Népújság, 1957. december (12. évfolyam, 96-104. szám)
1957-12-31 / 104. szám
8 NCPOJSÁO 1957. december 31. kedd Törődjünk többet as asssonyokkal CSHRNICZKY DÉNES: "f^eA f ontosán ennyi időt töltöttünk Kínában szeptember másodikétól november másodlkáig. — Megmondom őszintén, nagyon nehéz feladatra vállalkozom most, mikor megpróbálom két hónapos élményeinket leírni. Annyi minden kavarog bennem, — annyi minden történt velem, az élmény olyan óriási, hogy boldog leszek, ha megközelítőleg vissza tudom adni írásomban. Kína mindig izgatta az embereket. Óriási mérete, vallási misztikuma, elzárkózott, titokzatos élete, 3000 éves kultúrája, — mindezek olyan dolgok, melyek miatt állandóan az érdeklődés középpontjában volt. Én úgy voltam vele, és eat, azt hiszem, általánosíthatom, ha kezembe kaparinthattam egy útleírást, vagy egy regényt Kínáról, éjszakába nyúlóan habzsoltam, nem tudtam letenni, annyira új, annyira más és annyira izgalmas volt. Nagyjából mindenkiben kialakult valamiféle kép erről a hatalmas országról, mely ki-ki saját egyéni fantáziája szerint hol nagyon fantasztikus, hol fantasztikus, hol nagyon titokzatos volt, de a valósághoz nagyon messze jártunk. Tudtunk valamit a kínai kuli mindennél borzalmasabb életéről, hallottunk a Kínai Falról, elképzeltük magunkban a nyoraorta- nyákat, olvastunk tömiénfüst- től terhes lámatemplomokról, mandarinokról, kínaiakról, aki a szemben mosolyog, hátad mögött pedig belédnyomja a kést. Igen, mindezeket homályosan tudtuk, találgattuk, álmodoztunk róla, de legmerészebb álmunkban sem mertünk arra gondolni, hogy valaha is láthatjuk. És az, amit álmomban sem hittem, megvalósult. Láttam Kínát, körülutazt'am az egész országot. Erről szeretnék most beszámolni. 1957. augusztus 17-ét mutattak akkor a naptárak, mikor a Megyei Tanács egyik osztály- vehetője felkeresett azzal, hogy azonnal menjünk fel a Megyei Tanácsra, mert itt van Pestről a minisztériumból valaki, aki beszélni akar velünk egy kínai turné ügyében, — ahová augusztus végén el kell indulni. — Nem hittem el. Trükkfilmekben látott gyorsasággal száguldottunk fel a Tanácsra Itt megkérdezték tőlünk, hajlandók vagyunk-e kimenni két hónapra Kínába, a kínai kormány meghívására. Ez olyan nehéz kérdés volt, hogy kemény két másodpercig gondolkozni kellett rajta. — Gyorsan megegyeztünk a részletekben. Kitöltöttük az útlevél-kérelmeket (ennek már mégis igaznak kell lenni!!) De az utazásig még hosszú volt az idő. Leutaztunk Debrecenbe, ahol reggeltől estig tartó próbákkal egy hét alatt meg kellett tanulni a hozzánk beosztott debreceni Népi együttes hosszú évek óta táncolt műsorának zenéjét. Szép lassan azért véget értek a felfokozott tempó lázában milliónyi idegességgel telített próbák. Csak már utazhatnánk! Végre megjött a minisztériumból az értesítés. Az útlevelek elkészültek. Augusztus 29-én éjjel üljünk vonatra. 30- án délelőtt indulunk Pestről repülőgéppel. Ez igen! Mái előre beállítottunk magunkat a hosszú vonatozásra, és most a várható és várva várt óriási élmény sorozatot méa tetézik azzal, hogy végig repülővel megyünk. No, ez igazán jól kezdődik! z utasításhoz híven, — adott időben felszálltunk a vonatra. Reggel érkeztünk Pestre. Itt még végigszenvedtünk egy izgalmakkal és különböző hírvariációkkal teli délelőttöt. Először nem volt autóbusz, amivel kimehettünk volna a repülőtérre. Később már volt busz, de a repülőgép még nem érkezett meg Albániából. Délfelé megérkezett a repülő, de kiderült, hogy csak három hely van rajta. Sikerült aztán még egy gépet keríteni, amelyen még egy hely volt, tehát a zenekar már utazhatott. Mi lesz a táncosokkal? A szovjet pilóták siettek segítségünkre szorult helyzetünkben, ugyanis adtak egy különgépet, mellyel a tánckar is el tudott utazni. így az együttes Moszkváig három részletben utazott. Miután most már minden rendben volt, kiderült, hogy autóbusz mégsincs. Püff neki! Egy felbolygatott méhkas hozzánk képest egy rekkenő nyári hőségben békésen szunyókáló birkanyáj volt. Futkározás, kiabálás, homlokegyenest ellenkező utasítások. Gyorsan taxit. A két repülőgépnek már két órakor el kellett volna indulnia. Már negyed három. No, ekkora urak sem voltunk még az életben, hogy két nemzetközi repülőgép ránk várakozzon. — Hozzáfűzöm még, hogy a magunkkal hozott csomagokról az égvilágon semmiféle intézkedés nem történt. Mindent ott hagytunk a Nyugati pályaudvaron, ahogy reggel megérkeztünk. Dehát mit számított ez most, mikor másodperceken múlt minden. Nem is láttam a csomagomat egész úton, — már csak Pekingben. Hogy jött, mint jött utánunk, ez rejtély előttem még ma is. Lényeg az, hogy megérkezett. Két taxival rohantunk ki a repülőtérre. Gyors útlevélvizsga. — Gyors vámvizsga. Ez még gyorsabb volt, mert egy hegedűn, egy ingen, és két zoknin kívül semmi sem volt nálunk. Máris tessékeltek a gépek felé. Csak most döbbentünk rá a hihetetlen valóságra, hogy itt áll előttünk két gép, amelybe be fogunk szállni. Életünk első repülőút ja lesz ez. Mit mondjak — kicsit szorongott a gyomrunk az izgalomtól. De máris beszállították az első csoportot. Hárman maradtunk csak a beton kifutón, árván: Suha Pisti, Feri és én. Annyit láttunk még, hogy Suha Kál- mánék gépe startol. Nyugodt méltósággal felemelkedik. Integettünk nekik, de gondoltuk, hogy ők most mással vannak elfoglalva. Na ők legalább már túl vannak a felszállás izgalmain. vy essék beszállni! No, kez^ dődik. A gépek megindulnak. Lassan megmozdul az óriási gép. Szép lassan a tér végébe cammog. Ott egy pillanatra megáll. Feldörögnek a gépek. Reszket az egész gépóriás. Felengedik a fékeket és a gép állandóan gyorsuló futással felemelkedik a levegőbe. Nem is olyan rossz. Az ember észre sem veszi, amikor elhagyja a gép a földet, önkéntelenül eszembe jutott, hogy életem első repülő-útján vagyok. Az még rendben volna, hogy Miskolctól Pestig mennék. De Budapesttől egyenesen Pekin- gig, hát ez egy kicsit sok. Ráadásul én — a Líceum tornyát kivéve — a padlásnál életemben magasabban nem voltam, onnan is leestem kilenc éves koromban, úgy hogy kezem, lábam, fejem össze-vissza törtem, —• most meg egyenesen négyezer méterre röppenek fel. (Folytatjuk) GYURKÓ GÉZA PÖNDŰRSZŰRŰ MANCtICA Elek István disznót vesz. Azaz hogy nem disznót, hanem hízót. Mert az kettő, mindenki tudhatja, aki csak egy kicsit is ért a zsírosfarúak világához. A vásárlás oka nem a disznótor, mert ahhoz nem kell vásárolni, hanem csak a cucu torkára kell tenni a kést, hanemhogy ő neveli. Van egy kis szőleje, szántó semmi, veszi a kórság az ennivalót a malacnak, amikor pénzért mindjárt hízót is vehet az ember és még baj sincs vele. Tehát Elek István jókor reggel nekindul a piacnak, kellő asz- szonyi tanáccsal ellátva, no meg pénzzel: papírban — és apróban. —■ iAz előbbi a zsírnakvalóért, az utóbbi egy kis melegítő italért, a sarki korcsmában, — végeredményben ki hallott olyat, hogy hideg gyomorral lehessen ilyen nagy dologhoz hozzákezdeni. Nyilvánvalóan senki, — Aztán nehogy valami agarat hozzon, mint tavaly... Mégiscsak elmegyek én magával, mert istenbizony, megüt a guta, ha beállít egy tavalyi sovánnyal — így az asszony indulás előtt. Elek Istvánnak megborzoló- dik a bajsza a tavalyi emléktől. Mert bizony tényleg nem volt valami csodás jószág az, hosszú volt, nagy volt az istenadta, csak éppen szalonnája nem volt, hogy az ól rogyjon rá a gazdájára, aki úgy rábeszélte. Na de férfiember, hogyan ismerhetne el ilyen félrelépést. Sehogy! — Nyughass már! Nem volt az agár, hússertés volt, azt akartam, sok kolbászt... Maradhass magadnak, olyat hozok, hogy még a fülé is csöpögni fog, meglásd. Miután így eligazította az otthoni dolgot, magára vette a félkabátot, s nekivágott a dolognak, mármint a vásárnak. Lelki szemei előtt már szépen kirajzolódott, mintha csak odafestették volna, milyen is lesz a hízó. Hát milyen lenne? Szép, pödrött szőrű, kerek farú hogy a farkatöve benne üljön a sonkák között, nagy tokás, mert az nagyon jó paprikával, abálva, de mégis kicsit zsenge, hogy az új belenyomódjon a hátába. Szeme ne is legyen, ott is csak háj, olyan legyen az egész, mint valami nagyranőtt gömböc. Mert úgy a jó. A nyál is összefutott a szájában, s már érezte az orr- jaleves, a jó kocsonya, a majo- rannás hurka ízét, s gondolatban gyorsan leszelt egy falás kolbászt is, úgyse lesz azzal kevesebb. Na, ni, hát nem túlhaladt a nagy gondolkozásban a kocsmán, amely pedig már nyitva volt, valódi kisüstit mért, nem azt az Isten tjuctóa, honnan szalasztott fütylroí , barackot, — amely csak katlant látott, de nem barackfát. Megfordult s kitapogatva zsebében az aprót, meglesz abból két féldeci is, benyitott az ajtón. — Nézd csak, István, hát te? — köszön rá valaki a pult mellől, pohárral a kézben, támaszkodva. Ez meg Sándor sógor, nicsak, de ide talált ez is. — Hát te meg? — kérdez vissza Elek, s már rázza is egymás kezét a két ember, abból a meggondolásból kiindulva, hogy eressze el az előbb a másik, ha annyira únja. — Hízót veszek a piacon — így a sógor. — Én magam is — húzza ki a mellét Elek, aztán rácsodálkozik Veres Sándorra. — Hát te minek veszel, van neked, nem is kicsi? — Vanni van — hagyja helyben Veres —■, de karácsonyra hazajönnek a fiamék, aztán veszek nekik egy kis mangalicát. Pesten él... jól esik egy kis hazai... Az enyémet csak január végén vágom... Elek kezében már pohár, — benne a kisüsti. — Hát akkor istenisten, — igyunk a vásárra, úgyis együtt megyünk... — Neked is, István — s koccan a pohár, egy mozdulat, két krákogás, s a pálinka, — volt, nincs. — Mondjad már te — fordul István a kocsmároshoz, aki a kocsmárosokkal ellentétben nagyon is nyurga, sovány egy fiatalember, gebines, vagy mi a EGY HÓNAPPAL ezelőtt zajlott le az Országos Nőkonferencia, amely értékelte a nők között végzett munkát és gazdag útmutatást adott további feladatainkhoz. Egy hónap rövid idő, mégis érezhető a konferencia növekvő hatása a Nőtanácsok, a nőbizottságok munkájában. Ezt a fejlődést, — a nők körében végzett széleskörű munka kibontakozását, — több helytelen felfogás — meg nem értés — akadályozza. Nem eléggé világos még a nőmozgalom helyzete, szervezeti felépítése. Gyakran nem értik — még a Nőtanácsok, nőbizottságok vezetői sem — hogy mi a különbség az MNDSZ és a mostani nőmozgalom között. Az MNDSZ-től eltérően, nem szervezet, hanem nőmozgaloni van. Ez abban jut többek közt kifejezésre, hogy nincs tagsági könyv és tagsági díjat sem kell fizetni. Nincsenek merev szervezeti formák, pl. nem kötelező bizonyos meghatározott időnként résztvenni taggyűlésen. A nőmozgalom tagjának tekintjük mindazokat a nőket, akik egy-egy rendezvényünkön résztvesznek s va- lamilyqen formában segítik célkitűzéseink megvalósítását. A nőmozgalomban részt vehet minden asszony és leány, aki a szocializmus építésével és a béke megvédésével egyetért és kész dolgozn' is érte. Magyarországon egységes nőmozgalom van, amely az Országos Nőtanács irányelvei alapján működik. Sokakat megtéveszt a nömozgalom tagoltsága. Az egységes nőmozgalmon belül vannak nőtanácsok, szakszervezeti és szövetkezeti nőbizottságok. A nőbizottságok speciális szakszervezeti, illetve szövetkezeti feladatok végrehajtására alakultak. A szakszervezeti nőbizottság az üzemi bizottság szerve, az üzemben dolgozó nők jogvédelmével foglalkozik, gondoskodik a nők munkájának megkönnyítéséről, szakmai fejlődésükről. A szövetkezeti nő- bizottságok a földművesszövetkezetek munkájához nyújtanak segítséget. Tapasztalataink azt mutatják, hogy az üzemi bizottságok egy része teljesen feleslegesnek tartja a nőbizottságokat, más részük pedig úgy gondolja, hogy a nőbizottság megoldja az összes nőket érintő kérdéseket, ezért az UB-nek semmi, vagy nagyon kevés köze van hozzá, ezért nem is nyújtanak segítséget a nőbizottságok munkájához. Nem értik meg, hogy nem egyszerűen „nő- kérdésről“ van szó, hanem az üzem dolgozóinak egy rétegéről, akiknek a vállára nehezedik a „második műszak“ gondja is, a háztartás, a család, a gyermeknevelés, velük külön is törődni kell. A NÖTANÄCSOK, nőbizottságok nem egymástól független tömegszervezetek, hanem az egységes nőmozgalom részeit alkotják. A nők egészét érintő feladatokat közösen oldanak meg. Közös felafene —, honnan szerzed te ezt a jófélét? — Hát az Elek bátyám, üzleti titok — így a fiatalember, közben azonban úgy fogja az üveget, hogy azt kell rá mondani, hogy dönts még egy- gyel. De Elek mégis azt mondja: — Döntsél már két felet. Igaz, sógor? — Lehet — helyesel szűkszavúan Veres Sándor és bütykös kezével cigarettát kotor elő. A két féldeci sorsa semmivel sem különbözik az előbbitől. De ott benn a gyomortájon kellemesen melegedni kezd — mintha valami kis kályhába most rakott volna tüzet egy j)Sszándékú manó. Ki is gombolja a kabátját Elek. Mert minek úgy sietni, hét óra sincs még, a piac alig jó negyedóra, hízó is lesz elég, de meg hát a sógor se siet. Közben Veres is kikéri a maga két féldecijét és nyomában az a kellemes meleg egyszerre sétálni indul. Először a bordákig jut el, aztán eléri a szívet is, majd rátelepszik a két ember szájaízére, hogy olyanok lesznek tőle hirtelen, mint valami vízért epedő két kiszáradt kút. Sürgősen segíteni datuk a nők, vagy az ifjúság nevelése. Együttesen szerveznek szakköröket, vagy más akciókat. E feladatokat egységes terv alapján végzik. A nőmozgalom jelenlegi szervezeti felépítése lehetőséget nyújt althoz, hogy a nőkkel való törődés valóban társadalmi üggyé váljon. Más társadalmi szervek is foglalkoznak a nők életével, helyzetével. A ni)k felszabadításáról, egyenjogúságáról szóló tanítások nem maradhatnak kinyilatkoztatások. Népköztársaságunk Alkotmánya törvénybe iktatta a nők egyenjogúságát. A gyakorlatban azonban sokszor csorbát szenved ez a törvény. Egyetlen vezető számára sem lehet közömbös, hogy a társadalom több, mint 50 százaléka hogyan vélekedik a szocializmus építéséről, a béke megvédéséről. Nagy tömegüknél és társadalmi helyzetüknél fogva a nők állásfoglalása jelentősen befolyásolja fejlődésünk ütemét. Senki előtt nem lehet vitás, hogy egy kulturáltabb, politikailag fejlettebb asszony hamarabb megérti a nagyüzemi gazdálkodás előnyét, szükségességét, rá jobban számíthat a társadalom, hogy gyermekét a szocialista haza szeretetére és szolgálatára neveli. Egy ilyen asszony nem a „fék“, hanem a „motor” szerepét tölti be a családban. Ezekről a kérdésekről beszélgettem a napokban Török Sándorral, a megyei Népfront Bizottság oszlopos tagjával. Arra hivatkozott, hogy az asszonyok nagy hatalmat tartanak a kezükben. Tréfásan azt mondta: „ha a férfi a család feje, az asszony pedig a nyaka és arra fordítja a fejet, amerre akarja“*. Úgy gondolom egyet kell érteni Török bácsival, mert a családok többségénél ténylegesen így van. Ezért az egész társadalomnak, különösen a nőtanácsoknak, nőbi- zottságoknak az a feladatuk, hogy olyanokká neveljék a nőket, hogy a helyes irányba fordítsák, serkentsék „a család fejét*“ és az egész családot. AZ ELMÚLT 12 EV alatt sok nő bebizonyította, hogy képes elsajátítani a vezetés tudományát, szakmát, hivatást tanulni és abban „férfiasán“ helytállni. A nők már bebizonyították, hogy nem szegyeinek férfi munkát végezni Nem látnánk feladataink nagyságát, ha nem mondanánk meg őszintén, hogy a nők nagy többsége azonban elmaradt az általános fejlődés mögött, sokan, akiknek lehetőségük lett volna, azok sem tanultak. Az élet követeli meg, hogy a nők többet tanuljanak, szakmailag képezzék magukat, művelődjenek. A közelmúltban megvizsgáltuk Gyöngyösön és Hatvanban a nők munkába- helyezésének kérdését s kiderült, hogy ezt gyakran a szakképzettség Hiánya okozza. Nem ez a legfőbb ok, de ez egy a sok közül s most csak ezt említettem meg. Több mellékkörülmény akadákell ezen újabb! két féldeci erejéig, s nem árt azért letelepedni a vaskályha mellé sem, mert most tényleg itt az ideje, hogy meghányják-vessék, hogyan is történjen az a disznóvásárlás. Nem lehet csak úgy a falnak szaladni, egyszer vesz az ember egy esztendőben hízót, hót cselekedjen aszerint is... — Harmadéve volt nekem egy csuda jószágom — kezdi az asztalra dőlve, kívül-belül bemelegedve Veres Sándor — akkora volt, mint egy kisebbfajta marha, öten fogtuk le, mégis elszaladt velünk. Végül aztán csak megszúrtuk, de még a szalma alatt is mehet- nékje volt annak a dögnek — emlékezik vissza a harmadévre. — Az semmi, hanem ahogy én jártam... Adjál már csak ide még két felet... szóval vagy öt éve... S mesélni kezdi Elek, hogyan is járt ő azzal az agárral, amely ugyan nem öt éve volt, hanem tavaly, tudjuk ezt mi már az asszonytól, de amely történetben ő volt a hős, oly- képp, hogy ezt az agarat nem akarták neki eladni, de ő megvette, csakazértis, mert az ő szeme... S a történetben a disznóból hízó lett, nem is akármilyen, csal? az volt a baj, hogy a szalonna beleesett a füstölőbe, s mire észrevették, hát megégett a majdnem mind... lyozza a nők fejlődését, tanulását. Mindenek előtt a háztartás, a család ellátásának, a gyermek nevelésének gondjai. Több háztartási gépre lenne szükség. Tudjuk, az ország anyagi helyzete nem engedi meg, hogy a jelenlegi állapoton túlságosan gyorsan javítsunk, de addig is kell és lehet könnyíteni a helyzeten. Kormányunk intézkedett, hogy a rendelkezésre álló mosógépek 30 százalékát a szakszervezetek osz- szák el, elsősorban az üzemben dolgozó nők munkájának mt g- könnyítése . szempontjából. A mosógépeket megvásárolja a vál lalat és a dolgozó nők közösen használják. A falusi Nőtanácsok, földművesszövetkezeti nőbizottságok több helyen elhatározták, hogy mosógépet vásárolnak közös használatra. Recsken, Csányoti, Tarnaleleszen és másütt is. Ugv gondolom hasznos lenne, ha a termelőszövetkezetek is vásárolnának mosógépet az asszonyok részére, így több nő tudna résztvenni a közös munkában. A HEVES MEGYEI Nőtanáes elhatározta, hogy ezentúl minden év január 3. vasárnapját „Apák napja“-ként ünnepli meg. (Mo3l az iskolai szünet miatt a 4. vasárnapon tartjuk). Az első alkalommal úgy szeretnénk ünnepelni az édesapákat, hogy növekedjen felelősségérzetük a gyermeknevelés, a család iránt. Ezen a napon ugyanúgy köszöntsék a gyermekek, az anyák, az édesapákat, mint ahogyan anyák napján és a gyermeknapon köszöntik az apák feleségeiket, gyermekeiket. A gyermekek sorsáért érzett felelősség vezette az Országos Nőtanácsot, amikor úgy határozott, hogy a szülők nélkül maradt, gyermekek részére társadalmi gyűjtésből megszervezi egy gyermekváros felépítéséi. Ez a kez- deméns ezés a Heves megyei asszonyoknál is megértésre talált. A Megyei Nőkonferencián elhatározták, hogy mi is felépítünk 20 kis óvodás részére egy házat. Az üzemek egyrésze egyórás plusz műszakot ajánlott fel a gyermek- város javára. Falun, intézményekben folyik a téglajegyek árusítása. A hatvani járás asz- szonyai vállalták, hogy egy kis szobát térítőkké], szőnyegekkel díszítő tárgyakkal ellátnak. A hidasi és sarudi asszonyok az „egy tányér“ mozgalom keretében 1.300 forintot gyűjtöttek össze a téglajegyek árán túl. Pétervásá- rán elhatározták az asszonyok, hogy egy-egy marék tollal járulnak hozzá, bogy a Heves megyei ház kis lakóinak kényelmes, puha fekvőhelyük legyen. NŐT ANÁCSAINK eddigi eredményeit biztató kezdetnek tekintjük. Asszonyainknak fel kell készülni a társadalomban rájuk há- rúló növekvő feladatokra. Növelnünk kell a nők kulturális és politikai felkészültségét. Nőlanácsa- ink tekintsék ezt legfontosabb tennivalóiknak. HORVÁTH NANDORNE Közben a kocsma ajtaja nyílik, csukódik, jönnek, mennek az emberek, ki fröccsre, ki fél- decire tér be, de mind jót vigyorog a két emberen, akik az asztalnak feszülve éneklik, hogy „nincs cserepes tanyám”, aztán valamelyik belefog valami istentelen hosszú históriába, amelyet ő maga sem ért, de nem baj, mert a másik úgysem figyel. Kinn már ebédre harangoznak, amikor egymást támogatva végre felkászálódnak és elindulnak — hazafelé. — Te én édes jó Istenem — hát veled mi van, hol a disznó? — csapja össze sírva, rémüldözve a kezét Elekné, — ahogy meglátja a vásárból megtért hites urát. — Milyen disznót beszélsz te? — veszi magára a kérdést sértésnek Elek, s kabátját ledobva tántorog is már ki az ól mellé ügyes bajos dolgára. Az asszony meg kutatja a kabátot, megvan-e a pénz, a hízó ára? Száz a híjjal Máskor csapna olyan ribilliót, hogy a ház lejönne miatta, de most még meg is nyugodott, hogy csak ennyi a kár, s nem több. Elek meg támasztja az ólat és vakargatja a képzeletbeli hízó hátát, amely ott röfög előtte és éppen olyan, mint a- milyennek megálmodta. Szakasztott olyan. Hiába, na csak jó vásárt csinált. S a jó vásár feletti megnyugvásában békésen elalszik a kerítés tetején.
