Népújság, 1958. március (13. évfolyam, 34-58. szám)

1958-03-30 / 58. szám

<í «epcjsag 1958. március 30. vasarnap Húsvéti őrjárat ÜGY HÍRLIK, ha a mostani időjárás tovább tart, az idén a húsvéti nyuszik jegesmed­vebőrbe bújva jönnek köszön­teni. De mi, akik a megszoká­sok rabjai vagyunk, — tél ide vagy oda —, sülttel, jóféle édességekkel, borral és likőrrel várjuk a tapsifülesek ünnepét, hogy a másodnapról ne is be­széljünk. Bizony ne. Mert lo- csolkodáskor, dél táj ban, any- nyi beszédhibás férfiú csám­borog majd végig az utcákon, hogy ember legyen, aki még beszélni tud velük. Hogy a teljes, 220 voltos fe­szültség elérhető legyen a hús­véti napok alatt, bizonyos kel­lékekre van szükség. Minde­nekelőtt pénzre. Előrebocsát­juk, hogy ez ügyben senkit sem fogadunk, és beszerzésére vonatkozólag minden felvilá­gosítást megtagadunk. A húsvét sikere másodsor­ban az előállítandó ételek sok­féleségétől függ. Mi van a hozzávalóval? A háziasszo­nyok ilyenkor megrohanják az üzleteket. Minden ünnep előtt szárnyrakap egy „típusrém­hír”, mely elsuttogja, hogy „nem lehet kapni mazsolát, a sonka az utolsókat rúgja, s a tojásokat már nem csokoládé­tyúkok tojják, hanem macesz­ből készítik.” Ilyenkor az apák berzenkednek és elhatá­rozzák, hogy majd ők megmu­tatják. „Enni, vagy nem enni!” — ez a húsvéti főkér.dés. Kiss elvtárs, az egri Füszért áruforgalmi osztályának veze­tője, már csak azért is rokon­szenves nekem, mert látszik rajta, hogy ételben is szereti a jót. S ez egy élelmiszerkeres­kedelmi vállalat funkcionáriu­sánál döntő szempont kell le­gyen! Éppen ezért megnyugod­va vettem tudomásul, hogy idén 6 millió forinttal nagyobb értékű élelmiszer raktárkész­let vár a vevőkre, mint más­kor. Liszthegyek, mazsola, zsír, szárított tészták, konzer- vek s a húsáruk végtelen vá­lasztéka vár vevőire. És az édesipari cikkek? Egy részü­ket lóhalálában Gyöngyösre kellett irányítani, mert annyi van, hogy az egri közönség már nem képes többet felvá­sárolni belőle. A Füszért ez úton is üzeni a vásárlóknak, hogy mindenki teljesítse túl, mondhatnám feszítetten étke­zési tervét és a háziasszonyok legalább háromfajta süteményt készítsenek, mert a máskor gyakran hiánycikként jelent­kező élesztőből most annyi van raktáron, hogy a rémhír­terjesztők egészen belebete­gedtek. Hús, konzervek, fel­vágottak is bőségesen rendel­kezésre állnak a locsolkodás napjára készítendő szendvi­csekhez. AJÁNDÉK! A feledékeny férjek ilyenkor mindent a sze­gény nyuszira kennek. Be­mentem tehát a Könyvesbolt­ba, hogy körülnézzek. „Uram, — támadt rám egy harcias vá­sárló —, írja meg, hogy Pas- suth legújabb könyve a Lagú­nák, mindössze 8000 példány­ban jelent meg s fél országon át hajszolom hiába.” A többi vásárló is vérszemet kap: „Mi­ért nincs Fritz Kahn? Hol van Jókai Kőszívű embere? Miért nem lehet Egerben borászati, szőlészeti könyveket kapni?” — Igen, az alkalmazottak is elmondják, hogy egy-egy ke­resett könyv aránylag nagyon kevés példányszámban jelenik meg, egy-két darabot kapnak csak belőle s utánarendelni lehetetlen. De a nyuszik nem tűrik, hogy a gyerekek hús- vétjába üröm vegyüljön: 12 forintos kihaj tós képesköny­vek, nyuszis leporellók várják a vásárló mamákat. Ácsorgók a kirakatok előtt: fényképezőgépek, • divatos fe- hérneműek, sok szövet, tava­szi cipőújdonságok várják a tehetősebb házi nyulakat, de az efféle szürke mezei nyúl is rózsaszínűre varázsolhatja ma­ga körül a világot, ha bevásá­rol az ünnepek előtt piacra került sokféle és bő választé­kú palackozott italokból, likő­rökből és pálinkákból. Egy gondolat bánt engemet - töprengek városon át —, vajon lesz-e hal az idén? De a bódé zárva, a halas nénit nem tudom meginterjúvolni. Pedig velem együtt sok egri van, aki él s hal a halért, hall­ják meg hát a halasok: ha­laszthatatlan feladatuk legyen a halat biztosítani, az egri ha­landók számára. „Nagypénteken mossa holló a fiát.. — brr! Ebben a hi­degben? Fürdő helyett én in­kább egy jó meleg és barátsá­gos kisvendéglőt választanék. Egerben? — kérdi meglepve a tájékozatlan. Igen, igen! Kettő is nyílik egyszerre: a Vörös Rák halászcsárda (mégis lesz azért hal!) és a Mecset-ven­déglő. Olcsó és jó ételek vár­ják — reméljük — azokat, akik még húsvétkor sem tudnak nyugodtan otthon ülni. Tes­sék? Hogy ne személyesked­jek? Bocsánat. „NYULAM, NYULAM mondd meg nékem, honnan lesz mindehhez pénzem?” Érzi szí­vem s felsóhajtok, amint haza­felé tartok... Pagony Lajos — GYÖNGYÖSÖN, csü­törtökön este a TTIT ren­dezésében Borhi Ottó zene­tanár Wagner Richardról tartott előadást. — AZ EGRI VÁROSI ta­nács mezőgazdasági osztá­lya vasárnap de. 10 órakor a városi borverseny győzte­seinek díjkiosztását tartja a Gárdonyi Géza Gazdakör Eger, Kertész u. 100. sz. he­lyiségében. Ax semmi! Ö rök emberi tulajdonság:, mások sze­rencséje jobban bosszant, mint a saját pechünk. A napokban megyek az utcán és találkozom egy biztosítási ügynök isme­rősömmel. Beülünk egy feketére a presszó­ba és az újságot böngésszük. Olvasom: egy déldunántúli bányász négyszázezer forintot nyert. „Pokoli szerencséje volt” — kiáltok fel. „Csak lottózni érdemes.” — Az semmi! — legyint az ügynök — ezt hallgassa meg: volt egy ügyfelem, tavaly ötvenezer forintos tűzbiztosítást kötött egy rozzant, ócska házra. Még jóformán ki sem fizette az első részletet amikor kigyulladt az építmény. Ügyfelünk falusi volt, az intézet különös súlyt helyezett arra, hogy gyorsan, késedelem nélkül kapja meg a biztosítási összeget, az ilyesmi jó benyomást kelt a biz- tosítandók között.. —\ Való bari érdekes! — De ez semmi! Három hónap múlva ez az ügyfelünk húszezer forintos szavatossági biz­tosítást kötött, s ez azt jelentette, hogy autó­jával bárkit elgázolhatott, bármilyen anyagi kárt okozhatott: a balesetből eredő károkat cégünk megtérítette. Képzelje: jóformán még ki sem fizette az első részletet, amikor... — Nekiment valaminek s a biztosító fize­tett!... Óriási! — Eltalálta! De ez semmi! Néhány héttel ezelőtt ugyanez az ember ötvenezer forintos életbiztosítást kötött. És most szóljon hozzá: még jóformán ki sem fizette az első részle­tet, amikor megütötte a guta... Na, mit szól? Vannak még szerencsés emberek a világon. Neki legyen mondva. — pala — Ar M ÍAQj aE©(^ © wmdio Hol volt, hol nem volt, élt egyszer nagyon régen egy sze­gény öregasszony. Kint a falu szélén lakott nagy magányá­ban. Éjjel-nappal varrt és var­rással kereste meg a minden­napi kenyerét. Este későn fe­küdt, reggel korán kelt és na­gyon sokat dolgozott. Egyik este, mikor lefeküdt az öreg anyóka, a tű meg a cérna elkezdtek beszélgetni. — Hej, — nyújtózkodott hosz- szút a cérna —, milyen szeren­csés is velem az öregasszony. )n varrom a ruháit és bizony, lélkülem talán éhen is halna zegény. — Miket beszélsz? — csat- ant fel a tű. — Hogy te varrsz? Iát akkor én ugyan mit csi- lálok? — kérdezte sértődötten i cérnától. Addig-addig vitat­koztak, míg végül is alaposan összevesztek. Mindkettő a ma­ga igazát bizonygatta és nem engedett egyik sem a másik­nak egy tűhegynyit. Egyik napon aztán az öreg anyókát meglátogatta kedves unokája. — De jó, hogy jössz, leikecs­kém, — örvendezett az anyóka és csókokkal halmozta el uno­káját. — Éppen most fogyott el a cérnám, és cérna nélkül bi­zony nem tudok varrni. Sza­ladj el gyorsan a boltba és hozz nekem egy gombolyag cérnát. — Szívesen, nagymama, — válaszolt az unoka és máris szaladt a cérnáért. Este aztán, mikor a ház új­ra elcsendesedett, megint el­kezdett beszélni a cérna: — No, kedves tű, mit szólsz hozzám? Ki varrja hát a ru­hákat? Miért nem varrtál hát egyedül, nélkülem? A tű nagyot sóhajtott, és így válaszolt szomorúan: — Ügy látszik, mégis csak te varrsz, és énrám már nincs is szüksége senkinek. — Panasz­kodott a tű és elkezdett keser­vesen sírni. Sírt, sírt, annyira zokogott, hogy egyszercsak ket­tétört. Másnap reggel varrni ké­szült az anyóka, hát látja ám, ... hogy az egyik Canadá- ból hazatért disszidens pa­naszolta, nem tudott meg­élni munkalehetőség hiá­nyában, mert legutóbbi mo­sogatói állásából is „kifúr­ták”. Ez még érthető, hi­szen az „új amerikás” ma­gyarok közt nagy küzdelem folyik egy-egy állásért, de az már fölöttébb furcsa, hogy a „Csodacsatár” című film ismert főszereplője, Pongrácz Imre fúrta ki ál­lásából a derék mosogatót. Ugyanis a kérdéses vendég­lő mosogató-konyhájában öt dollárral többet kereshet, mint előző helyén, ahol a néha-napján befutó televí­ziós reklámműsor statisztá­jaként tengődött. A „Csodacsatár” a dédel­getett filmszínész, a hírek szerint nem éppen szakmá­jához vágó munkát kapott az ígéret földjén, s most ta­lán még savanyúbb grima­szokat vág a piszkos tányér mosogatása közben, mint „Csodacsatár” korában, az emlékezetes plakáton. Ez egyáltalán nem esik nehe­zére, mert van is miért sa­vanyú ábrázatot vágnia, kü­lönösen, ha arra gondol, hogy azok a színészek, akik hűek maradtak a hazához, nem nagyon szorulnak arra, hogy mosogatóhelyiségekben produkálják magukat. S ha ez eszébe jut, biztos szívesen földhözvagdosná a gondjaira bízott tányérokat, de nem lehet, mert levonnák a fizetéséből, vagy kirúg­nák, ami még rosszabb len­ne, mert újból verekedhet­ne egy kis állásért a többi mosogatókonyhák alkalma­zottaival. K. E. hogy a tű ketté van törve. — — Uram fia, mi történhetett ezzel a tűvel? — csapta össze kezeit. — Már most mitévő le­gyek? Hogyan tudnék tű nél­kül varrni? És ékkor váratlanul újra be­toppant a kis unoka. — Csakhogy jöttél, édes gyer­mekem, látod, megint bajban vagyok, — 1 panaszkodott a nagymama unokájának. — El­törött a tűm és bizony ki lá­tott még tű nélkül varrni? — Annyi baj legyen, — mon­dotta a kis unoka és máris futott a boltba tűt venni. Este aztán, mikor az öreg anyóka nyugodni tért, halkan megszólalt a tű. — No, cérnácska, mennyire haladtál nélkülem? — Ö, kedves tű, — válaszolt a cérna —, bizony semmire se haladtam nélküled, de legalább megtanultam, hogy tű nem varrhat cérna nélkül, a cérna nem varr a tű nélkül, hanem együtt varrunk, tű és cérna közösen, összefogva, közös erő­vel. És azóta a tű, meg a cérna a legjobb barátságban vannak egymással. SZALAY ISTVÁN M A K C I U S 30: Megtolt Kultsár István hírlap­szerkesztő. 1908-ban született Gelléri Andor Endre író. NÉVNAP Ne feledjük, hétfőn: ÁRPÁD kedden: HÜGÓ li fusil — GYÖNGYÖS VAROS ipari osztálya a második negyedévben a magánfuva­rozók között húsz ipari en­gedélyt oszt ki. — A HATVANI VÁROSI KISZ bizottság, a Járási Könyvtár és a Bajza Jó­zsef Gimnázium „Jó bará­tom a könyv" című pályá­zat eredményhirdetése al­kalmából a városi kultúr- otthonban irodalmi estet rendez április 1-én este 6 órakor.- A HAZAFIAS NÉPFRONT iskolaügyi ankétot rendezett Hatvanban az egészségügy problémáiról. Az ankéton meg jelentek az általános iskolák igazgatói és az orvosok. Az ankéton különösképpen az is­kolahigiéniának növeléséről volt szó. — A GYÖNGYÖSI Fatö­megcikk Ktsz első negyed­évében 280 000 vállfát ké­szít el. — ÍRÓCSOPORT alakult Gyöngyösön a város és a já­rás tehetséges toliforgatói ré­szére. Az írócsoport vezetésére Papp Miklós tanárt kérték fel, — EGERBEN a nemzetkö­zi nőnapon Heves megye két kiváló egészségügyi dol­gozóját — Solymosi László- né járási vezető védőnőt (Hatvan) és Susovicza An­na. az egri, I. számú kór­ház belosztályának vezető ápolónőjét lelkiismertes munkájukért az egészség- ügyi .miniszter „Az Egész­ségügy Kiváló Dolgozója’ jelvénnyel tüntette ki. 1945 -ben halt meg, a háború ' utolsó napjaiban, amikor több . mint húsz magyar író pusz­tult el ugyanazon kegyetlen . sors áldozataként, köztük olyanok, mint Radnóti Mik­lós, Sárközi György, Szerb Antal. Legtöbbjüknek az élet ugyanazon változata jutott osztályrészükül: mellőzötten. üldöztetésektől zaklatva, sze- ( génységtől megnyomorítva él­ték le rövidre szabott életü­ket. Ahogy életük félbeszakí­tott élet volt, töredékében ma­radt legtöbbjük életműve is: az írói alkotás. 1908-ban született Óbudán. Apja lakatos, majd katonának viszik, s ez időtől fogva a szegénység lesz a család ál­landó kísérőtársa. A g’mná- zium hat osztálya, majd a technológia elvégzése után ő is a lakatos-szakmában pró­bál elhelyezkedni, de ez alig sikerül neki Néhány esztendő alatt harminc foglalkozási ág­gal ismerkedik meg, s a nyo­mor ú;abb és újabb válto­zataival. Tizenhat éves korában kezd verseket, novellákat írni, di­csőségvágy és különösebb ön­bizalom nélkül, inkább lelki kényszerből. Az Est egy te­hetségpályázatán tűnik fel először, s nemsokára úgy üd- vözlik őt, mint egy távoli világrész felfedezőjét. Való­ban, a magyar élet egy is­meretlen táját tárta fel írá­saiban: Óbuda perifériájának szomorú valóságát tette költé­szetté, a szegények, a tönkre­mentek, munkanélküliek, ina­sok világát emelte be az iro­dalomba. Szomjas inasok című első novellás kötete is csupa el­esett embert vonultat fel. — Sorsuk a másoktól való füg­gés, az állandó kiszolgáltatott­ság. A véletlen sodorja őket, s kétségbeesett helyzetükből me­nekvés két irányban lehetséges: az öngyilkosságba, vagy a va- 'óságot szépítő faritáziába. Gelléri már ezekben a novel­lákban is bírál, hősei azonban tehetetlenül pusztulnak el fel­lángolásaikban és zendüléseik­ben. Az elnyomó rend minden jogos lázadást elfojt, s az író szinte már minden lázadás értelmetlen voltát hirdeti. A lázadás és a belenyugvás hangja Gelléri korai novellái­ban egyaránt megszólal. Az ellentmondásokat egyelőre feloldani nem tudja. Nem tisz­tázódik, vajon a lázadást, vagy a belenyugvás egyetlen megol­dását javasolja-e inkább A képek amiket nyújt, sokszínű, és valósághű ábrázolások, de egységes mozaikká nem illeszti azokat össze. Gelléri novelláiban sem epi­kus, sem elbeszélő, a szó iga­zi értelmében. Nem egy el­beszélése prózában írt köl­temény. Azzá teszi őket az író líraisága, a pillanatnyi él­ményekhez való tapadás, a novellák önéletrajzi jellege, vallomásszerű hangja. Nem a múltba tekint, inkább pilla­natokat, hangulatokat idéz, a mű szinte egyidejűleg szü­letik meg benne az élmény születésével... Innen van az is hogy Gelléri teljes sikerrel csak azt tudta leírni, amit közvetlenül élt át, s azokat, akiknek sorsával a maga sor­sa találkozott. üzért van az is, hogy nem sikerült nagyobb epi­kus munkát alkotnia. Egyet­len regénye, a Nagymosoda, ismét a szegényekhez való hű­ségét igazolja, de társadalom­szemlélete éppen nem meg­nyugtató: mondanivalójában az elnyomók „lelkiismeretét“ felébresztő szándék húzódik meg, és itt is hiányzik az át­fogó világszemlélet Az éle­tet most is csak apró da­rabjaiban látja. Dolgos kis­Idénybölcsődék nyílnak a megyében Gelléri Andor Endre (1908-1945) embereit szíve minden szereti tével öleli magához, most ia bennük él, amint azok vál­lalják nehéz sorsukat, vagy kilátástalanul keresik jövőjü­ket, de hogy mi a jövőjük, s főképpen, hogy milyen legyen ez a jövő. arra már rendsze­rint nem ad feleletet. A Hold • utca es a Kikötő című novelláiban társadalom- kritikája már erősebben és elevenebben lüktet. Már el­tűnik a belenyugvás és láza­dás kettőssége, de a Gyász­menet és Elmúlás soraiban pesszimizmusa újból nem en­gedi tiltakozni, s a lázadás új­ból a türelem hitvallásába torkollik bele. A harmincas évek során gyakran próbál kimenekülni eddigi hangulat­köréből, míg végre 1935-ben a Nyugat pályázatára megszü­letik Gelléri világnézetileg is legteljesebb elbeszélése, az Uk­ránok kivégzése. A novella Sallai és Fürst meggyilkolását eleveníti fel. Az „ukrán”-miliő szimbolikus. A sorok között elbújtatott célzások egyaránt rávilágítanak az urak és a nép közötti kibékíthetetlen el­lentétre. de az író nem húny szemet azok felett az ellen­tétek felett sem, amelyek a fellázadó „ukrán” lakosság kö­zött mutatkoznak. Ábrázolás- módja, amellett, hogy őszinte, most már mer távlatokat is megnyitni. Megkapóan költői és sokat sejtető a novella be­fejezése: az önkény ugyan győz, de a mártírok emléké­re gyújtott gyertyákról így ír: „A szál suhintásától majdnem elaludtak, de azután az el­hajolt lángocskák megint ki­egyenesedtek és csak égtek tüzes lobogással, az ártatla­nokért”. p elléri ezen a ponton ér­te el a csúcsot: a forra- dalomvárást. Utána hosszú hallgatás következik, majd öt év múlva az utolsó elbeszélés- kötet: Villám és esti tűz. Ben­ne a lírai novellák mellett szembetűnő- ez objektív, át­fogóbb szemlélet jelenléte is: a hibát nemcsak az elnyomók­ban látja meg, de észreveszi a kiszolgáltatottak felelőssé­gét és mulasztását is, s a ma­ga egyik feladatát abban látja, — hogy — Gorkij szavaival élve — „felébressze az ember­ben az érzést, hegy büszke legyen önmagára”. Gelléri nem volt harcos író. Elbeszéléseiben gyakran tük­röződött á polgári szemlélet reménytelensége. A szegények, elnyomottak világát együttérző részvéttel ábrázolta s végze­tes mélységeiben mutatta meg a kapitalista elnyomás ember­telenségét. Életének minden keserű tapasztalata mellett is egyre inkább kicsap soraiból a jövő hite A koncentrációs táborok embertelen szenvedé­seiről, önmaga és munkaszol­gálatos társai négyéves pokol­járásáról regényt tervezett. Ezt szánta életművének, de meg­írására már nem kerülhetett sor: néhánv naooal a tábor felszabadulása előtt a tífusz szabadította meg szenvedései­től 1945. május 5-én. Élete utolsó napjaiban két­ségbeesve kérdezte önmagától: „Merjek-e hinni abban, hogy élni fogok, mert írnom kell még?... Kivcn-e nemtőm a végső rontásból és nem enge­di kihűlni számat, amíg csak el nem beszéltem minden for­rósé gomat?!“ A halál korábban tett pon­tot életére, mint ahogy maga is szerette volna, de hangja minden forróságával túlélte a kihűlt tetemét, s alakja egvre fényesebb lesz a múló idők távlatában. Abkarovics Endre, a TTIT irodalmi szakoszt. elnöke alatt állnak. Szakszerűen ki­képzett gondozónők biztosít­ják számukra a szükséges egészségügyi feltételeket: a ko­ruknak megfelelő napirendet, táplálkozást, nevelést, a bol- I dog, vidám gyeraMÚHMfc Az idénybölcsődék Heves megye területén, más évekhez hasonlóan, április, illetve má­jus 1-vel 10 községben, 220 férőhellyel nyitják meg kapui­kat. A bölcsődében a gyerme­kek állandó orvosi felügyelet

Next

/
Thumbnails
Contents