Népújság, 1958. április (13. évfolyam, 59-83. szám)
1958-04-08 / 64. szám
2 NÉPtJ JS AG 1958. április 8., kedd Négyszemközt egy faluval Külföldről jelentik EMBEREK LELKÉBE, gondolataiba belelátni, a kimondott szavaknak, kérdésekre adott feleleteknek egyszerű értelemszerűségén túl megérteni a bensőbb lényegét, egyszóval: megismerni az embert, az embereket — nem könnyű feladat és hosszú-hosszú idő kell hozzá. Nincs is senki, aki rövid határidővel vállalkozna ilyen feladatra. Van azonban idő — természetesen csak akkor, amikor az emberekben egy-egy külsőbelső indítékra megmozdul valami (ami több a múló napok legtöbbször nyomtalanul eltűnő élményanyagánál), amikor egy-egy pillanatra, egykét percre kitárul a szívek tükre. Ekkor sokat és mindent láthatunk meg az emberek lelkében és gondolataiban, sokkal többet, mint másegyébkor. Csak tudni kell: mikor jönnek el ezek a pillanatok, mikor telnek meg a szívek annyira, hogy felpattanjanak és láttatni engedjék magukat. Ekkor kell a szívek tükrébe nézni... De szigorúan négy- szemközt! Sok tanú előtt homályos lesz, vagy fel sem pattan a tükör. Így, négyszemközt, próbáltunk meg elbeszélgetni néhány emberrel ugyan, de rajtuk keresztül egy faluval: Nagyvisnyóval. Négyszemközt, őszintén elbeszélgetni a falut és népét, az örömöket, gondokat és bajokat jól ismerő emberekkel, hogy azután képet kapjunk magáról a faluról is. A kérdés — amire az őszinte válaszokat' kértük — így hangzott: Hogyan látja é^ értékeli a falu azokat a változásokat, amelyek a felszabadulás óta eltelt tizenhárom esztendőben Nagyvisnyó életében is végbementek? ÍME, HALLJUK a válaszokat. ★ A tanácselnök — Kiss Albert — a kérdés elhangzása után egy pillanatig elgondolkozott, 6 csak azután- válaszolt. — A mi községünket szor- galrrias és becsületes nép lakja, amely nagyon hálásan tudja értékelni az élete folyásában végbemenő kedvező változásokat. A felszabadulás előtt a falu határának őrgróf Pal- lavicini Alfonz Károly volt a birtokosa. Hatalmas erdőbirtok volt itt az uradalom tulajdonában. A fakitermelés, majd a telepítések időszakában minden ember az uraságnak dolgozott. Nyáron, amikor kitelt az idő, az erdőből sum- másnak, napszámosnak mentek az emberek messzi vidékre Néhány gazdának volt csak annyi földje, hogy úgy, ahogy, megélhetett rajta. Sokat dolgoztak itt az emberek, mégis nagy volt a szegénység. A múltat jól ismerik Nagy- visnyón és itt is igaz az a talán már elkoptatott frázisnak tűnő megfogalmazás, hogy a tizenhárom év előtti felszabadulás újjászülte az egész községet. Pezsgő és minden eddigitől más — egészen új — élet kezdődött. Kiss Albert tanácselnök már nem is sorolt mást ezekről az időkről, mint számokat és tényeket. — Azelőtt alig egy-két családtól jártak innen üzemekbe dolgozni a rossz közlekedési viszonyok és kereseti lehetőségek miatt. Most? Nemrégen készítettem egy hozzávetőleges statisztikát, hogy a község lakosságának mintegy 40 százaléka ma már ipari munkás. Ózdon, Bélapátfalván, azután a környező bányákban dolgoznak. A másik 60 százalék itthon van, ezek egyrésze erdőmunkás a gazdaságban, egyrésze pedig kifejezetten földműveléssel foglalkozik. Ha a múltban azt mondhatták Nagy- visnyóra, hogy szegény falu, ma az illik rá, hogy gazdag és fejlődő község. Az elmúlt néhány évben 60 család épített magának új házat; azelőtt 90 év alatt nem épült ennyi. A felszabadulás előtt egy-két házban — akkor sem parasztházban — volt rádió; ma már mintegy 200 készülék hozza el a faluba a főváros és az egész világ hangját. Azelőtt, ha valaki kerékpárt vett, eseményszámba ment itt, ma annyi a kerékpár a községben, hogy senki sem tudja a számát és az sem valami nagyon nagy esemény, ha valaki motort vesz. — MINDEZEK MELLETT azt is elmondhatom, hogy községünk egészen 1945-ig valahogy kiesett az „országos látó- szög”-ből, addig különösebb új létesítményekkel nem dicsekedhettünk. Azóta minden évben kaptunk valamit. 1955- ben egymilliós beruházással villamosították a községet és a házak 98 százalékában villany van. Azóta van mozink, bővült a népkönyvtárunk, van hangoshíradónk, utat, járdát építettünk és így folytathatnám tovább a sort... A jövő? Nagy bizodalmunk van benne ... Amit a tanácselnök elmondott, abból sok mindent megtudunk, de még nem eleget. Ezek a változások... ★ Maros Bertalan erdésszel, régi erdőmunkással is beszélgettünk. Hogyan látja ő? — Amilyen nagy az ég és a föld közötti különbség, olyan a jelen és a múlt között is. Csak magunkról, erdei emberekről beszélek. 15 évvel ezelőtt még az volt a szokás, hogy az erdeiek vasárnap délután felkötötték a hátukra az egy hétre valót és gyalog vágtak át a Bükkön a munkahelyre. Ott aztán ki-ki magának kunyhót csinált, abban volt egész idő alatt, akárhogy fújt a szél, esett az eső, vagy sütött a nap. Az öregebb munkások nagyon emlékeznek ezekre az időkre. A fiatalok? Nem is tudják, mi volt ez. Most már autóval, kocsival megyünk a munkahelyre. Van meleg üzemi koszt, olcsó pénzért, olyan munkásszállás, hogy egy miniszter is ellakhatna benne, rádió, olvasnivaló. Ha elromlik a rádió, vagy 10—20 percet késik az ebéd, bizony már szó- váteszik az emberek Ezt ösz- szevetni a múlttal, amikor az erdeiek tarisznyából ették a szárazát, s csak a szél muzsikáját hallgathatták a fák között — valóban ég és föld különbség ... ★ Amíg ballagtunk át a falun az iskola felé, azt is megtudtuk az emberektől, hogy nem sok, mindössze 1200—1300 hold szántóterülete van a községnek, s az elmúlt esztendő igen jól sikerült. Búzából nyolc és és fél mázsás volt a holdan- kénti átlag, ami ezen a vidéken igen szépnek számít. A gazdák nagyon bíznak a jövendőben. — Nem kell nekünk több — mondta az egyik gazda, sajnos, nem jegyeztük meg a nevét —, mint hogy azt lássuk: kell a munkánk és meg is becsülik a munkánkat. Bizony, háromnégy éve csak tessék-lássék akasztottuk bele az ekét a földbe. Termett, ami termett... Most meg még imádkozunk is a jó termésért. Érdemes a munka... AZ ISKOLÁBAN már megkezdődött a délutáni tanítás, amikor odaértünk. A kérdés elhangzott — és Kiss Gergely Béla igazgató felelet helyett az egyik osztályba vezetett bennünket. — Hallgassuk meg, mit mondanak a gyerekek? — S a gyerekek már nem tudták, mi az, hogy „summás”; nem tudták, mit jelent az, hogy „méltóságos”, vagy „kegyelmes úr”; nem tudták, mi az, hogy „éves cseléd”, a „király ”- ra azt mondták, hogy a mesében van... De sorolták lelkendezve, egymást túl-hangoskod- va mondták, magyarázták, milyen könyveket olvastak, mi tetszett belőlük a legjobban, mi az a kombájn, traktor, termelőszövetkezet, mi az a mozi, film, kultúra, s hogy mikor ettek csokoládét, narancsot, fügét. S hogy mik szeretnének lenni, ha megnőnek? Tanítók, mérnökök, bányászok, mozdonyvezetők... És mindehhez még annyi: nem nagy,-hanem 8—10 éves gyermekekről van szó. Ez a „beszélgetési” óra nagyon-nagyon sokat elárult a felszabadult faluban végbement változásokról. Vessük csak össze gondolatban: mit árult volna el egy ilyen óra az iskolában 15 évvel ezelőtt... Azután arról is beszélgettünk, hogy a nép nagyon szereti a tanulást. A tél folyamán 20 ismeretterjesztő előadást rendeztek az iskolában — s szólt az előadás akár irodalomról, vagy mezőgazdálkodásról —, mindig zsúfolt volt a terem. A könyvtár hetenként 40—60 könyvet kölcsönöz ki. Kik olvasnak? Leginkább a gyerekek. De sokan a felnőttek közül is, akiknek azelőtt az olvasni való egy-egy kalendárium, vagy egy-két régi újság volt egész esztendőben. És beszélgettünk Kocsis Bélával, a község református lelkészével is. — Én a lelkek békéjének az őrzője és ápolója vagyok, — mondotta az őszhajú lelkész. — Húsz éve vagyok itt Nagy- visnyón és tudom, hogy a lelkek megbékélése azzal kezdődött itt is, amikor 1945-ben megszabadultunk a nagybirtoktól. S ez a folyamat folytatódott azzal, hogy a szabadság levegőiében kitárultak az emberek és a lehetőségek az előrehaladásra Nem azt mondom, hogy nincsenek még gondok. Vannak. Megoldásuk azonban rajtunk múlik. Én, mint lelkész, mint a Hazafias Népfront helyi elnökségének tagja, szerény erőmmel és eszközeimmel segítek ebben. Szeretem' az embereket, a békességet, — ez vezetett eddig is és ez vezet ezután is munkámban. ★ DÉLUTÁNBA HAJLOTT az idő, amikor — e beszélgetések után — elbúcsúztunk a falutól. A nap fényesen ragyogott a házak felett. DÉR FERENC Kiosztották a nyereségrészesedést a tarnaszentmiklósi gépállomáson A tarnaszentmiklósi gépállomáson kiosztották a nyereségrészesedést. A dolgozók átlagban egy havi fizetésüknek megfelelő összeget kaptak, ami bizony most igen jól jött az ünnepek előtt. Voltak kiváló teljesítményt elért traktorosok, akik 2600—2800 forintot kaptak, nyereségrészesedés címén. CAPE CANAVERAL (AP): Az Egyesült Államok légiereje szombaton délben végrehajtotta az Atlas interkontinentális ballasztikus rakéta hetedik kísérleti kilövését. A légierő még nem adott ki közleményt a kísérlet céljáról vagy sikeréről. ★ LONDON (Londoni Rádió): Hammarskjöld ENSZ-főtitkár Moszkvában, Londonban és Genfben folytatott tárgyalásai után visszaindult New Yorkba ★ WASHINGTON (MTI): Mint a Reuter jelenti, szombaton Washingtonban közölték, hogy a március 17-én fellőtt amerikai mesterséges hold egyik rádióadója beszüntette működését. A másik rádióadót a nap energiája működteti. ★ PEKING“ (Űj Kína): Cse» Ji, a Kínai Népköztársaság mi- nlsztérelnökhelyettese szombaton fogadta az Incze Jenő külkereskedelmi miniszter vezette magyar gazdasági és műszaki küldöttséget. ★ ANTUNG (Új Kína): Vasárnap újabb kínai önkéntes csoport érkezett Antung városába. Ezzel a csoporttal befejeződött az első három kínai önkéntes hadosztály hazaszállítása a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból. ★ SAN FRANCISCO (Reuter): Az amerikai egészségügyi minisztérium közlése szerint Kaliforniában a legutóbbi esőzés következtében jelentékenyen megnövekedett a leveles zöldségfélék rádióaktivitása. A vizsgálatok kimutatták, hogy a zöldségekben március 20-a óta megkétszereződött a rádió- aktív-tartalom A szovjet küldöttség fogadása a ferihegyi repülőtéren Budapest népe forró szeretettel üdvözli a vendégeket. Nemzetközi szemle Kövessék a példát... ... abban a kemény, állhatatos és a népek éledő reménységétől kísért békeof- íenzívában, melyet szüntelen megújúló kezdeményezésekkel folytat a Szovjetunió immár hosszú hónapok óta: döntő jelentőségű fejezet a Legfelső Tanács határozata, amely kimondja, hogy egyoldalúan megszünteti az atom- és hidrogénfegyver kísérleteket. A HARC AZ ATOMHALÄL ELLEN nem ért még véget. A szovjet kormány döntése önmagában még nem hárítja el az emberiséget fenyegető veszélyt. De ez a történelmi jelentőségű határozat megcáfolhatatlan bizonyítéka a szocializmus nagy országa rendíthetetlen békeakaratának. A tettek nyelvén ad csattanós választ azokra a mesterkedésekre, melyek nyugati oldalról propagandának igyekeztek feltüntetni a Szovjetunió következetes békefelhívásait. Ez a határozat végleg kihúzta a talajt azok lába alól. akik ügyeskedő manőverekkel, angolna módjára igyekeznek hétről-hétre kisiklani a tények ereje, a népek olthatat- lan békevágya, tárgyalásokat, megegyezést, leszerelést sürgető akarata elől. Igen, itt vége a csűrös-csavarásnak, szavakkal való zsonglőröskö- désnek, ködösítésnek: hatalmas és nyílt választ kaptak kételkedők és rágalmazók egyaránt. A Szovjetunió, miután több alkalommal csökenteite fegyveres erőinek létszámát, lemondott külföldi katonai támaszpontjairól, most döntést hozott: Nem folytatja tovább az atom- és hidrogénbomba kísérleteket és felhívja a többi országot, kövessék példáját. Nagy alkalmat kapott a világ, hogy kikerüljön az atomháború halálszakadékából, az esztelen fegyverkezési hajsza ámokfutásából, a hidegháború őrületéből, elkerülje a katasztrófát és a nemzetközi enyhülés, a leszerelés, a béke útjára lépjen. Kérdés, élnek-e az alkalommal azok, akiknek immár ÉRVEIK S'EM MARADTAK a Szovjetunió újabb lenyűgöző gesztusa után? Ha az utóbbi napok eseményeit nézzük, a sötét jelenségek között ott látjuk Nyugat-Né- metország atomfegyverkezését, melyről teljes joggal állapítja meg a Borba, hogy senkinek aki a két világháború borzalmait átélte, nem lehet közömbös sem a német mili- tarizmus újjáéledése, sem pedig az, hogy Németországot, mely a világot már kétszer katasztrófába sodorta, most újból fegyverzik, mégpedig a legkorszerűbb, legborzalmasabb fegyverekkel. A nyugatnémet hadseregnek atommal való felszerelése aláaknázza a nemzetközi biztonságot és veszélyezteti a békét. Aggasztó jelenség, hogy az Egyesült Államok, lábbal tiporva a fegyverszüneti egyezményt, atomfegyverrel szereli fel a délkoreai hadsereget is. Nem vonta még vissza az USA a Csen- des-Öceán térségében tervezett hidrögénbomba-robbantási kísérletekre tett bejelentését sem. Ugyanakkor azonban lehetetlen tudomásul nem vermi, hogy a háború megszállottjainak, a pusztítás eszeveszett démonjainak maroknyi csoportjával szemben a világ minden részén a jószándékú emberek milliói számára gyújtogatta ki a reménység csillagát a Szovjetunió határozata. A csökönyös ellenvetésekbe burkolózása miatt „Mr. No”- nak gúnyolt Dulles elzárkózásával szemben KITÁRUL A NÉPEK SZIVE a „jóakarat konkrét gesztusára” —, mely megnyitotta a lehetőséget., hogy a béke kérdése kijusson a végtelen viták útvesztőjéből és cselekedetté váljék. Az egész világ tesz tanúságot a Szovjetunió békés szándékai mellett és követeli: „Kövessék a szovjet példát.” „Vissza merik-e utasítani a többi atomhatalmak — veti fel a francia Liberation — azt, hogy elinduljanak ezen az úton? A népek előtt szörnyű felelősséget vállalna, aki meg merné ezt tenni”. A NYUGATI DIPLOMÁCIA NYOMASZTÓ GONDOKKAL KÜZD, hogyan enyhítse a szovjet bejelentés hatását. Az amerikai külügyminisztérium nyilatkozata kikerüli a nyílt választ a Legfelső Tanácsnak az atomfegyver kísérletek megszüntetéséről szóló határozatára és megpróbálja a leszerelés hívének feltüntetni az Egyesült Államokat. De hisz-e az ilyen nyilatkozatnak az amerikai ember, akinek életszínvonalát hónapról-hónapra süllyeszti a fegyverkezési hajsza, a háborús kiadások. Mert például a New York Post nem hiszi, hanem megállapítja vezércikkében: „Dulles az az ember, akinek el kell ismernie: milyen óriási árat fizetünk majd ezért az atomőrültségért... Az emberiség torkig van az atomrobbantásokkal.’’ A világ minden táján örömmel és reménységgel vették tudomásul az egyszerű emberek Gromiko javaslatát, hiszen Japán, India és a nyugati országok számos neves képviselője, a világ tudósainak ezrei nem egyszer kijelentették, Russeltől JolHot Curieig: Milyen nagy érdemeket szerez az emberiség előtt az a fél, amelyik megszakítja a nukleáris fegyverkísérletek láncát. És Japánban, abban az országban, amelyik keserű tapasztalatokat szerzett az atomfegyver borzalmairól, ahol tizenhárom évvel Hirosima és Nagaszaki bombázása után még mindig öl a bomba, a lakosság forró hálával és helyesléssel fogadta a határtízatot, melyet a béke megőrzésének emberséges gondolata hat át. Abban az országban, ahol rákban, fehérvérűségben még mindig halnak olyanok, akiket a sugárzás ért, mások formátlan, torz gyermekeknek adnak életet, ahol lányok hamisítják okmányaikat, mert hirosimai nőt nem mernek feleségül venni, ott, ahol Kisi bejelentette, — hogy az amerikaiaknak joguk van nukleáris fegyvert bevinni Japán területre, a szovjet határozat után 24 órával az atom- és hidrogénfegyver betiltásáért harcoló országos tanács rendkívüli ülést tartott és nyilatkozatot fogadott el, melyben 35 millió japán nevében mond köszönetét a Szovjetuniónak a nukleáris kísérletek megszüntetéséért. A HARC AZ ATOMHALÄL ELLEN nem dőlt még el, de kimenetele nem kétséges többé. Ezt a harcot támogatja magában Nyugat-Németországban is az a napról napra hatalmasabb szövetség, mely az egész országban tiltakozó gyűléseket, tüntetéseket szervez és felszólította a lakosságot, csatlakozzanak az atomhalál ellen harcoló akcióhoz. És ebben a táborban együtt vannak az indiai Nehru, a francia Jolliot- Curie, az angol Pristley, az amerikai és nyugatnémet tudósok és a sokmillió egyszerű ember, aki élni akar, dolgozni békében, rettegés .nélkül, nevelni a gyermekeit. Ezek a milliók a világ minden táján nagy bizalommal tekintenek a Szovjetunió felé és hiszik, tudják, hogy a szívós küzdelem a békéért, a nyugodt holnapokért előbb-utóbb eredményre vezet, elűzi az atomhalál sötét lidérceit, megszabadítja az emberiséget attól, hogy egy hatalmi őrületében pusztulásba rohanó csoport katasztrófába sodorja a világot. (%)
