Népújság, 1958. március (13. évfolyam, 34-58. szám)

1958-03-27 / 55. szám

1958. március 27. csütörtök NÉPÚJSÁG 3 Sokkal több gondol a faluról jött munkások nevelésére Mennyi falusi ember lépte már át munkásként a gyárak kapuját az utolsó évtizedben?! Talán csak százezrekkel le­hetne mérni. Megyénkben az új gyárak, a Szerszám- és Ké­szülékgyár, a Fínomszerel- vénygyár, a Váltógyár és a többi új üzem dolgozóinak nagy részét a környező falvak­ból toborozta. S- azok a pa­rasztemberek, fiatalok, akik az ipar „csábítására" hallgatva, vagy kényszerűségből gyári munkásnak álltak, nemcsak a varrott tarisznyában lapuló szalonnát, de paraszti életfel­fogásukat is magukkal vitték a zúgó gépek, fürge daruk, vagy az állványok közé. Nevük munkás volt, attól a perctől kezdve, hogy felvet­ték őket, de gondolkozásuk egyáltalán nem az. Az új kör­nyezetben nagyon lassan vet­kőzték és vetkőzik le ma is a faluról hozott — a tősgyöke­res ipari munkásétól eltérő — sok esetben maradi életfelfo­gásukat. Nemzedékeken keresztül ne­velték beléjük a magántulaj­don sérthetetlenségét, s így a kuporgatás, a „kaparj kurta, neked is lesz!’ jelszavát is ma­gukkal vitték a gyárba. S ez a megváltozott tulajdonviszo­nyok közt helytelen cseleke­detekre ragadtatta őket. Nemrég lepleztek le egy csupa falusi fiatalokból álló üzemi szarka-csoportot. Azért lopták a gyár szerszámait, — hogy „jól jön majd otthon a szerszám, lehet vele keresni munka után, s ha úgy esik, maszekoskodni is lehet". Nem akarom ezzel azt mon-. dani, hegy csak a faluról fel­került munkásokban van a hi- óa, hogy a városi munkás er­kölcsileg sebezhetetlen, öntu­datos és törekvő, hiszen a vá­rosiak kisebbik része is „bát­ran" nyúl a társadalmi tulaj­donhoz, lóg is, ha lehet, csal is, ha engedik, de mint ahogy ez nem jellemző a falusi, — ■ ugyanígy nem a városi munká­sok többségére. Az arány csak azért billent a falusiak kárá­ra, mert náluk ez helyzetük­ből adódik. A faluról jött munkás, aki magával hozta a gyűjtögető, szalmaszál-felszedő életfelfo­gását, nehezebben tud ellenáll­ni a kísértésnek, a rengeteg „gazdátlan" szerszám, anyag láttán, s az alkalom nagy csá­bító. A társadalmi tulajdonnak ezért érthetően nincs valami nagy becsülete ezek előtt a munkások előtt, s be kell vallanunk, nemcsak az ő hibá­jukból. Káros jellemvonás ez kétség­kívül, de lehet változtatni raj­ta. Lehet azért is, mert a falusi ember sokkal több jó jellembeli tulajdonsággal rendelkezik, mint rosszal, s a többi mun­kás segítségével le tudja ráz­ni idők folyamán káros jellem­vonását. De lehet azért is, mert tanulékonyak, s ha meg­magyarázzuk nekik, megértik a két tulajdon közti különb­séget, s ugyanolyan jó őrei lesznek a gyár tulajdonának, mint a sajátjukénak. Sokkal többet kell törődni a nevelésükkel azért is, mert hajlamosak arra. hogy vissza­vonuljanak a politikai és a társadalmi élettől, s „csak" pénzt keresni járjanak a gyár­ba. Ezt a passzivitást kell meg­törni, mert ez csak látszólagos, hiszen manapság mindenki po­litizál, még azzal is, ha nem politizál. Legfeljebb káros né­zetek befolyása alá kerül, ha nem szentelünk több figyelmet nevelésükre. Különösen fennáll ez a ve­szély a bejáró munkásoknál, akik csak munkaidő alatt tar­tózkodnak az iparvidéken, s idejük nagy részét falusi kör­nyezetben élik le. Nagyon ke­vés ragad meg belőlük a tan­folyamokon, iskolákon, leg­többje alig halad előre fizetés­ben és beosztásban, éppen át­utazó voltuk miatt. Ebben az esetben sem köny­nyű a nevelő munka. Az em­berek életfelfogását, jellemét alakítani a legnehezebb felada­tok közé tartozik. Magántulaj­dont helyeslő, azt birtokló em­berből nem könnyű szocialista gondolkodású embert nevelni, aki a közösségnek él, aki nem­csak saját magát, de társai boldogulását is nézi, aki mun­kás a szó szoros értelmében. Mert sok jó tulajdonságát a takarékoskodást, szorgalmát, szerénységét, bár legtöbbször sikerül átmentenie a gyárba is, de ott nemcsak a becsületes munkának élő embereket talál, de léhűtőket, hízelgőket, di- csekvőket, lógósokat, de még tolvajokat is, akik ferde élet- felfogásukkal hatást gyakorol­nak a kezdőre, aki „az ideális munkást" látja bennük, nem a lumpen-proletárt. A feladat tehát kettős 1— egyrészt a magával hozott ká­ros életfelfogásait kell meg­változtatni, másrészt óvni kell a káros behatásoktól, mely az üzemiben várja a lógósok, lum­penek jóvoltából. Sok a buktató, bár a falusi emberben ott él a virtuskodá- si kedv, a többrevágyás, de ott él a „nekem senki se pa­rancsoljon" daca is, amellyel feltétlenül számolnunk kell. A virtus, a ki tud többet, a takarékosságra való hajlam, a szerénység, és az egykori pa­rasztemberből lett munkás többi jótulajdonsága nagy kincs és sokat érő dolog. De a gyémánton is csiszolni kell, hogy megkapja igazi fényét, értékét. Az üzemekben száz­számra hever az ilyen ember­gyémánt és újabb százak és ezrek tódulnak a gyárakba. — Csiszolni kell hát jellemüket, hogy kikristályosodjék belőle a szocialista ember, az öntu­datos munkás jelleme. KOVÁCS ENDRE önök még bizonyára nem tudják, hogy a régészet ma is kedvencem. Számtalan régi dolgot szeretek és kultiválok is. Ilyen például a bor, mely­nél az ó-t feltétlenül az új elé helyezem. Ez nem afféle kon­zervatívizmus, oktondi mara- diság. Mert — teszem azt — a hölgyek terén kifejezetten a fiatalabb évjáratok iránt von­zódom és hiába is igyekezné­nek meggyőzni arról, hogy egy tizennyolcesztendős Lollobrigi- da-jelölt helyett az ötvenéves Greta Garbót válasszam: me­reven, mondhatni vaskalapos nyakassággal ragaszkodnék az előbbihez. De a letűnt korok élete min­dig érdekelt. Hiszen a ma nem egyéb, mint a téli álmát alvó tegnap, mely hirtelen — nem tudni, mi okból — felébredt. Persze, lesznek önök között, akik kétkedve rázzák fejüket és kinevetik Rabbi Akibát, aki időszámításunk előtt 133-ban megmondta, hogy „nincsen új a nap alatt’’. Igen, ő ismerte a nőket... De hogy a tárgyra térjek: miért is hagytam én fel a ré­gészettel? Ügy tíz évvel ez­előtt olvastam el harmadszor Gárdonyi halhatatlan regé­nyét, az „Egri csillagok”-at. — Vannak dolgok, amelyek csak harmadik olvasásra ütnek sze­get az ember fejébe, hiszen — mea culpa — oly figyelmet­lenül olvasunk. Tudunk egy miniszterről, aki makrapipát nyert egy kérelmezőtől, csak azért, mert a hozzákerült vas­kos memorandumot senki sem olvasta végig, holott a bead­vány készítője a sorok közé becsempészte a következő mondatot: „aki az olvasásban idáig ér, makrapipát kap tőlem ajándékba”. A miniszter — rossz nyelvek szerint véletle­nül — rábukkant e sorra s így elnyerte a magas jutalmat. Ez azonban jóval egy em­beröltővel ezelőtt történt. En pedig 10 évvel ezelőtt hatá­roztam el, hogy utánajárok: hová származtak el az Egri csillagok hős asszonyai, mivé leit a múlt asszonyi dicsősé­ge? Ha kell — gondoltam — egy életet áldozok erre. S a feladat nem is nehézm Nem kell mást tenni: tanulmányoz­ni az utókor szokásait. Mivel abszolút gyakorlatlan voltam az effélékben, elsőnek sógoromat, Krampfencsák Ala­dárt kerestem fel Budapesten, hogy tanácsot kérjek tőle. Saj­nos, rosszkor jöttem. Sógorom ágyban feküdt, moccanni is alig bírt. Már az ajtóban fel­tűnt, hogy neje duzzogva fo­gad. „Jaj!” nyöszörgőit Ala­dár. „Ez a hárpia csúffá tett. A padláson sürgölődött, én a földszinten álltam. Valamin összeszólalkoztunk. Erre... — és reszkető kezével a nacht- kaszlira mutatott — egy ekko­ra követ, vagy ferslógot, vagy tudja isten mit görgetett le rám a lépcsőházból... többre nem emlékszem.. Felvillant a szemem; „hala­dó hagyomány” — zakatolt agyamban, nyomon vagyok. Ez már Dobó Katica ivadéka. Még kérdezősködtem volna, de közben megjött a pap és fel­adta sógoromra az utolsó ke­netét. Két hónap múlva Pécsett egy angyali házaspárnál nya­raltam. Úgy turbékoltak, mint egy galambfarmra való ma- dársereglet. Minden mozdula­tuk cirógatás, minden szavuk „pruntyikám, tyütyümütyü- kém és virágbogaram” volt. Mint albérlő laktam ott. Egy reggel vadállatí üvöltés és sistergés ébresztett fel. Kiug­rottam az ágyból. A konyhá­ban rettenetes kép fogadott: az asszonyka egy heveny, je­lentéktelen vita hevében fel­kapta a forróvizes fazekat és tartalmát párjára zúdította. Az üvöltött, én pedig kacagtam örömömben, mert imk: egy második nyom az egri nők ha­gyományairól. Azonnyomban megkérdeztem a nőtől, hogy nem egri-e, majd ordítva me­nekültem, mert a teavíz — mint kisült — még kezeügyé- ben volt. Csak utóbb tudtam meg, hogy apatini sváb volt és forróvizes tudományát az ot­tani híres-neves halászlé főzé­se közben szívta magába. Am nem adtam fel a re­ményt. Később katalógust ve­zettem rokonaimról, közeli és távoli ismerőseimről, s vala­hányszor valahol egy dézsa vizet, porcelán ibriket, égő pecsétviaszt, vagy oltott mész­szel telt vödröt zúdított az asz- szonyi hitves párja nyakába, én ott termettem, feljegyez­tem az adatokat, a fúria csa­ládfáját és már-már arra ké­szültem, hogy megírom az egri nők késői unokáinak ra­gyogó történetét. Már egészen szép, tetemes anyagom gyűlt össze, s bizony a munka közben még az olva­sásra sem jutott időmm Úgy éltem, mint egy remete. Kar­totékokra dolgoztam fel az anyagot, majd nekiláttam és összeállítottam az egészet, öt­Óriás arák • kerestetnek Sermide városkában, a Felső-Olaszország-i Mantua tartományban él a Galliera család. A két fiú, Teddo és Luigi számára most meny­asszonyt keresnek. Feltétel: legalább 1.90 méter magasak legyenek. A városka leányai­nak átlagtermete 1.60 méter, s ez túlságosan kevés volna a két házasulandó fiú számá­ra, ugyanis Teddo, a 22 éves pék 2.10 méter magas és a két évvel fiatalabb öccse 2.03 méter, de még növésben van. A két testvér tudja, ha si­kerül is ilyen magas lányo­kat találni, gyermekeik me­gint normális növésűek lesz­nek. Ugyanis a családban nemzedékr öl-nemzedékre vál­tozik az óriástermet a nor­mális magassággal, ez a fo­lyamat 1822-ig visszamenőleg megfigyelhető. Akkor szüle­tett ugyanis az üknagyapa, aki nagykorára elérte az 1.90 méteres magasságot, fia csak 1.68 méterig vitte, unokája viszont megütötte a kétméte­res határt. Dédunokája, Re­mo Galliera, Teddo és Luigi apja megint csak 1.60 méte­rig nőtt úgy, hogy fiai ké­nyelmesen karjukra veszik. Az örökléstannal foglalko­zó biológusok számára a nemzedékenként váltakozó termet annál nagyobb problé­mát okoz, mert minden má­sodik generációnál növekszik a testmagasság. Teddo és Lu­igi unokái már bizonyára el­érik a 2.20 métert. Kalapács alatt Napoleon levele Napoleon 43 soros levele 600 000 frankért cserélt gaz­dát a minap egy párizsi ár­verésen. A hírek szerint pá­ratlanul nagy ár ez ilyen­fajta dokumentumért. Napo­leon sajátkezű levelei egyéb­ként rendkívül ritkák, mert a francia császár általában titkárainak diktálta le postá­ját. ezer oldalas enciklopédia lett belőle, s minden sora azt bi­zonyította, hogy asszonyaink nagyrésze az egri nők közvet­len leszármazottai. Egy lektor olvasta el, majd visszaadta az egészet. Sajnálkozva fity- tyedt le a szája: — Barátom, ön hiábavaló munkát végzett. Sovinizmu­sán, sőt nacionalista lokálpat­riotizmusán csak mosolyogni lehet. Ilyen munkát történel­mi műveltség nélkül megírni nem lehet, önnek, úgy látszik, fogalma sincs arról, hogy már Éva anyánk is... kókusz­levélbe göngyölt lávadarabok­kal dobálta meg Ádámot, ami­kor az nem akarta megenni a sárgarépagyökeret. Delila pe­dig forróvizet zúdított Sámson fejére, hogy könnyebben le­jöjjön a haja. Bár az Aeneis- ből kimaradt, mégis, biztosan tudjuk, hogy Penelope gyak­ran vágott tányérokat Odis- seus fejéhez, ezt bizonyítják különben a Kréta-szigeti ása­tások során talált tányértör­melékek is. Cleopatra nagyon szerette Caesart, mégis az Im­perator gyakran menekült hölgye dühe elől egy félreért­hetetlen kis mellékhelyiségbe, melynek ajtaján az egyiptomi amazon fékevesztetten döröm­bölt. E kor emléke különben a klasszikus ókori mondás: „Ave Caesar vavan.” De foly­tathatnám a közép-, új- és leg­újabbkor végeláthatatlan ha­gyományaival. Boccaccioval, ózó, Pókainéval és Mária Te­réziával.” Könnybelábadó szemeim előtt Rabbi Akiba bölcsessége jelent meg: „Nincsen új a nap alatt.” Jó, levontam a követ­keztetést, nem érdemes ré- gészkednem. Kértem a lektort, maradjon még és legalább meséljen valamit e hagyomá­nyokból. Ha már nem az egri nőké a dicsőség... & Sajnos, sietnem ketl, — szólott és állig begombolta a kabátját. — Feleségem nagyon ideges. Ha nem megyek haza időben, rögtön hozzámvág va­lamit ... fe- pala •=* Külföldi híradó (Folytatás az 1. oldalról.) Franciaország: Maria Mau- > ban a fősze­replője a most iforgatott Jo- >gos önvédelem leímű új fran- ?cia filmnek. A £ művésznő egy kabarétáncos- Inőt alakít a Iliimben. Törökország: Értékes szál- £ litmány haladt > keresztül a CYesilköy repü­> lőtéren. Lon­> donból 19 kis (ládában 700 kilogramm | arany érkezett > beiruti rendel- l tetőssel. Japán: Két csinos > lány, a Heian 5 szentély felé övezető hídon. Csehszlovákia: szo­és ízléses >nyegeket góbiéin - képe- > két is készíte­tnek a cseh­iszlovák dolgo­zzák a brüsszeli ; világkiállításra

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents