Népújság, 1958. május (13. évfolyam, 84-109. szám)

1958-05-18 / 98. szám

1958. május 18., vasárnap

nepüjsag

S

A HŰVÖSVÖLGYI FÄK tavaszi lombjai között található a Pannónia Filmstúdió. Nyugodt, csendes része ez a városnak és valóban alkalmas a filmek szinkronizálására.

Hosszú lépcsősor vezet a stúdió bejáratához. A külföldről hozott filmek itt látnak napvilágot és itt készül szinkronjuk, vagy feliratozásuk. A szinkronizálás talán nehezebb, mint maga a film forgatása, de ez a kis csoport vállalkozott e nagy feladat megoldására. A házivetítőben levetített film szinkronizálása nagy szakértelmet és művészi tudást igényel a szinkronrendező részéről, őrá hárul az a feladat, hogy a külföldi filmszereplőknek megtalálja a megfelelő „magyar hangjait”. A rendezőnek elsősorban jól kell ismernie a magyar színészeket, azok művészi tudását és nem utolsó sorban hangjaikat. Példának említhető, hogy az „Otthello” című szovjet film szinkronizálása alkalmával több mint kétszáz színész jött számításba, akik közül ki kellett választani a magyarhangú „Othelló”-t. Ezek közül Bessenyei Ferenc futott be a célba, akit legalkalmasabbnak találtak és akik látták a filmet, remélem, egyetértenek a rendezővel.

Előfordul, hogy a külföldi filmeket először „egyhangra” szinkronizálják, ami annyit jelent, hogy mindes egyes főszereplő helyett egy hang beszél. (A tömegszereplők hangja, a muzsika és az énekszámok itt még eredetiek.) Ezt nyers szinkronnak nevezhetnénk. Ezen keresztül érzékeltetik a rendezőgárdával és a film magyar szereplőivel a film témáját és művészi követelményeit. A megfelelő előkészületek és a színészek próba hangfelvételei után következik maga a szinkronizálás. A már előzőleg lefordí tott szöveget sokszorosítják és azt kiosztják a film szereplőinek. A magyarra fordítás különleges igényeket követel. A fordítónak tisztában kell lennie az egyes szövegrészek mondanivalójával és azt úgy kell magyarra fordítani, hogy a külföldi színészek szájmozgása megegyezzék a magyar hangok kiejtésével. Sajnos már több olyan filmet láttunk, ahol a magyar szöveg és az eredeti hang nagyban eltért egymástól. Éveikkel ezelőtt pedig arra is volt példa, hogy a külföldi film szereplője már régen el mondta a szöveget, amikor szinkronhangja még beszélt.

A MEGFELELŐ előkészü letek után a vágószobában is megindul a munka. 3—4 perces szeletekre vágják a filmet, majd annak két végét összeragasztva befűzik a vetítőgépbe. Ezért arra van szükség, hogy a vetítés alkalmával állandóan újra vetíthessék anélkül, hogy mindig újra be kelljen fűzni. Minderre azért van szükség, hogy a szereplők előtt többször levetítsék a már részekre vágott filmet, melynek folytán közelebbről megismerkednek színésztársuk játékával, s hanghordozásával Ezt a filmszalagot többször levetítik, mialatt a szereplő i kezében tartja a szinkronszöA szinkron filmstúdióban

veget, s próbálja mondani a megfelelő részt. Mindezt az üvegfal mögött levő rendezőgárda irányítja, akik jelzőfényekkel és mikrofonnal érintkeznek a teremben levő szereplőkkel. A megfelelő hangpróbák után kikapcsolják a hangot az eredeti filmről és most már a szinkronszereplő beszél. A rendezők által megállapított hiányosságok és hibák felszámolásával megkezdődik a hangfelvétel, melyet magnetofonszalagokra rögzítenek. Ezek közül kiválasztják a legjobbat és azt rögzítik a filmszalagra (plé- bekre).

így születik meg lassan egy- egy külföldi film szinkronja, mely nagyon fáradságos és kitartó munkát igényel. El lehet képzelni, milyen hosszadalmas egy 90—100 perces film magyar szövegének megszületése. A tökéletes szinkron érdekében a külföldi filmvállalatok eredeti hangszalagokat is szoktak küldeni, melyen külön fel van véve a film zenéje és egy-egy énekszám, néha még egyes zörejek is, melyet a rendezőfülkében levő hangkeverő gép dolgoz fel.

HA MINDEZ SIKERÜLT,

kezdődhet a munka a vágószobában és Magyar Filmlaboratóriumban, ahol az elkészített filmekről kópiákat készítenek normál és keskeny- film változatban.

Meg kell állapítanunk, hogy nagyot fejlődött a magyar szinkron filmgyártás és talán itt említhető meg az „Emirátus bukása” c. szovjet film és a nemrég bemutatott „Patkányfogó” című francia film kiváló szinkronja.

A szöveggel ellátott külföldi filmek feliratozása is itt készül, mely anyagilag kevesebbe kerül, de élvezhetősége kevésbé eredményes, tekintve, hogy a nézőnek kétfelé kell koncentrálnia, egyrészt figyeli

a színészi játékot és az eseményeket, másrészt pedig az aláírt szöveget kell olvasnia. A feliratozásnál csupán az történik, hogy a magyarra fordított szöveget nem a szinkron- szereplő olvassa, hanem azt a film alá írják. Meg kell még említenem, hogy a magyar játékfilmek címfeliratai is itt készülnek.

Jelenleg „Ne várd a májust” c. jugoszláv film feliratozásával foglalkoznak, mely a már bemutatott „Tavasz” c. film folytatása. Ez is rövidesen bemutatásra kerül.

A Pannónia Filmstúdióban készülnek rajz- és bábfilmjeink is. Egy-egy rajzfilmhez több ezer rajzot kell készíteni a film alkotóinak. Talán mindnyájan emlékezünk még egyik legsikerültebb rajzfilmünkre a „Két bors ökröcs- ké”-re. Ez a film több mint 30 ember kétéves megfeszített munkáiénak eredménye.

A KÜLFÖLDRE kerülő műszaki reklámfilmjeink is itt készülnek, melyet megfelelő nyelvű szövegre szinkronizálnak. VASHEGYI LÁSZLÓ

Vasárnapi levél

... egy után hős

FILMFÓRUM

Akinek meg kell halnia . . .

E monumentális francia által magasztosult ember sorfilmmel nyitotta meg kapuit az egri szélesvásznú kertmozi. A múlt század végefelé — vagy talán a XX. század első évtizedében — játszódik le az allegorikus cselekmény a törökök által megszállt Görögország egyik kis falujában. A Grigo- risz pópa irányította feudális erők megakadályozzák, hogy a törökök elöl menekülő görög falusi nép tábort üssön köztük s megmeneküljön az éhen- halástól. Közben Passióra készülődnek. Kijelölik az apostolokat, Mária Magdolnát és Jézust, egyszerű falusi emberek személyében, akik épp oly esendők s megindító emberi gyöngéktől gúzsbakötöttek, mint az első keresztények lehettek. akik a klérus fényes palástját még nem használhatták fel a különböző aljasságok leplezésére. A falu török ura, az aga, a háttérből mosolyogva, a hitetlen emberek elnéző fölényével szemléli az eseményeket.

S milyen különös: „Nomen est ómen." A csip-csup életek, egyszerű pásztorsorsok, a gonoszok és jók összecsapása, lassan beérleli a bibliai fordulatot, amit talán — a film szavaival — így fogalmazhatnák: „a szükség hősöket teremt”. A dadogó pásztor legyűri félénkségét, s megrázó szavakkal áll az elesettek mellé, a két „apostol" betör a magáraha- qyott házakba, s lop, csak azért, hogy az éhhalál küszöbén állókat táplálhassák. Gri- gorisz pópa, s a falu urai taj- tékoznak a dühtől. Még néhány nap, s a két tábor kaszára, kapára kap, a testvér-harc megkezdődik. A Pilátus szerepét játszó aga ugyan inkább csak tekintélyével nyúl bele az eseményekbe, mégis a vezető násztor elfogásával s kivégzésével éppúgy beteljesíti az egyszerű és mégis éppen tettei

sát, mint a hajdani legendák helytartója Jézusét, így az egész történet egyfelől hatalmas, antiklerikális demonstráció, másrészt az egyszerű emberek hitét a jóban, a zsarnokság és igazságtalanság elleni küzdelem győzelmében mutatja be. Ma már világos, hogy a kereszténység keletkezésének történeti okai abban a mozgalomban keresendők, amely egyrészt a zsarnok Róma hanyatló erői ellen, másrészt a helytartók s az őket kiszolgáló, talpnyalók kibírhatatlan nyomása és szipolyozása ellen keresett utat a tömegen át. De mint az lenni szokott, a grigo- riszok — tehát a papság s más hatalmi tényezők — a szelet a maguk vitorlájába fogták s az alapjaiban népi mozgalmat a maguk malmára fordították.

E hallatlanul érdekes párhuzam olyan téma, amelyről már némi filmesítő érzékkel nem is lehet rossz filmet csinálni. S a franciák a maguk fejlett rendezői, színészi és dramaturgiai felkészültségükkel ki is hozták a maximumot a témából. A film főszereplői más-más filmekből jól ismer, tek, mégis külön fel kell figyelnünk az agát alakító Be- santra, ki mindazt megtestesítette figurájában, amit a diplomatikus, henye, ravasz és mégis emberi indulatoktól fűtött töröktől gondolhattunk. A bennünket megszálló törökök között is sok ilyen lehetett.

Kifogásolnunk kell azonban azt a tavalyi receptet, amely szerint a kertmozi előadásait idén sem kezdik, úgylátszik, pontosan. Ha a többi filmszínház közönségét rá lehet szoktatni arra, hogy kezdésre a nézőtéren legyen, egy-két „könyörtelen” indítás után, itt sem fog senki késlekedni s egy-kettőre megszokják, hogy ácsorgás helyett beüljenek a helyükre. — PALA —

DöalL&ttiLk

és nem tetszett •••

Egerben esztendők óta napirenden van, hogyan lehetne tisztább a város. Ennek jegyében parkírozzák sokezer forintos költséggel az utcákat, tereket, gyakrabban jár a locsolóautó, többször láthat az ember utcaseprőt. Ez mind örvendetes dolog, de az már kevésbé, amit a Beloiannisz utca és a Baktai út között lakó emberektől hallani. Történetesen az, hogy az itt levő utcák egyes lakói összetévesztik az árokpartokat a legelővel, csirkék, libafalkák legelnek a város szívétől néhány száz méterre. De nem sokkal jobb a helyzet a vár környékén sem. A vár mellett — ahol idegenek ezrei fordulnak meg — kecskelegelő van.

Sok ember mondta már el, hogy nem jól van ez így, és igazuk van! Nem lehetne rajta változtatni?

★

A visznekiek egyik keserűsége, noha már több közgyűlés sen kérték, hogy önállósítsák a szövetkezetei, — kb. két éve a vámosgyörki körzeti földművesszövetkezethez tartoznak — a kérésüket nem teljesítették. Hogy helyes-e ez, azon nem akarunk vitatkozni, hiszen az FJK látja jobb-e így, de azt már érdemes szóvá tenni, hogy egyes áruféleségnél mindig hátrányba kerülnek a visznek! ek. Nem lehet kapni például hétszámra szalámit és egyéb töltelékárut — csak Vámos- györkön. Pedig Viszneken is szeretik a szalámit. Hasonló volt a helyzet a citrommal. Az első szállítmányból egyet' len darabot sem kaptak, mert a vámosgyörki boltban nem tudták (?!) hogy abból Visznekre is kell adni, a második szállítmányból sem a felét adták át, csupán egy- harmad részét. Ezekért jogosan panaszkodnak a viszne1 kick. Érthető, hogy nem tetszik nekik! (békési)

Ahol a csillagok világába láthatunk . . .

elmúlt évben, „az üstökösök évében“ — mindig nagy érdek-; lődés kísérte. 1957-ben mintegy 40 előadás és bemutató: volt az egri csillagvizsgálóban Mint már megiegyeztük: az: egri csillagvizsgáló június: első felében újra megnyitja: kapuit az érdeklődők előtt. —: Augusztus végén, szeptember: elején újra megrendezik a csil-: lagászati hetet is. Ez alkalom-: mai — az előzetes tervek sze- rint — öt vagy hat előadást: tartanak a csillagászat tárgy-; köréből, s ezeket gyakorlati; bemutatókkal kapcsolják ősz-; sze 1

SZÓ VAN ARRÓL is, — megbeszélések voltak ezzel; kapcsolatban Budapesten. —; hogy a felszabadulás után az; Urániába szállított korabeli; műszereket és dokumentumo-; kát visszahozzák Egerbe és a; most folyó restaurálás befeje-; zése után a kupola két, e; célra fenntartott helyiségében múzeumot rendeznek be e nagyértékű anyagból. (—r);

KEDVES ISMERETLEN!

T

öbb mint biztos, hogy ezeket a sorokat ön neu fogja olvasni, lévén dunántúli lakos, aki csak ro koni látogatáson járt egyik Heves megyei községben. Hogy mégis Önnek adresszálom ezt a levelet — bevallom egyszeri újságírói fogás, amivel az olvasóban jobban felkelthető a kíváncsiság e levél célját és tartalmát illetően, különös tekintettel, hogy az embert rendkívüli módon érdekli az. amit valaki másnak, vagy másról mondanak el. Tettem tehát ezt egyrészt ezért, másrészt: mert valóság, hogy másnak is szól, sokaknak szól mondanivalóm. Ennyit elöljáróban, mintegy invokációképpen, bár nem annyira »„könyörögni”. mint inkább józanitani akarok.

„... ugyan. Lehet, hogy olyan is van, de csak ezt írják meg az újságok. Miért nem írják meg azt, hogy az öcsém egy nagy vállalatnál kapott megfelelő beosztást, a vállalat taníttatja is. hogy elvégezze az egyetemet és már autót is vett magának...” — mondotta i'olt többek között Olaszországban élő öccse sorsáról, kifejtve egyúttal véleményét a magyar újságokról, amelyek csak a disszidensek nyomoráról hajlandók — állítólag — képet adni az itthonmaradottaknak.

Kedves ismeretlen! Amit most ideírok, szívemből írom: bár minden disszidens megtalálta volna szerencséjét és egyetlen egy se erezné magát hontalannak, nyomorultnak. Bár mindegyiknek volna saját autója és védőrző vállalata, hogy ne sajogna az itthon maradottaknak a szive Európa, a világ hontalanjaiért.

Soha, egyetlen magyar újságíró se állította, hogy nem akadt 1956. orkánja falevelei közül, olyan, aki „fára” lelt, akinek szerencséje, vagy rokoni kapcsolata, különleges képzettsége, vagy sokoldalú nyelvtudása révén nem teremtett volna magának egzisztenciát. Voltak, vannak ilyenek, s szám- szerint talán nem is kevesen. S most hagyjuk az „érzelgősséget”, a honvágyat, kapcsoljunk ki minden szentimentalizmust, mert ellenkező esetben már ennél a pontnál „kézből-kontráz- va” lehetne bebizonyítani, hogy nem találták még fel a tövis nélküli rózsát. Beszéljenek csak a száraz tények, mert itthon a magyar ég alatt, a magyar szó tengerében, sok örömünkben és bajunkban, nehéz elképzelni, mit jelent a HAZA. — beszéljenek a tények, s ne hagyjuk behegedni a fájó sebeket. Ne hagyjuk, mintahogy nem hagyhatjuk odakünn kódorogni a kicsábított, egyébként ártatlan, becsületes embereket.

Az a majd kétszázezer magyar, aki „kitántorgott" a hazából, szerteszóródott a világban. Egy részük, s nem kis részük hazajött. Ök is nyilatkozhatnak, hogy miért jöttek haza. Jó — mondhatná — nem volt türelmük megvárni, hogy a kék madárból szájbaröppenő sültgalamb legyen S hány tízezren várnak — dehogyis sültgalambra! — a mindennapi kenyérre, egyre reménytelenebbül, s egyre kilátóstalanabbul. Megszűnt már a nimbusz a magyar disszidensek körül, széttépte a glóriát mindaz, amit az idehaza gazembereknek ismert, kint szabadságharcosoknak vélt, s végül közönséges bűnözőknek megismert gyászmagyarok vittek végbe az elmúlt alig két esztendő alatt. S ha nem ez, akkor csak a megszokás ténye, a „minden csoda három napig tart”, igaz és örök elve foszlatta volna semmivé ezt a nagyonis átlátszó glóriát.

Mindegy hogyan van, de rosszul van zömében mindaz, aki elhagyta hazáját, s él távol, idegenben. Személyes ismerősöm itthon újságíró volt, tehetségesnek tartott és mindenki nagy jövőt jósolt számára. Fiatal kora ellenére már regényfordításai jelentek meg, kiadókkal tárgyalt, s azon tanakodott, hogy újságíró legyen, műforditó-e, avagy költő, esetleg regényíró. S ez a tanakodás senkiben sem fakasztott gúnyos érzést, egyrészt tehetsége, másrészt az itthoni lehetősége, miatt. 1956. decemberében „szabadföldre” távozott, s most Dél-Amerikában fényképész. És még jól járt!

Hányán vannak olyanok, akik Olaszországban, vagy Ausztriában, Belgiumban, vagy éppen Nyugat-Németország- ban ma is lágerekben élnek, holnapra terveznek és még a mában sem biztosak. Hányán lettek öngyilkosok, vagy iszákosok, hányán kerültek tolvajként rendőrkézre, hányán lettek hazaárulók, vagy prostituáltak, hányán őrültek meg és ismét hányán vándorolnak új, meg új munkahelyeket keresve? Ki tudná megmondani, mert ilyenről gyéren jönnek a hírek, mert ilyennel ki dicsekszik, mert a holtak, a börtönbe kerültek nem beszélnek. S aki munkához jutott? Nincs véleménye, mert nem is lehet, nincs vita, mert azt méginkább nem lehet, nincs fellebezés a munka vad hajszája ellen, mert azért kirúgás jár. Nem lehet... nem lehet... nem lehet... semmit se lehet, csak dolgozni, rémregényeket olvasni, moziba menni és gyilkosságot látni és venni vándorbotot, új helyet keresni.

Nem a magyar újságírás hibája, hogy nem tud hírt adni a távolbaszakadt magyarok boldogságáról, tízezrek örömteli életéről, arról, hogy ismeretlen a honvágy, a szenvedés, a prostitúció, a kiszolgáltatottság, a nyomor és kilátástalan- ság. Az élet ilyen, az ottani élet, amely a kapitalizmus béklyójában vergődik, mint valami Laokoon csoport. Hogy önnek, kedves Ismeretlen, még kedvesebb öccse megtalálta a szerencséjét? — örülünk neki. Csak a lelkiismeretét, becsületét ne veszítse el, ha már a hazáját elveszítette. Mert nincs olyan vállalat, még a Morgan bankház se, amely -zt a keltőt meg tudná fizetni.

Ennyi lett volna a megjegyzésem állításához, kedves útitársam, remélem soraim — ha ön nem is olvasta — választ adott sokak számára, miért nem ír happy endekrol a magyar újságírás, miért csak zsákutcába jutott sorsokról ad számot. Nos, mert nem rajtam múlik. Csak ezért.

Maradtam üdvözlettel: GYTJRKÓ GÉZA

Népújság-ankét volt Kiskörén

Pénteken este a kiskörei kultúrházban jöttek össze a Népújság olvasói és levelezői, hogy elmondják véleményüket a lapról. Az ankéton megjelent Sallós Gyula elvtárs a járási pártbizottság első titkára is.

Az ankét vitája során elmondták a kisköreiek, hogy elégedettek a lap színvonalával és általában jól foglalkozik a lap az aktuális kérdésekkel. Azt kérték csupán, hogy a termelés módszerbeli dolgait, tapasztalatait közölje rendszeresebben a lap. Hiányolták továbbá, hogy a párt- szervezetek életéről a pártmunka gyakorlati tapasztalatairól nem megfelelő terjedelemben közöl cikkeket a lap.

Gazdag Lajos, a Kiskörei Állami Gazdaság főagronómu- sa pedig azt javasolta, hogy

a községekről is közöljön fényképes riportokat a lap. — Sípos János pedig azt ajánlotta, hogy többet foglalkozzék az újság azokkal a régi időkkel, amikor a Horthy- rezsím alatt a dolgozók nehéz küzdelmeket folytattak a mindennapi kenyérért, a munkáért, a mindennapi életért. — „Meg kellene szólaltatni több esetben idősebbeket, akik elmondanák élményeiket, küzdelmeiket és a munkásmozgalomban folytatott tevékenységüket, amit a Horthy-rendszer alatt folytattak” — mondta Sí- nos elvtárs.

Az ankét résztvevői számos javaslatot tettek a lap munkájának megjavítására. A szerkesztőség ezeket a javaslatokat figyelembe veszi, köszönettel fogadja és hasznosítja a következő időkben.

ke is megjegyzi — az egri obszervatórium „a rég letűnt korok magyar csillagászatának múzeuma” lett...

A felszabadulás után államunk az ismeretterjesztés szolgálatába állította a hajdan nagyhírű egri csillagvizsgálót. A régi műszereket a budapesti Uránia csillagvizsgáló múzeumába szállították és 1951-ben egy új távcsövet helyeztek el a kupolában. Ezzel a műszerrel jelentős vizsgálatok is folytak Egerben.

1954-ben azonban e műszer helyett két kisebbet állítottak fel és a TTIT, valamint a Főiskola földrajzi tanszékének közreműködésével — a budapesti Uránia csillagvizsgálóhoz hasonlóan — programszerű ismeretterjesztő munka indult meg Ez évtől kezdődően minden esztendőben csillagászati hetet rendeztek, melynek során előadássorozatok hangzottak el és gyakorlati bemutatók voltak. Az előadásokat és a bemutatókat —• különösen az

pest korszerűen felszerelt obszervatóriumban 1778 végén kezdődött meg a munka. A bécsi csillagászati évkönyv 1778. és 1779-ből már közli az egri csillagvizsgáló értékes figyeléseit a Jupiter holdjainak fogyatkozásaira vonatkozólag. Ugyanitt látható Eger földrajzi szélességének legpontosabb (47 fok 53 perc 54.5 másodperc) meghatározása is. Az évkönyvben összefoglaló közlemények is megjelentek az egri és budai obszervatóriumokban folytatott földrajzi hosszúsági és szélességi megfigyelések eredményeiről.

AZ EZERNYOLCSZÄZAS évek első évtizedétől kezdve azonban — az anyagi támogatás elégtelensége, olykori teljes szünetelése miatt — az egri csillagvizsgáló működése, illetve működtetése mindinkább háttérbe szorult. Műszerei nagyobbrészt elavultak, tönkrementek. Az 1926—1929. évi restaurálás után — mint a fentebb idézett könyvecsNÉHÁNY HÉT MÚLVA —

június első felében — újra megnyitja kapuit az egri Pedagógiai Főiskola kupolájában a csillagvizsgáló. Kikémlelni a csillagok titkait, belelátni a végtelenbe — érdekes és izgalmas téma volt mindig az emberek között, s ez a magyarázata az egri csillagvizsgáló ismeretterjesztő—jellegű működése iránt az évről-évre megnyilvánuló nagy érdeklődésnek.

Kevesen tudják azonban, hogy az egri csillagvizsgálónak csaknem 200 éves múltja van. "Az egri érseki líceum csillagvizsgálójának története” című, 1930-ban kiadott könyvecske — korabeli feljegyzések és dokumentumok alapján — arról ír, hogy a líceum, és benne a csillagvizsgáló torony építése 1765-ben kezdődött meg, s — noha az építkezése 1785-ig tartott — az obszervatórium már 1776-ban működésre készen állt.

A korabeli viszonyokhoz ké-