Népújság, 1958. március (13. évfolyam, 34-58. szám)
1958-03-30 / 58. szám
VILÁG PRÖLETAHTÄI EGYESÜLHETEK! Szovjet repülők AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XIII. évfolyam, 58. szám AHA: 60 FILLÉR 1958. március 30. vasárnap! A kultúra világossága Szabad életünk elmúlt tizenhárom évének egyik nagyszerű vívmányaként elmondhatjuk: hazánkban a kultúra, a művelődés lehetősége ma már korlátlanul a dolgozó embereké, mindenkié. Idézzük nagy költőnket. Petőfit: „Ha majd a bőség kosarából — Mindenki egyaránt vehet. — Ha majd a jognak asztalánál — Mind egyaránt foglal helyet, — Ha majd a szellem napvilága — Ragyog minden ház ablakán: — Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, — Mert itt van már a Kánaán!” — A tizenhárom esztendő, amely felszabadulásunk óta eltelt fölöttünk, fényes és nagy tettek sokaságával mutatja: hogyan válnak valóra a XIX. század költőihez szóló intő gondolatok, hogyan ragyog be most már mind nagyobb és egvre inkább terjedő fénnyel a kultúra világossága a házak — a falusi kis otthonok, a nagy munkáspaloták — ablakain. Elmondhatjuk — és büszkék lehetünk rá —, hogy hazánkban egyre inkább olyan közszellem alakul és alakult ki, amelyben egész népünk szeretettel, megbecsüléssel vesd körül kultúránk haladó szellemű értéken. Népünkben nagy igény él, hogy megismerje azt a kultúrát, amelynek mindig ő volt a jogos örököse, de amelytől a múltban mindig elzárták. Ezt mutatja az az elvitathatatlan tény is. hogy nagy klasszikus íróink műveit nem tudjuk annyi példányban kiadni, hogy rövid idő alatt el ne kapkodnák; egy-egy nagy képzőművészünk kiállítását ezrek és ezrek látogatják: a különböző ismeretterjesztő előadások közül azok tartoznak a legnépszerűbbek közé, amelyek kulturá'is örökségünk egy-egy alakját, alkotását ismertetik. Elmondhatjuk — és büszkék lehetünk rá —, hogy a hazánkban végbemenő kulturális forradalom nagy és el nem évülhető eredményeket hozott a kultúra demokratizálásában, a dolgozó emberek műveltségi színvonalának emelésében. A pezsgő életű kultúrotthonok százai és százai, könwtáraink nagy és egyre szélesedő hálózata, új mozik, új filmek sokasága. a vidéki városokban színházak létesítése — mind-mind ezt mutatják. Elmondhatjuk — és büszkék lehetünk rá —. hogy hazánkban az iskolák, az egyetemek a becsületes dolgozó emberek gyermekeié, s életünk sok-sok vezető pozíciójában ma már az új érte’miség dolgozik, olyan munkás és paraszt fiatalok sokasága, akik a népi állam segítségével nyerték el tudásukat, magas képzettségüket. A felszabadulás egyszer s mindenkorra szétzúzta azokat a falakat, amelyek eddig meggátolták. hoev az egyszerű munkásnép beléphessen a kultúra virágos kertiébe. A falak ledőltek, az út szabaddá vált, — s mi megindultunk fel. a kultúra magaslata' felé. Megyünk s nem állunk meg addig, amíg el nem érjük a napsütötte csúcsokat. Az üzletek nyitvatartási ideje az ünnepek idején Április 3-án, (csütörtökön) valamennyi élelmiszer- és iparcikkbolt rendes hétköznapi nyitvatartás szerint árusít. Április 4-én, (pénteken) valamennyi fűszer-, csemege-, hús- és iparcikkbolt zárva lesz. Április 5-én, (szombaton) minden fűszer- és csemegebolt 7—14 óráig, a húsboltok 8—12 óráig, édességboltok pedig 8—17 óráig tartanak nyitva. Április 6-án, (vasárnap) az illatszerboltok 9—11 óráig árusítanak. A trafikok 4, 5, és 6-án, vasárnapi nyitvatartás szerint nyitnak. Ma: SZOVJET ÉLET — SZOVJET EMBEREK ★ VILLAMOSÍTOTTÁK a KERECSENDI TÉGLAGYÁRAT ★ Gyurkó Géza: ORVOSSAG-E A BOR GYEREKEKNEK? ★ Papp János: FÜR KALMAN NEM HAJBÓKOL TÖBBÉ ★ KÖLTŐK — VERSEK ★ HETI RÁDIÓMŰSOR, SPORT* A szovjet mérnökök és tervezők kidolgozták a vadászrepülőgépek repülőtér- nélküli felszállásának rendszerét, amely lehetőséget nyújt a repülőgépeknek a katapult szerkezetről való bármilyen irányban történő felszállásra. Az autó pótkocsijához kapcsolható kilövő berendezés mezőn, erdőben, hegyes vidéken, és szakadékban is felállítható. Ez a módszer jelentősen megnöveli a szovjet vadászrepülőgépek harci alkalmazásának lehetőségeit. Képünkön V. G. Ivanov ezredest, a Szovjetunió hősét mutatjuk be, aki sikeresen oldotta meg, mint próbarepülő, a katapultról való felszállást. Győzelmi jelentések megyénk üzemeiből Az önköltség 3 százalékkal csökkent Fi) az anyagtakarékosság Az Apci Fémtermia Vállalat dolgozói is csatlakoztak a felszabadulásunk tiszteletére indított munkaversenyhez, t ennek eredményeként első negyedéves tervüket 100.8 százalékra teljesítették. Az önköltséget három százalékkal sikerült csökkenteni, s a termelékenység öt százalékkal növekedett. Az eredményekhez az is hozzájárult, hogy a verseny megindulása óta nemcsak az igazolatlan hiányzás, de még a késés is ismeretlen fogalom a gyárban. Szovjet párt- és kormányküldöttség látogatása Magyarországon A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány meghívására viszontlátogatásra Magyarországra érkezik a Szovjetunió párt- és kormányküldöttsége, amely egyben részt vesz Magyarországnak a fasiszta iga alól történt felszabadítása 13. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. (MTI) I jugoszláv sajtó vezető helyen számol be az MSZMP és a JSZK képviselőinek találkozójáról Belgrád (MTI). A pénteki jugoszláv lapok első oldalukon több hasábos főcímmel számolnak be a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága küldöttségeinek találkozójáról. A Borba kiemeli, hogy a megbeszéléseken magyar részről Kádár, Kállai, Fock és Szilágyi, jugoszláv részről Tito, Kardelj, Rankovics és Vlaho- vics elvtársak vettek részt. A Politika az egész közleményt vastag betűkkel ismerteti. A Vjesnik azt hangsúlyozza, hogy a két párt képviselőinek megbeszélései baráti légkörben zajlottak le. A Selypi Cukorgyárból is je-; lentették, hogy április 4. méltó! megünneplésében a cukorgyár i is kiveszi részét. A munkások! főleg az elfekvő anyagok fel-! kutatásában, a takarékossági! mozgalom népszerűsítésében! értek el szép eredményt. , Terven felül A Mátravidéki Szénbányásza-! ti Tröszthöz tartozó négy bá-! nyaüzem közül a Petőfi alfáról április 4-ig 17,000, Rózsaszent-1 márton 9-es akna 9000, a szű-.í esi X-XI-es akna 15,000 és a! gyöngyösi XII-es akna 7000 • tonnával több szenet ad, mint • amennyit terve előír. A gyön-í gyösi bányászok elhatározták,1 hogy március havi tervüket J legalább 109 százalékra telje-; sítik. Egercsehi is befejezte negyedéves tervét Jó hír érkezett az Egercsehi í bányából. Varga Lajos, főmér-! nők közölte, hogy az üzem! március 28-án éjjel befejezte: negyedéves tervét, és most arra törekednek, hogy a negyedév végéig még legalább 1100 tonna szenet termeljenek terven felül. Batssáx kilométeres fronton törnek előre Sxumatrán a kormány csapatok Djakarta (MTI). A Reuter iroda jelentése szerint az indonéz kormány csapatai hatszáz kilométer széles fronton törnek előre. A kormánycsapatok szerdán ellenállás nélkül elfoglalták Kampai szigetét Észak-Szumatra közelében. Ettől délebbre széles fronton törnek előre a nyugat-szumat- rai partvidéken, a felkelők fő támaszpontja felé. Közép- Szumatra keleti partvidékét már elfoglalták. Becslések szerint a kormánycsapatok a felkelők által megszállt terület hatvan százaié kát már elfoglalták, ennek ellenére komoly harcokra kerülhet majd sor, amikor a kormánycsapatok behatolnak Nyugat-Szumatrába. Egyiptomi lap szerint Nasszer Moszkvába utazik Kairo (Reuter). A félhivatalos A1 Saab jelentése szerint Nasszer elnök Hruscsov meghívására a jövő hónapban Moszkvába látogat. Uj világrekordot állított fel Aziz Avidzba sportrepülő, a moszkvai központi „Cskalov” Repülőklub tagja. A világrekordot az „MM—1" típusú 3000 kilogrammon aluli súlyú helikopter érte el. A sportrepülő 100 kilométeres utat tett meg zárt körzetben, 34 perc és 18 másodperc alatt, ami óránként 176 652 kilométer sebességnek felel meg. Dr. Münnich Ferenc és Dobi István üdvözlő távirata N. SZ. HRUSCSOVNAK. A SZOVJETUNIÓ MINISZTERTANÁCSA ELNÖKÉNEK. Kedves Hruscsov Elvtárs! Engedje meg, hogy a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökévé történt megválasztása alkalmából a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és a magam nevében forró szerencsekívánataimat fejezzem ki. Igaz szívből kívánok Önnek, kedves Hruscsov Elvtárs, jó egészséget és további sikeres munkát a szovjet kormány élén. a Szovjetunió népeinek és az egész békeszerető emberiségnek a javára. DR. MÜNNICH FERENC, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke. K. J. VOROSILOVNAK, A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐ TANÄCSA ELNÖKSÉGE ELNÖKÉNEK. Kedves Vorosilov Elvtárs! Fogadja szívből jövő jókívánságaimat a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnöksége elnökévé történt újbóli megválasztása alkalmából. Az egész magyar nép nevében, amely szeretettel emlékszik vissza az ön magyarországi munkálkodásának éveire, további eredményes munkát és jó egészséget kívánok. DOBI ISTVÁN, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Széljegyzet Por-gombát hoz forgalomba a budapesti Gom- batermelök Értékesítő és Beszerző Szövetkezete. Por-gombát? Nem gomba- port? Ezek szerint porból lese a csiperke, s porból lesz a tojás is, amelyet ráüt a háziasszony, s porból lesz a leves. is, amelyből por-gombalevest főz. Vagy netalán csak a magyar nyelv nem kellő ismeretéből fakad ennek az új készítménynek a neve, s voltaképpen, a tojás-, a tej-, a levespor mellett megjelent a háziasszonyok örömére a gombapor is? Reméljük, sőt, tudjuk, hogy így van, csak éppen helytelenül használt fogalommal volt szerencsénk találkozni a „termelők gomba szövetkezetének” (!) jóvoltából. (—ó) Éljen a szocializmusért küzdő magyar nép és hazánk, a Magyar Népköztársaság