Hevesmegyei Népújság, 1958. február (9-32. szám)

1958-02-28 / 32. szám

1958. február 28. péntek

népújság

3

Apák és fiák

—- Hogy te milyen buta vagy apu? — jelentette ki nagy képű felháborodással a gyerek, aki most lépte át a 13 éves kort. Az „apu”, aki butának tituláítatott, nem tudta megrökönyödésében, hogy nevessen, vagy pofozzon. Azután úgy tett, mintha nem is hallotta volna, csak atkozni kezdte magában az Iskolát, amely ilyen tiszteletlenségre nevel, az életet, amely nem tette lehetővé, hogy továbbjusson a törtekkel való számolásig, amikor a fia már algebrát /tanul... Apa és fia került szembe egymással egy algebrai példa felett, az apa, akiről a fia eddig azt hitte, hogy mindent tud, s a fiú, akiről azt hitte az apja, hogy egy életen keresztül, de legalábbis iskolái elején rászorul az idősebb generációra.

Turgenyev világhírű regényében pompás és drámai rajzát adta az „apák és fiúk”, a múlt és jövő szembekerülésének. A rajz társadalmi kép volt, s ennyiben nem alkalmazható teljességgel a mi viszonyainkra. De annyiban igen, hogy feltétlenül kell számolni ilyen szembekerüléssel, ha talán nem is drámai formában, de számolni kell a tudás, a világ eseményeinek értékelésében.

Most már csak az a kérdés, hogy törvényszerű-e, hogy ez valamiféle objektív törvény, amelyen nem lehet sem változtatni, sem hatását megszűntetni?

Nyilvánvaló a fenti példa szélsőséges. Nyilvánvaló, hogy az iskolába járó gyermeknek, akit egyszerűen csak a tudomány általános fejlődése, a légkör, amelyben a repülőgép, az atomerő, a televízió ma oly természetes, mint apáink idejében talán még a gőzvasút se, szóval ez a légkör több, szélesebb tudást ad a gyerekek számára. De az is nyilvánvaló, hogy az esetek döntő többségében a szülők is lépést tudnak tartani ezzel a fejlő- -déssel. Nem arról van szó, hogy bárki, aki soha nem tanulta, most tanulja meg a gyökvonást, vagy az oxidáció és a redukció ellentétes, de egymás kiegészítő fogalmát. Mégcsak arról sem, hogy az apa versenyben fújja gyermekével a történelem évszámait, vagy a nagy görög tragédiaírók neveit.

De arról szó van, hogy megfelelő önműveléssel lépést tartson az élet, a tudomány általános fejlődésével. A gyermekben megvan az ösztönszerű józanság, hogy apjától, vagy anyjától igazán nem várhatja el, hogy mindenben és mindenkor alaposan tájékozott legyen... Az iskola is differenciált: számtan, történelem, magyar, földrajz... s ezekre a tantárgyakra szaktanárok, — hogyan is kívánhatná el, hogy szülei mindezt egyesítsék magukban. De azt várja, hogy segíteni tudjanak neki, tanácsot tudjanak adni. hogy választ kapjon az őt érdeklő, az élet egészét érintő kérdésekre.

S ez elképzelhetetlen anélkül, hogy a szülők maguk is ne kísérjék megfelelő figyelemmel ezt az „élet egészét”. Ha a gyermek tudja, hogy bizalommal fordulhat édesapjához olyan kérdésekben, mint mi az, hogy miniszterelnök, mi az elve a rakétahajtásnak, van-e élet a Holdon, miért volt az egyiptomi agresszió, vagy miért van csillaghullás —, hogy csak néhány, s általános kérdést jelöljünk meg —, akkor ez a bizalom más területre is kiterjed, akkor szava, súlya, tekintélye van az apának. Mindezek a kérdések pedig ma már napi kérdések, aki * rendszeresen olvas újságot, hallgatj" a rádiót, akiben van egy kis természetes érdeklődés, válaszolni tud rá, — ha nem is tudományos módon, de erre különben sincs semmi szükség.

Ez az érem egyik oldala. A másik: olyan környezetben, ahol a -szülők is érdeklődnek, tanulnak, művelik magukat — bármilyen formában — a gyermek is érdeklődővé, a tanulásban szorgalmassá válik. El sem tudja képzelni, hogy lehet tanulás nélkül élni, nem érzi a mindennapi leckét nyűgnek, amely megköti kezét lábát, gátat vet játékainak, hanem természetes, az élettel, a család életével együttjárónak tekinti. Nem új ez a megállapítás, különösen nem, ha a munkára vonatkoztatjuk. Sok család hivatkozhat arra jogos büszkeséggel, hogy gyermekei hazulról hozták, otthon szívták magukba a munka szeretetét és megbecsülését: a fiú az apátok tanulta meg a szerszámok, vagy éppen a toll forgatását.

Márpedig, ha a munkára nevelés nemcsak az iskola dolga, hanem a szülői házé is, ha a munkára nevelés már otthon, egész kicsi korban, sokszor tudatlanul, kezdődik meg, akkor így van ez, így kell lennie a tudásra való nevelésben is.

Kossuth és Széchenyi vitája már eldőlt: felszabadult a magyar nép. Mert ez volt az első, a legfontosabb. Most már kiművelt emberfők sokaságára van szükség, hogy ezt a szabadságot megtarthassa, gyü- mölcsöztethesse — a maga számára — felszabadult népünk. Nagy feladat ez, amelynek megoldásában számottevő

Első év a katedrán . . .

eredményeink, de számottevő végeznivaló is áll még előttünk. A népművelés, a sajtó, a köznevelés minden munkásának jelentős erőfeszítésére van szükség, hogy egész népünK kulturális színvonalát tovább emeljük. A statisztika igen pozitív képet mutat: megnőtt a mozilátogatók száma, a gyöngyösi bányászok számára külön mozilátogató autóbuszt kellett szervezni, hiánycikk lett nem egyszer a könyv, pedig tízezres példányszámokban jelennek meg. Munkások, parasztok látogatják a képtárakat, kiállításokat, soha any- nyi rádióhallgató, újságolvasó ember nem volt ebben a megyében, mint éppen napjainkban.

Kétségtelen eredmények ezek az „apák” kulturális fejlődésében, de itt megállni semmiképpen sem volna helyes. Számottevő még az a réteg — különösen a nők, az anyák között — amelyet még mindig nem ragadott magával a kultúrforradalom friss levegőt hozó vihara, ame’yhez még nem jutott el, vagy nem jutott közé elég mélyen az igazi, a szocialista kultúra, a műveltség. Van még babona és részleges írástudatlanság, van még értelmetlenség a szép és a művészi iránt, s van nagyon van hajlam a giccs, a talmi, az értéktelen iránt.

Apák és fiúk. Szocialista társadalmi rend. Nem kibékíthetetlen, nem turgenyevi ellentét többé, — hisz egy a célja fiatalnak, idősnek: a szocializmus. Apák és fiuk építik együtt a holnapot, a nyugodt öregkort az egyik, a boldog férfikort a másik számára. Hogy milyen hamar, hogy mikor érkezünk el útunk egyik nagy állomásához, a szocializmushoz, az múlik az apákon, az „apák” önművelésén, tudásán is.

GYURKÓ GÉZA

EEE0HEH0E0

HA MENYECSKE volna, azt lehetne róla mondani, igazi tűzrőlpattant, mert olyan friss a mozgása, csupa tűz, elevenség, s tekintete a tanterem minden ceruzakoptató kisdiákjának a tettét egyaránt ügyeli. Szavai a szeretet melegétől fűtöttek és anyáskodva neveli a csintalanokat, okítja a keményfejűeket.

Mintha már évek óta a katedráról parancsolná bele a buksi kis iskoláskoponyákba, a számok és az egyéb tudnivalók rengetegét. Pedig a kis villogószemű Varró Zsuzsa még csak az idei tanévben állt először katedrára, mégpedig egyszerre nem is egy, hanem két osztály elé.

S hogy irul-pirul az emlékezés izgalmától, amikor elmondja, hogy milyen is volt az első óra.

— ötven gyermekszem meredt rám, kíváncsian várakozásteljesen, hogyhát milyen is az új tanítónéni. Olyan elfo- gódott voltam, hogy alig tudtam köszönteni őket. Láttam mindegyik szemében a kérdést, ugyan barátkozunk-e egymással, s jó tanítónénijük leszek-e?

Hát így kezdődött.

S a folytatás még nehezebb volt. A III. és a IV. osztály oktatását bízták rá. Lányokat, fiúkat vegyesen, 50 csemetét. Ez még nem is lett volna baj, de nem volt kézikönyv a harmadik és a negyedik osztály oktatásához, mert ilyen útmutató nem készült. A kézikönyvek ugyanis az első és a harmadik, vagy a második és a

Négy kiló dinnyemag

Március 1—31-ig

ii Varrógép vásár

a megye összes állami és sző- ♦ vetkezeti szaküzleteiben és az f Állami Áruházban •

Nagy készlet! «

Bőséges választék ! %

EE0EBE0E0E

Csáki Béla hevesi dolgozó paraszt hallotta, hogy a Szovjetunióban olyan diny- nyét termesztenek, amely tartósabb, mint a hazai, mint amilyet ő is termeszt. Tollat fogott és írt, — dinnyemagot kért.

Az elmúlt hét végén autó állt meg a hevesi tanácsháza előtt, és a szovjet követség egyik munkatársa szállt ki belőle. Hozta a dinnyemagot —r négy kilót..,

Nehéz volna felsorolni most azt a sok és nagy segítséget, amit országunk kapott a Szovjetuniótól. Több — sok ember számára olvashatatlan, sokszor kifejezhe- tetlen — számsort kellene leírni arról a hatalmas meny- nyiségű szénről, acélról, gép*

ről, textilről, élelmiszerről és egyébről, amelyek Záhonyon keresztül az elmúlt tíz év alatt özönlöttek az országba.

És most négy kiló dinnye- mag érkezett. Nem tudom ki kapta meg Csáki Béla levelét, tud-e magyarul olvasni, vagy sem, milyen az elfoglaltsága, hol és hogyan szerezte a dinnyemagot, hogyan juttatta el Magyarországra, Hevesre. Azt tudom csak, hogy messze élő, de hozzánk mégis oly közel lévő barátok egy magyar paraszt kérését teljesítették. Hogy a munka, az élet ezernyi gondja között is találtak időt arra, hogy egy magyar parasztember sorsaira választ kapjon...

És ezt olyan jó tudnil

(papp)

Szövetkezeti kultúrmunka Egerben

Az egri városi szövetkezeti bizottság megalakulásakor elhatározta, hogy a szövetkezeti kultúrmunkát szélesebb alapokra helyezi.

Az elhatározást tett követte, s bár még javítás alatt áll a szövetkezeti székház kultúrterme — máris többirányú kultúrmunka kezdődött.

A dalárda nagy lelkesedéssel készül a szövetkezet # 10 éves fennállásával kapcsolatos ünnepségekre, de — amint az idősebb dalosok mondják — nagyon hiányoznak a dalárdából a szövetkezetek ifjú munkásai

_

A színjátszó csoport nagy igyekezettel próbálja Kodolányi: Földindulás című drámá' ját, amelynek a bemutatójára előreláthatóan március 15-én kerül sor. Ennek a nagysikerű darabnak a bemutatásával igyekeznek viszonozni a hatvani szövetkezetek kedvességét, akik legutóbb a Mágnás Miska című operettel szórakoztatták az egri szövetkezeti dolgozókat.

A szövekezeti bizottság — a fiatalok kívánságára — egy fú vószenekar megalakítását is tervbe vette, de úgy hírlik, egy kisebb létszámú tánc- és szalonzenekar is alakul, 'főleg a színjátszók munkájának segítésére.

Dózsa Károly

negyedik osztály összevont tanításához készültek és nem a harmadik és negyedikhez. De Varró Zsuzsanna nem esett kétségbe. A különböző könyvekből összeállította a közös tantervet, s ezen az alapon tanított. Mégpedig jól — köz- megelégedésre.

BIZONYÍTJA EZT a tanfelügyelői ellenőrzés is. Győrjy Gyula szakfelügyelő például ilyen megállapításban foglalta össze észrevételét. „Nemcsak ismereteket nyújt és tanít, — hanem nevel is. Tanítványai szilárd ismeretekkel rendelkeznek. Hangosan, bátran, értelmesen felelnek. Tanítási vázlata részletes, helyesen kidolgozott”.

Talán elég ennyi jó munkája elismeréséül.

Pedig milyen nehéz most megállni helyét, hiszen nemcsak tanít, hanem saját maga tanul is. Készül a képesítőre.

— így is tanítónak érzem magam — mondja — de mégis a képesítő kézhezkapása után számítom magam pedagógusnak. Mily sokszor álmodtam már arról a napról.

És szemlesütve elmondja, hogy már kislány korában tanítónőnek készült, amikor pedig kijárta a nyolc általánost* beiratkozott az egri tanítóképzőbe. Az elhelyezkedésnél is kedveztek neki, ő szilvásváradé s a szomszéd községben* Nagyvisnyón tanít. Igaz, a vonatozás egy kicsit elveszi a szabad időt, de csak télen, mert nyáron kerékpárral jár az iskolába. A képesítő kézhez kapása után is Nagyvisnyón akar maradni. Munkatársai is szeretnék, ha ez így lenne, mert szívből megszerették a szorgalmas, kedves tan- nítónénit.

Hát még a szülők?

Mert ismerik már minden családnál Varró Zsuzsát. Ha beteg valamelyik tanítványa, s nem megy iskolába, még aznap elmegy a tanítónéni, s meglátogatja a kis nebulót. — .Nem egyszer megtörtént — mint Fehér Gyula, vagy Nagy F. Piroska esetében —, hogy az ágyban fekvő gyerekeknek elmagyarázta a leckét, a másnapi feladatot, nehogy elmaradjanak a tanulásban.

Kis diákjai „ki is vágják a rezet” feleléskor, csak úgy magasodnak a levegőbe a parányi leány, vagy fiú ujjak. Mindenki mondaná a leckét, ki magabiztosan, ki még félszegen. De valamennyien az értelemtől áthatott szavakkal. Az eredmények úgy mondhatják, hogy a vizsgán nem kerül ki keze közül szekundás gyermek.

S A TANITÖNÉNI — bár gyakorlóéves, de már levizsgázott hivatásából — mondhatni* jelesre.

^ TÓTH BOCONKAI LAJOS, a Tekintetfényesítő Vállalat irattárában dolgozott hosszá évek óta. Már beletörődött a sorsába, hogy úgy is hal meg, mint segédirattáros, mert Bo- conkai a buta embereknek ahhoz a ritka vállfájához tartozott, hogy tudta is magáról,

még a fúrás veszélyének sincs kitéve. A legtöbben a nevét sem tudták a vállalatnál és még a gyakornok is csak úgy szólította, hogy „kedves Lajos.” Boconkai pedig szép csendesen elpiszmogott a poros iratok között és ofyan volt, mint a bocsánatkérés élő

fegm

rT

hogy 5 buta. Meg kell becsülni az ilyen buta embert, mert a buta emberek sajátossága, hogy szent meggyőződésük hogy ők okosabbak, mint Éin- stein.

Az irattári munkát viszont remekül elvégezte, soha nem csinált hibát, úgy, hogy a helye az idők végezetéig biztosított volt a cégnél, annál is inkább, mert egy irattáros

szobra, aki még azt is sajnálja, hogy él, hogy naponta két köbméter levegőt elszív az emberiség elől és hogy nyamvadt testével félmétert elfoglal az utca járdájából.

Egy napon azonban érthetetlen hír járta körül a vállalatot. A hír a lehető leghitelesebb forrásból* eredt. Mancika, az igazgató titkárnője közölte szigorú titoktartás mellett a fél vállalattal, hogy a Minisztériumból leszóltak K. telefonon, hogy Boconkai Lajos egy hét múlva jelentkezzen Budapesten a miniszter- helyettes titkáránál.

Boconkai körül megváltozott a világ. Az eddigi unott arcok helyett csupa derűs, barátságos arc nézett rá, a leereszkedő hang, barátságos, sőt alázatos csevegéssé változott. Mindenkinek volt hozzá néhány kedves szava, Mancika, a félelmetes titkárnő délután feketekávét hozott neki, hogy egy kissé felfrissüljön. Rozika, a gyönyörűséges Rozika, akibe valaha olyan szerelmes volt, mint egy ágyú és aki annak idején kinevette, most meghívta egy espressóba és közölte vele, hogy őt tartja a vállalatnál az egyetlen igazi férfinek.

A VÁLLALAT portása pedig kinyitotta előtte a kaput és nagy bocsánatkérések közepette megállította:

— Tetszik tudni, én régóta sejtettem, hogy így lesz. Mert hiába, az igazi tehetség nem sikkadhat el. Csak arra kérem Boconkai kartársat, annak idején ne feledkezzen meg, hogy egyetlen ember volt a vállalatnál, aki ezt tudta és aki ennek őszintén örül.

Boconkainak persze" fogalma sem volt arról, hogy az egész vállalat azt beszéli, hogy ő lesz az új igazgató. Szegényke azt hitte, hogy a kedvesség neki szól és jólesően fürdött a rázuhanó szeretet- ben.

Néhányan persze nagyon kellemetlenül érezték magukat. A főkönyvelőnek szent meggyőződése volt, hogy Boconkai t azért hivatják, hogy adatokat gyűjtsenek ellene. Tény, hogy tavaly év végén volt egy kis tervcsalás, de ő azt az igazgató tudtával, sőt beleegyezésével csinálta, hogy legyen prémium karácsonyra.

Az igazgató rájött, hogy Boconkai volt az a felgyűrt gal- lérú alak, akivel egyik éjszaka találkoztak, amikor Mancikával sétáltak a Népkertben.

A legkínosabb helyzetben Boconkai osztályvezetője volt. ö ugyanis osztályértekezleten épp a napokban hülyézte le Boconkait. Igaz, hogy a szó- banforgó ügyről nem is tehetett a szerencsétlen, de Urban- csikot csak nem lehet ennyi ember előtt leteremteni, mert Urbancsik sógora a Főigazgatóságon dolgozik. Boconkai lett tehát a villámhárító, amely levezette az osztályvezető Urbancsik ellen érzett haragját.

Boconkai ezekben a napokban a vállalat középpontja lett. Az igazgató közölte vele, hogy felemeli a fizetését. Az osztályvezető felterjesztette a szakma kiváló dolgozója kitüntetésre és kijárta, hogy 1000 forint rendkívüli prémiumot kapjon.

Mindenkinek volt hozzá néhány kedves szava és egyik sem mulasztotta el közölni, hogy mindaz ami történt és történik a jövőben, azt neki köszönheti.

SZEGÉNY BUTA Boconkai pedig nem tudta mire vélni az egészet.

Az igazgató azonban úgy érezte, hogy még nem tett eleget, még mindig félő. hogy Boconkai esetleg rosszat mond a Minisztériumban, e- zért elhatározta, hogy kiemeli az irattárból. Úgy is történi;. A harmadik napon Boconkai, mint ellenőrzési osztályvezető, külön irodában trónolt, titkárnője volt és gépíróneje és mindenki igyekezett a kedvében járni.

Boconkai hamar beleélte magát új szerepébe. Intézkedett, ügyködött, rendeletekei diktált és az emberek hamarosan rájöttek, hogy veszélyes szellem palackjából húzták ki a dugót.

A gyönyörűséges Rozikának megkérte a kezét, aki természetesen visszavonhatatlanul igent mondott, bár már Boconkai gondolkozott a dolgon, mert a vállalat többi hölgytagja is kacér pillantásokat eregetett feléje.

Az igazgató baráti beszélgetésen elmondta, hogy Mancika és ő... szóval ...ugye ő is férfi, hát megérti...

Boconkai megértette.

A főkönyvelő elmondta, hogy nem is volt olyan komoly dolog az a tervcsalásocska. Elvégre ezentúl ő is kap a prémiumokból... tehát megértheti...

Boconkai megértette.

Csak azt nem értette, hogy miért mosolygott olyan hirtelen rá a szerencse.

Mielőtt Pestre utazott volna, az igazgató negédesen közölte, hogy természetesen a vállalati kocsi rendelkezésére áll és ha akarja, magával viheti a szépséges Rozikát is. Pensze előzőleg jól kioktatták, hogy az esetleges kérdésekre mit kell válaszolnia. Előző este azonban újra megszólalt az igazgató K. telefonja. A drót végén a miniszterhelyettes beszélt és azt érdeklődte, hogy a vállalatnál dolgozó Boconkai azonos-e azzal az emberrel, aki kidolgozta a tekintetfé- nyesítés új technológiáját.

AZ IGAZGATÓNAK . persze egv pillanat alatt világosság gyűlt az agyában és rájött, hogy nem ezt a B 'sonkáit hivatják, hanem az egyik telep művezetőjét.

De akkor már késő volt. Boconkai mindenbe be lett avatva és így karrierje biztosított volt.

Herbst Fér cm