Népújság, 1958. június (13. évfolyam, 110-134. szám)

1958-06-08 / 116. szám

NÉPÚJSÁG A párthatározat végrehajtásával biztos lépésekkel haladunk előre, egyetértésben a parasztsággal a szocialista mezőgazdaság felé — a falusi helyzetről és a falusi pártmunkáról tárgyalt a megyei aktíva ülés — (Folytatás a 3. oldaról) ítyük hát láthatóvá a falu dol­gozói előtt, hogy meg tudjanak azzal birkózni. Amikor az osztályharcról beszélünk, nem arról van szó, hogy ezeket mind börtönbe kell csukni, ha­nem arról, hogy mutassuk meg kik azok és mit csináltak a faluban a felszabadulás előtt és az ellenforradalom ideién, akik a tsz ellen, a Szovjetunió ellen agitálnak most. Kétségtelen, hogy ma, amikor szilárd a munkásosz­tály hatalma, nyíltan nem mernek fellépni, de a legkülön­bözőbb módon próbálkoznak ártani a szocializmus ügyének. Az ellenség a legkülönböző- képoen támad, csak eddig nem sok gondot fordítottunk rá, a jövőben tehát nagyobb gondot kell erre is fordítani. Mint ahogy az eredmények nem függetlenek, ug anígy nem függetlenek a hibák sem a falusi pártszervezetek mun­kájától. A hibák elemzésénél mindenekelőtt abból kell ki­indulni, hogy egyes pártszer­vezetekben eltorzítják a Köz­ponti Bizottság határozatát és a párt politikájának gya­korlati végrehajtását. A legtöbb baj a sokat emle­getett kétfrontos harc te­rén van. A gyöngyösi városi párt végrehajtó bizottság fel­vette a harcot a szektáns, dog­matikus nézetekkel szemben, ugyanakkor teljesen szabadjá­ra engedte az opportunista nézeteket. Szinte szentesítet­ték az úri kaszinók világának felelevenítését azzal, hogy ez a polgárság körében növeli a párt tekintélyét, ugyanakkor nem törődtek azzal, hogy a tsz-ben pártszervezet legyen. Vannak olyan jelenségek, hogy egyes falusi pártszerve­zetek azt hiszik, növelni fogja a párt tekintélyét, ha menle­velet adnak egyes volt ellen­forradalmároknak. Ezek az elvtársak, ha harcolnak is a szektáns nézetek ellen, harcuk nem ér semmit, mert enged­ményeket tesznek a jobboldali opportunista nézeteknek. Van egy másik véglet is, ami sok pártszervezetünknél erősen érezhető; bizalmatlanság, nem­csak a pártonkívüliekkel, ha­nem egymással szemben is. Az ilyen helyeken négy-öt ember kezében van a falu összes jelentősebb funkciója, azzal, hogy nem bíznak senki­ben, mert már megjárták 1956. októberében. Ez azzal a ve­széllyel iár. hogy e néhány em­ber legjobb akarata ellenére sem tud eleget tenni sehol, hibát hibára halmoz és elszi­geteli a pártot. Ugyanakkor a bizalmatlanság bizalmatlansá­got szül a pártonkívüliek ré­széről az egész pártszervezet­tel szemben. Ilyen munkamód­szernél nem lesznek tömegek, akikre támaszkodva végre­hajthatjuk a párt politikáját. Az ilyen elvtársak harcolnak a revizionizmus ellen, de el­követik a másik hibát, elszi­getelődnek. Komoly bajok vannak a fa­lusi pártszervezeteknél azon a téren is, hogy különböző kér­désekben nem egységes a kommunisták fellépése. Pél­dául azt javasolják, hogy a Népfront-gyűléseken ne sze­repeltessék a párt embereit, pedig mindenki tudja, l.ogy a népfront-mozgalmat is a párt vezeti. Vagy a tanácsnál dol­gozó egyes kommunisták azt tartják, nem jó a tanácsülésen a szövetkezetről beszélni, mert ez elidegeníti az ott levő egyéni parasztokat a tanács­tól. Ennek olyan gyakorlati megnyilvánulásai is vannak, hogy egyes vezetők nem, vagy alig járnak ki a szövetkeze­tekbe. Van viszont ennek egy fordított oldala is, amikor a falu kommunistái megvalósít­hatatlan követelések élére áll­nak, anélkül, hogy meggyő­ződtek volna arról, megvaló- síthatók-e. Az ilyen nem egységes fel­lépés nem vet jó fényt a fa­lusi ember szemében a párt- szervezet és a falusi kommu­nisták munkájára. Ezért is fontos, hogy a falut érin­tő lényeges kérdéseket tárgyalják meg előre a kommunisták, alakítsanak ki közös véleményt, és az­tán fogjanak hozzá a vég­rehajtáshoz. Pártszervezetünk feladata: összefogni a tömegszervezeteket a közös cél érdekében Sok falusi pártszervezetünk­nél még nem alakult ki az a munkastílus, amelvnek segít­ségével valóban vezetni, irá­nyítani tudnák a község po­litikai véleményét, befolyást tudnának gyakorolni a ter­melőmunkára — folytatta to­vább beszámolóját. Egyrészt nem tudják megfelelően fel­használni falun a különböző szervezeteket, mozgalmakat. Sok esetben a tsz, a községi, az állami gazdaság pártszer­vezetei külön-külön foglalkoz­nak a problémákkal, s ezért helyes az a törekvés, ami a hevesi járásban van, hogy a különböző pártszervezetek ve­zetői időnként öszejönnek és "áll módnak a tennivalók­ban. Hiba az, hogy a falusi pártszervezetek nem vonják be a munkába a tömegszer­vezeteket, például nem dol­gozzák ki, mi a teendője a Népfrontnak, Nőtanácsnak, KISZ-nek, stb. az agrártézi­sek ismertetése terén. Pedig ■falun most a pártmunka egyik kulcskérdése, hogy az említett szervezetekben dolgozó kom­munistáknak is meglegyen a maguk feladata. Baj van a munkamódszerekkel ott is, hogy a falusi pártszervezetek, sőt sok helyen a tanácsok élén dolgozó kommunisták sem ismerik a legfontosabb terme­lési számokat. Nem tudják például sok helyen, milyen kötelezettség hárul egyik vagy másik községre a szerződések kötésével, hogy állnak a cu­korrépával, mit kell a szerző­dés útján egyik vagy másik községben beadni. Ez pedig fontos kérdés, mert a begyűj­tés megszüntetésével a külön­böző szerződések, felvásárlá­sok biztosítják az állami szükségletet. Hangsúlyozta a beszámoló, hogy a falusi pártszervezetek feladata a tömegszerveze­teket mozgósítani a közös cél érdekében végzendő munkára. Az említett hibák mellett talán leggyengébb oldala a falun folyó agitációs munka. Itt még nem találtuk meg azt a megfelelő formát, melyen keresztül hatékonyabb agitá- ciót lehetne kifejteni a falu dolgozói között. Az egyik jó módszer a kisgyűlések, de fel kellene eleveníteni a házi agitációt is. Ha nem is utca­szerinti beosztással, de jó len­ne, ha azok a kommunistáit, akik bejáratosok a szomszé­dokhoz, időnként elbeszélget­nének velük az ország politi­kai, gazdasági kérdéseiről, a nemzetközi helyzetről, s eze­ket a tapasztalatokat elmon­danák a pártszervezeteknek, hogy ezek alapján határozzák meg a kis vagy nagygyűlések mondanivalóját. így lehet a faluban arról beszélni, ami épen foglalkoztatja a dolgo­A fenti hibák mellett a klé­rus ellen folytatott agitációról szinte beszélni sem lehet, ez úgylátszik teljesen megszűnt. Ezt a kommunisták még egy­más közt sem merik határo­zottan felvetni, pedig fontos kérdés volna. Komoly baja falusi pártszervezeteinknek, hogy nincs elég kapcsolatuk a falu értelmiségi dolgozóival, mindenekelőtt a pedagógusok­kal. Kevés falusi pártszerve­zeteinkben a tanító. Sokan a kommunista pedagógusok kö­zül mindenhol szívesebben vé­geznek munkát, mint a saját iskolájukban, ezért tovább lap- panganak a téves, káros né­zetek. A vezetőségekben alig találni egy-két pedagógust, s ebben kicsit ludasok a kom­munista tanítók, mert nem szívesen vállalnak ilyen funk­ciót. Végül szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a falusi pártszervezetekben legkeve­sebb a falun folyó termelő- munkákban részvevők száma. Nagyrészt alkalmazottak van­nak a falusi pártszervezetek­ben, ezen változtatni kell Pártszervezeteink befolyása a falu dolgozó parasztjaira je­lentős mértékben fog nőni ak­kor, ha növekszik a dolgozó pa-, rasztok száma a vártszerveze­tekben. Az említett hibák fennállhat­nak azért, mert egy sor párt- szervezetünkben új vezetőségi tagok és titkárok vannak, akik még nem szereztek elég gya­korlatot a pártmunkában. Másrészt sok az olyan elvtárs, ani nem tudja ellátni felada­tát. Falusi pártszervezeteink eredményesebben dolgozhattak volna, ha nagyobb segítséget kapnának a gépállomások kommunistáitól, de sajnos a gépállomások függetleneknek érzik magukat, nem sokat tö­rődnek ezzel. Ez elsősorban vezetők, a párttitkár és igaz­gató hozzáállásán múlik. Több segítséget kell adniuk az ál­lami gazdaságok pártszerve­zeteinek is a falusi pártszer­vezetek részére. Mindezek a hibák természetesen nem men­tesek a járási pártbizottságok munkájában fennálló hiányos­ságoktól. Feladatunk a falusi pártmunka megjavításéiban Végezetül Putnoki elvtárs összefoglalta, milyen felada­tok elé állítja pártszervezete­inket a Központi Bizottság­nak a falusi politikai munka megjavításáról szóló határo­zata. Hangsúlyozta, pártszer­vezeteink egyik feladata, hogy minden erővel segítsék elő az agrárpolitikai tézisek ismertetését, a termelőszövet­kezeti mozgalom megerősíté­séről szóló határozat végre­hajtását. Fontos, hogy alapo­sabban megismerjék a mező- gazdaság fejlesztésére készült terveket. Kötelezni kell a kommunistákat, hogy a párt politikája mellett mindenhol egységesen lép­jenek fel ettől sem jobbra, sem balra eltérni nem szabad. A járási pártbizottságoknak tervszerű munkával emelni kell a pártszervezetek veze­tési színvonalát, ennek érde­kében más beosztásba kell he­lyezni az olyan c társakat, — velük egyetértésben —, akik nem tudjáK ellátni párt­vezetői tisztségüket, s ugyan­akkor le kell váltani azokat, akik kiskirályosKodnak. He­lyükbe bátran kell állítani olyan kádereket, akiknek te­kintélyük van a faluban, sze­rények, becsületesek, köztisz­teletben állók. Hasznára vál­na falusi pártszervezeteink­nek, ha üzemben dolgozó elv­társakkal erősítenénk. Nyo­matékosan felhívta a figyel­met arra, csak olyan változta­tásokat eszközöljenek, amelyek ténylegesen emelni fogják az alapszervezeti munka színvo­nalát. A járási pártbizottsá­goknak a területi felelősökön keresztül több segítséget kell nyújtaniuk a falusi párt­munka helyes módszerének kialakításához. E helyes mun­kamódszer kialakításának egyik feltétele, hogy a kom­munisták mindegyikének le­gyen konkrét, ellenőrizhető pártmegbízatása. Meg kell valósítani, hogy falusi párt- szervezetek egy-két hónappal előre tudják, milyen fontos kérdéseket tárgyaljanak a vezetőségi és párttaggyűlésen. Szorosabbra k"ll fűzni a dolgozó parasztokkal a kap­csolatot, többet kell foglal­kozni az egyes rétegeket érintő sajátos problémákkal. A termelőszövetkezeti pa­rasztságot a párt falusi bá­zisának kell tekinteni, s biz­tosítani kell, hogy a falu kul­turális, politikai és gazda­sági életében jelentős szerep jusson a termelőszövetkezet’ tagságnak, a szövetkezetben dolgozó kommunistáknak. Po­litikai munkával el kell érni, hogy termelőszövetkezetükben felszámolják az új belépőkkel szemben megnyilvánuló elzár- kózottságot. A szövetkezeti tagságnak maguknak is töb­bet kell foglalkozni az ered­mények népszerűsítésével. Kihangsúlyozta, hogy bát­rabb harcra van szükség az ellenséges elemekkel szemben, nyíltan le kell leplezni az ellenség mesterkedéseit, vilá­gossá kell tenni a falu dolgozó parasztjai előtt az ellenség te­vékenységét és módszereit. Ez elsősorban ne adminisztra­tív, hanem politikai harc le­gyen. Jelenleg falun elsősor­ban a mezőgazdaság szocia­lista átalakítását hátráltató el­Az egri járás sok községé­ben — s ezt maguk a lakosok tudják a legjobban — igen rosszak az utak. Ezek a rossz utak pedig kétszer olyan gyorsan koptatják, rongálják a közlekedési eszközöket, le­gyen akár szekérről, kiskerék- párról, motorról, vagy gépko­csiról szó. Ebben az évben je­lentős összegeket fordítanak elsősorban a helyi utak és hi­dak javítására és karbantar­lenséges nézetekkel, valamint a nacionalizmus, a soviniz­mus, irredentizmus, klerikaliz- mus és a burzsoá eszmékkel kell szembeszállni. Fokozot­tabban kell felvenni a spe­kuláció elleni harcot. Falusi pártszervezeteinK fontos feladata, hogy össze­fogja a falun levő erőket, a közös cél érdekében. A falu szocialista átszerve­zése az egész falu érdeke, ezért fontos, hogy minden ré­teget bevonjanak ebbe a munkába. Kommunista pedagógusa­ink segítsenek abban, hegy a dolgozó paraszt­ság mennél előbb megért­se a nagyüzemi mezőgaz­daság előnyét. Továbbra is foglalkozni kell az alacsonyabb társulásokkal, szövetkezeti csoporto' kai. Fa­lusi pártszervezeteinknek több türelmet és megértést kell tanúsítani irántuk s helyes, ha a termelőszövetkezeti ta­gok átadják a közös gazdál­kodásban szerzett tapasztala­taikat. Szakcsoportjaink segí­tésében fontos szerepe van a földművesszövetkezeteknek is. Végezetül a patromázs moz­galom felújításának szüksé­gességéről beszélt. tására az egri járás vala­mennyi községében. Balaton­ban és Bekölcén például 56— 56 ezer forint, Bélapátfalván 47 ezer, Felsőtárkányban 30 ezer, Novajon 40 ezer forint az ez évi beruházási előirány­zat összege útjavftásra. Az e célra ebben az évben rendel­kezésre álló beruházási keret — a járás valamennyi közsé­gére értve — összesen 390 000 forintot tesz ki. A pártaktíva értekezleten elhangzott felszólalásokat » keddi számunkban közöljük. íQfl nnn fnrnt íViavítácra aj enri iáráchan QjÁő-f. — kw (ííé- tanúi­VAN ABBAN a mondásban Valami, hogy a csendes, halk- szavú emberek az emberi tár­sadalom igazi értékei. Azok, akik kinn a földeken, a gyá­rak műhelyeiben, a bányák mélyén, vagy a katedra mel­lett névtelenül beleilleszked­nek az alkotók sokaságába. A dolgozó társadalom sze­rény munkásai ők, s nem vágynak egyebet, mint becsü­letes munkát, és annak bol­dogságot jelentő gyümölcseit. Ezek között az emberek kö­zött él Ebergényi Tibor, az eg­ri Dobó gimnázium tanára, aki 20 kemény évet gyűrt már le az emberformálás különböző műhelyeiben, többezer ifjú embert bocsátott szárnyaira az Alma Mater falai közül. Ez a 20 esztendő nem sok nyomot hagyott az egykori eg­ri diákban, csak az a néhány őszülő hajszál, mozdulatainak kimértsége, szavainak bölcses­sége jelzi, hogy jól benne van már a férfikor nyarában. S amikor arra kérem, me­séljen valamit magáról — tem­pósan rágyújt, hátradől ka­rosszéken és azzal, a mi régi- generációnkat annyira jellem­ző mondattal kezdi a beszél­getést, hogy „mi nagyon sze­gények voltunk...” Négyéves korában elveszí­tette édesapját, c özvegyen maradt édesanyja minden odaadására, igyekezetére szük­ség volt, hogy taníttatni tudja fiát. A DOBÓ ISTVÁN reálban, a még ma is tanító Lemle Re­zső volt az osztályfőnöke, s egyben magyar tanárja. — Rezső bácsi volt az, aki megszerettette velem a magyar nyelvet — emlékezik vissza Ebergényi Tibor — bár az érettségi után inkább orvos szerettem volna lenni, mint pedagógus. — Segíteni akartam az embe­reken. S hogy az orvosi pálya nem sikerült — olyan pályát választottam, ahol bőségesen nyílik mód az embereken való segítés gyakorlására. A 20 év alatt megjárta a ta­nárság minden fokát, alig van a közoktatásnak olyan ága, — ahol ne dolgozott volna. Volt Budapesten óraadó­helyettes, Egerben tanár. Az Egri Angolkisasszonyok Keres­kedelmi Intézetében igazgató (mint mondja, ez volt életének legnehezebb két éve), volt ta­nulmányi felügyelő Borsod-, Nógrád-, Heves megye terüle­tén, ahol néhány társával vi­gyázta a szép magyar nyelv oktatását, az általános iskola első osztályától kezdve egészen a középiskolák felső osztályá­ig. E szép munkának csak az vetett véget, hogy a felügyele­ti rendszert a későbbiek folya­mán megszüntették. Újra visszakerült tehát Eger­be, előbb a Közgazdasági Technikumba, majd oda, ahon­nan mint kisdiák elindult az élet útjára, a Dobó István gimnáziumba. — Nagyon jó itt tanítani — folytatja a beszélgetést —. Jól esett, hogy tanártársaim sze­retettél fogadtak. Meggyőződ­tem arról, hogy ennek a gim­náziumnak kitűnően összeko­vácsolt tantestülete van... A mostani pedagógus na­pon nagy megtiszteltetés érte Ebergényi Tibort, a „Kiváló tanár” kitüntetést kapta jó munkája elismeréseképpen. — Amilyen kicsi az alakja e kitüntetésnek, olyan nagy az értéke. Hogy mi teszi azzá? A felelősség, hogy ezután még jobbat, többet, pontosab­bat produkáljunk] AMIKOR az országház ku­polacsarnokában kigyulladtak a reflektorok, s ott álltunk könnyekig meghatott öreg tár­sainkkal, örömtől csillogó sze­mű, fiatal pedagógusokkal — egyszerre minden eddigi hi­bám, minden mulasztásom eszembe iutott... — Nehéz munka az, amit mi, tanárok, tanítók csinálunk. — És mi kell ahhoz, hogy valaki jó tanár, tanító le­gyen? Az, hogy az ember legyen humanista, és optimista. Ezek az első kellékei a tanárságnak. Mi állandóan harcban állunk — nem diákjainkkal —, ha­nem a butasággal, a tudatlan­sággal, a műveletíenséggel, de hisszük, hogy a gyerekeket műveltté, tájékozottá lehet ne­velni. Ez a derűs optimista életszemlélet. És amelyik pe­dagógus azt mondja: ezzel az osztállyal, vagy ezzel a gye­rekkel nem érdemes foglal­kozni, — az tulajdonképpen nem is pedagógus. Néha rosszak a gyerekek, de észre kell vennünk bennük a jó egyetlen kis szikráját is. A diáknak az utolsó pillanatig meg keli adni a lehetőséget, hogy harcoljon a jobb érdem­jegyért. ŐSZINTÉN megmondom, — hogy mi mások vagyunk, mint a régi pedagógusok voltak, akikben bizony nem egyszer fellelhető volt valami hivatal­nokféleség. Mi, ha kell. együtt dekoráljuk diákjainkkal az osz­tályt ünnepi alkalmakkor, ki­rándulásokon velük alszunk a földön, s ha sürgős mezőgazda- sági munkára vezényelnek bennünket, — mint tavaly az állami gazdaság szüretién — váll-vállvetve, dolgozunk együtt a gyerekekkel. Mi diákkorunkban megta­nultuk tisztelni, becsülni a fizikai munkát! Megérezzük azt, hogy egyek, egyformák vagyunk a gyermekek szülevei, a bá­nyásszal, a paraszttal és a töb­bivel. Ez a humanista életfelfogás nem szabad, hogy hiányozzék egyetlen pedagógusból sem Az én osztályom sokat ne­vet. Szeretünk nevetni, s ha valami baj van, azzal vigasz­talom gyerekeimet: „ha az eget felhők borítják, a felhők mögött ragyog a r.ap, és a felhők egyszer úgyis eltaka­rodnak...” S HOGY szeretnek-e diákja­im? Nem is tudom. Csak azt látom a fiúszemekben, hogy van kapcsolat és pedig jó kap­csolat közöttünk. És ez a kap­csolat meg is marad. Ha néha-néha találkozom régi tanítványaimmal, ugyanez a régi, nyílt, derűs pillantás fogad. Tamás Laci — bocsá­nat, Tamás László elvtárs, —> ma is úgy hunyorít egyet a szemével, mint hunyorított 1944-ben, az iskola padjából. Amikor az iskolánk] vüli életről faggatom, ezeket mond­ja: — A tanár élete állandó be- feléfordulás még akkor is, ha napról, napra, óráról-órára a diákok között tartózkodik. Ebergényi Tibor nem tudjaj szeretik-e diákjai. Nos. megengedi, hogy mi megsúgjuk az igazságot? Szeretik! Ragaszkodnak Ön­höz, s mint mondják, bármi­kor kiállnak ön mellett. S a társadalom is hálás ön­nek azért a két h'tűnő tan­könyvért, amit tártaival sok hosszú éjjelen a magvar ifjú­ság számára készített. AZÉRT — mint ön beszélge­tésünk elején mondotta —, hogy műveltebbek, táglátókö- rűek, tudással kellően felvér­tezettek legyenek ... SOMODY JÓZSEF

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents