Hevesmegyei Népújság, 1958. január (1-8. szám)

1958-01-08 / 2. szám

1957. december 31. kedd NÉPÚJSÁG 5 „Tehénkisasszonyok“, növendékborjak, juhok, mangalicák paradicsomában — Séta a Dormándi Állami Gazdaság állattenyésztésében— NAPIRENDEN: A fusi (Tudósítónktól) NEM KIS FELADATOT, sem könnyű munkát vállal az magára, aki a Dormándi Ál­lami Gazdaság állattenyészté­séről akar rövid, értékes és mégis átfogó képet adni. Va­lóban nehéz is röviden beszá­molni mindarról a sok látni­valóról, amit itt tapasztal az •ember. Erre a munkára vál­lalkozva indultunk el a gaz­daság központjából a külső ta­nyák, gazdaságok felé. Utitár- -sam Heindrich Péter főállat­tenyésztő, közlekedési eszkö­zünk a kis 125-ös, mely árkon- bokron, rossz dülőutakon át hűségesen elszállított bennün­ket. Első állomásunk a Kis- Hanyi nevezetű tanya. Ez az üszők, a tehénkisasszonyok lakhelye. Nem túlzás ez a kis­asszony kifejezés, mert ha megnézzük a takarmányozást, a gondozást, a szakszerű bá­násmódot, minden bizonnyal rájuk illik ez az elnevezés. Az istálló végén éppen egy fejő­legény szorgoskodik. Készíti, .keveri az ízletes, változatos táplálékot, méghozzá előírás szerint. A falon fekete tábla függ, mely pontosan feltünteti hány kiló széna, melasz, répa­szelet, kukoricaszár és még sok minden keveréke képezi a na­pi adagot. Az így összeállított keverék igen ízletes lehet, mert még ezek a kényes kis­asszonyok is megeszik az utol­só szálig. Itt a nagy, hosszú istállóban 80 üsző ropogtatja a délutáni takarmányt. A főállattenyész­tő előzékenyen mutogatja a gazdaság büszkeségeit és szak­szerűen magyaráz. Most éppen egy újfajta belterjes álla te­nyésztési móddal kísérlete­zünk. Lényege az, hogy a nö­vendék üsző 17—18 hónapos korára legalább 430 kg súlyú legyen. Ekkorra — mivel fej­lett — tenyészérett lesz, s 2 ■és fél éves korában már meg is ellik. Az ilyen jószág, mi­vel korán ellik, az élettartama -alatt 2—3 ezer literrel több te­jet ad, mint egyébként. Ma­gyarázatát gyakorlati példák­kal is igazolja. Büszkén muto­gatja a 121. számú piros-tarka üszőt, s a többit is. Erre a szép jószágra különben gon­dozója Zsák Pista bácsi is büszke, hiszen ha sikeresen megellik, 200 forint prémium üti érte a markát. Magyaráznak most már ket­ten is, értelmesen, szinte tudo­mányos szakszerűséggel. Alig­ha tudnám mindezt pontosan feljegyezni. Elég annyi, amit ■az ember szeme lát. A jószá­gok mind szépek, fejlettek, gondozottak, s az a kísérlet, melyet a szakemberek velük folytatnak, sok esetben siker­rel is jár. ERRŐL GYŐZŐDTÜNK meg a második állomáson Nagy­Egy kis melegítő Tél van. Jólesik a fűszerezett jó illatú forralt bor. Ezekben a napokban sokan betérnek az egri Népbüfébe, mert úgy mondják, hegy ott jó forralt- bort lehet inni. Hanyiban. A tehén istállóban lévő 90 tehén közül több már ennek a belterjes eljárásnak az eredménye. Itt van pl: az Ilonka nevezetű tehén. 2 és féléves korára borját ellett. Súlya eléri a 600 kilót, napi tejhozama pedig 16 liter. A második borjú után 20—22 li­teres tehén lesz belőle. Itt is tart még a délutáni etetés. Vica, Virág, Bimbó — olvassuk a táblákon. — A rend ugyanis megköveteli, hogy minden jószágnak külön törzs­lapja van, a legfontosabb ada­tok feltüntetésével. Hiába, itt is a rend a lelke mindennek. Mindegyik tehén egészséges. Ezt bizonyítja a rendszeres or­vosi vizsgálat. Gümőkór, bru- celózis, ma már ismeretlen fo­galom a tehenészetben. Az idén még egyeten jószághullás sem volt. Utunk következő állomása a borjúnevelő. Akár bölcsődé­nek is mondhatjuk, olyan szakszerű, gondos és tiszta itt a bánásmód. A fiatal borjú­generáció mesterséges itatás­sal nevelkedik fel. A legfiata­labbak kíváncsi, bámészkodó borjúszemükkel néznek ránk. Ezek 10 napig külön ketrec­ben vannak, s az anyjuk tejét isszák. A második korcsoport már napi 9 liter pasztörizált tejet kap, ezenkívül félkiló abrakkeverékkel és borjúszé­nával traktálják őket. Lassan­ként így szoknak hozzá az evéshez. A növendékek har­madik csoportját a 4—5 hó­napos borjak alkotják. Ezek már csak fölözött tejet isznak, s bőven kapnak hozzá takar­mányt. A hat hónaposak már szabad kifutókban ugrándoz­nak. Ezeket már elválasztot­ták a tejtől, felnőttek, nagy­korúak lettek. Megszokták az úgynevezett átmeneti takar­mányozást is. Itt fejlődnek erősödnek egy darabig. A tenyészüszők nemsokára Kis- Hanyiba, az üszőistállóba ke­rülnek, s a tenyésztés körfor- gása kezdődik ismét elölről. Külön helyen nevelkednek, híznak a pörköltnek valók. A továbbtenyésztésre nem alkal­mas jószágok, d a kisbikák a hízlalási akció szenvedő ala­nyai. Velük talán a Park ét­termében, vagy a Vadászkürt asztalán találkozunk majd, ter­mészetesen tányéron, párolgó, ízletes borjúpörkölt alakjában. A KÖVETKEZŐ istállórész neve: ellető. Ide, a szülőszo­bába, az ellés előtt néhány nappal hozzák be a teheneket. A Babér nevű piros-tarka már nyugodtan kérődzik, túl van a műtéten, öt nappal ezelőtt egészséges, ugrándozó kis bor­júnak adott életet. S akik még előtte vannak — Hegyes, Ró­zsa, — s a többiek is nyugod­tan várnak sorsukra. A gazdaság büszkesége a bikaistálló. A három hatalmas bika, Viktor, Erős és Farkas, Nagygombosról került a gaz­daságba. Külföldi származá­súak, dicsekszik az egyik gon­dozó. Apjuk Svájcból való, anyjuk pedig nagy gombosi szarvasmarha. Kiváló fajták keresztezései, utódjai. Az Erős anyja-például 300 nap alatt ötezer liter tejet adott. Csak úgy kíváncsiságból érdeklődni kezdtem a súlyuk iránt. — Darabonként kilenc má­zsa, s ha valakinek a lábára lépne, bizonyára megérezné az illető — mondja tréfálkozva gondozójuk. A juhtenyészet külön ta­nyán van. Amig odaérünk, megtudom, hogy a tenyésztés célja nagy testű, jól fejlett, sok és jó gyapjút adó juhok szaporítása. Itt is, mint a Já­nos vitézben három nyáj juh, összesen 1800 kíváncsi birka­fej leselkedik ránk a hodá- lyokból. Az első nyáj a törzs­tenyészet, csupa törzskönyve­zett állatok. Az idén például a híres Pankotai Állami Gaz­daság juhászaiéból hozattak ide kosokat. Két-három hó­nap múlva már egészséges, jól fejlett báránykák ficánkol­nak majd anyjuk mellett. Egy másik nyájban közel 400 jerkét nevelnek. Ezeket más gazdaságokba szállítják majd el, továbbtenyésztésre. Érdemes még megemlíteni a növendék kos tenyészetet is, ahol 110 fiatal kos nevelkedik. Testi fejlettségük bizonyítéka, hogy kilenc hónapos korukban súlyuk már 40—45 kiló. Más­fél éves korukban ezek a jó­szágok már 70 kilósak lesz­nek. A sertésállomány két ta­nyában van elhelyezve. A Bencsik-tanyán a mangalica, torzstenyészet van. Kiváló tu­lajdonságú mangalicák szülő­helye ez a tanya. Most újabb tenyésztési kísérlethez is hoz­zákezdtek. Éppen most hoztak Báooináról nyolc bershirei kant, s jövőre majd elválik, milyen sikerrel járt a keresz­tezés. A második sertésparadicsom az Ungár-tanya. Ez már Tenk közeieoen van, az országút mellett balra. A szépen íasí- tott terület kívülről is tetsze­tős képet mutat a síkság kö­zépén. Itt süldőnevelés és hiz­lalás folyik. Érdemes bővebb említést tenni a hizlalásról. Itt ugyanis a nagy rekeszekben hizási, jobbanmondva hízé­konysági versenyben vannak az egyes sértési aj ták. A po­roszlói, a baktai, s a hevesi állami gazdaságokból hoztak ide próbaképpen néhány ser­tést. A szakemberek ezután próbavágásokkal állapítják meg, melyik gazdaság sertései értékesítik legjobban a táplá­lékot, melyüt fajta sertés ad több húst, zsírt és egyéb ter­méket. LASSAN SÖTÉTEDIK, mire látogatásunk végén elhagyjuk az Ungár-tanyát. A sok-sok látnivalóról — úgy érzem — csak rövid és vázlatos feljegy­zéseket tudtam adni. E pár sor azonban talán minden összehasonlítás és külön agi­táció nélkül is érzékelteti, mit jelent a nagyüzemi állatte­nyésztés fogalma. A nyelvészek minden bizonnyal megfelelő borzongassál vették tudomásul, hogy a fuserál szóból a köznyelv hogyan formál új szót. Mert- új szó ez, mert nem elfuserálást jelent — még becézve sem —, hanem zugmunkát, munkaidő alatt, idegen anyagokból összebarkácsolt valamit. S ez a valami sokminden lehet: az öngyújtótól a kendőig, a bicskától a motorkerékpár alkatrészeinek előállításáig sok minden. Ez a szó, ez a fogalom bevonult a köztudatba, az üzemek, a munkások szótárába és életébe. Ami nyelvtudományi létjo­gosultságát illeti, az most más lapra tartozik. Döntsék el a filológusok, hogy e szó élhet-e, vagy sem (bár nagyon szí­vósak az ilyen szavak!), de hogy a zugmunka nem élhet, — hogy a gazdasági, a társadalmi életben nincs és nem lehet semmi helye — az bizonyos. Eltörött egy tengely a motorkerékpárban? — nem baj, majd megcsinálja a gazdája, mondjuk nyolc forintos óra­bérért, gyári anyagból és szerszámmal. Mire vége a műszaknak, kész az alkatrész. A sógornak minden vágya egy jó öngyúj­tó. Sebaj, meg lehet azt csinálni, mondjuk hat forintos óra­bérért munkaidő alatt, a gyár anyagából, sőt lehet többet is csinálni, amit el lehet adni bárkinek. Akad olyan munkás is, aki képes volna egy esztergapadot is összefusizni, hogy otthon is dolgozgathasson a gyári szerszámokkal és anyag­ból felszerelt műhelyében. Kis dolgok ezek? Egy öngyújtó miatt — hogy ennél a példánál maradjunk — nem dói össze a világ, nem oorul fel a Magyar népköztársaság gazdasági rendje — mondhat­nak, mini ahogy mondják is egyesek, sőt sokan. Érdemes volna statisztikát készíteni, hogy a fusival elveszett bér-, anyag- és munkaidő kiesés évente hány millió, vagy éppen hány százmillió forint kárt jelent a népgazdaság, s azon belül minden egyes állampolgár számára. Minden bizonnyal meghökkentő lenne ez a statisztika. Olvastam egy disszidens levelét, aki megírta, hogy az esztergapadsor másik oldalán ott áll és figyel az üzem gaz­dájának megbízottja, hogy dolgozik-e és hogyan dolgozik az esztergályos. Lesi minden mozdulatát, nincs idő lazsalasra, meg cigarettára se nagyon, nemhogy holmi fusimunkára. A gyáros nagyon jól tudja, hogy jutérekből lesz a forint, illetőleg centekből a dollar. S ez meg csak az érem egyik oldala. Azt is tudja, hogy ez csak az első lépés lenne, a bá­torítás, a második lépés már nyílt és nagy értékekre irá­nyuló üzemi lopás. S ezt csak mi nem tudnánk? Mi, akiknek mégis csak van már valami közünk az üzem dolgához, akik magukénak tudják és vallják a gyárat, akiket közvetve, vagy közvetle­nül ténylegesen megkárosítanak a fusizás „szakemberei”? Hány üzemi szarka kezdte fusizoként pályafutását, s vegezte a bíróság előtt? — erről is lehetne statisztikát felállítani. Itt is összefogásra és nevelésre van szükség. Elsősorban a művezetőknek kell keményeknek és határozottaknak len­ni, de azoknak kell lenni a fusizók dolgozótársainak is, — akik állandóan ott állnak mellettük, látják, mit és kik csi­nálják, ismerik jól a notórius fusizókat. Az üzem nem ezek­nek a zugmunkásoknak szabad vadászterülete, a nép vagyo­na, pénze, a drága valutáért behozott nyersanyagok nem le­hetnek holmi maszek öngyújtó alapanyagai. Ezt meg kell értenie mindenkinek, ezt meg kell értetni mindenkivel — még fegyelmi eljárás útján is. (gy...ó) URBAN ERNŐ: Terka rí1 erka se nem kislány, se nem hajadon, de még csak nénémasszony, vagy me­nyecske se: tyuk! Mikor a tél végén kaskába tették, úgy volt, hogy az apró­lékjából becsinált leves lesz, jelentősebb tetemeiből pedig paprikás, de mire a vonat gazdasszonyával Kelenföldre ért, Terka tojást pottyan tott, s Eta néni — mert így hívják a gazdasszonyát — örömében megkegyelmezett neki. — Úgyis egyedül leszek — gondolta. — Igazi árva ebben a messzi idegenségben. Aztán a gyerekek is biztos megörül­nek a „kotkodács. minden napra egy tojás”-nak... Úgy ám: a gyerekek! Ju­link, meg a férje: a pisze, ösz- tövér, még csak „lesz ember” Jóska! Egyebe sincs, csak g lakatos-szakmája, meg az a ritkás, kapa után ültetett baj­sza, s mégse félt belefogni a családalapításba. S Juli tán különb? Hagyján, hogy elkö­nyörögte magát hazulról, hggy világ csudájára villanyszere­lőnek tanult ki, de hogy Kis- jóska: az első gyereke se tud­ja otthon marasztalni?... Más elsőgyerekes fiatalasszony úgy megvan, úgy eljátszogat a po­rontyával, hogy nézni is öröm, Juli meg: „Pakoljon, Ides” — írta. — „Úgyis csak únja ma­gát otthon. Itt meg velünk lesz, moziba, színházba járo- gat, aztán az unokájában is elgyönyörködhet.” Az, Elgyönyörködhet. S a pelenkáját tán az ángyikája mossa? De mindegy! Ha a pesztrálást gyönyörködésnek hívják Pesten, ám legyen. Gyerünk, nagymama, vedd pártfogásba azt az ártatlan kis bimbót. Eta néni hát Pestre, a Buda­foki útra került, s vele Terka: a magnak hagyott, induláskor még elfogyasztásra szánt ken­dermagos. Első csalódásuk — mert szokatlan volt, nehezük­re esett a levegőváltozás — a lakás lett. Egy rideg, szükség­ből elfoglalt üzlethelyiség. Amúgy nem lehetett rá pa­nasz. Tágas is volt, száraz is, világos is, csak hát — utcára nyílt, udvara egv falatka se, s aztán az „ázlag”, a kirakat, ugye?! Föl: a plafonig ért, függöny rajt’ alig valami. Csak az nem látott be az üve­gén át, aki nem akart. — Ujjé, Ides! — mondta rá Juli. — Hogy maga milyen válogatós! Ki lesne be ide? A csillagok tán, vagy az utasok, ha az esti vonat jön. — Az a! A vonat! A gőzös! Hogy annak is miért éppen erre visz az útja? Sivít, zaka­tol, a poharak is összekoccan­nak, úgy megrezegteti a há­zat. De az ördög vigye! Kis- jóska — egyem azt a buckós, drága kis testét — erős, egész­séges, istennek hála. A piac sincs messze. A házmester is jóravaló, barátságos ember. Aztán ha megvolt a takarítás, az étel is föl van téve, ki le­het ülni a napra: sütkérezni kicsit a fal tövében. C zeniben a vasúti töltés ha- sál. Jobbra-balra teljesen üres, csupa rét telkek. Pimpó, meg zsibavirág sárgállik raj­tuk. Terkának otthon: a Gyön,- gyös mentén se kerülne alkal­masabb tyúklegelője. Úgy ám, mert „legel” Terka, legelget. A lábán madzag, hogy világgá ne szökjön. De ni csak! Mi történt? Mi érte a kedvest? Meggugol, a fűből csak a fe­je látszik ki. Ejnye, üvegbe hágott volna? Nem, nincs semmi baj. Ni, máris fut, máris nyargal. Röptében kapja el a cserebogarat. Vagy még­is baj van? Csak a mohósága ugrasztottá meg? — Ne, pitye, ne, ne... Pityi- kém, pipi... S Eta néni, mert rosszat sejt, otthagyja a ház tövében a gyerekkocsit, s Terkához ti­peg, mert az süketnek teszi magát a haszontalanja. S ó, egek! akkor se hederít rá, csak ül, csak kotyog, s borzol­ja, teregeti a tollát, amikor rá­toppant, hogy hess, te, hess, micsoda dolog ez, csak nem akarsz itt elkotlani nekem?! — Igen, így és ekkor kez­dődött a baj, .mert Terka csak azért is elkotlotta magát. El bizony, pedig mi mindent meg nem próbált vele a gazdasz- szonya! Vízbe ültette, hajku- rászta, a lábánál fogva: fejjel lefelé lógázta, hintáztatta, s folyton kotyogott, végül is ki- markolta a szemétládából — oda kuporodott, azt nézte ki fészeknek a beste — s jobb hely hijján a kirakatba zár­ta. Bár ne tette volna' Ugyanis másnap, a piacon nézgelődve mit látott meg egy másik kirakatban, a baromfis közért kirakatában? Napos­csibét! Százával nyüzsgött, fö- tört, pityegett ott az „egyelek meg” sok kis butusa. Kop-kop, kipi-kop... Mákszemnyi cső­rük mintha mind Eta nénit hívogatta volna, egyaránt csiklandva szívét s a kirakat­üveget. Háromszor ment el in­nét, s háromszor húzta valami vissza. Mert igaz is: ha itt el­lehetnek éjszakára a kirakat­ban, hát Júliáknál se veszi meg őket az isten hidege. Hogy is vehetné, hisz fészket csinál nekik, s Terka: a mos­tohájuk is maga alá veszi, pi­llébe bagyulálja majd a pöt­töm kis életeimet. Csak egy a kérdés: a gyerekek, Juli meg Jóska mit szólnak hozzá? T^e, Julink, — rebegte te­hát este, a köténye sar­kát sodrogatva. — Csibét vet­tem, ha nem haragusztok. Na­poscsibét. Tizet. Gondoltam: úgyis megkotlott, majd csak fölneveli őket Terka. — Hol? Nem mondaná meg? — csapta össze a kezét Juli. — Hát... nappal a grundon, éjjel meg a kirakatban. — Maga félrebeszél, Ides. Ahány pesti csak van, az mind rajtunk nevetne. — Hát aztán? — intette le a nyelveskedő gyerekasszonyt a férj. — Majd elunják azt a nevetést, nem? Egyet se fél­jen! Én magával tartok, mama! És pitt-patt, de így, de úgy, a dologból veszekedés lett, s Juli — amilyen durcás, puly- kamérgű kis teremtés — az ágyban is elhúzódott az urától, úgy megneheztelt rá. Az meg ravaszul, dörmög- délve, amikor aludni vélte már Eta nénit: — Te okos, te. Azt akarod, hogy itthagyjon anyád? — Hh. — Fújsz? Mit fújsz, szamár? Azt mondd meg inkább: mi szórakozása van? Ha olvas, a szemét fájdítja, ha moziba hí­vod — táncol előtte a kép. — S a rádió? Azt minek vet­tük? — No hiszen, sokra megy vele. Egy amit szeret — a ci­gánymuzsika. Azt meg nem adnak örökké... Terka, a Ter- kája, mit gondolsz, mért tű­röm meg a háznál'' — Toj'k. Vagyis hat... tojt. — „Kotkodács, egy tojás!" Az is valami? A honvágy, amialt kell a Terka! Hogy ne gyötörje a mamát. Aztán ha csibét szeretne — tessék! Csak a kedvét, azt ne veszítse el, s maradjon, amíg kicsikét össze nem szedjük magunk. Úgy bi­zony, hékám... S ha nem tud­nád: a rántott csirkét is csu­dára birom. Eta néni — mert persze, hogy nem aludt — erre mii tehetett mást, — elmosolyo­dott. Hogy ritka ugyan a baj­sza, de mégis csak ember már ez a Jóska. igen: honvágya varr őneki, 1 s ha sütkérezni, bóbis­kolni ül ki a ház tövébe, de sokszor hazaálmodja magát! Az udvart, a kiskertet látja, azokat a szép, koránzsendülő ágyasokat. Petrezselyem kí­vánkozik a krumpli levesbe? Fejes saláta a sült oldalas mellé? Kettőt se kell lépni, s máris a konyhán, az asztalon van, amit csak megkíván az ember. Még pedig ingyen. Itt meg egy gerezd fokhagymáért is utcahosszat bandukolhat az ember... Ámbár hely: kiskert­nek való, akadna éppen itt is. A grundon, a fal enyhelyében, ahol sütkérezni szokott. Csalt a gyepet, azt kéne megforgat­ni, kapa fokával szétvereget­ni. Ö, nemcsak a kényelem — a spórolás miatt is- Mert spó­rolni kell, spórolni muszáj, hiába csúfolódik a „kotkodács egy tojás”-sal a vöcske. És meglett a kert.: az arasz­nyi, kökénytüskével szegett veteményes is. A csirkék nő­nek, nyúrgulnak. Terka isméi tojik. Eta néni pedig — úgy mondja a fáma — legújabban kecskére alkuszik. Hogy hova köti majd be, s mit ad neki a télen, az még bizonytalan. De hogy unokája Kisjóska kecsketejen női fel. az már holt bizonyos. OLVASD, TERJESZD! A TE LAPOD A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents