Népújság, 1958. március (13. évfolyam, 34-58. szám)
1958-03-06 / 37. szám
T©li®srpréfo€B AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIII. évfolyam, 37. szám ÁRA: 50 FILLÉR 1958. március 6. csütörtök Szerdán délután Budapesten a MÁVAG gyárban nagygyűlést tartottak, melyen dr. Münnich Ferenc a forradalmi munkés-paraszt kormány elnöke beszélt a gyár munkásaihoz. Münnich elvtárs bevezetőben az Országgyűlés legutób bi ülésszakával foglalkozott és utalt arra, hogy a Magyarországon tartózkodó külföldi, ka pitalista országokbeli laptudósítók olyan kérdésekkel hozakodnak elő, hogy vajon mit is jelent az Országgyűlés legutóbbi határozata, amit kormány átszervezésével kapcsolatban hozott? Milyen irányban fog megváltozni a kormány politikája? — Szeretném magam finoman kifejezni — folytatta. — Ezért mondom, hogy az éhes ember jó vacsorával álmodik... Ök kérdeznek és meglepetések után kutatnak — mi haladunk előre a magunk útján, változatlanul annak a politikának az útján, amely az ellenforradalom leverése óta megnyerte a magyar nép túlnyomó többségének a bizalmát, elismerését és támogatását. A személyi változások a kor mány politikájában semmiféle változást nem vonnak maguk után. Erről különben azóta már meggyőződhetett barát és ellenség egyaránt: Kormányunk politikájában, elvi iráfiyvonalában semmiféle kanyar, jobbra- vagy balrafor- dulás jelei nem láthatók, de ezután sem lesznek láthatók. — Mi kommunisták, sohasem csináltunk titkot abból — most is nyíltan valljuk —, hogv a pártot, a kommunisták pártját tartjuk a dolgozó nép harca vezetőiének a szocialista építés motorjának. Az irányunkban megnyilvánuló bizalom azt mutatja, hogy a párttagságon túli dolgozó tömegek is ezt tartják. Ha a párt erős, ha a párttagságot mozgósítani lehet a soron levő feladatok megoldására, a kommunisták példamutatása és a párt irányítása biztosíték a feladatok sikeres megoldására Ezért alakult ki az a vélemény, hogy a pártmunka javítása és a pá-tlránvUás színvonalának emelése érdekében mez kel’ pröstteuflnk pártunk legfelső vezetését. Ezért javasolta a Miniszter- tanács az Országgyűlésnek, hogy Kádár elvtársat mentesítse a mindennapi elfo«lalt- sáeot ielentő kormánv funkcióiától, hogv a Párt köznenti bizottsága titkáraként hatékonyabban tudjon dolgozni. Emellett, mint államminiszter továbbra is közvetlenül seeit a kormányzati munka politikai vezetésében. Beszéde további részében néneazdaságunk helyzetével foglalkozott és megáll ámította. gazdasági helyzetünk ma normális, olvan feladataink vannak, amelyeket meg tudunk oldani, ha összefog a nép, a párt és a kormány. Világos hogv a népgazdaság egészének kérdésein b“lül az egyes embereket az életszínvonal várható alakulásának proKi£rnáia foglalkoztatja a legközvetlenebbül. A mi legfőbb erőnk a dől gosó tömegekben a dolgozók millióinak bizalmában rejlik. Ezért beszélünk egyérterműen és nyíltan erről a kérdésről is — hangsúlyozta Münnich Ferenc —, majd hozzátette: Idén nem kerülhet sor az életszínvonal olyan ütemű emelésére, amilyet a múlt esztendő hozott. Most az a főfeladatunk, nogy stabilizáljuk az elért életszínvonalat és megteremtsük a további emelés alapját. Még ilyen cél mellett sem slagnál azonban az életnívó. Idén egyrészt egész évben éreztetik hatásukat a tavalyi béremelési intézkedések, másrészt pedig idén először — hamarosan — kerül sor a nyereségrészesedés kifizetésére, ami országosan jónéhány százmillió forintot jelent. Az élet- színvonal emelésének lehetősége külön-külön is adva van az egyes dolgozók számára. Ahol teljesitménybérben dolgoznak, feltéve, ha jóminóség kíséri a nagyobb mennyiséget, nagyobb keresethez lehet jutni. — A szocialista épitőmunka megköveteli tőlünk, a dolgozó tömegektől és a kormány vezetőitől egyaránt —, hogy fokozott hangsúllyal hívjuk fel a figyelmet a takarékosságra. Volt már időszak, amikor az országban meghirdették a takarékosságot, de volt akkor egy szomorú kettősség is. A munkás, a mérnök azt mondta: igaz és helyes, hogy takarékoskodni kell, de vajon vonatkozik-e ez a felső vezetőkre is, mert azt tapasztal juk, hogy például a beruházá soknál nemcsak grammnyi, meg kilogrammnyi anyagok pocsékolódnak el haszontalanul, hanem milliós értékek. Kormányunk szakított a múlt »libáival, de folytatni akarja mindazt, ami egészséges és a nép érdekében való Megnyugtathatjuk a dolgozó tömegeket: Amikor most felhívjuk a figye’met a takarékosságra. a vezetés is tudja mi a kötelessége. Most nincs kettősség, a dolgozó nép vezetőivel együtt közösen megvitatott javaslatok és tervek a! a cián takarékoskod'ék együtt! Utalt arra is, hogy a takarékosággal szorosan összefügg a nép vagyonának védelme A dolgozók igazság érzetére a népvagyon elleni bűnöző elemekkel szemben kirobbant gyűlöle’ére, a dolgozó milliók öntudatára építettünk, amikor az országgyűlés elé vittük a népi ellenőrzésről szóló törvényjavaslatot. Biztosak vagyunk abban, hogv a népi ellenőrzés munkájában készséggel és örömmel vesz részt minden olyan dolgozó, akinek drága a társadalmi tulajdon, aki szilárdítani akaria a szocialista közerkölcsöt, és aki , nem akarja eltörni, hogy a nép vagyonának kincsei ebek harmincadiára kerüljenek. Részletesen szólt a magyar kormány- és pártküldöttség romániai útjáról, s a többi között megállapította: — Minden magyar dolgozó örömmel üdvözli azt a nyilatkozatot, amely ismertette a párt- és a kormányküldöttségek tárgyalásainak eredmé- < nyeit. < Még szorosabban összefo- < gunk, a két testvérnép < még jobban segíti egy- < mást, mert ez válik mind- 5 két ország népeinek javá- ? ra, beleértve az úgyneve- < zett nemzeti kisebbsége- > két is. 1 örülünk, hogy a tárgyalások még szorosabbra vonták harci szövetségünket a testvéri Román Népköztársaság népeivel. Beszéde befejező részében a nemzetközi helyzet néhány aktuális kérdését ismertette és ezzel kapcsolatban elmondot ta a magyar kormány álláspontját: Alapvető feladatunknak tekintjük hazánk függetlenségének védelmét, népünk békés alkotómunkájának és szabadságának védelmezését. Nemzeti szuverénitásunk legbiztosabb záloga az a szoros és eltéphetetlen baráti kötelék, mely országunkat a Szovjetunió vezette szocialista országok nagy közösségéhez fűzi. Töretlenül hűségesek vagyunk tehát a varsói szerződéshez, célunk, hogy legjobb képességünk szerint hozzájáruljunk a szocialista tábor erőinek további növeléséhez. A békés egymás mellett élés elvének szellemében a magyar kormány azon munkálkodik, hogy tekintet nélkül a társadalmi rendszerre jó kapcsolatokat építsen ki a világ valamennyi országával. Különösen gondot fordítunk annak a baráti jóviszonynak az ápo- 'ósára, amely a függetlenségért küzdő ázsiai és afrikai mperialista ellenes és sem- '°ges országok, valamint hazánk között egyre elmélyül- lesz. Nagy rokonszenvvel kísérjük ezeknek az országoknak az imperialista rabtartók ellen vívott harcát és teljes sikert kívánunk küzdelmeikhez, erőfeszítéseikhez, amelvek azt cé- ’ozzák. hogv minden idegen beavatkozástól mentesen maguk munkálkodhassanak országuk társadalmi, szociális és kulturális felemelkedésén. Mélységesen elítélünk minden nlvan imperialista mesterke dést és terrorakciót, történték ez ..finom politikai módszerek ke 1” Indonéziában, vagv a békés lakosság lebombázásává1 '"'miszban —. ernelv a szabadságukért küzdő országok to- "ábbi leigázására, beliigveikbe aló beavatkozásra irányul. — Számos lehetőség van ar- -a is. hogy javuljanak, illetve 'ovább javulianak kapcsol a- aink a kapitalista országokkal, semlegesekkel csakúgy mint azokkal, amelyek katonai tömbökhöz tartoznak — hangsúlyozta Münnich Ferenc és hozzátette: Tovább mehetünk, ha lemondanak a hetlifvetnk- be való bármiféle il!e*Äk- t*"l°n beavatkozási kísérletre1 és egven’őioflrű nartoerként. a kőicaonős előnyök f'^ovlomhevét-iével hajlandói* ve’ünk tárgyalni. Beszéde végén további sok sikert kívánt a MÁVAG dolgozóinak. (MTI.) India az utóbbi időben óriási fejlődésen ment keresztül. A rohamosan fejlődő iparral lépést kell tartani a közlekedésnek is. Egymásután épül tek a vasútvonalak és a vasúti összekötőtfdak az ország területén. Képünkön egy vasúti összekötő-híd teherpróbá- ját mutatjuk be. Magyar-Szovjet mezőgazdaság! napok Mint már közöltük, borkiállítással egybekötött megyei ankétra kerül sor Egerben, március 10-én, hétfőn délelőtt 10 órákor. A Szakszervezeti Székház nagytermében megrendezésre kerülő ankétpt az MSZBT, a Megyei Tanács mezőgazdasági osztálya, a Hazafias Népfront rendezi, a magyar-szovjet . mezőgazdasági napok egyik programjaként. Az ankéton Somos András, a pedagógiai főiskola tanszék- vezető tanára tart előadást a zöldségtermesztésről, Pogácsás György egyetemi tanár pedig az üzemszervezésről. Elévülnek az ötéves tervkölcsönkötvények A múlt hónapban már közöltük» hogy az ötéves tervkölcsöo-kőt- vények beváltásának határideje március 31-én lejár. Azóta szép számmal jelentkeztek az OTP fiókoknál, s pénzre váltották ezeket a kötvényeket. Az Országos Takarékpénztár ismételten felhívja a kötvény tulaj-1 donosokat, vizsgálják át kötvényeiket, s ha ötéves tervkölosön- kötvényt találnak, váltsák he# mert azok március 31-e után értéküket vesztik. (MTI) Anyák találkozója A sarudi gépállomáson vasárnap délután találkozót tartottak az édesanyák. Mintegy negyvenen vettek részt az ösz- szejövetelen. Megvitatták a nevelés problémáit, különös tekintettel a serdülő ifjakra. Rekord teljesítmény as aeólpajzsos biztosítással A Mátra vidéki Szénmedence aknaüzemeíben már régebben kísérleteznek a b.ínyaíanél- küli szénfejtéssel, az úgynevezett acéípajzsos biztosítással. Ezt a módszert első ízben Pe- tőfibányán, majd a Gyöngyösi Aknaüzemben, jelenleg pedig Külföldi vendégfek az Egri Hengermalomban Lengyel vendégek látogatták meg az elmúlt héten az Egri Hengermalmot. A látogatóknak nagyon tetszett a szép, tiszta őrlőüzem. Nagyon érdeklődtek az őrlésvezetés és az őrlőgépek iránt. A búzaelőkészítés és a koptató gépek munkája megnyerte tetszésüket. Az üzemlátogatás után tapasztalatcserén az üzem fejlő, désérőí beszélgettek a vendégek és az üzem vezetői. Angyal Imre A Hazafias Népfront Elnökségének ülése A Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége, szerdán ülést tartott. Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront elnöke beszámolt a magyar kormány és a pártküldöttség romániai útjáról. A beszámolóban foglaltakat az elnökség tagjai örömmel vették tudomásul. | Ortutay Gyula főtitkári jelentésében az Országos Tanács 1958. októberi ülése óta végzett munkáját, s a soronkövet- kező tennivalókat ismertette Mihályfi Ernő, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hazafias Népfront napilapjának munkájáról adott tájékoztatást. Az elnökség a beszámolóka1 -ászletes vita után elfogadta a Szűcsi X-es akna 7 számú frontján próbálják ki sikerrel. Ebben a bányában az elmúlt négy hét alatt rekordteljesítményt értek el az acélpajzsos biztosítással. A 30 méteres hosszúságú kísérleti fronton naponta 2 méter 10 centimétert haladnak előre, mellyel megelőzték a bányafával biztosított frontok eddigi előrehaladási sebességét. A Tröszt műszaki vezetői most úgy tervezik, hogy a közeljövőben az acélpajzsok elkészítése után — melyeket saját műhelyükben készítenek — egy újabb 50 méteres frontszakaszt állítanak be a bánya- fanélküli széntermelésbe. A gyöngyösi városi tanácstagok mintegy 30 főnyi csoportja kedden az ez évi vá rosfejlcsztési terveket vitatta meg. A tanácstagok sok jó javaslatot vetettek fel. A Bénél és a FarkasmUyi ntca lakói például felajánlották Juhász János tanácstagnak, hogy amennyiben a városi taná'-s belekezd a m’ntegy ISO 000 fo Hntba kerülő vízvezeték bevezetési munkálatokba, ők 60 00# forint készpénzzel járulnak hozzá a munkákhoz. Moszkvics személyautó Asárolt a Recski Ércbánya őmérnöke. Ilyen rövid hír ! 'enne abból a hosszú gyűjtő, nunkából, amíg eljutott odc Izabó főmérnök, hogy sa- át autóján utazhasson. A | közelgő tavasszal már ki •indulni mennek a két gye •ekkel fel a Mátrába, vág" I t vadregényes B'dkkhc *gyre több személyautót le hét látni orszcgátjainkon és gyre növekszik a gépkocsi' •ásárlók száma. Re.csken — ; i falun — már két autó van nagánkézen, és ennek csal' ritln» lehet. (ács) Polliik ink megnyerte a magyar nép túlnyomó többségének bizalmát, elismerését és támogatását — Dr Münnich Ferenc elvtárs beszéde a Mávag nagygyűlésén — Elfogadható Javaslat