Népújság, 1958. május (13. évfolyam, 84-109. szám)

1958-05-04 / 86. szám

1968. május 4. vasárnap N EPÜJSAG a A munkásöntudatról, munkásönérzetről s Köszönöm \ Ismerek egy vasbetonszere­lőt, aki hidak építésénél dől-' gozott s azóta, ha arra visz az útja, amerre az ő keze nyomán épült híd állja az idők ostro­mát, nem mulasztja el meg­nézni, hogy tartja magát a be­ton, s jóleső érzéssel konsta­tálja: az évtizedek nem kezd­ték ki az ívet, — becsületes munkát végzett. De melyik ön­érzetes kőműves, asztalos, vagy esztergályos veszi jónéven, ha a keze alól kikerült mun­kát becsmérlik, mert az nem megfelelő? Az igazi munkást nemcsak keresete ösztönzi be­csületes jó munkára, de osz­tályöntudata, önérzete, a mun­kásbecsület kötelezi arra, hogy minőségi munkát végezzen, hogy az ő általa alkotott fo­gaskerékben, vagy épületben, még a rosszakarók se talál­hassanak hibát. A felszabadulás előtti idők­ben, mikor a munkás tisztá­ban volt azzal, hogy nem ma­gának termel, mikor tudta, hogy a gépek, az autók, az épületek nem az ő javát szol­gálják, akkor sem rontotta el szándékosan a munkadarabját, nem lopott, nem csinált selej- tet, már csak azért sem, mert a tőkés ezt nem fizette meg. De azért sem, mert ennek még a gondolata is idegen volt szá­mára, nem fért össze becsüle­tes gondolkodásmódjával. A második világháború alatt, mikor ellenállásra, sza­botázsra szólították fel a mun­kásokat, mikor a munkások saját kezével gyártatták az ő életüket kioltó golyókat, még akkor sem volt szívük selejtes munkadarabokat kiadni kezük közül, inkább a már kész, pre­cízen kidolgozott gépekbe dob­tak vastárgyat, hogy megsem­misítsék és ne tudjanak vele öldöklő szerszámokat gyártani. A becsületes, önérzetes mun­kás életfelfogásába nem illett bele és ma sem illik bele a lopásnak még csak a gondola­ta sem. Bár a norma „szoros” volt, — vagy ahogy akkor ne­vezték, az akkord, — az önér­zetes, osztályának jó hírnevére adó munkás akkor sem selej­tes munkadarabok gyártásával akarta növelni keresetét, mert ezt összeférhetetlennek tartot­ta jó hírével, becsületével. A régi munkások nagyon sokat tudnának erről beszélni, s kellene, nagyon kellene erről szólni, mert bizony, mostaná­ban még kívánnivalót hagy maga után a munkásbecsület, a munkásöntudat, — jónéhány embernél. Nyilvánvaló, hogy a felsza­badulás óta nagyot változott a munkásosztály összetétele, fel­hígult a kapitalista társadalmi rend lecsúszott egzisztenciái­val, akiken csak cégér a mun­kásruha, akiknek nem nagy­számú, de igen aktív csoport­jai mindent megtesznek a munkások erkölcsének leron­tásáért. Bizonyos fokú felhígu­lást hozott a faluról felszívár- gott volt paraszti réteg is, akiknek gondolkodásmódja nem egyezett a szó szoros ér­telmében vett munkás gondol­kodásával. Egy bizonyosfokú lazaságot Idézett elő a munkások egy ré­szénél, főleg munkaerkölcsi kérdésekben. Sok helyen ta­pasztalható, hogy nincs olyan légkör, melyben szégyen selej- tet gyártani, alávaló dolog lop­ni, s nem adják meg a szak­mában a munkának járó meg­becsülést. Az Egri Finommechanikai Vállalatnál az egyik másfél évtizedes gyakorlattal rendel­kező mesternek olyan hanyag munkát dobtak vissza, mely egy tanulónak is szégyenére vált volna. Adatok vannak ar­ról, hogy az üzemek jórészé­ben átlag egy órát lóg el min­den dolgozó a műszakból, hogy Gyöngyösön egy-egy zsíros napszámért csapót-papot ott­hagynak az üzemek dolgozói, sőt még a jókeresetű bányá­szok is. S ez szégyen. Mint ahogy szégyen volt az egri épí­tőipari vállalatra, hogy nem merték rájuk bízni az eger- csehi lakóházak felépítését, ha­nem Debrecenből hozattak épí­tőket Nem merték rájuk bíz­ni, mert hanyag munkájukkal rosszhírbe keverték a vállala­tot, mert hiányzott a munká­nak járó tisztelet, a munkás­önérzet, azt hitték, „másnak dolgoznak”, s úgy is dolgoztak. Mostanában már, becsületükre legyen mondva, igyekeznek visszaszerezni jó hírnevüket, s miótá becsületes, jó munkát végeznek, — egyre-másra kap­ják a megrendeléseket. Pedig, ha valaha volt, most van értelme a becsületes, jó munkának, hiszen a javak el­osztásánál a munkások az el­sők, övék a megbecsülés, a si­keres munkáért, övék, az alko­tónak járó tisztelet, s munká­juk gyümölcsét magasabb fi­zetésben, nagyobb nyereségré­szesedésben, hűségjutalomban, szociális juttatásokban, a sport és kulturális létesítmények formájában pedig közvetve is érzik, dolgos hétköznapjaik eredményét. Most a társait lopja meg az üzemi tolvaj, a fuseráló, hi­szen a munkások államában, ha az államét lopják, a mun­kásét lopják. Mégis hányszor tapasztaljuk, hogy szemet- húnynak a lopások, a lógás, a fusizás fölött, s csak ,,a> ' -r jönnek rá”, mikor hét falu tárában beszélnek róla, s ak­kor is igen sokszor csak enyhe dorgálást kapnak. Az egyik gyöngyösi válla­latnál munka közben berúgott dolgozók faanyagot loptak ki a gyárból — ahogy ők mond­ták — virtusból. Kétszeresen vétettek a munkásbecsület el­len. Mégis törvénybe ütköző cselekedetük miatt csak „meg­dorgálták” őket. Valószínű, tár­saik sem nagyon ítélték el be­csületes munkással össze nem egyeztethető cselekedetüket, mert akkor nem tűrték volna, hogy ilyen olcsón .ússzák meg a munkásbecsület durva meg­sértését. A munkásöntudatnak, a munkásönérzetnek az a for­májú megsértése, hogy selejtet gyártanak — a selejt készítő­jére is visszahat. Mert mit szól az a bervai munkás, aki előtt szidják az általa gyártott mopedot, hogy használhatatlan, rossz gép, de mit szól akkor, ha ezt saját mopedján tapasztalja. Mit szól­na a pékmester, akinek kelet­ien kenyeret kellene fogyasz­tani, a gyöngyösi kézműipari vállalat dolgozója, akinek olyan — saját maga által ké­szített — inget kellene hordani, melynek egyik kihajtója né­hány centivel hosszabb a má­siknál. A magyar munkást dolgos­nak, eszesnek, becsületesnek ismerik szerte a világon. De ha selejtes árut küldünk más országokba, a belföldi piacra, előbb-utóbb oda a becsület, a fogyasztók előtt. De visszaüt a selejtes munka, a lélektelen termelés úgyis, hogy káröröm­re adunk okot azoknak, akik fennen tagadják a munkások képességét, akik örülnek, ha lógosok, selejtgyártók, része- geskedők rontják a munkásság jó hírnevét. Dehát, minden munkásnál baj lenne az osztályöntudat­tal, a lelkiismeretességgel, a szakmai becsülettel, a mun­kásönérzettel? Nem! Szó sincs róla A munkások nagy több­sége a múltban is, de ma is sokat ad munkájára, jó hírére. Emlékezzünk az ellenforrada­lom utáni időkre, mikor ke­serű kifakadásokat lehetett hallani az órabérben dolgozó jó szakmunkásoktól, akik kö­vetelték, hogy szüntessék meg ezt az igazságtalan állapotot és ki-ki munkája után kapja a fizetését. Vagy az a tény, hogy a megye bányászai, vasipari munkásai egymás után me­nesztették a küldötteket, ke­resték fel a gyár vezetőit, munkaverseny megindítását kérve — talán nem fényes bi­zonyítéka a bányászok, mun­kások többrevágyásának, be­csületességének? Társadalmi bíróságok megszervezését kö­vetelték a becsületes munká­sok, — s néhány üzemben már létre is hozták, — hogy a mun­kásbecsület ellen vétőket, ha a szép szó nem használ, kemé­nyebb eszközökkel térítsék a jó útra. Ez jellemző a munká­sok nagy többségére. De nin­csen búza ocsu nélkül. Akad­nak még mindent elnéző jó fiúk, tolvajok és lógósok, se­lejtgyártók, akiknek megneve- lése az önérzetes, öntudatos munkásokra vár. Fel kell ébreszteni bennük a szunnyadozó munkásönérzetet, hogy szégyennek érezzék a se­lejtet, a lógást, s ebben leg­nagyobb részt az idős szak­munkásoknak kell vállalni. Ez nemcsak joguk, de kötelessé­gük is. Ez olyan becsületbeli kötelesség, mint az, hogy ők maguk nem gyártanak selej­tet, nem lógnak, s nem lop­nak. A munka, a szakma szerete- tét kell belepalántálni különö­sen fiatal szakmunkások szí­vébe, hogy ne fordulhasson elő olyan eset, hogy háromévi tanulás után elkészített vizs­gamunkáját vissza kelljen ad­ni, pontatlan, hanyag elkészí­tése miatt. Az idősebb, tapasztalt mun­kásokra, kommunistákra, és kiszesekre, a szakszervezet aktivistáira vár a feladat, hogy minden üzemben, minden mű­helyben olyan légkört alakít­sanak ki, ahol lehetetlen a ló­gás, nem is beszélve a lopás­ról, ahol nemcsak kézzel, de szívvel dolgoznak az emberek, ahol nincs helye a munkásbe­csület, a munkásönérzet meg­szegőinek. KOVÁCS ENDRE I Április 17-én jöttem be, , ( súlyos állapotban, az Egri 1 j Megyei Kórház nögyógyá- J i szati osztályára, ahol meg- i ( operáltak. Az összes orvo- t j sok önzetlen munkája visz- ’ i szaadott az életnek. Ezúton r j mondok hálás köszönetét j t Ónodi János főorvosnak, — i j valamint az osztály összes í I orvosainak és ápoló sze- } j mélyzetének, a gondos ke- j i zelésért. Képek a Dohó Gimnázium zászlóavató ünnepségéről Mint arról már beszámoltunk, az egri Autóipari Forgá* csológyár zászlót ajándékozott az Egri Dobo István Gimná­zium részére. DORKÓ BÉLÁNÉ Nemcsak kérni — adni is Sok a lakbérhátralék 1 a KIK-házakban Az egri Ingatlankezelő Vál­lalat 1952-től igen tekintélyes összeget biztosított az állami házak rendbehozására. A há­zak nagyobbrészénél történt részleges vagy teljes javítás. Ezenkívül az elmúlt évek fo­lyamán többszáz bérlő kapott kályhát, tűzhelyet, vagy fürdő­berendezést. A jelenlegi lakbé­rek azonban még a legszüksé­gesebb kiadások fedezésére sem elegendők, s a beruházá­sokkal felmerült költségek a bérlő által fizetett lakbérekből csak hosszú évek múlva térül­nek meg. A törvényes rendelkezések ér­telmében minden hónap első napján az előre esedékes lak­bért a tárgyhó 12—25. napjáig bezárólag két egyenlő részben kell és lehet befizetni. Az utóbbi időben azonban a lak­bérek befizetését egyes embe­rek igen elhanyagolják. A hát­ralékok havonta 60 000—70 000 forintot tesznek ki, amely ha minden hónapban befolyna a vállalat mégegyszer annyi munkát tudna elvégeztetni. Az Ingatlankezelő Vállalat egyet­len bevételi forrósa a lakbér. A bérlők egyrésze elfeledkezik arról, hogy amíg neki jó la­kása van, sokszáz család él városunkban önálló lakás nél­kül, akik ha kaphatnának la­kást, bizonyára pontosan fi­zetnék a lakbéreket. Azért, hogy a vállalat fela­datát továbbra is sikeresen vé­gezhesse, minden rendelkezésre álló eszközt igénybe kell ven­nie, hogy a hátralékot felszá­molja. Utólagos fizetés, vagy egyhavi elmaradás esetén is eljárást indítanak a késedel­mesek ellen, ami egy-egy hát­ralékosnak 20 forintot jelent esetenként. Mindezekre tekintettel fel­hívjuk az államosított házak bérlőinek figyelmét hátralékuk rendezésére és az esedékessé váló lakbérek rendszeres, pon­tos befizetésére. Szűcs Sándor A Dobó-szobor előtt megtar­tott. ünnepségen Nagy János, az üzem igazgatója, átadja a zászlót. Szolnoki János a llobo Ist­ván Gimnázium igazgatója, ai iskola tanulói es tanári kara nevében átveszi a zászlót. A párt-, a társadalmi- és tömegszervezetek, valamint iskolák küldöttei felszalagozták a zászlót. Az iskola tanulói fogadalmat tettek a zászlóra, majd d szelgő menetben vonultak el előtte. Munkásigazgató adott kenyeret a családnak. Az ifjú Balázs Sándor inasnak ment. így lett belőle munkás­ember, aki megismerte ennek a sorsnak minden keservét. Évről évre vándorolt munka után, hosszú ideig volt mun­kanélküli, dolgozott napi 50 fillérért inségmunkán, volt idő, hogy egésznapi tápláléka napi 10 fillér ára kenyér volt. A számolás során kiderül, hogy órabéréből fél kiló kenyeret vehetett és 250 órát kellett dol­gozni azért, hogy egy pár ci­pőhöz hozzájusson. Különösen a nagy válságok idején ment rosszul az asztalosoknak. Ilyenkor hetekig nem akadt senki, aki akár csak egy ho­kedlit is csináltasson. Így ke­rült mestertől mesterig, majd végül az egri Paulovics-féle asztalosárugyárba. Innen 1944- ben elbocsátották és még azzal is megfenyegették, hogy inter­náltatják. Szerencsére, erre már nem jutott idő, mert nem­sokára felverte a várost a kö­zelgő ágyúmoraj. Akik Balázs Sándort internálni akarták, fejvesztetten menekültek. És nemsokára az egri utcákon csi­korogtak egy távoli nép harc­kocsijainak lánctalpai, meg­hozva a szabadságot Balázs Sándornak és a többi becsüle­tes munkás- és parasztember­nek. Sajnos, nem hozhatta meg becsének, akit a németek ma­gukkal hurcoltak, hogy egy németországi táborban, néhány héttél a felszabadulás előtt, kioltsák életét. Balázs Ignác, Eger mártírja, Balázs Sándor öccse. A FELSZABADULÁS UTÁN nem egyenesen felfelé ívelő Balázs Sándor életútja. Már az első napokban rábízták az ak­kori felnémeti Hordógyár ve­zetését, majd a pártapparátus­ba került és járási titkár lett Hevesen. 1947-ben leváltották és ekkor Balázs Sándor haza­jött Egerbe és miután jobb munkája nem akadt, napszám­ba járt egészen addig, míg a párt újra nem bízta meg fel­adattal. Élete nem forrt össze a politúrozott íróasztallal, az évek során megmaradt egy­szerű, munkát szerető mun­kásembernek. 1954-ben újra igazgató lett. Először nem akarta vállalni Félt ettől a munkától, nem is bízott magá­ban. De a párt és a munkások bíztak benne. És ez egy igaz­gató munkájának legszüksége­sebb kelléke. Ugorjunk most át négy évet. Négy éve igazgatója Balázs Sándor a Fűrész- és Faipari Vállalatnak. A négy év bebi­zonyította, hogy Balázs Sándor megállta a helyét, hogy jóra esett a párt és a munkások vá­lasztása. Balázs Sándort még az ellenforradalmi demagógia sem mozdította el helyéről. Nem engedték a munkások. És amikor december elsején né­hány huligán és valamiféle bi­zottmány nyomására 25 ember mégis azt követelte, hogy vált­sák le, Balázs Sándor máris kiválasztotta padját az üzem­ben. De a dolgozók már más­nap reggel mentek érte és kö­vetelték, hogy dolgozzon nyu­godtan tovább. 1957. január 1-én újra igazgató lett és a munkások minden ellenvetés nélkül vették tudomásul, hogy az üzem újra darabbérben dol­gozik. — Ha Sándor bácsi akarja így, biztos ez a jó — mondták és azóta meg is győződtek erről. Balázs Sándor meghívott la­kására is. A bútor a közismert 5000 fo­rintos háló, a falon vezetékes rádió és néhány szovjet kultú­ra képes melléklete, bekere­tezve. A süllyedő perzsák he­lyett egyszerű spárgaszőnye­gek. De minden ragyog a tisz­taságtól ÉS BALÁZS SÁNDOR be­szél, higgadtan, örökké moso­lyogva. Mondatai értelmesek, világosak és tiszták. Szinte megnyugszik az ember, ahogy hallgatja. Nem is csodálom, hogy a munkások szeretik ezt a halkszavú, mindig mosolygó embert, hiszen ma is olyai mint ők, hihetetlenül egyszi rű, egyenes és becsületes. Sajnos, akadt néhány műi kásigazgató, aki elszakadt e évek folyamán azoktól, aki kiemelték, hogy vezesse őke és olyan igazgató lett, mir amilyet az emberek az iga; gató szó hallatára elképzelne maguknak. Balázs Sándor m is munkásember. Ügy is fogj fel beosztását. Egyszerű mur kása ő is a Faipari Vállala nak, aki nap mint nap megji Ienik a telepeken, ahol szeri tettel üdvözlik a minden! „Sándor bácsiját”. A legtöt munkással tegezőviszonyb; van, vasárnap délelőtt els' rözget velük, ismeri gondja kát, együtt érez velük. Sándor bácsi a gazdasá fronton is jól megállja a h lyét. A vállalat mindig telj sítette tervét, a múlt évben 390 000 forint terven feli nyereséget fizettek be. Volt nyereségrészesedés szépen a munkások havi 1500—20' forintot keresnek, alig kev sebbet. mint az igazgató. IGAZGATÓ ... Ha ezt szót hallom, Balázs Sánd' munkás és a többiek állni előttem, akiknek az igazgat cím csak beosztást jelent, éle módjukban, felfogásukba megmaradtak annak, akik ve tak: egyszerű, de hatalmas alkotni képes munkásembe nek. h. r. SZAVAINK AZ ÉVSZÁZAi DOS fejlődés eredményei, de íz utóbbi években egyes sza­vakhoz új fogalmakat alkot­tunk. Egyes szavak új tarta­lommal teltek meg, de az em­berek egy kicsit még ma is a régit érzik mögötte. Igazgató... Ha ezt a szót hallom, tudatomban megjele­lik a párnázott ajtó, a titkár­lő, a gyönyörű íróasztal, me­lyen egymásután csengenek a Eehér és fekete telefonok — igazgató... Az valami külön­leges ember. Félelmetes, szi­gorú, egy magasabb kaszt tag­ja. Az igazgatót fekete autó hozza reggel és az viszi haza. És az igazgató lakása? Fény­űzés, pompa, márkás festmé­nyek, süppedő szőnyegek, ha­talmas bankbetét, nyaralás Abbáziában ... Mikor azt a feladatot kap­tam, hogy riportot kell írnom Balázs Sándorról, az Egri Fű­rész. és Faipari Vállalat igaz­gatójáról, akaratlanul is ezek a múltból ittmaradt fogalmak társultak Balázs Sándor igaz­gató alakjához. Tévedtem. Balázs Sándor egyszerű, csendes munkásember volt és az lenne ma is, ha közben Magyarországon a munkásosz­tály a hatalom birtokosa nem lesz. Egerben született 1903- ban és a tudományt csak hat éven át csepegtették fejébe az elemi népiskolában. Aztán várta apja földje. De ez nem

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents