Népújság, 1958. május (13. évfolyam, 84-109. szám)
1958-05-23 / 102. szám
6 NßPÜJSAG 1958. május 23., péntek lói haladnak a növényápolással a káli Vöröshainal Tsz-ben A káli Vörös Hajnal Termelőszövetkezetben ebben az évben nagyobb területen termelnek szerződéses növényeket. Már kiültették a 6 hold görög- és egy hold sárgadiny- nyét. 14 holdon vetőburgonyát termelnek szerződésre, 18 holdon cukorrépát. A cukorrépa 400 000 forintos beruházás istálló építésre A kiskörei Űj Élet Termelőszövetkezetben az idén jelentős beruházással egy 23 férőhelyes fiaztatót és egy 50 férőhelyes tehénistállót épí tenek. A korszerűen felszerelt istállót 400 ezer forintos hosz- szúlejáratú hitelből építik. A két új épületben biztosítják a tenyészállatok megfelelő elhelyezését. A elmúlt hetekben többször tárgyaltak a tarnamérai, tar- nabodi, viszneki tanácsüléseken arról, hogyan javíthatnák tovább az állattenyésztés színvonalát. A gyorsabb minőség- javítás érdekében kérték az illetékesektől, hogy a mestersarabolását már elvégezték, most egyelik. Bekapálták 0 hold napraforgójukat és a 20 hold kukoricából 18 holdon végezték el az első kapálást. Elvégezték a két hold szőlő első mélykapálását is. A termelőszövetkezetben az idén a jövedelem nagy részét A Népújság a hevesi dolgozók panasza alapján foglalkozott azzal, hogy a földművesszövetkezet, noha megígérte, még nem intézte el, a keltető állomás ügyét. A cikkre a Heves és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet vezetősége az alábbi választ küldte: „A földműveszövetkezet igazgatósága a közgyűlés határozata értelmében mindent megtett, hogy csirkekeltetőt séges megtermékenyítő állomás létesítsen körzetükben fiókállomást. Kérésük teljesült, s most már a megye legjobb állattenyésztő körzete, a Tarna-mente is bekapcsolódik a mesterséges megtermékenyítő állomás körzetébe. a növénytermesztés adja, de őszre növelik a jószágállományt. A meglevő 5 fejőstehén és 4 előhasi üsző melié még öt tehenet vásárolnak Előre gondoskodtak a takarmányról is, 13 hold pillangóst vetettek. (Bak Pál) létesítsen Hevesen. A Mészöv jóváhagyásával 150 ezer forintot kaptunk erre. A csirkekeltető helyiség ügyében a községi tanács segítségét kértük, s meg is kaptuk a legmesszebbmenő támogatást. A szövetkezet két darab 10 ezres keltetőgépet rendelt, s így ezek alapián biztosíthatjuk a tagságot, hogy 1959. tavaszán üzemeltetni tudjuk a csibe- keltetőt”. 4500 gyümölcsfa csemete Nagy gondot fordítottak az idén a káliak a község fásítására. A tavaszon szerszám- és tűzifának alkalmas fajtákból 13 ezer csemetét ültettek el. Emellett fellendült az idén a gyümölcsfa ültetési kedv is, összesen 4500 különféle gyümölcsfa csemete került földbe. Jövőre lesz csirkekeltetés Hevesen is Mesterséges megtermékenyítő állomás lesz a Tarna-mentén Szorgalmasan dolgoznak a családtagok is Az idén szinte kivétel nélkül minden termelőszövetkezetben kiveszik részüket a munkából a termelőszövetkezeti tagok hozzátartozói. Példa erre a szihalmi Béke Tsz. munkája is. A tsz-ben 6 család dolgozik, s ennek ellenére 7 hold cukorrépa termelésére kötöttek szerződést. A nagy munkaerőt igénylő cukorrépa egyelőében huszonheten dolgoztak kint a tsz földjén. Joggal mondhatják el a kis tsz tagjai, hogy igazán kiváló eredményeket értek el a családtagok bevonásában. Védekeztünk a kukoricamoly ellen Kukoricátermesztésünk egyik legveszedelmesebb állati kártevője a kukoricamoly. A kártevő a növény belsejében élősködik, abban járatokat rág, gyengíti azokat, s ennek következménye: jelentős a terméskiesés. A súlyos kártételt legjobban jellemzi az az adat, hogy katasztrális holdanként 3—4 mázsa termés- csökkenést okozhat. Az elmúlt években a gazdák eléggé elhanyagolták a kártevő elleni védekezést, s ennek eredménye, hogy az idén fokozott megjelenésre számíthatunk. A kártevő sárgás-vörös színű hernyó, bent élös- ködik a kukorica belsejében. Egy növényben gyakran 10— 12 hernyó is megtelepszik. Ilyen súlyos fertőzés következménye, hogy a kukorica kidől, elpusztul. Az erősen fertőzött tábla olyan képet mutat, mintha erős szélvihar pusztított volna. Májusban kifejlődnek a hernyókból a lepkék, az általuk lerakott petékből 15—20 nap alatt fejlődnek ki a fiatal hernyók, melyek azonnal behúzódnak a növény belsejébe. A védekezésnek arra kell irányulnia, hogy megakadályozzuk a lepkék kibújását és ezzel együtt a tojásrakást. Mindenütt sürgősen el kell tehát végezni a tavalyi szármaradványok elpusztítását, erre különben rendelet is van. Ennek végerehajtását ellenőrizni a községi gazdásági felügyelők feladata. Később a kukoricamoly fertőzés ellen igen rövid tarló hagyásával, mélyszántással védekezünk. A védekezést még fontosabbá teszi az, hogy a kártevő nemcsak a kukorica, hanem a köles, kender, cirok és a napraforgó vetését is veszélyezteti. Kaptás Tibor, Növényvédő Állomás. Fiatal, nőtlen értelmiségi, szép és lakályos bútorozott szobát keres Egerben. Címeket kérem a Kip-’óhivatalba leadni, vp számú telefon' .. —.. Az j Olvasd! Terjeszd! a népújságot; ngpüjsag Az MSZMP megyei Bizottsága és a Megyei Tanács napilapja. Megjelenik hétfő klvételévej mindennap. Szerkeszti a Szerkesztőbizottság. Tagjai: Suha Andor felelős szerkesztő, Papp János nelyettes szerkesztő, Gyurkö Géza főmunkatárs. Felelős kiadó: Putnokl László. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsllinszky o. L sz. Telefon: 24-44. Postaflók: 23. Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 3. Telefon: 56—14. 56—78. sz. Heves megyei Nyomda V* Eger. F, v,l Mandula Ernő, Eger, Apróhirdetések Ápoltassa szépségét, óvja, kezeltesse arcbőrét, amit szakszerű kezeléssel biztosit a Vegyes KTSZ kozmetikája. Füzesabony, Szihalmi út 53. Konyhabútort, rekamiét kisiparostól, fizetési kedvezménnyel. Budapest, Üllői út 5. (Kálvin-témél.) Sürgősen eladó ház Gyöngyösön, a Deák Ferenc utcában, ötszobás. Kettőszobás, összkomfortos lakás beköltözhető. Megbízott: dr. Né- ray Béla ügyvéd-gondnok. 10 napig a Divatcsarnok a vidékieké! MOST VÁSÁROLJON! Férfi short nadrág Férfi gabardin felöltő Női fregoli kabát, kétoldalt viselhető Selyem kiskosztüm Divat gyapjú pulóver, sima és csíkos Csipke nylon bokafix 85.— forint 900.— forint 750.— forint 320.— forint 160.- Ft-tói 28.— forint A VÁSÁRTÓL 70-es trolibusszal vagy földalattival 10 perc. Népköztársaság utca 39. tvíWf/ 44 iskola versenyzői vesznek részt az egri középiskolás úszóbajnokságon A Heves megyei Diák Sport Tanács május 24-25-én rendezi meg Egerben az országos középiskolás úszó- és vízilabda bajnokságot. A két napon 44 iskola nagy létszámú versenyzőgárdája áll rajthoz, akik között sok országos válogatott kerettag is van. Az egyes számokban óriási küzdelem és jó időeredmények várhatók. A 100 méteres leány mellúszásban Uzdl. Egervári, Eördögh és az egri Brindza Lenke között dől el az elsőség kérdése. Mind a négyen tagjai a válogatott keretnek! 100 m fiú gyorson Kádár ^Szolnok), Nagy István (Hódmezőr vásárhely). Marosi (Esztergom) és Bodnár (Eger) 1:01 körül úsznak... 100 m fiú mellen Lakó. Krausz és Pócsik párharcát láthatja majd a közönség. Nagy versenyt ígér a 400 méteres férfi gyorsúszás is. Itt Kácjár, Nagy István. Csikány, és a versenye/! kívül induló egri Katona küzdelméből kitűnő idők születését várjuk. 100 m leány gyorsúszás- ban Bamógel, Bodóki és az egri Frank Marika, 100 m női hátor oedtg Csohány. Bajnógel. az egri Varga Katalin és Vaidovich Iá* Rzanak a leg* óbbaknak. 100 m fiú háton találkozik az l:10-et tudó hódmezővásárhelyi Szabó és az l:ll-es fővárosi Csikány. Nagy harc várható a váltószámokban is, amelyek közül kiemelkedik a 4x100 m női gyorsúszó váltók küzdelme. Itt a Bp. Hámán Kató és az egri Szilágyi Erzsébet leánygimnázium csapatai között dói el az elsőség kérdése. Az egriek váltójának összeállítása: Frank Ringelhann, Vajdovich. Varga. A vízilabda-bajnokságra ezideig hat csapat nevezése futott be. de még három csapat nevezése várható. A hat csapat: Bp. Eötvös gimnázium (a tavalvl védő). Bp. Petőfi gimnázium. Szolnoki Verseghy Ferenc gimn., a Hódmező^ vásárhelyi Bethlen Gábor gimn. az Egri Dobó gimn. és az Egri Közgazdasági Technikum. A verseny részletes műsora: Szombat, Délután 3 órakor úszóverseny. 100 m fiú oillangó. 100 m leány pillangó. 400 m férfi gyors, 100 m leány mell. 4x100 m fiú vegyesváltó, 4x100 m leány gyorsváltó és több kísérő szám. Délután 6 órakor: BVTSE-—ESC OB. Il-es bajnoki vízilabda mérkőzés, utána — és ha az idő megengedi, előtte is — a középiskolás vízilabda-bajnokság selejtező mérkőzései. Vasárnap. Délelőtt 10 órától középiskolás selejtező mérkőzések. 12 órakor: DVTK—Egri SC II. barátságos vízilabda .mérkőzés, du. 3 órakor úszóverseny. 100 m férfi gyors, 100 m. férfi mell., 100 m; női gyors. 100 m férfi hát. 100 m női hát, 4x100 m férfi gyorsváltó és 4x100 m női vegyesváltó, valamint több kísérő szám. Az úszóverseny után kerül sor a középiskolás bajnokság vízilabda döntőjére. Nagyszabású sportprogram A Heves megyei TST nagyszabású sportprogramot dolgozott ki a Heves megyei napokra. Az egyes sportesemények zömmel június 29-re és július 6-ra esnek. Ezeken a napokon NB Il-es labdarúgó és OB. Il-es vízilabdamérkőzésre kerül sor és al^cor rendezik meg Eger város úszó- bajnokságait is. Nagy érdeklődéssel várják a Gyöngyös — Baja — Eger városok közötti teniszversenyt. A kézilabda hívei területi bajnoki mérkőzésekben gyönyörködhetnek majd. Látványosnak ígérkezik az MHS által rendezendő nagyszabású repülőnan. Eger város ifjúsági kötöttfogású birkózó bajnokságán a legjobb megyei versenyzők mellett a teljes magyar ifjúsági élgárda is részt vesz. Megindultak a Bányász-Kupa küzdelmei A selypi medencében megindultak a Bányász-Kupa küzdelmei, amelyben 10 üzemi csapat vesz részt. A bajnokság során az első mérkőzés a Tröszt-iroda és a Petőfi- altáró csapatai között folyt te Mindkét együttesben több ismert nevű labdarúgó kapott helyet, így álltak fel a csapatok: Trösztiroda: Huszár — Gyetvai, Dó- biás, Molnár — Rózsa, Kalcsó — Tóth, Takács, Tomesz. Moós, Lu- dányi. Altáró: Nagy — Menczel. Bujtár, Babka — Hetik, Farkas — Balázs, Sáber, Zsemlye, Szlávok, Komáromi . A végig jóiramú, váltakozó küzdelem 3:0-ás tröszt-irodai győzelemmel ért véget. G: Tomesz. Ludányi és Takács. Jó: Kalcsó, Dóbiás. Huszár, illetve Szlávok, Komáromi, Farkas. Ezután következett az Anyagellátó—Gépüzem mérkőzés. A fiatalokból álló gépüzemi csapat a mezőnyben egyenrangú ellenfél volt, az anyagellátó csatárai azonban jobban kihasználták helyzeteiket, s 3:2 arányban győztek. Adorján László Erős mezőny indul a gyöngyösi országos lovas-versenyen Gyöngyösön a Mátrai Napok keretében rendezi meg a Magyar Lovasszövetség, a Heves megyei TST és az Észak-magyarországi Lovasszövetség a Magyar Népköz- társaság 1958. évi lovasbajnokságának második fordulóját. A bajnokságon rajthoz áll a magyar öttusa válogatott keret, a magyar ifjúsági és felnőtt válogatott keret, a Dózsa, a Honvéd, az MHS és a MEDOSZ lovas- szakosztályai. Ugyancsak ekkor rendezik meg Gyöngyösön a gyöngyösi járás falusi spartakiád versenyeit is. MHS-túra A Hatvani MÁV MHS alapszervezete június hó második felében négynapos gyakorló-túrát rendez. A túrán a MÁV és a város alapszervezetének vezetőin kívül részt vesznek az ejtőernyős klub és a modellező szakosztály vezetői és a munkában jó eredményt elért tagjai is. Rajtuk kívül ott lesznek a városi rádiós-klub tagjai is, akik az otthonmaradó részleggel előre megjelölt időpontokban kísérleti, gyakorlati adásokat fognak eszközölni. A túrához szükséges anyagiakat a MÁV MHS fedezi. Szűcs Ferenc. Jól szerepelnek a vécsi labdarúgók A Vécsi FSK labdarúgó csapata a megyei III. osztályú bajnokság gyöngyösi csoportjában vett részt és kitűnő szerepléssel, veretlenül vívták ki a bajnokságot. A lejátszott 14 mérkőzésen 56 gólt rúgtak és csak hatot kapta* a vécsiek. A közeljövőben kerfb sor a másik csoport gvőztesévei vívandó mérkőzésre, amely végső fokon dönti majd el a megyei III. osztályú bajnokság gyöngyösi járási csoportjának bajnokságát. Aztán — jöhetnek az osztályozó mérkőzések. A jó eredmények láttán Vé- csen egyre jobban nő az érdeklődés a labdarúgó sport iránt, és egyre többen vannak olyanok, akik a csapatért anyagi áldozatot is hoznak. Csordás János Q Sporthírek — Verpeléti Honvéd — Selypi Építők 3:1 (1:0). Selyp, 203 néző. A megyei II. osztály éllovasa, a Verpeléti Honvéd mindvégig többet támadott ellenfelénél és megérdemelten győzött. A verpelétiek góljait Lochner (2) és Czipó szerezte. A csapatból Molnár, Vadas és Czipó nyújtott jó teljesítményt. — MÁJUS 25-ÉN, vasárnap, Egercsehiben és Gyöngyösön rendezik meg a megyei kézilabda bajnokság fordulóját. Párosít? k: Egercsehí: Eger- csehi Bányász — Egri Honvéd, Egri Építők II. — Egercsehí Bányász. Gyöngyös: Gy. Honvéd II. — Gy.-solymosi Bányász, Gy.-solymosi Bányász — Abasári Honvéd és végül Gyöngyösi Honvéd I. — DVTK területi bajnoki mérkőzés.- A MEGYEI IFJÚSÁGI labdarúgó bajnokság eredményei: Bélapátfalva — Egri SC 3:2, Apc — Mátraderecske 5:1, Gy. Bányász — H. Kinizsi 2:2, E. Spartacus — Gy. Spartacus 3:0, Adács — Recsk 2:0.- MEGALAKULT a péter- vásári járási Testnevelési- és Sport Tanács, melynek vezetője Horuczi Gábor lett.- TARNAMÉRAN három község versenyzőinek részvételével atlétikai versenyt rendeztek a spartakiád versenyszámaiból. A kitűnően előkészített futó-pálya és a jól megrendezett verseny főleg Galán- fi László sportköri elnököt dicséri. — HEVESEN a járás úttörő csapatai részére úttörő olim- piászt rendeztek atlétikában, tornában és egyéb sportágakban. Gyöngyös város üzemi csapatbajnokságának második fordulójában a várakozásnak megfelelő eredmények születtek. A forduló után ez a bajnokság állása: 1. Szénbányászati Földkotró, 2. Sütőipari Válalat, 3. Ércbánya, 4. Kisiparosok, 5. Gimnázium. A gyöngyös város II. osztályú egyéni bajnokságában a hatodik forduló után ez a helyzet: I. csoport: 1—3. Ker- tai József, Győrfi László, Bo- donyi Miklós, 4—5. Aba Dezső, Leufer Sándor, 6. Márkus István. II. csoport: 1. Mi- kóla András, 2. Hegedűs László, 3. Hajagos Nándor, 4. Bodor István, 5—6. Fazekas Gyula és Talpas Emil. A fiatal, 17 éves Szigetvári József Miskolcon vett részt az országos férfi felnőtt egyéni bajnokság elődöntőjében és öt pontot szerzett. Ez eddig a legjobb megyei eredmény. Dr Juhász Lajos ugyanis 1956-ban Győrött csak 4 pontot tudott szerezni. Alant közlünk két feladványt. O. STOCCHI. Világos: Kd 8, Vh3, Bd6 és h5, Hc6 és e2, Fal. Gyalog: e7, d6, f5. Sötét: Kf5, Be4 és g4, Hg6. Gyalog: — Matt két lépésben. B. HOFFMANN: Világos: Khl, Vb2, Bf7 és h5, Hb6. Gyalog: b7. Sötét: Ka6, Ba8 és g8, Hc5. Gyalog: a4, g7. Matt két lépésben. HARAY JANOS ★ AZ ÜTTÖRO sportversenyek országos döntői valamennyi sportágban Budapesten lesznek. Az eddigiek alapján az egriek négytusában, a 4x60 méteres váltófutásban, asztaliteniszben, leány röplabdában és úszásban kerültek az országos döntőbe, a többi labdajátékoknál a napokban dől el a döntőbe jutás kérdése. Nagy érdeklődés mellett zajlott le a Bükk-fennslkon az Ózdi Vasas természetjáró szakosztálya által rendezett ,,-Mazura Károly“ természetjáró emlék- verseny. Az ország különböző részeiből 25 csapat Indult és örvendetes, hogy megyénk természetjárói jelentős eredményeket értek el a versenyen. Közülük legjobban az Egri Spartacus csapata végzett, s a Martus Ferenc, Rozgo- nyi József, Koós Mária és Séra László összetételű együttes a második helyet szerezte meg. Az egri csapat akár az első helyet is megszerezhette volna, de igen helyesen, az Ifjúsági versenyzők szerepeltetésére fektette a hangsúlyt. Az egrieken kívül kitűnő tel- ‘esítménvt nviiltott a Sirokt Vasas és a Bélapátfalvi Építők csapata Is. Az Ózdi Vasas természetjáró szakosztálya kitűnően oldotta meg a rendezés nehéz munkáiét. A verseny végeredménye: 1. Diósgyőri Vasas rí., 2. Egri Spartacus I.. 3. Siroki Vasas. 4. Bélapátfalvi Építők. 5. MMG. Budapest. Gyöngy József szakosztályvezető. \