Népújság, 1958. április (13. évfolyam, 59-83. szám)

1958-04-26 / 80. szám

1958. április 26. szombat NÉPÚJSÁG 3 Éljen a forradalmi múltú, harcokban megedzett magyar munkásosztály! „Kényszerházasságból46 — élüzem Építőipari gondok és slkerok Gyöngyösön Az Egri és a gyöngyösi Épí- ipari Vállalat összevonásából ikult 1954-ben az É. M. He- , megyei Állami Építőipari lalat. A volt egri „Magas- b” az Építésügyi Miniszté- m legrosszabb vállalatai é tartozott. Több mint 100 mkahelyen dolgoztak egy- rre, de egyetlen építke- t sem tudtak határidőre tejezni. Egyszer munka­nem volt, máskor meg anyag hiányzott, így az- nem csoda, ha milliókra gott az évi veszteség. A öngyösi „testvér”-vállalat- 1 valamivel jobb volt a lyzet, de ők sem dicseked­nek korábbi eredményeik- , — mig aztán végül a mi- •térium összevonta őket. — togattunk Gyöngyösre, y megtudjuk, mi lett a két lalat „kényszerházasságá­osszú ideig a gyöngyösiek az egriek torzsalkodása t a vezetőségben és a be- ott dolgozók között egya- Intrikák, személyes el- ágeskedések emésztették az igazgató és a főmérnök nkaerejét. A megfontolt, 'erű vezetés nehezen érvé- sült. Részben az eltelt idő, zben személyi változások vetkeztében megszűntek az kös veszekedések. Sikerült ■felelő műszaki gárdát ki- icítani. Az építkezések szá- is csökkent. Egy-két nagy, vosságú munkára összpon- tották a vállalat munkásait anyagi erőforrásait. Jó nkaszervezéssel, a határ­it pontos betartásával, az ági érdekeltség helyes ér- yesítésével a korábban is vlétszámú, de szétforgá- ,an és kapkodva termelő .latból a mai követeimé­inek megfelelő nagyüze- teremtettek. Éppen a lasabbszintű vezetésben, a yüzemű termelési forma lakításában rejlik a válla­múlt évi sikerének titka. az, hogy 1957. végére határ­őre befejezték az építkezése- hogy egymillió 712 ezer int nyereséggel zárták le az ült évet, hogy teljesítették élüzem feltételeit, hogy a 'ozóknak 985 ezer forint ■reségrészesedést fizethet- , a vállalat vezetőinek és a tozók együttes jó munkáját éri. ,z évben még nagyobb fel­latok várnak rájuk. Körülbe- il 36 millió forintot kell be- 'pítení 1958-ban. Ez a tava­dhoz viszonyítva 20 százalé- ds emelkedést jelent. Az ed- gi kijelölések szerint a vál­lat iskolákat épít Füzes- jonyban, Mezőszemerén, séden, Gyöngyöspatán, »erben és Gyöngyösön. Egyik gnagyobb és legsürgősebb a'tkezés a Mezőkövesd mel- :ti Klementina tanyai mo­rn hibridüzem, hárommillió ezer forintos költséggel. Ez március 10-én kezdték ezt építkezést és július 30-ra kell fejezni. Folytatják öngyösön a 48 lakást, a 32 yászlakást, Egerben, Hat­ban 30-30 lakást, Gyön- sön és Egerben további 36 ve 48 lakásos épülettöm- kezdenek. feladatok nagyok. Ezeket Imi, szezonmunkásokkal oldani nem lehet. Éppen t a jövőben fokozottan »becsülik a vállalathoz hű nkásokat. Hosszabb időre akaszerződést kötnek a jozókkal. A vállalat meg- ekedett anyagi lehetőségei dot adnak arra, hogy a ciális juttatásokat a legtel- bb mértékben biztosítsák. ságosnak tartja mindenki, i nagyobb arányú nyere- észesedést fizessenek najc, akik évek óta a vál nál dolgoznak. Az igazo- nuí mulasztók csak saját ikat okolhatják, hogy ke bb nyereségrészesedést tak, mint amire fizetésük m számítottak volna. Mind­ek az intézkedések azt < üt szolgálják, hogy kialakít' k és megtartsák a vállalati tözsgárdát. Nemcsak a válla­latnál, de városszerte ismerik és becsülik Hajdú György ku­bikos, Bozóki ács, Rácz Sán­dor kőműves brigádját. A gyöngyösi 102 lakáson dol­goznak ők, Taos György épí­tésvezető irányítása mellett. Az egri szemcsézőüzem épít­kezésen Csanádi János kőmű­ves brigádja jár az élen. A hatvani MÁVAUT építkezésen Lehőcz Lajos kőműves brigád­ja tartja az elsőséget. Egerből, a 48 lakás építkezéséről, a Csathó kubikos brigád azt üzeni a többieknek, hogy nem hagyják magukat, az idén is elsők akarnak lenni. Vannak persze sürgős meg­oldást követelő problémák is. Az építkezések mellett és a raktárakban egész hegyek nő­nek a különféle építőanyagok­ból. Az anyagot az építésügyi minisztérium központi kiuta­lásban biztosítja. Ennek elő­nye a biztonságosabb anyag- ellátás, viszont hátránya, hogy az építkezések helyeinek pon­tos ismerete hiányában az anyag nagyrészt központi rak­tárakba érkezik és innen má­sodlagos fuvarral kerül a fel- használás helyére. Ezt a több­letköltséget az idén úgy akar­ják csökkenteni, hogy tervsze­rű anyagszállítással a lehető­ség szerint mindjárt a munka­helyre érkezzék az anyag, a legminimálisabb legyen a má­sodlagos fuvar, a belső anyag- mozgatás és a költségvetéstől eltérő drágább anyag beépíté­se. Az építőiparban a termelé­si értéknek több, mint felét az anyag teszi ki. Nem zárt terü­leten folyik a termelés, mint a gyárakban* hanem több száz négyzetméteren, de nem rit­kán több holdnyi területen, a szabadban tárolják a téglát, gömbvasat, deszkát, állvány­pallót, zsaluzó anyagot és min­denféle építőanyagot. Teher­autók és lovaskocsik szállítják szinte éjjel-nappal az árut. Ilyen körülmények közt rend­kívüli jelentősége van az anyagtakarékosségr.ak, a tár­sadalmi tulajdon védelmének. Bár nincs rá kötelező rendel­kezés, de a vállalat termelési osztálya, felismerve e felada­tok rendkívüli fontosságát, a múltban elkövetett lazaságo­kat és mulasztásokat, negyed­évenként elszámoltatja a munkahelyek anyagfelhaszná­lását. Szigorúan ellenőrzi a könyvszerinti és a tényleges anyagkészleteket. Szükséges ez, nemcsak a lopások meg­akadályozása miatt, hanem anyagelszámolások nélkül nem jöttek volna rá, hogy például a múlt évben a • petőfibányai 36 lakás építkezése azért volt veszteséges, mert pocsékolták az anyagot. A célprémium má­sodik felének megvonásával sikerült csak rászorítani az építésvezetőséget az anyagta­karékosságra. A múlt év végén a petőfibá­nyai építkezésen a rendőrség nagyobbarányú anyaglopást és „fekete” fuvarozást leplezett le. Korábban nem sokat tett a vállalat hasonló esetek meg­akadályozására, vagy felfede­zésére. Ma már nem tűrik a dolgozók, hogy jó hírnevüket tolvajok szennyezzék be és lel­kiismeretlen kufárok kilopják zsebükből a jövő évi nyereség- részesedést. Ezért létrehozták a népi ellenőrzés vállalati szervét. Maguk közül válasz­tott ellenőrök meglepetéssze­rű, szúrópróba-ellenőrzéseket végeznek. Ma már a becsüle­tes, öntudatos dolgozók a jó gazda gondosságával vigyáz­nak a nép vagyonára. A dol­gozók mind szélesebb rétegé­nek bevonásával olyan hangu­latot igyekeznek teremteni, hogy mindenki úgy takarékos­kodjék az anyaggal, mintha sajátjából, magának építene. Sok még a tennivaló, de a kez­deményezés is dicsérendő. Van azonban egy megszívlelendő és fontos feladat az építési költségek csökkentésében, amelyre feltétlenül figyelmet kell szentelni. 1957. február óta 20 újítási javaslatot adtak be a vállalat dolgozói. Ebből mindössze hár­mat bíráltak felül és fogadtak él. Az újítási felelős elég gyak­ran változott, az igazgató is nagyon elfoglalt ember, — mondják, de úgy gondoljuk, hogy Balogh Endre főgépész és Incze József lakatos, meg a többiek javaslatai, kezdemé­nyezései megérdemlik a velük való tüzetesebb foglalkozást. Dr. FAZEKAS LÁSZLÓ |Egy megvalósítható kívánság ... hogy Cansas City-ben hatalmas tömegek keresték fel a Churchill festményei­ből rendezett kiállítást. A „Time” című folyóirat a ki­állításról annyit jegyez meg, hogy az érdeklődés nem a „művészetnek” szól. Phi­lip Adams, a cincinnati mú­zeum igazgatója a vélemé­nyekre hivatkozva megálla­pítja „ez nem művészet, ha­nem pusztán Churchill”. Talán elég is volna a szö­vegből, mert magában hord­ja a kommentárt, de ha már szóltunk róla, hát mondjuk el mi is tapasztalatunkat: Nyugaton vannak olyan em­berek — és elég nagy szám­ban találhatók —, akik hoz­zászoktak, hogy az élet va­lamely területén feltűnést, csodálatot keltsenek. Ezek a „feltűnési viszketegségben szenvedő egyének” felütik csános fejüket a politikától kezdve egészen a művésze­tig mindenütt. Csalnak, lop­nak, hazát árulnak háborút terveznek, apát és fiút gyil- koltatnak meg. — Kezük a vértől ragad, mint a mi „jó” öreg Churchill bácsinké is. aki múltját elfeledve, vá­szonra törölte a kezét. Al­kotott. Alkotott egy első világhá­borút, a másodikban is ben­ne volt a keze, — alkotott egy kiállításra való fest­ményt. Egyik sem úgy sike­rült, ahogy ő akarta, hiába Churchill bácsinak pechje van !... F. 1. 15 ezer rózsatő az egri parkokban Mintegy 300 négyzetméter alapterületű, korszerűen fel­szerelt kazánfűtéses üvegház­zal bővült az Egri Városgaz­dálkodási Vállalat kertészete. Az új növényház több tízezer forintos beruházással épült. A vállalat egyébként megkezdte az egri parkok rendezését. Az idén — az igen drága és költ­séges évelő-növények helyett — mintegy 15 ezer rózsatövet ültetnek majd ki a parkokba. Napjaink mozilátogató kö­zönsége igazán nem panasz­kodhat, hiszen hétről hétre húsz nemzet filmjei között válogathat, s színes, változa­tos filmmüsort ígérnek a filmszínházak plakátjai. No, de evés közben jön meg az étvágy — így tartja ezt a közmondás is. A napokban Budapesten jártam, s irigykedve néztem, a mozijegyért sorbanálló nes- tieket. Nem a sorbanállást irigyeltem tőlük, hanem azt, hogy a filmmúzeum előtt áll­tak, s a megváltott jeggyel délután vagy este a Faust című filmben gyönyörköd­hettek. Mi. vidékiek, nem láthatunk ilyen filmeket, pedig sok-sok ember nézné meg itt is, Egerben a régi filmalkotások legjobbjait. Nálunk is meg­telnének a nézőtér széksorai, ha a Nyomorultak-at, a Hin­du siremlék-et, a Gázláng­ot, a Szegény gazdagok-at, vagy a Fekete gyémántok-at vetítenék. S milyen sokan néznék meg a régi Mickietonei fil­meket éppen úgy, mint a nagy magyar színészeink legjobb filmjeit. Ki ne látná szívesen a fehér vásznon Csortost, Kabost, Törzs Jenőt, Bajor Gizit, vagy akár a ma is élő művészeink ifjúkori alakítá­sait. Az elmúlt idők nagy film­jeit azonban csők a filmmú­zeum játssza. Ilyen pedig csak egy lehet az országban. Egy lehetőség azonban van, s ezzel már 30—40 helyen éltek is, méghozzá nagy si­kerrel. Ez a lehetőség: a filmklubok. Igen, 30—40 filmklub mű­ködik már az országban, s ez kellene valamelyik kultu­rális szervnek megszervezni itt Egerben is, vagy akár a megye másik két városában. Mi a filmklub? Ez a klub tulajdonképpen a film bará­tainak egy köre, amely alap- szervezet szerint működik. A megalakuláshoz 500 tag szükséges, akik havonta tíz forint tagdíjat fizetnek. En­nek fejében havonta két fil­met mutat be a klub tagjai­nak, s így a befizetett tag­díj teljes egészében magté­rül. A filmklubok saját maguk állítják össze műsorukat, természetesen a tagság kí­vánsága alapján, s válogat­hatnak az egész világ régi, nagy filmjei között, mert a filmmúzeumok és filmarhi- vumok kapcsolatban vannak egymással, kölcsönösen cse­rélik filmjeiket. A lehetőség tehát adva van. csak élni kell vele. A TTIT, a városi, vagy a szak- szervezeti kultúrház foglal­kozzon ezzel a gondolattal és szervezzék meg Egerben a filmklubot. Nagyon sok ba­rátja van itt a filmnek, s nagyon érdekes, s újszerű lenne egy filmklub munká­ja, amely nem merülne ki egy-egy film vetítésében, hanem vitákat, előadásokat rendezhetne régi és új film­alkotásokról. Az eddig megalakult klu­bok azt igazolják, hogy van érdeklődés a filmklubok iránt, s ahol a Mozivzemi Vállalat megfelelő segítséget ad, ott jól is működnek. Az egri közönség örömmel veszi majd, ha valamelyik kulturális szerv a filmklu­bon keresztül lehetőséget te­remt arra, hogy megnézhes­se a filmművészet első évti­zedeinek kimagasló, művészi alkotásait. (márkusz) Több hiánycikket gyárt az egri Finommechanika Az egri Finommechanikai és Vasipari Vállalatnál a máso­dik negyedév folyamán több olyan árut gyártanak, amely eddig hiánycikket jelentett az üzletekben. Most kezdtek hoz­zá a régóta nem kapható füst­rózsák és vakoló-kanalak gyár­tásához. Ezekből az árukból a negyedév folyamán mintegy 6—8 ezer darabot készítenek. A vállalatnál — a kereskede­lem megrendelésére — 200 da­rab új típusú mikrofon-állványt is gyártanak. „Gyöngyösön gyógypedagó­giai nevelő vagyok■ A város minden területéről hozzám járnak az élet koravén kis mostohái, akik méhenbelüli károsodás, agyvelő és agyhár- tyalob után visszamaradt ér­telmi fogyatékosság, öröklött, veleszületett terheltség, sérü­lés, szerencsétlenség által agybántalmat szenvedtek.” Az idézet Nagyrényi Antalné, gyöngyösi gyógypedagógus le­veléből való. „Az itt tanuló gyerekek fo­gyatékosak. Vagy szellemileg, vagy pedig testileg is. Min­den tanuló más és más. Van olyan, aki fogyatékosnak szü­letett és van olyan, aki vi­dám, ép gyermek volt és sú­lyos fertőző betegség után fogyatékos lett...” Ez az idézet pedig dr. Esztergomi Lászlóné leveléből való, aki az egri Gyógypedagógia Nevelőinté­zetből keresett fel bennünket soraival. S ezek a gyerekek nem lesznek a „Sárga ház” lakói. Nem lesznek, mert gondoskod­nak róluk, mert a nép álla­mának segítő keze olyan te­rületekre is behatol, amelyek­ről alig esik szó, amely so­kak számára talán nem is „közügy”, hisz nem általános bajról, nem a morbus hun- garicusról, az egykori „ma­gyar betegségről”, nem a rákról, korunk „rákfenéjéről” van szó. Csak kevés zavaros tekintetű, talán nyomorék gyerekről, aki nem tudja, hogy mi a játék, mi az élet, akit „eljegyzett a bánat”, — de talán mégsem, sohasem lesz örök és végleges jegye­se. Budapesten, a Kör-tértől nem messze, és a Dunával szemben, a Török utcában ér­telmes arcú gyermekek te- kintgetnek ki ágyaikból, a tornaterem bordásfalairól. Rettenetes pusztító bénaság csavarta furcsa görcsbe lá­baikat, kezeiket. Van olyan, akinek mind a négy tagja béna lett, van akinek „csak” egyik lába, vagy keze. A Heine Medin kór áldozatai, akiket még nem mentett meg Salk doktor széruma, nem mentett meg az állam óriási áldozatvállalása, a széleskörű védőoltás. Tegnap még vidá­man futottak a labda atán, s ma csak élő testek, fájó gondolatok, minden mozgásra képtelenek. Pedig a mozgás az élet! Hát milyen élet le­het ez?... A kapualjból szedték fel. nem is ismerte anyját Ma állami otthonban van, ipari munkás lesz, vagy mérnök. Családot alapít, s mindazt a szülői szeretetet, az anya csókját, az apától kapott fut­ball-labdát, mindazt, amit nélkülözött, most megadhatja saját gyermekének. Ember lett, szeretettel, becsülettel és becsületre, munkára nevel­ték. Az állam nevelte. Nem lelenc: az állam, az egész nép gyermeke... Senkije sincs. Egyedül él és mégsem egyedül. Varrogathat és ápolhatja virágait. Az ab­lakon függöny, az ágyon tisz­ta fehérnemű, az asztalon vi­rág az ebéd mellett. Nem guberál a szeméttelepen és nem lesz öngyilkos, nem kol­dul az utcasarkon, s nem hal éhen, nem fagy meg télen, csak azért, mert öreg és el­hagyatott: szere tetházban la kik. Szeretetházban és nem szegényházban: az állam, a nép szeretetének házában. Emberek! Ti egészségesek és fiatalok, ti .boldog szülők és vidáman futkosó gyerekek, ti nem is gondoltok talán rá­juk, s számotokra csak üres puszta adat, hogy az állam költségvetése majd hat mil­liárd forintot irányoz elő tár­sadalombiztosítási célokra, hogy ennyibe és ennyibe ke­rül egy kórházi ágy, egy hely a szeretetotthonban, egy gyermek emberré, értékes emberré nevelése a nevelőott­honokban. Hat milliárd forint! Nagy szám, de mégis csak egy szám a költségvetésből, egy szám, amelyet meg lehet je­gyezni, vagy elfelejteni, egy összeg, amelyet évről-évre nö­vekvő mennyiségben előirá­nyoznak és elköltenek. Utó­végre ez , természetes, ez az állam dolga, utóvégre tényleg foglalkozni kell ezekkel a szerencsétlenekkel. Nos, ezek a „szerencsétle­nek”, akik a jövőt illetően mégis egészséges, és boldog emberek lesznek, hogy nyu­godtan és békében élnek, — s emiatt talán mégsem anv- nyira szerencsétlenek, — alig egy évtizeddel ezelőtt, való­ban szerencsétlenek voltak, nyomorultak és ezerszeresen kiszolgáltatottak. Hány festő ecsetje, író tolla örökítette meg a szemétben guberáló öregasszonyokat, hogy „Ár­vácska” sorsa futott a szüle­téstől nyílegyenesen a gyer­mekkori halálig, s még a na­turalisták is visszariadtak, hogy a szellemi és testi nyo­morékok teljesen kilátástalan saint-lazarei életét bemutas­sák? Tervagitáció? Nos, igen az. A terv, életünk, népünk ter­veinek igaz agitáció ja az a tény, hogy a „nyomorultak” ma nem nyomorultak, csak még és talán egy rövid ideig nyomorékok. Igaz agitációja a kommunizmus, a legigazibb humanizmus eszméiének, amely az emberi élet legrej­tettebb és nem egyszer leg­fájóbb zugaiba is eljut, hogy enyhülést, gyógyulást hozzon, hogy az embert egyéni tra­gédiája sötétségéből a szel­lem napvilágára vezesse, hogy kiegyenesítse a béna végtagokat, hogy örömet, a legigazibb örömet adja gyer­meknek, szülőnek, öregnek, fiatalnak. Kis városokban, mint Eger­ben és Gyöngyösön létesül­tek e „tervagitáció” szellemé­ben olyan intézmények, ame­lyek azelőtt még a főváros­ban is alig jutottak túl a megvalósítás lehetőségeinek kutatásán. Olyan intézmények, amelyekről egy XX. század­beli Dickens több rémséget írhatott volna, mint a XIX századbeli, olyanok, amelyek még így is, ilyen formában is megfizethetetlenek voltak az egyszerű ember számára. Ma természetesnek vesszük és az állam kötelességének tekintjük, hogy gyógypedagó­giai intézetben, a Heine Me­din osztályokon ingyen ke­zeljék gyerekeinket, hogy még a 18 éveseket is beolt­sák Salk-vaccinával, hogy háromszori és bőséges étke­zés legyen a szeretetházakban, hogy orvos, vagy mérnök le­hessen — ha képessége, ked­ve van — az állami gondozott gyerekből. Természetesnek vesszük, s ez így is van rend­jén. Nálunk, ebben a sokat szenvedett és sokat küzdött nép országában, a szocializ­must építő nép országában ez törvény, magunk alkotta tör­vény: mi van hát csodálkozni való azon, hogy ezt a tör­vényt betartják? S ez a természetesség, aho­gyan ezt tudomássul vesszük, ahogy szinte nem is gondo­lunk ezekre a mélyen emberi intézményekre, nos, ez a ter­mészetesség talán a legfőbb mérce, hogy ebben az ország­ban azért történt egy, s más az elmúlt esztendők dolgos évei alatt. „Húgomat a bánat eljegyez­te” — írta mély rezignáltság­gal a költő. Mi hadat, s győz­tes hadat üzentünk minden ilyen iegyességnek, minden bánatnak. ...és ezek után ne legyen büszke az ember, hogy em­ber. hogy a szocialista ország fia? Gyurkó Géza Hogy ember legyen az ember

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents