak a laposokon meggyűlt vízben. Itt-ott beszélgető em­berek csoportját látni, akik számára az eső kényszerpihe­nőt rendelt. Türelmetlenül várják, hogy felszikkadjon a föld, melyet a megélénkülő szél és az erős napsütés gyor­san szárít. Sok a dolog nyá­ron, ilyenkor a parasztember­nek nincs egy nyugodt perce sem. Juhász József is szívesebben dolgozna már. Középmagas, erős, napbarnított fiatalember, gesztenyebarna hajjal és ola­josán csillogó szemmel. Kemé­nyen szorítja a széktámlát, — szavai határozottan, magabiz­tosan csengnek. Magatartásá­ban nyoma sincs az aktatáskás emberrel szembeni bizonyta­lan félelemnek. Szokatlan így órákig ülni és beszélgetni az emberekről, a politikáról, és magáról. Amikor megtudja, hogy szeretnének róla írni, — élénken tiltakozik. — Nem szeretem én az ilyesmit, könnyen lejáratják az embert. Az újságíró el­megy, de akiről ír, az a fa­luban marad, s nem mindegy, hogy az emberek szólnak-e hozzá, vagy sem. Elmondja: a faluból írtak már egy emberről, s a cikkben az volt, hogy a parasztember nem érezte jól magát a többi egyéni gazda között, s ezért lett csopórttag. Meg azt is ál­lították róla, hogy nem tud megélni. — NEM IGAZ, ÉN sem azért leszek — és ezt olyan heves meggyőződéssel mondja, hogy egészen belepirul. Amikor az­tán meggyőződik róla, hogy nem afféle lelkes nyilatkozat­tételről van szó, megnyugszik. — Mert engem feleselő em­bernek neveznek. Azt mond­ják, mindenen vitatkozom, pe­dig csak a magam igazát vé­dem. Aztán elmondja, hogy ősszel hármas típusú csoporttá ala­kulnak át, meg is magyarázza, miért. — Senkinek sem közömbös, hogyan él. Mi úgy látjuk, - hogy nekünk lényegesen jobb és kifizetődőbb lesz a nagy­üzemi gazdálkodás. Köztünk majdnem mindenki agrárpro­letár, tartalékföldeken dolgo­zik. Kevés az igaerőnk, nem tudjuk á földeket szakszerűen kezelni. Csak veszünk tőle, ad­ni keveset, vagy semmit sem tudunk. Meg kell tanulnunk a modern gazdálkodás techniká­ját. Saját szemünkkel látjuk, hogy a francia búza még úgy sem kerül annyiba az állam­nak, ha importálja, mint a sa­ját búzánk. Ha mi annyira ragaszkodunk kicsike parcel­láinkhoz, nem csodálkozha­tunk azon: ha egyre kevesebb lesz a pénzünk. De szerencsére erre nem kerül sor, mert a falusi emberek többsége elju­tott már eddig a gondolatig. — AZ A PARASZT, aki sze­ret dolgozni, nem hagyja el a földet. Nekem két barátom ta­nult, az egyik katonatiszt, a másik állatorvos. Én is mehet­tem volna, volt hozzá eszem, de maradtam. Gazdasági isko­lába jártam, sok fontos dol­got ismertem meg. És nagyon megszerettem a földet. Ügy belegyökereztem, mint a fa a földbe. Kinőttem már abból a korból, amikor az ember sze­me csak a lebbenő szoknyákon akad meg. Már most azon gondolkodom, hogyan is kelle­ne a legjobban csinálnunk a közös dolgainkat. Annyi biz­tos, hogy dolgozni fogunk, amennyire erőnkből telik. És a magam részéről tudom, hogy jobb lesz, különben be sei» lépnék. Közben már meglibbent az ajtófüggöny, s bejött az édes­apja. Eleinte nem szól közbei de később ő veszi át a beszél­getés fonalát. Sokáig beszél saját életéről, tapasztalatairól Megelevenednek cselédévei, a; akkori szokások, és a paraszti emberek élete is. Megkérdezi tem, ő hogyan vélekedik i „régi jó világról”, ahogyan az az idősebbek emlegetik néhé Hasonlattal válaszol. — Egyik zöld bokor is széf meg a másik is. De a legszeb az, amelyik virágzik. Aki fis tál, az elviseli a nyomor mégis az az idő a legszebb a' életében. Sok mindent tudná még mondani, de azt higgjj el, hogy a mai fiatalok úr emberek hozzánk képest. — Bizony isten azók! — er< siti meg felesége, aki idökö: ben szintén átjött, mert ne| laknak együtt a fiatalokká akik az idén házat vettek. De gyere haza, szaporán, őre mert elhül a leves és azti meg dologra, mert már sen sincs a faluban. Az öregek elvonulnak, csel következik. Majd az édesapj ról beszél a fiatalember. Büs ke, hogy az apja éleslátás józangondolkodású ember, 1 tűnő gazdálkodó és elfogul; lan. Kommunista-vér van be ne, de már kevésbé harcias. — Az a hibája, hogy ő sí egészen úgy cselekszik, m ahogyan beszél. Nem. akar 1 zénk állni, azt vallja, he végre, 26 évi cselédkedés u< a maga gazdája lehet. És ni nagyon jó úgy ahogy van. APA ÉS FIA EGYM mellett laknak, egymás m lett van a földjük is. Itt is ott is csak egy út választja őket egymástól. Mindkét másra alapozzák az életül mely harc és megértés egyaránt. HANKÓCZI SÄNDO! Hajnalban az egri piacon KORA HAJNAL van az eg­ri piacon..; Az elárusítóhelyek egymásután nyitnak; zörgő ke­rekű kocsik hozzák a friss árut. Sorba benépesednek a „standok” is; az egri és kör­nyékbeli termelők elfoglalják helyeiket, a kocsikról garma­dában kerül a sok friss ubor­ka, zöldborsó, paradicsom, burgonya, a megannyi friss gyümölcsféle..: Gazdagnak Ígérkezik a keddi piac, egy sé­ta után azt állapíthatja meg sz ember, hogy van itt’ min­den, ami egy-egy jó ebédhez, vacsorához kell..; De már jönnek — noha alig ütötte el a toronyóra a hatot — az első vásárlók, és mire az óramutató félhetet mutat, már zsúfoltak a keskeny utcácskák az árusok sorai között. — Hogy az uborka? —1 Négy hatvan... — Mennyiért adja a barac­kot? — Négy forintért... Az Észak-magyarországi me­ző- és erdőgazdasági kiállítás hatalmas érdeklődést keltett. Különvonatok és autóbuszok tömege érkezett Egerbe. S ha az ember kicsit körülnézett, sok mindent tapasztalt. Ezek­ből, ime, néhány: RÜGÖTÖRÉS NÉLKÜL?!... Termetes családapa bukik be a stúdió ajtaján. • — Kérem! — lihegi — le­gyen szíves, telefonáljon egy taxiért! ; Az ügyeletes hiába tesz meg ;mindent, — taxi nincs. (Hiába, ;kevés a taxi!) A családapa Ie- Imondóan törülgeti kopaszodó Ifeje verejtékét és leül a padra. ! — Nem létezik. Ennyi cso- Imag, egy feleség és két gye­dek! Hogy megyek én ki az ál­domásra?! I Az ember körülbástyázta Imagát a három kosárral, a vál­lán lógó hálóval, egy nagy­ibőrönddel, és mint akinek »minden mindegy, várni kezdte »családja és sorsa érkezését. A »stúdió-ügyeletes ennyi kétség- beesés láttán, újra ostromolni »kezdte a 17—04-et, míg végre »fáradságát siker koronázta, és »jeleztek egy éppen befutó »taxit. » Magellánék nem üvöltöttek (akkorát a szoros felfedezése­dkor, mint a boldog családapa, »kinek ekkorára befutott ugyan­csak telt idomú felesége és két »jóétvágyú csemetéje. A sofőr »bizalmatlanul préselte be uta- ssait a kis szürke taxiba, és ke­serves rázkódtatások közepette Selindult. Ez is a kiállításon történt A KIS MARTÍR .. Reméljük, nem lett rúgó­törése! CSAK AZ APÁRA KELL BÍZNI... A bután pislogó bagoly előtt hatalmas tömeg verődött ösz- sze. Közepén egy angyalian szőke kisfiú, mellette hatalmas szál tűzoltó guggol. Minden­áron meg akarja tudni a kis­fiú nevét, aki valószínűleg el­vesztette az anyukáját. Vagy fordítva?! — No, mondd meg szépen a nevedet és akkor kapsz egy csokit! — kéri a tűzoltó. — Pistike! — hangzik a rö­vid válasz és már nyúl is a csoki után. — Jó, jó, hogy Pistike, de milyen Pistike? — faggatja to­vább, de a kisfiú már nem so­kat törődik vele, mert a csoki finom, anyu meg majd előke­rül! — Jaj, istenem! — furakodik át egy asszony a tömegen —, elvesztetted anyukádat? Nesze, édes, egyél és legyél jó, majd mindjárt megkeressük. S az erélyes asszony nyom­ban szétküld néhány bámész­kodót az Örsre és a pavilonok­hoz. Percek múlva innen is, onnan is felhangzik a kiáltás: — Ki vesztett él egy három év körüli szőke kisfiút? Az ékszeres sátor előtt hir­telen sarkon fordul egy fiatal- asszony és megragadja a karo­mat: — Hol az a gyerek? — és már rohanunk is a csoporto­sulás felé. — Atyaisten! Pistike! Hol az apád? Így bízza az ember ap­jára a gyereket! — fordul a körülállók felé. — No, megállj csak! — fenyeget a távolba... — Felkapja a csöpit és elvihar- zik, gondolom — a borkóstoló tájékán tekereg a feledékeny debreceni apuka?! MAJD JÖVÖRE... — Van szíve, venni ebből a paprikából? — pöröl a verpe­léti asszony is az urával. — Ej, no, hát a gyerekeknek! — véli a hangos szóhoz szo­kott ember szelíden. — Azt elhiszem! De most maga állhatna a pult megett, ha rám hallgat! Űgy-e, mond­tam, hogy a házhelybe tegyünk paprikát? Azon az áldott he­lyen olyan lett vóna, hogy ki­állításra hozhatja! — Nem úgy megy az, Juli! Rossz vót a tavasz a papriká­ra, oszt sok baj van ám ezzel, míg a melegágyból kijön a fődbe.,. — Tán a mákkal, egyébbel nincs baj? Ne mérjen, kisasz- szony, egy darabot se! — tolja vissza a mérlegserpenyőt. — Majd eszik jövőre, ha rám hallgat! Az ember sóvárogva néz a sátorra, de élete párja már vonszolja is egy házzal, illetve sátorral tovább a bocsánat- kérőén visszamosolygó embert. «0» A kiállítás kis mártírja Ha- nus Zolika, akit szintén Deb­recenből hozott a vonat. Szülei ] családi címere valószínűleg; egyetlen körbevésett mondat-', ból áll: „Mindig, mindenütt a', gyereket nevelni, oktatni!” Ez', eddig rendben van, de kérdez-', zünk a mondat módhatározó-■ jára: hogyan? Akkor furcsa\ kiegészítést hallunk: — Zolika! Ne edd meg a ke­nyér alsó haját, mert azt ösz- szefogdossák! — (érdekes, — a felsőt nem?!) — így az anyja. — Ne bámészkodj, hanem csak nézegess! — így az apa. — Ne dugd zsebre a kezed!'• — anya. — Ne forogj örökké! — apa. — Na tessék! Most lecsep­penti a sört a ruhájára! —; anya. Zolikát körülbelül hat éve oktatják már szülei az evilágij balgaságok elkerülésére, így; eléggé megszokta, hanem most ragyogó arccal felfedezett valamit és így szól: — Apuka! Te is lepoccsan- tottad a ruhádat a sörrel! Pillanatnyi vészterhes csend,', majd annál erősebb reakció' egy atyai pofon kíséretében: — Ez is miattad van! Adta: kölyke! Mert folyton téged ’, kell figyelni! Azt hiszem, Zolikának nem lesz nehéz dolga az iskolában, ha a tiltó mondatokra kell', házifeladatként öt példámon datot írni! ; Megírhatja az egész osztály-', nak! J A. E. : — Hogy az a pár csirke? — Hetvenöt forint... A GYAKORLATLAN p vásárló ezekből a kérdés-f letekből mindjárt leszűrhi a következtetést: drága les mai piac. Csakhogy általa nem gyakorlatlan vásá járnak ide, hanem légink háziasszonyok, akik ismeri — s konyhapénzükért ism — a piaci árhangulatokat, ebből az ismeretből szárm az a „filozófia”: várni Várni, amíg a kínálat ak lesz, hogy az eladók kény nek lejjebb szállítani az kát, ha mind, de legaláb az áruk nagy részét el í ják adni, pénzhez akarnak ni. Egyszerű közgazdaság tel ez, amit minden ház szony tud, és a gyakoris alkalmaz is. Igazuk vart. S mit hallunk egy- mi óra múlva? — Hogy az uborka? — Három hatvan... — Mennyiért adja a b kot? — Három forintért... — Hogy ez a pár csirk — Hatvanöt forint... A kínálat-kereslet ala sára, az árviszonyokra I nagy hatással van az ál illetve a földművesszövel ti kereskedelem. Az áru nagy és az állami ár leg szőr alatta van a termek nak. A sárgabarack tér ára is „állami nyomásra” le egy óra alatt négy f ról háromra... — De azért a baromfi mindig drága — mond egyik háziasszony. — M< deztem az egyik eladót, adja olyan sokért. Azt i ta: Azért, kedvesem, hog; jón alkudni... Alkudtam i lem 55-ért, de nem adj; feljebb 60 forintért. Hi; fiatal baromfi még mind mőrnek számít... NYOLC ÓRÁRA már sen „beáll” a piac — az < és vevők tarka forgatag lámzik a téren s a kö: utcákon. A frissen kelt asszonyok telt kosarakk dúlnak hazafelé, s ke; az ebédfőzéshez.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents