Népújság, 1958. május (13. évfolyam, 84-109. szám)

1958-05-29 / 107. szám

1958. május 29., csütörtök

NÉPÜ JS AG

5

Tas vezetők fórumas

SzSvefkezelütiltben minden téren felhasználjuk a 3004-es rendeletben biztosított kedvezményeket

TERMELŐSZÖVETKEZETÜNKBEN, a kiskörei Dózsa Tsz-ben — 115 család él, 207 taggal, 1992 holdon gazdálkodunk. Az ellenforradalom- alatt sem inogtak meg, kitartottak a szövetkezet mellett, megvéd- ték a közös vagyont. A tagság a legnehezebb időkben is azon volt, hogy elvégezze munkáját, s ennek a gyümölcsét a konszolidáció után élvezhettük.

Szövetkezeti munkánkban az eredmények mellett azonban voltak komoly hiányosságok is. Egyoldalú gazdálkodást folytattunk, mindent a rizs- termelésre tettünk fel, s ugyanakkor elhanyagoltuk a többi növénytermelési üzemágat. Háttérbe szorult az állat- tenyésztés is, a szarvasmarha- tenyésztést például csak arra használtuk fel, hogy a tej- beszolgáltatást biztosítani tudjuk. Csupán a sertéstenyésztés volt fejlettebb, azonban a hizlalást már itt sem tudtuk megfelelően megoldani. Jelentősen hátráltatta az állattenyésztés fejlesztését a takarmánybázis hiánya, szántóterületünknek mindössze hat százalékán termeltünk évelő pillangós növényeket. Ebből sem a közös, sem a háztáji állomány takarmányszükségletét nem tífdtuk fedezni. Ezekből a hibákból következett, hogy szövetkezetünk bevételei egy időszakra korlátozódtak, nem oszlottak meg arányosan a gazdasági év folyamán.

ALAPOS VÁLTOZÁST A

kormány 3004-es számú rendeleté hozott szövekezetünk- ben. A kormány gazdaságpolitikája lényegesen megváltoztatta a tsz-gazdálkodás rendszerét. A növénytermelésben a terméseredmények fokozása érdekében elhatároztuk, hogy igénybe vesszük a kedvezményes műtrágyaszolgáltatást, így szántóterületünkön egy holdra egy mázsa, gyümölcsösünkben holdanként 2 mázsa műtrágyát használunk fel. Eddig összesen 15 és félvagon műtrágyát szórtunk ki, további terveink, hogy még négy vagon vegyes műtrágyát rendelünk. Az idén katasztrális holdanként összesen 1,3 mázsa műtrágyát használunk fel.

Ahhoz, hogy kialakíthassuk a megfelelő vetésforgót, s a takarmánybázist is biztosítsuk, feltétlenül szükséges a pillangósok vetésterületének növelése. Az elmúlt évi 10 százalékhoz viszonyítva, ezt az idén 25 százalékra növeljük. Ez összesen 320 holdnak felel meg. Az idén 90 holdat már elvetettünk, 80 még vetésre vár — a kikapcsolt rizstelepen vetünk még pillangóst.

Lényeges intézkedéseket kell tennünk a termésátlagok emelése érdekében arra is, hogy fokozzuk a szervestrágyázást. Az elmúlt évben 220 holdat trágyáztunk meg, már ez a terület is több, mint amennyit ezelőtt évente megtrágyáztak. Az idén a szántóföld 21 százalékán végzünk istállótrágyci- zást, ehhez 180 mázsa már rendelkezésünkre áll. Emellett három vagon erjesztett szalmatrágyát is készítünk. Az idén folyamatosan bevezetjük a nyersfószfátos istállótrágyake- zelést is. Az igénylés már meg is történt, sajnos, még nem szállítottak részünkre foszfátot.

AZ EREDMÉNYEK TOVÁBBI fokozását szolgálja az. is, hogy az idén kémiai eljárással 100 katasztrális hold földet javítunk. Az elmúlt években 360 holdon volt talaj- javítás. Leszerződtünk a gépállomással is arra, hogy katasztrális holdanként három normálholdnyi munkát végeznek, ez maga 70—80 ezer forint megtakarítást jelent számunkra a gépi munkáknál.

n

Jelentős változást hozott állattenyésztésünkben is a 3004- es kormányrendelet. Az állat- tenyésztésen belül legfontosabb feladatunk á szarvasmarha, illetve a tehénállomány fejlesztése. Ezért elhatároztuk, hogy a tervezett 35 tehén helyett év végére 80 lesz. Ezt úgy oldjuk meg, hogy 15 darabot saját nevelésből állítunk be, harmincat a rendelet alapján biztosított súlytörlesztésre vásárolunk. Ezzel elérjük, hogy az elmúlt esztendővel szemben, amikor egy katasztrális holdra 8.9 darab szarvasmarha jutott, most év végére 13.5 jut.

Az állattenyésztésből származó bevételt lényegesen akarjuk emelni azzal, hogy az év folyamán 400 sertést, 30 szarvasmarhát, 40 növendékmarhát és 300 juhot hizlalunk meg. Ehhez természetesen takarmány is kell. Ennek biztosításához az is hozzájárult,

hogy Kiskörén a termelőszövetkezetek hasonló mértékben osztanak a tagoknak takarmánygabonát, így elkerüli ük azt, hogy a tagság egyrésze a másik tsz-re hivatkozva a szükségesnél nagyobb mennyiség felosztását követelje. Terveink szerint az állattenyésztés bevétele az idén mintegy 1 millió 4—500 ezer forint lesz a tavalyi 800 ezer forinttal szemben.

Az állattenyésztés helyzetét vitatva elhatároztuk azt is, hogy a következő eszendőkben az állattenyésztés képezze a tsz gazdaság alapját, s ennek érdekében az állattartásról áttérünk az állattenyésztésre.

A kormányrendelet jelentős kedvezményeket biztosít azoknak a szövetkezeteknek, ahol teljesítik az árutermelési tervet. Szövetkezetünk szántóterületének 43 százalékán szerződéses termelés folyik. A részünkre megállapított 100 hold redukált szántóra eső 130 ezer forintos árutermelés így elérhető és teljesíteni tudjuk.

ÉVES TERMELÉSI TERVÜNK szerint a gazdaság nyers bevétele több mint négy és félmillió forint, a kiadás közel három millió forint. Munkaegység részesedésre mintegy egymillió 360 ezer forintot fordítunk. A munkaegység értéke tervünk szerint 44.18 forint lesz, majdnem négy forinttal magasabb, mint az elmúlt gazdasági évben. A részesedés természetbeni és készpénz arányát úgy terveztük meg, hogy az mintegy 250 ezer forinttal növeli a jövedelmet.

Többször napirendre tűztük a szövetkezet fejlesztésének problémáját is, és az a vélemény alakult ki, hogy elsősorban megfelelő eredményeket kell elérnünk, hogy azok önmagukért is agitáljanak, s ezen túlmenően a tsz-tagok- nak kell megmagyarázniuk a nagyüzemi gazdálkodás jelentőségét, hogy a még egyénileg dolgozókat a helyes útra segítsék.

Molnár József,

a kiskörei Dózsa Tsz elnöke.

Nyilvános üzemi tanácsülés a Mátravidéki Erőműben

KEDDEN DÉLUTÁN a Mátravidéki Erőmű kultúrtermében a helyes takarékossági, önköltségcsökkentési és anyagfelhasználási módszerek megvitatására gyűltek össze Heves megye nagyobb ipari üzemeinek a vezetői és küldöttei.

A nyilvános üzemi tanácsülés előtt a vendégek üzem- látogatáson vettek részt. Megismerkedtek az Erőmű felépítésével,— majd délután háromórai kezdettel megkezdődött a gyűlés.

Balázs Pál, a Mátravidéki Erőmű üzemi tanácsának elnöke, üb. elnök, üdvözölte a vendégeket, majd ismertette a gyűlés egyetlen napirendi pontját: Az l‘958. évben elért anyagtakarékossági és önköltségcsökkentési eredmények értékelése és jövőbeli feladatainak meghatározása. Többek között arra kért mindenkit, hogy teljes erejükből azon fáradozzanak, hogy a kormányrendelet végrehajtása ne kampány, hanem tervszerű feladat legyen.

Ezekután Zárai Géza, a Mátravidéki Erőmű igazgatója emelkedett szólásra. Elöljáróban elmondotta, büszke, hogy ezt az aktívát a, Mátravidéki Erőműben rendezték meg, ami további munkájukra lelkesítő- leg hat. Beszámolója további részében elmondta, hogy az Erőműben 1957. év április hónaptól 1957. végéig sikerült 9,2 millió forintot, majd 1958. első negyedévében pedig 2,1 millió forintot megtakarítani, ami elsősorban a pártszervezet helyes irányú vezetésének, a fizikai és műszaki dolgozóknak, valamint a műszaki és adminisztratív dolgozók jó kapcsolatának köszönhető. — Hogy ilyen szép eredményeket értek el — mondotta befejezésül Zárai elvtárs —, az annak tudható be, hogy a fizikai dolgozókra lehet számítani, hogy a fizikai munkások bíznak a magukválasztotta vezetőkben.

Pataki István, a helyi Hazafias Népfront-bizottság elnöke, az elért eredmények részletesebb ismertetésével, a munka- módszerek pontos kidolgozásával foglalkozott. Elmondotta, hogy az Erőműben 1500 ember dolgozik, akik sok nehézség után megtalálták azt az utat, amelyen haladniuk kell! Nem káprázatos számokkal akarja meglepni a gyűlés részvevőit, hanem azért van itt, hogy a munkamódszereiket elmondja és az esetleges kérdésekre a

tapasztalatátadás szellemében barátilag válaszoljanak, segítséget nyújtsanak. Beszéde további részében részletesen magyarázta az önköltség alakulását az Erőműben, ami állandó csökkenést mutat. Ha tovább is tartani tudják az eredményeket és tovább fejleszteni a munkamódszereket, akkor ez év végére a számítások szerint még újabb milliókat tudnak megtakarítani.

BESZÉLT AZ ÁLLANDÓAN javuló petőfibányai kapcsolatról. A néha jelentkező nézeteltéréseket legtöbbször a mindnyájuktól kívülálló hibák okozták. Megemlítette még, hogy az Erőmű öt szakosztállyal megszervezte az Energiát Felhasználó Csoportot, ahol előadások sorozatával a műszakiak továbbképzése folyik, — így nem kell 10—15 embernek Budapestre utaznia, — ami kedvezően hat az Erőmű önköltségalakulására is.

Kovacsik Dezső, az Erőmű főkönyvelője, 1958. április hónap értékelését olvasta fel. Az értékelésből kitűnt, hogy az Erőmű 1958. április hónapban 103 százalékra teljesítette tervét, ami kétmillió kilowattóra túlteljesítést jelent. Különösebb üzemzavar nem volt, — az egy kilowatt/óra előállítása 1,67 fillérrel csökkent az elmúlt hónapban. Ez 1 127 000 forint megtakarítást jelent a népgazdaságnak. Elmondotta, hogy ilyen megtakarítás az Erőműben még nem volt, ami elsősorban a helyes pártirányításnak és a dolgozók odaadó munkájának köszönhető, így 1 387 000 forint nyereséget értek el a tervezettel szemben. Befejezésül kijelentette, ha a továbbiakban is ilyen eredményéket akarnak elérni, tovább kell tudatosítani a kormány takarékossági felhívását, követni kell a párt útmutatását és a legnagyobb összefogásra van szükség a vezetők és a dolgozók között.

A beszámolók után hozzászólásokra került sor. Hozzászólt többek közt Vrsitz József, a Mátravidéki Szénbányászati Tröszt főmérnöke, a megyei KlSZ-bizottság részéről Nagy Sándor, Jávor Sándor, a Budapesti Erőmű nevében, Szilágyi Antal, az Erőmű párttitkára, valamint Biró József elvtárs, a megyei pártbizottság másodtitkára.

A felszólalások nagy része részletkérdésekkel és problémákkal foglalkozott. Balázs Pál elvtárs újabb felszólalásában felajánlotta az Erőmű nevében, hogy a hozzájuk forduló más gyáraknak, üzemeknek a minél jobb kazánkihasználási problémáikban a tőlük telhető, legjobb eszmei és gyakorlati segítséget fognak nyújtani.

A GYŰLÉS Zárai Géza elvtárs zárszavaival véget ért. Az Erőmű vezetősége a tanácskozásra való jó felkészültségéért dicséretet érdemel.

FAZEKAS ISTVÁN

Inkognito utca Egerben

Doktor Sándor Imre orvost még ma is a szeretet és megbecsülés hangján emlegetik. Méltán nevezték el ró- ra az egri főutca legszélesebb összekötő utcáját a város szívében. Igenám, de mi történt? Renoválták a Szak- szervezeti Székházat: gyönyörű! Nem tették vissza az utcatáblát: hiba! Rendbe- hózták a másik sarkon levő, évszázados gyógyszertárat: pompás! Eltűnt az utcatábla: baj! A kb. száz méteres utca másik végén átépítették, ki- ablakoztatták az' Iparitanuló Iskolát: végre! Nem maradt utcatábla: ejnye! Szemben csináltak egy raktárt a vaskereskedésnek: rendben!

Nem maradt egyetlen utcajelző tábla sem: ejnyebej- nye!

Mindez abban az utcában, ahol többek között dolgozik a megyei MOKÉP központi irodája, ahol a város egyetlen állami kézimunka üzlete van, ahol a Finommechanikai Vállalatnak több fontos ipari műhelye működik és van egy csomó szép, nagy kisker-bolt... Hogy ez hihetetlen? Aki nem hiszi, járjon utána. Úgy mint én. És akkor meglátja. Illetve: nem látja. Mit szól mindezekhez a város közigazgatási osztálya? (Vagy akihez tartozik.)

— korrektor «

Megállt a ház előtt. Ez az. Nézte egy ideig a kaput, amelyen keresztül belátott a hosszú udvarra, mögötte a gazdasági udvarra, s még hátrább a konyhakertre is. A földszintes, L-alakú ház zárt kapubejárata most olyan volt, sötét gyomra mögött a napfényes udvarral, mint valami alagút, amelyen keresztül az eltévedt ember visszajuthat régi otthonába.

... Belépett a kapun, végigkopogtatott a kockaköveken, s megállt a virágágyás mellett...

★

— Jani! — mondta a kislány a szomszédból —, gyere játszani... Játszani akarok veled ...

És Jani ment a kislánnyal. Leültek a fal mellé, a szikrázó porba és vizet hoztak a kerekes kútból és pogácsát csináltak. A pogácsák úgy sorakoztak már előttük, mint valami hadsereg és még olyan zöldesszürkék is voltak, mint az ágyúk, meg a tankok, meg a katonák ruhái.

— Jani! — mondta a kislány a szomszédból —, gyere, játsszunk fogócskát ... fogócskát akarok játszani.

És Jani ment a kislánnyal fogócskát játszani. Az futott előtte, nem is futott, lebegett, úgy, mint valami aranyszárnyú pillangó, s aprókat sikongatott tündérsíp torkán, hogy egy pillanatra megálltak röptűkben a madarak. Kergették egymást, végig a három udvaron és vissza, lihegve, izzadva, aranyszínű port verve lábukkal, hogy aztán lehuppanjanak a fűbe, a virágok közé.

A kutya ott ült előtte, félretartott fejjel, piros nyelve vidáman táncolt nedves orra alatt. A kutya is játszani akart. Futni, rohanni, feszülő' kis testének izmaival lendíteni magát előre, neki a végtelennek, de legalábbis a kert végének. — Buksi! — mondta és Buksi már ugrott is, csaGYURKÓ GÉZA;

/ i

holva, vidáman, feltartott farokkal nyargalt neki a baromfiaknak, hogy aztán megtorpanjon egy pillanatra: követik-e? Futott utána, hujjogott, mint valami indián, s Buksi vad bölénnyé változott előtte, aki csordájából szakadtán, most előle menekül, s ő a lovával üldözi. Be a fészerbe, fel a folyosóra, át a virágágyásokon, keresztül a télre gyűjtött rőzserakásokon, mindenen keresztül folyt a vad és könyörtelen harc, amelyet most ő is, a kutya is halálosan komolyan vett.

Aztán leültek az eperfa tövébe. Ö odament a kúthoz és ivott. A kutya is, amelynek szemében még ott csillogott az előbbi izgalom, az elkövetkezendő játék heve, de kurta lábai remegtek és fuldokolva nyelte a hűs vizet. Fekete kis kutya a kristály víz felett, tündöklő kék ég alatt...

— ... Janikám, — mondta az öregasszony —, hozzál már nekem égj kanna vizet.

És fogta a vödröt és vitte a vizet, be a konyhába, s aztán bement a mindig hűvös, furcsa szagú szobába.

— Majd neked adom egyszer, meglásd, neked adom —, mutatott az öregasszony a tengeri csigára, amely albumok, kis vázák, öreg és talán soha nem használt hamutartók között ott trónolt nyers húshoz hasonló színével az asztal közepén. Füléhez vette a csigát. Zúgott. Becsukta a szemét, s hintázni kezdett vele a szék. Tengeren volt, zúgott, moraj- lott a tenger a szikrázó kék ég alatt. Titokzatos, soha meg nem fejthető meséket mormolt a fülébe a mélység

Az alagút

csodáiról, a habok ezernyi kincséről, a végtelen messzeségek talán soha el nem érhető rejtelmeiről.

— Majd neked adom, meglásd, egyszer neked adom —, mondta megint az öregasszony és kinyitotta a nyikorgó szekrényt, ahol a ruhák közül vakítóan fehérlett elő az esküvői fátyol. Megsimogatta a kezével.

— Ebbe temessenek majd el —, mondta az öregasszony és kiemelte a fátyolt. Ott állt előtte mirtusz- koszorúsán, vállára borított fátyollal, behúnyt szemmel. Csak állt, vér- telen, vékony ajakkal, behúnyt szemmel, s olyan volt, mintha halott lett volna, ö is, a kagyló is, a képek a falon, az egész szoba.

Kiszaladt, ijedten, s émelyegni kezdett a gyomra.

... Aztán felült a fára. Az eperfára. Volt ott egy hely, az ő helye, ahol a legvastagabb ág szelíd hajtással simult a törzshöz Eltakarták a levelek, széles volt az ág, s hajlott, kényelmes, puha, mint az anyai öl. Ott ült és hallgatott és nem gondolt semmire. Csak hallgatta a nyári délután beszédét: a bogarak zümmögését, a távoli vonatfüttyöt, hogy becsukódott az ajtó, hogy halkan zizegnek a levelek a gyenge szélben. Behunyta a szemét is. Nyugodt volt. Boldog volt. Ügy érezte, hogy az örökkévalóság fogta át a nyár puha, meleg karjával.

— Hol vagy, Janikám, kisfiam? — hallotta az anyja hangját és bár szeme húnyva volt, látta is. Kicsit hajlott a háta, de az arca puha és simogató, csak a keze csontos, érdes,

mégis olyan puhán simogat vele. Bár a szeme húnyva volt, látta az anyja arcát, amint keresve néz körül az udvarban, ott áll papucsban, köténnyel a konyhaajtóban és még- egyszer kiabálja:

— Hol vagy, Janikám, kisfiam?... Gyere, át kell szaladni a fűszereshez ...

Nyílik a másik ajtó.

— Kovácsné lelkem, — mondja a harmadik szomszédné, a vasutasné —, hozzon már nekem is a gyerek egy kis sót, ne kelljen azért nekem külön mennem ...

S ő hallgat. Nem válaszol. Másnak nem megy sóért. A vasutasné- nak nem. Múltkor is csak a kislánynak adott vajaskenyeret, pedig ő is éhes volt, nagyon éhes volt. De nem kért, csak nyelt nagyokat, de nem szólt. Inkább elódalgott, s bement az anyjához zsíroskenyeret kérni Fukar asszony, meg kövér is és lusta is. Mindig őt küldi a fűszereshez, pedig ott a kislánya is.

Ül az ágak között és nem szól.

... Aztán felmegy a padlásra, ahol a kincsei vannak. A nagyító üveg, a bodzafapisztoly a rohamsisak, gombok és üveggolyók. Mind az övé, meg a bélyegek is a ruhásszekrény aljában. Azokat ott tartja, ezeket a kincseket itt...

... Az ólban ott fekszik oldalán a malac. Beteg. Felfúvódott, ahogy a szomszédasszony is mondja. Az anyja sír és panaszkodik, ő a malacot sajnálja, hogy alig élt és már meg kell halnia. Ott liheg előtte felpuf- fadt hasával, félig nyitott szemével, nem nagyobb, mint egy kiskutya és

nagyon sajnálja. Ölébe akarja ven-* ni. Nem engedik...

... Elülteti a magot. Cseresznyemag. Fa lesz belőle Azon meg sok cseresznye. Mindig lesz cseresznyéjük. Nagyszemű, édes, keményhúsú cseresznyéjük. Csak az övéké lesz, senki sem ehet belőle...

★

— Kit tetszik keresni? — csendült fel egy női hang váratlanul.

Feleszmélt. Hátranézett. Alacsony, sovány, idősebb asszony állt a háta megett, tekintetében több volt a kíváncsiság, mint a -kedvesség.

— Hogy kit keresek? — jött egy pillanatra zavarba, mert mit mondhat, kit keres. Saját magát? Gyermekkorát? Emlékeit? Az asszony szeme összeszűkült, s a kíváncsiságát lassan ellenségesség váltotta fel tekintetében.

— Igen, kérem, azt kérdeztem, kit keres? — váltott élesre a hangja.

— Itt lak+am húsz évvel ezelőtt, abban a la'- -ban, — mutatott a férfi az egyik altóra. — Azóta se iártam itt... Hát, ezekután beláthatja, nehéz arra válaszolni, hogy mit is keresek itt voltaképpen.

Az asszony elmosolyodott, kedves lett az arca, mint a régi emlék, az egész udvar, az egész ház.

— Most én lakom ott... Hamar elszaladt a húsz év. igaz? Én is már vagy hat éve lakom itt... Jöjjön, nézzen körül, ha már elődöm volt — invitálta szívélyesen.

Mikor egy félóra múlva újra kilépett a kapun, még megállt egy pillanatra, hogy visszanézzen. A föld* szintes, L-alakú ház fedett kapubejárata, most olyannak tűnt, sötét, gyomra mögött a napfényes udvarral, mint valami alagút, amely mögött a gyermekkor világa terül el, ezen az oldalon pedig a ma és a holnap. S nem érzett szívfájdalmat az alagút másik oldaláért.