Népújság, 1958. július (13. évfolyam, 135-161. szám)
1958-07-27 / 158. szám
2 NEPDJSAü 1958. július 27.. vasárnap 44 éve 1914. július 28-án . . . Az Osztrák—Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, s ezzel kezdetét vette az 51 hónapig tartó első világháború. A háború kitöréséhez a közvetlen okot Ferenc Ferdi- nánd trónörökös és feleségének meggyilkolása adta. Ar: osztrák agresszív körök ugyanis provokálták Szerbiát, mert a soron következő hadgyakorlatot közvetlenül a szerb határ mentén rendezték meg. Ferenc Ferdinánd 1914. június 28-án érkezett meg Bosznia fővárosába, Szarajevóba azzal a céllal, hogy részt vegyen a hadgyakorlaton. Ez igen nagy felháborodást váltott ki az egész szerb népből, de különösen a szerb nacionalista körökben, s az osztrák trónörököst a „Fekete kéz” nevű titkos szervezet megbízásából Gavrilo Princip szerb nacionalista diák pisztolylövésekkel meggyilkolta. _ Ez szolgáltatott ürügyet a háború megindításához. Az igazi ok azonban sokkal mélyebben rejlett. Az 1871— 1914 közötti viszonylag békés időszak egyenlőtlen fejlődésének eredményeként a kapitalista államok közötti erő- egyensúly megbomlott. Ebben az időszakban Németország négyszerte gyorsabban fejlődött, mint Anglia és Francia- ország, Japán pedig tízszerte gyorsabban, mint Oroszország. Az új erőviszonyoknak a századfordulón már nem felelt meg a világ, (piacok, nyersanyagforrások, befolyási és érdekszférák) régi felosztása. Leghangosabban Németország imperialistái követelték a világ újrafelosztását. A Pángermán Szövetség követelte az angol, francia, holland, belga, portugál gyarmatok elragadását, igényt tartottak Franciaország határmenti vacérc telepeire, Ukrajna, Baltikum, Lengyelország, a Skandináv államok és még több ország területére. Az imperialista államok a XIX. század végén és a XX. század elején érdekük védelmére koalíciót hoztak létre, így alakult meg a központi hatalmak és az antant hatalmak szövetsége. Az előbbinek Németország, a Monarchia, Olaszország, (később átállt az Antanthoz) majd Törökország és Bulgária lett a tagja. Az antant hatalmak közé tartozott Anglia, Franciaország és Oroszország és később még mintegy 25 állam. A XIX. század végén, de még inkább a XX. század elején az imperialista országok ellentétei egyre fokozódtak. Ezeknek hű kifejezői voltak a következők: az imperialista országok gazdasági életüket egyre fokozódó mértékben a haditermelésre állították át, növekedtek a nemzetközi konfliktusok és fegyveres összecsapások, mint a marokkóiincidens, az olasz—török háború, a két Balkán-háború, stb. Az egyre erősbödő mili- tarizálódás következtében támadás indult a dolgozók élet- színvonala és a demokratikus szabadságjogok ellen, ami óriási ellenhatást váltott ki a dolgozók körében. Az 1910-es évek elején hatalmas tömegharcok bontakoztak ki világszerte: Franciaországban egymást érték a munkások sztrájkharcai, — Torinóban, Milánóban és Firenzében barrikádharcok voltak, úgyszintén Pétervárott is. — Angliában általános vasutassztrájk, majd nagy bányászsztrájk tört ki 1912-ben, — az Egyesült Államokban 1913—1914-ben fegyveres harcok voltak Kolorádó államában, — Berlin két negyedében többnapos barrikádharcok voltak, stb. Mindez azt mutatja, hogy a szocialista pártokon belül megjelent a baloldali kisebbség, amely harcot indított a háborús veszély ellen. Az imperialista országok uralkodó osztályai szélsőséges soviniszta és háborús propagandát folytattak, hogy a dolgozó osztályok figyelmét eltereljék a belső problémáktól, a válságtól és a forradalmi harctól. Az első világháború kitö- séért valamennyi imperialista hatalom egyaránt felelős, de kétségtelen, hogy a legsúlyosabb felelősség a Német Császárság és a Monarchia akkori vezető köreit terheli, akik az adott balkáni nemzetközi konfliktust tudatosan használták fel a szerbek elleni háború kirobbantásához. Az első világháború jellegét nézve mindkét koalíció részéről rabló, hódító, imperialista háború volt, mert területi hódításért, idegen nemzetek leigázásáért, a konkurrens nemzetek tönkretételéért, a dolgozó tömegek forradalmi mozgalmának és az elnyomott nemzetek felszabadító harcának elnyomásáért folyt. Ahhoz, hogy ezt elérjék, nagy segítségükre voltak az imperialistáknak a különböző országok opportunista szociáldemokrata vezérei, akik félredobták a stuttgarti, a koppenhágai és a bázeli kongresszusok határozatait és pártjukkal együtt megszavazták a hadi hiteleket, csatlakoztak a háborúhoz, sőt egyes szociáldemokrata vezetők még a háborús kormányokba is beléptek, mint pl. a francia, az angol és a belgiumi munkásvezetők. Egyedül csak a Lenin által vezetett Bolsevik Párt képviselte a háborúellenes, de más kérdésben is a következetes internacionalista. forradalmi álláspontot. A Bolsevik Párt Lenin vezetésével határozott elvi harcot folytatott mind az opportunizmus, mind a cent- rizmus ellen; rámutatott a szociálsovinizmus mocsarába süllyedt szociáldemokrata pártok és a II. Internacionálé csődjére és végül ők valóban meg is valósították azt az elvet, amit Lenin fogalmazott meg: hogy az imperialista háborút polgárháborúvá kell átváltoztatni. E rövid kis cikknek nem lehet feladata az első világháború menetének részletes katonai ismertetése, a nyugati-, keleti-, a déli (szerb, olasz, török) front csatáinak leírása, hanem csupán csak emlékeztető akar lenni a múlt és a jelen eseményeihez. Az első világháborúban idegen, imperialista célokért mintegy 10 millió ember áldozta életét és kétszerannyi volt a sebesültek száma. Mindezt az áldozatot a dolgozók nem a maguk érdekeiért, hanem az egyes országok uralkodó osztályainak hatalomravágyásá- ért hozták, illetve kényszerítették bele őket. Az imperialista első világháborút imperialista béke követte, amely nem oldotta meg az emberek békevágyát, sőt előkészítette az alig két évtized múlva bekövetkező második világháborút. Ma az imperialisták új háborút készítenek elő, csörgetik kardjaikat, agressziós cselekedeteket hajtanak végre, azonban nem számolnak egy- gyel: a dolgozók határtalan békevágyával. Mindegy az, hogy hol él az a munkás, az a paraszt, az a tisztviselő, vagy női dolgozó, a háborút, a nyomort, a halált, a betegséget, a szeretetteiktől való megfosztást senki sem kívánja. Minden dolgozó békében kívánna és szeretne élni, nem pedig háborús félelemben. A két világháború borzalmaiból és szenvedéseiből sokat tanult az emberiség. Minden józanul gondolkodó ember a béke hívének vallja magát, éljen bár Angliában, Franciaországban, Mexikóban, Lengyelországban, Afrikában, vagy bárhol a világon. Ez a béke utáni vágy az, amely lefoghatja a háborús uszítok kezét és ez a vágv az oka annak, hogy ma minden békeszerető ember: rendszer, pártállás és vallási különbséget nem tekintve, a legnagyobb szimpátiával kíséri a Szovjetuniónak a béke megvédésére történő erőfeszítéseit és kísérleteit. DR. MOLNÁR JÓZSEF TIT tört. szakoszt. tagja. Időjárás jelentés Az éjszakai lehűlés még erős marad. Közép-Európában a nyugalomra jutott hideg levegő derült, száraz időjárást okoz. Ennek következtében az éjszakák az évszakhoz képest rendkívül hűvösek. Ma hajnalban Varsóban három, Berlinben, Planenben négy fokig hűlt le a levegő. Várható időjárás vasárnap estig: Napos, száraz idő. Nyugaton lassú felhősödés, néhány helyen eső, zivatar, de keleten továbbra is derült, száraz idő, mérsékelt szél, az éjszakai lehűlés még erős marad, a nappali felmelegedés kissé fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: 23—26 fok között. A szovjet kormány emlékiratot intézett a törők kormányhoz MOSZKVA (TASZSZ) A szoviet kormány ankarai ügyvivőié útián emlékiratot adott át a török kormánynak. Az emlékiratban hangsúlyozza: kötelességének tekinti, hogy figyelmeztesse a török kormányt arra a súlyos felelősségre. amellyel a közel- és közép-keleti katonai konfliktusban való részvétel esetleges következményei járnak. Az emlékirat hangoztatta: a beérkező hírek arról tanúskodnak. hogy a török kormány már napok óta katonai lépésekre készül Irak ellen, s hogy a török csávátok Irakba való behatolásának megvalósítására ürügykévven Husszein király megfelelő felhívását használnák fel. Nyilvánvalóan csak az Egyesült Államokkal való teljes megegyezés hiánya, s a Szovjetunió, valamint más béke- szerető államoknak a Libanon és Jordánia ellen megkezdett beavatkozás, s az Irak, meg a többi arab állam ellen készülő fellépés miatti határozott tiltakozása, továbbá az agresszo- rokhoz intézett komoly figyelmeztetése akadályozta meg eddig, hogy a török csapatok iraki behatolására vonatkozó terveket megvalósítsák. A helyzet ebben a körzetben változatlanul veszélyes. Az Irak elleni agresszió veszélye nem szűnt meg. Hírek szerint Törökországban folyik a tartalékosok behívása. Diyarhekirben török katonai alakulatokat vonnak össze, amelyeket Szíria és Irak határai felé irányítanak, bár — mint ismeretes, — sem Szíria, sem Irak nem fenyegeti Törökországot. A szoviet kormány szeretné remélni, hogy Törökország nem lép az agresszorok sorába, s nem enged meg semmiféle olyan lépést, amely a közel- és közép-keleti helyzet kiéleződésére vezethetne. Rendexődih az élet az Iraki Köztársaságban BAGDAD (MTI) A Tanjug jelentései szerint az Iraki Köztársaságban újból működnek mindazok a táviró- és távbeszélő vonalak, amelyeket a forradalom idején biztonsági intézkedések miatt kiiktattak a forgalomból. A bagdadi repülőtéren ismét leszállnak a Bagdad — Damaszkusz — Kairó útvonalon közlekedő gépek. A kormány rendeletet adott ki, amelynek értelmében mindazok az egyetemi hallgatók, akik a régi rendszer alatt politikai magatartásuk miatt külföldre kényszerültek, most visszatérhetnek az országba. A pénzügyminisztérium mellett úi hivatal kezdi meg működését. amely a királyi család vagyonának kezelését végzi, ez a hivatal leltárt készít a királyi család vagyonáról és végrehajtja annak felosztását. A kormány határozatot hozott arról is. hogy a régi rendszer funkcionáriusait, akik hatalmukat személyi vagyonszerzésre is felhasználták, b. róság elé állítiák és a bíróság deríti ki vagyonuk eredetét. Leváltották a gazdaságfejlesztési hivatal funkcionáriusait. akik az iraki olajforrásokból eredő jövedelemnek hetven százalékát tartották kezükben. Ezzel egyidejűleg megalakult az új gazdaságfejlesztési hivatal, amelynek élén Kasszem miniszterelnök áll. A kormány közölte azt is, hogy Irak részt vesz az arab országok novemberben megtartandó kairói olajkonferenciáján. Az előző rendszer visszautasított minden nemzetközi együttműködést az olaikiaknázási koncessziók politikájának egybehangolására. Nemzetközi szemle Mit várhatunk a csúcstalálkozótól ? Képzeljük magunkat egy pillanatra valamelyik háborúra spekuláló amerikai milliárdos vagy politikus helyébe. Milyen kitűnően festett számukra a világpolitikai helyzet még egy héttel ezelőtt! Libanonban állig felfegyverzett amerikai tengerész gyalogosok szálltak partra; Jordániában angol ejtőernyősöket dobtak le; Egyiptom túlsó oldalán, nyugati szomszédságában, Líbiában is angol csapatok törtek rá erre a gyenge, fegyvertelen országra. Világszerte sokan úgy érezték, hogy a kocka el van vetve, nem lehet meggátolni a harmadik világháború kitörését. Alig néhány nap telt el azóta — s ma már mindenki a készülő csúcstalálkozóról beszél, amely arra hivatott, hogy biztosítsa a középkeleti békét. Bizony, hatalmas változás ez, ilyen rövid idő alatt, s az a bizonyos amerikai tőkés és politikus most nyilván szorgalmasan szedi a fejfájás elleni tablettákat, vagy nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidja az égi hatalmasokat. Az imperialista agresszió a vakot is látóvá tette Határozott lépés a béke érdekében Mi tette lehetővé a külpolitikai helyzetnek ezt a hétmér- földes léptekkel bekövetkező, hihetetlenül gyors megváltozását? Előadásokon, újságcikkekben gyakran hallunk, illetve olvasunk arról, hogy a béke legfőbb biztosítéka: a Szovjetunió békeszerető politikája, hogy a Szovjetunió a béke őre. Nos, ennek az igazságát mutatták be roppant szemléletesen a múlt hét eseményei. Ki kezdeményezte abban a pattanásig feszült nemzetközi helyzetben, hogy a világ vezető államférfiai üljenek le egy asztalhoz és mentsék meg az emberiséget a fenyegető világkatasztrófától? Talán az Egyesült Államok elnöke, vagy Anglia kormányfője ? Szó sincs róla! A Szovjetunió miniszterelnöke, Hruscsov elvtárs volt az, aki drámai hangú felhívást intézett a nagyhatalmak vezetőihez és csúcstalálkozóra hívta őket. Nem volt meglepő ez a szoviet lépés. Hiszen a tények megcáfolhatatlan bizonyítékot szolgáltatnak rá, hogy ahányszor csak a második világháború óta sor került a nagyhatalmak államférfiainaK találkozójára, kivétel nélkül mindig a Szovjetunió volt a kezdeményező fél. Ismeretes, hogy tavaly november 6-án, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulóján mondott ünnepi beszédében szintén Hruscsov elvtárs volt az, aki javasolta, hogy a megérett nemzetközi problémák megtárgyalására tartsanak csúcsértekezletet. Az év első negyedében még úgy látszott, hogy az idén nyáron sor is kerül a csúcstalálkozóra, de az imperialisták halogató, késleltető politikájukkal igyekeztek megingatni az egyszerű embereknek a csúcs- értekezletbe vetett hitét és bizodalmát. Már-már sokan arra gondoltak, hogy ez a halogató imperialista taktika, legalábbis átmenetileg, sikert arat. Ebben a helyzetben robbant ki a középkeleti válság. Libanonban népfelkelés támadt az imperialistabarát kormány ellen, majd Irakban bátor hazafiak kikiáltották a köztársaságot, eltörölték a föld színéről a korrupt, feudális, a gyarmatosító nagyhatalmakkal összefonódott rendszert. Felborult az a középkeleti egyensúly, amelyre pedig Londonban és Washingtonban oly gondosan vigyáztak. Nyilvánvalóvá vált, hogy nincs az az erő, amely a feltörekvő, imperialistaellenes arab nacionalizmusnak útját állhatná. De az imperialisták mégis megkísérelték a lehetetlent, s fegyveresen próbálták útját állni az újnak, az arab népek egyesülési törekvésének. Ez az imperialista agresszió — ahogy mondani szokták — még a vakot is látóvá tette. Az emberiség túlnyomó _ többsége mélységesen felháborodott ezen a szinte leplezetlen merényleten. Egyszerű emberek tíz, meg tízmilliói „és hivatalos tényezők” — a szocialista országok vezető körein kívül különösen az ázsiai és az amerikai országok kormányai — is elítélték az amerikai—angol agressziót. S amikor ismeretessé vált Hruscsov elvtárs békeajánlata a csúcsértekezletre vonatkozólag, a közvélemény hatalmas nyomása folytán, a vezető imperialista politikusok képtelenek voltak visszautasítani ezt az ajánlatot. Különösen Nyu- gat-Európában, ott is elsősorban Angliában hatott ez a tömeghangulat a kormánykörökre, hiszen Angliában az ellenzéki munkáspárt — nyilván már a jövő évben esedékes választásokra gondolva — élesen ellenezte a középkeleti angol—amerikai intervenciót. Macmillan tanácsára aztán Eisenhower is többé-kevésbé beadta a derekát, s így a két nyugati nagyhatalom azt válaszolta a Szovjetuniónak, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának keretei között tartsanak megbeszélést a középkeleti helyzetről. A szoviet kormány nem sokáig gondolkozott a viszontválaszon. Még huszonnégy óra sem telt bele, amikor már napvilágot látott Hruscsov elvtárs üzenete arról, hogy a Szovietunió hajlandó a Biztonsági Tanács keretei között, kormányfői szinten tanácskozni. s az az álláspontja, hogy ezen a csúcsmegbeszélésen Nehru indiai miniszterelnöknek is ott kell lennie, továbbá, hogy be kell vonni az értekezlet munkáiéba az érdekelt arab országokat is. Hátráltató imperialista mesterkedések Ezek után a csúcsértekezlet megtartásának határidejét még lehet ugyan különböző imperialista mesterkedésekkel hátráltatni (az például már valószínű, hogy hétfőn nem ülnek össze), de magát a csúcsértekezletet semmiféle módon nem lehet már megakadályozni. Nagyon tanulságos dolog tanulmányozni, hogyan is foglalkoznak most az amerikai lapok a leendő csúcstalálkozóval. Maga az imperialista sajtó elárulja, hogy az amerikai vezető körök még jó képet sem tudnak vágni ehhez az értekezlethez, s körülbelül úgy mennek maid oda erre a találkozóra, mint a fogfájós ember a fogorvoshoz. Nagyon találó a Washington Post hasonlata: „Az Egyesült Államoknak most olyan pikniket kell adnia salát hátsó udvarában, amelyre nem látia szívesen vendégeit.” A New-York Times arra figyelmezteti az amerikai kormányt, hogy n megpróbáltatásnak tekintse ez a reákényszerített csúcsértekezletet, hanem próbáljon itt alkalmat keresni arra, hogy a propaganda területén felvegye a versenyt a Szovjetunióval. Egyes amerikai lapok azt követelik saját kormányuktól, hogy még a csúcstalálkozó megtartása előtt terjesszen elő konkrét javaslatokat a középkeleti kérdés megoldására és így vegye ki a kezdeményezést a Szovietunió kezéből. Lesz-e megegyezés ? S most próbáljuk röviden elemezgetni; vajon lesz-e megegyezés ezen a csúcsértekezleten. A kérdésnek azonban az ilyen feltevése nem szerencsés. hiszen önmagában is roppant nagy jelentőségű, hogy a Szovjetuniónak sikerült megállítani a közép-keleti imperialista agressziót és sikerült tárgyalóasztalhoz kényszerítenie az imperialistákat. Ezután: már több nyugati hírforrás is felvetette azt a gondolatot, hogy ez a csúcstalálkozó ugyan „papiron” csak a közép-keleti helyzettel foglalkozik maid. de a Szovietunió valószínűleg felhasználja maid az alkalmat, hogy a többi vitás nemzetközi kérdésben is tárgyalásokat folytassanak. — S ha akárcsak egy pontban megegyezés történik, ez megkönnyíti maid másirányú megegyezések elérését is. Ami a szorosan vett középkeleti helyzetet illeti, kár lenne most előre találgatni, hogy ilyen vagy olyan alapon lehetséges-e a megegyezés. Az egyik fegfontosabb kérdés nyilván az lesz maid, hogy a lövőben milyen feltételek mellett juthatnak hozzá a nyugati hatalmak, elsősorban a nyugat-európai országok a közép-keleti olajhoz. A jelenlegi helyzetben mindenképpen komoly lehetőség van rá, hogy a csúcstalálkozó sikerrel végződik maid. Persze, éretlen dolog lenne most már azt várni a csúcsmegbeszéléstől, hogy most maid beköszönt az örök béke korszaka, s megszűnik minden imperialista háborús mesterkedés, Hogy csak egy jelenséget említsünk: a ma élő nemzedék szemtanúja annak, hogyan hullanak részeikre a régi , gyarmatbirodalmak. hogyan víviák ki sorra egymásután függetlenségüket a gyarmati népek. De szemtanúi vagyunk annak is. hogy az imperialisták nem ..nyelik le” szó nélkül ezeket „békákat”, s mindenféle ármánykodással, ha kell. fegyveresen is. iparkodnak a fejlődés útjába állni. (Lásd: Indonézia. Vietnam, Algéria, stb.) Világos, hogy ez így lesz a lövőben is. A csúcsértekezlettől tehát semmiképpen sem szabad csodát várni. Annvi azonban bizonyos. hogy a csúcsértekezlet puszta ténye: a világ békeszerető erőinek nagy diadala, amely jelentősen hozzájárul a világhelyzet enyhüléséhez, a háborútól tartó emberiség fellélegzéséhez.
