Hevesmegyei Népújság, 1958. február (9-32. szám)
1958-02-23 / 28. szám
6 NÉPÚJSÁG 191». február 23. vasára»» KÖLTŐK ES VERSEK MOLNÁR GÉZA: Útban hazafelé . . . A szürke m^kadsm mint futószalag elénk fut gyorsan, majd mögöttünk marad és gyors autót előz a gondolatom. Versenyt futnak velünk a fák, a házak, gyerünk! Rohanva intenek a tájak tempót diktál a gépnek — az akaratom. Utunk pora vegyül az est porával, tőle megszokott pirosló orcával felhő párnák mögött, aludni tért a Nap. Mi csak robogunk, egyre meg nem állva, képzeletben látlak, állsz reám várva és én boldogan, magamlioz szorítalak. FAZEKAS JÓZSEF: Téli vers Oly fanyar, és édes az egész tél, és a csendes éjszaka, & drága szuszogásotok lent a völgyben, a csók hajlékony szép szava: A mély harang komoly zenéje a ködben. Minden oly békés, és nyugodt, csendes: Alvó macskaköves utcák hallgatnak így... hányó szemetek hű őre a sarkokon égő lámpák — S a bizalom, mely hisz saját erejébe’. Hull a hó, nehéz pihék szakadnak a tetők izmos vállára, hogy békés akaratukat kipihenjék ... Jóeső az ember álma, hogy hírrel hirdetik a békét; A békét! MOLNÁR BÉLA: Győzelem Minden reggel hatkor ablakomra startol egy kék begyű madár. Szíve ütemére ablakom jegére kopácsol, kiabál... Tél van még, jaj, nagy gond! Várj még te kis bolond, kinn még varjú borong! A hulló hópelyhek szavadba csevegnek, — bár az eresz csorog. De ő csak kopácsol, győzni minden áron havon át, jégen át! ' S szíve friss melege átverte a telet, — ablakom jégfalát... MICHELANGELO: O, nőtte • • . ó, éj, sötét, de csendes éjszaka, Nyugalmad éltet minden alkotót, Akikben lélek, értelem lobog. Dicsérni téged nem szűnünk soha. Benned elmúlik munkánk sóhaja. Elménket álmok árján ringatod, Odavezérled a bús földlakót, Ahol a vágy a megtalált haza. Ó. éj, halál árnyéka, te, aki Gondunkat, kész vagy elcsitítani, Esendő sorsunk édes gyógyszere, Enyhítsd testünket és tégy úgy vele, Hogy könnyeink s az éledő harag Nehéz órái elapadjanak. Farkas András fordítása. VARSÁNYI PÉTER: Cenizajegyzetek egy gyöngyösi kápolnában Fakók az áhítat áztatta freskók, a barnán zsíros, rongyos bibliák. Rejtett zugokban hallgatnak a pókok, hallgatnak a festett szűzmáriák. Ej, ha lelket is adtál volna festő e szendén szép sok oltári szentnek: Esküszöm, itt én lennék az első, s felcsapnék szamaras szentjózsefnek. Láttam az ostya-arcú szikár papot, amint ördögűző tömjén füstben kétezer éves éneket mormogott a „halandók bűnéért” megtörtén... És a hitszomjas „nyáj” körötte térdelt, köztük egy szobor-szépségű asszony. A pap barátunk néha arra révedt, hisz kell erő mi üdvöt fakasszon! Térdet-fejet hajt a „szentelt” pap előtt a templomi csendben „felkent” jámbor, óh, mennyi kétszínség övezi e főt... Mindig az adott helyzettel számol. Ha kell, a létért harcos anyagelvü, ha kell, hát suttyomban istent imád, s úgy eltűnik itt mint házkörül a tű, vagy levegőben a hang-milliárd. ANTALFY ISTVÁN: MAGAMHOZ Legalább annyit tégy, hogy nézz körül. Körötted emberek, élő világ. Próbáld, s tanuld meg, velük élni át a bánatot, vagy ha szívük örül. Legalább annyit tégy, hogy észrevedd, másnak is van gondja és öröme, nem csak téged bánt vágyak özöne, törődj jobban velük, mint ők veled! v Tégy jót, szóval, és tettel, míg szíved dobban, míg vágyak visznek égbe tán, tanuld meg: nem vagy zsonglőr, vagy titán, de ember vagy, ember vagy, akinek másban kell élni, s másért, annyira, hogy azt mondhatnám: másért halnia! VÉKONY SÁNDOR: Három Sándorok A nagyapám volt az első Sándor — nehéz csizmában törte a rögöt — Szutykos pipából öndohányát szívta, s kérges markába hűsítőt köpött. A léptei nyomán új utak indultak, ekéje életre szántott földeket, s mert szíve is volt ........ asszonyát szerette és nemzett néki kilenc gyermeket. A kilenc között volt az én apám is — a Sándorok közt ő a második. Délibáb-hajhász alföldi legényke, ki félcipőről, s könyvről álmodik. Bár nagysokára, de teljesült álma: félcipője és iskolája lett. A nagy mezőket hivatalra váltva, mint könyvelő várt létre engemet. S míg deresedő fejjel járt naponta betűnapszámba engedelmesen, szivaréból fújva a sápadt, kéklő füstöt arra vágyott .... a fia több legyen. És jöttem én a sorban harmadiknak, szívemben puszták roppant melege. Ezer emléktől duzzadó a lelkem, a pusztai szél dalolta tele. Könnyű léptekkel járom a világot, dalolok szirten, gazdag réteken, Dalommal szépítem drága szép hazámat, hogy egyre szebb és boldogabb legyen. Divat M-f-r1 FILMFÓRUM 'HinBBBBBEBBBBBBBBflBBBBBBBBBBBBfl A „Csendes otthon66 :Xf pift iPSifi H |jj| "llilÉl ÉflÉii < • «a till J\ v 1 . Älilsil #•' fű '"' m 0 Bő aljú, derékban övvel, három- aegyedes ujjú, csinos szövetrúha fiatal lányok részére. Az Egyesült államokba utazik a Mojszejev-együttes MOSZKVA (MTI) A szovjet-amerikai kulturáiis egyezmény megvalósításának első jelentős eredményeként rövidesen az Egyesült Államokba utazik vendégszereplésre a Szovjetunió állami népi táncegyüttese, a világhírű Mojszejev-együttes. Az amerikai út április 14-én ncw-yorki felléptükkel kezdődik. A szovjet művészek az Egyesült Államok és Kanada tíz városában szerepelnek. A szatirikus ötletek mindig ikkor találnak igazán telibe, iá nagyon sok embert érintő, ehetőleg közügynek tekintendő problémát szemelnek ki céltáblául. Ilyenkor a céllövészet természeténél fogva ■— könnyű a célpontot eltalálni, hiszen olyan nagy, hogy még az anekdotabeli sanda mészáros sem találna mellé. Ilyen „hálás” téma hazánk nagyvárosainak, elsősorban Budapestnek immár krónikussá vált lakáshelyzete. Szántó Armand és Szécsén Mihály — számos sikerült forgatókönyv és operettlibrettó írója — most e témát dolgozta fel zenés komédiává — Fényes Szabolcs zeneszerző közreműködésével. A lakásfront Achilles- sarkait kabarék, humoreszkek kávéházi viccek csépelték évek óta halálra, tehát — úgv tűnt — a vállalkozó szellemű szövegírók számára már aligha maradt lerágható hús a maradék csontokon. Kellemesen csalódtunk. A kétségtelenül kibelezett téma égjük nagvon ügyes változatát kaptuk vérbeli és sok eredeti kép-ötlettel fűszerezett filmkomédia formájában (a burleszk szót azért mellőzöm, mert e műfajtól éppen aránylag kevés szereplője és jellembelíleg jól kidolgozott színészi szerepei különböztetik meg). Lám» a néző kénytelen megállapítani, hogy filmgyártásunk szempontjából jobb egy köny- nyű műfajú sikerült filmet végignézni, mint egy „nehézsúlyút” — tele elvi, politikai hibákkal. A kétségtelenül nagyon szellemes, ügyes forgatókönja-et kitűnő négyesfogat: Zenthe Ferenc, Galambos Erzsi, Ungvári László és Psota Irén vitték gj'őzelemre. Különösen Galambos Erzsi érett, rokonszenves játéka >és Psota Irén fanvar, hatásos humora fogott meg, Zent.he Ferenc kissé külsősé- gesebben oldotta meg feladatait, mint partnere, viszont Ungvári számos drámai szerep után (Rokonok, stb.) most megmutatta: kitűnő komikus készségei vannak, különösen, ha nem a bárgyú „Csodacsatár” Duceját kell végig- kínlódnia. A film zenéjét Fénj'es Szabolcs komponálta egy árnyalattal ötletszegényebben, mint azt. tőle vártuk. (pagcmyf Ünnepélyes csapatgyűlés Egerben A HL számú egri iskola ünnepélyes csapaigyűlést tart február 23-án, vasárnap, a szovjet hadsereg ünnepi évfordulója alkalmából. Megjelenik a gyűlésen Kelen Jolán elvtársnő, az MSZMP Központi Vezetősége képviseletében és eljön Ságvi- ri Gyöngyi elvtársnő, a mártírhalált halt Ságvári Endre testvére. A pajtások műsort adnak, s most mutatkozik be az iskola csapatának zenekara Cinkék Rácsos kapu, rajta láda. Ki arra ment, mind meglátta. Nem volt akármilyen fajta, keskeny nyílás látszott rajta. Postás bácsi, ha arra járt, előtte is sokszor megállt. Becsúsztatta a levelet a nyíláson, mert ott kellett. Azután tovább ballagott, de a levél nem maradt ott a ládában, mert kivette, akinek szólt, minden este. Egyszer éppen arra jártam. A kis ládán cinkét láttam. Cin, cin, cin, cin, mondta egyre, meg is. álltam én is erre. Egymást néztük. Elhallgatott. Aztán tovább dalolgatott. Felröppent az egyik fára, onnan nézett a ládára. Néha rám is pillantgatott, közben vígan ugrádozott egyik gallyról a másikra, hátha talál jó falatra. Indulni készültem éppen, amikor leröppent szépen a ládára, hogy szétlásson, majd beröppent a nyíláson. — Mi a csuda?'! Hát így állunk? Levelesládába szállunk? Levél helyett cinkecsalád! Ki látott már ilyen csudát? A cinke újra ki röppent, gallyról gallyra ugrált, szökkent, majd kukaccal a szájában visszaröppent a ládába. Milyen csipogás fogadta! Biztos, mind száját tátotta: „Nekem is kell! Nekem adjál! Siess aztán nekem hozzál”! Hányszor megtette az utat! Ki tudná azt? Lám ott kutat most is az egyik almafán... Valaki „jó napot” kíván. Postás bácsi... ö is nézi, a munkáját hogyan végzi a kis cinke. Mosolj’og már, hogy a lada kukacot vár levél helyett ... Csönget hosszan ... Aztán beszól: „Postát hoztam!” ... A cinke újra kiröppent. Gallyról gallyra ugrált, szökkent. Mit tudta ő, hogy a láda, emberszívet rejt magában. Hórvölgyi István — ANDORNAKTÄLYAN vasárnap du. fél 2 órakor KISZ alakuló-gyűlés lesz. Ax egri járásnak ez az egyetlen községe, ahol még nem volt KISZ-szervezet. Szélj e gyzet Nem nagy ügy, de sokaknak mégis fáj, hogy az egri ! Spartacus klubban megtiltották a kártyázást. Egyszerű emberek mindennapi szórakozása volt, hogy estén- ‘ ként, munka után leüljenek I ott ultizni, römizni, s ők maguk voltak azok, akik kizavarták a néhanapján 1 oda betévedő hazárdört. \ Nem volt tehát semmi különösebb oka ennek az in- : tézkedésnek, ha csak az nem, hogy bosszúságot szerezzen jónéhány ott megszokott embernek. Nem lehetne ésszel, szívvel változtatni ezen az intézkedésen? Biztosan lehet, csak akar- ni 7cell! (-ó) GYURKÓ GÉZA: Bál van a Luzsniki-stadionban. VlT-záró bál. A hatalmas, százezres tömeget befogadó stadion környéke zsúfolva emberekkel. Az égen reflektorok pásztáznak, a Lenin- hegy felett megállás nélkül permetezik szét csodás színű fényeiket a tűzijáték rakétái, itt románok táncolnak hórát, ott skót dudákra rin- ganak a szoknyák, a fedett torna- csarnok erkélyéről vérpezsdítő rum- bát harsog valamelyik moszkvai tánczenekar. Az imént még százezer ember tapsolt a műsornak, most százezer, de az is lehet, hogy már kétszázezer ember táncol, nevet, sétál karonfogva, issza a sört, málnaszörpöt. Ödöngök harmadmagammal a tömegben, vigyázzuk egymást, hogy el ne maradjunk, mert akkor nincs többé itt találkozás, meg-megúllunk egy csoportnál, táncolunk román, orosz, francia, angol lányokkal. Mo- solygunk, előszedjük iskolában, meg a jó ég tudja hol felszedett német, francia, olasz, orosz szavainkat és nagyon jól megértjük egymást. Vagy legalábbis azt hisszük, hogy nagyon jól megértjük. Megállók az egyik szörpös kocsinál, leteszem a 20 kopekest a csinos fehérruhás elárusítónő elé, s már hajtom is fel az italt. A kél fiú — Na, ez nem lignitből van — állapítom meg, s kézzel lábbal magyarázni kezdem — korántsem a szörpök iránt érzett valamiféle szakmai szeretet miatt — a kis, huncutszemű elárusító nőnek, hogy nálunk bizony nincs ilyen választék, de minőség sem a szörpök terén. Mutogatok, ő is, de most kivételesen nem értjük egymást. — Limonata harasó, vengerszki limonata nyeharos — nyögöm az összezagyvált orosz szavakat, s átkozom magamban azt a percet, amikor a harmadik óra után abbahagytam az orosz nyelvtanulást. Széles- vállú, jólmegtermett, idősebb férfi áll mellettem. Jó ideje figyeli már a végre is valami eredményt hozó eszmecserét. Mikor a magyar szörpök iránti ellenszenvemet fejtem ki, ráteszi kezét a vállamra, s németül kérdi: — Maga magyar? Németül már valamivel jobban megértetem magam.bólintok és mondom is, hogy magyar vagyok, turista, a VIT-re jöttem, s mint illik, rögtön hozzáteszem, hogy mennyire tetszik nekem Moszkva. Szebb, mint elképzeltem. Újdonsült Ismerősöm belémkarol, s mutatja is mondja is, menjünk, sétáljunk és beszélgessünk is. Német tudása kétségtelenül jobb, mint az enyém, de magabiztosan rak oda orosz szót, ahol nem talál német megfelelőt. Megértjük egymást ,bár én meg hasonló magabiztonsággal magyar szóval helyettesítem hiányos német szókincsemet. Udvariasan érdeklődik, hogy érzem magam a városban, voltam-e a Mauzóleumban, a Lenin hegyen, rend van-e már nálunk Magyarországon ... kérdez ... kérdez és én meg felelek. A kérdések mind inkább a hazai viszonyokat érintik, s nem győzök eleget csodálkozni magamban, miért érdekli ezt az idősödő embert annyira Magyarország. Egyszerű udvariassággal nem tudom megmagyarázni, valami más oka is lehet. — Volt már Magyarországon? — kérdem. — Nem, én még nem voltam — váluszolja. — Hány éves? — kérdem most mar. — 58 — mondja és mutatja a kezén, hogy biztosan megértsem éveinek számát. Ott állunk már a stadion alatt, a büfék előtt. Sört kér és két papírpoharat. Iszunk, a hideg sör égeti a torkom de nyelem hősiesen, hisz vendéglátóm már üres pohárral vár rám, Nekitámuszkodunk u pultnak. nézgelődünk egy darabig, aztán megkérdem : — Nem akar táncolni? — Ne haragudjon, én itt fen tartom magát, pedig maga biztosan akar — mentegetődzik ismerősöm. Magyarázom, hogy nem, dehogy akarok én táncolni, szívesebben beszélgetek, különben is újságíró vagyok otthon, s az újságíró a beszélgetésből, s nem a táncból él. — Újságíró? Az szép mesterség, nagy felelősség. Lenin is volt újságíró — teszi hozzá rövid gondolkodás után. Aztán azt is elmondja, hogy ő egy gyárban dolgozik, művezető. Részt vett, mint vörös katona a fiatal szovjet állam védelmében, harcolt a nagyobbik fiával együtt a nácik ellen, négyszer sebesült, s most mór nemsokára nyugdíjba megy. — S a fia hol dolgozik? Unoka van-e? — kérdem vissza. — Nincs unokám. Meghalt... — Az unokája? — Nem, a fiam. Magyarországon, 1944-ben. Hallgatok, mit lehet itt mondani. A halált csak az élettel lehet megvigasztalni. Eszembe jut hirtelen, hogy az Imént azt mondta, n nagyobbik fiával harcolt együtt... — Lesz azért unokn — mondom egy kicsit sután — hisz ott van a kisebbik fia, mert ugye az is van? — Volt — válaszolja tömören, s önt a sörből, mintha saját bánatával nem akarna engem, pont engem, a magyart terhelni. — Meghalt, mikor? — kérdem most már megütődve. — Tavaly, 1956 novemberében, Budapesten — mondja látszólagos egykedvűséggel. Aztán hozzáteszi, s nem . tudom, hogy gúny van-e, vagy keserűség szavai mögött — S nincs több fiam, most már csak én vagyok férfi a családban... Zsong, harsok a Luzsniki stadion. Tán kétszázezer ember a világ minden részéből mulat, táncol és bízik a holnapban. Fénylik az ég a reflektoroktól, amelyek nem repülőgép után kutatnak, hanem az életnek, a , boldogságnak mutatnak fényt az éj- * szakában. Izzik a sötét ég a rakétáktól, amelyek nem támadásra adnak jelt, hanem a táncra, vígalomra. Béke van, nyugalom van, élet van itt, s otthon is már, ahonnan két hete jöttem el. s amelytől most több mint kétezer kilométer választ el. Fiam most már alszik, újjá a szójában. az anyja takarta be gondosan. Szerelmes párok andalognak ar. utcán, a színházból most jöhettek ki, dolgoznak az éjszakai műszak gépei. Dolgozik, él a távoli de szí- • vemben is elhozott Magyarország. Ránézek erre az idős, két fiat vesztett, sörtől csapzott bajszü emberre és nem tudom, hogy most mit tegyek: bocsánatot kérjek-e, vagv megköszönjem két fia halálát. Nem tudom. Inkább hallgatok. Itt te most, nem tehetek mfei..»
