Népújság, 1958. június (13. évfolyam, 110-134. szám)

1958-06-25 / 130. szám

1958. június 25., szerda NEF0J8AO 3 Néhány gondolat a tekintélytiszteletről A társadalomban a vezetők, a családban a szülők tekinté­lyéről beszélgettünk többen az elmúlt napokban. A téma körül igen élénk vita alakult ki. Különböző vélemények, más és más egyéni tapasztala­tokból leszűrt definíciók ^csaptak össze’“ a beszélgetés során. Egyben valamennyien megegyeztünk: akár az egész társadalomról, akár egy-egy család belső életéről van is szó, a jó értelemben vett te­kintélyre és tekintélytisztelet­re — amely azonban nem másnak, mint a szocializmust építő munkának, az emberek szocialistává formálásának van alárendelve — feltétlenül szükség van. A vezetők tekin­télye a vezetettek előtt, s en­nek megfelelően a családok­ban, a szülők tekintélye a gyerekek előtt — egyik elen­gedhetetlen biztosítéka a ki­egyensúlyozott életmenetnek. De mi legyen az alapja a tekintélynek? Hogyan lehet megszerezni és megtartani azt? — ezek a kérdések vol­tak azok, amelyek a vitát fel­kavarták. Sokan úgy vélik, hogy a tekintély nem más, mint egyes „vezetésre termett’“ em­berek veleszületett tulajdon­sága, olyan „tehetség’“, amely nem mindenkinek adatik meg, tehát azt megszerezni nem is lehet. Ez a tétel — mondani sem kell talán — még a múlt­ban gyökerezik. A burzsoá társadalom tekintélytisztelete a kizsákmányoláson az „úr­nak születni kell" — elvén alapult, s voltak teoretikusok, akik — éppen a feltörekvő, egyre erősödő kommunista— munkásmozgalom forradalmi tanításaival szemben — a „csőcselék vezetői impotenciá­járól” a „munkásnép veleszü­letett szellemi korlátoltságá­ról’“ beszéltek, hangsúlyozván a „született vezetők" előtti meghajlás, feltétel nélküli tisztelet szükségességét és el- engedhetétlenségét. S ahogy 'éjtűnt a bürzsoá rendszer, el­tűnt a tekintély tiszteletnek az ilyen indokolású és tartalmú formai gyakorlata is. A gya­korlat igen, de a korábban belenevelt, vagy belekénysze- rített felfogás — legalább is maradványaiban — nem tűnt el az emberek gondolkozásá­ból. A közelmúlt években szá­mos cikk jelent meg a napi sajtóban egyes hivatali, üze­mi, termelőszövetkezeti veze­tők kiskirálykodó magatartá­sáról. Ezek az emberek az egyszemélyi vezetést, a de­mokratikus centralizmust fél­reértve, vagy félremagyarázva, úgyszólván parancsuralmat te­remtettek meg környezetük­ben és vezetettjeik tőlük való félelmén, vagy rettegésén lát­ták megalapozottnak tekinté­lyüket. Ez a fajta tekintély azonban veszélyessége mellett igen-igen kétes értékű. Az emberek sohasem szerették az uralkodni vágyó kiskirályokat, különösen a soraikból Kinőtt „kis zsarnokokat". Valóságos tekintélytiszteletről itt szó sem eshet, de bosszútforraló, vagy éppen talpnyaló alakoskodás­ról, vagy félő meghunyászko- dásról annál inkább. S ez a típusú vezető az, aKit legin­kább megszédítenek a leg­többször inkább csak vélt, mint való sikerek. Van olyan vezető is, aki a „három lépés távolság" betar­tásával és betartatásával akar­ja tekintélyét megalapozni. Ritkán ielenik meg beosztottai előtt, akkor is a szigorú és megközelíthetetlen „felsőbb hatóság" képében, akinek még a mosolyát is, rossz vagy jó- Kedvét is megfelelően méltá­nyolni kell. Ennek az ellen­kező véglete' az úgynevezett „baráti alapon" nyugvó tekin­tély, amikor túságos közvet­lenség nemhogy megteremte­né, hanem egyenesen a nullá­val teszi egyenlővé a vezető tekintélyét. Van vezető, aki mindig és mindenki előtt az a bizonyos „jófiú” szeretne lenni; ő a jóságos, az engedé­keny, a kicsire nem soKat adó ember, aki igazat ad minden­kinek, inkább „neveli” beosz­tottjait, mint elmarasztalná vagy büntetné egy-egy adott esetben. Lehet-e tekintélye az ilyen vezetőnek is? Semmi­képpen. A szülői tekintély megszer­zésének és megalapozásának problémakörében is megtalál­hatók — megfelelően kicsinyí­tett formában — mindezek a momentumok. -Makarenko, a kiváló szovjet pedagógus: „Nevelés a családban" című előadássorozatában íz elnyo­máson alapuló tekintélyről azt mondja: ez a legrettenetesebb fajtája a tekintélynek. Azt a tekintélyt, amely a „jóságon” alapul — a tekintély legbutább fajtájának mondja. A barát­ságon alapuló tekintéllyel kap­csolatban azt jegyzi meg: vi­gyázni kell, nehogy a barát­ság ürügyén egyszer csak a gyermekek kezdjék nevelni szüleiket. Hogyan is lehet végülis megszerezni, megalapozni az igazi tekintélyt, ha a felsorolt esetek egyike sem megfelelő? Vegyünk talán elő mindegyik formából egy kicsit, természe­tesen a jó oldalait mindegyik­nek, s elegyítsük valahogy össze, így alakítsunk ki egy X-teóriát? A kérdésben van valami, hiszen az általános emberi magatartáshoz többé- kevésbé, így vagy úgy hozzá­tartoznak a fenti tulajdonsá­gok. A választ mégsem ponto­san ezen az úton kell keresni a kérdésre. Az igazi tekintélynek a ve­zető — családban a szülő — munkáján, magatartásán, a közösség iránt érzett felelős­ség érzetén kell alapulnia. Egy vezető érdemeinek a vezetettek előtt mindig való­ságosoknak, nem pedig látszó­lagosoknak kell lenniök. Olyanoknak, amelyeket össz­társadalmi szempontból is és a vezetett kollektíva szem­pontjából is pozitívan lehessen lemérni. Valóságos érdemekről van szó! — s ehhez feltétlen egyenesség és őszinteség Is hozzátartozik. Ugyanígy áll ez a szülők és gyermekek viszonyára is. Az apának, az anyának sem kell mesterséges módszereket kita­lálni és bevezetni tekintélyé­nek megteremtésére és meg­tartására, ha életük, munká­juk, felfogásuk tiszteletet pa­rancsoló, követendő és követ­hető példa a gyermek előtt, akármilyen vonatkozásban. A tekintélytisztelet a mi tár­sadalmunkban — a szocializ­mus építésének szolgálatába állítva — gyökeresen új tar­talommal telített. Az ország­nak valamennyien egyenlő polgárai vagyunk, de vannak vezetőink — akiket éppen >zért, mert magunk helyeztük beléjük bizalmunkat, s ezzel elismertük őket magunk felett —• akiknek felelős és nagy munkájáért illő tisztelettel, az egyenlők közötti elsőnek ki­járó megbecsüléssel kell adóz­nunk. Nem alázatossággal, nem talpnyaló gerinctelenség- gel, hanem a bizalom, az őszinteség, az emberiesség, a megbecsülés kölcsönösségével. DÉR FERENC Újra iörzsállattenyésztő tsz lesz a mezőtárkányl Szabadság* Az ellenforradalom előtt a mezőtárkányi Szabadság Ter­melőszövetkezetet úgy tartot­ták számon, mint az egyik törzsállomány gazdáját. Igen szép eredményeket értek el. Az ellenforradalom igen sú­lyos károkat okozott a szö­vetkezetnek, széthordták az értékes törzsállományt. Azóta másfél év telt el, s elmond­hatjuk, hogy a szövetkezet ál­lattenyésztése a kezdeti nehéz­ségek után elindult a fel- emelkedés útján. Tavaly, a gabonabetakarítás után, amikor látták, hogy az abrak- és széna szükséglet biztosítva van, akkor tették meg az első lépést a híres állatállomány felújítására. Vá­sároltak öt tehenet — termé­szetesen mind az öt törzs­könyvezett. Utána sorban hoz­ták az új jószágokat, volt amit állami hitelből, volt, amit saját erőből vásároltak. Egyre ügyeltek mindig, hogy minő­ségileg kifogástalan, törzs­könyvezett jószág legyen. Az állomány most már egész szé­pen felszaporodott. Van 22 tehenük — a fejési átlag 13.2 liter, a legjobb a járásban —, van 19 növendékük, mind sa­ját nevelésű. Szép a sertéstenyészetük is, 10 anyakocájuk van, s leszer­ződtek 30 darab bacon süldő átadására. Nincs még egy éve, hogy kezdték, s már újra szép ál­latállománnyal büszkélkedhet a tsz és máris az a tagok vé­leménye: érdemes az állatte­nyésztéssel foglalkozni. Bőven megtérül a ráfordított munka. 4 — Az állo­mány egyik legszebb pél­dányát „állítot­ta" a fényké­pezőgép lencsé­je elé Kovács József tehenész és Szabó And­rás brigádve­zető. Delel a gulya. Milliók a megye útjainak megjavítására Az utak korszerűsítésének programja, követelménye év- ről-évre nő. Míg 1957-ben 35 kilométer hosszú utat korsze­rűsítettek, addig ebben az év­ben 90 kilométer hosszú kor­szerűsített úton közlekednek majd kényelmesen a jármű­vek. Seregi Ernő vállalati igazga­tó és Mészáros János, az Egri Közúti Üzemi Vállalat terme­lés-vezetője a megye 1958-as útépítési terveiről a feltett kérdésekre így nyilatkozott: — Milyen cél szerint dol­goznak a vállalatnál? — Legfőbb célunk most az, hogy a megyeszékhellyel kös­sük össze a járási központo­kat, javítsuk a járási szék­helyek megközelítésének le­hetőségét. A megyén áthaladó busz-járatok vonalát korszerű­sítjük, figyelembe véve az egy­re fokozódó, növekvő forgal­mat. Elengedhetetlenül szük­ségszerűvé vált a bányász-já­ratok vonalának felújítása is. Egercsehi—Ózd között javában folynak a korszerűsítési mun­kálatok. — Az utak korszerűsítésé­nek milyen módját alkal­mazzák? — Egészen szokatlan, de ki­fizető módon történik me­gyénkben az utak felújítása. Mi folyékony bitument hasz­nálunk kötőanyagnak, ami hazánkban bőven van és ol­csón rendelkezésünkre áll. A lehintett kőzuzalékot perme­tezőgépek segítségével beszór­juk bitumennel, ezzel a mun­kával a hengerlés után vi­szonylagosan pormentes utat kapunk. — Nagyobb útépítések merre lesznek és esetleg már hol kezdték meg a munká­latokat? — Folyamatban van és még ez év végére elkészül a Tenk, Dormánd, Füzesabony útsza­kasz hat méter széles folyé­kony bitumenes hengerléssel Ugyancsak befejezik a Felné­met — Szarvaskő közötti út­szakasz építését az 5-ös kilo- méterkőig, Szarvaskő — Eger­csehi útszakaszt végig és He­vest összekötik Egerrel. Nagyobb beruházással át­épül a Budapest — Miskolci főközlekedési útvonal Füzes­abony és a megyehatár közöt­ti szaküza hét méter széles aszfaltra, Már két kilométer kész, a további hat kilométer van hátra. Az üdülőmunkások panasza nyomán olajas portalanítást hajtunk végre Mátrafüredtól a 18-as kilométerkőig. Gyön­gyös — Karácsondi, és a Pá­rád — Parádsasvári szakaszon. — Egerben hol építenek járdát vagy utat? — A Vörösmarty utcában fo­lyik az útszélesítés, amely a befejezés után 9.5 méter, a Szvorényi utcában 7 méter szélességű lesz és a 2-es kilo­méterkőig fogják építeni. Itt is folyékony bitumenes hen­gerléssel dolgozunk — A tanácsok is végeznek munkákat? — Igen, mi a megrendelése­ket felvesszük, s azokat, ha módunkban áll, meg is csi­náljuk. A megyei tanács ré­szére körülbelül 30 község­ben három és félmillió forin­tos költséggel községi belső utakat építünk ki. Igen nagy összegeket irányoztak elő egyes községekre. — Távolabbi kilátásaik? — A tervezett munkákat ha csak tudjuk, időre befe­jezzük, de a közbeadódó ron­gálódás, váratlan elemi csa­pás, mint volt a mátrai át­szakadás is, nagyon hátrave­tette a munkákat. — A jövő évben folytatjuk a Szarvaskő — Bélapátfalva, Szarvaskő — Tarnalelesz útnak az építését. A fő közlekedési utak meg­javítása után a megye legrosz- szabb útjai: Sírok — Verpelét, Sírok — Pélervására, Recsk — Sírok közötti szakaszokra is sor kerül, majd pedig a já­rási székhelyek összekapcso­lása szerepel távlati terveink­ben. Igyekszünk a motorosok panaszának eleget tenni, de bármennyire is hihetetlennek hangzik, egy kilométer új asz­falt út építése másfélmillió fo­rintba kerül. Ezek után ért- he ő, hogy csak annyit épí­tünk, amennyire pénzügyi ke­retet kapunk, amennyire ha­zánk erejéből erre telik. Ha munkaerő-hiánnyal nem kúz- denénk, még gyorsabban men­ne a munka, de így is, amit vállaltunk, terveztünk, azokat az utakat megéoítjük... KOVÁCS JÁNOS Qlmi élek hiáb a. ß gyre többen mondták, hogy nagyon ^ rossz ember vagyok, úgyhogy nem tehettem egyebet, kezdtem magam is elhinni. A feleségem nap mint nap a fejemhez vágta, hogy egy ilyen ember mellett csak kín az élet, alig várja, hogy megszabaduljon tőlem. De ugyanez történt a vállalatomnál is. Ha az osztály lemaradt a tervteljesítéssel, azért én voltam a felelős. Ha béralaptúllépés volt, annak is én voltam az oka. Én tehettem ar­ról, ha a jég Alsódabas határában elverte a búzát, de arról is, ha Hajdúböszörményben a szárazságtól felrepedeztek a földek. Én voltam a hibás, hogy Groaics beengedett két gólt a walesiekkel vívott mérkőzésen. Már az egész napom csak azzal telt, hogy azon iz­gultam, hogy a villám bele ne csapjon a vál­lalat székházába, mert tudom, hogy azért is én lennék a felelős. Egyébként nálunk he­tenként tartottak értekezleteket, ahol két napirendi pont volt: Az egyik a külpolitikai beszámoló, a másik én. A külpolitikai be­számolón öt perc alatt átestünk, de engem általában másfél óráig tárgyalgattak és el­láttak annyi építő bírálattal, hogy alig tud­tam hazamenni, ahol aztán a feleségem lá­tott el hasonló építő jellegű kritikákkal, me­lyek elől még csak félre sem mertem ugrani, mert akkor a kritika a tükröt, vagy az abla­kot érte volna, melynek összetöréséért szin­tén én lettem volna a felelős. C okáig gondolkoztam, hogy mit tegyek, mígnem rájöttem, hogy olyan va­gyok, mint egyik zsoltárunk főszereplője, ama bizonyos Fekete Péter, akinek meg­zavarodik a kezében a víz, meg minden. Ezért elhatároztam, hogy szépen, csende­sen, minden nagy felhajtás kerülésével, hoz­zájárulással kilépek eme sárgolyóról. Ügy is tettem. Egy gyönyörű szép júniusi estén, miután utoljára belebámultam a fe­kete égen titokzatosan remegő csillagokba, lehajtottam bús fejemet és szépen csende­sen, nehogy valakit is zavarjak, kileheltem nemes telkemet, avagy ahogyan mondani szokták, visszaadtam a teremtőnek, csináljon vele, amit akar, nekem már úgysem kell. Szóval meghaltam. Meghaltam azzal a meggyőződéssel, hogy végre sikerült jót tennem a családomnak, a vállalatnak, az egész haladó emberiségnek. Nem így történt. Gyönyörű temetésem volt. Képzeljék el, ott volt az egész vállalat, külön koszorút hozott a szakszervezet is, pe­dig elmaradtam kéthavi tagdíjjal. Mindenki sírt. A feleségem zokogott és alig tudott nyi­latkozatot adni a másodikemeleti folyosó faliújságja kiküldött munkatársának. Köny- nyek között mondta el, hogy én voltam a legjobb férj, a legjobb apa, a lehető leges- legjobb ember, akivel öröm volt az élet és aki nélkül nem is érdemes életben maradni. (T)c ez semmi. Ravatalomnál egymás " után szólaltak fel mindazok, akik az értekezleteken is oly gyakorta emleget­ték, hogy csak bajnak élek itt a földön. Most azonban nagy pátosszal, könnyeiket nyele- getve, arról szónokoltak, hogy korai, tragi­kus halálommal, milyen pótolhatatlan vesz­teség érte az egész vállalatot, a szakszerve­zeti bizottságot és a vállalat röplabda B. vá­logatottját, melyben földi életem során csak azért tartottak, hogy az elveszített meccsek után legyen kit szidni. De ez még mind semmi. Ezután az igaz­gató lépett a ravatal mellé. Alig bírt a meg­hatottságával, amikor elmondta, hogy én voltam a vállalat legkiválóbb munkaerője, akinek éppen folyamaiban volt osztályveze­tői kinevezése, melyet most már csak halá­lom után tud átadni. Mindenki zokogott, még a sírásók is, akik pedig hozzá vannak szokva az ilyesmihez. A gyászkocsisra például olyan sírógörcs jött rá, hogy oda kellett kötözni a bakhoz, le ne essék szegény. Én is borzalmasan meghatód­tam és csak azért nem kezdtem el bömbölni, mert meg voltam halva és ki látott már pi- csogó halottat. Ne vegyék, kérem, szerénytelenségnek, de el is hittem mindazt, amit mondtak. Rájöt­tem, hogy mint mindig, most is elhibáztam a dolgot és kár volt meghalnom, mikor olyan szép-élet várt volna rám a földön. Ön­kritikát gyakoroltam. Abszolút elhibázott ügy volt ez a halál. Nálam az önkritika azonban nemcsak légüres térben mozgó szó, nálam az önkritikát mindig követi a tett is, elhatároztam tehát, hogy sürgősen feltáma­dok. Ez annál is inkább könnyebb volt, mert a lelkem még úgysem jutott el az úr ítélö- széke elé. A sorszámot osztó angyal elmond­ta, hogy most épp a 30 éves háborúban el­esettek felett bíráskodik az úr, és rám körül­belül 10 000 év múlva kerülhet csak sor, ha ... ha... nincs valami protekcióm. (Eljött az éjfél. Kísértetiesen suttogtak a lombok. A borús égből szitált az eső. Fe­neketlen volt a sár. Egy alak éppen a koszo­rúimat csomagolta össze. Csendben kiléptem a sírból, — az alak frászt kapott az ijedtség­től — és elindultam hazafelé a néptelen vá­roson. Házunk elé érve, halkan, a szokott módon, megkocogtattam az ablakot. Felesé­gem álmosan nézett ki. Tudattam vele, hogy feltámadtam. Nagyon örült szegény, csak azt kifogásolta, hogy alig támadtam fel, s már megint éjfél után járkálok haza. De azért boldogan szaladt ajtót nyitni és miután le­hetetem nyomán konstatálta, hogy nem ittam semmit, szerelmesen egymás karjába estünk, és elindultunk befelé. Egyszerre megállt. — A mindenségit az ormótlan lábadnak. Nem tudtad megtörölni? Hát mit gondolsz, bírom én ezt a strapát? Reggel nyolcig veszekedett, hogy behozza a kétnapos lemaradást, ami alatt én hulla­házon belül voltam. Másnap, persze, elkéstem a hivatalból. A kollegák kitörő örömmel fogadtak, el kellett mesélni túlvilági élményeimet. Aznap dél­után értekezlet is volt és én már előre él­veztem, hogy végre a szemembe is elmond­ják azt a sok dicséretet, amit a síromnál volt szerencsém hallani. De csalódnom kellett. Érdekes módon ugyanazok, akik a síromnál agyba-föbe di­csértek, itt elmondtak mindennek, csak jó­fiúnak nem. Meg kellett tudnom, hogy két­napos távollétemmel nagy kiesést okoztam az 1949-es sürgős iratok rendezésében, amit csak betetézett mai késésem. Felelősségre vontak a vasárnapi zivatarért és a fokozott napföltté vékenységért. ~JA.azafelé menet, sokat gondolkoztam a dolgon. És rájöttem, hogy egy na­gyon hasznos embertípus vagyok, olyan, amely nélkülözhetetlen minden vállalatnál és üzemnél. Én vagyok az, akin mindenki levezetheti haragját, aki mindenért felelős, tehát végső fokon tényleg nélkülözhetetlen vagyok a vállalatnál. Szóval, nem élek hiába ... HERBST FERENC.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents