Népújság, 1958. június (13. évfolyam, 110-134. szám)

1958-06-04 / 112. szám

1958. június 4., szerda NÉPÜJSAG Traktorosnap előtt, a füzesabonyi Gépállomáson (Tudósítónktól.) • NAGY ÜNNEPRE KÉSZÜL­' NEK a gépállomások dolgozói. A traktoristák, a vontatóveze­tők, zetoiosok és a javítómű­helyek munkásai egyaránt számlálják a napokat, hiszen nemsokára elérkezik nagy ün­nepük, a traktorosnap. Különösen nagy érdeklődés előzi meg ezt a hagyományos napot a Füzesabonyi Gépállo­máson, ahol a munkások üze­mük fennállásának tizedik év­fordulóját is ünnepük ebből az alkalomból. Tíz évvel ezelőtt, 1948-ban létesítették a Füzes­abonyi Gépállomást és az el­múlt 10 év minden munkáját, eredményeit is ünnepük ezen a jubileumi évfordulón. A gépállomás dolgozói ter­mészetesen méltóan készülőd­nek az idei traktorosnapra. Ragadjunk ki néhány példát abból a lendületes és eredmé­nyes munkából, amely most a gépállomáson folyik. Minde­nekelőtt Mezei Gyula igazga­tótól kérdezzük meg, hogyan dolgozik a gépállomás kollek­tívája ezekben a napokban? — Ami az igazat illeti, — kezdi Mezei elvtárs —, most nálunk egy kissé „szélcsen­des” az idő, vagyis holt szezon van. A tavaszi szántást már régen befejeztük, traktoro­saink a napokban végezték el a takarmányfélék kaszálását, a rendsodrást, és már az első kapálás is befejeződött. A ta­vaszi tervünket idáig 78 száza­lékra teljesítettük, de termé­szetesen a közeli napokban, a második kapálás és a többi tavaszi munkák elvégzése után, túlhaladjuk a száz szá­zalékot. A tavaszi munkák versenyében igen sok kiváló teljesítmény született, és az üzemanyag megtakarításában is sok traktorosunk ért el ki­váló eredményt. Több dolgo­zónkat felterjesztettünk a me­gyei szinten legjobbak közé, sőt néhányan az országos kö­vetelményeknek is megfelel­nek. Jelenleg legfontosabb fel­adatunk, hogy minden gépün­ket jól kijavítva, készítsük elő az aratási és cséplési idényre. A GÉPEK JAVlTÄSÄNAK, előkészítésének munkálatait a gépműhely dolgozói végzik. Ide is ellátogattunk. A gépmű­hely vezetője, Kovács Bene­dek, éppen a tízesztendős ju­bileumra készül. Ö a gépállo­más legrégebbi dolgozója, mert megalakulása óta egy­folytában itt dolgozik, és irá­nyításával megy végbe a gé­pek javítása. Mit is dolgoznak most itt a szerelők? Természe­tesen mindenekelőtt kijavíta­nak minden olyan gépet, ame­lyik a nagy nyári munkák ide­jén üzemel majd. Most hóz­zák rendbe a gépállomás két arató-cséplőjét, az összes ara­tógépeket, elevátorokat. Még- egyszer átnézik, kijavítják, ha valami hiba mutatkozna ben­nük, hogy a nagy nyári mun­kák idején ne legyen fenn­akadás. Néhány nap múlva az ünnepség előtt rövidesen gép­szemle lesz. Senki sem akarja a gépműhely dolgozói közül, hogy ezen a nagy és alapos szemlén szégyent valljanak. Alapos és pontos munkát vé­geznek, mert a biztonságos üzemmenettől kezdve, a tűz- rendészeti és a balesetvédelmi követelményekig minden te­kintetben kifogástalan gépek­kel kell felvonulniok az idei gépszemlén. A traktoristák versenyében is igen szép teljesítmények születtek. Nagy munkát vé­geztek, és igen sok segítséget jelentettek a termelőszövetke­zetek dolgozóinak azok, akik a takarmánykaszálásoknál és a rendsodrásoknál tevékeny­kedtek. Dobó József brigádve­zető örömmel ad számot ar­ról, hogy brigádjában az idén új kaszálógépet kaptak, kija­vították a régebbieket, s így nem volt fennakadás. Egy-egy gép segítségével naponta 10— 12 hold takarmányt vágtak le. Igen nagy segítséget adtak ez­zel a szövetkezeteknek, hiszen a növényápolási munkák ide­jén minden dolgos kézre szük­ség van. A gép pedig sok-sok ember munkáját végzi el rö­vid idő alatt. Ebben a munká­ban különösen kitűnt if j. Mlin- kó Mihály traktoros, aki a be senyőtelki szövetkezetei segí­tette. A Honfoglalásnál, a Sza­bad Földnél és a Béke Útja termelőszövetkezeteknél ösz- szesen hatvan hold kaszálását végezte el rövid idő alatt. A mezőtárkányi Búzakalász Tsz- nél Ferenc Béla, a Szabadság­nál pedig Kerekes József trak­torosok látták el ezt a fontos feladatot. Munkájuk eredmé­nyességét’ még az is bizonyít­ja, hogy mindegyiküknél jelen­tős üzemanyag megtakarítás is mutatkozott. MOST FEJEZTÉK BE a ka­pálásokat is. A gépállomás öt­soros, Zetor-vontatású eke­kapái mindenütt jó munkát végeztek. A kapálásokért kü­lönösen Szabó Benedek bese­nyőtelki traktoros munkáját illeti dicséret, aki több mint hatvan katasztrális hold föld­területen kapálta meg a tava­sziakat. A káli és kápolnai határrészen Kotroczó Ernő nyújtott nagy segítséget, több termelőszövetkezet és dolgozó paraszt földjét tisztította meg ekekapájával. Hasonló jó munkájáért kell megemlíte­nünk Szabó Imre, Fürhstáli János és Kerekes József nevét. Mindannyian közel negyven hold földterületen végeztek kifogástalan minőségű mun­kát. Amint az igazgató is mon­dotta, holt szezon van ugyan a gépállomáson, de a munka azért most sem szünetel. A vontatósok lucernát szállíta­nak, fuvaroznak, munka min­dig akad a számukra bőven. A traktorosnapi ünnepség egyben a nyári munkákra va­ló felkészülés kiinduló pontja is lesz. Ekkor kell a gépállo­más kollektívájának felmérni erejét és készenlétben kell állni az aratási, cséplési mun­kák idejére. Az aratás, cséplés és terménybetakarítás gyors elvégzése és sikere nemcsak a termelők, hanem a gépállomá­sok dolgozóinak felelőssége is. Ügy kell hát felkészülniük, hogy a gépállomás részéről a lehető legcsekélyebb hiba se mutatkozzék. MAR CSAK NÉHÁNY nap van hátra a nagy ünnepig. A jubileumi ünnepségen elhang­zik az ünnepi beszéd, kioszt­ják a jutalmakat, vidáman szórakoznak majd egész napon át a füzesabonyi traktoristák. Minden bizonnyal feledhetet­len lesz mindannyiunk számá­ra. Ezért is készülnek ezekben a napokban fokozott szorga­lommal, igyekezettel, hogy eredményekkel köszönthessék a traktoristák nagy ünnepét. K. A. Timirjazev CSÖNDES ÉS HŰVÖS volt az erdő. A napfény áttört ugyan a friss lombokon, de melegét felszívták a levelek és a sűrű szálasban csak imitt-amott csillant meg be­lőle egy sugár. — Milyen szép itt — sóhajtott fel a kislány és egy percre megáll­va, illetődve nézte az erdőt. — Milyen csend van, — sut­togta aztán. Hirtelen meggon­dolta magát, leült egy tuskóra és ölébe vette az előbb sze­dett gyöngyvirágokat. Kék­pettyes szoknyáján szétrakta őket, aztán újra összeszedte mindegyiket szálanként. Hogy egy szál mégis kiesett a cso­korból, ujja közé fogta, meg­szagolta. Megszagolta és ha­jába tűzte. — Szép vagyok én is? — tűnődött magában. A kislány valóban szép volt és fiatal. Tizennégy éves, bar­na hajú, fekete szemű terem­tés, üde és tiszta, mint a most letépett gyönygy virág Nézte, nézte a csokorba kö­tött virágot, mélyen beszívta hódító illatát, aztán hirtelen szájához emelte és piros ajka­ival hosszan megcsókolta. — Szeretlek, szeretlek titeket, drága gyöngyvirágok — mondta, és újra csókot lehelt rájuk. Valahol bent az erdő mélyén hangosan kiáltott egy mátyás, mintha éppen látott volna valamit, vagy talán árulkodni akarna. A kislány összerezzent, mint a tettenért gyerek, és megindult lassan a mátyáshang felé. — Mennyire szeretem eze­ket a virágokat — gondolta. És vajon a gyöngyvirágok sze­retnek-e engem? Nem, hisz a virágok nem tudnak szeretni. Szeretni, szeretni, milyen le­het igazán szeretni? — tűnő­dött tovább. Szeretni valakit nagyon, aki mond valamit, beszél és maga is szeret, nem úgy, mint ezek a virágok, ha­nem ... valahogy másként. Szíve hangosabban vert, leü't a fűbe és sokáig ábrándozva nézett maga elé. SZALAY ISTVÁN: EGY ÄG RECCSENT a kö­zelben és valami nagyot zu­hant a földön. A kislány meg­ijedt és hallgatózott. — Azért is megvagy, az anyád minden­ségit — nyögte valaki és ke­zei között egy állatkát szoron­gatott, amely kegyetlenül rug- kapált és mindenképp mene­külni akart. A kislány meg­ismerte Veres Pistát, aki ta­valy került ki a nyolcadikból. — Mókust szedtél Pista? — szólt oda mindjárt a fiúnak. Az nagyot nézett, összerezzent, felugrott a földről, aztán li­hegve, kócosán, szakadt ing­gel odament a lányhoz. — Én mókust, — mondta büszkén. Letört az utolsó gally, de azért megérte, szép kis porté­ka, mi? — No megsimogat­hatod, nőm esz meg, ne félj, — biztatta a kislányt, de a mókus csikart, karmolt és ha­rapott, mindenáron szabadul­ni akart. — Kár volt megfog­ni szegényt — szólt a lányka. Meg fog dögleni éhen. Pista dü­hös lett. Micsoda, hogy kár volt? Még dögölve is egyhú- szat adnak a bőréért, de ne­félj, nem fog megdögíeni. Sze­reti ez a tejet, csak először jól ki kell éheztetni, csak az ingem szét ne tépte volna a nyavalyás. A kis mókus kez­dett rendesen viselkedni. Ügy látszik elfáradt a küzdelem­ben és aléltan feküdt Pista kezei között. — Azért ügyes fiú vagy — mondta a kislány. Mégis, egyedül megfogni egy ilyen mókust, nem kis dolog, mi? Pista felfigyelt, krákogott egyet, aztán büszkén mondta. — Hát az biztos, hogy nem csinálta volna meg akárki, mert ez nem vadgalambfé- szek, amit csak el kell szed­ni. Ennek körmei vannak, az­tán ha bajba van könnyen nekiugrik az embernek. — Hát a kezed Pista? — Véres — válaszolt Pista büszkén és hagyta hogy a vér csorogjon végig csupasz karján. — Iga-' zán bátor fiú vagy — véleke­dett a kislány. Emlékszel egy­szer is, mikor még hatodikos voltam, hogy megverted a Jancsit? — Én ne emlékez­nék, nevetett Pista és elége­dett mosollyal simogatta meg a mókust. — Hát te hova indultál, nem jössz hazafelé. Elindultak, az­tán, hogy a mókus megint ra- koncátlankodott, megpihentek egy kicsit. OTT ÜLTEK EGY tuskón egymás mellett. Pista egyszer a mókusra, egyszer a kislány­ra nézett, aztán már csak a lányt figyelte, mintha ma lát­ná életében először, ö is ész­revette a kérdő, kereső tekin­tetet, kicsit elpirult és lesü­tötte szemét. — Megnőttél, Er­zsi — szólt Pista és most ne­vezte először nevén a lányt. — „Erzsiké" — mondta a kis­lány huncutkásan és megsi­mogatta ai mókust. — Hát ak­kor legyen Erzsiké, válaszolt Pista. Különben ha akarod neked adom ezt a kis állatot. Erzsiké nagyot nézett, de az­tán elkomolyodott. — Nem, azt nem lehet. Mit mondanék kitől kaptam? Kitől, kitől — mondta Pista durcásan. Hát én tőlem, érted? Tőlem kaptad! Neked adtam, mert... nekem nem kell ez a mókus, majd én megfogom a párját. Erzsi csak a fejét csóválta. A kis mókus már ott ült a kislány ölében és hegyezte aprócska füleit. Egyszer érezte, hogy engednek a finom újjacskák és abban a pillanatban egy hatalmas ugrással megszaba­dult „ellenségeitől". ,K. A. TIMIRJAZEV 1843— 1920”. Ez a felirat olvasható Timirjazevről elnevezett moszkvai Mezőgazdasági Aka­démia kertjében felállított mellszobor talapzatán. Ma már az egész világon ismerős e név, a növényélet-kutató neve, aki az orosz tudomá­nyos földművelés kiváló út­törője, lelkes darwinista, s egész életében forradalmi de­mokrata volt. Akinek egész életét egy törekvés hatotta át: azért a tudományért dolgozni, amely a népet szolgálja. Éle­te követendő példaként áll ma is előttünk. KUment Arkadievics Timir­jazev 1843. június 3-án szü­letett Pétervárott. Szülei azon kiváló műveltségű emberen szűk köréhez tartoztak, akik már akkor ellenségesen álltak szemben a cári bürokraták rétegével. Az apa forradalmi gondolkodását Timirjazev is örökölte, és egyetemi éveit is ennek jegyében töltötte el. Forradalmi érzései miatt egy évre kizárták az egyetemről is, de utána ismét tovább írta forradalmi hangulatú és hala­dó cikkeit. Ö ismerteti hazá­jában először Darwin tanait, „Darwin elméletének rövid vázlata” címmel. Tudományos munkáját nagy lelkesedéssel végezte, 1866-ban kandidátus lett. Ekkor kezdte meg annak a tudományos kér­désnek a kutatását, melynek élete jelentős részét áldozta: a növények táplálkozásának és általában a növények élet­jelenségeinek megismerését. Vizsgálta a széndioxid asszi­milációját, különösen azt, hogy a színkép mely sugarai­ban a legintezívebb a széndi­oxid-asszimiláció. Kísérletei során megdöntöt­te azt az idealista felfogást, mely szerint az asszimiláció­hoz a nap sugárzó energiáján kívül még különleges életerő­re van szükség. Doktori érte­kezésében is erről a témáról ír: „A fény felhasználása a növények által“. Kiváló tu­dományos munkásságával el­éri, hogy 1877-ben a moszk­vai Petrovszki Mezőgazdasági Akadémia növénybonctan és élettan tanárának nevezik ki Ekkor írja meg legkiválóbb munkáját, mely: „A növények élete” címet viseli. Timirjazev materialista volt, és ezen az Ugrott, mászott szegényke ágról ágra és pillanatok alatt eltűnt a gyerekek szemei elől. — A mókus! Kiáltott Pista és Erzsiké ijedten kapott a szívéhez. Elment a mókus. A fiú ott állt Erzsiké előtt és hirtelen haragjában mondani készült neki valamit, de arca meglágyult és megsimogatta a ’ kislány karját. — Nem baj Erzsiké, majd lesz még ott másik is, ahol ez volt. Er­zsiké hálásan nézett Pistára. •— Jól van Pista, köszönöm, ' hogy nem haragszol. Pista ek­kor hirtelen szembe fordult a kislánnyal és halkan megkér­dezte. — Megcsókolhatlak? És ebben a pillanatban egy csó­kot nyomott Erzsiké arcocs- , kájára. Lassan leszállt az este. Pis­ta az erdőszélen került a falu felé, Erzsiké meg egyenesen a gyalogúton. Pista vidám nótá­kat fütyült, Erzsiké csak ment magafeledten az ösvényen Pista, Pista — mondta min­den lépésnél és kis gyerek­szíve úgy zakatolt, mint egy gőzmasina. Fogta a csokrot szétbontotta, aztán egyenként, szálanként elszórt az úton, minden tíz-húsz lépésnél egy szál gyöngyvirágot. Milyen szép nap volt a mai — gon­dolta. Talán ez lehet a sze­relem, amit most érzek — tűnődött magában és úgy érezte, hogy szíve kiugrik a boldogságtól. Arcán még most is égett a .csók, az első csók, amit az előbb kapott. — Mi­lyen jó, hogy vannak móku­sok — gondolta, mert ha mó­kusok nem lennének, akkor ma nem találkozott volna Pistával se. Pistával, aki ma naggyá, bátor hőssé, a leg­szebb fiúvá nőtt előtte. A FALU CSENDES volt. Olyan mint máskor is, csak Erzsiké meg Pista voltak na­gyon boldogok. De boldogsá­gukról csak ők ketten tudtak, meg a mókus a lombok kő zött. alapon igyekezett a tudatlan­ságra és babonákra épített mezőgazdaságot a természettu­dományok alapján átalakítani. Meghonosította az akadémián a növénytani kísérleteket, erre a célra ő létesítette az első üvegházat. Ö végzett először szabadföldi kísérleteket. Hir­dette a többtermelés elvét: „a tudomány segítségével elérjük, hogy ahol eddig egy kalász termett, ott két kalász terem­jen”. A Petrovszki Akadémia központja volt az orosz mar­xizmusnak is. TIMIRJAZEV KÖRÜL te­kintélyes demokratikus kör alakult ki, a professzorok és a diákság haladó képvisel-ő’- ből. A reakció támadásai vé­gül is Timirjazev eltávolítását, majd az akadémia bezárását eredményezték. TÍmirjazevnek az akkor már neves tudósnak, sikerült kísérleteit a moszkvai egyetemen tovább folytatni, s főleg gyakorlati problémák megoldásával foglalkozott. En­nek során megírja: „A növé­nyek küzdelme a szárazság­gal" — című tanulmányát Egyre jobban kezd érdeklődni a darwinizmus problémái iránt, és kitartóan küzd a dar­winizmus meghamisítói és el­lentmondói, az antidarwinis- ták ellen. Könyvet is ír Charles Darwin tanai” cím­mel. Viljams, a nagy tudós, Timirjazev egykori tanítványa így ír róla: „Arkadievics fej­tegetései nyomán lassanként feltárult előttünk a természet harmonikus képe, mely meg­mutatta, hogy állat- és nö­vényvilág között nem tátong áthidalhatatlan szakadék, és csak olyan egyedek és fajok maradnak életben, melyek tö­kéletesen alkalmazkodnak környezetükhöz. Ez az orga­nizmusok alkalmazkodóképes­ségétől és az átörökölt, szer­zett tulajdonságoktól függ”. 1911-ben TÍmirjazevnek az egyetemről is távoznia kellett. A külföldi egyetemek díszdok­tora a cári Oroszországban az utcára került. A NAGY FORDULATOT élete alkonyán, 75 éves korá­ban a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom hozta meg. Azt az embert, aki egész éle­tét a népért áldozta, a moszk- va—kurszki vagonműhely munkásai megválasztották képviselőjüknek. A munká­sokhoz így ír válaszlevelében: „... Most a munka Vörös Hadseregén a sor. Mindnyá­junknak, fiatalnak és öregnek, kétkezi és szellemi dolgozók­nak a munka Vörös Hadse­regében kell tömörülnünk, hogy meg tudjuk érlelni a győzelmek további gyümöl­cseit ... a cél: hazánk felvi­rágoztatása és a nép boldog­sága, s ezt csak alkotó mun­kával lehet elérni“. 1920-ban jelent meg „A tudomány és demokrácia” — c. munkája, s örömmel küldte el Leninnek Halálos ágyáról így ír: „Hi­szem és meg vagyok győződve arról, hogy a szocializmust építő bolsevikok a nép bol­dogságáért dolgoznak, s a né­pet a boldogsághoz segítik. Mindig a tietek voltam! Kö­zöljétek Vladimir Iljics Le­ninnel, hogy őszinte lelkese­déssel vagyok a béke kérdé­sében, elméletben és gyakor­latban hozott zseniális dönté­sének híve. Szerencsének tar­tom, hogy kortársa és szem­tanúja lehettem dicső tevé­kenységének”. Lenin köszöne­tét és jókívánságait 1920. áp­rilis 27-én kapta kézhez, s 28- ra virradó éjjel viharos és dicsőséggel teli élete véget ért. Nevét beírta az örökkévalóság aranykönyvébe. MINDAZ, AKI ELMÉLYED Timirjazev írásaiban, maga előtt látja arculatát: a vér­beli tudósét és hazafiét, aki mélységesen hisz a tudomány erejében, a nép hatalmában, az igazság diadalában; aki fáradhatatlanul harcol a gon­dolatszabadságért, aki nem hajt fejet a reakció előtt, aki a legvadabb reakció éveiben sem hátrált egy lépést sem, ha nézeteinek és ítéletének függetlenségét fenyegette ve­szély. Suba János, a TIT bioi. szakoszt. tagja. ÜKÜMWEiPOl A csend világa Amikor Egyiptom és a Szue- zi-csatornát birtokló nyugati hatalmak közti konfliktus a csatorna jogaiért az elmúlt években kirobbant, Egyiptom hajóroncsok segítségével eltor­laszolta a csatornát. Később, az ügyek rendeződése után, nagy problémát jelentett e torla­szok eltávolítása. Számos bú­várnak kellett leereszkedni a vízszint alá, s ott órákon át dolgozni az elsüllyesztett al­katrészek kiszabadításán. A régi búvármódszerek (fe­lülről lélegeztetett búvárok, kötelek, vészcsengők stb.) ilyen esetben nehézkesnek és hasz­navehetetlennek bizonyultak. Ezért megkísérelték az eddig inkább sportszenvedélyként el­könyvelt „békaember” mód­szert alkalmazni. E szisztéma lényege, hogy a búvár minden külső kapcsolatot megszakít és sűrített levegővel telt pa­lackjai segítségével teljesen önállóan és szabad mozgási le­hetőségekkel száll alá a kívánt mélységig. A kísérlet fényesen bevált. A Szuezi-csatornát a békaemberek szabadították ki, s ezzel — mint búvármódszer — új korszak nyílt a tenger alatti világ megismerésének történetében. „A csend világa” c. könyv két francia búvár, Cousteau és Dumas tollából látott napvilá­got. Ez a két bátor sportember tekinthető a „békaemberek” atyjának. Éveken át fáradoz­tak, míg sikerült a külső ve­zérlés nélküli leszállás felté­teleit tökélete síteniök, nem egyszer életükkel játszva. Le­bilincselő könyvük, amely szá­mos mélytengeri fényképfel­vételt közöl és ennek az ér­dekfeszítő munkának a jegyé­ben íródott. A halakkal, poli­pokkal való viaskodás, a ten­ger alatti halászat izgalmas részletei mellett kibontakoz­nak az élettani és a minden­napos emberi problémák is, melyeknek megoldása nélkül nem sikerülhetett volna soha búváröltözék, vagy harang nélkül a tenger mélyébe le- szállni. A leszállás közben a föléjük nehezedő víz tömege nemegyszer összeroppantással fenyegette mellkasukat. A nit­rogéndús sűrített levegő fur­csa, részegséghez hasonló má­mort idézett elő, amelyben gyakran kísértett esztelen mozdulatok, ötletek sora, volt úgy, hogy ledobták nehezékei­ket, s szinte eszeveszetten me­nekültek a mélyből. Egyedül­álló élmények sora ez a könyv, nemcsak olvasmány, de doku­mentum is egy új gyakorlati tudományág születéséről. — pala — Az idegenforgalmi hivatalvezetők VI. országos értekezlete Egerben Az idegenforgalmi hivatal- vezetők VI. országos értekezle­tét június 4-én és 5-én tartják meg Egerben. Az értekezleten Jakab Sándor főosztályvezető ismerteti majd az idegenfor­galom időszerű kérdéseit. Az értekezlet első napján több szakmai előadás is elhangzik, amelyet vita követ. Az értekezlet második nap­ján a részvevők tanulmányi utat tesznek Egerben, majd Sikfőkúton. A tanulmányi utat a Heves megyei Idegenforgal­mi Hivatal vezetője Csépány Ferenc vezeti. »

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents