Népújság, 1958. július (13. évfolyam, 135-161. szám)
1958-07-31 / 161. szám
6 NEPÜJSAG 1958. július 31., csütörtök Gyöngyöstől Párádig és vissza Vörösmarty Mihály a Mátrában A MAGVAR EMBER Szereti a természetet. Költő- nagyjaink és íróink alkotásaiban is sok helyütt fellelhető a természet szeretetének és általuk való felkeresésének bizonyítéka. Petőfi például leírta a Po- máz melletti Kőhegyre, továbbá Salgó várához tett útját, nagy mesemondónk, Jókai a vadregényes Bükkről és hazánk sok más tájáról emlékezett meg regényeiben. Eötvös Károly egész könyvet írt a Balaton körül és a Bakonyban tett utazásáról. Kevesen tudják azonban azt, hogy Vörösmarty Mihály, halhatatlan költőnk, 1829. szeptemberében nagy utat tett meg a Mátrában, Gyöngyöstől Párádig és vissza. Hátrahagyott levelében érdekes leírást közöl erről az útjáról, amelyet régi turistalapok nyomán az alábbiakban ismertetünk. ★ „... estefelé megindultunk Gyöngyösről... s mintegy óra múlva felértünk a Mátra tövéhez, a Benei csárdába. Hárman voltunk, s egy cipelő velünk, ki egyszersmind kalauzul szolgált. Cipelőnk előre ment, s az egyetlen vendégszobát elfoglald számunkra. Lefeküdtünk... aludtunk is, Sem is ... Reggeledett, s mi hat órakor talpon, s öltözve valánk, köny- nyen, mint gyalognak kell, s nyáriasan. Szaporán, s mohón hágdáltunk a meredek Mátrán. ösvényeink fák között, s patakokon vezettek által, melyek néhol oly csekélyek, hogy & kövektől, kik között elfolynak, alig láthatók: mégis igen sok malom mozog erejűktől. A madarak tavaszdala helyett a kallók zörgése kísér magányos utunkon, mely ámbár többnyire felfelé vive, mégis völgy volt a szomszéd bércekhez képest. Már láttuk a tetőkön a napot: de hozzánk még nem hata. Föllebb érvén, néhol szép kilátásunk vala a róna Jászságra, s igen jól esék, vagy két helyen tiszta mezőt leltünk. Kitekintettem egyiknek fokáról, s így napkeletnek és éjszaknak egészen más bércek, más vidék tűnik fel előttem. Már tettünk vagy két órai utat, midőn vezetőnk mondá, hogy ide Kékes (Mátra főcsúcsa) egy óra járás, s dicsérettel emlékezik a jó boros kútról, mely oldalából a legjobb vízzel buzog, s a szép kilátásról, mely onnan mindenfelé terjed. Rendre nevezé most a bérceket: ez Kis Lipót, az Nagy Lipót, amaz a Somhegy, ez a Somor talán a Somhegy orra, magyaráz ő. Az ott a Galyatető, a Bagolykő, itt a Vadak orma. Amott távol a nógrádi hegyek, a Romhány puszta vára! A Vargák kútánál megálla- podánk egy hegyháton, s az égve talált tűznél kenyeret pi- rítgatánk. Egy fél palóc szövetkezők hozzánk a hegyekből, kivel beszélgettünk. Az egész úton több ízben találkozánk asszonyokkal, leányokkal, kik az úgynevezett csevicét hátaikon cipelik Gyöngyös felé, két garasért a nyomorú párák megjárják a legalább is hat órai utat, s még abból is is annak a hitetlen Ullmannak egy krajcárt fizetnek, s így egy üvegtől, csak öt krajcárjuk marad. Mégis megtörhetetlen vidámságuk mindig kész a tréfára. Enyelegve, s gyakran elmésen felelnek a megszólításra. Azonban tanyánkat otthagyok, s mentünkben köveket eregeténk a mélységre, melyek zuhogva, zörögve alá rohannak, s most utunk ellenkező szabású lön. Amennyit feljöttünk, annyit kellett lemennünk, s ha előbb tüdőnk feszült, most inaink fáradtak, s im három órai munka után, alattunk álla Párád, egy meglehetős szugoly, hegyek és erdők közé dugva, mint egy temető. Nem tudom, nekem miért nem tetszhetett igen: hogy éppen nem tetszett volna, nem mondhatom, mert csak hegy, völgy, erdő, s patak legyen, nekem az már tetszik, s itt mindez bőven találtatik. Láttam egy üvegműhelyt is, melynek sápadt munkásai éppen akkor fuvák az égő tömegből üvegeiket, kisebbet, nagyobbat, s mindenféle alaTermelöszifvetkezelek! Egyéni termelők! A szerződéskötés biztonságos értékesítést jelent. Kormányzatunk újból lehetővé tette, hogy 1959. évre marhahizlalási szerződést lehet kötni Szerződést lehet kötni minden hizlalásra alkalmas bika, tinó és üszőborjúra. Bika, tinóborjúra 70—300 kg-os, üszőborjúra 50—280 kg beállítási súlyig. A vállalat állatdarabonként 300 Ft kamatmentes előleget folyósít a szerződéskötéstől számított 5 napon belül. A 4—18 hónapos hizlalás után a vállalat a bika, tinó átvételét 430 kg, míg az üsző 380 kg-os legalacsonyabb súlytóL A tinót 11—17 Ft, bikát 10—16 Ft. üszőt 9—14 Ft-os kg-kénti egységáron veszt át. Az érvényben levő hízottsertés akcióban még lehet szerződést kötni augusztus Stift Bővebb felvilágosításért forduljon a területileg illetékes kirendeltségeinkhez, illetve a helyi felvásárlóinkhoz Szolnok—Heves megyei Állatforgalmi V. . i. AÍ.Í.Í.JLÍ.AA, IVikkelezési dekoratív és keménykrőmozá&i munkák elvégzését bármilyen meny- nyiségben vállal ÉTA-áron az Egri Finommechanikai és Vasipari Vállalat, Eger, Dr. Sándor I. u. 4. FIGYELEM! főiskolai hallgatók részére kiadható albérleti szobák címét kérjük bejelenteni augusztus 15-ig: Pedagógiai Főiskola Tanulmányi Osztályán (Líceum). Kétszobás, összkomfortos, központi fekvésű miskolci lakásomat elcserélném egri hasonlóért. Címet a Heves megyei Nyomdavállalathoz kérem. Vízvezeték szerelését és javítását vállalom. Plochman, Eger, Széchenyi u. 11, (Udvarban). Kadio, elektrotechnikai berendezések javítását, motortekercselést, televízió antennák felszerelését pontosan, garanciával végzi Balogh műszerész. Gyöngyös, Zöldfa u. 6, Telefon: 335, .AAAAAAAAAAAAAAJ A Megyei Könyvtár ifjúsági részlegében a kölcsönzés július 29-től augusztus 12-ig szünetel! kút, amint kinek ügyessége és sora volt. Innen mentünk a fürdőhöz. Egy meglehetős új épület áll, háta délkeletnek vetve, mely fürdőkből, lakszobákból, s fölemelt közepén egy szállóból áll. Ehhez a savanyú, itt cseh víz (csevice) mintegy nyugatra esik, lapá- lyosabb helyen. A kút ágya gyönyörű, hamvas és kék, ösz- szerakott kövecsekből áll, s hosszú, négyszögre kirakott faloldal egyikében .., Délután három óra tájban indultunk visszafelé a legfoj- tósb meredeknek, új kalauzunk, ki egy üvegbeli ember volt, elől mene nagy dorongjával, kampós orrú papucsait, melyek ezelőtt 15 esztendővel még csizmák lehettek, oly sebesen szedé, hogy szinte elfojtott a hegy valamennyiünket. A csalfa verőfény csak éppen addig tartott, mig bennünket a fölmenésben fojtogathatott. A Vargáék kűtjá- nál már ázni kezdtünk, Kékes elborult, s az egész vidék se- tétedni kezdett. Itt még tala- bor és sürü tölgyek voltak: alattok igen keveset áztunk... de mit használ egy nyomoru bükk? ... éppen semmi ernyővel sem szolgált. Csak hét zápor ment itt át rajtunk, s jobbra, balra döngöttek a Mátra oldalai. Hacsak az éjt Mátrán nem akarnánk tölteni, még haza is kellene mennünk. Mint a li- pék csatakcean menénk most hegyen-völgyön egyiránt, de menésünk szaladásra változott, midőn a még permetező ég nyolcszor is záporozni készült. Talán egész óráig sza- ladánk szüntelen lefelé, képzelheted, mi dicső utakon ... Amit kiálltunk, paradicsom ahhoz képest, ami következik. Egyik társunk mintha még hegyet nem másztunk volna, fölvezetett a Sárhegy farára, hogy majd ott jobb utunk lesz... de nem volt benne köszönet: tele volt vízmosással, minden léptünk legalább három botlásból állt... A hegyről a marhacsapásra, vagyis útra jöttünk. Fekete agyag volt cifrára kitiporva, gödrei tele vízzel... hogy ezt kerüljük szántóföldekre tértünk: de itt éppen irtózatos gyaloglás esett... Most már egészen setét volt, de a villám oly kegyesen szolgált, hogy utunkat kimérhettük, így gázoltunk sáron, vizen, szűk utcákon végig, s éppen nyolc órát ütött, hogy hazaérkeztünk. így ez nap mintegy nyolc órát gyalogoltunk...” x VÖRÖSMARTY MIHÁLY és társai a Dunántúl szelíd lankáihoz, dombjaihoz voltak' szokva, s így nyolcórai gyaloglásuk a mai természetjáró szemmel nézve, nagyon is komoly lehetett. Különösen, ha figyelembe vesszük, az akkori jelzésnélküli, gondozatlan utakat, és az órákhosszat tartó zivatart. Vajon mi ösztönözte erre a teljesítményre Vörösmartyt és társait? Ugyanaz, mint a ma emberét, a ma természetjáróit, a vágv. hogy közelebbről meg’smerhes'se a hegyeket, völgyeket, réteket, mezőket — hazája szépségeit. (— dy) népújság Az MSZMP megyei bizottsága és a Meevel Tanács naoilada. Megjelenik hétfő kivételével mindennapi Szerkeszti a szerkesztőbizottság Tagjai: Suha Andor felelős szerkesztő. Papp János helyettes szerkesztő Gyurkó Géza főmunkatárs. Felelős kiadó: Putnoki László. Kiadóhivatalt Eger, Bajcsy-Zsillnszky o, L U Telefon: 24-44, Postafiók: 23. Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz Utca S. Telefon: 56-74. 56-78 SZ; Heves megyei Nyomda V.j Eger Fi v.: Mandula Ernő. Eger. A lapot árusításban és előfizetésben í. megyei postahivatalok ter- 'esztik. Előfizetési díj egy hónapra 11 forint. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Feledhetetlen napok a Szovjetunióban — Hazaérkezett az Egri SC labdarúgó csapata — Közel két feledhetetlen hetet töltött a Szovjetunióban az Egri SC labdarúgó csapata. Az ott töltött szép napokról Szentmarjay Tibor, a csapat edzője a következőkben számolt be lapunk számára. — Július 17-én érkeztünk Csapra, a szovjet—magyar határállomásra. ahol a szovjet testnevelési és sportbizottság, valamint az Ungvári Spartak sportkör vezetői ünnepélyesen fogadták csapatunkat. A -fogadtatás után autóbuszba szállt az együttes és mérkőzésének első színhelyére, Ungvárra utazott. Ungvárott nagyszabású bankettet rendeztek az Egri SC labdarúgóinak tiszteletére. Másnap délelőtt az ESC edzést tartott a város sporttelepén, majd szombaton délután mintegy 15 ezer néző előtt került sor a Spartak Uzsgorod—Egri SC labdarúgó mérkőzésre. A találkozót az ungvári együttes 3:0-ás félidő után 4:1 arányban nyerte meg. Az ESC a következő összeállításban Játszott: Madaras — Nagy II., I.lsztóczky, Tornsó — Kelemen, (Fehérvári), Boros — Hídvégi, Hanus, Husi, Bajuhovszky, Takács. A gyönyörű füves stadionban csokor- és zászlócsere előzte meg a játékot. A2 egri együttes az első félidőben meglehetősen elfogódottan játszott, a II. félidőben azonban feljavult az egri együttes és méltó ellenfele volt a nagytudású ungvári csapatnak. A gólt Hanus szerezte. Az ungvári lapok melegen méltatták az egriek vendégjátékát és többek között ezeket írták az ESC játékáról: „Az egri csapat technikás játékkal gyönyörködtette az ungvári nézőket.” A mérkőzést követő banketten fényképezőgéppel és egyéb ajándékokkal kedveskedtek a vendégeknek, Másnap Lembergbe repült az egri sportküldöttség. A fiúk feledhetetlen utat tettek meg Ungvár és Lemberg között, a gyönyörű Kárpátok fölött, 2800—3000 méter magasságban repült velük a gép. Aznap tartották Lembergben a szovjet légierők napját, amelyet élvezettel néztek végig az egri fiúk, majd a Lenin Múzeum megtekintése után az ottani tiszti házban egy népi együttes műsorát nézték végig. A tiszti ház közönsége nagy tapssal fogadta az ott megjelenő egrieket. Másnap néhány gyárba látogattak el, ahol a dolgozók szívélyes barátságot kötöttek labdarúgóinkkal és elhalmozták őket apró ajándékokkal. A lembergi mérkőzés 35 ezer néző előtt került sorra, s a mérkőzésről a televízió és a rádió is közvetítést adott, s a játék egyes mozzanatait a filmhíradóban is megörökítették. A lembergi légierők csapata ellen a következő összeállításban lépett pályára az ESC: Madaras (Antal) — Nagy II., Lisztóczky, Tornsó — Hanus, Bajuhovszky, Husi, Boros, Hídvégi. A mérkőzés előtt közvetlenül hatalmas zápor áztatta meg a pálya talaját, s a csúszós talajon a nagytudású lembergi csapat a félidőig 3,'0-s vezetésre tett szert. A II. félidőben is tovább tartott a t'mberglek fölénye, még négy gólt értek el, s így alakult ki a 7:0-áe végeredmény. Igaz, hogy ennek kialakulásában az Indiszponáltan védő, sok mérkőzést kihagyott Antal Is közrejátszott. Másnap a lembergi együttes különrepülőgépével Sztaniszlauba repültek az egri labdarúgók, a gép erős szélviharba került, s ez bizony alaposan megviselte néhány játékosunkat. Közvetlenül a megérkezés után a legújabb típusú Volga személykocsikkal Tamapol- ba rándultak át labdarúgóink, ahol a helyi csapattól 3:1 arányú vereséget szenvedtek. Ezen a mérkőzésen szóhoz jutottak az egriek fiatal játékosai is. A mérkőzés után visszautaztak Sztaniszlauba; ahol egy napot pihenéssel töltöttek, majd másnap 22 ezer néző előtt a szovjet második osztályú labdarúgó bajnokság első helyezettjével vívtak újabb mérkőzést. A szovjet II. osztályú bajnokcsapat 2:0-ás félidő után 4:0 arányban győzött. 'Ezen a mérkőzésen játszott leglobban az egri együttes a helyiek kemény, sokszor tút- lcemény játéka ellen azonban nem volt ellenszere az egri támadósornak. A csapat összeállítása ez volt: Madaras (Antal) — Nagy n.j Lisztóczky, Tornsó — Hanus, Kelemen — Takács, Bajuhovszky; Husi, Boros, Hídvégi. Vissza, Ungvárra újból repülőgépen tette meg az utat az együttes, majd autóbusszal Csapra utaztak, ahol a város egyik szállodájában töltötték az éjszakát. Az Egri SC vezetői és játékosai sokat tanultak a Szovjetunióban töltött feledhetetlen napok alatt. A szovjet csapiatok játékát látva, felismerték azt a helyes utat, amit követniük kell, hogy az NB m-ban is Jól megállják majd a helyüket. Még annyit: az egri csapat nem keltett csalódást a mérkőzések alatt, játékosaink mindenütt népszerűek voltak és példásan, fegyelmezetten viselkedtek. A szovjet vendégszeretetre jellemző; hogy rengeteg ajándékkal és két- három kiló „túlsúllyal" érkeztek haza. A gyönyörű útról a későbbiek folyamán részletesen is beszámolunk. Olimpiai érdekes§égek Mint ismeretes, 1960-ban Rómában rendezik meg az olimpiaszt. Még két év és újra kigyullad a Melboumeben kialudt olimpiai láng. íme, néhány olimpiai hír: Sportliget a Tiberis mentén Rómában, a Tiberis folyó mentén, két kilométernyire az olimpiai központtól kétszázhúszezer négyzetméter területen ßtaciion, különféle edzőpálya, tornaterem, 50x20 méteres sportuszoda, sportorvosi rendelőintézet, stb. épül. Már hat pálya és az uszoda készen van. Mindez a legkorszerűbb fel-« szerelésekkel,! A liget tele van kiváló utakkal, parkírozó helyekkel éa éttermekkel, Egyre nő a részvevő nemzetek száma Az olasz olimpiai bizottság szerint a kilencven NOB tagállam 1. Vác—Délbudai Spartacus (Nyári Kupa) A kitűnő formában levő váci csapat az utóbbi mérkőzéseken ontotta a gólokat. Három mérkőzésen 24 gólt rúgtak a csatárok. A Spartacusnak így nagyon kevés esély jut, l 2. Bp. Petőfi—Oroszlány (Nyári Kupa) Az oroszlányiak csak otthonukban nagylegények, idegenben rendkívül gyengén szerepelnek. Kilenc vidéki mérkőzésükből összesen, öt pontot szereztek tavasszal. l 3. Székesfehérv ár—VKSE (Nyári Kupa) A Székesfehérvári Vasas a jobbik csapat, a VKSE kiesett az NB II-ből. A hazai pálya előnye alapján tippünk: 1 4. K. Lombik—Bp. Előre (Nyári Kupa) A Bp, Előre sűrűn játszik döntetlenre, a K. Lombik visz- szaesett formájában. Legjobb tippnek a döntetlen látszik. X 2 5. Kecskemét—Jászberény (Nyárt Kupa) A kecskemétiek tavasszal kiválóan szerepeltek, Jászberény fokozatosan visszaesett. A hazai pálya előnye kecskeméti győzelemre mutat, bár a Jászberényiek többször okoztak már meglepetést. 1 X 6. Egyetértés—Szolnok (Nyári Kupa) Az Egyetértést soroksári otthonában nagyon nehéz legyőzni, bár a szolnokiak elég jó formában vannak; 1 X közül csak a kis Salvador és Barbados jelentette be, hogy az olim- piászon technikai okok miatt nem vesz részt. Eddig az egyes sportágakra a következő számú ország jelentkezett. Atlétika: 42, ökölvívás: 37, úszás: 32, kerékpár és lövészet: 31—31, súlyemelés és vitorlázás: 30—30, kosárlabda 28, birkózás és vívás: 27—27, evezés, torna, labdarúgás, kajak, kenu: 24—24, vízilabda és gyeplabda: 20—20, öttusa: 18. Ezek szerint még a labdarúgásban, a kosár- és vízilabdában is olimpia előtti selejtezőket kell rendezni, Huszonötezer-személyes sátorváros Az olimpiai rendező bizottságnak nagy gondot okoz a kísérők és a 7. Hatvani VSE—Miskolci MTE (Nyári Kupa) A hatvaniak az NB H-es táblázat alján foglaltak helyet, ennél azonban jóval többre képesek. Hatalmas küzdelem után kisarányú hatvani győzelmet várunk. 1 X 8. Bük kai jár—Pereces (Nyárt Kupa) Bükkalja sokkál jobb csapat, az NB Ill-ba visszaesett Pereces csupa fiatalokból áll. 1 9. M. Pamut—Zugló (Nyári Kupa) Közel egyforma erejű, jó formában levő csapatok. Itt a hazai pálya előnye lehet döntő. X 1 10. Törekvés—Traktorgyár (Nyári Kupa) A Traktorgyár valamivel nagyobb játékerőt képvisel, viszont a Törekvés otthonában játszik. Tippünk: X 2 11. Generátor—ni. kér. TBE (Nyári Kupa) A generátornak még otthonában is kevés esélye van a győzelemre. X 2 l 12. Szállítók—BRESC (Nyári Kupa) A J. Szállítók fokozatosan lavul és a BRESC ellen Is esélyes. 1 A pófcmérkőzések tippjei: h U M* 1, 15, 1, 16. 1. szurkolók elhelyezése. Elhatározták, hogy a külföldi vendégek zömét családokhoz szállásolják be; ezenkívül azonban 25 ezer személyes sátorvárost is létesítenek, 600 nemzetközi telefonvonal Az olimpia a világ nemcsak sport, hanem társadalmi eseményé is. Az egész világon majdnem kétezer millió ember várja majd naponta a legfrissebb olimpiai híreket. Ezt a szolgálatot Rómában 600 nemzetközi telefonvonal és 60 képtáviró igyekszik majd ellátni, Pénzintézeti sport Egerben pénzintézeti sakk-versenyt rendezett a beruházási bank szakszervezeti bizottsága. A versenyen 15 pénzintézeti dolgozó vett részt, s a verseny első öt helyezettje, a KPVDSZ megyei vezetősége jóvoltából értékes díjazásban részesült. Ez az egész esemény csak azért érdemel említést, mert hiszen hosszú-hosszú idő óta ez volt az első versenyszerű megmozdulás az egri pénzintézeti dolgozók között. Ez a verseny aztán a további kezdeményezések egész sorát indította el. Megalakulóban van a fotósszakosztály, asztalitenisz-versenyt szerveznek, stb. Mindez azt bizonyítja, hogy kislétszámú hivataloknál is van lehetőség sportmegmozdulásokra, csupán egy-két lelkes szervező munkásra van szükség, Mázán Sándor © Sporthírek © — BOLDOGON legutóbb járási labdarúgó kupa mérkőzést játszottak. A mérkőzés eredménye: Boldog—Hort 15:0 (6:0). G: Med- veczki I. (4), Nagy (4), Peigelbeck (3), Medveczld II. (2), Kovács és Petrovics. A nagy gólarányú győzelem oka: a horti csapat mindössze hét emberrel játszottl Előmérkőzésen a boldog! ifjúsági csapat 6:0 arányban győzte le Hort n. csapatát. — A RECSKI BÁNYÁSZ labdarúgó csapata a bajnoki idényben mutatott kitűnő játékáért és jó helyezéséért Lillafüreden tölti jól megérdemelt üdülését. ; of) ö o & oo o •$ » & ö «o a o óé*©) | Olvasd! | Terjeszd! j a KÉPÚJSÁGOT j A Népújság 31. hét Toto tájékoztatója